Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
Fotókiállítás A városi ifjúsági klubban január 15-én fotókiállítás nyilak a Forte gyár rendezésében, Mai Vác címmel. A kiállítás január 25-ig tart nyitva, és naponta 16-tól 21 óráig tekinthető meg. Jogászbál ' A váci járásbíróság, a járási ügyészség és a helybeli ügyvédi munkaközösség dolgozói február elsején, a Fehér Galamb Éttereimben rendezik a hagyományos jogászbált. Fogadóóra A Hazafias Népfront városi bizottságánaik irodájában .január 13-án, hétfőin délután 15—16 óráiig Tari Kálmán, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke tart fogadóórát. Csillagászok klubja A Madách Imre Művelődési Központban működő csillagász kör — melynek már közel 100 tagja van, és melybe a belépés egyetlen feltétele a Föld' és ég című folyóirat előfizetése — következő foglalkozását kedden délután 4 órakor tartja. Ezen Zombo- ri Ottó csillagász tart előadást a távcsőépítésről. Nyugdíjatok klubja A Madách Imre Művelődési KÖzpohtban működő nyugdíjasklub szerda délután 5 órakor kezdődő rendezvényén dr. Branyiczky László belgyógyász főorvos Az idős emberek egészséges életmódja címmel tart előadást. VÁC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 10. SZÄM 1975. JANUÁR 12., VASÁRNAP A munkahelyen is iszunk Nagy a visszaesés — Egy év alatt háromszoros növekedés Szeszmentes napok a járásban A KÖZSÉGEKBEN ALKOHOLELLENES BIZOTTSÁGOK ALAKULNAK Az MSZMP váci járási bizottságának szervezésében az elmúlt napokban a járás tömegszervezeti vezetőinek részvételével az alkoholizmus elleni küzdelemről és a szeszmentes napok szervezéséről tanácskoztak. Dr. Gecseg Gyula járási-városi főorvos vitaindító előadásában szólt az alkoholizmus terjedéséről, káros hatásáról. Az egy főre jutó alkoholfogyasztás a háború előtti szinthez képest jelentősen emelkedett. A sörfogyasztás húszszorosára, a tömény szeszfogyasztás ötszörösére. Nagymértékben fokozódott a munkahelyi italozás, különösen a különböző névnapok, és egyéb ünnepek kapcsán. A fiatalok körében is jelentősen emelkedett az alkoholfogyasztás, és ami külön gondot okoz: még a szakmunkástanulókat is bevonják a munkahelyi ivá- szatokba. Az alkoholelvonó kezelések eredményességéről szólva megállapította a beszámoló, hogy még az önként kezelésre jelentkezők között is nagyon nagy a visszaesés: a jelentkezőknek több mint egyharmaVáltozatos kulturális program A Vasutasok Szakszervezete és a Dunakeszi Nagyközségi Tanács' által közösen fenntartott József Attila Művelődési Központ januári programja sokoldalú, változatos. Ebben szerepel a 18-i ünnepélyes kulcsátadás a felépült új otthonoknál. 24-én Kovács Kati és a Gemini együttes lesz Dunakeszi vendége. 25-én a helybeli és a móri fúvószenekarok adnak hangversenyt, Szirmai János karnagy vezetésével. A nyugdíjasklubban Olasz- országi útiképek címmel hangák el egy TIT-előadás. Az év első színházi előadásaként a Kutyaszorítóban című bohózatot mutatják be. A munkásakadémián a munkaerő-gazdálkodás lesz az előadás témája. A szocialista brigádvezetők klubjában az ideális brigádvezetőkről beszélnek, A nők akadémiájának részvevői megtanulják a lakás virágaival kapcsolatos tudnivalókat. Tizenegy érdekes film pereg a moziban. Nyitva tart a művelődési otthon könyvtára és a nagyközségi könyvtár. Vasárnaponként 18.30—21.30-ig táncos összejövetelt rendeznek. Kapcsolat Szolnok úttörőivel „Ismerkedjünk meg egymás városával, ha egyelőre csak képeslapok útján ié ...” Ezt írták az egyik szolnoki úttörőcsapat Barátság rajának pajtásai a József Attila úttörő- csapat Dózsa György rajának. Az alapításának 900. évfordulóját ünneplő két város úttörői a Hazafias Népfront Vác város-i bizottságának felhívására léptek kapcsolatba egymással. A felhívás eredményeként most képeslapok, makettek, emléktárgyak cserélnek gazdát a két város úttörői között. Ez egyúttal hasznos részét képezi az úttörőszövetség Szabadság-posta akciójának is. Csatlakozott a felhíváshoz a Hazafias Népfront nőklubja is és már felvették a kapcsolatot a szolnoki asszonyokkal. Terveik között kölcsönös tapasztalatcsere-látogatás is szerepel. JEGYZET A köztulajdon rongálői Lépten-nyomon találkozunk Vácott a köztulajdonrongálás számos — esztelen és értelmetlen — jelével. Alig van például épségben hagyott, falra szerelt szemét- gyűjtő. Kitágított aljzattal, legörbített oldalakkal csúfítják a városképet és alkalmatlanná válnak rendeltetésük betöltésére. Mi örömük volt abban, az ismeretlen tetteseknek, hogy végig gumipuskázták a Csikós József utca higanygőz- lámpáinak értékes búráil? Pótlásuk jó néhány százasba kerül, s ez sok pénzt von el a közvilágítás további korszerűsítésétől, fejlesztésétől. Abban sincsen sok haszon — a kegyeleti szempontokról nem is szólva — hogy ismeretlen egyének fokozatosan ledöntögették a középvárosi temető téglakerítését. így azután kóbor állatok szabad területe lett a temető. E hét elején a déli városhatárról jeleztek kártevést. Mi is írtunk róla, egyik fővárosi lapunk is megemlítette, hogy a 6-os számú építőipari szövetkezeti közös vállalat dolgozói társadalmi munkában teljesen felújították a 48-as honvéd emlékművet és befestették az azt körülvevő vasrácsot. Két szép tujabok- rot is ültettek a mesterséges földhányás oldalára. A bokrok 24 óra alatt eltűntek. Védjük a köztulajdont. Közös, társadalmi összefogással akadályozzuk meg a hasonló lopásokat, rongálásokat. P. R. da. A kötelező kezelésre utáltaknál ez az arány még magasabb. 1973-ban százan vettek részt önkéntes elvonókúrán és ugyanennyi volt a kényszerelvonó kúrára utaltak száma is. Kórházi kúrában mintegy hetvenen részesültek. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy kétszázhetven alkoholistát kezeltek. Ez a szám 1974-ben ezer fölé emelkedett. 1973-ban újjászervezték az alkoholizmus elleni bizottságot. Ebben a társadalmi és tömegszervezetek képviselői is részt vettek. A bizottság a jövőben az üzemekben és a községekben intenzívebb megelőző és felvilágosító tevékenységet végez, megoldja a gyógykezelés, utókezelés, a rehabilitáció feladatait, továbbfejleszti a szakhálózatot és megerősíti az aktívát. A vitaindító után Marscha- le\k Pál a járási pártbizottság munkatársa a szeszmentes napok szervezésének előkészítéséről szólt. Az elmúlt esztendőben két alkalommal folytattak megbeszélést, egyrészt a termelő-forgalmazó vállalatok, másrészt a tömegszervezetek képviselőivel és meghatározták, hogy 1975 januárjában meg kell szervezni a járási szeszmentes napokat. Ebből az alkalomból a termelő és forgalmazó vállalatoknak nagyobb üdítőital-választékot kell biztosítaniok. A szeszmentes napok szervezésében elsősorban az ifjúságra kell támaszkodni. Ki kell használni az ifjúsági klubok nyújtotta lehetőségeket. Az előadó ezenfelül javasolta, hogy községenként 4—5 személy részvételével alkohol- ellenes bizottságot hozzanak létre. Ezekben kapjanak helyet a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, az ÁFÉSZ intéző bizottságának vezetői. A szervezés a községi tanácsok feladata. A vitában felszólaló Still Róbert a járási szakmaközi bizottság ellenőrzési csoport- vezetője. Ismertette a szeszes italt árusító boltokban végzett ellenőrzési tapasztalatokat. Mint elmondta, sokszor találkoztak a megengedettnél nagyobb bemutatótérrel és forgalmazó tevékenységgel. A dunakeszi 51-es élelmiszer- boltban például a 15 százalékos bemutató terület helyett több mint 30 százalékon forgalmaznak szeszes italt. A vendéglátóipari egységek általában nem tartják be a korhatárra és az ittas emberek kiszolgálására vonatkozó szabályokat. Az Egyesült Izzó váci gyárában szeszes italt árusító büfét üzemeltetnek. Susán Károly őrnagy, a já- rási-yárosi rendőrkapitányság helyettes vezetője elmondta, hogy a bűncselekmények elkövetési okai között az alkohol az első helyen szerepel. Az üzemi balesetek többsége is alkoholos befolyásoltság következtében történik. Szólt a házi szeszfözés nagymértékű elterjedéséről, valamint az úgynevezett bögrecsárdák szaporodásáról. Mint mondta, a rendőrök szolgálati idejének nagy részét az alkoholisták és az általuk okozott konfliktusok intézése köti le. Jenes József a járási-városi népi ellenőrzési bizottság elnöke az alkoholellenes bízott Ságoknak nyújtandó segítségről szólt és elmondta, hogy a már sikeresen működő bizottságok tapasztalatait át kell adni. A tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy a községekben létrehozzák az alkohol- ellenes bizottságokat, valamint éves tervet dolgoznak ki az alkoholizmus elleni küzdelem feladatainak megoldására. Könyvtárosok továbbképzése A szakszervezetek megyei tanácsának körzeti könyvtára szerda délután könyvtáros-továbbképzést tart, melyen Gereben Ferenc, a SZOT-iskola tanára az irodalmi ízlés fejlesztéséről tart előadást a párt- és tömegszervezeti székház olvasótermében. Hol, és hogyan lehet új olajkályhát vásárolni? A Belkereskedelmi Minisztérium az oilajkályha forgalmazását az alábbiakban szabályozta : Űj olajkályháf — további intézkedésig — csiak az vásárolhat, aki a kiselejtezett, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas készüléket felajánlja vételre a megyei MÉH Vállalat alábbi telepén. A fő alapelemekkel rendel- j kező olajkályhák — amelyek- j bői nem hiányaik az úsizó- | ház (szabályozó), olajtartály, J tűztéilherager — megvételéről ! az eladó kívánságára 1 példányban. sonszáimozott, aláírással és bélyegzővel ellátott átvételi elismervényt állít ki a MÉH Vállalat. Az eladó ennek alapján új olajlkályihát vásárolhat Pest megye területén. A MÉH-telepekmiek miniden felajánlott olajkályhét — 1®- mezihuUad'ékkénit — át kell verandák. A kijelölt MÉH-telep: Vác, Rádi út 1. Olajkályhát a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a területi ÁFÉSZ alábbi boltjaiban lehet vásárolni: Váci járás: Vámosmiiko- la, Kossuth u. 4.; Vác: Csikós József u. 3/5.; Vác: Március 15. tér 18.; Váchairtyám; Fő u. 64.; Szob: Árpád u. 2.: Dunakeszi: Bajcsy-Zállinszky út з. ; Felsőgöd: Bajcsy-Zsilinszky и. 2. Átadás március végén Épül a váci Kossuth Tsz szakosított hízómarha telepe. Az első istállót, amely 273 férőhelyes, március végén adják át. Az egész telep 11 millió forintos költsiéggiel épül és 645 hízómarhát fogad majd be. A telep 1975 végére készül el. Képünkön: üvegezik az épületet. Nagy Iván felvétele Társastánc tanfolyam kezdődik a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, Lenin út 58.) január 13-án este hét órakor. Tanfolyamvezető: Kissné Kékesi Ilona A LAKOSSÁG ÖSSZEFOGÁSÁVAL Megvalósultak a tervek Vácrátút a foflwGÁs úí§ún A napokban a vácrátóti művelődési házat zsúfolásig megtöltötték a község lakói, a falugyűlés résztvevői. Ezen megjelent Döme Tamás, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkára és Gábor Pál, a járási hivatal osztályvezetője is. Dr. Kovács Ferencnek, a Hazafias Népfront községi bizottsága titkárának megnyitója után Peszeki Sándor, a községi tanács elnöke számolt be az elmúlt évben a község- fejlesztésiben elért eredményekről, hiányosságokról. Kétmillió forint — Tavaly — mondotta egyebek közt a tanácselnök — több mint kétmillió forint értékben sikerült fejlesztési elképzeléseinket megvalósítani. Ehhez nagymértékben hozzájárult a község lakosságának lelkes társadalmi munkája is. Több mint 300 ezer forintot tett ez ki. 450 ezer forint értékben 50 személyes óvodát építettünk, 400 ezer forintért belvízrendezést hajtottunk végre. A Dunakanyar Intéző Bizottságtól kapott 350 ezer forintos támogatásból elkezdtük az autóparkoló építését, és 50 ezer forintot fordítottunk útjaink rendbehozatalára. A szülők kérése nyomán megvalósult az iskolai napközi otthon. Erre mintegy 70 ezer forintot költöttek. Felújították az állatorvosi lakást, a gyógyszerraktárt és szép házasságkötő termet készítettek. A fiatalok lakásproblémáinak megoldását kedvezményes telkek juttatásával segítették. A főútvonal közvilgításának korszerűsítésére 170 ezer forintot ruháztak be. Több mint 300 ezer forintot fordítottak az általános iskolai tantermek felújításárai, valamint az óvodások számára játszóteret létesítettek. Megvalósultak a tervek Feszeki Sándor beszédét mondja Gvors ügyintézés A tanácselnök szólt az ügyintézés helyzetéről, s elmondta, a tanács minden dolgozójának az a törekvése, hógy a lakosság ügyeit minél gyorsabban és rugalmasan intézzék el, Problémaként említette, hogy az építési előadó hetente csak . négy órát tartózkodik a községben. Ez nem elegendő a lakosság ügyeinek intézésére. Kérte a járási hivatal illetékeseit, hogy segítsenek a probléma megoldásában. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a községünkben levő üzemekkel, intézményekkel — mondotta a továbbiakban a tanácselnök. — Az őrbottyáni Egyesült Barátság Termelőszövetkezet és a Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti botanikus kertje hozzájárul a művelődési ház közös fenntartásához. A termelőszövetkezet vezetősége 10 ezer forinttal támogatta a községi sportpálya létesítését és területet engedett át a fiataloknak kedvezményes telekjuttatáshoz. A botanikus kertet több mint 110 ezer látogató kereste fel az elmúlt évben. Ez a megnövekeátett idegenforgalom nagyon jelentős községünk életében. Sajnos, kereskedelmi és vendégláitoipari tevékenységünk nem képes a megnövekedett feladatait ellátni. Ezért szükség van további fejlesztésre. Az idei községfejleszitósről szólva elmondta az elnök, hogy sor kerül a közvilágítás rekonstrukciójára mintegy 1 millió 700 ezer forint értékben. Elkészítik a községi sportpályát, tovább folytatják az általános iskola felújítását, a járdaépítést és az útjavítást. Kérte a község lakosságát, hogy az előző évihez hasonlóan társadalmi összefogással segítsék e feladatok megval- sítását is. Élénk illa A beszámoló utáni vitában sokan szóltak hozzá, és számos javaslatot tettek. Szóltak egyebek közt a közvilágítás problémáiról, az uták rossz állapotáról, s felajánlották, hogy társadalmi munkában részt vesznek az útjavításban. járdaépítésben. Javasolták ezen kívül újabb játszótér létesítését, s problémaként vetették fel, hoigy nincs a községben gázcseretelep, nem megfelelő a kenyér- és a tejellátás. Tamasdk Józsefné, az általános iskola igazgatója megköszönte a község lakosságának áldozatkész segítségét az isiko- lafelújítás munkájában, az óvodapark létesítésében. Dr. Újvárosi Miklós, a botanikus kert vezetője szólt arról a hatalmas fejlődésről, mely az elmúlt 20 esztendőiben a község életében bekövetkezett. 1 <