Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
HONOMIDfD APE S T M E (S .Y. t l.-H.i'P l A P % U t Ö N K I A P A S A XVII. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 1975. JANUAR 7., KEDD SÜLYSÁP Hogyan dolgozott fiat tanácsi bizottság? ságról szóló tanácsrendelet megalkotását. Ebben az évben ellenőrzi a felszabadulási ünnepre készülő park és emlékmű építését, a kislakás-építkezéseket, és a borszemlék helyszíni ellenőrzésével is kíván foglalkozni. Az élelmezési, kereskedelmi és ipari bizottság kilenc tagja közül négy rendszeresen részt vesz az ipari és kereskedelmi egységek ellenőrzésében. Megállapították, hogy mészben, cementben, fürdőszoba-berendezésben, horganyzott csövekben nem volt folyamatos a lakosság ellátása. Elismerőleg vették viszont tudomásul, hogy lényegesen javult a községben a húsellátás, s a bolti kiskereskedelem áruellátása is. Javasolták a vásártér körülkerítését és a dögkutak sürgős rendbehozását. Az ipari szolgáltatás terén peAbonytól Budapestig Egy korszem g Ifjú Aschenbrenner Józseffel, a Monori Járási Szolgáltató Ktsz gumijavító részlegének vezetőjével beszélgetünk. Miért költöztek el a Kossuth hajós utcai üzletből? — Ismert, hogy a Kossuth Lajos utca szűk, ezért. Ha az üzlet előtt megállt egy kocsi, vagy autó, balesetveszély ^ keletkezett. S még egy" dolog: a nagy forgalom miatt az üzlethelyiség kicsinek bizonyult. — Milyen vállalatoknak dolgoznak? — Elsősorban mint szolgáltató ktsz a járás és a község területén működő tsz-eknek, üzemeknek, állami gazdaságoknak. De nemcsak a járás területéről jönnek hozzánk, hanem részlegünk dolgozik a kocséri Üjszilvási Tsz-nek, valamint a karcagi talajjavító vállalat összes gumi javítását is mi végezzük. A részlegvezető elmondta még, hogy a tsz-eken és a vállalatokon kívül nagyon sok a futó vendég is. Hat hónapja, hogy kiköltöztünk ide a 4-es müút és az Ady Endre út sarkán levő műhelybe, és máris érezik, hogy emelkedett a forgalmunk. — Hány személy dolgozik a részlegben? — Nyári időszakban három, télen ketten végezzük ezt a nehéz munkát. Egy-egy vontató, vagy egy traktorgumi 80—90 kiló, de a karcagi talajjavító gépeinek a gumijai elérik a 90—100 kilót is. Ezeket a sütőre feltenni csak két személy bírja. — És a nyitvatartási idő? — Nyári hónapokban reggel 6-tól este 6-ig, télen reggel 7-től este 5-ig. Ha azonban a munka úgy kívánja, jóval tovább. A részlegvezető elmondotta még, hogy nagyobb forgalomra is lehet számítani. Abony- tól Budapestig jelentősebb gumijavító részleg és. főleg olyan korszerűen berendezett műhely, mint a monori, nincsen. (vitéz) Jó áruellátás — növekvő forgalom Monori-erdőn 1966-ban i rintot is. Beszéltünk a vevőik nyílt meg a Cegléd és Kör- kel is, akik elégedettek a vá- nyéke Élelmiszer-kisikereske- lasztékikal, és az udvarias _ és delmi Vállalat modern éled- < gyors kiszolgálással egyaránt. miszerboltja. A reggel fél 7- től este 6-ig nyitva tartó üzlet havi forgalma eléri a 600 ezer forintot. Az üzlet vezetőjétől, Gál Pálnétól megtudtuk, hogy az áruellátás jónak mondható. Azért tartanak nyitva este 6 óráig, hogy a vonatról hazaérkezők is tudjanak vásárolni. Az ünnepek alatt egyébként a napi forgalom elérte a 30—35 ezer fo(Képünik.) Alig néhány lépésnyire van Monori-erdő egyetlen húsboltja, amelyet szintén a ceglédi vállalat üzemeltet. Az üzlet havi forgalma 350—400 ezer forint. A választék itt is kielégítő. A téli hónapokban a forgalom kissé visszaesik, mivel Monori-erdőn szinte minden háznál vágnak disznót. Mutnéfalvy Adorján felvétele dig kérte a vb szakigazgatási szervét, hogy a kontárok felderítésére és feljelentésére vonatkozólag tegyenek hathatós intézkedéseket. Az oktatás-, közművelődési és egészségügyi bizottság a cigány lakosság helyzetének vizsgálata alkalmával megállapította, hogy legtöbbjük rendes lakóházban lakik. A még rendezetlen körülmények között élő egy-két családnak is módjában áll az életén változtatni, mert kaphat házvásárlása kölcsönt. A 2. sz. könyvtárat Sápon a jelenlegi romos épületből sürgősen megfelelő és nagyobb helyre kell költöztetni. Az 1. számú községi könyvtár a művelődési házban szintén „kinőtte már magát”. Mindkét könyvtárban akadályba ütközik az új könyvek elhelyezése. A szabálysértési bizottság tagjai rendkívül aktívak, véleményűkre helyi ismeretük folytán megbízható módon lehet támaszkodni. Október 1-ig a bizottság 53 szabálysértési eljárást folytatott és 33 ízben hozott döntést. Legtöbbször — 23 esetben — a tulajdon elleni szabálysértés fordult elő. Második helyen az iskolai mulasztások szabálysértése áll. 1974-ben tíz esetben a tankötelezettség megszegése miatt hat főt sújtottak bírsággal. Falinaptár mell ékletünk HOLNAPI, JANUÁR 8-1, SZERDAI SZÁMUNKHOZ MELLÉKELJÜK LAPUNK TÖBBSZÍNNYOMÁSOS 1975. ÉVI FALINAPTÁRÁT MINDEN OLVASÓNK — ELŐFIZETŐINK ÉS PÉLDÁNYONKÉNTI VÁSÁRLÓINK — DÍJMENTESEN KAPJA HOLNAPI LAPUNKKAL. Mcgfódi hírek ABC-ARUHÁZ Ebben az évben megkezdődik az ABC-áruház építése Maglódon a Baczoni-féle telken. A korszerű üzletház építéséhez a MÉSZÖV is jelentős segítséget nyújt. TORNATEREM Az év folyamán befejeződik a tornaterem építése, melyhez a községi tanács 600 ezer forinttal iárul hozzá. ESTE TANULNAK Céljuk az általános iskola elvégzése Néhány évi kihagyás után az elmúlt évben ismét megnyílt a dolgozók esti általános iskolája Úriban. Harmincegyen vannak Szikszai István tagozatvezető tanár: — 1973-ban 24 fővel kezdtünk, többségében hetedik osztályt végzőkkel. De lehetőség nyílott a kevesebb osztállyal rendelkezőknek, hogy ők is bizonyítványt szerezzenek. Üjabb jelentkezőkkel a mostani tanévben már 31 tanulónk van. Valamennyien az iskola utolsó osztályát, a nyolcadikat végzik. — Mely területeken dolgozókból tevődik ki e létszám? — Többségében helyben, a TRANSZVILL-nál, a termelő- szövetkezetben, , a MÁVAUT- nál dolgozók járnak hozzánk, de akadnak bejárók is, akik budapesti vállalatoknál dolgoznak. Egy héten három estén, hétfőn, szerdán és pénteken járnak iskolába a felnőttek. / A népes osztály tanulói közül néhánnyial leültünk rövid beszélgetésre: ki miért tanul, milyen indítékok késztették az általános iskola befejezésére? Szluka János az idősebbek közül való. Most 47 éves: — Itt helyben, a TRANSZ- VILL-mál dolgozom. Tavaly végeztem a hetediket, most járom a nyolcadik osztályt... VERSENYNAPTAR Jelentős sportesemények 1975-ben A járási sportfelügyelőség elkészítette a monori járás 1975. évi versenynaptárát. Ebből megtudjuk, hogy a téli spartakiád községi versenyeit február 16-ig rendezik meg a községekben. A járási döntőre Monoron, a Kossuth Lajos általános iskolában február 23-án kerül sor. Ugyanitt rendezik meg a megyei kerületi döntőt is négy járás részvételével március 9-én. A megyei döntő színhelye Cegléd lesz, március 30-án. A munkahelyi spartakiádokat március 30-ig rendezik az üzemekben, a járási döntő április 6-án, Monoron lesz. A megyei döntő színhelye: Százhalombatta. Az atlétikai sportágban az úttörő-olimpia atlétikai versenyei május 12-én és május 14- én lesznek Monoron a leányok, illetve a fiúk részére. A megyei területi elődöntőnek is Monor ad otthont, május 21-én, míg a megyei döntőre Gödöllőn kerül sor június 3- án. A nyári spartakiád-verse- nyek atlétikai számai május 4- ig zajlanak le a községekben. A megyei döntő ezúttal is Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem sporttelepén lesz, július 20-án. Gazdag sportprogram vár a birkózás hódolóira ebben az évben. Március 30-án országos serdülőverseny lesz Monoron, a Pest megyei szövetség rendezésében. Május 25-én országos úttörrőversenyt rendeznek ugyancsak Monoron. Ezenkívül megrendezik a hagyományos Alkotmány és November 7 Kupa versenyeket is. Kézilabdában a megyei bajnokság rajtja április 13-án lesz, az őszi forduló augusztus 17-én kezdődik. Az úttörő-olimpia járási döntője április 30-án, Gyomron lesz, ugyanitt tartják a megyei területi döntőt is, május 12-én. Az Április 4 Kupa Monoron, a Május 1, az Alkotmány és a November 7 Kupa ugyancsak Gyomron lesz. Kosárlabdában az NB III. tavaszi fordulója március 16- án kezdődik. A megyei ifjúsági és serdülőbajnokság - január 12-én kezdődik. Labdarúgásban is gazdag az idei program. Január 15-től március 2-ig tart a járási teremfocibajnokság, amelynek a monori Kossuth-iskpla tornaterme ad otthont. A járási bajnokság március 9-én kezdődik és június 22-én fejeződik be. Az úttörő-olimpiád versenyek járási és megyei döntője is a monori sporttelepen lesz. A versenynaptár tartalmazza az útitörő sportversenyek időpontját is. A téli sportokban a gyorskorcsolya- és jégkorongversenyek Gyomron lesznek január 29-én, vagy február 5-én. A hagyományos mezei futóversenyt is Gyöm- rőn tartják, március 9-én. A gazdag sportprogram biztosítja, hogy az idén is több ezren vehetnek részt a különböző szintű bajnokságokban, versenyeken a monori járásból. G. J. MŰSOR MOZIK Gyömrő: Mi, férfiak. Maglód: Kettős bűntény Hamburgban. Mende: Csata a havasokban. Monor: A dunai hajós. Pilis: Periszkóp a fjor- dok között. Üllő: Átkozottak vagyunk. Irina. Vecsés: A Pendragon-legenda. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 18 órakor amatőr filmklub, 19-kor fiatal utazók klubja, diavetitéses beszámoló az 1974. évi kirándulásokról. Monoron, 19-kor az ifjúsági klubban a február havi program összeállítása. ÜTTÖRÖHÄZ Gyomron, 15-től 17 óráig riporter- és honvédelmi, 16-tól 18-ig modellező szakkör. Mindig vágyódtam arra, hogy a hiányzó két osztályt elvégezzem. \ Jó érzést, megnyugvást ad nekem, ha e tervem valóra válik. — Tanulni sohasem késő, sőt, ilyen korban még tiszteletre méltóbb. Mégis, miért nem előbb szánta rá magát a tanulásra? — Mindössze két éve dolgozom itt helyben. Ezt megelőzően 27 évig a Budapesti Lenfonóban dolgoztam. A munka, az utazás mellett a tanulás nagy „teher” lett volna... Pesten nem; lakóhelyen igen — Igen, én megpróbáltam, de sajnos nem ment — veszi át a szót a jóval fiatalabb Molnár Ferenc, aki szintén a TRANSZVILL-nál dolgozik. — Korábban Pestre járó voltam én is, a BEAG-nál mint idegenáru átvevő dolgoztam. Főnöki biztatásra 1964-ben végül beiratkoztam a Május 1. úti dolgozók esti iskolájába, de két hónapnál tovább nem bírtam... Kis szünetet tart, majd a többiek bólintásai közepette folytatja: — Kora délután ért véget a munka, az iskola este 6 órakor kezdődött, 10—11-ig is eltartott ... Rohanás vonatra, fárasztó utazás, éjfél utáni lefekvés. Hajnali 3-*kor kelés, munka, hétről hétre ... Hogy mit is jelent mindez, csak az tudja, aki megpróbálta, végigcsinálta. Az éppen 30-at átlépő Szabó Istvánnak is ismerősek e mondatok, 1961-ben ő is beiratkozott az esti iskolába, Pesten. — Még rágondolni is borzasztó. Őracsörgéskor anyám úgy húzott ki az ágyból, hiszen egy nap alig 2—3 órai alvásra tellett... Egy hónap után abbahagytam. Én sem bírtam. Több mint 10 év telt el azóta. S most ismét beiratkozott az iskolába. ...Síkérésén elvégezte a hetediket, és „jól veszi” a nyolcadikat is. — A Ganz-Mávag-bam dolgozom — folytatja Szabó István —, öntvénytdsztító vagyok. Tavaly, amint megtudtam, hogy itt helyben, Úriban is indul esti iskola, azonnal jelentkeztem ... Nagyon, jó, hogy a lakóhelyemen járhatok iskolába. Kevésbé fárasztó. Hasonlóan, a községbeli iskolába járás nagy előnyéről beszél a Szabó házaspár is. Mindketten az Ikarusban dolgoznak. — Melyikük elhatározásából döntöttek az iskola befejezése mellett? — Nem kellett különösebb rábeszélés egyikünk részéről sem — válaszol a férj, Szabó Antal. — De, hogy az iskola elvégzése mellett döntöttünk, az azért történt, mert itt Úriban járhatunk iskolába. A feleség: — Mint raktáros dolgozom, munkámhoz kell a nyolc osztály. Elvégeztem volna előbb is, csak hát erre eddig nem volt lehetőségünk. — Mindketten iskolába járnak, esténként ki látja el a ház körüli teendőket? — Kisfiúnk hatodikba jár, lányunk harmadikos gimnazista Monoron. Mindkettőjükre számíthatok. Segítenek nekem. A tanén kar dicsérete Őszintén, lelkesedéssel beszélnek valamennyien a tanulásról, az iskoláról. — És hogy mindig jó kedvvel jövünk iskolába, ez nagyrészt az összeszokott kollektívának, de elsődlegesen a velünk nagy türelemmel, lelkiismeretesen foglalkozó tanárainknak köszönhető — mondja a többiek véleményét is tolmácsolva Szluka János. Jandó István Írógépalkatrészeket készítenek Az IGV vasadi üzemében már több mint kétszázan dolgoznak. Főleg a helybeli és a környéki asszonyok, lányok találtak itt munkalehetőséget. Az üzemben hazai és külföldi megrendelésre írógépalkatrészek gyártásával foglalkoznak. Képünkön Kovács Istvánné, Micsinai Józsefné és Szlama Lászlóné a modern automata fúrógépeken készítik az alkat- rész&kct Mutnéfalvy Adorján felvétele Sülysápon, az 1973. évi tanácstagi választások után tartott alakuló ülésen hat tanácsi bizottságot választottak. A bizottságok elnökei- nemrég írásban tettek jelentést az 1974, évi munkájukról. Az ügyrendi bizottság a tanács és szerveinek törvényes működését kísérte figyelemmel. Megállapította, hogy a 83 közérdekű bejelentésből 49 valósult meg. Ezeknek zöme a községfejlesztést érintő feladatok közé tartozott. A pénzügyi, fejlesztési és építési bizottság megállapította, hogy az adótervben szereplő összeg 90 százalékát már 1974. március 22-én befizették. A csoport bevételi tervét végül 102 százaiéra teljesítette. Ez jónak mondható. Az év folyamán a bizottság a tanácsülésnek jóváhagyás végett javasolta a köztiszta-