Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

'xJtihhm 1975. JANII AR 15., SZERDA Termekben járva Dunakeszi újoncok - Gellai a gyáli kapitány Sajnos, a teremmérközések som nélkülözik a parázs jeleneteket. A Dunakeszi Vasutas—Salgótarjáni Építők mérkőzésen a játék hevében úgy fejbe ütötték a dunakeszi játékost, Czipót, hogy több perces ápolásra szorult. — Kézilabdabalett? Nem! A csúszós parkett okozta ezt a furcsa pózt a Csepel Autó—Te­lefongyár találkozón, amikor is a kapu előterében az Autó játékosa szinte spárgát csinál.' Ez látható jobb oldali képünkön. Koppány György felvételei Tegnapi eredmény-összeál­lításunk is bizonyítotíta, hogy a kézilabdázóknál mozgalmas az élet, különböző teremtorná­kon vesznék részt a csapaltok. A Kerék utcában játszó Du­nakeszi Vasutas kispadján va­sárnap új vezetőket láttunk; Bősz József lett a szakosztály­vezető, Tornai Béla, az intéző és Borsos János, az edző. Borsos János nem ismeret­len a kézilabdázók köréiben, hiszen 13 évig játszott a Du­nakeszi Vasutas első csapatá­ban. Legutóbb az ifjúsági együttes edzője volt, onnan került a felnőttekhez. De nemcsak a vezetőség válto­zott, hanem a játékosállomány Is. Üj szerzemény az Újpesti Dózsából igazolt Tejnóra Zol­tán és Varga Sándor, mind­ketten 22 évesek. Eltávozott a Vasutasból Kolossá, akit az NB Il-ibe jutott Nagykőrösi Kinizsi igazolt le. Visszatért anyaegyesületébe, a Fóti Gyer­mekvárosi Sportkörbe, Kuthán. Borsos János edző elmond­ta, hogy megkezdték a felké­szülést az NB I B-s bajnok­ságra. Heti négy-öt edzés sze­repel műsoron. Az NB I-bfiL kiesett csapat terve: a dobo­góra jutás. A csapatok általában, a bajnokságra felkészülés szol­gálatába állítják a teremtor­nát. Ezzel a céllal rajtolt a Pécelá úton a Gyátí Búzaka­lász TSZ SK férfi együttese. — Két érve alakult meg a szakosztály — emlékezett visz- sza Fegyó Béla edző, pedagó­gus. — A megalakulás előtt is játszattak a helyiek a III. számú általános iskola pályá­ján, de a rendszeres kézilab­daélet 1973-ban kezdődött. Akkor negyedik helyen vég­zett a területi bajnokságban az együttes, tavaly pedig má­sodik lett, így jogot szerzett arra, hogy osztályozót vívjon a megyei I. osztályba jutá­sért. Néhány név a csapatból: Gellai Miklós. a csapatkapi­tány, az együttes gólkirálya. Sinka Tibor, Hegedűs Sándor, valamint Turczi Imre tartozik még a legjobbak közé. Az edző elmondta, hogy a játékosok zöme a termelőszö­vetkezetben dolgozik, s a ter­melőszövetkezet minden segít­séget megad a szakosztálynak. Gazdag Zoltán, a tsz elnök- helyettese, aki a sportkör el­nöke, szívügyének érzi a sport­élet fejlesztését AUTÓS ESETEK Az argentin Grand Prix-t a brazil Emerson Fittipaldi nyerte. Testvére, Wilson Fitti­paldi azonban póruljárt. Az egyik kanyarban versenyautó­ja kigyulladt, ő azonban sze­rencsésen megmenekült. Ide­jében ugrott ki kocsijából, s ugrott áit a palánkon .,. Ma kezdődik a Monte Car- ló-i rallye. A felkészülés so­rán az egyik nemzetközi hírű versenyző, Ragnotti, Alpine A—110 típusú gépkocsiján a Francia-Alpokban edzett — Jó a kapcsolat az isko­lával, ezt az is bizonyítja, hogy az ő