Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

1975. JANUÁR 15., SZERDA Xf&itm MEGEMELT TETŐK Társadalmi érdek megyénkben is a rekonstrukciós pr Az ötödik ötéves terv irány­elvei szerint 1976 és 1980 kö­zött az ipari termelés növeke­dése 33—35 százalékot tehet ki. A mérték nem túlzott, de nem is szerény; a reális lehe­tőségek tükrözője. Ahhoz, hogy valóra váljék, sokféle feltétel megteremtése szüksé­ges. Ezek egyike a fejlesztési források minél ésszerűbb meg­oszlása. A korábbiaknál éle­sebben fogalmazódik a kér­dés: új üzemek létesítése, vagy a meglevők rekonstruk­ciója? Félbe vágott forint Négyszáz millió forintba ke­rült a törte fotokémiai Ipar rekonstrukciója. A vállalat minden részlegére kiterjedő korszerűsítés eredményeként a termelés a másfélszeresére növekedett, mód nyílott arra, hogy a termelés bővítésének 80—85 százalékát minden esz­tendőben a termelékenység emelkedéséből fedezzék. Ma tízmillió négyzetméter fotó­papírt és 800 ezer négyzetmé­ter filmet készítenek. Ha mindezt új telephelyű üzem­mel kívánták volna megolda­ni, a költségek szerényen szá­mítva is megkétszereződnek. A rekonstrukció félbe vágta a forintokat; a másik fele egyéb fejlesztési célokra a társada­lom zsebében maradt. Pest megye ipara mind a harmadik, mind a negyedik ötéves terv időszakában je­lentős rekonstrukciós progra­mot valósított meg. Igyeke­zett teíhát megemelni a tető­ket, azaz meglevő épületek, közművek, energiaközpontok felhasználásával korszerűsí­teni a műhelyeket, üzemeket és gyáregységeket, azok tech­nológiáját, gépi berendezését. Ilyen értelemben már a ko­rábbi megyei törekvések is egybevágnak azzal, amit a párt Központi Bizottsága kongresszusi irányelvei most így tudatnak: IrA feldolgozó iparban — a gép-, a könnyít­és az élelmiszeriparban — el­sősorban rekonstrukciók útján bővüljön a termelés”. A látványosság ára Ennek ellenére széles kör­ben él az a nézet, amelynek hirdetői szerint tényleges fej­lesztést csakis új beruházá­sokkal lehet elérni, mert az építészetileg, gépészetileg együttesen tervezett ipari lé­tesítmény nyújt módot az úgynevezett optimális köve­telmények érvényesítésére. Az új üzem látványosságként két­ségtelenül vonzóbb, mint amit a füsttől szürkésfeketére pácolódott, régóta meglevő műhelyépületek nyújtanak, ám e látványnak nagy baja, hogy sokba kerül, s olykor kétséges, elfogadható időn be­lül megtérül-e a befektetett pénz? Nem a látvány, hanem a szigorú célszerűség vezette a Hazai Fésűsfonó és Szövő­gyárat, amikor elhatározta kistarcsai üzemének rekonst­rukcióját Csekély építéssel, annál nagyobb gépi korszerű­sítéssel nemcsak azt érték el, hogy tetemesen növekedett a fonaltermelés, egyenleteseb­bé vált a minőség, emelkedett a finomabb fonalak aránya, hanem azt is, hogy csökkent a dolgozók fizikai erejének igénybevétele. E szigorú cél— . szerűség diktálta, hogy a bu­dakalászi üzemet fölszámolják — mert ott már a rekonst­rukciónak sem volt semmi ér­telme, az egész ipartelep min­den létesítménye annyira el­használódott —, de fejlesszék a pomázit, s azt is döntően gépi korszerűsítéssel. Az első lépés Példánknál maradva: bizo­nyos esetekben a döntést ho­zóknak nem azt kell mérle­gelniük, hogy új beruházás vagy rekonstrukció, hanem magát a fejlesztést szükséges vitatniuk. Érdemes-e áldozni ott. ahol kétséges a megtérü­lés, vagy másutt, másként fek­tessék be a pénzt, a társadal­mi érdekekkel jobb összhang­ban? Ez az elsjy lépés, ám meg­tétele nem 'megy könnyen. Egyrészt azért nem, mert a vezetők az új beruházást presztizsnyereségnek, a re­konstrukciót veszteségnek ér­zik — „csak erre futotta” —, másrészt azért, mert a re­konstrukció lebonyolítása sok­féle egyeztetést, szerteágazó munkát követel. Hiszen a re­konstrukció alatt dolgozik a gyár, s mind á Forte Foto­kémiai Iparnál, mind Kistar- csán, a fesűsfonó gyáregység­ben ezt, a termelés zavarta­lanságának fönntartását je­lölték meg a legnehezebb fel­adatként. Ami döntő: sikerrel megbirkóztak azzal, a rekonst­rukció ideje alatt sem csök­kent az áruikibocsátás. Nemcsak a szóban forgó gyár, hanem például az ugyancsak nagyarányú re­konstrukciót megvalósító Nagykőrösi Konzervgyár ta­pasztalatai is aat bizonyltjaik, hogy o rekonstrukció az át­lagos beruházási szervezett­ségnél többet követel, mind a kiviteleztetőtői, mind a kivi­telezőtől. Nagyikőrösöin vi­szonylag kis létszámú, de nagy falkészüLtségű műszaki gárda foglalkozott a rekonstrukció egészével, s a szokásos egyezte­tő, ellenőrző szerepen túl, sű­rűn hatásos támogatást nyúj­tottak aiz építő, szerelő válla­latoknak terveikkel, szakembe­rekkel, gyors áthidaló megol­dások kialakításával. _ A követelmények Egy új beruházásnál a szer­vezetlenség következményed nem annyira szemibetűnőek, mint egy, már termelő üzem rekonstrukciójánál. Ott, ahol új gyárat építenek, az egyes részlegek átadásának inkább csak műszaki, pénzügyi jelen­tőségé van, de nem hat ki a termelésre, mert hiszen az el sem kezdődött. A rekonstruk­ció esetében, viszont sokszor élet-halál kérdése egy-egy üzemrész átadása, a gőzterme- lő egységek működtetése, síb., ment nélkülük megbénul a gyár egésze, leáll a munka, küldhetik haza az embereket. A kivitelezők érzik a kocká­zatot, s ml tagadás, igyekez­nek megkérni az árát, bár megtörténik, hogy semmit sem adnak többletként, csak a pénzt seprik be. Nem vállal kisebb kocká­zatot maga a gyár sem, hiszen mindenfajta mulasztás terme­lési terveinek teljesítését so­dorja veszélybe. Ezért hallaná, hogy „bátor emberek” azok, akik rekonstrukcióba kezde­nek. Ne tagadjuk: valóban bá­torság kell hozzá. Más dolog sürgetni az építő- és szeredőr ipart, hogy adja már át az űzőmet, hogy ott megkezdhes­sék a termelést, s megint más az ún. folyó termelés közepet­te megteremteni a kivitelezők igényelte feltételeket, de ugyanakkor megkövetelni a határidők betartását, az építé­si, szerelési munkák előírt mi­nőségét. Alacsony színvonalú az épí­tőipar — értve itt a szerelő­ipart is — termelésszervezése, s míg új beruházásoknál úgy ahogy elboldogul ezen a mó­don, a rekonstrukcióknál meg­áll a tudomány. Ott nem lehet tágas felvonulási területeket igénybe venni, tetszés szerint lezárni a közműveket, stb. Ott úgy kell — kellene — dolgoz­ni, hogy a gyár szinte észre se vegye a fejlesztést, már meglevő egységei nyugodtan termelhessenek. Erre szerveze­tileg, technikailag, személyileg sem eléggé felkészült az építő- és szerelőipar, csak elvétve al­kalmaz korszerű szervezési módszereket — holott rendel­kezésre állnak, a minisztérium és tudományos intézetei fárad­hatatlanul ajánlgatják —, tech­nikai eszközei sem elsősorban ilyen követelményeknek felel­nek meg. Ha ennyi a gond, a baj. Ilyen sűrű az akadályok bok­ra, miért törünk mégis lán­dzsát a rekonstrukciók