Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-31 / 304. szám

8 1974. DECEMBER 31., KEDD MA: ja. 1974. december 31, kedd, Szilveszter nap­A nap kél: 7.32, nyugszik: 16.02 órakor. A hold kél: 19.21, nyug­szik: 8.49 órakor. Átvonuló felhőzetből szór­ványos futóeső, helyenként hőzápor. Elénk, többfelé erős, és időnként viharos erősségű északi szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 1, plusz 6 fok között. A Duna vízállása Budapest­nél 448 cm. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhőátvonulások fu­tó esővel, hózáporral. Az erős északnyugati, északi szél las­san mérséklődik. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2, plusz 5, ké­sőbb mínusz 1, plusz 3 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű csapadék — legalább 5 milli­méter — az ország területének 20 százalékán várható. BEDO ALBERT százharminc öt évvel EZELŐTT, 1839. december 31-én született és 1918 októberében halt meg Beciő Albert erdész, akadémikus. Eredetileg jogi tanulmányokat folytatott, de a jogi pályát hamar otthagyta. 1860-ban beiratkozott a Selmecbányái erdészeti akadé­miára. Ennek elvégzése után, 1864-től az Erdészeti Lapok mun­katársa, utóbb pedig szerkesztője lett. Amikor 1866-ban megalapí­tották az Országos Erdészeti Egyesületet, ennek titkárává, majd első aíeJnökévé választották meg. Díváid Adolffal és Wagner Károllyal együtt előkészítette az 1879. évi erdőtörvényt. 1881-ben miniszteri tanácsos, majd 1885- ben államtitkár lett, s hosszabb közéleti szereplést is folytatott. Tudományos tevékenységének emlékére az Országos Erdészeti Egyesület 1957-ben Bedő Albert emlékérem néven, évenként ki­osztásra kerülő kitüntetést ala­pított. Főbb tudományos mun­kái: Az erdészeti ügyek közigaz­gatási kezelése hazánkban; Ma­gyarország erdőségei; A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása. Eltemették Zilnliy Lajost Hétfőn, a Farkasréti teme­tőben, családtagjai, barátai, tisztedéi, méiy részvéttel kí­sérték utolsó útjára Zilahi Lajos írót, aíkd élete utolsó negyedszázadát hazájától tá­vol töltötte. Lerótták kegye­letüket a Kulturális Miniszté­rium munkatársai, s ott volt a végtisztességen művészeti életünk számos ismert szemé­lyisége. A Magyarok Világszövetsége képviseletében Keresztúry Dezső akadémikus, a világszö­vetség alelnöke búcsúzott az elhunyttól, a Magyar írók Szövetségének nevében Bá­rány Tamás író, a választ­mány tagja emlékezett Ziiahy Lajosra. A végakarata szerint hazai földiben nyugvó Ziláhy Lajos sírját elborították a kegyedet, az emlékezés virágai. Kitüntetés Ajánlások a tanulás feltételeinek javítására Befejeződött az V. országos diákparlament Hétfőn befejezte munkáját az V. országos diákparlament, amelynek mintegy 300 küldöt­te — gimnazisták, szakközép­iskolások és szakmunkáskép­ző intézeti tanulók — három napon át tanácskozott a Fő­városi Művelődési Házban. A plenáris- és a szekcióülése­ken elhangzott számos észre­vétel, javaslat alapján a diák­parlament az iskolai életre, a tanulás feltételeinek javításá­ra vonatkozó ajánlásokat fo­gadott el. A parlament részvevői, az ország középiskolás diákfiatal­ságának képviselői felhívták diáktársaikat, hogy — pár­tunk XI. kongresszusára, ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulójára készülve — le- gyenek igényesebbek a tanu­lásban, törekedjenek képes­ségeik teljesebb kibontakozta­tására, az anyanyelvi kultúra fejlesztésére, készüljenek a folyamatos önművelésre, szak­mai továbbképzésre, s az ed­diginél több gondot fordítsa­nak politikai ismereteik bőví­tésére. Erezzenek fokozott fe­lelősséget az iskola fegyel­méért, rendjéért, éljenek a rendtartásokban biztosított jo­gokkal, érezzék kötelességük­nek a házirend megtartását és megtartatását, lépjenek fel azok ellen, akik nem dolgoz­nak, nem tanulnak becsülete­sen, akik az iskola felszerelé­seit, a köztulajdont rongál­ják. A diákparlament arra szó­lítja a tanulókat, hogy