Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-02 / 28. szám
8 1975. FEBRUAR 2., VASÁRNAP %f&Um-4íoU P,d mecjijt ?l eben Bemutatjuk Jávor Piroskát Érettségi után két évig dolgozott, s közben a Vasutas Képzőművészeti Szakkörbe járt. 1969-ben végzett a Képző- művészeti Főiskolán. Tanára Szentiványi Lajos volt. önálló kiállításai; Fiatal Művészek Klubja (1968), ferencvárosi Pincetárlat (1969), Csepel Galéria (1971). Festményei és zománcképéi számos csoportkiállításon is szerepeltek. A 31 éves fes- tono, férjével, Asszonyi Tamással — akivel néha együtt állít ki — a szentendrei új művésztelepen él és dolgozik. Jávor Piroska képeinek mondanivalóját elsősorban a színek változatosságával és egymáshoz való viszonyukkal érzékelteti. Ezt a törekvését leginkább zománcképein sikerül megvalósítania, amelyeken a szentendrei festőkre jellemző folklorisztikus formákat és jeleneteket ábrázol. A színes vagy tónusos foltok és vonalak szerves egységben jelennek meg a mű megkívánta kereten belül. Festményei nem keltenek térhatást. Ügy véli, hogy a festett tér csak illúzió lehet. Ezért tudatosan síkban komponál; a színek fizikai természetéből adódó — spontán — tér foglalkoztatja. „A megfestett tér hazugság, mivel a vászon sík. Ami pedig hazugság, azt kerüljük” — vallja. Az utóbbi időben szívesen készít applikációkat is, kihasználva az ebben a technikában rejlő lehetőségeket. Szerkesztéseit ökonomikus fegyelem és kulturált ízlés jellemzi; a dekorativitás elsődleges erényei közé tartozik. Üde, friss színeit határoló kontúrok biztos formaérzékről tanúskodnak; vonalkultúrája valamilyen „hímporos”, franciás könnyedséget áraszt. »*1 •• A» 1 / luJkrozodes Ez a pedáns stílus azonban- veszélyeket is rejt magáiban'. A virágszirom -könnyedség manírró, modorossággá is válhat, ha nélkülözi a komoly és elemző elmélyedést. Témavilágából kitűnik, hogy elmosódó forma- és színvilága csupa halkság, szemérmes líra, ön- magábavonulás. Az otthon bensőséges csendjét tükrözi, ahová nem nagyon hatol be az utca, az élet nélkülözhetetlen kísérője: a „lárma”. Néha bizony nem ártana erre a világra is ablakot nyitnia, hogy művészete új inspirációkat kapjon. Motívumaiban azonban megtalálhatjuk azt a többletet is, ami miatt művészete figyelmet érdemel, és a színek és formák ízléses váltogatásán kívül megragadja a szemlélőt. Ez a béke és a szolid, meghitt hétköznapok világa, amit — mint a valóság részét — mindenki szívesen lát vagy tart fontosnak. Mivel festői problémáit már többé-kevésbé megoldotta, ezután minden bizonnyal a valóság alaposabb megismeréséhez és tükrözéséhez is eljut. Erre az igényre vitathatatlan festői érzéke és sajátos — közlésre érdemes — érzelemvilága följogosít. » Menyhárt László nr•• i •• t * I ükorkep Jávor Piroska festményei KELÉNYI ISTVÁN: Nocturne Csak testtelen csodák meg vad csillag-nőstények voltak eddig akiket szerettem tünékeny gyermek s vak ifjú szenvedéllyel (vagy inkább szenvedéssel) mígnem akár a hold növekvő csöndje lelkem éjfélt ütött váratlan bennem, hogy azóta minden éjjel hol áttetsző álomlány forog a vágy magnézium-köntösében lüktetni kezd a kert súlyosan és tűzfehéren. Végre, egy lakásigénylő kerületi lakásgazdálko- A dási osztály vezetője be■ZJL kapcsolta a B—212-es gépet, és a következő pillanatban kiadta az utasítást: — Az új ügyfél most fordult be a sarkon. A komputer szerint négyszobás villalakást akar. Szegheő, maga veszi munkába. Kovács segíthet neki. Már hónapok óta nem. tudtunk lakást kiadni, meg kell fogni az ipsét. Az ügyfél megérkezett. Szegheő puha karosszékbe ültette és megkérdezte: — Valami italt? Whisky, konyak, tokaji? — Calvados nincs? A másik kerületben azzal kínáltak, nagyon finom volt. Sajnos, a villa kertjében nem volt csörgedező patak, nem vettem ki. — Calvadosunk nincs, de van egy remek új villánk patakkal. — Az jó lesz, de én nagyon szeretem a romantikát, és a pataknak csak akkor tudok örülni, ha esténként békák kuruttyolnak benne. Vannak békák? — Méghozzá varangyosak! — vette át Kovács a szót. — Nagyszerű. És ha még őzikék is sétálnának a kertben, akkor biztosan kivenném a villát. — őzikék? — csodálkozott Szegheő, de Kovács oldalba lökte és gyorsan megszólalt: — Két őzikét garantálhatunk. Előnyös szerződésünk van az állatkerttel, és két napon belül szállítják. — Remek! A villa melyik utcában van? — Csodás helyen. Az Orchidea utcában. — Melyik végében? — A Rododendron utca sar- Icán. — Az baj. A közelben autóbusz-végállomás van. Nagy ott a zaj! A vezető igyekezett megmenteni a lakáskiadás ügyét, és megnyugtatóan mondta: — Ez ne legyen akadály! Áthelyeztetjük az autóbusz végállomását. — Akkor minden rendben van. Még valamit, de ez már nem feltétel. Szeretném, ha csalogány vagy fülemüle énekelne a kertben. Lehet pacsirta is. — Nem garantáljuk, de igyekezni fogunk. — De mondja csak, nincs a szomszédban zongorista? — Dehogy van, kérem! — Kár! Nagyon örültem volna, ha esténként áthallatszana egy Chopin- vagy Csajkovszkij-melódia. — A szomszéd villa is kiadó, igaz, patak nélkül, de oda szerzünk egy zongoraművész bérlőt. Rendben? Akkor megköthetnénk a szerződést? Itt a villa fényképe. — Nem kell úgy sietni! Ragaszkodom hozzá, hogy a kertajtótól a villa kapujáig piros szőnyeget terítsenek fel. — Sajnos, lehetetlen. — Nem tudnak piros szőnyeget szerezni? — Hogyne tudnánk. De a kertben csöveket fektettek le, és az árok még nincs befedve. — Fedjék be! — Nem lehet! Akik megcsinálnák, azokat fontosabb munkára küldték. Hat-nyolc hét múlva folytathatják az árok befedését. — De akkor hogy menjek be a villába? — Legalkalmasabb a tetőn keresztül. Onnan könnyű leereszkedni az előszobába. — Hiszen a tetőt cserép fedi. — Még nem. A tetőfedőket is fontosabb munkához irányították. De addig jót tesz önnek is egy kis testmornás. Azonkívül, mire a tető elkészül, már a nagy árok is be lesz fedve, a kerti úton. Palásti László G. SZABÓ LÁSZLÓ: Téli illtízió Virágzó almafák — tavaszok délibábos látomása, míg fagy szaggatja, nyűvi csontjainkat... Virágzó almafák — megmámorít az ágra simuló- fehérség: lásd, már barkák billegnek, kandi, víg szelek minden ízében táruló bőrünk bizsergetik vágyak ibolyántúli sugara melenget fű moccan nesztelen, holt levelek szívét önzőn Ujjongva szúrja át s az égre tör remények, tervek zöldje harsogón terül szét vén sziklák nyújtóztatják roppant hátukat törzsek roppannak, gyík suhan, bogár dong s elönti valónkat a kielégülés ... Virágzó almafák — jön az úton csapat leány fejük fölött távíródrót feszül fel-fellökődnek apró kaccanásck sorjáznak, mint öt vonal közt a kották — mily kedves képzetekkel incselegsz te zúzmarás, halott ági... DEMÉNY OTTÓ: Telet va r A fűben hullt makk szendereg, szálaz rá az eső. Telet vár mohón a gyerek s a tél bóklászva jő. Előkészítem gönceim én is komótosan, Ma még eső, holnapra dér, s a fagynak körme van. Szelídítve magamhoz őt — se fiatal se vén — Még húzok ide s oda is. A szánkó és a szén. Siklani szikrázó havon, vagy veszteg ülni meg. Kuckó, kaland, fagy és parázs. Hideg láb, kézmeleg. TOTH-MÁTHE MIKLÓS: • • Öregszel, Hérosztratosz! \ görög ott állt a templom előtt. Nézte a fekete foltban kavargó varjakat a hatalmas sátortető fölött. Mögötte a téren sokan nyüzsögtek. Az oltáron kecskét áldoztak Artemisznek, és a polgárok nagy része ott tülekedett, de sokan vették körül a halárusokat, a posztókereskedőket, az aranymíveseket, vagy csak ráérősen bámészkodtak az őszi verőfényben. ■— Indulsz a versenyeken, Hérosztratosz? A görög megfordult. Hermogenész állt mögötte. Atléta termetű fiatalember, társánál néhány évvel idősebb. — Indulok. — Miben? — Diszkosz. — Biasz natgyom jó — mondta elgondolkozva Hermogenész —, nehéz lesz túldohni. — Meglátjuk. Hérosztratosz újra a templom felé fordult. Hermogenész még várt egy ideig, aztán lassan hátrasétált az oltárhoz. Figyelte a kecske körül hajladozó papokat, és közben arra gondolt, meg kellene mondani Hérosztratosznak, ne induljon. Semmi keresnivalója a diszkoszvetők között. Másnap a versenyen negyven indulóból a harminckilencedik helyen végzett Hérosztratosz. A tömeg Biaszt emelte a magasba. — Nem kellett volna indulnod —■ csóválta a fejét Hermogenész —. látod, én sem jelentkeztem, pedig jobban dobok, mint te. Hérosrtratosrt nem törte le a kudarc. Maratoni futásban indult a következő versenyen, de akárhogy igyekezett, csak utolsónak lihegett a célba. Ahogy beért, összeesett. Hermogenész cipelte haza. — Nem vagyok atlétaalkat — ismerte be nyögve Hérosztratosz. — Az atlétika csak olyan bogyóagyú barmoknak való, amilyen Biasz! Én költő vagyok, Hermogenész, nagyobb, mint Homérosz, akiért egykor városok versenyeztek. Akarod hallani legújabb költeményemet, amit Melisszá’hoz írtam? — Akarom — törődött bele Hermogenész, aki unta a verseket, de gondolta, ennyit igazán megtehet a barátjának. Hérosztratosz előkereste azt a pergament, amire a költeményt írta, és zengő hangon olvasta fel. — Nagy színész is vagyok — jegyezte meg csak úgy mellékesen, majd Hermogenészre nézett. — Mit szólsz a költeményemhez, barátom? Hermogenész fölriadt szendergésélből, és azt mondta, neki nagyon tetszett. — Azért az én véleményemre ne adj — tette utána gyorsan —, hiszen tudod, hogy nem sokat értek a versekhez. Hérosztratosz elégedetten csavarta össze a pergament. — Nagy költő leszek, Hermogenész! Indulok a költői versenyeken. — Barátom, meggondoltad ezt jól? — képedt el a másik. — Hiszen gondolj csak Antimachoszra, vagy gondolj... — Senki sem érdekel. Antimachosz .contár, a többire meg nem érdemes szót vesztegetni. Döntöttem, Hermogenész, indulok a költői versenyeken, és első leszek. A babérkoszorút pedig a szép Melissza fejére helyezem. Másnap találkozott a lánnyal, és elmondta neki is, hogy részt vesz a költői versenyeken. — Nap hajadat babér ékesíti majd, és Hérosztratosznak, a híres költőnek leszel a menyasszonya. — így is a tiéd vagyok — nézett rá Melissza —, ahhoz nem kell híresnek lenned. Ahhoz csak az kell, hogy szeress! — Azt hittem, örülni fogsz — csalódott Hérosztratosz. — Én mindent elkövetek, hogy kiemelkedve Epheszosz polgárai közül, nevet vívják ki magamnak, és te ezt semmibe veszed. Lehangolt a válaszod, Melissza! — Egyszerű lány vagyok, Hérosztratosz. Az apám kereskedő, és már öregember. Számít rá, hogy az üzletet majd te... — Legyek halárus?! — Hérosztratosz gúnyosan felkacaigott. — Naphajú Melissza, ezt te sem gondolhatod komolyan! Amíg apám örökségéből tart, addig nincs gondom a megélhetésre, de én különben sem arra születtem, hogy egész életemben halszagban párolódjam! \ költői versenyeken Antimachosz kapta a babért, Hérosztratosz nevét meg sem említették. — Csalás, Hermogenész! Aljas intrika! Antimachosz apja gazdag, mindenkit megvesztegetett! Kalmár módra szerzett dicsőséget a fiának! — Nem értek hozzá — dünnyögte Hermogenész —, de sok embernek tetszenek Antimachosz versei. — Csak a birkáknak, akiknek nincs fülük a hallásra! Egy századdal előbbre írok, Hermogenész. Az én költeményeimért előbb meg kell halni, majd száz év múlva feltámadni, és akkor talán megérti ez a csőcselék! — Meddig várjak még? — kérte Melissza, amikor újra találkoztak. — Apám már nagyon gyenge, valakinek fel kéne váltani. Törődj bele Hérosztratosz, hogy nem leszel híres ember, és éljünk úgy, akár a többiek. Hérosztratosz átkokat szórt Melisz- szára, az értetlen és kisszerű nőre, majd szakított vele. Melisszát később feleségül vette Hermogenész, és beállt az após üzletébe halkereskedőnek. Egymáshoz valók — gondolta Hérosztratosz, amikor értesült az esetrőL — Törpe lelkű polgárok, akár a legtöbben Epheszoszban. Megvénülnek majd, és hasonlítani fognak a halakhoz, amikkel kereskednek. Még a bőrük is pikkelyes lesz! Sokáig töprengett, mi lenne az, amiben igazán híres lehetne, végül úgy határozott, hogy elindul a dalnokversenyen. Gyönyörű hangom van! Megfoghatatlan, hogy csak most jutott eszembe. A kappanhangú nyivákolók között lehetetlen, hogy ne az én ‘ zúgó basszusom ítéljék a legszebbnek! A dalnokversenyen az emberek kiröhögték és megdobálták rothadt fügékkel. Hérosztratosz egy oldalajtón menekült. — Csürhe! Férgek! Piszkos csúszómászók! A döghaíált kívánom rátok! Otthon bezárkózott, és iszonyú gyűlölettel azt latolgatta, hogyan tudná megsemmisíteni a várost. Ezek mást nem érdemelnek! Értetlen, koszos népség, csak a földet trágyázzák. Meg fognak dögleni mind, és átkokat hörögnek majd rám, de megtanulják a nevem! Olyan csatornát tervezek, aminek a segítségével egyetlen éjszaka eláraszthatom büdös odúikat tengervízzel, hogy ott fulladnak, akár a patkányok. Rabszolgákat vásárolt, és miután nagy körültekintéssel, sok éjszakán át a pergamenek fölé görnyedve elkészítette a tervet, hozzákezdett a megvalósításához. Évekig ástak, fúrtak a rabszolgák, temérdek földet megmozgattak, de gazdájuk hiába serkentette őket korbáccsal, a csatornakészítés egyre nehezebben haladt. Míg végül egy hatalmas sziklatönknek ütköztek, amit megkerülni vagy átfúrni lehetetlen volt. Annál is inkább, mivel közben sok rabszolga elhullott vagy megszökött, és Hérosztratosz apai öröksége ií a minimumra apadt. ( k I
