Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-05 / 284. szám

MOHOMIDÉEI : A P É S T M EGYE t «H j R L A P K 0 L Ö N K I A D Á.S A XVI. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM 1974. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK i> * ULCI1ÓNAPÓS TANFOLYAM Titkárnők az iskolapadban EGYMÁSTÓL IS TANULNAK Bekopogok az egyik vállalat titkárságának irodájába. A párnázott ajtón nehezen szűrő­dik át a hang, hiába fülelek, semmit sem hallok. Még egy­szer kopogtatok, most már hallom a választ: — Tessék/ Az ajtóval szemben szem­üveges fiatalasszony gépel. Miközben megkérdezi, mi já­ratban vagyok, hellyel is kí­nál. — Az igazgató épp tárgyal, de valószínűleg hamarosan vé­gez. Várok, közben beszélgetünk: A brigádról, amelynek a tit­kárnő is tagja, s amely már kétszer elnyerte a szocialista címet. ★ A TIT megyei szervezete, Cegléd után, az idén Monoron is megszervezte a titkárnői tanfolyamot: a József Attila Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont a nyolc hónapos oktatásnak. Először dr. Gerő Igor Györ­gyöt kérdezzük, mi tette szük­ségessé a titkárnők képzésiét? — Már tavaly szerettük vol­na a tanfolyamot megrendez­ni, megfelelő számú jelentke­zés hiányában azonban nem si­került. Az idén tizenhatan jelentkeztek a járás különböző községeiből, vállalataitól. A tandíjat, ezerötven forintot, a titkárnők munkahelyei maguk­ra vállalták. — Hogyan zajlik a képzés? — Hetenként egyszer tar­tunk foglalkozást, hat órában. A magyar nyelvtan és helyes­írás oktatásán túl, foglalko­zunk a titkárnői magatartás­sal, a levelezési, gazdasági és jogi ismeretekkel. Ugyancsak a tematika között szerepel az ügyvitel, valamint az ügyvitel­technikai eszközök ismerete. Az eddigi tapasztalataink ked­vezőek, egy-ketten hiányoznak csak a foglalkozásokról, melye­ket velem együtt, Lovász Lászlóné, Grósz Tünde, Bene­dek Ádám vezet. A közgazdasági kabinetben már javában tart az első óra. Az igazgató ezúttal a protokoll- rúl, a vendéglátásról tart elő­adást. Vége az órának, s jut idő egy. kis beszélgetésre a tan­folyam hallgatóival. Végvári Ilong, a Monori Ál­lami Gazdaságban dolgozik: — Nagyon sok újat tanul­tunk ezen a tanfolyamon, de jól hasznosíthatjuk azokat az ismereteket is, amelyeket egy­mástól tudunk meg. A szünet­ben eltársalgunk saját szoká­sainkról. Göblyös Kárőlyné a Mag- lódi Vasipari Vállalatnál tit­kárnő: Elkészült a tornarerem A TÖVÁL, mely befejezte az új sülysápi általános isko­la tornatermének építését, je­lenleg az intézmény udvarán járdát készít. Az általános is­kolai sporttanács azzal jutal­mazta a sülysápiakat, hogy az úttörő-olimpia tornadöntőjét a községben rendezik meg. nyíltan, aktívan — Elég megterhelő a tanfo­lyamra járás, de megéri a fá­radságot. Sok újat tanulunk, s alkalmazni is tudjuk mun­kánkban. ★ Megkezdődik a második óra. Lovász Lászlóné ezúttal az iktatás formáiról tart előadást a titkárnőknek, akik nagy fi­gyelemmel hallgatják. G. J. Élménybeszámoló az úttörőházban A gyömrői úttörőházba láto­gatott Schmitt Pál válogatott párbajtőröző, ahol az ifi veze­tőknek és az úttörőknek él­ménybeszámolót tartott pá­lyafutásáról, színes diafilm-ve- títésseh Pilisiek a rádióban Kellemes meglepetés érte a pilisi és a környéki zenebará­tokat: a Kossuth-rádióban a déli hírek elhangzása után fel­csendülő „Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben’’ című sorozat műsora, Zsoldos Péter irányításával, Zsögön András­áé kitűnő szereplését közvetí­tette. A pilisi tanárnő, aki már számos zenei vetélkedő győz­teseként ismert az országban, most is remekelt. S a zenekedvelő rádióhallga­tóság meglepetését még csak fokozta a különös véletlen; az ötödik önálló kérdés hi­bátlan megfejtője is pilisi la­kos, dr. Pázmány Élemémé volt, aki szintén gyakori sike­res szereplője a közkedvelt „Ki nyer ma?" című rádiós­vetélkedőnek. (rakovszky) KORSZERŰ, JÓL FELSZERELT Havonta kétszázezer forint értékű gyógyszer Napi feladat: Kupecz Tivadar né és Solti János a recepteket ellenőrzi Mutnéfalvy Adorján felvételei Alapíttatótt 1912-ben. Per­sze, nem látszik rajta, hiszen az épületet 1965-ben teljesen felújították: korszerű gyógy­szertár lett a régi patika he­lyén. Nemrég, a járási műve­lődési házban rendezett honis­mereti kamarakiállításon is bemutatták fejlődését, hossza­dalmas lenne végigkövetnünk. Solti János, a gyógyszertár vezetője büszke arra, hogy olyan, felszereléssel rendelkezi nek, ami minden igényt kielé­gít. Van manipulátoruk is a szemcseppek, kenőcsök készí­tésére, s ami még hiányzik, a közeljövőben megkapják. A két gyógyszerész — a gyógyszertár vezetője és segí­tőként, a nyugdíjas Koncz Má­tyás —, a négy képzett asszisz­tens és az egy asszisztensje­lölt havonta 200 ezer forint ér­tékű gyógyszert ad ki. Akad­nak még „megrögzött gyógy­szerfogyasztók”, akik sűrűn és egész halom recepttel állíta­nak be, szerencsére, már csak kevesen. A leg több * orvosságot ideges eredetű panaszok megszünteté­sére kérik, s ha sorrendet ál­lítanánk fel, rögtön azok a négy esztendő munkájáról Titkári értekezlet a járási párt bizottságon Az MSZMP monori járási bizottsága titkári értekezletet tartott. Földesi István, a párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője röviden emlékezte­tett a beszámoló taggyűlések előkészítésével kapcsolatban megadott irányelvekre, majd értékelte az eddigi tapaszta­latokat. A 102 taggyűlésből már i 94-et megtartottak. A megjelenés 85,3 százalékos volt, ami már aligha változik. A legtöbben Gombán és Vecsé- sen vettek részt a taggyűlése­ken, de csak néhány száza­lékkal maradtak el tőlük, a sülysápi, gyömrői és a men- dei kommunisták. — Általában soha, de különö­sen, ha nagyobb időszak, négy év munkáját értékeljük, nem mindegy, hogy a tagok aktivitása milyen. A járásban jó volt — állapította meg Föl­desi István — a legjobb Gom­bán és Vasadon, ahol a jelen­lévőknek majdnem a fele hozzászólt. Legkevesebb párt­tag hallatta szavát Mendén, Üllőn és Pilisen. Az előadó ezután a tag­gyűléseket előkészítő akti­visták segítségnyújtását mél­tatta. Az aktivisták száma meghaladta a kilencvenet. — Eddigi munkájukat meg­köszönve, kérjük fel őket a KOSÁRLABDA A monori gimnázium női csapata veretlenül az első A férfi gárda a második helyen végzett A Pest megyei Középisko­lai Kosárlabda Szövetség Mo- noron rendezte meg a Dél- Pest megyei Középiskolai Ko­sárlabda Kupa elődöntő mér­kőzéseit. Monori Gimnázium— Ceglédi Gimnázium női, 36:7 (16:6). A Bajkai E„ Bekker M., Borbás, Vízi, Kovács össze­állítású csapat a 10. percben már 12:4 arányú vezetésre tett szert. A ceglédi gárda nem késztette teljes erőbedobásra, a félidőt nagy