mellett? Nem , lenne egyszerűbb, si­mább az új üzem útja? Felel­hetünk nagyon tömören a lát­szólag jogos kérdésre: a tár­sadalmi érdek diktálja a re­konstrukciók növekvő szere­pét. Fejlesztési forrásaink meg­határozottak, nem bővíthetők, csak a nemzeti jövedelem nö­vekedésének megfelelően. Az ötödik ötéves terv irányelvei a felhalmozás arányát 25—27 százalékban jelölték meg, azaz nagyon nem mindegy, a fo­rintokat hol, hogyan, mire használják fel. A beruházások befejezetlen állományának gyors növekedése — mér­téke meghaladja a be­ruházások átlagos évi bő­vülését — a legutóbbi években nyomatékos figyel­meztetés volt arra, hogy a fejlesztési kiadások hatékony­sága romlik, ugyanakkor a rekonstrulkeiók ennek ellenke­zőjét mutatták. Ami nem ki­csiség! Szavak, célok, tettek Ahogy az sem, hogy a ter­melőhelyek bővítése egyre in­kább megfeneklik a létszám- igények kielégíthetetlenségén, az új üzemhez kötéllel fogják az embereket. A társadalmi érdekeket húzzák alá a párt Központi Bizottsága kongiresz- szusi irányelvei a rekonstruk­ciók szerepének kiemelésével, ám elkerülhetetlen, hogy e társadalmi érdekhez a válla­lati érdekeltség is közelebb le­gyen. Mert ma még — mind szemléleti, mind szabályozói, ösztönzési problémák miatt — tetemes a távolság, mind a kiviiteleztetöknéi, mind a kivi­telezőknél. A megemelt tetők alá ma nehezebben vonul be a korszerű technika, mint az új épületek fedele alá. Az ün­neplés, a hivatalos elismerés sajlóny^^osáág első-, sorbán az új épületek emel-’ tetőinek jut, s csendes bólin- tás azoknak, aíkák „csak” re­konstrukcióról számolnak be. Szavak, célok és tettek egy­sége itt sem mellőzhető. Mészáros Ottó Évtizedek méretei A z írók egyetlen nap vagy ^ egyetlen óra eseményéről, történelmi eseményéről regé­nyeket írnak, amelyeket nyu­galmas estéken munka után a sarokba bújva olvasunk. A pártvezetőség-választó taggyű­léseken pedig, amelyeket e na­pokban tartanak az alapszer­vezetek, csupán néhány óra alatt évtizedek valóságát fog­lalják össze. Elemzik az el­múlt harminc év eredményeit: mit tettük jól, s mi az, amire sikereink épültek, keressük az okokat, amelyek forrásai vol­tak fejlődésünknek. S ha csak ezt kellene tenni! De a kommunisták legköze­lebbi tennivalóinkat is meg­tárgyalják: befejeződik a ne­gyedik ötéves terv — az utol­só év feladatoktól zsúfolt. Megfogalmazódik az ötödik ötéves terv tennivalója, mit értünk azon, hogy nemzeti jö­vedelmünket 5—6 százalékkal emelni kívánjuk, s hogy az öt­éves terv végén 34—38 száza­lékkal lesz több az ipari ter­melés az 1975. évinél, s a me­zőgazdasági 19 százalékkal emfelkedik 1975-höz képesít. * Ha összeszámoljuk, a tag­gyűlések néhány órája alatt ötven, hatvan évet fognak át a kommunisták. S hogy még nehezebb legyen a dolguk, nem elég csupán általában ér­tékelni a megtett utat és fel­vázolni a jövőt — mindenütt a sajátos, helyi viszonyokra vetítik a konkrét teendőket. L’zeken a taggyűléseken, ha J-'csak villanásnyira is, de felidéződik, mi mindent ígért a párt 1945-től és csodálattal adózunk ma is, hogy teljesítet­te a dolgozók segítségével, jó­formán a semmiből. A föld­osztás első bátortalan karóve­rései is eszünkbe jutnak, a mezsgyénél álló paraszt az új öt-hét holdjával, aki soha nem remélhette, hogy egy is ebből valaha az övé lehet. Nem volt élelem a főváros­ban. Lerombolt hidak méle­deztek csonkán, bénán