pályájukon vívjuk mérkőzéseinket. Ificsapatunk is van, mivel azonban eddig nem volt kötelező számúikra a bajnoki részvétel, ők csak ed­zésekre járnak. Ha feljutnánk a megyebajmokságlba, megol­dódna szerepeltetésük. — Tavaly is részt vettünk a Péceli úti teremtornán, s bár magasabb osztályú ellenfelek is voltak a mezőnyben, a ne­gyedik helyen végeztünk. A mostani viadalon szívesen in­dultunk, már csak azért is, mert számunkra jól megköze­líthető ez a terem. Tovább tart a bonyodalom Tovább tart a bonyodalom az 1975. évi Universiade lebo­nyolítása körül. A főiskolások hagyományos világversenyé­nek ugyanis Belgrád lemon­dása után még mindig nincs színhelye. Hírügynökségi je­lentések szerint némi biztatót jelent Ali Hojjat Kashaninak, az iráni sportminiszternek egyik legújabban Teheránban adott nyilatkozata, amely sze­rint esetleg vállalnák az ese­mény lebonyolítását. Hangsú­lyozta azonban, hogy csak sze­mélyes véleményét mondotta el, és házigazdáról csak ak­kor lehet valóban szó, ha Irán hivatalosan is bejelenti kéré­sét rendezésre. Nebiolo, a Nemzetközi fegye- temi Sportszövetség elnöke szerint az idő rövidségére va­ló tekintettel ma már csak Te­herán lehetne az egyetlen megoldás a játékok megtartá­sához, és az „átvállalást” az is alátámaszthatná, hogy Te­herán 1983-ra kérte is az Uni- versiadét. Totótippjeink Debrecenben kezd a Kossuth KFSE Az NB II tavaszi sorsolása Az MLSZ-ben már a tavaszi idényt készítik elő. Megvan már az NB II és az NB III sorsolása, az NB I második idénybeli program­ján még dolgoznak, ennek kiadá­sára valószínűleg a hét végén ke­rül sor. Az NB n-ben március 2-án kez­dődik az idény és június 29-én fe­jeződik be. Az NB ni-nak hasonló a terminusa. Az NB n-es tavaszi műsor: I. forduló, március 2. Budafok— Szeged, Nagykanizsa—ózd, Várpa­lota-Komló, Oroszlány—FÖSPED, Debrecen—Kossuth KFSCE, Szek- szárd—K. Rákóczi, Dunaújváros— Bp. Spartacus, Szolnoki MTE—Do­rog, Ganz-MA VÁG—Volán, MÁV DAC—Eger. H. forduló, március 9. Eger—Bu­dafok, Volán—MÁV DAC, Dorog— Ganz-MÁVAG, Bp. Spartacus— Szolnoki MTE, K. Rákóczi—Dunaúj­város, Kossuth KFSE—Szekszárd, FöSPED—Debrecen, Komló— Oroszlány, Ózd—Várpalota, Szeged —Nagykanizsa. H3. forduló, március 16. Nagyka­nizsa—Budafok, Várpalota—Sze­ged, Oroszlány—ózd, Debrecen— Komló, Szekszárd—FÖSPED, Du­naújváros—Kossuth KFSE, Szolno­ki MTE—K. Rákóczi, Ganz-MA- VAG—Bp. Spartacus, MÁV DAC— Dorog, Eger—Volán. IV. forduló, március 23. Budafok —Volán, Dorog—Eger, Bp. Sparta­cus— MÁV DAC, K. Rákóczi—Ganz- MAVAG, Kossuth KFSE—Szolnoki MTE, FÖSPED—Dunaújváros, Komló—Szekszárd, ózd—Debrecen, Szeged—Oroszlány, Nagykanizsa— Várpalota. V. forduló, március 30. Várpalo­ta—Budafok, Oroszlány—Nagyka­nizsa, Debrecen—Szeged, Szek­szárd-—ózd, Dunaújváros—Komló, Szolnoki MTE—FÖSPED, Ganz- MA VÁG—Kossuth KFSE, MÁV DAC—K. Rákóczi, Eger—Bp. Spar­tacus, Volán—Dorog. VI. forduló, április 6. Budafok— Dorog, Bp. Spartacus—Volán, K. Rákóczi—Eger, Kossuth KFSE— MÁV DAC, FÖSPED—Ganz-MA- VAG, Komló—Szolnoki MTE, ózd —Dunaújváros, Szeged—Szekszárd, Nagykanizsa—Debrecen, Várpalo­ta-Oroszlány. VII. forduló, április 13. Orosz­lány—Budafok, Debrecen—Várpa­lota, Szekszárd—Nagykanizsa, Du­naújváros—Szeged, Szolnoki MTE— Ózd, Ganz-MAVAG-Komló, MÁV DAC—FÖSPED, Eger—Kossuth KFSE, Volán—K. Rákóczi, Dorog— Bp. Spartacus. VM. forduló, április 20. Budafok —Bp. Spartacus, K. Rákóczi—Do­rog, Kossuth KFSE—Volán, FÖ­SPED—Eger. Komló—MÁV DAC, Ózd—Ganz-MÁVAG, Szeged—Szol­noki MTE, Nagykanizsa—Dunaúj­város, Várpalota—Szekszárd, Oroszlány—Debrecen. IX. forduló, április 27. Debrecen— Budafok, Szekszárd—Oroszlány, Dunaújváros—Várpalota, Szolnoki MTE—Olajbányász, Ganz-MAVAG —Szeged, MÄV DAC-Ózd, Eger— Komié, Volán—FÖSPED, Dorog— Kossuth KFSE, Bp. Spartacus—K. Rákóczi. X. forduló, május 4. Budafok—K. Rákóczi, Kossuth KFSE—Bp. Spar­tacus, FÖSPED—Dorog, Komló- Volán, Ózd—Eger, Szeged—MÁV DAC, Olajbányász—Ganz-MÁVAG, Várpalota—Szolnoki MTE, Orosz­lány—Dunaújváros, Debrecen— Szekszárd. XI. forduló, május 7. MÁV DAC —Budafok, Eger—Ganz-MAVAG, Volán—Szolnoki MTE, Dorog—Du­naújváros, Bp. Spártacus—Szek­szárd, K. Rákóczi—Debrecen, Kos- suih KFSE—Oroszlány, FÖSPED— Várpalota, Komló—Olajbányász, Ózd—Szeged. XII. forduló, május 11. Szekszárd —Budafok, Dunaújváros—Debre­cen, Szolnoki &1TE—Oroszlány, Ganz-MAVAG-Várpalóta, MÁV DAC—Olajbányász, Eger—Szeged, Volán—Ózd, Dorog—Komló, Bp Spartacus—FÖSPED, K. Rákóczi- Kossuth KFSE. Xm. forduló, má}us IS. Budafok —Kossuth KFSE, FÖSPED—K. Rá­kóczi, Komló—Bp. Spartacus, Ózd Dorog, Szeged—Volán, Olajbányász —Eger, Várpalota—MÁV DAC, Oroszlány—Ganz-MAVAG, Debre­cen—Szolnoki MTE, Szekszárd- Dunaújváros. XIV. forduló, május 25. Dunaúj város—Budafok, Szolnoki MTE— Szekszárd, Ganz-MÁVAG—Debre­cen, MÁV DAC—Oroszlány, Eger Várpalota, Volán—Olajbányász, Do­rog—Szeged, Bp. Spartacus—Özd, K. Rákóczi—Komló, Kossuth KFSE —FÖSPED. XV. forduló, június 1. Budafok— FÖSPED, Komló—Kossuth KFSE, Özd—K. Rákóczi, Szeged—Bp. Spartacus, Olajbányász—Dorog, Várpalota—Volán, Oroszlány—Eger, Debrecen—MÁV DAC, Szekszárd— Ganz-MAVAG, Dunaújváros—Szol­noki MTE. XVI. forduló, június 8. Szolnoki MTE—Budafok, Ganz-MAVAG— Dunaújváros, MÁV DAC—Szek­szárd, Eger—Debrecen, Volán- Oroszlány, Dorog—Várpalota, Bp. Spartacus—Olajbányász, K. Rákó­czi—Szeged, Kossuth KFSE—Ózd, FÖSPED—Komló. XVII. forduló, június 15. Budafok —Komló, Ózd—FÖSPED, Szeged Kossuth KFSE, Olajbányász—K. Rákóczi, Várpalota—Bp. Spartacus, Oroszlány—Dorog, Debrecen—Vo­lán, Szekszárd—Eger, Dunaújvá­ros—MÁV DAC, Szolnoki MTE— Ganz-MAVAG. XVTII. forduló, június 22. Ganz MAVAG—Budafok, MÁV DAC— Szolnoki MTE, Eger—Dunaújváros, Volán—Szekszárd, Dorog—Debre­cen, Bp. Spartacus—Oroszlány, K. Rákóczi—Várpalota, Kossuth KFSE—Olajbányász, FÖSPED—Sze­ged, Komló—Özd. XIX. forduló, június 29. Budafok —Özd, Szeged—Komló, Olajbá­nyász—FÖSPED, Várpalota—Kos­suth KFSE, Oroszlány—K. Rákóczi, Debrecen—Bp. Spartacus, Szek­szárd—Dorog, Dunaújváros—Volán, Szolnoki MTE—Eger, Ganz-MÁ­VAG—MÁV DAC. Holnap az NB m Északnyugati esc portjának műsorát közöljük. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség hivatalos napjain még érződik a holtidény. Ki­csi a forgalom, a sportkörök képviselői még nem- járnak be. A szövetség aktivistái vi­szont már elkezdték az új évet. Vajon mit is csinálnak? Erről beszélgettünk Kapuvári: Károllyal, a megyei szövetség főtitkárával. Most készítjük a sport- hivatal számára beszámoló je­lentésünket az elmúlt évi te­vékenységünkről. Az idei munkatervet ugyancsak most állítjuk össze, amelyet január 20—i elnökségi ülésünkön vi­tatunk meg. Az idei munka­tervben is döntő feladatot kap az utánpótlás nevelése. Újítás az MLSZ által kiírt ifjúsági és serdülő egyesületi kupa. Ennek célja, hogy nyá­ron is szereplési lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak. A megyei viadal kieséses rend­szerben zajlik, s a legjobbak vesznek majd részt az orszá­gos csatározáson. Ennek le­bonyolításáról e héten tárgyal a szövetség ifjúsági bizottsá­ga. Kapuvári Károly elmondta még, hogy a megyei labdarú­gó-bajnokság tavaszi idénye március 9-én kezdődik. Az ezt megelőző két vasárnapon Magyar Népköztársasági Ku­pa selejtezőjének két forduló­ját bonyolítják le. Az MNK megyei küzdelmeiben 64 csa­pat rajtol, az NB-s és a me­gyei I. osztályú csapatok rész­vétele kötelező, kívülük a já­rásokból továbbjutó együt sek alkotják a mezőnyt. A bátor skandináv A 18 esztendős norvég Anita Wold az „olimpiai emlékug­rás” elnevezésű nagyszabású középsánc-viadalon — férfi versenyről van szó! — a 39. helyet szerezte meg 75,5 és 80,5 méteres ugrásokkal. A győztes a sapporói olimpia középsán­cának aranyérmese, a japán Yukio Kasaya 98 és 95 méte­res ugrásokkal, 210,7 ponttal lett. Az igazi szenzációt a hivata­los edzéseredmény jelentette: a bátor skandináv „amazon” 90 méteres sáncon végezte elő­készületeit, s eközben három és fél méterrel megjavította az ugyancsak általa tartott, nem hivatalos női síugró vi­lágcsúcsot. Eredménye 97,5 méter! APRQH1RDETE3EK Felveszünk kőművese­ket, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Dabasi Költségvetési Üzem munkaügyi osz­tályán, Dabas, III. kér. Biksza M. u. 473/A alatt. Felvételre keresünk: könnyű munkára, egyműszakos beosztásba női betanított dolgozókat, valamint raktári segéd­munkásokat. Jelentkezés: VBKM Világítás- technikai Gyár kistartcsai telepén, a telepvezetőnél. VBKM Világítás- technikai Gyár telepe Kitarcsa. (Vtllért-teleo mögött. Munkába szállítás a HÉV-meeállótól autóbusszal.) A Minőség Vegyipari Szövetkezet monorer- dei, valamint központi telepére keres: férfi és női betanított munkásokat, vegyipa­ri szakmunkásokat, segédmunkásokat. Je­lentkezés: Monorer­dőn a telepvezetőnél vagy Budapest XIV.. Francia út 43. A Fővárosi Épület­asztalosipari Vállalat FELVÉTELRE KERES: munkaügy! csoport- vezetőt, belső ellenőrt, jogtanácsost, jogügyi előadót, gyors- és gépirónőt, valamint 8 általánost végzett fiatalokat, asztalosszakmába ipari tanulónak. Jelentkezés: Bp. IX., Tóth Kálmán u. 27 PEVDI Bőrdíszmű Üze­me felvesz férfi rako­dókat, női és férfi be­tanított munkásokat. Jelentkezés: Pilisszent- iván, Bányatelep 14. Építéshatósági mun­kakörbe szakképzett dolgozót (nyugdíjast is) felveszünk. Továb­bá gyors- és gépírót adminisztratív mun­kakörbe. Vecsés Nagy­községi Tanács. Újpesti BIVIMPEX Külkereskedelmi Vállalat sürgősen felvesz: két kezdő könyvelőt vagy adminisztrátort, bőrvegyész technikumot végzett fiatalt, gyors-gépírót, angol nyelvtudó előnyben. Készáruraktárba 1 nődolgozót fizikai munkára. JELENTKEZÉS: BIVIMPEX személyzetin. Bp. IV.. Táncsics M. n. 1—3. I. em. 7. Telefon: 292—930, 292—936/219 melléken. Figyelem! A dabasi já­rás területén keres tö­megcikkipari vállalat termelésirányításban jártas telephelyi mű­szaki vezetőt. Jelent­kezést levélben ..100 fős telep’* Jeligére a monori szerkesztőség­be várjuk. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSI Keresünk örbottyánban épülő modern kerámiagyárunkba olyan gépészmérnöki végzettséggel rendelkező szakembert, aki a beruházás ideje alatt a beruházás munkálatainak irányítását végzi, a beruházás elkészülte után pedig a gyáregység műszaki vezető feladatainak ellátására is alkalmas. FELTÉTELEK: gépészmérnöki oklevél, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Ezenkívül — miután elektromos vezérlésű berendezésekről van szó — elektromos automatikai ismeret. Környékbeli lakosok előnyben. JELENTKEZNI: a vállalat központjában a személyzeti osztályon Bp. X., Jászberényi út 43—47 sz. alatt lehet, naponta 9—14 óra között, önéletrajzzal, az eddigi tevékenysée részletes megjelölésével. ÉPÜLET­keramiaipari VÁLLALAT. AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK gyakorlattal rendelkező beruházót, gépész, elektromos, kalorikus és é| mérnököket fejlesztői, üzemviteli és műszaki ellenőri munkára. JELENTKEZÉS: önéletrajzzal a személyzeti osztályunkon. GYÜMÖLCS ÉS FÖZELÉK- KONZERVGYÄR, Dunakeszi, Vasút utca 11. A Volán 21. sz. Válla­lat f. év április első napjaiban bentlakásos személy- és tehergép­jármű-vezetőképző tanfolyamot indít Sió­fokon, melynek költ­ségeit a vállalat fedezi. A tanfolyam ideje alatt segédgépkocsive­zetői bért, valamint teljes ellátást biztosít. A résztvevőket a tan­folyam befejezésével az ország egész terü­letén, változó munka­helyen kívánja foglal­koztatni. Jelentkezhet március 1-ig, 18. életévet betöltött, katonai szolgálatot tel­jesített vagy felmen­tett fiatal. Jelentke­zés csak személyesen, a VOLÁN 21. sz. Vál­lalat személyzeti és oktatási osztályán, ki­zárólag kedden és pén­teken, 8—12-ig. (Bp. V., Haris köz 6. IV. em.) Felvételre keresünk nőket betanított mun­kára. Vidékiek részé­re szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Ü1- pesti Papírgyár. Bp. 1044 IV., Váci út 83. Autóbuszvezetőket ke­res felvételre D vizs­gával a Pest megyei zöldség- és gyümölcs- feldolgozó vállalat nagykátai gyáregysége (Vásártér). A Pestvidéki Járásbí­róság felvesz gépelni tudó adminisztrátort. Jelentkezés Budapest XIV., Thököly út 97/ 101. n. em. 219. Hege- dűsnénél. Áprilisban vizsgázott Velorex kocsi eladó. Érdeklődni lehet: Mo- nor, Jósika u. 58. Kuvaszkölykök, faj­tiszták eladók 800 Ft­ért. Szabó, Monor, Gábor A. u. 5. Kistó- nál. Nagykőrösön VII. kér. Háromszék u. 9. szá­mú ház eladó, nagy kerttel. Érdeklődni: 10. szám alatt. Labdarúgó-munkatér* Elsődleges: az utánpótlás nevelés Tavaszi rait március 9-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom