Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-27 / 49. szám
1975. FEBRUAR 27., CSÜTÖRTÖK ■iMHav Mözs, Főt, Szekszíírd Szövőszék és festőállvány Műteremlátogatás Mözsi Szabó Istvánnál Mözsön született, Foton taxát a Gyermekvárosban, Szek- szárd. várja műtermes lakással. Nem innen távozik, hanem oda érkezik. Ütőn van. Képletesen is, igazándiból csakúgy. A Népművelési Intézet nívódíját kapta szövőszakiköre, ő maga vásárhelyi ihletettségű művészetével bizonyított bajai, da- basi, ráckevei kiállításokon, ahol díjazták is festményeit. Az igazi rang azonban term i - vágyása népéért, az, hogy a népművészet éltető ösvényén haladva felkeltse az alkotás örömét. Ebben látja a művészet jövőjét, hogy a festmény mindenütt jelent kiálthasson az embernek, mert otthont épít minden látogatója részére. Forrása; gyermekkora. Az élmény tapasztalatokkal gyarapodva festményben tér visz- sza, ez az útja Kaszakalapáló- jának, mely családi körből gyűjtődül képpé, a bütykös láb, a korsó és a lehajtó fej gömbös nyugalmából felvillanó kasza, melyet markos kéz kalapál acélossá. Mindebben nemcsak munkafolyamat, hanem a nyár tüze, a tárgyak néprajzi fontossága és a föld- mívelő ember mezei áhítata is bennfoglaltaüik. Másik nagy motívuma a bivaly. Hajdan megijedt a csordától, ma az élet csöndjét, erejét és méltóságát érzékelteti a Bivalyosban, ahol ember és állat párhuzamos formában, ellentétes irányban azonce intenzitással pihen a közös földágyon. Az emberi világ, a hajdani falu minden élő és elmúlt eseménye érdekli, a Betlehe- mesek menete békét árasztó kucsmákkal. Minden művét emberek hitelesítik, az ő kezét nagyapja, Horváth Mihály bivalyos és Nyíri János már- télyi parasztember vezeti rajzírásában, ugyanúgy, mint Ily- lyés Gyula verskezdo lendületét Czabuk Pál. Mözsi Szabó István „ízes” ember, hagyományőrző elbeszéléseinek, mondásainak se szeri se száma, nem kívülről érzékeli a népköltészetet, benne él, egyik hajtása. Régi mesterségek, szólások rögzülnek benne, aztán megérlelődve egy tárgy, egy emlék, egy tekintet, elindul benne képpé, úgy, hogy csak le kell jegyeznie. Ez is a képzőművészet egyik útja, Mözsi Szabó István ösvénye, alki Kallós Zoltán gyimesi balladáit, a dunántúli parasztélet elmúlt emlékörökségét gyűjti, szövi, alakítja művekké. Szövi is — ténylegesen. Miközben a fóti gyermekszakkörének tagjait a takácsok legjobb hagyományainak szellemében neveli a régi lábitós szerkezetek hajtásával, de mai, korszerűen friss képzelet új igényével, maga is újraálMözsi Szabó István a szövőszéknél Kaszakalapáló (olajfestmény) módja új művekben a szövés ősi mesterségének új lehetőségeit. Milyen egyszerű is a folyamat! Pávák sétálnak nemcsak a magyar népköltészetben, hanem a Fóti Gyermekváros kertjében, nyugalmat terítve, mintha a pázsit lépkedő ékszerei lennének, s Mözsi Szabó István rájuk talál, s addig nem nyugszik, míg szőtteseken újra meg nem születnek, hogy hírt adjanak az emberi harmóniáról. Mindent számba vett előtte. A szatmári szőtteseket ugyanúgy tanulmányozta, mint a dunántúli népművészet jellegzetességeit, a takácsok feledésbe merült technikáját, s új szemléleti elemekkel gyarapítva Az igazmondó juhász méséjét és a saFalúszötnyeg A pávás falikcndS játosan értelmezett Életfát faliszőnyeggé alakította közös emberi otthonunk színnel és igazsággal növelt központjává. Ezen buzgalmában nemcsak a kézművesség dicséretét zengi, hanem arra vállalkozik, hogy e feltámasztott technikába mai életérzést gyűjtsön. Ebben a közösségi magatartásban bontakozik ki eredeti tehetsége. Gondolkozom, töprengek bo- kályokkal, tálakkal, korsókkal és saját műveivel zsúfolt szobájában ; hamarosan vándorútra kelnek. Bevallom: jobban örülnék, ha Mözsi Szabó István Foton maradt volna, de Szekszárd is a mi hazánk. S úgy távozik innen, hogy itthagyta munkásságának gyermekekben tovább nyíló lendületét, itthagyta eredeti művészetének tanulságait. Ügy távozik innen, hogy új műveivel visszatér Pest megye kiállításain. Nem búcsúzunk el tőle, hanem vendégszeretettel várjuk alkotásait. Losonci Miklós Felszabadulás: sorsforduló Tudományos ülésszak az Akadémián A szocialista országok fel- szabadulásának 30. évfordulója alkalmából szerdán kétnapos tudományos ülés kezdődött a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az Akadémia elnökségéneik javaslatára a Szovjetunió és a többi szocialista ország tudományos akadémiáinak képviselői együttesen emlékeznek meg a közös évfordulókról. A kilenc baráti országból hazánkba érkezett tudósok a házigazdákkal együtt a megemlékezésen túl elmondják, miben látják az eltelt 30 év jelentőségét hazájuk szempontjából, hova jutottak az egyes szocialista országok fejlődésükben. Vasárnap megyei döntő Érden Hazánkról szóljatok szép szavak Vasárnap délelőtt tíz órai kezdettel Érden, a művelődési központban rendezik meg Hazánkról szóljatok szép szavak című vetélkedő Pest megyei döntőjét. A vetélkedőre eredetileg tíz együttes nevezett, kettő azonban, az érdi Mikroszínpad és a szigethalmi 208. számú szakmunkástanuló intézet együttese néhány nappal ezelőtt lemondta a részvételt. így a vasárnapi daratón a következő nyolc együttes lép majd dobogóra: az érdi mű velődési központ irodalmi színpada és Pethes Imre színjét szó köre, a ceglédi művelődési központ Április 11. irodalmi színpada, a százhalombattai Barátság Művelődési Ház Villon Színpada, a nagykőrösi Arany János Gimnázium együttese, a tápiószentmártoni művelődési központ irodalmi színpada, a tápiószecsői művelődési ház kamaraegyüttese és a veresegyházi művelődési központ Forrás színpada. A kiírási szabályok szériáit vasárnap még nem születik döntés arról, hogy mely együttesek jutnak tovább a március 27—28—29-i váci területi döntőre, amelyen előrelátha tóan Nógrád, Heves, Komárom és Pest megye csoportjai közül kettő-kettő lép majd dobogóra. A legjobbak a Népművelési Intézet külön meghívása alapján vesznek részt a váci területi vetélkedőn. HETI FILMJEGYZET Óceán A Sirállyal búcsúzott a belgrádi vendcgszínház Szerdán a Nemzeti Színházban A. P. Csehov: Sirály című kétrészes drámájának előadásával befejezte budapesti vendégjátékát a Belgrádi Nemzeti Színház együttese. A nálunk is népszerű klasszikus orosz drámát Paolo Magielli rendezte. A jugoszláv művészek utolsó budapesti előadásán megjelent politikai, társadalmi és művészeti életünk számos kiválósága. Jelen voltak a budapesti jugoszláv nagykövetség képviselői. Közművelődés a múzeumban Zebegényi iljdonsdgoh A zebegényi Szönyi István Emlékmúzeum nemcsak gazdag anyagáról, s a határokon túl is jól ismert szabadiskolájáról vált nevezetessé, hanem arról is, hogy az ország múzeumai közül itt folyik a legsokoldalúbb közművelődési tevékenység. Tavasztól őszig hangversenyek, irodalmi estek, szellemi vetélkedők színhelye az ötholdas múzeumpark, amely egyúttal szálláslehetőséget is biztosít az ide kiránduló diákoknak, az itt tanulóknak. A programokat gyakran egészítik ki ismeretterjesztő előadások és filmvetítések is. A múzeum baráti körének a szervezésében az ősz óta képzőművészeti szakkör is működik itt, hetenként egy alkalommal, szombaton. Nagymarosról, Szobról, Verőcemarosról járnak ide a fiatalok, hogy megismerkedjenek a rajzolás, a festés művészetével. Ugyancsak az ősszel kezdődött a múzeum képkölcsönzési akciója. A kölcsönvenni szándékozó intézmények szombat onlcént tekinthetik meg a kiállított műveket a község klubkönyvtárában. Eddig elsősorban a dunakeszi és a szobi iskolák éltek a lehetőséggel, s mintegy tizenöt képet kölcsönöztek. A múzeum legújabb közművelődési szolgáltatása a hét- fönkénti ingyenes filmelőadás. Délután az iskolásoknak játszanak mese-, ismeretterjesztő- és képzőművészeti filmeket, esténként pedig a felnőttek tekinthetik meg a képző- művészeti- és ismeretterjesztő alkotásokat, s a ráadás minden alkalommal egy-egy Gusztáv- film. Mindkét előadás iránt nagy az érdeklődés. Különös játéka a létért folyó küzdelemnek: az ember számára nélkülözhetetlen táplálékok pazarló bőségű választékát nyújtó Csendesóceán kellős közepén, egy kis korallszigeten, két zsák föld szükséges ahhoz, hogy termőtalajt biztosítson egy életfontosságú növény, a kenyérfa számára. Az olasz dokumentumfilm- rendező, Folco Quilici az ennek a két zsák földnek a megszerzésével járó nehézségeknek és kalandoknak szövevényére épülő filmtörténetében azonban sokkal többet kíván elmondani, mint magát ezt a jelképes, mondái szintre emelt tényt. Quilici — akinek az Iszlámról szóló sorozatát a közelmúltban láthattuk a televízióban — először is jól tudja, hogy a polinéziai szigetvilágban zajlottak le azok a nukleáris kísérletek, amelyek nemcsak ennek a térségnek, hanem az egész emberiségnek életveszélyt jelentettek. A robbantások feldúlták az apró korallszigetek, vulkanikus eredetű szigetcsoportok évezredes nyugalmú életét, és megváltoztatták az itt élő bennszülöttek viszonyát a természethez és a környezetükhöz. De Quilici azt is tudja, hogy az atombombakísérletek nélkül is bizonyosfajta változásoknak kellett bekövetkezni ebben az idilli környezetben. Tudja, hogy az utolsó paradicsomnak nevezett szigetvilágot is eléri, elérte a világ más tájairól érkező civilizáció, s hogy a természeti népek ősi életformája lassú, de biztos elmúlásra ítéltetett. Mint jó dokumentumfilmes, kettős cé't kívánt elérni ezzel a filmjével. Kézenfekvő volt — hogy akár egy ősi polinéz monda alapjain is —, bemutassa ennek a különös, szépséges világnak az életét, embereit, s ezeknek az embereknek a mindennapi küzdelmét a megélhetésért, a fajfenntartásért. Ez a szándék nagyszerűen megoldott képsorokban ölt testet. A film fiatal polinéz hősének, Tanainak izgalmas tengeri bolyongásai során óriási mennyiségű tény- és ismeret- anyagot képes közvetíteni Quilici. A tengerjáró bennszülöttek szokásainak, a tenger élővilágában uralkodó kegyetlen és szigorú törvényeknek olyan lenyűgöző gazdagságú — s egyben elbűvölő szépségű — képét kapjuk, amelyet eddig így, egy filmben, talán még nem is élvezhettünk. A másik cél ezzel nyilvánvalóan összefüggött: a polinéz szigetvilágot fenyegető nukleáris veszélyt kívánta érzékeltetni. Ez is sikerült. Ám abban a pillanatban, amikor a dokumentarista eszközök közé beszivárgott a játékfilmelemek egynémelyike, a film elvesztette báját, hitelét és eredetiségét. Nem mintha manapság nem lenne elképzelhető a dokumentum- és a játékfilmelemek együttes alkalmazása egy filmen belül. Erre sok példát láthattunk már. Csakhogy Quilici 'játékfilmi ötletei — ellentétben más, hasonló filmekkel — nem tudnak szerves egésszé válni a dokumentumelemekkel. S nem is mozognak azonos művészi kategóriában, mivel a dokumentumrészek valóban mesteriek, a játékfilmi elemek pedig erőltetettek, sablonosak, itt-ott majdnem giccsesek. A keresztapa másik arca Jelenet A keresztapa másik arca című filmből. Azért másik, mert van egyik is. Ez az egyik pedig a világsikert aratott Francis Ford Coppola film, A keresztapa, Marlon Brando főszereplésével. Az eredeti film alapjában véve nem más, mint egy kétségtelenül igen jól megcsinált gengszter (pontosabban: maffia) történet, a műfaj minden követelményével: cselszövéssel, ellencselszövéssel, gyilkosságokkal, bonyolult hatalmi vetélkedésekkel. A filmet nálunk még nem játszották, s igen csekélyre tehető azoknak — főként szakmabelieknek — a száma, akik ismerik. Ilyen helyzetben kissé furcsa, hogy most műsorra tűzték azt az olasz—francia filmet, amely tulajdonképpen a paródiája az eredeti amerikai alkotásnak. Ettől persze még megállhat önálló filmként is ez a Franco Prosperi rendezte mű. S bizonyos mértékig meg is áll, hiszen maga a történet eléggé kerek, a poénok ülnek, s a parodizáló szándék sem marad hatástalan. Különösen ötletes, hogy a maffiavezér Keresztapát egy olyan színész — Alighiero Noschese — játssza, aki egyben a főnökre megtévesztésig Hasonlítani képes átváltozó művészt is alakítja. Ebből számos mulatságos helyzet alakul ki, s általában jól is szórakozunk. Ám mivel a filmnek legalább a fele konkrét utalásokat tartalmaz az eredeti, a parodizálni szándékozott filmmel kapcsolatban, sok mindent nem ért világosan az a néző, akinek nem volt módja látni Coppola és Brando filmjét. A négy muskéfá: Tulajdonképpen paródia ez a film is, de — szerencsére — egy olyan művet parodizál, amelyet mindenki ismer: Dumas A három testőr című regényét. A nézőpont eredeti: miyel a három testőrnek — akik természetesen négyen voltak — feltehetően volt inasuk is, ezúttal az ő szemszögükből látjuk az ismert kalandokat. Ezzel a csavarintással egycsapásra eltűnik Dumas történetének itt-ott erősen szenvelgő vadromantikája, s marad maga a puszta váz, a kalandok sora, de ezeket a színük helyett a "isszájukról, a testőrök helyett a szolgák „értelmezésében” ismerjük meg, André Hunebelle rendező rengeteg ötlettel, és néhol fergeteges tempóban pergeti a filmet, s közben nem feledkezik meg a nevettetásről sem. Takács István
