Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-05 / 284. szám
VÁCI NAPLÓ XVIII. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM 1974. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK ANKÉTON VITATTÁK MEG Az újítómozgaiom tapasztalatai és feladatai Változások az áj rendelet megjelenése után Az MSZMP Vác Városi Bizottságának határozata alapján, a pártbizottság mellett működő gazdaságpolitikai társadalmi osztály megvizsgálta az újítómozgalom helyzetét a váci üzemekben, és ' ankétot hívott össze, melyen részt vettek a helyi vállalatok újítási előadói, valamint a pártalap- szervezetek termelési felelősei. Az ankét tapasztalatairól beszélgettünk Kiss Ernővel, a, gazdaságpolitikai osztály újításokkal foglalkozó társadalmi munkásával, aki az ankét egyik vezetője volt. • Milyen kérdések szerepeltek a megbeszélésen? — A 38/1974. október 30-i, újításokkal foglalkozó minisztertanácsi rendelet ismertetése hangzott el, valamint a vizsgálat kapcsán, az újítási mozgalom helyzetéről, feladatairól folytattak tapasztalatcserét az ankét résztvevői. • Mikre tért ki a vizsgálat, és mik voltak főbb megállapításai? — Vizsgáltuk, hogy az 1970 '—73-as években milyenek voltak az újítás személyi és tárgyi feltételei, milyen volt az újítási kedv, és hogyan alakultak a kifizetett újítási díjak? Megállapítottuk, hogy az újítási mozgalomban bizonyos hanyatlás tapasztalható, különösen a szolgáltató tevékenységet folytató vállalatoknál, valamint az Egyesült Izzó váci gyárában.* Újítási előadó függetlenített beosztásban csak a Forte-ban dolgozik, újításokkal nem foglalkoztak a Volán 20. számú Vállalatnál (MÁVA- UT), a MÁV-állomáson és a Dunakanyar Ktsz-ben. Az ÉDÁSZ, a fonógyár és a hajógyár dolgozóinak újítási tevékenysége jobb az átlagosnál, bár ezek az üzemek, mint nagyvállalatok telephelyei, megkapják a többi telephely újítását is, valamint javulóban a Volán h-es TEFU újítási munkája: felülvizsgálták az újítási szabályzatot, és azóta észrevehető a kedvező változás. — A városbeli fizikai dolgozók részvétele az újításban mintegy 15 százalékkal kisebb, mint a termelésben. Az átlagostól nagy mértékben eltér a Híradástechnikai Anyagok Gyára és a Húsipari Vállalat, ahol többnyire munkások, míg az Izzóban, valamint az Autójavító és Fémipari Vállalatnál főként a műszakiak újítanak. Egyik véglet sem helyes. • Hogyan alakult az egy hasznosított javaslatra kifizetett összeg? — Városi átlagban 2858 forint, de akadnak olyan vállalatok, ahol szinte csak fizetéskiegészítés: az Autójavító és Fémipari Vállalatnál 20Ó forint, a fonógyárban 500 forint. Megbecsülik az újítókat az Izzóban, ahol 13 ezer és a Fortéban, ahol 8500 forint az egy hasznosított javaslatra kifizetett összeg. • Miben látják az újítási mozgalom hanyatlásának okait? — Az elbírálás és a bevezetés időbeni elhúzódásában, az egyszemélyi elbírálók és véleményezők döntési bizonytalanságában. Az újítások díjazása szoros összefüggésben van az üzem nyereségével, és sokan féltették a nyereséget az újítóktól. A beruházási újítások nem szerepűitek az előző rendeletben. • Milyen változást hozott az új rendelet? i — A beadott újítások elbírálásának határidejét 60 napban állapítja meg. Meghatározta a kifizetendő újítási díj alsó határát, a kalkulálható eredmény 2 százalékában, illetve, ha nem mérhető, 300 forintban. Kimondta továbbá, hogy a beruházások esetében is lehetséges újítás, annak alsó határát egy százalékban állapította meg. Az új rendelet a gazdasági egységek részére kötelezővé tette az újítási mozgalom szervezését, ap. elfogadott újítások bevezetését és az újítók erkölcsi,’ anyagi elismerését. • Az újítási ankét tapasztalatai? — Az üzemek párt- és gazdasági vezetői megértették az újítási mozgalom jelentőségét, és a rendelet megjelenése előtt, a városi pártbizottság kezdeményezésére, sokat változtattak, mélynek eredménye, hogy az idén, már eddig is kétszer annyi újítást adtak be, illetve fogadtak el az üzemekben, mint 1973-ban. — A Kötöttárugyárban csaknem háromszorosa a kifizetett újítási díj az előző évinek. A DCM-ben nagyon jo''kapcsolat alakult ki az újítók és az újításokkal foglalkozók között, nem hivatalos, hanem emberi kapcsolat. A Pamutfonó Vállalat Finomfonó és Cérnázó Gyáregységében az újítási versenyben több különdíjat is kiadnak, például a legeredményesebb, a legjobb fizikai dolgozói, a legjobb női, a legjobb KISZ-fiatal által benyújtott újítás, a legrövidebb idő alatt véleményező díját. Egyre több üzem kapcsolódik be az ízlés, ötletesség Kirakatok vetélkedője EREDMÉNYHIRDETÉS: MA A felszabadulásának 30. évfordulóját ünneplő, 900 éves Vác kettős ünnepségsorozatának keretében a Vác és Környéke Elelmiszerkiskereske- delmi Vállalat kirakatversenyre hívta ki a rokonvállalato- kat. Elfogadta a kihívást a Pest megyei Iparcikk Kiskereske- delmi Vállalat, a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat és a Vác és Vidéke ÁFÉSZ. A város minden részében ízléses, ötletes ünnepi kirakatokkal találkozunk, melyek a város történetét, a felszabadulás nagy eseményét s a Dunakanyar ipari centrumának soksok nevezetességét mutatják be. Ma. csütörtökön hirdetik ki a bírálóbizottság döntését. Az I. helyezett 3 ezer, a II. helyezett 2 ezer, a III. helyezett pedig ezer forint jutalomban részesüly , (m.) A jSycrmekMjzpáJyázat ünnepélyes díjkiosztása A váci városi-járási könyvtár gyermekkönyvtára által meghirdetett, jó visszhangot keltett rajzpályázat ünnepélyes díjkiosztása december 9- én, hétfőn, 15 órakor lesz. a Löwy Sándor utcai könyvtár- épületben. A díjakat Venesz Ernő, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője adja át. Egy brigád — egy újítás mozgalomba, bevonva az újítási tevékenységbe a szocialista brigádokat és a fiatalokat is. Rajki László A városi népfrontbizottság felhívása December nyolcadikán városunk méltó keretek között kívánja megünnepelni felszabadulásának 30. évfordulóját. A fejlődést tükröző eredményeink értékét jelentősen növelné, ha a háromnapos ünnepi program idején — péntek reggeltől vasárnap estig — fellobogózott, rendezett és tiszta lenne a város. Felkérjük Vác lakosait, hogy az ünnepi alkalomra lobogózzák fel házaikat, tisztítsák meg az utcák járdáit, árkait, szépítsék lakókörnyezetüket, az ünneplő város képét. 'Kérünk továbbá mindenkit, hogy a rendet és a tisztaságot őrizze meg 1975. április 4-re, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára is. A megértésért és fáradozásért köszönetét-mondunk. A HAZAFIAS NÉPFRONT VÁC VÁROSI BIZOTTSÁGA MA: , Vendégségben a Vox Humana dalosainál November 28-án Vácott jártak a rádió munkatársai: a Madách Imre Művelődési Központban beszélgettek Oláh Ferenc igazgatóval, Makiári József karnaggyal és a. Vox Humana kórus két tagjával. A felvett riportot ma, december ötödikén délután közvetítik a Petőfi rádió népszerű, Kettőtől hatig című műsorában, Vendégségben a váci Vox Humana dalosainál címmel. Beszámoló párttaggyü/ések a hajógyárban A konténerműhelyben ismét fellendült a brigádmozgalom * ♦ Átképző tanfolyamok szervezését javasolták A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységében is nagy érdeklődés kísérte a négy pártalapsaervezetben megtartott beszámoló taggyűlést. A II-es alapszervezet gyűlésén, melyen minden tag megjelent, részt- vett Angyal Károly, a Pest megyei pártbizottság munkatársa, Cseri Béla, a csúcsvezetőség titkára, s Gulyás Pál, a csúcsvezetőség munkatársa is. Önállóan Petheő Miklós alapszervi titkár ismertette a vezetőség beszámolóját. Hangsúlyozta, hogy a XI. kongresszus előkészületei jegyében dolgoznak,, s utalt rá, ünnepélyesebbé teszi' a taggyűlést, hogy december nyolcadikén lesz városunk felszabadulásának 30. évfordulója. A városi pártbizottság javaslatára, 1973. januárjától tevékenykedik önállóan a Il-es alapszervezet Tagfelvételi, tagnevelési tervében hangsúlyt kapott a munkás állománybeli dolgozók felvétele, s a felvett új tagok háromnegyed része fizikai munkás. Taggyűlés által elfogadott munkaterv alapján dolgozott a pá^tvezetőség. Rendszeresebbekké váltak a vezetőségi ülések, javult a reszortfelelősök felkészülése, Az elfogadott határozati javaslatok végrehajtása során, a 404-es konténerműhelyben ismét fellendült a brigádmozgalom. Felajánlásaik teljesítésével segítik a műhely, valamint a gyáregység termelési tervének megvalósulását a brigádtagok. Együtt, jó kapcsolatban Az alapszervezethez tartozó műhelyekben gyártják az oldal-kocsikat, a műhelybeliek ké&aí lőtték. a. - »Császár uszodaburkolatát, szerelőmunkát végeztek Salgótarjánban. A motorszerelő műhely és az iroda párttag dolgozóinak egy része szintén e pártalapszervezethez tartozik. A pártcsoportok munkája a kezdeti nehézségek leküzdése után fokozatosan javult. Jól dolgozik a Lakatos Tibor vezette információs csoport. Mintegy hetvenen vettek részt az elmúlt négy évben politikai oktatásiban. A legjobb hallgatókat — idén is hatot — könyvjutalomban részesítették. Jó a párttagok és a párton - kívüliek kapcsolata: együtt dolgoznak mind a társadalmi, mind a gazdasági munkában. A tömegszervezetek közül a KISZ-szervezetteli kapcsolat a legközvetlenebb. A gyári fiatalok tevékeny résztvevői a politikai rendezvényeknek. Munkájukkal elégedett a gyárvezetőség, anyagi megbecsülésük is megfelelő. A munkaverseny-mozgalom Több célú iskola A Zebegénybe tervezett több célú iskola kartonmakett- ja. A Malomvölgyi patak és a Szönyi István Emlékmúzeum tőszomszédságában majdan elhelyezkedő építmény a tanévben elsősorban kabinetrendszerű oktatás helye, nyári szünetben képzőművészek alkotóműhelye lesz, továbbá az elképzelések szerint, egész évben hasznosítják majd felnőttek művelésére, előadásokra, hangversenyekre és más közművelődési rendezvényekre. fellendülését jól mutatja: míg 1970-ben 13 brigád 188 tagja versenyzett a szocialista cím elnyeréséért, ma 38 a brigádok, s 429 a versenyben résztvevők száma. Nevelni a fiatalokat Többen szót kértek a vitában. Kollár Lászlóné felhívta a figyelmet, hogy az oldalko- esigyártás megszüntetése esetében gondoskodni kell — átképző tanfolyamok segítségével — az ott dolgozó nők új munkaköréről. Hesz József KISZ-titkár az üzemi ifjúság munkakörülményeiről, az ifjúságvédelmi törvény helyi alkalmazásáról beszélt. Mike János kérte, hogy a nemrégen megalakult, 12 tagú munkáslakásépítő szövetkezetnek adjanak meg a jövőben is minden segítséget. Cseri Béla felhívta a figyelmet arra, hogy az érdemes fiatalokat nevelni kell, s lehetővé kell tenni, hogy mind több KISZ-tag lépjen a párt soraiba. Angyal Károly a Pest megyei pártbizottság nevében üdvözölte a beszámoló taggyűlés résztvevőit, akik a felszólalások megválaszolása után megválasztották a január kilence- diki taggyűlés tisztségviselőit. P. R. Csökkenő munkáslétszámmal is megvalósították a terveket Jelentős értékű társadalmi munka A III-as pártalapszervezet, melynek tagjai a daraboló-, prés-, oldalkocsialváz- és konténerműhely fizikai dolgozói, szintén megtartotta beszámoló taggyűlését, melyen megjelent Arató András, az MSZMP Pest megyei bizottsága párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Papp József, a városi pártbizottság első titkára is. Példá! mutattak Zászlós Pál, az alapszervezet titkára, beszámolójában különös figyelemmel elemezte az, üzem pártszervezetének négy évvel ezelőtti decentralizálása, a III-as pártalapszervezet létrejötte óta eltelt időszak politikai és gazdasági munkáját. .E3pjonclt<&,. .hogy., az üzemnek csökkenő munkáslétszámmal kellett megvalósítania a növekvő gazdasági feladatokat, és azokat úgy is teljes egészében megvalósította, exportkötelezettségeinek is eleget téve. Az eredmény elérésében nagy szerepe volt az üzem kommunistáinak, akik példát mutattak a termelésben is. Szólt Zászlós Pál a szocialista brigádok áldozatkész munkájáról, a kongresszusi munkaversenyben tett felajánlásaikról, azok eredményes teljesítéséről. A párttagság a különféle oktatásokban, a politikai és szakmai továbbképzéseken nagyon aktívan vett részt, több mint fele elvégezte a marxizmus—leninizmus esti középiskolát. Több nőt a vezetésbe A beszámolót követő vitában bírálva és javaslatokat téve, szinte mindenki részt vett. Kurucz Attila, az üzemi szakszervezeti bizottság titkára, a politikai oktatások tartalmasságát, bel- és külpolitikai témákkal rendszeresen, vitatkozva foglalkozó módját emelte ki. Gulyás Pál lakatos, az előző témához kapcsolódva, tanterem- és tankönyvproblémák megoldásához kért segítséget. Péntek Sándorné raktáros a nődolgozók helyzetében bekövetkezett változásokról \ szólt. Az eredményeket hangsúlyozva, hiányosságként említette meg, hagy kevés a nő a gazdasági vezetésben. Lebán Tibor lakatos, a Felszabadulás szocialista brigád vezetője, a kongresszusi munkavállalás teljesítését, a 29 benevezett brigád munkáját értékelte. Elmondta, hogy brigádjuk a vác- dukai nevelőotthonnal tart nagyon jó kapcsolatot, az idén televíziókészüléket ajándékoztak az otthon lakóinak. Szólt arról a mintegy 300 ezer forint értékű társadalmi munkáról, amelyet a brigád az öregek napközi otthona kerítésének elkészítésére fordított. Úgy mint eddig Arató András hozzászólásában elismeréssel^ nyilatkozott arról az őszinte légkörről, amely a taggyűlést jellemezte, egyben azt kérte a párttagságtól, hogy a-gazdasági feladatok megvalósításának politikai hátteréről, a sok-sok munkáról, fáradságról, a gyakran nem teljesen sima útról, mely az MSZMP Központi Bizottságának határozataitól a helyi megvalósításig, megvalósulásig elvezet, bátrabban elemezve beszéljenek. — Jól választottam — mondotta Arató András —, amikor a hajógyár III-as pártalap- szervezetének taggyűlésére jöttem el. A négyéves munkát értékelő beszámoló és az elhangzása után kialakult vita igazolta, hogy a X. kongresz- szus határozatait és az azokat követő párthatározatokat jpl hajtották végre az üzemben, tevékenységüket önkritikusan értékelték a taggyűlésen. Ugyanilyen eltökéltséggel kell a párttagságnak, az üzemnek megvalósítania az MSZMP Központi Bizottságának az elkövetkezendő időben, a XI. kongresszuson születő határozatait, a IV. ötéves terv hátralevő feladatait. ★ A vitát követően, a taggyűlés a beszámolót elfogadta, s megválasztotta a január 14-én sorra kerülő vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőit. * (r—ó) Lapszemle A Népszavától - a Szövetkezetig A Népszava öt cementgyár egy-egy milliója című tudósításában a DCM-ről is ír, melynek évi termelése meghaladja az egymillió tonnát. Az Esti Hírlap értesülése szerint, jövőre Vácott is épül iskolai KRESZ-pálya, a szocialista brigádok, az üzemek és a lakosság segítségével. A Ludas Matyi Hol egyenek a deákvári kisdiákok? című karcolatában sürgeti a vác-r deákvári étterem-presszó felújítását és mielőbbi üzemeltetését. A Chinoin című üzemi újság beszámolt a gyár brigádvezetőinek tanácskozásáról, s arról, hogy Vácra . szállítva árut, miképpen hasznosítják a visszatérőben levő járatokat. A MEDOSZ lapja Nem látszik az erdőtől az erdő címmel, őszintén feltárja a Vác környéki erdőgazdaságok gondjait, problémáit, s di~ csérőleg ír az üzemi demokrácia jól bevált fórumairól. A Szövetkezet képes tudósítást közölt arról, hogy a váci Naszály Áruház dolgozói sikeres kozmetikai és testápolási bemutatót rendeztek a Híradástechnikai Anyagok Gyárában. , (—pr—)