az or­szág minden folyóján. Kiégett lakóházak, romhalmazok kö­zött ki látta előre a Margit-, az Erzsébet híd születését, híd­jaink messze földön híres szépségét? Ki hitte, hogy lesz, mit enni a felszabadulás u/táni hónapokban? Ki hitte a taill- pengők számolása közben, hogy egyik napról a másikra lesz szilárd, jó forint? Ki hitte? A komunisták és azok, akik hittek a kommunistáknak. S mind többen hittek, mert amit a párt megígért, azt megtar­totta. Így nőtt, amíg a szó és a tett egybeesett, a párt és a tö­megek kapcsolata. Milyen nehéz, keserves órák, napok, hónapok voltak, amíg a kisparaszti gazdaságok ter­melőszövetkezetekbe tömörül­tek, amíg világossá vált, hogy ismét érdemes volt hallgatni az előbbre látókra: az átme­neti nehéz, kétkedő napok a dolgozó parasztság felemelke­désének lehetőségét indította eL Emeletes, fürdőhelyek vil­láival vetekedő házak, fürdő­szobák, háztartási gépek, ABC-áruházak, autók... a legmodernebb szakosodott te­lepek, iparszerű gazdálkodás, szakmunkások, egyetemet vég­zett vezetők... Ez ma a falu. Az őszi nehéz betakarítás­kor, amikor iskolások, munká­sok, katonák segítettek falun, az egyik községben megkér­deztük, hogy megy a munka. A párttitkár válaszol: morog­nak a tsz-tagok, mert kézzel kell szedni a cukorrépát. És nevetett. Ebben a faluban hangos tiltakozás fogadta az első kombájnt, azt mondták, az ő földjükre rá nem vezet­hetik ezeket a szörnyeket S a párttitkár egyetlen úvcmdatban összefoglalta a falusi életfor­ma megváltozását: morognak a tsz-tagok, mert néhány na­pig a gép helyett emberi kézre van szükség. Ezt ki hitte? Az ígéretek beváltása, a kö­zös munka nyomán értékel­hetjük úgy elmúlt évtizedein­ket, hogy szocialista társadal­munk építése megfelelően ha­lad. A szó hiteiét jellemzi az is. hogy az árpolitika miatt be­következett jó néhány áreme­lés sem okozott szőnyegen, bútoron kívül felvásárlást. Nem egyszerűen kereskedelmi helyzetünk stabilitását láthat­juk ebben, hanem annak a Tájékoztató az 1975. évi hitelpolitikáról bevételek kereken 25. a kon­vertibilis valutabevételek mintegy 11 százalékkal halad­ták meg az 1973. évit, ami egyrészt a megnövekedett utasszámmal, másrészt a sze­mélyenkénti pénzköltés emel­kedésével függött Össze. Az elmúlt év a magyar ál­lampolgárok külföldi utazá­saiban is újabb rekordot ho­zott. Keréken 3,3 millió ma­gyar utazott külföldre, más­félszer annyi, minit 1973-ban. A kiutazók valutaedlátására fordított összeg egy év alatt kétharmadával növekedett és tavaly túlhaladta a két és fél milliárd forintot Az 1974. évi helyzet értéke­lése alapján a pénzügyi szer­vek — az alapvető utasfor­galmi rendelkezések megvál­toztatása nélkül — 1975. ja­nuár 1-től több intézkedésit hoztak. Ezek közül legfonto­sabb a forint átlagosan 6 szá­zalékos fölértékelése a konver­tibilis valutákkal szemben. Mivel a turistaként kiutazó magyár állampolgárok válto­zatlanul személyenként 3300 forintért vásárolhatnak valu­tát, a forint fölértékelése ked­vező számunkra. A másik lényeges intézke­désre a konvertibilis valuta­ellátást igénylő magyar turis­tautazások területén került sor. 1975. január 1-től Jugo­szláviába szóló tU-ristaútlevél- kérelem benyújtásához is ren­delkeznie keli a kérelmezőnek a Magyar Nemzeti Bank elő­zetes valutakiutalási engedé­lyével. Ilyen engedélyt a jö­vőben kétévenként lehet kér­ni. A nyugati tunistautazáshoz — az eddigi rendszernek meg­felelően — háromévenként igényelhető valuta. A nyugati és a jugoszláviai turistautak között is szükséges azonban kihagyni egy-egy naptári éveit. VI ír visszhangra ezek a Szavak bizalomnak következményét, amit a nép a párt, a kormány iránt érez. L_| ogy mi épült, szépült har­-*"*• mine év alatt az adott szó nyomán, kötetekben sem lehetne összefoglalni, de az új lakótelepek, a művelődési há­zak, a szaporodó óvodák, az új üzletek, a mind több sármen­tes utca, a villanyvezetékek behálózta távoli települések, az egészséges ivóvíz, a tsz-ek, az állami gazdaságok korsze­rű gyártelepei, szolgáltató há­zak, metró, bérletek a színhá­zakba ... nemzetközileg elis­mert új gyárak, és a társa­dalmi munkával épült óvodák, tantermeik, művelődési házak, utak. A társadalom megmoz­dulása, amikor kell: árvízkor, aszálykor, nehéz betakarítás­kor, akkor, amikor gond van. Gond: takarékosság a kevés nyersanyag miatt; a jó üzem- szervezés, hogy ne álljanak hiábavalóan az emberek, a gé­pek; szilárduljon meg a fe­gyelem; ne az egyéni hasznot kergessék, hanem először nézzék a közös javát találtak is, tett lesz belőlük. Már ismét össze­fog a társadalom. S ha ebből az egységes kórusból néha ki- hallatszik egy hamis, disszo­náns hang, sérti a fület. Ak­kor is, ha nem készakarva rontja az összhangot, csupán figyelmetlenségbőt olykor fá­radtságból. Átmeneti társada­lom vagyunk, nem egyforma felépítésű, gondolkodású, fe- lelősségérzetű emberek alkot­ják a társadalmat — erről nem feledkezhetünk meg. Előfordul huzavona az ügy­intézésnél, rossz mérés az üz­letben, indokolatlan hiánya egy-egy cikknek, amit a vá­sárló keres, vagy a konjunk­túra kihasználása olyképpen, hogy felületesen, drágán, fö­lös haszonnal dolgoznak szol­gáltató részlegei?, vagy fe­gyelmezetlenség az építkezés­nél, anyagpoosékolás, figyel­metlenségből származó kár. (Mióta vár átadásra a szent­endrei, a váci lakótelep, és kevesek hibája miatt ezrek bosszankodnak!) Minden hanyag embert, , bármilyen bonyolult megke­resni a kár okozóját, felelős­ségre kellene vonni. De ez csak félmegoldás. A teljes megoldás az, hogy minden ve­zetőben felébresszük azt a fe­lelősségérzetet, amelynek tu­datában világosan Ítéli meg helyzetét: a hatalmat biza­lommal adták kezébe, abban a hitben, hogy a maga poszt­ján tisztességével, tudásával építi a tömegkapcsolatot, egy­szer sem engedi meg magá­nak, hogy önös tettével, eset­leg testületek iránt érzett hi­tet romboljon. A pártvezetőség-választó tag- gyűlések ezekről és más gondokról is szólnak, mind­arról, ami a fejlett társada­lom építésénél megoldandó feladat. Ha erősíteni akarjuk a társadalom szocialista jelle­gét, számba kell venni, ho­gyan kívánjuk az alapot: a gazdasági szervező muaikát magasabb szintre emelni, ho­gyan tölthetjük be a kulturá­lis nevelő funkcióinkat, hogyan kapcsolhatjuk össze a gondos tervezést a • vállalati önálló­sággal, hogyan erősíthetjük a demokráciát? A taggyűlések egyetlen es­tén vagy délutánon magya­rázzák milliók egységes cse­lekvésének lényegét. Precíz, pontos mérleget vonnak. S a' jövendőt is felelős, egyszer majd számonkérhető módon vázolják. Egy közgazdász azt mondotta: ha égy helyben akarunk maradni, akkor is rohannunk kell, úgy felgyor­sult a termelőerők fejlődé­se. Be mi nem akarunk egy helyben maradni, tehát két­szeresen kell rohannunk. Ezt fejezik ki a megjelent párt­dokumentumok és ezt fejezik ki az ezeket vitató taggyűlé­sek. TTjra ígérünk. Üjra hiszünk az ígéretek beváltásában. S ennek csupán az az oka, hogy tudjuk: rajtunk múlik majd a merész tervek megva­lósítása. Sági Ágnes 1 I 1 I üzem- és nyersanyagellátá- 1 simk szélesebb alapokra való helyezése érdekében közös be­ruházásokat hajtunk végre a Szovjetunió természeti kin­cseinek kiaknázására. Fokozottan kell biztosítani, hogy a szocialista import fej­lődésének függvényében telje­sítsük exportkötelezettségein­ket, változatlanul törekedve az import lehetőség szerinti túl­teljesítésére. Az államközi megállapodásokban előirány­zott szocialista gépimport elő­segítésére másfél milliárd forin­tos hitelkeret szolgál. A barik arra is felhatalmazást kapott, hogy terven felül bocsásson ki hitelt szocialista országokban gyártott gépek vásárlására, ha ez terven felüli importot ered­ményez. A tőkés importnál fi­gyelembe kell venni, hogy az 1974. évi készletalakulás kö­vetkeztében egyes nyersanya­gokból tartalékokkal rendel­kezünk. A bank továbbra Ms igyek­szik mérsékelni a világpiaci árváltozásoknak a hazai ár­színvonalra gyakorolt hatását. Ilyen célt szolgáltak az utóbbi években végrehajtott árfo­lyam-intézkedések, a forint fölértékelése. Árfolyam-politi­kánkkal továbbra is a forint értékének védelmét kívánjuk szolgálni. Az idegenforgalom területén 1974-ben is töretlenül folyta­tódott a fejlődés. Több mint 8,2 millió külföldi kereste föl hazánkat, 1 millióval több, mint az előző évben. Kereken 5 milliárd forintnak megfelelő valutát költöttek nálunk, 20 százalékkal többet, mint 1973- ban. Az utasok közül 6 millió a rubelelszámolású, 2,2 millió a konvertibilis valutaelszámo-. lású országokból érkezett (az utóbbiak közé értve Jugoszlá­viát is). A rubelelszámolású (Folytatás az 1. oldalról.) kés exportját, de nem tudta számottevően erősíteni pozí­cióját Hitelfelvételi politikánkat 1974-ben is az a törekvés ha­tározta meg, hogy hazai for­rásainkat külföldi hitellel ki­egészítsük. Tavaly a Nemzeti Bank három nagyobb hitel­tranzakciót bonyolított le ötven-, illetve százmillió dol­lár pénzkölcsönt nyugati ban­kok csoportjaitól vettünk fel. 40 millió dollár összegben pe­dig kibocsátottuk harmadik kötvényünket, amelyet a ku­vaiti piacon helyeztünk el. A tőkés valutaválság körül­ményei között megnőtt a je­lentősége annak, hogy bővít­sük közvetlen kapcsolatainkat a nemzetközi piacokkal. Ilyen meggondolásokból létesített a Nemzeti Bank újabb képvise­leti irodákat Frankfurtban és Bejrutban. Ugyanakkor a kelet—nyugati pénzügyi kap­csolatok bővülésének újabb megnyilvánulásaként két nagy tőkés pénzintézet budapesti képviseleti iroda létesítésére kapott engedélyt. 1974-ben si­keresen fejlődött két külföldi bankérdekeltségümk tevé­kenysége is. Devizális helyzetünket je­lenleg kedvező likviditás (tar­talék), a népgazdaság teher­bíró képességével összhang­ban álló közép- és hosszú le­járatú hitelállomány, egyes viszonylatokban jelentős kö­vetelések jellemzik. Mindez — jó külföldi megítélésünkkel párosulva — elégséges pénz­ügyi biztosítékát jelenti an­nak, hogy az évi tervünket sikeresen teljesítsük. 1975-ben további erőfeszítéseket te­szünk, és támaszkodunk a KGST-országok gazdasági in­tegrációjának fokozására. En­nek egyik fontos eleme, hogy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom