Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-09 / 7. szám
Javul a közvilágítás Hosszabb ideig több fény Különösen a rövid téli napokon nem közömbös, mikor kapcsolja be a DÉMÁSZ a közvilágítás lámpáit, illetve reggel mikor oltja el. Miután a váro6 villanyszámláját a tanács fizeti, az általa megszabott napi óraszámban égnek a lámpák. A városi tanács a közelmúltban módosította a DÉMÁSZ kirendeltségével kötött megállapodását, és ennek alapján januártól naponta másfél órával hosszabb ideig működtetik a közvilágítást. A műszaki osztály tervei szerint az idei évben százzal növelik a lámpatestek számát az utcákon. A higanygőzlámpák fényének erősségét ez év közepéig műszerrel ellenőrzik, s ahol szükséges, elvégzik a cserét. ___________ Fi lmbarátok a kamaramoziban Cegléden a mintegy fél- száz személyt befogadó kamaramoziban, a Szabadság filmszínház emeletén tartják a filmbarátok köre előadásait, minden második héten, hétfőtől szerdáig. Fiatalok, idősebbek, a már összeszokott törzsközönség mellett új vendégek is jönnek ilyenkor. A kamaramoziban rendszerint a legújabb filmeket, vagy díjnyertes régieket látni. Január elején új magyar film, a Makra került bemutatásira. A hónap közepén Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című filmalkotását láthatják. Ezt követi az olasz Antonioni rendezésében Az éjszaka, majd a grúz Sz. Paradzsanov filmje, az Elfelejtett ősök árnyai. Egy pohár víz Szomjas vagyok, a fald csap alá tartom poharamat. A vízsugár csordul, a pohár megtelik. Kis srác koromban a fél utca hozzánk járt jó ivóvízért. Kú- tumkbói csörgő láncú vödör hozta fel a kellemes hideg, kristálytiszta vizet. A Kőszeg közeli Bozsokon csobogó jéghideg forrós szom- jat oltó vízét sem felejtem soha. Emlékeim közit él még néhány kellemesen furcsa ivóvíz is — az orosháziak olajos simaságé artézi vize, a jász- alsószentgyörgyi melegen feltörő ivóvíz, a balatonfüredi szénsavasán csobogó, a büki parádi gyógyvizek íze. Most a ceglédire szomjazom. Innék — de mégis elfordul a fejem az arcom felé közelítő pohártól. Poharamból orrfacsaró pocsolyaszag árad. Nem termálvíz szaga, nem oldott ásványi sók fura illata, nem az öreg vezeték vasszaga. Nem tudom, milyen szag. Az embernek elmegy a kedve a vízáváisitól, inkább borzong, mintsem ihatna. Kétségek gyötrik. A ház lakói közt mindennapi beszédtéma a kellemetlen szagú ivóvíz. Szomjas vagyok, a fali csap alá tartom a poharamat. Csordul a vízsugár, elmegy a kedvem az ivástól. e. k. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1975. JANUAR 9., CSÜTÖRTÖK Szocialista brigád az OTP-ben Megtanulják egymás munkáját Tavaszt idéznek a pompás zöld növények az OTP ceglédi fiókjának helyiségében. Egyszerű hétköznap délelőtt, megszokott látvány. A pénztártól kötegnyi bankjeggyel távozik egy házaspár. A pénz a férfi kabátjának belső zsebébe kerül, a papírt az asszony teszi el. Kölcsönt kértek. — Szóval akkor kék csempét veszünk a fürdőszobához és kék lesz a kád is. — Halványzöld! — Kék! — Halvány ... No, egye fene, hadd legyen kék, ezen már össze nem kapunk! Egy család Lengyelországba indul. Pénzt váltani jöttek. Egy hetet szántak a körutazásra, el szeretnének jutni» a Ma- zuri tóvidékre. Azt mondják, az télen is csodálatos. Brigádnaplókötetek A munkaasztalok mellett, a számláló és adatrögzítő gépek között lányok, asszonyok dolgoznak. Huszonnégy tagot számlál egyetlen, igen összeforrt, Ady Endre nevét viselő szocialista brigádjuk. Első kötetnyi brigádnaplójuk — mélyet azóta már néhány.,köve-, tett — 1969. februárjában adott hírt az alakulásról, s a brigádalapító tizenhat munkatárs fényképe ott mosolyog az első oldalon. — Persze, azóta változott a helyzet — mondja a pontosságra törekvő brigádvezető, Praznovszky Kálmánná. — Igaz, néhányan más városba költöztek közülünk, családi állapotuk hozta így, ott teljesítenek szolgálatot, de a brigád létszáma azóta csak növekedett. Akik elkerültek közülünk, áthelyezéssel mentek. Alapító tag a brigádunkban Vágvölgyi Lászlóné, Klement Istvánná, s többen „lányaink” közül már asszonynevet viselnek. Férjhez adtuk Udvari Magdit, Juhász Marcsit, Ricz Erikát. A brigád ott volt az esküvőkön, előtte szerény leánybúcsút tartottunk közösen, utána visszavártuk őket. Vissza is jöttek, összetartásunkat munkakönyveink is igazolják... nálunk nincsen fluktuáció, munkerő-vándor- lás. Megszoktuk, hogy igazán jó munkát csak együtt lehet végezni. Mitől szép? A szocialista brigádmozga- lom hármas követelményét igen komolyan veszi az Ady Endre brigád. Szocialista módon dolgozni. vállalásaik sora és a teljesített feladatok serege igazolja, hogy ez náluk valóban így van. A takarékbetétkönyvekkel rendelkező ceglédiek közül sokan elmondhatják, hogy az itt dolgozók érvelésével egyetértve jöttek betétkönyvet váltani. A néhány éve kezdeményezett átutalási betétszámla népszerűségét az ügyfelek egyre szaporodó száma igazolja, s ez egyúttal bizonyítja azt is, hogy szolgáltatásukkal a ceglédiek elégedettek. A brigád dolga az ifjúsági takarékbetét-tulajdonosok szervezése, poltikai feladatok végrehajtása, a szigorú munkafegyelem. Szocialista módon élni. Ezt szavak helyett tettekkel igyekszünk igazolni — mondja a brigádvezető. — Bíróné beteg volt, férje szanatóriumban, két kis gyereke otthon. Egymást váltva kerestük 'tó naponta Magdit és a gyerekeket. Takarítottunk, hét közben étteremből vittük hozzájuk az ebédet, hét végén főztünk a kis családnak. Persze, ez a segítség az a bizonyos „kölcsön kenyér”, ami vissza jár. Csordás- né nemrég balesetet szenvedett, karja gipszben, igen gyenge. Bevásároltunk helyette, mostunk. Egyetemista a fia, csak nem riaszthatták őt haza, amikor itt a brigád segíteni! — Valamennyien szeretjük a verseket Tartottunk olyan brigádösszejövetelt már, hogy ki-ki legkedvesebb verseit olvasta, vagy mondta eL Utána arról beszélgettünk, hogy a vers mitől szép. Vidámkod- tunk, magnetofonszalagra vettük alkalmi irodalmi színpadunk szereplését. Van könyvbizományosunk, Somogyi Lászlóné személyében. Felkeressük őt is és a szomszéd házban levő könyvesboltot sem kerüljük el. Van „plakátA vasas sportnap rendezői lesznek Tömegsport az EVIE-ben Már most kezdik a? üzemi bajnokságot Az ÉVIG ceglédi gyáregysége rendszeresen rendez különbőz» tömegsportversenyeket. Az elmúlt évben kétfordulós rendszerben kiírták az üzemrészek közötti háziversenyt, a hat férfi csapat hét, a három női pedig négy sportágban versenyzett egész éven át. A vállalat vezetősége vándorserlegiet és díjaikat biztosított a legjobbak elismeréséhez. November közepétől bevezették a munkahelyi testnevelést. Mintegy 140, ülőmunkát végző nő napontá műszak közben 10 percet; tornázik azóta. (A megyei vasas sportnapot Dunakeszin rendezték meg, a-' ceglédiek itt 103 fős csapattal indultak el. Mint az előző években, most is a 2. helyet szerezték meg. A Csepel Autógyár. amely ezer dolgozójából válogathat, megelőzte őket. A vállalatnál nemcsak támogatják, hanem szeretik is a sportot. Budapesten került sor az ÉVIG 6 gyáregységének tö- megversenyére. Minden számban ott voltaik, s végeredményben a ceglédiek egyedül több pontot szereztek, mint a többi öt együttvéve. Igen jó eredmény ez. A további sportolási lehetőség biztosításáért elindultak a városi szakszervezeti bajnokságokban is. Itt. a következő eredményeket érték el: női kézilabdában: 2., női kispályás labdarúgásban: 2., férfi sakkban: 2. Asztalitenisz egyéniben Nyíri Gergyével (Pedagógus) első lett párosban. Az év végén értékelték a gyár sporttevékenységét. A vállalat vezetősége által biztosított tiszteletdíjaikkal. könyvekkel 24 aktivistát jutalmaztak meg. Olyanokat. akik eredményükkel, szervezésükkel és segítőkészségütókel hozzájárultak a sikerhez. Köleső” szolgálatunk. Ha Cegléden irodalmi estet tartanak, író—olvasó találkozót rendeznek, aki csak tud, elmegy és beszámol a többieknek. Jó a kapcsolatunk a múzeummal. Minden megnyitóról értesítenek bennünket és brigádunk ott is képviselteti magát. Egy- egy filmet közösen nézünk meg a moziban. — Három védence van a brigádnak, a Várkonyi iskola rászoruló növendékei közül. Családi helyzetüket figyelem mel kísérjük, érdeklődünk előmenetelükről az iskolában, évzárón, gyermeknapon, karácsonykor nem marad el az ajándék. Szocialista módon tanulni. Nálunk ez összefügg a munkával. Arra törekszünk, hogy saját munkakörünk mellett munkatársainkéval is megismerkedjünk. A hitelügyintéző értsen a csekkszámlával foglalkozó munkájához, a valutás a kst-hez, vagy az ifjúsági betéthez, a gépkönyvelő ajz átutalási betétszámlákhoz, totó lottó ügyintézéshez. Rendes évi szabadságunkat beütemezve, egymást váltva és helyettesítve töltjük. Igyekszünk, hogy ügyfélforgalmunk azt se érezze, ha néhány kollégánk beteg. Csúcsforgalom Idején, az év végi betétkamatolásnál, leltár rozásnál mind helytállun k. Szakmai továbbképzésen, politikai oktatásokon, gyűléseken, mozgalmi ünnepségeken valamennyien részt veszünk. Szigorú mérce Az Ady Endre brigád több szőr elnyerte már a szocialista címet, s tulajdonosa az ezüstkoszorúnak is. Feladataikat ezután is együtt, összetartva akarják végezni. Versenyvállalásaik szigorú mércéje akaratuk és lelkiismeretűk. Ösztönzőjük, hogy mindig számíthatnak egymásra. ,E. K. Találkozó minden csütörtökön A Kossuth Művelődési Központ földszinti klubtermében hetente tant foglalkozásokat a Fórum ifjúsági klub. Az évet a tavalyi munka értékelésével kezdték, majd megbeszélést tartották arról, milyen programot javasolnak erre az év re. A következő alkalommal játékos vetélkedővel múlt az idő. Január 16-án Lűr István, a művelődési központ igazgatója tart eladást a fiataloknak a tudományról és a vallásról. Január 23-ra irodalmi témájú szellemi vetélkedőt terveztek, január 30-án pedig egy Vietnamban járt katonatiszt érdekes előadását hallgatják meg. Természetesen a foglalkozásokon a program mellett társasjáték, rádió, hanglemez, magnetofon áll az itt hasznos időtöltést találó fiatalok rendelkezésére. ABONYI KRÓNIKA Három új kutat fúrnak Küldöttgyűlés a rizműtársulatnál Az abonyi vízműtársulat küldöttgyűlést tartott. Majer- csik László, a társulat elnöke beszámolt a múlt évben végzett munkáról és az építkezés menetéről. A nagyközség vízműjének építése négy szakaszra tagolódik. A második szakaszra előírt munkálatok (1973- ban) azonban részben pénzügyi, részben egyéb okok miatt csak hiányosan készültek el, így az 1974-es évet, az építkezés harmadik szakaszának esztendejét jókora hátránnyal kezdték. Ezt a hátrányt sikerült a múlt év során behozni, sőt a harmadik szakaszra eső hálózatépítéssel is cstaknem teljes egészében elkészültek. A második szakaszban elkészült hálózat jelentős része már üzemel. Legutóbb a Ceglédi és Batthyányi utak közötti több mint 13 kilométer hosszú vezetéket kapcsoltak be, ahol huszonnyolc közkútról lehet vizet vinni. Néhány olyan utcába is eljutott a víz, melynek hálózata az építkezés harmadik ütemében készült. A harmadik ütemben megépült hálózat teljes üzembe helyezése az első félévben várható. A víztorony korábban elmaradt garanciális javítását is elvégezték. Elkészült a tervezett két vízműtelep, de üzembe helyezésükSzerviz — klubtagoknak Előadások a szabályos közlekedésről SOK KERÉKPÁRRÓL HIÁNYZIK A LÁMPA ... . .... ~ . v : .,. f . Be népesült a kollégium A téli szünidőt követő első tanítási nap nem a bizonyítványosztás, hanem a költözködés miatt volt nagy nap a ceglédi diákotthonban élő középiskolások számára Január 6-án megnyitotta kapuját előttük a Rákóczi úti, új középiskolai diákotthon, amely 168 fiatalnak tud a tanévben kényelmes szállást adni. A kollégisták a takarításban, szobáik rendezésében, csinosításában -maguk is alaposan részt vettek. Igaz, hogy hónapokkal a várt határidő után, de nagy örömmel vették birtokukba a Dél-Pest megyéből tanulni Ceglédre sereglett I fiatalok a diákotthont. Az abonyi tanács parkolóhelyet építtetett a község központjában. Gyuráki Ferenc felvétele esetben előadás hangzik el a KRESZ-ből, itt tervezzük és beszéljük meg közös kirándulásainkat és minden alkalommal beiktatunk valamilyen szórakoztató műsort. A legutóbbi klubnapunkon Rétyi Pál őrnagy, a városi, járási rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti alosztályának vezetője tartott előadást a nemrég életbe lépett sebességkorlátozásról, az előkészületben levő új KRESZ-ről, melynek egyes rendelkezései — például a biztonsági öv kötelező használata — várhatóan már ebben az évben érvénybe lépnek. Szó esett a járás tavalyi baleseti krónikájáról. A ceglédi járás területén csökkent a múlt évben a közúti balesetek száma. Sajnos, ez Abony- ról nem mondható el. Sok baj van még mindig a nagyközségben a kerékpárosokkal. Járműveiken hiányos a felszerelés vagy egyáltalán nincs világító berendezés. A jövőben fokozni fogják a közúti ellenőrzést, segítséget szeretnének nyújtani a település közúti közlekedésének megjavításához. Ha a tanács kellően támogatja, úttörő közlekedési őrsöt szerveznek Abonyban. — Közös gondunk, hogy az alkatrészek helybeli beszerzésére nem sok a lehetőség. Több klubtag javasolta: forduljunk kérelemmel az ÁFÉSZ-hez. hogy segítsen ebben. Az autóklubtagok száma várhatóan növekedni fog Abonyban, hiszen a községben mintegy 300 autótulajdonos él. Gy. F. A Magyar Autóklub ceglédi csoportjának abonyi szervezete egy éve alakult. A klub életéről és működéséről Sípos Lajos titkártól kaptunk tájékoztatásit. — A klub megalakításával lehetőség nyílt, hogy a helyi autósok szervezett keretek között tevékenykedjenek, emellett segítséget kapjanak gépkocsik javításához, az anyagbeszerzéshez. Közös kirándulásokat szervezünk, valamint közreműködünk a külföldi utazásokhoz szükséges okmányok beszerzésében. A múlt évben tíz abonyi autós járt külföldön a klub támogatásával. A Ceglédi Vasipari Elektromos és .Műszerész Ktsz abonyi üzemével olyan megegyezésre jutottuk, hogy most januártól a klubtagok általános szervizre oda vihetik kocsijaikat. — Patronálónk a helyi művelődési ház. Itt tartjuk havonta egy alkalommal vezetőségi üléseinket, negyedévenként a klubnapokat, melyek programja változatos. Minden I í re még nem kerülhetett sor, mert gázos a víz. A társulat pénzügyi helyzete jó és rendezett volt. A tervezett összegek beérkeztek» javult az érdekeltségi hozzájárulások befizetése, valamint tovább nőtt a tagok és az érdekeltek száma. A társulat megalakulása óta a tagok száma megduplázódott, az érdekeltségek pedig ezerrel emelkedtek. Az 1975-ös év feladata a tervezésnek megfelelően a vízműépítés befejezése lesz. A küldöttgyűlésen többen kértek szót, számos, közérdeklődésre számot tartó kérdést hangzott el: miért alacsony (évente 50) a vízbekötések száma? Mikor üzemelhetnek a gázos kutak? A vízbekötések száma döntően azon múlik, sikerül-e növelni a vízhozamot. A jelenlegi körülmények és víztermelés mellett több bekötésre nincs lehetőség. A víztermelés fokozása érdekében a PVCS ceglédi űzetne i három új kút fúrását kezdi meg, s ha az új kutak vize gázmentes lesz, várható, hogy még több helyre jut el a ve- 1 zetékes ivóvíz. A kérdéses két kút gáztalanításához idő és pénz kell. Addig a vízmüvet üzemeltető vállalat gondoskodik megfelelő vízellátásról. zülük meg kell említeni- Dóka Gábort (atlétika), Pánczél Imrét (női labdajátékok), Füle Györgyöt (labdarúgás), Bálint Istvánt (sakk), Rossi Györgyöt (kézilabda), Vígh Józsefet (asztalitenisz). Varga Józsefet (teke), ök az üzemi sportbizottság tagjai, tevékenységüket a választott sport- felelősi Varga Gyula irányítja. Igen hosszú a legeredményesebben szereplőik névsora, ennék felsorolásától eltekintünk. Azért is, mert mint Varga Gyula elmondotta, céljuk az. hogy minél több versenyen. s minél nagyobb létszámban induljanak a gyáriakból kiválasztott csapatokkal. — Igen nagy feladat előtt állunlk 1975-ben, hiszen mi rendezzük meg az immár XIII. megyei vasas sportnapot. Ennek első felére május 24-én, a másodikra augusztus 30-án kerül sor. Az előző években ezeken eredményesen szerepeltünk. most a rendezésből is „vizsgáznunk” kell. Az üzemi bajnokságot máir most elkezdjük, s ennék legjobbjai vesznek majd részt ezen az eseményen — mondta Varga Gyula. V. U