a tár­sadalmi munkák bevételéből továbbra is segítsék az ezer- személyes vietnami szakmun­kásképző intézet felépítését, s a szakmunkástanuló fiatalok társadalmi munkavégzéssel is segítsék intézetük és a kör­nyékükön levő általános is­kolák fejlesztését Szerepel az ajánlások között, hogy minden iskolában létesítse­nek mozgalmi kiskönyvtárat. Az Oktatási Minisztérium­nak javasolják, hogy az át­lagosztályzat eltörlése után dolgozza ki a magatartás és a szorgalom osztályzat kor­szerű formáit oly módon, hogy az ösztönzőleg hasson valamennyi tantárgy jobb, alaposabb tanulására. Szintén az Oktatási Minisztérium a címzettje annak a javaslatnak, amely a közös érettségi-felvé­teli vizsgának más tantár­gyakra történő kiterjesztését tartja szükségesnek. Kérik, hogy a szakmunkásképző in­tézetekben vezessék be a vi­lágnézeti nevelést szolgáló tár­sadalomismereti tantárgy ok­tatását is. A Munkaügyi Miniszté­riumnak azt javasolja a diák­parlament, hogy a szakmun­kásképző intézeti tanulók nyá­ri szakmai jellegű építőtábo­rokban való részvételét szá­mítsák be a szakmai gyakor­latba, s hogy az ösztöndíj- rendszer, illetve a szakközép- iskolásak óra- és teljesítmény­bérezését tegyék reálisabbá. Az V. országos diákparla­ment a KISZ Köziponti Bi­zottságától egyebek között azt kiéri, hogy a rétegtanácsokon tűzzék napirendre a 'különbö ző ifjúsági rétegek közötti kapcsolatok fejlesztését, s az Oktatási Minisztériummal és az Országos Pedagógiai Inté­zettel együtt adjon ki az is­kolai, kollégiumi önkormány­zati szervek működéséhez út­mutatót. Iloíi, a megunhatatlan. Hofi rendkívüli népszerűségének titka sokak szerint bátorságá­ban rejlik. Hogy amúgy isten­igazában odamondogat min­denkinek. Szó se róla: Hofi valóban nem kerülgeti a forró kását. Mégsem ez a legfontosabb. Humoristáink jó részének j munkásságát elsősorban az ha­tározna meg, hogy szinte mindannyian az irodalom fe­lől jöttek. Hofi máshonnan ér­kezett és ebben a mezőnyben teljesen új színekkel. Igaz, ő is irodalmi-zenei paródiákkal kezdte, de aztán gyorsan kilé­pett a körből és a tényleges valóságra kezdett figyelni. Aki jól megfigyelte számainak tárgyköreit, észrevehette, hogy nála szinte semmi szerep sem jut a majdnem minden kollé­gájánál központi helyre ke­rült művészéletnek. Hofi sza­tírája, humora népibb — a szó jó értelmében — populárisabb méghozzá nem előre megter­vezett programként, hanem mert ilyen az egyénisége, mű­vészetének ez a karaktere. Hofi művészete, annak elle­nére, hogy formai eszközeit nem váltogatja, újnak tűnik, mert Hofi mindig a valóság folyton változó, új arcát köve­ti, tartja szemmel. Ha kevés és ha sok a víz. Aki­tűnő, és e hasábokon is sok­szor dicsért politikai magazin, a Hót, most vasárnapi számá­ban olyan műhibával találkoz­tunk, hogy szinte nem is akar­tunk hinni a szemünknek és a Új műszer Az energiahálózatban elő­forduló feszültségkimaradás, vagy a biztosítókiolvadás az üzemelő motorok leégésének veszélyével jár, megfelelő vé­delem hiányában. Az ilyen jellegű kiesés megelőzése ér­dekében tervezett és készített új műszert a Pécsi Megyeszer Vállalat. A fáziskimaradás el­— Elhunyt dr. Egerszcgi Sándor. 54 éves korában, szívroham következtében, váratlanul elhunyt dr. Eger- szegi Sándor Kossuth-díjas tudományos kutató, az MTA talajtani és agrokémiai ku­tató intézetének osztályve­zetője. Temetéséről később intézkednek. — A MAHART KÖZLI, hogy az esztergom—sturovói nemzetközi járatot 1975. ja­nuár 5-én leállítja. — Ifjú vezetőség. Az abo- nyi József Attila Termelő- szövetkezetben a vezetők át­lagos életkora 37,6 év, a gaz­daságban 11 harmincöt éven aluli szakember dolgozik. Cirkuszvarázs A gyanútlan kritikus esete egy fináléval Igaza volt vasárnapi szá­munkban kritikusunknak, T. I.