Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

VÁCI NAPLÓ XIX. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 1975. JANITÁR 5-, VASÁRNAP Pest megye legfiatalabb nagyközsége: Verőcemaros A tanácselnök két napja A felszabadulási emlékmű terve Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész készítette azt a szobrot, amelyet Vácott a Szabadság téren állítanak fel. A kétalakos bronzszobor-kompozíció lesz a város felszabadu­lási emlékműve. Képünkön a szobor, egyelőre még csak viaszból. Megkezdődtek a vezeiiségválasztó taggyűlések Vácott is az új esztendő első hetében megkezdődtek a pártvezetőség-választó taggyűlések, A területi II. számú alap­szervezet ünnepélyes hangulatú gyűlésén megjelent és felszó­lalt Balassi István, a városi pártbizottság osztályvezetője is. A területi alapszervezet tagsága is megismerkedett a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a XI. pártkongresszusra kiadott irányelveivel és az MSZMP szerve­zeti szabályzatával. Többen kifejtették véleményüket, élénk volt a vita, különösen a gazdaságpolitikai és a kultúrpoliti­kai témákban. A jelölő bizottság elnöke javaslatot tett az új tisztségvi­selőkre, majd a taggyűlés résztvevői — titkos szavazással — Szolnoki Lajosnét titkárrá, Csákvári Károlyt, Rácskai Gyu­lát, Tátrai Gyulánét és Rácz Ferencnét vezetőségi tagokká vá­lasztották. Az alapszervezetet két küldött képviseli majd a városi pártértekezleten. Tűzoltótestületek helyett egyesületek Aktív brigádtagok Olvasnak, tanulnak Meglepetést okozott, hogy a bíráló bizottság legutóbbi ér­tékelése alapján a Korunk, életünk címmel kezdeménye­zett városi brigádvetélkedőben a Forte-gyár 34 brigádja 62,265 ponttal az élre került. A szocialista 'brigádok közül változatlanul a Váci Kötött­árugyár XI. kongresszus nevet viselő kollektívája maradt az első helyen. Több ezer ember aktivizá­lódik ebben a nemes versen­gésben. A brigádtagak újságo­kait böngésznek, könyvtárakat és múzeumokat látogatnak, a történelemszakos tanárokat felkeresik iskoláikban (néha otthonukban is), s minden el­érhető módon érdeklődnek egy-egy évszám vagy ismer­tebb helyi személy életrajzi adatai iránt. Az anyaggyűjtés egyik köz­pontja a váci városi-járási könyvtár. — örülünk, hogy ilyen ha­talmas „nyomás” nehezedik ránk az utóbbi időben — mondja Weisz Gábor igazgató. — A könyvtárlátogatók szá­ma szeptember óta megnégy­szereződött. Nagyobbik részük fizikai dolgozó,1 akik i lelkesen kapcsolódnak a város törté­nelmével kapcsolatos vetélke­dőbe — Minap az Országos Szé­chényi Könyvtár munkatársai kerestek meg bennünket az­zal, hogy szeretnének lefény­képezni, oldalanként 16 évfo­lyam helyi lapot. Vác reflek­torfénybe került. (mészáros) Óvodaátadás Mialatt épült, többször be­számoltunk róla, hogy a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üze­me szocialista brigádjainak védnökségével és csaknem tel­jes egészében társadalmi munkával óvoda épült a köz­ségben. Nemrég arról is be­számoltunk, 'hogy az óvoda építése befejeződött. Azóta be is rendezték, és hétfőn ünne­pélyesen átadják rendeltetésé­nek a 150 apróság befogadásá­ra alkalmas új óvodát. Pénteken, január 3-án reggel [ fél 8 óra tájban Krebsz József Verőcemaros községi tanácsel­nöke másodszor indult új hi­vatala felé, a volt verőcei ta­nácsházára. Délután mint nagyközségi tanácselnök hagy­ta el. Időközben Ugyanis Pest megye Tanácsa Verőcemarost a január elseje óta létező, tehát háromnapos községet nagyköz­ségi rangra emelte. Gyalog az új hivatalba Az új község, illetve most már nagyközség, Verőcemaros, az egykori Nógrádverőce és Kismaros egyesítéséből lett. Krebsz József múlt év utolsó napjáig Kismaros tanácselnöke volt. Lakása ma is ott van, vagy másfél kilométerre új hi­vatali helyiségétől. Munkahe­lyére mehet vonaton, autóbu­szon, percek alatt beér. A kö­dös pénteki reggel azonban ké-. sett a busz. Nekivágott hát gya­log a végtére nem nagy távol­ságnak. Útközben ügyfelet kellett fo­gadnia. Megszólította ugyanis egy ember, akinek zártkertjé­vel van valami, nem nagy, de menet közben mégsem elintéz­hető problémája. Megállapo­dott az illetővel, hogy másnap irataival együtt bemegy hozzá a volt kismarosi tanácsházára, ahol aznap amúgy is félfoga­dást tart éppen. Fűrészpor és autóparkoló Beérve a hivatalba, már két pesti ember várta, Börzsönyli­geten a tanács által áruba bo­csátott üdülőtelkek ügyében. A jövendőbeli vásárlókkal szin­tén szombati találkában álla­podott meg. Ám alig tették be maguk után az ajtót, máris né­pes társaság, valóságos kül­döttség lépett a szobájába. Az Ipolyvidéki Erdőgazdaság ve­zetői közül négyen. Az erdőgazdaságnak modern fűrészüzeme van a községben. Naponta 4—5 mázsa hulladék, főleg sárral elkeveredett, hasz­navehetetlen fűrészpor kelet­kezik az üzemben. Nem tud­ják hová tenni, kérik, jelöljön ki sürgősen helyet a részére. A tanácselnök percnyi gondolko­dás után teljesítette a kérel­met, igaz, csak ideiglenesen. Ebben az évben autóparkoló épül a Duna-parton. Hordják •oda. A lakosság egy része is oda rakja a szemetet. A terü­letet fel 'kell ugyanis tölteni. Mire a parkoló építése tavasz táján megkezdődik, keresnek más helyet a fűrésztelepi hul­ladéknak. Mikor járjon a motor? Ezek után az erdészeti em­berek előadták, hogy a járási hivatalnál egyes környékbeli lakók panaszt tettek, mond­ván, hogy az üzem tárolójából a szél gyakran széthordja a fűrészport. A hivatal helyszíni vizsgálata a panaszt indokolat­lannak találta. Ugyanakkor viszont a zajártalom elhárítá­sára megtiltotta a nemrég drá­ga pénzen vásárolt motoros fű­rész használatát, és ezzel meg­bénult üzemük munkája. ( A határozatot megfellebbe­zik, de szükség lenne hozzá a tanács véleményére. A tanács­elnök szinte valóságos salamo­ni ítéletet mondott. A fűrész valóban nagy zajjal dolgozik. Végleges elhallgattatása azon­ban nem lenne ésszerű. Vi­szont a környék lakóinak nyu­galma miatt, naponta csak két- három óra hosszat dolgozhat­nia, olyan időszakban, amikor a zaja legkevésbé zavaró. A következő ügyfél bírósági szakértő volt, és telekárak iránt érdeklődött. A váci víz­művek részére kisajátított ve­rőcei földdarabok miatt meg­indult perekhez van erre szük­sége. A kisajátítás 1971-ben történt, négyszögölenként százforintos kisajátítási árral. Abban az időben a környéken a családi ház építésére alkal­mas telek ára ölenként 150, de az üdülőépítésre alkalmasé 250 forint volt. A szódavíz ára Több kisebb akta intézésén, aláírásán felül tehát elég moz­galmas volt a tanácselnök má­sodik napja. Hát az első, má­sodikén? A járás községeiben január .és február folyamán min­denütt megtartják ennek az évnek első falugyűlését, a la­kosság találkozóját a tanács vezetőivel. A sorban a legelső Rád volt. Már január 3-án, pénteken délután megtartot­ták itt a falugyűlést. Csernák József, a rádi kö­zös községi tanács elnöke szá­molt be az elmúlt év község- fejlesztéséről és arról, milyen munkálatokra kerülhet sor a jövő esztendőben. Az' elmúlt évben a fejlesztés inkább a társközséget, Pencet érintet­te. Teljesen rendbehozták is­kolája egyik épületét 311 ezer forint költséggel, és jelentős társadalmi munkával. A penci turistaház berendezésére 16 ezer forintot fordított a ta­nács. Ezenkívül Rádon, de Pencen is több úttestet* zú­zottkővel terítettek be, és tet­tek így minden időben járha­tóvá. A kőszállítást nagyrészt társadalmi munkában a ter­melőszövetkezet vállalta ma­gára. A járdaépítés is szépen haladt tovább. A tanács által megvásárolt cementlapokat a — Akkor egyik ismerősöm észrevette, hogy a buszmegál­lónál várakozom, felvett az autójába — mondja —, és így nyolc óra előtt értem be a ta­nácsházára. Már várt rám egy ügyfél. Az Árpád út környékén, vagyis a község Duna menti részén évek óta tart fenn az ÁFÉSZ szikvízüzeme lerakatot. Ezt az ÁFÉSZ megbízottja sa­ját lakóházának kapuboltozata alatt rendezte be. Vagy három hete a járási közegészségügyi hatóság az árusítást azonnali hatállyal megtiltotta. Indok­lás: nyílt téren nem tárolhatók a szódásüvegek. A fellebbezés­hez kért tanácsi véleményt a lerakat vezetője. — Előbb a határozatot kell látnom. Majd behozza. Annyi tény, hogy egyrészt szerény jö­vedelmétől esik el a szikvíz- árusító rokkant ember, más­részt a község lakossága kény­telen a presszóban két, vagy a vendéglőben egy forint ötven fillérért megvenni a másként egytízbe kerülő üveg szódát. Talán, a kapualj megfelelő be­építése elegendő lenne... Ezen az ügyfélen kívül az el­ső napon mások fogadására már nem futotta a tanácselnök idejéből. Munkakör szerint be kellett osztania ugyanis a ta­nács dolgozóit, és egyben el kellett intézni új besorolásu­kat. Átlag tíz százalékkal nö­vekedett a jövedelmük. Az­után meg kellett munkatársai­val beszélnie elhelyezésüket is. Ez nem volt könnyű feladat, mert Verőcemaros tanácsháza túlságosan kicsiny az egész ap­parátus Befogadására. Egy ré­szüknek a tágasabb, volt kis­marosi tanácsházán kell dol­goznia. Végső megoldás: idő­vel központi fekvésű, új ta­nácsháza építése. — Mikor? Erre a kérdésre egyelőre nem tud válaszolni, az új nagyközség tanácselnöke. Szokoly Endre Hintsük fel a járdákat Reggelenként megfagy a csapadék a járdákon, s ez fokozott balesetveszélyt je­lent a váci utakon, utcákon is. A városi tanács illetékes szakigazgatási szerve kéri a lakosságot, hogy hamuval, fűrészporral vagy homokkal hintsék fel a síkossá vált út­szakaszokat. lakosság helyezte el ugyan­csak társadalmi munkában. Mindent összevéve, a két köz­ség lakossága csak az év első felében 390 ezer forint érté­kű társadalmi munkát vég­zett. Rád fejlesztésére is jócs­kán jutott azonban pénz. Het­venezer forintért megépítet­ték a dögkutat, amire már ré­gen szükség lett volna. Az­után a postaépület tatarozásá­ra költöttek 21 ezer forintot. A nagyon esedékes iskolabő­vítés építkezése is megkezdő­dött év végén Rádon. Erre már tavaly 708 ezer forint állt a tanács rendelkezésére, de kivitelező nem akadt, amíg végül is a tsz elvállalta, hogy építőbrigádjával megépíti, és a munkába bele is fogott. Ter­mészetesen, már csak az idén fejezheti be. Ebben az évben kerül sor a tanácsháza bővítésére is. Nagytermet építenek mellé­je, hogy a gyűléseket és a különböző rendezvényeket le­gyen hol megtartani. A rádi művelődési ház ugyanis már évek óta használhatatlan, Belügyminiszteri rendelke­zés értelmében az önkéntes tűzoltótestületek a jövőben egyesületi alapon működnek tovább. Tagjaik természetesen ezentúl is változatlanul ellát­ják vállalt feladatukat és tűz­eseteknél vagy elemi csapá­soknál, ahogy eddig, ott lesz­nek. Szervezettségüket az, hogy egyesületté alakultak át, mert az egykori kastély öreg épülete annyira omladozó, hogy életveszélyes. Műemlék­épület lévén, helyrehozása el­viselhetetlen költséggel járna. A község nem vállalkozhat rá, sőt helyesnek tartaná, ha mielőtt összeomlana, lebonta­nák. Ehhez azonban külön en­gedély szükséges. Ugyancsak idén a penci is­kola másik épületét szintén teljesen felújítják, és azt is ellátják vizesblokkal. Mind­két községben folytatódik a járdaépítés, és annyi úttestet, amennyire futja, rendbehoz- naik. A tanácselnök beszámolóját helyesléssel vette tudomásul a hallgatóság. Többen külön­böző javaslatokkal álltak elő, amiket a tanács megvizsgál. Pencen, a társközségben hétfőn, 6-án, délután 6 órakor a művelődési házban lesz a falugyűlés, akárcsak Vácrátó­ton. Január 15-én Perőcsény- ben, 21-én Tésán, míg taná­csuk székhelyén, Vámosmiko- lán február 8-án rendezik meg a falugyűlést. bizonyos fokig önállóbbá teszi. Szakmai szempontból azonban változatlanul az állami tűzol­tóság irányítása alatt marad­nak. Az egyesületté átalakulás szükségessé teszi a megfelelő alapszabályok megalkotását és ezért február 28-ig mindenütt közgyűlést kell tartaniuk- az önkéntes tűzoltóknak. Január folyamán a váci járás több községében már meg is tart­ják, éspedig 13-án a fóti meg az örbottyáni, 24-én a szoko- lyai és 31-én a vácrátóti ön­kéntes tűzoltók egyesülete tart alakuló közgyűlést. KISNÉMEDI Társadalmi temetés Néhány nappal ezelőtt rö­vid betegség után 26 esztendős korában elhunyt Kisnémedi- ben Máté Antal szerszámlaka­tos. Fiatal özvegyet és két apró árvát hagyott maga után, s nagy űrt a KISZ-szervezetben, amelynek vezetőségi tagja volt. Az egész járásban a KISZ egyik legaktívabb tagjá­nak ismerték tíz esztendő óta. Péntek délután nagy részvét mellett helyezték örök nyugo­vóra a kisnémedi temetőben, ahol ez alkalommal tartottak először társadalmi temetést. A ravatalnál és a sírnál a Du­nakeszi Járműjavító énekkara gyászdalokat adott elő. Rátkai Ottó, a családi társadalmi ün­nepségeket rendező iroda ve­zetője mondott a koporsónál beszédet, majd Tóth András, a járási KISZ-bizottság titkára vett végső búcsút Máté Antal­tól, a KISZ fáradhatatlan ak­tivistájától. Az űj kollégium Elkészült már Vácott a leánykollégium. A műszaki átadás is megtörtént s a kivitelező Pest megyei Állami Építőipari Vállalat ígérete szerint a pótlások február végéig elkészülnek. A 35(1 személyes leánykollégiumot, a forradalmi ifjúsági na­pok keretében adják át lakóinak. Képünkön a Vörös Jenő ácsbrigáú tagjai a fedőiéceket szegélyezik. Nagy Iván felvételei Az első fal i

Next

/
Oldalképek
Tartalom