Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 25. szám
Eljutni mindenkihez A népfront a /órásokban Az elmúlt napokban tanácskozott a Parlamentben a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Napirendjén az MSZMP Központi Bizottsága felkérésére a kongresszusi irányelvek megvitatása szerepelt. A parlamenti tanácskozáson a népfront jellegének megfelelően sok szó esett a nemzeti egységről és a tennivalókról. Ahogy ez a vitában megfogalmazódott: A szocialista nemzeti egység erősítése arra kötelezi a népfrontmozgalmat, hogy az együtt dolgozó, együtt élő, a különböző adottságok miatt más és más érdeklődésű és érdekeltségű emberek gondjaival, sorsával is foglalkozzon. A népfront főtitkára a tennivalók között említette: „Jelentős azoknak az állampolgároknak a száma, akik még a beépített és fejlesztésre kijelölt településektől távol: tanyákon, pusztákon, egyedülálló kisközségekben, vagy városi külterületeken laknak. Szükségesnek tartjuk, hogy ennek a több százezer embernek a jövőjével a népfront rendszeresen foglalkozzon”. A járási népfront tevékenysége kettős. A Hazafias Népfront megyei bizottságától kapott feladatokat, iránymutatásokat továbbítja a községnek, s emellett természetesen önálló politikai munkát, népfronttevékenységet végez. Ez utóbbi a leglényegesebb a járási népfront tevékenységében. A járási népfrontnál ismerik a közgazdasági egységhez tartozó községek, települések gondjait, feladatait. Nyilvánvaló, hogy a tennivalók ellátásához, az egész területen hathatós segítséget tud nyújtani. A végzett munka felmérésekor az elmúlt év végén egyértelműen bebizonyosodott, hogy a járási népfrontbizottságok tevékenysége jelentős a köz- igazgatási egységben. Sok munkát pedig csak a járási népfront-segítségével« ^irányi, tásávai lehet elvégezni. Ha a járási népfront gondjai, feladatai tükrözik a járás gondjait, feladatait — jó úton járnak. Jelszavuk ezért nem is lehet más: együttműködés a lakossággal, a pártszervezetekkel, a tanácsokkal. Ez a módja, hogy mozgósító erővé váljék, bizonyíthatja létjogosultságát, munkájának fontosságát. Birtokviták Gyomron tavaly 29 esetben fordultak a tanácshoz birtok- háborítási ügyben. Ez kevesebb az előző évekénél, s ami örvendetes, 13 esetben egyezség jött létre a haragosok között. A - PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1975. JANUAR 30., CSÜTÖRTÖK Döntött az igazgató tanács Megszűnik a SERVÁL Átveszi a monori Kossuth Tsz - Megalakult a felszámoló bizottság Tizenkét évvel ezelőtt hozta létre a monoid járás nyolc termelőszövetkezete a Monor és Vidéke Termelőszövetkezeteinek Sertéstenyésztési és Hizlalási önálló Közös Vállalkozását. Monoron, a Földváry- tanya felelt meg a legjobban a telep céljainak. Szükséges volt a vállalkozás megalakítása, mivel a isz-ekben a sertéseket kis számban nem lehetett gazdaságosan tenyészteni és hizlalni. Hosszú évekig eredményesen működött a SERVÁL, annak ellenére, hogy sok nehézséggel kellett megküzdeniük évről évre. Kedden igazgató-tanácsülést tartottak a vállalkozás központjában, amelyen részt vett Mészáros László, a Magyar Nemzed Bank járási vezetője és Méhész László, a járási hivatal közgazdasági szakfelügyelője. Nagy László igazgató tárta az igazgató tanács elé a vállalkozás 1974. évi gazdasági és mérlegeredményeit. A múlt év jobb termelési és tervtelje- sítési mutatókat hozott, mint az azt megelőző év. Az állatállomány gyors felfutása nagy erőfeszítéseket követelt meg az itt dolgozóktól, de ezen felül anyagilag is súlyos megterhelést jelentett az előző évi állomány teljes lecserélése, újabb és újabb kocák beállítása. GoriÜot 'cMtéöttV Ittogf’ á választott malacok súlyánál lényeges volt az eltérés. A rendelkezésre álló kutrica 900 darab fialást