kosáraránnyal nyerte. Szünet után ismét a hazai csapat támadott. Kovács Te­rézt a ceglédiek nem tudták megakadályozni, hogy újabb és újabb kosarakat ne dobjon. Szünet után a ceglédi csapat egy, míg a hazai húsz kosarat ért el, Kovács Teréz egymaga 16-ot. Rövid szünet után kezdődött az igazi nagy mérkőzés: a kö­rösi együttes többször győzött már Monoron, de otthon is, ezért biztos győztesként lépett pályára. Monori Gimnázium— Nagykőrösi Gimnázium női, 40:22 (25:9). A monori csapat a követke­ző összeállításban kezdte a já­tékot: Kovács, Sípos, Magyar, Csehó, Passt. A monoriak nyu­godt labdaadogatással közelí­tették meg a körösi palánkot. Veres edző Csehóra bízta a kö­rösi csapat legjobbjának sem­legesítését, ami sikerült is ne­ki: a vendégek nem tudtak kibontakozni. A monoriak gyors, helycserés támadásai mindig kosárral fejeződtek be, s a mieink már a 10. percben 20:6 arányú vezetésre tettek 6zert, amit a félidő végéig még növeltek is. Szünet után is a monori együttes támadott többet, a körösiek nem tudták játékstí­lusukat a hazaiakra kénysze­ríteni. A 15. percben 35:18 a kosárarány a monori csapat javára/* Ezután a vendégek át­tértek a szoros emberfogásra, de azzal sem tudták megaka­dályozni az újabb monori,ko­sarakat. Monori Gimnázium— Nagykátai Gimnázium férfi, 48:37 (19:10). Az első félidőben a monori, a másodikban a nagykátai csapat játszott jobban. Monori Gimnázium— Ceglédi MGT férfi 51:22(26:11). A kezdő, Bagóczki, Simánál, Bukai, Kovács, Török összeté­telű csapat, a 10. percben 18:7 arányú vezetésre tett szert, amelyet a 18. percben már 23:9-re növelt. Szünet után az ifjúsági ötös lépett a pályára, Szalai, Földi, Lestük,, Cseh, Drahos, és a vá­rakozásnak megfelelően ját­szott, biztosan győzve le a ceglédieket. Nagykőrösi Gimnázium— Monori Gimnázium 44:37 (28:22). A monori csapat gyengén kezdett, s a körösiek 10 pontos előnyt szereztek, melyet nem sikerült tőlük a mérkőzés vé­géig elvenni: ez döntötte el a mérkőzés kimenetelét. A monori csapat, mint a leg­jobb második, bekerült a Pest megyei négyes döntőbe. (vitéz) januárban megkezdődő veze­tőségválasztó taggyűlések le­bonyolításának segítésére is. A járásban tíz párttag felvételét is megtárgyal­ták a beszámoló taggyűlé­seken. Szólott Földesi István a hiányosságokról is, amelye­ket a következőkben pótolni kell, majd az elhangzott be­számolókat értékelte. Általában az alapszervezeti titkárok a vezetőséggel együtt összeállított beszámo­lókban hű képet adtak a tag­ságnak az eltelt négy év ese­ményeiről, eredményeiről. Nyíltan és őszintén bírál­tak, de ahol szükséges volt, éltek az önbírálat­tal is. A vezetőségi tagok és a bi­zalmiak tevékenységének sze­mélyenkénti értékelésével együtt, szó esett az erőfe­szítésekről és a törekvések­ről is. Valamennyi taggyű­lésen szóltak a kádermun­káról, a véleményezési jog­kör alkalmazásáról, a ha­tározatok végrehajtásáról. A hozzászólók a termelő- munkáról, annak hatékony­ságáról, a bejáró §s a járás­ban dolgozók kapcsolatáról, a cigány lakosság fokozottabb segítéséről, a gyermeknevelés­ről „.a. .KISZ-ről, . ..mint- az utánpótlás csapatáról, álta­lában az ifjúságról és a mun­kaversenyekről beszéltek, vagyis minden olyan kérdésről, amely napjainkban fog­lalkoztatja á párttagokat. A legkiemelkedőbb feladat a pártcsoport-értekezletek meg­tartása december 9 és 21 kö­zött. A pártcsoport-értekezle­tek a XI. kongresszus irány­elveit és a szervezeti szabály­zat módosító tervezetét tár­gyalják meg. Kovács György Gombán miért nem? Sötét ablakok, zárt ajtók Sok község elfogadná Jó volt annak idején — nem is régen — Gombára utazni esténként. A műve­lődési házban próbáltak a népi táncosok, a ház beat­zenekarának tagjai, a klub­ban csattogott az asztalifo­ci, vagy vetélkedő zajlott, szóval mindig történt vala­mi. Egy idő óta sötétek az ablakok, zárva az ajtó, a színházterem néma és hi­deg. Pedig de sok község el­fogadná a kastélyépületből átalakított művelődési há­zat. s a mellé épített szín­háztermet! Vajon Gombán miért nem tudnak mit kezdeni vele? Legalább a diákok Margittá Miklósné, a közös községi tanács vb-titkára só­hajt a kérdés hallatán: — Jaj, de nehéz ügy ez! Is­mét és ismét napirendre kerül testületi üléseinken is a műve­lődési ház sorsa ... Erőlkö­dünk. A könyvtár dolgát már rendeztük, leköltöztettük a könyveket az emeletről, új polcokat vásároltunk, szépen berendeztük a helyiséget, s egy tanácsi dolgozó vállalta a könyvtárosi teendőket. Helyt is áll, dicséretesen. — Tulajdonképpen azt sem lehet mondanunk, hogy ha a könyvtár nem lenne ott, ki­halt lenne a művelődési ház... Igazi funkcióját nem tölti be, de legalább a diákok birtokuk­ba vették. Berendeztünk egy kis tornatermet, oda szívesen járnak, s ott tartják a klub- meg egyéb foglalkozásaikat is. Tudjuk, persze, ez nem elég, hiszen a többi fiatalnak s ál­talában a gombaiaknak nincs miért a házba látogatniuk. Nincs program* Nincs veze­tő... Kihasználatlan lehetőségek Áldatlan állapot: másfél­évenként más és más a mű­velődési ház 'vezetője Gombán. Most az egy igazgatói státusz terhére, ketten vannak gyer­mekgondozási, illetve szülési szabadságon. Kérdés, vissza kívánnak-e menni egyáltalán? Az ígéretben nem bíznak a tanácsi vezetők, a helyet azon­ban nem tölthetik be, csak szerződéssel. S ki az, aki meg­határozatlan időre, kevés fi­zetésért hajlandó lenne életet teremteni a házban? Nem kis munkával, mely egész embert kíván — félállásban. v — Nincs még^ megbízott igazgatónk sem. Pedig a le­hetőségek adottak, minden év­ben újítunk valamit a műve­lődési házban, hogy szebb, vonzóbb legyen. Nemrég me­legpadló-burkolatát kaptak a klubszobák, függönyöket vásá­roltunk ... Csak ember nincs. Pedig kis művelődési centru­mot lehetne itt teremteni, hi­szen sem Bényének. sem Ká­vának nincs művelődési háza. Vendégek, kabátban Mit találnak azok. akiknek a fárasztó hét után nincs ked­vük Monorra vagy Pestre utazni? Az eszpresszót. Borgula Mihály, az eszpresz- szó vezetője a pultra könyö­köl, nézi a kabátban üldögélő vendégeket. — Műsoros rendezvényein­ken, melyek ritkán adódnak, mindig telt ház van. Persze, sokan nem férnek be. Állandó zenekar nincs, nem érné meg, havi forgalmunk 100—110 ezer forint. Itt csak iszogathatnak, meg beszélgethetnek az - em­berek. A presszó szép, tágas, kelle­mes is lehetne, de valahogy nem az. Üressége, ridegsége elkergeti az ifjúsági presszó­délutánokról támadó gondola­taimat. (koblencz) Hű képet adtak a beszámolók Szemcseppek készülnek a ma­nipulátorban után következnének az ala­csony vagy magas vérnyomás­ban, szívbetegségekben szen­vedők gyógyszerei. (®s0

Next

/
Oldalképek
Tartalom