Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-19 / 42. szám

1975. FEBRUAR 19., SZERDA Jókai-kiállítás Jókai Mór születésének 150. évfordulója alkalmából ked­den kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A leg­népszerűbb magyar regény­íróra a díszteremben megren­dezett ünnepi tárlattal emlé­keznek, amelyet Nagy Miklós, a Jókai-emlékbizottság titkára nyitott meg. , Az ünnepi kiállítás bemu­tatja a komáromi családi kör­nyezetet, fényt villant az író életútjára és művészi pályájá­ra. A hagyatékában őrzött re­likviák: használati tárgyai, bútorai, rajzai, könyvei, és gyűjteményei felelevenítik szerteágazó érdeklődését, szí­nes egyéniségét Vendégszereplés Nógrádban A Pest megyei nemzetiségi táncegyütteseknek jó hírük van, gyakran érkezik meg­hívás címükre a megyehatá­ron túlról is. A mag- lódi szlovák pávakor feb­ruár 22-én és 23-án tesz eleget a Nógrád megyei meg­hívásnak, lép ' színpadra a szomszéd megye több szlo­váklakta községében. Az együttes a zárszámadás utáni műsorokban mutatja be prog­ramját. • • íteepség a szovjet hadsereg napja alkalmából Fellépett a szentendrei katonai főiskola művészegyüttese is Február 23, a szovjet had­sereg megalakulása közelgő ünnepe alkalmából tegnap este ünnepséget rendeztek Budapesten a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házában. A megjelenteket, a Kossuth La­jos katonai főiskola taná­rait, hallgatóit, a budapesti Ifjú Gárda tagjait és a ha­zánkban ideiglenesen állo­másozó szovjet hadseregnek a nézőtéren helyet foglaló ka­tonáit és tisztjeit V. G. Szer­gejev, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazga­tója köszöntötte, hangsúlyoz­va, hogy február 23 nem­zetközi ünnep is. , Ezt szimbolizálta a meg­nyitó után következő mű­vészi műsor, amelyben a ma­gyar és a szovjet katonák együtt léptek fel. A műsort a szentendrei főiskola tánccso­portjának és irodalmi szín­padának Kézenfogva együtt című összeállítása vezette be. A sokszínű, tartalmas kom­pozíció a Varsói Szerződés­ben részt vevő 7 szocialista ország népeinek barátságát idézte fel a népköltészet, a tánc és a játék eszközeivel. Szünet után a főiskola ve­gyeskarát hallotta a színház- termet zsúfolásig megtöltő kö­zönség. A Szécsi Olivér ve­zette együttes Karai József és Műteremlátogatás helyett Kondor Béla emlékestje Kondor Béla születésnap­ján emlékeztek művésztársai és a szentendrei közönség kép­zőművészetünk e nemrégen elhunyt kiváló személyiségére, aki most lenne 44 éves. A Ferenczy Károly Múzeum és a József Attila Művelődési Központ összefogásával hét­főn este, nagy, létszámú közön­ség és egykori rifűvész barátai tevékeny részvételével rendez­ték — „műteremlátogatás he­lyett” — a közös emlékezést. Ennek keretében a Kondor Béla hagyatékából származó képeket — a szentendrei mú­zeum új szerzeményeit, me­lyet a Nemzeti Galéria adomá­nyozott — Mucsi András mű­vészettörténész ismertette. Diapozitívek és eredeti fest­mények, grafikai lapok bemu­tatása után, Barcsay Jenő em­lékezett egykori tanítványára. Megjegyezte, hogy már a fő­iskolán kitűnt elhivatott tehet­ségével, melyet igazolt, hogy ,kiforrott életművet hagyott maga után”. Elmondta Kon­dor Béla pályafutásának ne­hézségeit is, rámutatva, hogy mindig, minden körülmények között a műre és a művészet­re összpontosította energiáit. Sorra emelkedtek azután szólásra egykori évfolyamtár­sai, közelebbi barátai — a Szentendrén élő és alkotó Klimó Károly, Balogh László, továbbá Varga Győző és Berki Viola. A szentendrei múzeum új szerzeményei közül különösen azok az alkotások ragadják meg a néző figyelmét, ame­lyeket életének utolsó korsza­kában Szentendrén festett. Különösen megrendítő a „Gyilkosság az olimpián” cí­met viselő festmény, melyről Klimó Károly mondott értékes adatokat. Ezek azt igazolják, hogy Kondor Béla friágep alakította képpé a világ szá­mára fontos híreit, — az em­ber örömét és bánatát. Bár ezeket a képeket csak egy na­pig láthatta most a szentend­rei közönség, hamarosan be­mutatják a Művésztelepi Ga­lériában. Itt láthatja viszont a Szentendrére érkező közön­ség Kondor Béla eddig ritkán látott műveit, amelyek közül meghökkentően egyszerű for­mavezetésével kitűnik „A sin­tér és a kutya”. Megindító az a hatás, me­lyet Kondor Béla művészete egész nemzedékére gyakorolt. Ez magyarázza azt a tényt, hogy szentendrei emlékestjén feszült figyelemmel hallgatták festők, diákok, munkások a dokumentációs értékű felszó­lalásokat, melyet magnósza­lagra vettek. A felemelő él­mény oka az, melyet Barcsay Jenő említett: „Kondor Béla gazdag életművet hagyott az utókorra — senkihez nem ha­sonlítható, magyar és euró­pai.” L. M. ISASZEGEN MEGNYÍLT APÉCEL-ISASZEGÁFÉSZ GAZDABOLTJA Nagy választékban kaphatók: vetőmagvak, műtrágyák, növényvédő szerek, kerti szerszámok. AZ ÜZLET CÍME: Isaszeg, Damjanich telep, Kölcsey tér 3. Balázs Árpád műveit mu­tatta be, híréhez méltó, szép sikerrel. Ezt követően Szőke Mihály hallgató Garai Gábor Az 54-es század című versét mondta el mély átéléssel, majd a szentendrei művész- együttes polbeat-csoportja adott elő háborúellenes dalo­kat. A gyorsan pergő, színvona­las műsorban legnagyobb si­kerrel a tánckar és a citera- zenekar szerepelt. A tánckar lendületes produkciója, a Fel- sőtárkányi táncok és a zene­kar technikailag is figyelemre méltó előadása méltán kapott vastapsot. Bravúros tudással, fölényes biztonsággal működött közre a műsorban a déli hadseregcso­port tánckara és zenekara. Különösen a magyar—szov­jet katonák barátságát be­mutató táncuk aratott nagy sikert. Az estet Tamási Eszter, a televízió népszerű bemondója konferálta. Kódextöredékek Csaknem 300 darab VIII— XVI. századból származó tu­dományos értékű kódextöre­dék került elő az egyetemi könyvtár nagyszombati állo­mányrészének kötéstábláiból. A magyar művelődéstörténeti kutatások értékes forrásanya­gait az ELTE régi magyar iro­dalom tanszéke tárta fel a kulturális minisztérium támo­gatásával. A következő hóna­pokban folytatják a rejtett kódextöredékek felderítését. Kiállítótermekben Tárlatok a jubileum jegyében Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját, de most az elmúlt napokban közelebbről a főváros felszabadulását több tárlat, ünnepi kiállítás és ese­mény is köszönti. BUDAPEST FELSZABADÍ­TÁSA A Budapesti Történeti Mú­zeum, nagyszabású kiállításban vázolja fel Budapest felszaba­dításának és harmincéves fej­lődésének társadalmi, gazda­sági és művelődésügyi esemé­nyeit. E gazdag kiállítási anyag­nak a keretében láthatunk olyan megdöbbentően szomo­rú relikviákat is, mint az or­vul meggyilkolt Steinmetz ka­pitány golyóktól átlyuggatott katonaköpenye, de olyan fel­emelő művészi megnyilvánu­lást is, mint Szőnyi István Henry Moore színvonalán mozgó légórajza, A. V. Koko­rin rajzos frontnaplója az 1945-ös pesti utcák romjairól, a Dunába rogyott hidak vi­gasztalan látványáról. Innen emelkedtünk harminc esztendő népi-nemzeti-nemzet- közi összefogásával odáig, hogy fővárosunk Európa egyik látványban és fejlődési ütem­ben is kiemelkedő metropoli­sa. MOSZKVÁT bemutató kiállításnak adott te­ret a költözködő Nemzeti Ga­léria pesti részlege. Hatalmas megújulás figyelhető meg a szovjet világvárosban, mely a városképet is átalakította. Pompás középületek egész so­ra, levegős tágasságé, korsze­rű formavezetéshez igazodó lakótelepek adnak millióknak új otthont és harmóniát. Mindezt a fotódokumentációk­ból és makettekből minden lá­togató érzékeli. Mindannyiunk nevében nyilatkozott a ven­A. V. Kokorin főhadnagy frontnaplőjából: Erzscbet-hid, 1945. A Budapesti Történeti Múzeum anyagából. dégkönyvben Szépvölgyi Zol­tán, a Fővárosi Tanács elnö­ke: „E kiállítás megtekintése nagy élményt jelentett Szá­momra. Érdekesen és valóság­hűen mutatja be Moszkva mindennapi életét, a fejlődés nagy útját és a város nagy­szerű jövőjét”. Ez a felemelő párhuzamosság Moszkva és Budapest esetében egyaránt megfigyelhető, az egyre kor­szerűbb építészeti formák fő­szereplésével, melyben mind­két helyen a nemzeti formák átmenetileg háttérben marad­nak. Ott is, itt is, a szovjet és magyar építőművészet bartóki rangú megújítójára várnak vá­rosok új terei és a nagyvilág­gal, hagyományaikkal egy­szerre találkozni szándékozó milliók. A tárlat festményei közül Brágovszkij, Panincjan és Dudnyik művei emelked­nek ki a jó átlagból. BOROSS GÉZA emlékkiállítását ugyancsak a Nemzeti Galériában Kajári Színházi esték Hazatérés Leonyid Leonov drámája a József Attila Színházban 1942 tele. a második vi­lágháború — ma már tudjuk — egyik legsorsdöntőbb idő­szaka. A náci csapatok alig harminc kilométerre állnak Moszkva szívétől, a Kreml­től. Hitler parancsa: Moszk­vát minden áron be kell ven­ni. Sztálin parancsa: Moszk­vát minden áron meg kell vé­deni. Ebben a külső, katonai ese­ményektől, s belső, az embe­rekben lezajló összeütközé­sektől egyaránt a végsőkig ki­éleződött légkörben játszódik Leonyid Leonov drámája, a József Attila Színházban ez­úttal Hazatérés címmel fel­újított mű (a Szovjet drámák című válogatásban az Ország- dúlás címet viselte). A szín­hely egy Moszkva környéki kisváros, melyet megszállnak a németek. Sokan evakuál­nak, de sokan a helyükön is maradnak. így a városka köz- tiszteletnek örvendő idős or­vosa, Talanov, valamint a fe­lesége, s a lánya, Olga. Tala­nov nem tud elszakadni a várostól, melyben született, s melyben harminc éve segíti világra az újszülötteket. Fe­lesége nem tud elszakadni a családjától, s egy reménytől: hogy fia, Fjodor, talán most, ebben a szörnyű felfordulás­ban, végre legalább életjelt ad magáról. Évek óta nem írt, pedig a börtönből, vagy a büntetőtáborból is (ahol, mint később kiderül, politi­kai vétségek miatt kiszabott büntetését tölti) jöhetne le­vél. Olga, a tanítónő kis­lány pedig azért nem távozik, mert — partizánmegbízatás­sal — a városban marad a férfi, Kolesznyikov (a város­ka szovjetjének az elnöke), akit Olga szeret. De a maradók mellett csak­hamar felbukkannak a visz- szatérők is, akik a nácik vé­dőszárnyai alatt előbújnak a sötétből, s bosszúra, új hata­lomra, gyors megtollasodásra várva-lesve kiszolgálják a megszállókat. Fajunyin, a volt polgármester, Moszalszkij, a fehér tisztből szadista poli- cájjá „emelkedő” Gestapo-bé- renc, vagy Kokoriskin, a mindenkori hatalomnak min­dig készséges, gátlástalan szolgája ebbe az undorító bandába tartoznak. S visszatér még valaki: Fjodor, akit a ne­héz évek keserű férfivá érlel­tek ugyan, de a hazaszerete­tei, a megszállók gyűlöletét, s az ellenük folytatott harcot Fjodor, felszínesen cinikus­nak vélhető szavai dacára is, halálosan komolyan veszi. Ö lesz a nácik legrettegettebb ellenfele, aki sorra pusztítja a megszállókat, míg el nem fogják, s ki nem végzik, ke­véssel a városka felszabadu­lása, a Moszkvát szorongató náci gyűrű szétzúzása előtt. Rendkívüli helyzeti ener­giával rendelkezett megírása s bemutatása idején, 1943-ban Leonov drámája. A honvédő harcra buzdító, a nácizmus aljasságait leleplező darab­nak óriási direkt agitatív ere­je lehetett. A Hazatérésben azonban több van, mint ez a korhoz, helyhez, témához kö­tött agitáció. Emberi szenve­délyek, drámai szituációk­ban összecsapó jellemek, ne­mes gondolatok jellemzik a művet, melynek keletkezése után több mint harminc év­vel is van mondanivalója a mai néző számára. Az persze nyilvánvaló, hogy a dráma mind megfogalmazásában, mind stílusában, mind pe­dig hősei rajzában s a konf­liktusok elrendezésében ma­gán viseli a megírás idejé­nek jellemző jegyeit. De ezen, a ma már kissé leegyszerűsí­tőnek ható dramaturgián, a túlságosan szélsőségesnek és statikusnak festett figurá­kon is sokat tud segíteni egy a mához szólni kívánó, a drá­ma szép tanulságait a mai nézőnek maibb színpadi meg­fogalmazásban közvetítő ren­dezés. Benedek Árpád nem keve­set tesz ennek a közelebb ho­zásnak az érdekében. Elmé­lyíti például Fjodor figu­rájának rajzát (Fülöp Zsig- mond játssza átélten, érett eszközökkel). Kibontja az anya (Kállai Ilona) és Olga emberi arculatát is (Voith Ági az előadás egyik legjobbja Olga szerepében). Am más kulcsfigurákra kevésbé fi­gyel, így felületesen megol­dott, s a játékban helyét alig találó az orvos-apa alakja (Bánffy György), vagy a na­gyon lényeges funkciót be­töltő Kolesznyikové (Szilágyi Tibor). Sablonos eszközökkel jelenítteti meg a német tisz­teket ( Horváth Gyula és Téry Árpád dicséretére legyen mondva: alakításuk lényege­sen kevésbé szokványos, mint rendezői beállításuk). Miután azonban két alakot (Fajunyint — Horváth Sándor — és Ko- koriskint — Bodrogi Gyula) alaposabban kidolgozott, ez­zel némiképp felbillentette a játék egyensúlyát, s bár mind­két alakítás az előadás java értékei közé tartozik, éppen rangosságukkal nem segítet­ték igazán elő a produkció kiegyensúlyozottabb összké­pét. A színházat nyilván a fő­városunk felszabadulásának 30. évfordulóján adódó ak­tualitás is vezette, amikor ezt a drámát tűzte műsorára. A szándék s a választás is he­lyeselhető. De épp ez indokol­ta volna a fokozottabb mű­gondot, a dráma jobb közelí­tését a mához. Gondolatai­nak hatásosabb, kevésbé szokványos közlése talán azo­kat a nézőket is jobban meg­nyerte volna, akik a most látható pordukciót esetleg hajlamosak — egy még ma is fellelhető helytelen általáno­sítás hatására — bizonyos­fajta fenntartásokkal fogadni. Takács István Gyula nyitotta meg. A kiváló festő Nyíregyházától Vásár­helyig és dunántúli tájakig számára minden fontos lát­ványt számbavett, és meghitt látomásokká fokozott. Krump­liszedők, csutkakupacok, sályi dombok, mártélyi fűzfák han­gulatot és komolyságot árasz­tó képi egységei mellett több elmélyült szentendrei utca­részletét is kiállították annak bizonyságául, hogy e hazában mindenütt otthonra talált fes­tészetének és emberségének türelemmel és munkával kiví­vott állandóságával. Ez az em­lékezés kamaraméretű, nem a teljes életművet regisztrálja, abból csak ízelítőt ad. Ez is hasznos, különösen akkor, ha Boross Géza művészetének maradéktalan összegyűjtését és bemutatását készíti elő. A 30. ÉVFORDULÓ FEST­MÉNYPÁLYAZATANAK bemutatóját nagy siker kíséri a Csomtváry Teremben. Megrendítő alkotás Lóránt János egy második világhá­borús lövedéket kísérő fest­ménye, Óvári László, Kántor Lajos, Topor András alkotá­sai, Gerzson Pál újságolvasó­ja. Pest megye festői közifl. Patay László égábrázolása, Nagy B. István díjazott len­dülete, Szentgyörgyi Kornél epikus nyugalma kelt őszinte érdeklődést. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, h' v a most is kitűnő erénye­ket felvonultató Cs. Nagy András újra és annyiszor díj nélkül maradt, semmiképpen sem indokoltan. Két kiállításon is főszerep­hez jut a gobelin, a falisző­nyeg. KORZIM ERIKA felkészültsége ízlésben és ki­vitelben egyaránt megnyilvá­nul. Anonimája mestermű. A Kulturális Kapcsolatok Inté­zete Dorottya utcai kiállítóhe­lyiségének februári főszerep­lője, mely látogatókat vonz a képzőművészet egyik bu­dapesti otthonába. A gödöllői környezetben művésszé felnövekedett SZEKERES ERZSÉBET mesék ösvényén közlekedő színes szőnyegeit a Csepel Autógyár munkásközönsége fogadta nagy elismeréssel a hétfőn megnyílt tárlaton. Pa- rancsolóan szükség mutatko­zik abban, hogy a sivár inge­reket keltő, egyhangú ipari, óvodai környezetet színek örö­mével frissítsük fel. s ezzel a so’- helyen annyira hiányzó természetet is pótoljuk. A népmesék és néoballa- dák igazságával érkezik Sze­keres Erzsébet a gyerekek be­fogadást igénylő világához, s miközben képpé varázsolja a történteket, a szépség vita­miniát fokozza a megnövelt, de egyúttal mértékkel irányí­tott színekkel. E színekre szőtt r-’zi széljegyzetek alkotó fantr-T-igyai ajándékozzák meg a látomásokra szórni as tekin­tetet. Szerencsés lenne, ha a Pest megye nagyüzemeinek közelében épült óvodákat, ilyen dombokat, erdőket, fo- lyóoartokat oótló színes özön- nel népesíthetnénk be, hi­szen a művészet a tudatfor­málás. ízlésnevelés legnagy­szerűbb, öröm teljes lehetősé­geinek egyike. Losonci Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom