Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-09 / 34. szám
1975. FEBRUÁR 9., VASÁRNAP Stem Jf xJíiwim TENAGY SÁNDOR: Boldog fáradtság Visszatérek közétek, emberek, mutassatok egy széket s én veletek ülök hajnalig, mutassatok egy poharat, én is jókedvvel kortyolom a bort, s ha népdalokat dudorásztok, még ingem nyakát is kigombolom. Szeretném, ha megismernétek. s nem kéne folyton bizonygatnom: ki vagyok. Korábbi hetykeségem most kevéske fanyarral párosult, nehezebb lettem, de talán — használhatóbb. Sokáig keresgéltem, körülnéztem itt-amott, hogy legyen miről mesélnem, ha ismét találkozunk az izzadtságszagú öltözőkben vagy a söntés kavargásában, ahol alig van távolság két ember között. Sokáig keresgéltem, készülődtem, nem volt íze számban a szónak, nem volt rezgésszáma a hangnak s fülem cifráiban elhalt minden muzsika. Most itt vagyok, kenyereteket eszem és hallgatlak titeket. Este felhúzom az ébresztőórát: nem akarok elmulasztani semmit az érezhető, megfogható világból, loholok egyre s már csak azért kérek bocsánatot, hogy eltitkoltam előttetek boldog fáradtságomat. I------—— ne ugrálj előtI — ÖCSI I tem, mert a --------------- bütyködre lépek! — hessegette arrébb Virág Zoli a fiatal targoncásfiút. Hetek óta ilyen kötekedő kedve volt. Négy hónapja hagyta ott' a termelőszövetkezetet. Üj elnök került a gazdaság élére, akinek első dolga volt, hogy az üzemegységekből a központba vonta össze a gépeket. — A közös érdeke kívánja így. Tűrhetetlen, hogy a traktorosok akkor kezdik a munkát, amikor kedvük szoty- tyan és akkor fejezik be, amikor jólesik — magyarázta Barta Tamás elnök a termelési értekezleten, mert azt is bevezette. A gépműhely dolgozóinak havonta tartott eligazítást. Értékelte a munkát, dicsért és osztogatta a tüskéket. — Mindenki munkájára számítunk, de ha valaki el akar menni, nyitva a kapu — mondta. — Nem lesz ennek jó vége elnök elvtárs — súgta óvatoskodva Virág, az egyik hangos beszélgetés után: — Az emberek nem értenek meg egyszerre mindent. T. SZABÓ GYULA: Éjszakai műszak Tél O. G. Kereszkij rajza — Majd elválik... — válaszolt röviden az elnök. r-r—V—i az egyik sze| Elsőnek | relő ment el,--------------- őt követte Virág Zoli. Nem tudott elszámolni nyolcvan liter üzemanyaggal. Levonták a béréből. — A szentségit! Nem elég, hogy látástól-vakulásig megyek? Még a benzint is én fizessem meg? Ebből nem kérek — s megírta a felmondólevelet. — A maszek fuvarokra nincs lehetőség. A gyárban ledolgozom a nyolc órát és sikta — győzködte otthon az asszonyt elhatározása helyességéről. A többiek hiába marasztalták, hajthatatlan maradt. — Nem sajnálod a tíz évet? — kérdezte tőle Bakos Ignác, a brigád vezetője. — De ... — mondta csendesen s másnap reggel már anyagmozgatóként állt munkába a megyeszékhelyen. — Megleszek én nélkületek is — mormogta magában, de most, a negyedik hónap után kutyául érezte magát. Megvolt a pénze, de a gép — az nagyon hiányzott neki. kifelé menet is ezen törte a fejét, amikor Rácz Lajos, az alapszervezet titkára lépett hozzá: — Pocsék ősz van a mező- gazdaságra Zoli! — Az. — Tudod-e, hogy a városi bizottság kérte: írjuk össze a gyárban, kik voltak korábban traktorosok? — Na és? — Neked is az a szakmád, ,pem? n , __ JS6.I1« — A Vetésnek éjjel-nappal mennie kell. Kevés az ember a két műszakhoz. A faludba is kérnek három traktorost. Jó lenne, ha egy hétig te is segítenél nekik — fűzte tovább a szót Rácz. „Hát innen fúj a szél! Bajban vannak a fickók” — gondolta magában Virág Zoltán. — Hogy gondoljátok? Nem azért jöttem el, hogy visszaA fürdőből — Dehogy nincsenek pajtikám. Tanárképző főiskolára szeretnék menni, de csak akkor vesznek fel, ha előtte már iskolában dolgozom. Altkor járhatok estire. Elintéztem. Másnap dühöngve támadott rám: „Te nekem ne intézz el semmit, jó!?” — De hát miért? — Mert nem akarom, mert magam akarok mindent, mert nekem ne segítsen senki! Aztán még veszekedtünk egy kicsit, és lefeküdtünk. Vékony kis teste végignyúlt az enyémen. — Pajtikám, szeretlek — belesúgta a fülembe. Ilyenkor nincs kérdés és nincs válasz. Ilyenkor meghíznak a vágyak, és elsöpörnek mindent, ami racionális. Ilyenkor nincs feleség és nincs gyerek. Ilyenkor nincs semmi. — Ügy szeretném, ha egyszer itt aludnál. Csak egyszer... — Jó, egyszer majd... — súgtam. — De most... de most... — és éreztem, hogy tör fel az indulat. Belekapaszkodik a ruhámba, és húz be az ágyba. Kétségbeesett őrülettel. Mintha minden attól függne, hogy megyek vagy maradok. — Ne menj el... ne menj el — és nem tudtam, hogy sír, gyűlölködik, könyörög, vagy követel. K iszakadt belőlem. Most már tudja. Sem a szemembe, sem a hasamra nem néz. Egy pillanatra 'csend lett. Figyelem. Nem szól. Néz, ahogy szokott. Időt nyer. Látom, valami elfogadható kérdésen töri a fejét. Nem tudom, hogy hisz-e nekem. Elvégre lehet ez ócska trükk is. Nem mondja ki, de érzem, hogy kételkedik. Legszívesebben nem hinné el az egész históriát. Hülyeség. Űjabb hiszti. Jó adu. Énre azért oda kell figyelni. Mind ilyenek vagytok. Élveteg hímek. Mert az én élvezetemben mindig ott csírázik a szenvedés. Lappang a számadás. Vigyorog az AB, ó a beképzelt kaparó istenek. Jaj, hogy tudnak az ember szemébe nézni. Milyen magabiztosan parancsolják le a ruhát, amiért mások hónapokig epekednek. Talán ő is más esetben. Aztán azok a szörnyű kampók, a vicsorgó vizsgálószék. A gumikesztyű. A vezényszavak. Látom, tétovázik. Megkérdezné, ha lenne egy kis bátorsága: ki csinálta a gyereket? Én?! Hiszen már régen nem feküdtünk le. Volt más is? De nem kérdezi. Na, szólj már, pajtikám. — Segítesz? — Hát persze. Végül is nekem is van hozzá közöm. — Pajtikám, de drága — és már a karjába vetem magam. Mert elhiszem, amit mond. El akarom hinni. El akarom hinni, hogy nem kételkedik. — És ő, ő mit szólna, ha megtudná? — ö? ö a kilencedik hónapban van. Látom magam előtt. Gömbölyű, ormótlan és csodaszép. Istenem! Mindjárt kiugróm a tizedikről. Könyörgöm, csak a gyereksírást, csak azt ne! De hallom. A falból, a rádióból, az eső kopogásából is csak a gyereksírást hallom. Milyen lehet? Milyen lehetne az enyém? Milyen? Lány vagy fiú? Csendet!!! S után ülök nadrágban az ágy szélén. Ö tudja, hogy fontos nekem. Ahogy szövődtek szorosabbra a szálak, úgy lett egyre nehezebb. Feje az ölemben. Simogatom. Szívből, és nem tessék-lássék. Hát ki előtt kellene megjátszani magam? Hát ki a franc kényszerít erre? De gyanakszik. Régebben miért nem kellett bizonygatnom. Mért volt minden olyan egyszerű. — Mert akkor még nem szerettelek. — De lefeküdtél velem. — A szexért. — És most engem gyanúsítasz ezért. — Hogy tudsz a feleségeddel lefeküdni, mikor tőlem felkelsz? Hogy tudsz kedves lenni vele? „Hogy tudsz!? Hogy tudsz?! Hogy tudsz?!” Hallgatod. „Szomorú vagy, pedig legszívesebben ütnél, pofonvágnál.” Hallgatom, hallgatom és legszívesebben ütnék. De szomorú vagyok. És mosolyog és sír. És a gyerekről a hasában most nincs szó. Megmondta:, °ki százszor, a féleségem az én ügyem. Csak magammal kell elszámolnom. Nem vagyok hajlandó beszélni róla. — Hazamész, mosolyogsz? — néz, vallat. Választ vár. — Megsimogatod. Elmondod, mi történt veled. És most hol vagy, ha szabad kérdeznem? — Nálad. — Na látod. De nem vagy itt! Szenvedsz, és akarod, hogy én is szenvedjek. És ha megsámogatom? És ha elmondom, hogy mi történt velem? Mennyivel leszel te boldogtalanabb? Mennyivel jut neked kevesebb? — Úristen, hát ennyire nem érted? Szeretőd vagyok, de csak másodállásban. ö nem tud semmiről. Ö nem reszket érted. Ö biztos. Én meg tudom, hogy tőlem elmész. Csiak tegnapom van, talán még egy kis ma az enyém. A holnap, a vasárnapok, az ünnepek? — De hát mit csináljak? Mit? Ki tudja? A testet könnyű álomba ringatni, becsapni. De ez a valami, ez a más, ez már baj. Tudom, hogy futni, rohanni muszáj. És mégsem merem szétszakítani, kettévágni, összeköthetetlenül a szálakat. Nem merem, és hallgatok, és várom, hogy elmúljon, vagy elcsendesedjen. M intha ott sem volna a szomszédlakás vékony fala. A csecsemő sír. Gőgicsél. Anna átlátszó hálóingben fekszik. Tenyere, talán véletlenül, a- sötét félszigeten nyugszik. András felöltözve ül az ágy szélén. Feszült, Indulatokkal terhes a levegő. Anna szinte kijelentő módban kérdez: — Milyen a bőröm? — Szép, fehér, sima. — Tedd a hasamra a kezed. Érzed? — Nem érzek semmit. Még ilyenkor nem is lehet érezni. — Te nem. De én Igen. Szia. Most menj el. Majd felhívlak. Ugye megkönnyebbültél. — Nem. Nem volt miért. András elindul az ajtó felé. Anna utánaszól. A mennyezetet nézi. Szeme tágra nyílva, nem pislog. — Ez a gyereked akkor fog meghalni, amikor a másik születik. menjek. Kiröhögjenek a többiek — mondta. — Annyi a munkájuk, hogy még levegőt venni sincs sok idejük. — Küldjétek mást! — A határt tőled jobban kevesen ismerik, nem beszélve a gépekről, emberekről. Nem szívességet kérünk. A párt küld, a jövő évi kenyérről van szó — érvelt a párttitkár. Vitáztak egy negyedóráig. — Megértem a helyzetedet, de te is értsd meg az övéket. Légy szíves, most tedd félre a személyes dolgaidat, ne játszd a sértődöttet nekem! Mégy vagy nem? — szegezte a kérdést türelme fogytával Virágnak. — Megyek — hangzott a bizonytalan válasz. — Jól van pajtás — veregette meg vállát barátságosan az idős kommunista.-----;---------■ hajnalban ZoI Másnap | n, mint tíz---------------- éve megszokta már, kibandukolt a műhelybe, ott kellett jelentkezniük. — Jó reggelt! — köszönt az egymás után érkező traktorosoknak, akik már tudtak érkezéséről. — Szervusz Zoli! — rázta meg kezét Bakos Ignác. Jött az elnök is. — Maguk nappal mennek majd a Csipkés-dűlőbe, öt emberünk éjszaka is vetett — magyarázta. — Ez mindig ilyen korán kel? — kérdezte suttogva Virág a brigádvezetőtől. — Le sem feküdt talán. A rövid eligazítás után rögtön indultak. Az éjszakai műszakosok épp a fülkéből kászálódtak ki, — Itt a géped öreg — mondta kedélyesen Virágnak az álmos szemeit dörzsölgető Győri Bandi. Az MTZ motorja lassan járt. Tavalyelőtt vették, Virág , kapta, aki most minden különösebb bizsergés nélkül lépett a gázpedálra. — Négy hónap kiesés semmit sem jelent — gondolta s a forgó után nekivágott a lankának. Elől a nyomot, a tükörből a fasort tartotta szemmel. Indultak a többiek is a reggeli csípős szélben. — Még ezt sem vették le — esett tekintette a jobb oldali ajtó lemezére. Annak idején ő ragasztotta oda a Képes Újság címlapját.-----.----------álltak meg csak | Ü élbcil | rövidebb pihenő-------------- re, leszámítva a ta rtály töltésére fordított időt. — Nem felejtetted még el, Zoli? — kérdezték tőle társai. — Mennyi van hátra? — kíváncsiskodott válasz helyett. — ötszáz hektár. — Sok... — mondta magában. — Még akkor is, ha ilyen emberek dolgoznak a földeken. A délután eseménytelenül telt el. Sűrűn néztek az égre a traktorosok. Borult, volt, de nem esett. Tapasztalatból tudták, így marad éjszakára is. Mióta rákényszerültek faz éjszakai vetésre, az emberek furcsa lázban égtek. Virágnak szokatlannak tűnt a nagy igyekezet, meg is kérdezte, amikor hat előtt néhány perccel kiszállt a vezetőfülkéből? — Sok prémcsit tűztek ki? — Egy fillért se, a vetéssel Így is, úgy is végezni kell! •----------------j nem törhette | Válaszon | a fejét, mert----------------- az elnök Volgája érkezett, Barta Tamást és a váltást hozta. — Köszönöm a munkájukat, derekasan dolgoztak. Reggel újra számítok magukra — fordult a gyáriakhoz. Aztán Virágra nézett. — Virág elvtárs! Arra kérem, a gépét vigye a műhelybe. Váltótársát, Győrit alkatrészéit küldtem, ki tudja, mikor ér haza! Éjjel majd csak a négy gép megy. — Viszi a fene! — mordult egyet a traktoros. — Kinn maradok én éjszakára Is.- Nem ördöngös dolog csillagok alatt vetni. Csináltam már nemegyszer. — Pihenésre van szüksége — tiltakozott az elnök. — És a veiés? — vágott vissza amaz, s már döntött, ha törik, ha szakad, az éjszakát is itt tölti. Az elmúlt tíz esztendő alatt dolgozott ő már harminc órát is egyfolytában. — Nem engedhetem, hogy egészségét és a gépet kockáztassa. Még valami baja esik. — Nekem? — ezt úgy mondta Virág, mintha legalább öt munkavédelmi őr vigyázna rá. — Rendben van. Maradjon még egy kicsit, s ha fáradtnak érzi magát, menjen szépen haza — egyezett bele végül az elnök, mert látta: fölösleges minden további tiltakozás, vita, a traktorosból lett traktorost keményebb fából faragták annál, mintsem szándékán egyhamar változtasson. Félórás ellenőrzést tartottak. Rendben találták a csorosz- lyákat, a boronát s a zetort is. A tompított fény helyett a reflektor széles, ölelkező csóvái vetődtek a táblára. Ahogy le-fel dolgoztak, messziről parányi csillagoknak tűnhettek. — Szépen haladunk — állapította meg Virág Zoli, miközben üzemanyagot vett feL —:—■—• körül szemei neI Éjfél hezedni kezdtek. — ------- Oldalt a sötétség fe neketlen mélységnek tűnt Keze s lába alig engedelmeskedett. Úgy érezte, mintha ezer apró tűvel bökdösnék. A fordulóban meleg teát ivott, az felfrissítette. Nem ringatta már a zötyögés, éberen tartotta, túl volt a holtponton. Egy óra tájt aztán újra feltűnt az elnöki autó. — Bírja még? — kérdezte Barta, miután kiszállt a kormány mögül. Gépkocsivezetőjét három napja nélkülözte. Kombájnosként segít a kukorica-betakarításban. — Igen — válaszolt Virág Zoli. Azon tétovázott, hogy mondja vagy ne mondja? Végül elkezdte: — Elnök elvtárs! Szeretném visszacsinálni a dolgot. Mégis jobb itt a termelőszövetkezetben. Lehet róla szó? 1 • _____________ fáradt arcára | A1 elnök I mosoly ült, s ■-------------—- csak annyit mo ndott: — Jól van, Zoli! Majd ha kipihente magát az éjszakai műszak után, beszélgetünk róla. Remek traktoros, miért ne dolgozhatna nálunk? Nem haragszik magára senki... Virág köszönömfélét motyogott, aztán felült a gépre. — Jó éjszakát! — azt hitte, hogy elbúcsúzott az elnöktől, pedig csak magában gondolta. Felkattintotta a reflektort s gázt adott. GYARMATI FARKAS DEZSŐ: Négysorosak Rosaltdnak í. Hajnalba hajlik, csöndesül az este, s a tegnapok teste átnő vállamon. 2. Az évek immár engem mérnek, a dal már csak Néked ének. A Tenger telve emlékekkel; itt állok tövisszerelemmel. 3. Mert visszavárja * gyermekeit a Tenger: kavicsokat gyűjt nekik a parton. Ne legyen nagy a Te szerelmed; csak a szivemig érjen fel! 5. Magamhoz keserítlek gyászos boldogságba; elátkozlak Örök Tisztaságra.