- nek — a Fővárosi Nagycirkusz új műsorát elemezve —, hogy „a cirkusz ősi és mindig meg­újuló varázslat”. Olyannyira, hogy a nyugatnémet Busch— Roland cirkusz műsoráról szól­va ő is e varázslat áldozatává vált. T. L elismerőleg szólt a mű­sor egészéről — nem fukarkod­va még a bravúros, lélegzetel­állító jelzőktől sem —, de sze­rinte csak akkor Szórakozha­tunk jól, „ha nem vállalkozunk a bűvész partnerének szerepé­re, s ha nem akarunk részt venni a lovaglóversenyen”, mi­vel Borra bűvész zsebtolvajlá­sainál, „akárcsak a műsort zá­ró nagy bolondozárshan, a né­zők lovaglóversenyében, egy kicsit feszélyező volt az a nem helyeselhető jelenség, amelyet így lehetne megnevezni: a gya­nútlan néző, amint kínos, sőt csaknem megalázó helyzetbe kerül”. A zsebtolvaj szám — a cir­kusz- vagy varietéműsorokban egyaránt — ősidők óta „áldo­zatkész” nézőkre épül, de hogy a műsort záró nagy bolondozás, a lovaglóverseny megalázó lett volna: azt csak a cirkusz igazi varázsa hitette el többek között kritikusunkkal is. Mert e „né­zők lovaglóversenye” nem né­ző-, hanem műsorszám volt — a javából... Erről kétféleképpen lehet meggyőződni: L Ha valaki részt kíván venni e „megalázásban”, azonnal megtudhatja, hogy nem lehet a lovaglásra jelent­kezni. 2. Végig kell nézni még egyszer az előadást... A. B. T. len védő relé tökéletesen meg­felel rendeltetésének: feszült­ségkimaradás esetén azonnal lekapcsolja a berendezést a villamos hálózatról. Az első példányt Baranyában, a Ten- kes hegyi jégeső-elhárító ra- kétaállamás radarberendezé­séhez szerelték fel. Felkészül­tek a sorozatgyártásra is. fülünknek. A délegyházi ta­vak nagy port felvert ügyéről van szó, amellyel annak ide­jén, még a Hót előtt, lapunk is foglalkozott. A bonyodal­mat, köztudomásúan az okoz­ta, hogy az üdülőterületnek nyilvánított tavak vizét a helyi téesz öntözésre használta fel. A tavak emiatt kacsaúsztatóvá j változtak. A vasárnapi Hét újra vissza­tért az ügyre. Év végi vissza­tekintésként, a műsorok haté­konyságát vizsgálva, több ügy közben Délegyházán is körül­néztek ismét. Változott-e vala­mi a tavak dolgában? Sajnos, ez a visszatérés na­gyon ügyetlen volt. A lényeg­gel kapcsolatban egyetlen bi­zonytalan tartalmú mondat hangzott el, valahogyan így: a téesz most már nem a tavak­ból öntöz. Aki emlékszik még az eredeti, az első riportra, tudja, ez így bizony nagyon kevés. Legalább annyit közöl­ni kellett volna, hogy erre a változásra kötelezték-e a szö­vetkezetét, vagy önként adta rá a fejét, vagy esetleg éppen így adódott. Mert hogy nyár óta történt egy és más. Egyebek közt szeptembertől kezdve egész ősszel megállás nélkül szakadt az eső. Azt hiszem, a délegy­házi termelőszövetkezet veze­tői nemcsak a tavak vizét, de külön minden esőcseppet meg­átkoztak. Amikor mindenki megcsömörlött már az esőtől, a tévé akkor kérdezte ismét; na, hogy állunk a vízzel? Mi lesz, ha újra jön majd a száraz, forró nyár? Ha a bő­ség után újra kevés lesz a víz? Kezdődik elölről az egész her- ee-hurca? Nagy a gyanúnk, hogy a tavak ügye koránt sincs még befejezve. A tévé megint sie­tett, kapkodott, megelégedett egy bizonytalan mondattal, s máris száguldott tovább új ügyek felé. Nem lett volna jobb még néhány percet Délegyházán el­időzni? Ökrös László Halálos baleset ISMERETLEN FÉRFI AZ ÁLDOZAT December 29-én, vasárnap, a kora esti óráikban, fél hat órakor Cegléd határában, a 4-es országos főútvonal új nyomvonalán, a 66-os kilomé­terkő közelében halálos bal­eset történt. Petrányi Tibor szolnoki lakos, a CP 21-20 for­galmi rendszámú személygép­kocsival Cegléd felé haladva elütötte a vele azonos irány­ban haladó ismeretlen gyalogos férfit. A gyalogos az út szélére esett. A szolnoki gépkocsi Az Elnöki Tanács Terényi László rendkívüli és megha­talmazott nagykövetnek nyug­állományba vonulása alkal­mából több évtizedes mun­kásmozgalmi tevékenysége, a Külügyminisztériumban vég­zett munkája, egész életútja elismeréseként a Munka Ér­demrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta. A ki­tüntetést Púja Frigyes kül­ügyminiszter adta át. — Nevelőszülők. A Pest megyei Tanács Gyermekgon­dozási és Ifjúságvédelmi Intézetének nyilvántartása szerint megyénkben 980 csa­lád vállalta állami gondozott gyerekek nevelését. — Újítók. Tavaly a Nagy­kőrösi Konzervgyárban 169 újítási javaslatot nyújtottak be, amelyek közül 105-öt el­fogadott a bíráló bizottság, 88-at ez esztendő végéig megvalósítottak. Az újítók­nak 147 ezer forint díjat fi­zettek ki. Noha a pontos sta­tisztika még nem készült el, a nagykőrösiek újítási kedve az idén sem marad el a ko­rábbitól, ami részen annak köszönhető, hogy két alka­lommal is rendeztek — má­jusban és októberben — újí­tási hónapot — Versengő MEDOSZ- üzemek. A MEDOSZ ható­körébe tartozó tíz állami gaz­daság, két erdőgazdaság, a MEZŐGÉP vállalat, 16 szö­vetkezeti közös gazdaság és egyéb termelő üzem, illetve öt víztársulás 15 ezer dolgo­zója vett részt a kongresz- szusi munkaversenyben. A vállalatok brigádjai vállal­ták, hogy — összességében — több mint 24 millió fo­rinttal növelik az idei nyere­séget, s több mint 10 millió forintot faragnak le az ön­költségből. Nyeremcnybetétkönyv­sorsolás Az Országos Takarékpénztár január 2-án, csütörtökön Bu­dapesten, a Vörös Csillag Gép­gyár művelődési központjá­ban rendezi a nyereménybetét­könyvek 1974. IV. negyedévi húzását és 1974. évi fősorsolá­sát A húzáson a december 28- ig váltott és a sorsolás napján is forgalomban levő nyere­ménybetétkönyvek vesznek részt. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári fiók vagy postahiva­tal január 15-től fizeti ki. Citerazenekarába a Törekvés Szivárvány Népi Együttes felvételt hirdet. Jelentkezni lehet: minden hétfőn 17 órától 20 óráig Budapest x. kér. Könyves Kálmán krt. 25. A rádió és televízió műsora Ma, 15 J0-kor a tv-ben: Szőrmók Maci Kétrészes mesejáték közvetítése a győri Kisfaludy Szín­ház előadásában. A gyerekek szünidei szórakoztatása céljából műsorra tű­zött mesejátékról a dramaturg, Békés József mondja lapunk számára: — A. Vancura cseh író meséjéből készült ez a színpadi játék, amelyet a győri társulat Stier Ferenc átdolgozásában állított színpadra. — Kik a főszereplői a történetnek? — A mese a jó és a rossz harcáról szól, a rosszat az Északi Szél testesíti meg, aki elrabolja a kis Katrint. Öarátja — Dániel — az ő keresésére indul a címszereplővel: Szőrmók Macival. Sok-sok kalandon mennek keresztül, amíg eljutnak az Északi Szél birodalmába, ahol végül sikerül győzedelmes­kedniük az Északi Szélen, zsákba dugják, és így ki tudják szabadítani Katrint. — Kik alakítják a főszerepeket? — Dánielt Barsi Géza, Katrint Vennes Emmy, Szőrmók Macit Révész István, az Északi Szelet Patassy Tibor. A ren­dező Meczner János volt. KOSSUTH RADIO 4.35—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Leoncavallo: Bajazzók. Kétfelvonásos opera. 9.45: Nagy mesterek indulói. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05: Mik- robi, a mesterdetektlv. Fantasz­tikus rádiójáték. 10.45: A Gyermek­rádió műsora. 11.33: Liszt-müvek magyar előadóművészek tolmácso­lásában. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Melódiákoktól. Közben: 13.00: Rek­lám. 14.00—17.10: Bérházak vetél­kedője. 17.10: Hirek. Időjáxásjelen- tés. 17.15: Szilveszteri hangverseny. Közben: 17.40: A Szabd család. 18.10: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 1.0.10: A Magyar Rádió Ka­rinthy-színpada. KARC. 20.10: Tril­la. A Rádió Kabarészinházának folklórműsora. 21.00: BITÉK — 1975! A Rádió Kabarészínházáiiak szilveszteri bemutatója. 24.00: Him­nusz. Vörösmarty Mihály: Szózat. 0.05: Tánczene. 5.30: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: Az MRT női kara énekel. 8.16: Slágermúzeum. 9.00: Hírek. 9.03: Népdalcsokor. 9.53: Petőfi Sándor két verse. 10.00— 11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Orvosi tanácsok. 12.00: Francia muzsika. 12.55: Demény Ottó ver­sel. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 13.03: Thomas Beecham operafelvé­teleiből. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: Tánczenei kok­tél. 14.45: Pillantás ebbe a nagy vi­lágba. Külpolitikai magazin. 15.10: Fischer Sándor műsora. 15.55: Üj könyvek. 15.58: Műsorismertetés. 116.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: mögött közlekedő IP 67-63 forgalmi rendszámú gépko­csi, amelyet Borsos Arnold ceglédi lakos vezetett, keresz­tülhaladt a férfin, aki a hely­színen meghalt. Az elhunyt­nál semmiféle igazolvány nem volt, személyazonosságát nem tudták megállapítani. A baleset áldozata 60—64 év körüli, 150—160 centiméter magas férfi. A haja ősz, rövid, kefefrizurára vágott. Barna kalapot, sötétszürke fél nagy­kabátot, munkásnadrágot, ba­kancsot viselt. Egy 110 centi- méteres botot vitt magával. A rendőrség kéri azokat, akik az elhunytat a személyleírás alapján felismerték, jelentkez­zenek a ceglédi városi-járási rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti alosztályán, vagy a kapitányság ügyeletén. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyéi Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Föszerkesztö-heiy ettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951. Budapest VIH., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VHI., Blaha Lujza tér S. Postacím: 1959. Budapest A szerkesztőség es a kiadóhivatal központ) telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság; i40—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta birlap- üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest, V., József nádor tér L Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda. 1900. Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint INDEX: 25 064 Ev végi számadás. Készítették a népzenei szerkesztők. 16.50: Újévi reklám. 17.00: Sikerlista 1974. de­cember. 17.40: Vidám kőrusmuzsi- ka. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Világhírű előadóművészek Mozart-felvételelből. 19.04: Vörös Sári, Solti Károly és Szentendrei Klára nótákat énekel. 19.50: Jó es­tét, gyerekek! 20.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 20.10: A Bécsi Filhar­monikus Zenekar hangversenye a Salzburgi Ünnepi Játékokon. 21.42: Tánczene. 24.00: Himnusz. Vörös­marty Mihály: Szózat. 0.55: Dad- lamkoktél. 5.30: Műsorzárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli Krónika. 12.20: Műsor­ismertetés. 12.23: Rá ez György mű­sora. 13.57: Barokk muzsika. 14.58: A Gyermekrádió műsora. 16.00: Hirek. Időjárás jelentés. 16.05: Bee­thoven és Bartók műveiből. 16.49: Zoltán Péter műsora. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Híres film- slágerek. 18.33: A denevér. Johann Strauss operettje — három felvo­násban. 20.40: Aki megjárta a pur- gatóriumot. Boccaccio novellájá­nak rádióváltozata. 21.00: Schubert- 1 emez ein kből. 21.42: Tánczene. 24.00: Himnusz. Vörösmarty Mi­hály: Szózat. 0.05: Tánczene. 5.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Szünidei matiné. Kisfilm- összeállítás. 1. Spanyol felfedezők. A nagy felfedezők c. EB-sorozat- ból. 2. Nemtudomka autózik. Szov­jet bábtilm. 3. Az üstökösön. Cseh­szlovák játékfilm. 15.53: Szőrmók Maci Mesejáték két részben. A győri Kisfaludy Színház előadása, felvételről. 17.10: Shirley, a ripor­ter. Magyarul beszélő angol film­sorozat. V. rész: Shirley, a béke angyala. 17.35: Hírek. 17.40: Ki mit tud-klub. Záróadás. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A felügyelő. Magyarul beszé­lő VSZK bűnügyi filmsorozat. Ha­lott űr az esőben. 21.00: Bocsánat, egy pillanatra. Zenés szilveszteri jótanácsok. 21.45: Szilveszter, csak tv-nézőknek. 24.04: Himnusz. 0.03: Táncoljunk *75. 2. MŰSOR: 20.00: Offenbach: Or­feusz az alvilágban. A hamburgi Staatsoper előadása, felvételről. 21.45: Utazás az évszakokban. Ze­nés film. 22.55: Nemzetközi ötlet­parádé. 23.10: A Karib-szigetek tán­cosai Párizsban. TV-FIGYELŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom