Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-17 / 294. szám

A kommunista pedagógusok felelőssegei A tanulóifjúság internacionalista, hazafias nevelése A középiskolai pártalap- szervezet kommunistái a na­pokban tartották beszámoló taggyűlésüket. A Sztáron Sán­dor, a Géza gimnázium, a közgazdasági szakközépisko­la és a kereskedelmi szak­munkásképző-iskola párttag­jai, akik szintén a középis­kolai pártalapszervezethez tartoznak, értékelték az el­múlt évek munkáját. A tag­gyűlésen részt vett Krecsmár Ilona, ä KISZ Központi Bi­zottsága középiskolai , és szakmunkástanuló-osztályá­nak vezetője és Balassi Ist­ván, a városi pártbizottság osztályvezetője. A taggyűlés résztvevői mél­tatták azt a felelősséget, ami a pedagógusokat terheli az ifjúság nevelésében. Elemez­ték, a nőkről, valamint az ifjúságról szóló párthatáro­zatok végrehajtását, mit tet­tek alapszervezetükben a ha­tározatok megvalósulásáért Megvizsgálták azt is, hogy a pedagógus-alapszervezet kom­munistái hogyan állták meg helyüket az elmúlt időszak­ban, teljesítették-e vállalt pártmegbízatásaikat. Mint mondották, igyekez­tek jól megoldani feladatai­kat, bár azokat sokszor ne­hézségek közepette végezték. Így a többi között gondot okozott a szabadnapok biz­tosítása a nők számára. Ne­héz a nőket bevonni a po­litikai továbbképzésbe. Ez összefügg vezető posztokra állításukkal is, hiszen még mindig húzódoznak ilyen ál­lások betöltésétől, másutt vi­szont idegenkednak az arra alkalmas nők előléptetésétől. Érdekes volt, amit Nagy Géza, a Sztáron Sándor gim­názium tanára mondott a kezdeményezőkészségről. Hangsúlyozta, hogy nem elég, ha a kommunisták igyekez­nek végrehajtani a párthatá­rozatokból rájuk háruló jel­adatokat, önállóan is csele­kedni kell. A sajátos tenniva­lók megoldása sok ötletet, egyéni kezdeményezést igé­nyel. Balassi István pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen nagy a felelősség, ami a pedagógusokra hárul az oktató-, nevelőmunkában. Mi­lyen sok múlik a tanári ka­ron a hazafias nevelésben, az ifjúság lelkesedésének fel­keltésében. Mint mondotta, a pártalapszervezet megfele­lően dolgozik, eleget tettek a rájuk rótt tennivalóknak, ugyanakkor hiba, hogy az ok­tatáspolitikai határozat vég­rehajtásának értékelését el­mulasztották. Krecsmár Ilona azt ele­mezte felszólalásában, milyen szerep hárul a kommunista pedagógusokra a KlSZ-alap- szervezet segítésében. Az if­júsági szervezet is kommu­nistává kívánja nevelni tag­jait a maga eszközeivel. A pedagógusok is ezért küzde­nek, a két sajátos munka összehangolása, egymást se­gítése hozhatja meg a kívánt eredményt. Rajki László Aj iskola és a szülői ház kapcsolata A múlt hét végén a gödi József Attila Művelődési Ház kultúrtermében a 2. számú ál­talános iskola megrendezte a hagyományos évvégi összevont szülői értekezletét. Napiren­den az iskola és a szülői ház kapcsolata szerepelt. Hivessy László igazgató tájékoztatta a megjelent szülőket az eddigi eredményekről, s közölte, hogy a második félév elején az el­ső osztályokban úgynevezett A |o szervezésen, a dolgozókon múlik Őszi munkák az alagi állami gazdaságban A kedvezőtlen őszi időjárás az Alagi Állami Tangazdaság részére is nagy gondot jelen­tett. Több mint ötezer tonna alma) lészedéset, majdnem 2500 tonna kukoricát kellett betakarítani és nem kevesebb, mint 1336 hektáron őszi vetést, továbbá mintegy 5500 tonna műtrágyát kiszórni. Az őszi öthetes esőzés kö­vetkeztében a legnehezebb helyzet a téli alma betakarí­tásában alakult ki — tájékoz­tatott Nagy József, a gazdaság főkertésze. Október második és november első felében na­ponta több mint 100 katona, 300 diák, 200 alkalmi dolgozó és számtalan gyári és üzemi munkáscsoport és alkalmazott, valamint 10 honvédségi teher­gépkocsi segített az áru men­tésében. A gyümölcsszedés no­vember közepén befejeződött, — a feldolgozás, illetve az ér­tékesítés még folyamatban van. A társadalmi összefogás nagy segítséget jelentett a gazdaság részére. A számtalan üzem és iskola lelkes kollektí­vája járult hozzá a betakarí­tási munkák sikeréhez. A rét­sági határőrségről mégis meg­különböztetett hangsúllyal be­szélnek a gazdaságban. Az egység katonái csaknem ö't hé­ten át folyamatosan, fegyel­mezetten álltak helyt a sok­szor lehetetlen körülmények között is a szükségszerű mun­kában. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy a szobi kerület almater­mése fedél alá került. A gyü­mölcs értékesítése sajnálatos módon akadozik. A sok csapa­dék és az elkésett szüret miatt a gyümölcs minősége sokat romlott. Kevesebbet lehet be­lőle exportálni, ami nagy ár­bevétel-kiesést jelent a gazda­ságnak. A belföldi értékesítés is gond, mert a piac telí­tett. A belföldi felvásár­lási ár a tavalyihoz viszonyít­va mintegy 35 százalékkal alacsonyabb. Pontos számszerű adatok még nem állnak rendelkezés­re, de az már látható, hogy míg a szeptemberi felmérések több milliós nyereséget ígér­tek, addig a jelenlegi állapo­tok — az ágazaton belül — veszteséget sejtetnek. A gazdaság másik, jelentős termelési értéket adó növény- termelési ágazatáról Pataki Sándor központi üzemgazdász adott átfogó tájékoztatást. — Gazdaságunkban a szántóföl­di növények betakarítása gé­pesített. Ezért mind a nyári, mind az őszi betakarítás csak kis számú élő munkaerőt igé­nyelt Viszont e kisA létszámú munkaerőre nagyobb felelős­ség hárul. Dolgozóink érzik á felelősséget, ennek bizonyíté­ka az, hogy a gazdaság négy kerületében — ez évben 1293 hektár kalászos aratását 21 nap alatt elvégeztük. A kerü­letenként betakarított ke­nyérgabona-mennyiségek jól alakultak. Átlagosan 2,3 má­zsával több volt a hektáron­kénti átlagtermés a tervezett­nél. összesen 3550 tonna ke­nyérgabona került betakarí­tásra. Az évek hosszú során jó kapcsolat jött létre a Gabona­felvásárló Vállalat és az 'Alagi Állami Tangazdaság között. A gazdaság rendszeresen eleget tesz szerződéses kötelezettsé­gének. Ezen túlmenően a saját termelésű kenyérgabonából az idén is 1950 tonna betárolásá­val segít a gabonafelvásárló tárolási gondjain. A tavasziárpa-termelés és -értékesítés biztonságát a Sör­ipari Vállalattal kötött hosszú­távú szerződés jelenti. Az 1974-es évre szerződött 5000 mázsa mennyiséget a gazda­ság 5300 mázsára teljesítette. Az őszi munkák végzése már nem volt zavartalan. Fel­idézve a pár héttel ezelőtti időszakot, Pataki Sándor így fogalmaz: — A hosszan tartó esőzés már-már kilátástalanná tette az őszi vetések elvégzé­sét. Dolgozóink helytállása, a területek ésszerű átcsoportosí­tása mégis lehetővé tette, hogy a tervezett vetésterületet 5 százalékkal túlteljesítettük. Az őszi munkák nehezén már túljutott a gazdaság. Az őszi idényben kiszórásra ter­vezett, csaknem 5500 tonna mennyiségű műtrágyázás is a befejezéshez közeledik. Az őszi mélyszántás, a tavaszi vetések előkészítő munkái ugyancsak jól haladnak a gaz­daságban. A még elvégzendő teendőkhöz szükséges gépek rendelkezésre állnak, s az anyagi feltételek is biztosítot­tak. Csupán a jó munkaszer­vezésen, a dolgozók helytállá­sán és természetesen az idő­járáson múlik, hogy a jövő évi termést megalapozó szán­tóföldi munkák az Alagi Álla­mi Tangazdaságban néhány nap alatt befejeződjenek. Dányi Miklós nyílt tanítási napokat tarta­nak majd. Ez azt jelenti, hogy a szülők közelről láthatják, hogyan foglalkoznak a nevelők a legkisebbekkel. Az igazgató ezután az új is­kolánál végzett 2136 óra tár­sadalmi munkájában kitűnt 106 szülőnek díszes tanácsel­nöki emléklapot, 130 szülőnek pedig iskolai köszönőlevelet adott át. A társadalmi munka során 42 ezer 720 forint ér­tékben kerítésjavítást, járda­építést, bútorjavítást, festést és takarító munkát végeztek a szülői munkaközösség tagjai. VÁCI MA XVIII. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1974. DECEMBER 17., KEDD „ x. \ , MÁSFÉL MILLIÓVAL TELJESÍTIK TÚL ünnepi csúcsforgalomra készül a Földvári téri lakótelep csemegeáruháza Egymásnak adják a kilin­cset Vác legfiatalabb lakóne­gyedében, a Földvári téri te­lepen, az ÁFÉSZ csemege­áruházában. — Az első rohamon szeren­csésen túljutottunk — mond­ja Mojzes Alajos boltvezető. — Idén nem alakítottuk ki a hagyományos gyermekjáték­sarkot. Ez az élelmiszer- forgalom rovására történt vol­na s a napról napra nagyob­bodó lakótelep otthonaiból ér­kezők itt elsősorban az élel­miszer-féleségeket szerzik be. Az érvelés jogos. A deákvá­ri 200-as boltnál is túl sok iparcikket raktak a polcokra, s csak határozott beavatkozásra csökkentették ezt a részleget az élelmiszerek javára. — Hogyan zárják az esz­tendőt? — Bár az ünnepi csúcsfor­galom még hátravan, az elő­zetes számítások azt mutatják, hogy 15 milliós tervünket mint­egy másfél millióval, tíz szá­zalékkal túlteljesítjük. Szom­baton ezer liter tejet árulunk s' 450—500 darab elfogy a két- kilós kenyérből. Újabb létszámot nem kér­tek a magasabb forgalomhoz. A dolgozók Földvári brigádja több mázsa árut mozgat na­ponta, de arra vigyáz, hogy ne kerüljön bírálat a panasz­könyvbe. — Egyéni munkasikerei? — Talán megemlítem, hogy októberben volt 25 éve, hogy a kiskereskedelem szolgálatá­ban állók. Először a Szenthá­romság téren dolgoztam, ké­sőbb az élelmiszer-kiskeres­kedelmi vállalathoz kerültem, s most az ÁFÉSZ-nél vagyok. Öröm, hogy mindhárom he­lyen elnyertem a Kiváló dol­gozó kitüntetést. Búosúzáskor megemlíti, hogy január elsején nyugdíj­ba megy. Mint bevallja: nem könnyű a búcsúzás, de az is igaz, hogy az utánpótlást már biztosították! — papp — A tanács vb megvitatta: A város közlekedési helyzetét Szávodszki László, az egyik szülő átveszi Hivessy Lászlótól az emléklapot. kózsavölgyl Károly felvétele A Váci Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága megtartot­ta decemberi ülését, amelyen részt vett dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács vb, elnök- helyettese ás. Honti János, a műszáki osz­tály vezetője részletes tájékoz­tatót adott a város közlekedé­sének a helyzetéről. Elmond­ta, hogy a negyedik ötéves terv során villamosították a buda- pest—szobi vasútvonalat, de a váci állomás korszerűsítésére csak a későbbi időben kerül majd sor. A Deákvári főút áteresze elkészült, átadták a forgalomnak. A Vásár utcát jövőre újítják majd fel. A KPM kezelésű Kosdi út és Rádi út állapota nem sokat javult az elmúlt időszakban. A városban három személy- és három tehertaxi van. A személytaxi-állományt növel­ni kell, mert az igények nap­ról napra nőnek. A deákvári lakótelepre 10- es jelzéssel új autóbuszjárat közlekedik, ez segíti az Árpád utcai iskolába járó kisdiákok szállítását. Javult a forgalom Vác városért — Tanácstagi munkáért Öten az új kitüntetettek Beszámoltunk olvasóinknak arról, hogy a legutóbbi ta­nácsülésen egyhangúan megszavazták Ladányi Imrének a díszpolgári cím adományozását. Az erről szóló iratot a de­cember hatodiki együttes pártbizottsági és tanácsülésen nyúj­tották át a munkásmozgalom megbecsült veteránjának. Öt már bemutattuk az olvasóknak. Egyidejűleg még öten kaptak kitüntetést azon a napon. Ismertessük meg az olva­sóval az ő életüket, munkásságukat is. Búzás Istvánná. A Bélésáru­gyár igazgatójaként dolgozott először Vácott s 1961-ben vá­lasztották az MSZMP Vác Városi Bizottsága titkárává. Sokat tett a IX. pártkongresz- szus határozatainak megvaló­sításáért, a hároméves terv, a negyedik ötéves terv helyi fel­adatainak kialakításáért. Nyu­galomba vonulásáig az 51-es választókerület tanácstagja is volt. Sokat fáradozott válasz­tói érdekében. Emberszeretete közismert volt, személyét meg­becsülés és tisztelet övezte. Másfél évtizedes munkássága alapján érdemelte ki a Vác városért kitüntetést. Murár János. i965 óta a Forte gyár dolgozója. Mint pa- pírkiszerelő, az Esze Tamás szocialista brigád vezetője. Kollektívája kiemelkedő ered­ményeket ért el, amiért több alkalommal anyagi és erkölcsi elismerésben részesült. Kima­gasló társadalmi munkával hozzájárult az Egy üzem — egy iskola akció sikeréhez. Az általuk patronált Gábor József városi tanácsnak; 1971-ig vb- tag is volt, jelenleg a városi pártbizottság végrehajtó bi­zottságának a tagja. Sok köz­érdekű, választókerületének érdekeit érintő kérdésben hal­latja a szavát. Közéleti tevé­kenysége mellett ismert peda­gógiai munkássága is. A szak­munkásképzés fejlesztése te­rületén kifejtett elvi és gya­korlati útmutatásai országos figyelmet keltettek. Város- szeretete, emberismerete alap­ján mindig segíti a tanács munkáját. Szeidl JÓZSOÍ. a Kulturális Kapcsolatok Intézetének mű­szaki-gazdasági tanácsadója. Megelőzően 25 évig volt a ta­nács alkalmazottja. Dolgozott mint osztályvezető, s mint osz­tályvezető-helyettes. Húsz éve tagja a városi tanácsnak. Köz­vetlenségéért, emberi maga­tartásáért körzetében szeretik és megbecsülik. Annak ellené­re, hogy ma már nem tanácsi dolgozó, tanácstagi munkája mellett, szakmai tapasztalatai­val ma is rendszeresen segít­séget nyújt a szakigazgatás1 szervének. Több kitüntetés tu­lajdonosa, ezek számát növel­te most a Tanácstagi Mun­káért kitüntetés, amelyet a két évtizedes tanácsi munka megbecsüléséért nyújtottak át neki. P. R. a Földvári tér és a kórház között is. A váci autóbuszközlekedés statisztikája szerint munkana­pokon 277, munkaszünetes na­pokon 184 járat közlekedik. Hatezer bérletet adnak el ha­vonta. A napi átlagos utaslét­szám 14 és fél ezer. Papp Jó­zsef, a városi pártbizottság el­ső titkára a vita során nehez­ményezte, hogy sokszor kés­nek a menetrendszerinti jára­tok, a dolgozóknak esőben, szélben kell várakozniuk. Dr. Lukács Ferenc szerint szorgal­mazni kell, hogy a MÁVAUT kicserélje az elavult, csak szükségmegoldásból közlekedő buszok egy részét. Az utak felújítása a IV. öt­éves tervben jóváhagyott üte­mezés szerint halad. A terv­ből csupán a Felszabadulás útjának és a Telep utcának az átkövezése tolódott későbbi határidőre. A kórház miatt megnövekedett a forgalom a Sebes Imre utcában: ezt az útvonalat két méterrel széle­sítik, s most már sor kerül az 1974-re ígért Kosdi úti gya­logaluljáró megépítésére. P. R. Látogatók Nográd megyéből Nógrád megyéből matema­tika-fizika szakos pedagógusok érkeztek Vácra, a Lőwy Sándor Gépészeti és Gépgyártástech­nológiai Szakközépiskolába, ahol több tanítási órát meg­hallgattak. Nagy elismerést váltott ki Újvári István mate­matikaórája. A matematika tantárgy programozott oktatá­sának lehetőségei és gyakorla­ta egyszerű és olcsó eszközök­kel — volt az óra témája. Újvári István bemutató ta­nítása. általános iskolában új tanter­met építettek, mintegy 30 ezer forint értékű önzetlen munká­val. Murár János részére a felsorolt tevékenységek elis­meréseképpen szavazta meg a tanácsülés a Vác városért ki­tüntetést. Maty óka László. a váci 62. számú választókerület ta­nácstagja Tanácstagi Mun­káért kitüntetést kapott. 1973- ban, a választások során lett körzetének tanácstagja. Rövid idő alatt tiszteletet, megbecsü­lést vívott ki magának. Kez­deményezésére és személyes példamutatása folytán társa­dalmi munkában megépült a deákvári Alsó utca. A közös­ségért való tenniakarása már korábban is megmutatkozott, amikor ugyancsak Deákváron újjávarázsolták és korszerűsí­tették a poros, sáros Hanusz utcát. A kitüntetést önzetlen fáradozásaiért kapta. Szintai Márton. A tanács­ülés határozata alapján ő is Tanácstagi Munkáért kitünte­tést kapott. 1958 óta tagja a

Next

/
Oldalképek
Tartalom