Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-04 / 283. szám
1974. DECEMBER 4., SZERDA %j(íúav 3 A fiatalok többsége magáénak érzi a párt országépítő célkitűzéseit A XI. pártkongresszusra készülve Társadalmi igazságosság — társadalmi egyenlőség A munkaverssnyről tanácskozott a KISZ KB titkársága Ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkársága. Megtárgyalta a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa tiszteletére és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója megünneplésére a SZOT, a Hazafias Népfront és az ifjúsági szövetség által kezdeményezett szocialista munkaverseny tapasztalatait, meghatározta a KISZ-tagság előtt álló további tennivalókat. Elismeréssel állapította meg, hogy a munkaverseny országos méretű akcióvá szélesedett. A dolgozók tömegei, köztük a fiatalok is komoly erőfeszítéseket követelő és nagy gazdasági eredményeket hozó vállalásokat tettek az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés-szállítás, a kereskedelem és a népgazdaság más területein. Az előkészítő munkából, a mozgósításból, a konkrét feladatok végrehajtásából a KlSZ-szerveze- tek is jelentősen kivették részüket. Élenjárnak a munkaversenyben a szocialista brigádok, amelyek soraikba több mint félmillió fiatalt is tömörítenék, és megállják helyüket az ifjúsági brigádok tagjai is. A kedvezőtlen őszi időjárás nyomán megsokasodott mező- gazdasági munkák elvégzésére, az árvízvédelemre, a belvizek elleni harcra százezrek jelentkeztek. A gondok, a nehézségek újabb vállalásokra ösztönözték a szocialista munkaverseny részvevőit. Szép sikerek születtek az alkotó ifjúság pályázat és kiállítás keretében. Már eddig is számos, jelentős, a népgazdaság értékeit gyarapító munka készült el. Az eddig elért eredmények Is azt bizonyítják, hogy a szocialista munkaverseny hatékony eszköze a fiatalok nevelésének, tudatuk formálásának. Az ifjú kommunisták helytállása mutatja, hogy fiataljaink többsége egyre inkább megérti, a magáénak érzi a párt politikáját, országépítő célkitűzéseit és aktívan munkálkodik azok való- raváltásáért. A KISZ KB titkársága felhívja az ifjúkommunistákat, az ifjúsági kollektívák és brigádok tagjait, hogy a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny második szakaszának feladatait az eddig tanúsított lendülettel, lelkesedéssel teljesítsék. Szükség szerint szervezzenek további kommunista műszakokat, mindennapos munkájuk során pedig növeljék tovább a termelékenységet, kapcsolódjanak be az újítómozgalomba, csökkentsék a termékek önköltségét. Sorolják legfontosabb céljaik közé az ésszerű takarékosságot, a belső tartalékok feltárását, a minőség javítását, a munkaidő és a gépek jobb kihasználását. A KISZ-szervezetek továbbra is mozgósítsák tagjaikat, a fiatalokat a vállalások teljesítésére, a kitűzött célok elérésére. Fejtsenek ki széles körű agitációt a munkaverseny ifjúsági formáinak ki- szélesítéséért, a jó kezdeményezések- közkinccsé tételéért, a termelésben kitűnt dolgozók és kollektívák jobb erkölcsi elismertetése és népszerűsítése érdekében. (MTI) Népfront-tájékozódás és állásfoglalás Fejlődött a kereskedelem, javult a szolgáltatás Tegnap tanácskozott a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága mellett működő nő- bizottság; az ülésen részt vett Kovács Antalné, a népfront megyei titkára is. Meghallgatták Lányi Pálnak, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályvezetőjének tájékoztatóját a megye kereskedelmi ellátottságáról, valamint Török Zoltánnak, a Pest megyei Tanács ipari osztálya vezetőjének tájékoztatóját a szolgáltatás megyei