Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
Falinaptár mellékletünk HOLNAPI, JANUÁR 8-1, SZERDAI SZÁMUNKHOZ MELLÉKELJÜK LAPUNK TÖBBSZÍNNYOMÁSOS 1975. ÉVI FALINAPTÁRÁT MINDEN OLVASÓNK — ELŐFIZETŐINK ÉS PÉLDÁNYONKÉNTI VÁSÁRLÓINK — DÍJMENTESEN KAPJA HOLNAPI LAPUNKKAL. Vasárnap délelőtt a galambpiacon Kihalóban a körösi keringő Nagykőrösön, a Kálvin téri piac érdekes színfoltja a vasárnap délelőttönkénti galambpiac, ahol ezeket a kedves madarakat adják-veszik. A városban és a tanyavilágban, a becslések szerint, több mint ötszázan tartanak galambot. Ezeknek azonban csak egy része igazi tenyésztő, a legtöbben szórakozásból tartják, s ha eszükbe jut, lehoznak a padlásról egy-egy finom levesnek. vagy becsináltnak valót. De újabban egyre többen nevelnek haszonra olyan nagy testű galambokat is, melyeket jó áron vásárolnak fel az ÁFÉSZ átvevő telepén. A galambpiacon 10—100 forintos árakkal találkoztunk. Van, aki csak bemutatni vagy cserére viszi ki a piacra a galambjait. Több tenyésztővel elbeszélgettünk, s megkérdeztük, vannak-e még „körösi keringők”, melyek a húszas-harmincas években olyan magasan repültek, hogy szinte eltűntek a felhők között, nagyon sok díjat elhoztak az országos és nemzetközi kiállításúkról, s messze vidékekről jöttek értük Kőrösre? — Néhányan még tartanak, de már nincs bennük a régi vér ___ — M ilyen fajta galambot nevelnek most legtöbbet? — Az utóbbi évtizedben felkapott posta tenyésztése alábbhagyott, újra kedvelt a kis storty és a nagyobb strasz- szer, melyek évente 6—7-szer is adnak fiókát, míg a drága buga- és king galambok csak 2—3-at szaporítanak. Sok a parlagi galamb is. Az egyik tenyésztő: Zatykó József megjegyezte: — Aki hozzáfog a galambtenyésztéshez, nemigen hagyja abba. A körülöttünk álló fiatalok is bizonygatták, hogy a galambtartás igazi hobbyvá válhat. ' — Sajnos, a permetezés és vegyszeres gyomirtás sok galambot elpusztít — fűzte hozzá Hajnal Béla. Az egyik csoporthoz odajött egy 70 év körüli idős asz- szony, s egy jó kis csipasz galambra alkudott, végül 15 forintért megvette, s boldogan tette a szatyrába. — Levest főzök belőle — mondta. — Ez tartja bennem a lelket... K. L. Mit látunk ma a moziban? Mattei-ügy. Színes, szinkronizált olasz film. Kísérőműsor: Magyar Híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI; az árbózi iskolában: Twiggy, a sztár. Angol re- vüfilm. Előadás kezdete: fél 7-kor. wstmas A PESTME&YEI HÍRLAP hCiíLÖN K.I X DA SA • XIX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 1975. JANUÁR 7., KEDD Az öregek támogatói Bővül a szociális otthon Egyre szélesebb társadalmi gondoskodás A magányos idősek réme a tél. Ilyenkor nehezebb megbirkózni a mindennapi gondokkal, különösen, ha nine," aki segítsen a bevásárlásba" a tüzelő bekészítésében, a vízhordásban, aki ápolja az ágynak esett beteget. A széles körű társadalmi gondoskodás szerencsére egyre több rászoruló idős, kis jövedelmű embernek nyújt támaszt. Az intézményes segítségnyújtás mellett mind többet hallani az önkéntes gyámolítókról, nem egyszer a kisebb munkahelyi csoportok, a szocialista brigádok vállalásairól. Az öregek felkarolásáról beszélgettünk a városházán lukéi Istvánná szociálpolitikai főelőadóval. Informátorunk elmondotta, hogy , Nagykőrösön az úgynevezett általános szociális otthon hetven személyt fogad be, ők szinte valamennyien helybeliek. A városban működik az ötven betegről gondoskodó szellemi fogyatékosok intézete, amely megyei fennhatóság alatt áll, s ennek megfelelően a különböző helységekből érkeznek a beutaltak. Természetesen jóval több segítségre szoruló emberről tudnak, aki helyet érdemelne, jelenleg is tízen, tizenöten várnak bebocsátásra. A sürgető gond enyhítésére az Ady Endre utcai otthonban toldaléképület készül, korszerűsítés folyik. Egy elavult, vizes padion lakóit telepítik •- át, s gyanakkor újabb tíz személy elhelyezésére lesz lehetőség. A saját lakással rendelkező, és, viszonylag egészségesebb öregek számira két napközi otthont tart fenn a tanacs. Ezeket a város két ellentétes pontján helyezték el. (Az egyik a Szolnoki, a másik az Örkényi úton kapott helyet, mindkettő a termelőszövetkezet felajánlotta épületrészben.) A két napköziben összesen negyvenötén tölthetik a nap jó részét. Délelőtt kilenctől, délután négy óráig időzhetnek gondozónő felügyelete alatt. Akinek kedve van, televíziót nézhet, rádiót hallgathat, belelapozhat az újságokba. Ez év januárjáig csak ebédet kaptak, most már vacsorát is tálalnak nekik, mielőtt hazamennek. Az öregekről minden évben megemlékeznek: novemberben tartják az öregek napját. Ilyenkor a Hazafias Népfronttal, a mellette működő nőbi- zottsággaL a Vöröskereszttel összefogva a tanács megvendégeli védenceit a rövid köszöntő és a műsor után. A legutóbbi alkalommal száznyolcvanon ülték körül az asztalokat. ' A támogatás egyre elterjedtebb formája a házi gondozás. A szervező gondozónő felada ta a rászorulókról való gon doskodás megszervezése. Az erre vállalkozó1 aktívák — a végzendő munka mértékétől függően — havonta 100—500 forint díjat kapnak a tanácstól. Mind több szocialista brigáddal kötnek társadalmi szerződést, amelyben idős emberek rendszeres segítését vállalják, s általában hetenként felkere sík öregjüket. Ök természetesen minden ellenszolgáltatás nélkül vállalják ezt a többlet- munkát. A tanácsnak ötvenezer forintja van a házi gondozók tiszteletdíjára. Széles körű ösz- szefogással, a nőbizottságok, a vöröskeresztes aktívák közreműködésével lehet felkutatni a leginkább rászorulókat. A beszélgetés végén a fői előadó arról is szólt, hogy a' szociálpolitikai munka korántsem summázható csupán a fent leírtakkal. 1974-ben rend szeres szociális segélyre 880 ezer forintot, rendkívüli se gélyre 30 ezer forintot, rend szeres szociális járadék címén 332 ezer forintot fizettek ki. T. T. A Dózsa Tsz-ben a Üjév napja után minden termelőszövetkezetben hozzáfogtak az év végi leltározás eredményeinek feldolgozásához, és az 1974. évi zárszámadások elkészítéséhez. így. van ez a Dózsa Tsz-ben is. A szokásos nagy érdeklődéssel várt zárszámadások összeállítása mellett, gondosan készülnek az ez évi termelés elindítására és biztosítására. A nagy borsócséplő szin nyitott oldalait fóliával vonták be, s az így fűthető terembep dolgozik a konzervgyár Kun Béla szocialista brigádja. Papp Lajos és Szőke József szakmunkás elmondotta, hogy minden esztendőben megjavítják, átnézik a konzervgyár kihelyezett borsócséplő gépeit, hogy mire májusban eljön az idei zöldborsószezon és megindulnak a cséplőgépek', ne legyen fennakadás. A tsz főmezőgazdásza, Sz. Tóth László elmondotta, hogy nemcsak a konzervgyár készül a borsőszezonra, hanem a tsz is. Kiválasztják és elkészítik a területeket és a fajtákat, beszerzik a magvakat, s ha eljön az ideje, szakaszosan kezdik a vetést, hogy ne egyszerre érjen a termés. — A múlt évben 205 hektár területről 56 vagon zöldborsót adtak el a konzervgyárnak. A zöldségtermesztés-fejlesztési program keretében az idén is tartják ezt a mennyiséget. TEREMKÉZILABDA-HlR A legutóbb nyert információnk szerint január második felétől és február hónapban a Nagykőrösi Toldi DSK női és férfi, az Nk. Kinizsi férfi teremkézilabda-vetélkedőt rendez, vasárnapi játéknapokkal a Toldi-sportcsarnokban. Pincétől a padlásig Tanácsháza — új köntösben Mikor boldog a gondnok? A tanácsháza tömzsi épületének fazsindelyes tornyát állványok veszik körül. Az egyemeletes ház már jórészt új köntöst öltött: sárgára festették falát, zöldre az ablakkereteket. Hátra van még a torony szépítése, s utoljára hagyták az iparosok, amivel talán kezdeni kellett volna: hatezer új, piros cseréppel cserélik; fel megkopott tető- süvegét. Tatarozás — engedéllyel A városháza legjobb ismerője a városgondnok, Jánossy Béla. Neki kell számon tartania az épület állapotát, belső rendjét, tisztaságát — sok egyéb feladata között. Az érdekesség kedvéért megemlíti, hogy a jelenlegi tatarozáshoz is kérni kellett a Miiem lékvédelmi Felügyelőség beleegyezését, hiszen csak az “előírt színek felhasználásával újítható fel az épület. Külső, belső átalakításra, az évszázados falak bolygatására nem is adnának engedélyt. A tanácsnál jelenleg ötvenhárom irodaszoba van, ám ez mégsem elegendő ahhoz, hogy aki az apparátushoz tartozik, mindnek jusson hely. Így a városgazda, a piacbiztos, a passzusíró és a gyermekvédelmi előadó a Tömöri utca 4. szám alatti épületbe szorult. Láthatóan azokkal a kiérdemesült bútorokkal rendezkedtek be, amelyekre már a városházán nem volt szükség. Vajon hová is lettek a régi hivatali asztalok, a nyikorgó iratszekrények, a folyosók falának támaszkodó lócák? Erre a kérdésre a gondnok sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott, hogy a háború idején a legtöbb holmi eltűnt, s utána különböző helyekről kellett bútorokat szerezni, hogy a hivatali élet megindulhasson. Sokáig ezek a szedett-vedett szükségdarabok pótolták a hiányt, csak az utóbbi években kezdtek hozzá az irodák korszerű berendezéséhez. A legtöbb szobában most mór kényelmesen, a kor követelményeinek megfelelő, barátságos környezetben dolgoznak a hivatalnokok. Kerékpárok a pincében Az elektromos gépek megkönnyítik a négy takarítónő munkáját. (A takarításra a városgazdálkodási vállalattal kötöttek szerződést.) A fűtés sem gond többé. Néhány éve áttértek a gázfűtésre, nem kell szénnel telt puttonnyal lépcsőzni a fűtőknek, gombnyomásra elérhető a kívánt hőfok a szobában. íEzáltal felszabadult a pince, amelynek egyik bugyrában az elveszett — és megtalált kerékpárok tömege lelt átmeneti hajlékra. Ha a megszabott időn belül nem jelentkezik a tulajdonos, a kecskeméti bizományiban értékesítik a bicikliket. A padlás még ennél is üresebb: a szigorú tűzvédelmi előírásoknak megfelelően lomtala- nították, eltüntetve minden szemetet, kacatoit. A városháza portája emígy rendben lévén, a közterületek csinosítására terelődött a szó, hiszen a központi parkok rendbentartása is a városgondnok irányítása alá tartozik. Tavasszal virágtöveket ültetnek ki, gallyazzák a fákat, elszállítják a lehullt lombot, a szemetet. (Ez utóbbi célra lovas kocsit tartanak ,a legalkalmasabbnak mind a mai napig. Számításuk szerint olcsóbb és jobban kihasználható, mint a nagyobb súlyt hosszabb távolságokra fuvarozó teherautó.) A gondnokság lakatos- és asztalosműhelyt működtet, a kisebb-nagyobb javításokat saját szakembereik végzik, mint például a hetven közkút karbantartását, a vízvezetékek javítását. Maguk ön- tik az utcai betonpadokat, fűrészelik, gyalulják a deszkát, helyezik ki a betonba ágyazott szeméttartókat. Pontos toronyórák A városháza tornyocskájá- tól jobbra, balra bim-bam- mozó két templomtorony órája ugyancsak a tanács tulajdonában van. Sok körösi ember nap mint nap ezek szerint tájékozódik. Az órák többnyire pontosan járnak, tehát vigyázni kell a hitelükre. A katolikusok tornyában ketyegő szerkezet a napokban elromlott, élettelenül álltak a mutatók. Hívni kellett azt az ezermestert, aki ismeri és, rendszeresen karbantartja a több mint kétszáz éves szerkezeteket. Vett volna a város mai módi szerinti villanyórákat a toronyba, de nem találtak meg-_ felelő méretűt, így hűséggel tovább szolgálnak a régiek. Az alkotómunkát kedveli Ma is él még a régi mezővárosi hagyomány, amely szerint az utak menti közterületi füves sávokat és a város tulajdonában álló üres telkeket kaszálásra bérbe adják. A fűbér nyilvántartása ugyancsak a városgondnok dolga. Jánossy Béla, mint mondja, nem szereti a sok papírmunkát, amiből pedig bőven kijut, különösen a véget nem érő leltárak idején, hiszen a felügyelet mellett a számtalan nyilvántartásért is felelnie kell. Leginkább az alkotómunkát kedveli. Annak örül, ha szépen megjavítanak egy kis fahidat, ha mutatósak a parkok, ha sok apró, de nem lényegtelen jel mutatja a városiasodást, ilyenkor száz gondja mellett is boldog a gondnok. Tamasi Tamás Anyakönyvi hírek Született: Kelemen Isitván és Abonyi Irén: Gábor, Sáros! László és Vaszkó Tünde: Szilvia; Nagy Ferenc és Baka Mária: Anita; Cseh János és Papp Mária: Erzsébet; Szűcs István és Sző 11 ősi Magdolna: Éva; Kovács László és Ko- monyi-Varga Mária: László; Cseri Kálmán és Istráb Erzsébet: Tamás; Magyar István és Lovas Magdolna: Andrea; Pető Imre és Gödény Franciska: Tibor: Szendi Lajos és Uutasi Franciska: Sándor; Pintér Béla és Vecsei Eszter: Márta; Juhász József és Debreceni Irén: Zsolt; Fehér Ferenc és Verebes Etelka: Etelka nevű gyermeke. Meghalt: Kovács Istvánná Baranyi Margit (Vágóhíd u. 1.), Szőke Józsefné Kranczin- ger Margit (Zátony u. 26.), Kovács Pál (Csipvári u. 45/a), Zsoldos László (Bajcsy-Zsd- linszky u. 12.), Fehér István (Achim András u. 20.), Ré- decsi István (Koszorú u. 6.). A aiej;si ifjúsági \ ■ liság tabellája A Bem SE ifjúsági csapatot nem indított. Ebben a tabellában számhibák yanmak, annak ellenére, hogy ez a Pest megyei Labdarúgó Szövetség által kiadott hivatalos táblázat. A körösiek edzője szerint csapata a negyedik helyen van, az eddigi eredményeik alapján. Jó lesz az ösz- szeállítóknak jobban ügyelni a tabella pontosságára! Az ősszel első í?iben beindított Pest megyei serdülő labdarúgó-bajnokság állása a B-csoportban: Miékm ss hssgymss, elmss 1. Nagykőrösi K. 6 5 1 — 20- 7 11 2. IM Vasas 6 4 2 — 9- 3 10 3. Albertirsa 6 3 — 3 13- 9 6 4. Monori SE 6 3 — 3 12-12 6 5. Maglód! KSK 6 1 2 3 5-13 4 6. Aszódi Építők 6 114 6-15 3 7. Pilisi KSK 6 — 2 4 5-13 2 8. Bem SE (Cegléd) visszalépett. Örvendetes a legifjabb nagykőrösi labdarúgók remek szereplése. A két csoportgyőztes, •a nyár folyamán mérkőzik a megyei elsőségért. A serdülő B-csoport élmezőnye jelenleg így fest: 1. Szigetújfalui VM 7 5 1 1 20-4 11 2. Gödöllői Vasas 7 5 — 2 29-9 10 3. Törökbálinti TC 7 4 1 1 9-3 10 JUTALOM ^ TOLDIS LÖVÉSZEKNEK Az MHSZ Nagykőrösi Toldi Lövészklub az utóbbi időben végzett igen jó munkájáért az MHSZ-től több újfajta sportfegyvert is kapott az ősz folyamán. TURISTA EMBLÉMA Elkészült 1974 őszén a Nagykőrösi Kinizsi termé&zet- barát-szaikosatályánák kerámia emblémája. A szép emléktárgy is tükrözi a természetjáróik sokrétű tevékenységét. S. Z. Egykilós csomagokban kerül a nagykőrösi üzletekbe az étkezési burgonya a MÉK nagykőrösi telepéről. A burgonyán kívül, ugyancsak hálóban, kilózva szállítják a hagymát és az almát is. i Apúü-Tútii Sándor felvétele Orvosi ügyelet JANUAR 6-TÓL 13-IG Az I. körzetben helyettesít: dr. Lengyel György, délelőtt 8—11-ig, délután 5—6-ig. II. körzet: dr. Lengyel György, délelőtt 8—11-ig, délután 5—6- ig. III. körzet: dr. Mikó Miklós, délelőtt 11—13-ig, délután 6—7-ig. A IV. körzetben helyettesít, január 8-ig: dr. Pap Gyula, 8—11-ig, délután 5— 6-ig. IV. körzetiben, január I- től: dr. Kulin Sándor, délelőtt 8—10-ig, délután 5— 6- ig. Az V. körzetben helyettesít: dr. Somlyai Károly, í II- ig és 5—6-ig. VI. körzet: dr. Somlyai Károly, 8—11-ig és 5—6-ig. VII. körzet: dr. K. Kiss Dániel, 11—14-ig 6—7-ig. VIII. körzet: dr. Pap Gyula, 8—11-ig és 5—6-ig. Központi ügyelet, január 11-én délután 14 órától, január 13-án reggel 7-ig, a Magyar u. 2. sz. alatti rendelőintézetben.