terme lehetővé. Utónevelő hiányában ezt azonban nem lehet megoldani. Az elmúlt év folyamán — főleg az első negyedben — a /tolás nem volt egyenletes. összesen 616 koca fialt, ötszáz darab süldő eladását tervezték 1974-ben, ám ennél csak kevesebbet tudtak ériékesíteni, mivel az elhullás — pontosan 2—4 hónapos állatoknál — nagymértékben emelkedett. A hizlalásba 4823 darab állatot állítottak be, ebből az úgynevezett technológiai selejt 1070 darab. A takarmánymérleg szoros összefügésben van az élősúly- I termeléssel. Telepi szinten egy kiló élősúly előállításához a tervezettnél egy fillérrel olcsóbb takarmányt etettek, de 63 dekával többet használtak fel, ami végül 2 forint 43 fillér költség- növekedést vont maga után. Ez végül önköltségnövekedéshez és a vállalati eredmény romlásához vezetett. Gondot okozott, hogy az állatok takarmánnyal való ellátása nem volt mindig biztosítva. A Gabonafelvásárló Vállalat kétszer mondta fel a szerződést, erre az évre pedig már nem is kötött szerződést a vállalkozással. A SERVÁL 216 ezer forint nyereséget tervezett 1974-re, ehelyett 316 ezer veszteséggel zártak. Tavaly év elején 24-en dolgoztak a SERVÁL-mál, év közben belépett 50 fő, kilépett 44. Nyolcórás munkanapra 125 forint kereset esett. Éves szinten a hizlaldában 42 ezer 900 forint az átlagos kereset. Megnőtt a munkásszálláson lakók száma, az előző évi nyolc fővel szemben tizenöten vették igénybe. Óvári Zoltán az ellenőrző bizottság jelentését ismertette, amelyből egyértelműen kitűnt, hogy a vállalkozás gyenge eredménye objektív okok miatt következett be. Drága — 290 forintos átlagárú — volt a kukorica, s az is nemegyszer előfordult, hogy a vásárolt tengeri minősége nem érte el még a közepeset sem. Solti Sándor hozzászólásában kiemelte, hogy a telep a pilisi hizlaldához közel esik, és ez semmiképpen sem szerencsés. Dobrovitz József is a drága takarmányban látta a veszteség okát. Dr. Árvái Lajos ezután javasolta az igazgató tanács tagjainak, hogy hozzanak határozatot a SERVÁL felszámolására. Ilyen körülmények között a vállalkozás nem tud eredményesen működni. A monori Kossuth Tsz vállalkozott arra, hogy átveszi a telepet, további Nyugdíjasait váltott iparengedélyt A KIOSZ vecsési csoportjának szakmai címnyilvántartó tábláját az élet — utólag — kicsit „túlméretezte”. Csaknem annyi rajta az üres, kitöltetlen négyzet, mint a táblával befedett. Megfogyatkoztak a szakmát vállaló kisiparosok . . Különösen cipészekből van hiány, A szolgáltató ktsz-en kívül mindössze három dolgozik még a községben. Egyikük inkább csak a használtcikkpiac részére dolgozik, a másik a fiatalokat igyekszik „megnyerni”, a harmadik, Tóth Sándor, akit felkerestünk, arról nevezetes, hogy nyugdíjba vonulása után váltotta ki iparigazolványát. Ezt még szakmai berkekben is páratlan esetnek tartják, noha korábban is ilyen munkakörben dolgozott. Vajon mi indította erre az elhatározásra? Tenyérnyi helyiségben kerül sor a beszélgetésre. Ez egyben a munkahely is, külön műhelyre már nem tellett. Tóth Sándor nem is annyira a megrendelők megfogyatkozásával magyarázza a szakma lassú elsorvadását — húszezer főt megközelítő a község lakossága —, hanem a mesterség minőségében, rangjában bekövetkezett negatív változással. Kétségkívül kortünet a megnövekedett igény, a reformált ízlés jelentkezése: a mai ember inkább vonzódik az újhoz, minthogy ragaszkodna a régihez. Az emberek új cipői inkább üzletekben vesznek, s ha a régit mégis megtartják, azon sincs nagyon más, mint csip-csup javítgatni való. A szakma tehát inkább alapfokú munkákra korlátozódik. Ugyanígy a belőlük származó haszon is... Hogy ennek ellenére miért váltott ipart? Ha úgy fogalmaznék, hogy emberszeretetből, talán különösen hangzana, de túlzásnak semmiképpen. A kispénzű emberekre, nyugdíjasokra, betegekre is gondolni kell — mondja. — Hajlamosak vagyunk róluk megfeledkezni .. De olykor Tóth Sándor pedig nem tud mit kezdeni a „nyakán maradt” lábbelikkel. Ajánlja fűnek, fának, de mindenki csak húzódozik tőlük. Felkereste már a helyi tanácsot is, hátha esetleg a szociális segélyre szorulóknak ... Fejcsóválás volt a válasz. — Persze a többség mégsem ilyen. Javításra még sokáig szükség lesz. Havonta úgy harminc ember felkeres. Az én korosztályomra mindig számíthatok. Baky László közülük is meggondolják ma' gukat — teszi hozzá. — Egyszerűen itt „felejtik” a javításra szánt cipőt. Jelenleg is vagy 15 pár van a kamrában ... üzemeltetés céljából. Az igazgató tanács úgy határozott, hogy az illetékes felsőbb szervek engedélyéit kikérve, ez év március 31-én feloszlatja a SERVÁL-t. Megalakult az öt főből álló felszámoló bizottság, amely az elkövetkező hetekben elvégzi a szükséges leltározási és egyéb munkákat. Gér József Pénztárgép-alkatrészek-exportra Az Irciiagéplpnri Vállalat vasadi üzemében főleg pénztárgép-alkatrészeket készítenek. Az alkatrészek nagy részét exportálják. Képünkön az esztergaműhely dolgozói munka közben. Mutnéfalvy Adorján felvétele MŰSOR MOZIK Gomba: Szerelem határai. Monor: Balszerencsés Alfréd. Űri: Szép maszk. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 15 órakor a nyolcadikosok klubja. 19-kor KISZ-szervezetek klubestje, Monoron, 19-kor az ifjúsági klubban sztereoklub, Péteriben 18-tól 22-ig klubfoglalkozás. 19-től 21-ig a sportvezetőség megbeszélése. TAGGYŰLÉS UTÁN KLUBEST KISZ alapszervezetek kapcsolatai Gyomron Gyomron, a művelődési ház klubhelyiségében tartotta meg taggyűlésiét a Zalka Máté területi KlSZ-szervezet. Agócs Imre KISZ-tiitIkár az elmúlt évet értékelve kiemelte: — Ügy érzem, hogy a mumkatervünkben foglaltakat nagyrészt teljesítettük. Megr tartottuk a politikai oktatást, nagy számban vettünk részt a FIN Isaszegen megrendezett megyei ünnepségén. Változatos volt kulturális életünk: kirándulások, vetélkedőik tették színessé. Vállalt társadalmi munkánkat teljesítettük, decemberben jól sikerült Mikulás-estet tartottunk az első osztályosok részére. A hibákról sem hallgatott a KISZ-titkár: — Taggyűléseink jelenléti íveit nézegetve kitűnik — mondotta —, hogy meglehetősen sokan hiányoztak a taggyűlésekről. Ezen a téren feltétlenül javulást remélek. Tagsági igazolvány A beszámoló után Furuglyás Géza, a művelődési ház igazgatója, aki részt vett a taggyűlésen, bejelentette: — Mivel a Zalkások itt, a művelődési házon belül találtak otthonra, csakúgy, mint a TÖVÁL KISZ-szervezet fiataljai, a vezetőségünk úgy határozott, hogy valamennyien megkapják az. ifjúsági klub látogatására jogosító tagsági igazolványt. Tesszük ezt abban a reményben, hogy ezzel még szorosabbá, barátibbá válik kapcsolatunk. A művelődési ház igazgatójának bejelentését nagy tetszéssel fogadták a fiatalok. Egy tagfelvételi kérelmet is elfogadott a taggyűlés. Az újdonsült KISZ-tag Falusi László mondotta magáról: — Budapesten a MAHART Hajójavító üzemében dolgozom, különböző területeken. Munkahelyemen aktív KISZ- életre nem számíthattam. Ezért jelentkeztem inkább itthon, a Zalka Máté KlSZ-szer- vezetbe. A taggyűlés befejeztével nem széledtek szét a fiatalok. Mi több: nem véletlenül került a taggyűlés sem éppen e csütörtök estére — halljuk a KlSZ-titkártól. — A KISZ községi csúcsvezetőségének kérését készségesen teljesítette a művelődési ház — mondja. — Arról van szó ugyanis, hogy minden hét csütörtök estjén felváltva a község nyolc KlSZ-alapszer- ve kapja meg a klubhelyiséget. Ma este itt látni a ruhaipari KISZ-szervezet lányait is. — Sajnos, elég kevesen vagyunk, a lányok többsége dél- utános műszakban dolgozik — mondja Rikter Mária alapszervezeti KISZ-titkár. Szellemi totó — Kis figyelmet kérünk! — inti csendre a klub fiataljait Mikola Gábor, a TÖVÁL KISZ-szervezetének megbízott titkára: — Most szellemi totónk következik. Első kérdésünk: — Mi a finn nép nemzeti eposza? Több kéz emelkedik. — A Kalevala ... — Mely ország, melyik városában található a Károly egyetem? — Csehszlovákia, Prága. Érdekes, izgalmas kérdések követik egymást, nem maradnak el a válaszok sem: „Ki volt Gyömrő első országgyű- lási képviselője1” „Ki volt első nő tanácselnöke?" Sorold fel a községi ipari, szövetkezeti egységeit!” S a sok-sok helyi jellegű kérdést újabbak, poitikai, sport vonatkozású kérdések követik. A legeredményesebb válaszadók: Móra Káliban és Somogyi Gábor ... A fejtörőt játékos vetélkedő követi. A szellemi fotót dicsérő szavainkra M agy ári György, a TÖVÁL KISZ-szervezetének szakultúrfelelőse szerényen badkozik: — Kollektiven állítottuk össze a kérdéseket. Persze, lehetett volna jobb is, csakhogy elég későn tudtuk meg, mi leszünk a ma este házigazdái. Legközelebb biztosain jobban sikerűd. Példát mutattak Jóllehet nagyon is természetes Gyömrő KISZ-szervezeteinek első közös klubestje — szó nélkül mégsem mehetünk el az esemény mellett. Korábban nemegyszer leírtuk: jó lenne, ha a nagyközségek KISZ-szervezetei többet törődnének egymással, kapcsolatokat építve színesebbé, elevenebbé válhatna a községi KISZ-élet. Ebben Gyömrő, példát mutatott. A biztató kezdetnek, reméljük, folytatása is lesz. Jandó István lé! sikerült a hagyományos üllői galambkiállítás A Magyar Galambtenyésztők 44. sz. üllői egyesületének jól sikerült kiállításán sok szép galambot láthattak a résztvevők. A kiállított galambok között olyan fajtákat is felvonultattak, amelyeket eddig az üllői seregszemlén nem Iá' haltunk. Ilyenek voltak a sat- tinetta, blondinetta, lakkpajzsos és csepeli fehér fajták. Legtöbb galambot a budapesti zöld nyakú keringőkből állítottak ki. Ügy látszik, Üllőn a röpgalambászok vannak többségben. Az alföldi keringőbői most kevesebbet láthattunk. Egyébként 141 galambot mutattak be, ezek között „kiváló” eredményt ért el: Vajda László sattinetta. lakkpajzsos és blondinetta, Zentai Nándor budapesti zöld nyakú keringő és csepeli fehér, Folth József, Tóth Tibor, Rennersdorf er József és Dobos István budapesti zöld nyakú keringő, Novák János angolparókás, Göbölös Sándor alföldi és budapesti zöld nyakú keringő, Pálovics György és Végh Ferenc strasz- szer, Pólyák László és Egres Miklós alföldi keringő, Boda Sándor king, Major Pál és Kovács Mátyás félegyházi és Kiss Ferenc szegedi galambjai. Fajtagyőztesek lettek: Göbölös Sándor, Rennersdorf er József és Tóth Tibor (budapesti zöld nyakú keringő), Végh Ferenc és Pálovics György (strasszer), Pólyák László (alföldi keringő), Boda Sándor (king), Major Pál és Kovács Mátyás (félegyházi), Vajda László (blondinetta Zentai Nándor (csepeli fehér) és Kiss Ferenc (szegedi) galambjai. Csapatelsők: Göbölös Sándor, Pálovics György, Pólyák László és Folth József. A kiállítást megtekintette Baracsi Pál, az alföldi kerin- gőt tenyésztők klubjának elnöke is. Megelégedését fejezte ki a látottak felett. A rendezést kifogástalannak találta és amint mondotta, azt szeretné, ha a jövőben a kiállításon még több fajtát láthatnának a nézők. A 44. sz. galambegyesület 1958 óta működik, azóta több kiállítást rendezett, a Jforábbi években, mintegy tíz éven át, a postagalamb-tenyésztőkkel együtt alkottak egyesületet. (em.) Gyömrői és kávai üzemünkben varrodai Munkára cs női dolgozókat felveszünk. Gyakorlattal nem rendelkezők betanítását vállaljuk. GYÖMRŐI RUHAIPARI SZÖVETKEZET Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 69-71. I