helyzetéről. A tájékoztató után élénk vita alakult ki. Tbben elmondották, hogy a következetes hálózatfejlesztés, kereskedelempolitikai eredményei az ellátás javulásán mérhetőky'/küiönösen-sokait javítanak a helyzeten a megye különböző részein felépült bevásárló központok, ABC-áru- házak. Ugyanakkor többen szóvá tették, hogy egyes kisebb községekben esetenként zökkenő tapasztalható az alapvető cikkek ellátásban is, ez legtöbbször nem kíván egyebet mint jobb odafigyelést. Elismeréssel szóltak, mind az ipari osztály vezetője, mind a nőbizottság tagjai a megyében elsőként Cegléden bevezetett új szolgáltatási formáról, az ágynemű-kölcsönzésről. Sajnos, viszonylag még kevesen veszik igénybe, nem elég közismert és sokan idegenkednek is tőle. Ugyancsak a ruhatisztítással kapcsolatban mondották el, hogy egyes helyeken a tisztító vállalat túlzottan hosszú határidőre fogad el munkát. A továbbiakban a nőbizottság elfogadta a jövő évi munkatervét, amely jelentős részben kapcsolódik a fenti témákhoz. A tömör, tetszetős, de hamis okoskodás így hangzik: egy ember — egy gyomor. Azaz minden embernek csak egy gyomra van, azt kell megtöltenie, minek akkor egyenlőségről és differenciálásról, ezek módjáról beszélni? Intézzük el azzal, hogy ostoba érv? Az, de sokan élnek vele. Megnőtt a türelmetlenek tábora, akik mindenfajta különbséget — a magukét is? — tűrhetetlennek tartanak, akik megpróbálnak politikai tartalmat gyömöszölni ebbe az „egy gyomorba”, mondván, miféle szocializmus az, ahol nem egyenlően mérik a javakat? Fogalmak zavara Érdekes jelenségre hívta föl a figyelmemet a■ ceglédi Városi pártbizottság egyik tagja, kitűnő propagandista. A társadalmi egyenlőség értelmezése — mondotta — nem okvetlenül azok körében hibás, zavaros, akik a legszerényebben élnek, akik tehát a társadalmi javak elosztásakor a legkevesebbet kapják. Sakkal inkább a képzettségi, kulturális szint határozza meg, ki mit tud kezdeni a fogalmakkal, értelmezi-e vagy ösz- szezavarja azokat. Társítsuk ehhez saját tapasztalatainkat. Az üzemekben dolgozók közül elsősorban azok elégedetlenkednek, akik nem képesek reálisan megítélni munkájukat, túlértékelik annak társadalmi hasznosságát. S ezek nem okvetlen segédmunkások, de legtöbbször képzetlenek, bár nem kizárólag iskolai bizonyítványaik szerint. Valójában nagyon egyszerű elvről van itt szó. Arról a marxi igazságról, hogy a kizsákmányolást biztosító tulajdonviszonyok fölszámolása utat nyit a társadalmi és politikai egyenlőtlenségek megszüntetéséhez. Ezt azonban sokan úgy értelmezik, mint a társadalmi méretű egyenlőség személyre vetített követelményét, s ezt az „igazságot” hangoztatva ítélkeznek. Téves kiindulópcnf Jellemzőnek, azaz nem véletlennek tartjuk, hogy az egyenlőség és egyenlőtlenség értelemzavaró keveredése kizárólag az anyagi javakkal kapcsolatban tapasztalható. Jövedelem, ház, gépkocsi, üdülő... Holott a társadalmi egyenlőség lényeges tényezője például az oktatás ingyenessége, a tudás hozzáférhetősége. Az egyenlőség viszont csak akkor érvényesülhet maradéktalanul, ha az iskolák lényegében azonos színvonalon állnak, mind az oktatás minőségét, mind az eszközök mennyiségét, korszerűségét tekintve, s így képesek a családi környezet különbözősége okozta eltéréseket kiegyenlíteni. Téves, kiindulópont tehát a puszta anyagiakat megtenni egyenlőség, egyenlőtlenség mércéjévé. Hiszen a társadalom egyenlősítő törekvései közé tartozik a tanyai gyerekek számára épített nagykőrösi kollégium éppúgy, mint a községekben létrehozott közműhálózat. Túlzás ez utóbbi? De hiszen az Űri községben megépített vízvezeték — amit rövidesen üzembe helyeznek — eltüntet egy különbséget az Úriban meg a Vácott lakó állampolgár életéből! Nincs tehát semmiféle ellentét aközött, hogy az állam, a társadalom a szociálpolitikában, a kultúrában, az egészségügyben, az oktatásban, sok más területen az egyenlőség feltételeit alakítja ki, a gazdasági életben viszont kívánatosnak tartja különbségeket, a difi ferenciálást. A közgondolkozásban azonban sók esetben ez ellentétként jelenik meg, mégpedig úgy, hogy vagy dif„CSAK BÉKESSÉG MEG EGÉSZSÉG LEGYEN” Tápiógyörgye idős harcosa Zahalka Károly tápiógyörgyei tanácselnök vállalja a „révkalauz” szerepét, és elkísér az Ady Endre utca 48. szám alá, Nagy Tamás portájáig, ami pont az utolsó ház a zsákutca végében. Hat évtizede A Kossuth-rádió épp abban a pillanatban zendítebt rá a „levesnótá- ra”, amikor beléptünk a konyhába. Nemhiába volt akkurátus ember Nagy Tamás egész életében, most is déli harangszóra kezdte az ebédelést. — No, éppen jókor jöttünk — tréfálkozik a tanácselnök —, legalább nem lesz gondjuk a maradékkal... A háziasszony széket töröl, hely- lyel kínál bennünket, ömaga szerényen meghúzódik a sparherd végében, le nem ülne a kerek világért. Előadom, mi járatban vagyok: írni szeretnék az életéről, a munkásmozgalomban töltött hat évtizedről. — Négy helyen sebesültem az első világháborúban: három lövés és egy szúrás nyomait viselem. Hét éve, nyolcvanéves koromig észre sem vettem. Most viszont, egyre inkább megérzem az időváltozást: napokkal előtte sajognak a sebeim. No, ebből tudom, hogy öregszem! Meg abból, hogy már nem tudok megbirkózni a kerttel. Azám, 500 négyszögöl van belőle a ház körül, s ezt a nyáron Nagy Tamás még kettesben dolgozta meg a feleségével. Most is a fametszést hagyta félbe az ebédért, de bizony már nehezére esik az ágak után kapaszkodni. — Bezzeg a bátyám, jobban bírja magát, mint én, pedig ő már 94 éves! — panaszkodik dicsekedve a házigazda. — Hát maguknak van-e gyerek, Tamás bácsi? — Aki kaput nyitott, a Pista, ő az idősebb. Két éve már nyugdíjas ő is. Van egy kisebbik fiam is, mennyi idős lehet, anyjuk? Negyvenöt, vagy ilyenformán? A harmadik — a középső — meghalt, kilencéves gyerekkorában. Veszett kutya marta meg szegényt, aztán hiába fizettünk húszmilliót élte a kórházban, nem tudták megmenteni. Hogy mi is volt az a húszmillió, korona, forint, avagy pengő? — azt bizony már hiába keresi az emlékezetében. Csaknem kilenc évtizedben nem könnyű eligazodni! Egy régi tüntetés — Gondoljon csak bele: Ferenc József akkor élte legszebb férfikorát, amikor én születtem, 1887-ben! Irdatlan sok minden történt ám azóta a világban! Én meg a katonaidőmet a K. u. K. hadsereg 68-as közös gyalogezredében szolgáltam. Három teljes esztendőt! — És utána mi történt? — Visszamentem dolgozni a Központi Tejcsarnokba. És kezdtem el- járogatni a Magdolna utcai Vasasszékházba. Előbb csak ritkán, a vérvörös csütörtök után sűrűbben, mivelhogy abba én is belekeveredtem. Mikor is volt csak, mindjárt megmondom, ha előveszem az önéletrajzomat. Egy politúros kazetta mélyéről végül előkerül. — Itt van, ni: 1912-ben részt vettem azon a tüntetésen, amelyen a lovasrendőrök belelőttek a munkásokba, s ami később vérvörös csütörtök -néven bevonult a munkás- mozgalom történetébe. A Népszínház utcában ért a rendőrattak, egy villamoskocsi mögé bújtam, csak úgy fütyültek a golyók a kerekek mellett. Tizedelés Talán — ösztönösen — ekkor szerette meg a villamost: 1913-ban belépett a Beszkárthoz, villamosvezetőnek. — Nagy elvtárs: igaz, hogy hatvan esztendeje párttag? — Annyinak kell lennie, hiszen tizennégy májusában állították ki az első tagkönyvemet a Szociáldemokrata Pártban. Akkor már szakszervezeti bizalmi voltam a Beszkártnál, aztán, hogy még párttag is lettem, túl sok volt a főnökeimnek: amikor a háború kitörtésének pillanatában megkaptam a behívómat, másokat felmentettek, engem nem. Így kerültem előbb Szerbiába, majd az orosz frontra. Két évet voltam a tűzvo- nalban, s kétszer álltam hadbíróság előtt. Először a tábori lelkész feljelentésére, aki — megszegve a gyó- nási titkot — besúgta, hogy sajnálom az ellenséget, másodszor meg fegyveres lázadásért. Ez Szerbiában történt, a Duna és a Száva találkozásánál: 12 tisztünk az egyetlen csónakon menekülni próbált a túlerőben levő ellenség elől. Mi, bakák meg ott maradtunk volna, kiszolgáltatva a túlerőnek. Persze, mi is beugráltunk a vízbe, s a csónakba kapaszkodva akartunk menekülni. A tisztek a közeledőket revolverlö- vésekkel, a csónakba kapaszkodókat kardcsapásokkal igyekeztek távoltartani. Erre a bakák megvárták, míg távolodik a csónak, és tíz tisztet agyonlőttek. A túlélő katonákat a hadbíróság megtizedeltette... Fogház és hivatalvesztés — Hát az hogy is volt, tata, amikor a sapka miatt kapták el a detektívek? — biztatja az öreg mesélőkedvét a felesége. — Az már a kommün után volt, a Horthy-időkben — magyarázza Tamás bácsi. — Ügy esett, hogy á Károlyi-kormány idején én is leszereltem és visszamentem a villamosvasúthoz. Jött a Tanácsköztársaság, s beléptem a kommunista pártba. A bukás után újra visszamentem a szociáldemokratákhoz. Egy nap bevittek a Zrínyi utcai kapitányságra, és úgy összevertek, hogy amíg élek, nem felejtem el. Aztán — egy darabig semmi. Múltak az évek, a megélhetés egyre nehezebb lett, ilyen-olyan pártocskák szerveződtek, s egyszercsak azt mondták, hogy aki belép az Ébredő Magyarok Pártjába, annak felemelik a fizetését. Egy nap a Vasúti és Hajózási Felügyelőség összehívta a HÉV és a Beszkárt alkalmazottait, azzal a mézesmadzaggal, hogy a fizetésemelésről lesz szó. A régi képviselőházban volt a gyűlés, sokezren jöttünk össze. Igenám, de a bérekről szó sem esett, csak az Ébredő Magyarokról. Már éjfél is elmúlt, mikor azt mondták a szónokok, „na, emberek, akkor megegyeztünk, énekeljük el a Himnuszt”. Rá is zendítettek, s amikor vége lett, én azt mondtam, most pedig énekeljük el a mi himnuszunkat, azt, hogy „Védelmező nincsen felettünk, nem véd sem isten, sem király ...” Tudja, az Inter- nacionálé második verse. Még a sor végére sem jutottunk, amikor látom, hogy mozgolódnak a civilruhás detektívek a tömegben. Pucolni akartam, de leesett a sapkám, én meg botor fejjel lehajoltam érte. A detektív utolért és letartóztatott. Háromévi fogházra és három év hivatalvesztésre ítélt a Töreky-tanács. Utána meg jó darabig rendőri felügyelet alá kerültem. Jó erős cigarettára gyújt, belebámul egy csöppet a füstkarikába, aztán így folytatja: — Képzelje el azt a helyzetet: három évig állás nélkül, akkor már asszonnyal, három gyerekkel, egy jókora adóssággal a nyakamban! Ahhoz, hogy visszavegyenek, persze, olyan erős szakszervezet kellett, mint a Beszkártnál volt, meg olyan titkár, mint Kossá István! Harmincnyolcban aztán nyugdíjba mentem. Időközben megvettem ezt a házat, és ideköltöztünk a családdal. Jött a felszabadulás, ötvenhatban eltemettem az első asszonyt. A mostani feleségem szintén özvegy volt, és szomszédunk; összeházasodtunk. Hát így történt. Nem voltunk már fiatalok, de szépen elvagyunk együtt. A fiamat, a menyemet, mint a sajátját, úgy szereti, a békesség pedig ugyanolyan fontos, mint az egészség. — A második is megvan? — Hát leszámítva, hogy időnként sajognak a háborús sérülések, megvolnék. A szememet operálták nemrég, hályoggal, jól sikerült. Nem is volna baj, csak öregszem. Nem bírok már a nagy házzal-kerttel. El is határoztuk, hogy átadjuk a fiamék- nak, mi meg elköltözünk egy kisebb házba. Arra a tíz-húsz évre már az is megteszi — fejezi be nevetve. Ügy legyen. Nyíri Éva ferenciálást, vagy egyenlőséget akar az állam, döntse el, melyiket? Főként különböző intézkedések megismerésekor hallani ezt a vagy-vagy alapú méltatlankodást, bár természetes kellene, hogy legyen: az állam, a társadalom mindkettőt akarja. Nem vagy- vagy, hanem és alapon. Megújuló viták Napjainkban, a párt XI. kongresszusára készülve, az ötödik ötéves terv helyi teendőinek körvonalait rajzolva, meg-megújulnak ezek a viták. A beszámoló párttaggyűléseket megelőző pártcsoport- értekezleteken is voltak, akik egyenlőségjelet tettek a munka teremtette gyarapodás és az anyagiasság, az ügyeskedés közé, akik úgy emlegették általában a házépítőket, mint akik valami gyanús dolgot művelnek. Néhány gyanúsan pazar villát magam is láttam, ám e felületes benyomások helyett inkább a tényeknek hiszek. Annak például, hogy olyan nagyközségben mint Szob, teljes évet figyelembe véve, egyetlen építkező akadt, aki kölcsön nélkül emelt lakást. S még olyan, gazdagként emlegetett községben is, mint Kartal, huszonhét építkezőből csupán háromnak nem kellett az OTP papírjait kitöltögetni... Felületi jelenségeket nagy hiba összekeverni irányzatokkal! Ez nemcsak házépítés esetében igaz, hanem a jövedelmek megítélésekor is. Miközben általában heves kirohanások hangzanak el a kisiparosok túlzott jövedelmei miatt, Cegléden például súlyos gond szakmák sorában a kisiparoshiány; nincs vállalkozó, akik voltak, visszaadták az ipart, vagy kiöregedtek... ' Érdemes-e akkor n általában arról beszélni Cegléden, hogy „fogják meg jobban a maszekot”? Rosszul szolgálják a társadalmi érdekeket, a társadalmi igazságosságot azok, akik leegyszerűsítve napjaink valóságát, olyasfajta „egyenlőséget" szeretnének megvalósítani, ami senkinek nem lenne jó, mert nem adna számára semmit. Lassan tisztuló látóhatár A megyében a foglalkoztatottak legkevesebbet és legtöbbet kereső tíz-tíz százalékának jövedelemkülönbsége egy a négyhez. E két végpont között azonban nagyon is szoros jövedelemcsoportok, -határok helyezkednek el, s ez hiba! Az üzemekben olyan a hangulat, hogy gyakorlatilag senki nem meri kimondani azt az igazságot, hogy az emberek tudása, készsége és igyekezete erősen eltérő, s a társadalomnak nemcsak lehetősége, hanem egyenesen kötelessége, hogy minél inkább ehhez igazítsa a javadfllma- zást. Ezért rossz szolgálatot tesznek azok, akik unos-untaiar. közhangulatra hivatkozva a látóhatár tisztázása helyett zavarokat keltenek, téveszméket hintenek el, nem értik — vagy nem akarják érteni — a párt társadalom- és gazdaságpolitikájának elveit, gyakorlatát, mindennapjait Ök azok, akik minden intézkedés mögött hátsó gondolatokat sejtenek, kulisszatitkokat szimatolnak, akik hol „kemény” hol „liberális" határozatokról papolnak. E rossz szolgálat rossz katonái azt hiszik, egycsapásra eltűnne minden gond, ha a dolgok úgy mennének, ahogyan ők javasolják. A tájékozatlanság nem erény, de nem is szégyen. Azok, akik pusztán tájékozatlanságuk okán emlegetik az „egy gyomrot”, meggyőzhetők, felvilágosíthatok. Azok azonban, akik a maguk fogalmazta áligazságokat úgy hangoztatják, min' egyedül üdvözítő igéket, veszélyes úton járnak. Mer útjuk nem a politikai vitái csatamezejére vezet, hanem r demagógia ingoványába. Mészáros Ottó
