Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-12 / 290. szám
1914. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Xxiiiuv postabontás Egymásért a múlt és a jövő Hetvenéves özvegyasszony vagyok. Közvetlen az iskola szomszédságában lakom huszonnyolc éves, beteg fiammal együtt. Az udvaromban egy hatalmas lombú japánakác áll, amely nyáron nagyon jó szolgálatot tesz, mert beárnyékolja az egész udvart. Ilyenkor ősszel, levélhulláskor azonban nagyon sok munkát ad. Az idén azonban segítséget kaptam. A szomszédos iskolából átjött a kisdobos Ibolya őrs. A kislányok az udvart gyönyörűen összesöpörték, a hulladékot kosárban hátra- hordták, a fiúk pedig, az Indián őrs, a sok esőzés folytán keletkezett nagy tócsát a kertben szépen levezették, sőt felépítették a kutyaházait is. Később a ház előtti árokparton és a közkút körül is példás rendet csináltak. Itt voltak az úttörők is segíteni és nemcsak hozzám jutottak el, hanem más idős embert is felkerestek, és azóta is gyakran betérnek hozzám. Jómagam cserébe mesélge- tek nekik a régi iskoláról, a népszokásokról és korombeli szlovák népdalokat énekelek nekik magnóra. Ezeket példaként írom meg, hogy más faluban is így segítsék a kisdobosok és az úttörők az időseket. Én örülök az ő segítségüknek, ők még ’örülnek az ér* meséimnek, így megfér egymás mellett a múlt és a jövő. özv. Zsolnai Benedekné Dabas, I. kerület Biksza Miklós u. 115. Pálya választási kiállítás A nagykátai 223. számú ipari szakmunkásképző intézet, valamint a járási pályaválasztási tanácsadó bizottság, intézmények és üzemek közreműködésével kiállítás nyílt az idei tanévben végző nyolcadikosok szamára a KIOSZ kultúrtermében. A kiállított pályamunkák a fenti szakmunkásképző intézet tanulóinak az alkotásai, akik valamennyien a járás üzemeiben és a kisiparosoknál dolgoznak. Dicséret illeti a pályázó fiatalokat, akik 15 napi mezőgazdasági munka mellett erőltetett ütemben, néha a késő esti órákba nyúlóan készítették a kiállítási tárgyakat. Segítették őket az érdekelt művezetők — szaktanácsadással, anyagok és szerszámok átengedésével. A kiállítást Keszi József, a járási hivatal elnöke nyitotta meg és utána kiosztotta a kilenctagú zsűri által odaítélt dijakat. A munkákat három kategóriában bírálták el, külön értélielték a vasipari, a villamosipari és aiz egyéb szakmákban készült pályamunkákat. Az első díj 700. a második 400 és a harmadik 300 forint és oklevél volt. A második és a harmadik díjat általában a kisiparosoknál foglalkoztatott tanulók nyerték el — a tv-rádió szerelő, fotós- és kőfaragó-szakmunkástanulók. Említésre méltó még, hogy a kiállításon kapott helyet a kisiparosok szolgáltató- és termékbemutatója is, amelyen a női szabók és az asztalosok munkái nyerték meg elsősorban a látogatók tetszését. Kaposi István Nagy kát a Csupán ígéret! A Pest megyei Hírlap november 23-i számában a „Karácsonyra korlátlan ellátást ígérnek” című cikket megnyugtató, jó érzéssel olvastam mindaddig, míg az utolsó alcímhez (Tartalékpalack) nem jutottam. Ez a rész úgyszólván lerontotta előttem az előbbiekben közöltek hitelét is az alábbiak miatt. Egy propán-bután gázpalackot igényeltem a szükséges iratűrlap beszerzésével és kitöltésével, amelyet 1974. október 31-én a budapesti 72-es MEGJELENT számú postahivatalnál ajánlottan adtam fel a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat címére. Mind a mai napig semmiféle értesítést nem kaptam a tartalékpalack átvételéről, jóllehet, a TIGÁZ-nak a következő községben, Gyomron is van pb-gáztelepe és körzetszerelősége. A cikkben ez áll: „Közönség az igénylés benyújtásától számított nyolc napon belül megvásárolhatja a szükséges második palackot”. Szerintem nagyon helyes volna ilyen esetekben a közleményben azt is feltüntetni, hogy ki az a személy, aki az ígéretet tette. Én kényes vagyok arra, hogy olyat ne jelentsek ki, amelyekért nem állok helyt. Ügy vélem, különösen vonatkozik ez az olyan nyilatkozóra, akinek információit újságban — amelyet tízezrek olvasnak — teszik közzé. Bennünket, a közönséget mi biztosít a közlemény hiteléről,- ha a tegnapi napon, december 2-án, Gyomron nem lehetett tele gázpalackot az üres egyidejű beszolgáltatása mellett sem kapni? Zámolyi' László Maglód A cikkből kitűnik, hogy a nyilatkozatot Kovács Sámuel, a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelővállalat műszaki főosztályvezetője adta, aki ugyancsak bejelentette, hogy Pest megye területén december 1. és 10-e között mindenki zavartalanul tele palack pb-gázt kap az üres ellenében. Olvasónk levelét másolatban megküldjük a vállalatnak, illetőleg az ígéretet nyilvános fórumon tevő főosztályvezetőnek. Reméljük, nem marad el a gyors intézkedés. A száműzött uborka A veresegyházi 17-es számú önkiszolgáló üzlet — közvetlenül a vasútállomás mellett — évek óta nagy forgalmat bonyolít le. Ide járnak vásárolni kora reggel, délben, ebédszünet alatt a vagonki- rakók, a vasúti munkások, valamint a betonkeverő telepről sokan, akik reggelinek valót, vagy hideg ebédet vesznék. A felvágott és kenyér Kismamák becsülése A budakalászi KIOSZ nőbizottsága gondol a szervezethez tartozó kismamákra,. Idén ny’ol6r fiatal *'árivá** képestek f(3v*w$y Tivi^vV honájuk a közösség üdvözletét, a néhány szál virágot és az egyszeri segélyt tartalmazó borítékot. Padányi Lajos Budakeszi Országjáró úttörők Nemrégiben a Kistarcsai Általános Iskola három nyolcadik és egy hetedik osztálya autóbusz-kirándulásra indult Nyugat-Magyarországra. Sok nevezetességet megtekintettünk, Fertődön például az Eszterházy-kastélyt. Második felejthetetlen állomásunk Nagycenk volt, ahol a Széchenyi mauzóleumban tanultuk még jobban tisztelni nagy hazánkfiát. Utolsó állomásunk Sopron volt, ahol igazi élményt jelentett a Tűztorony. Izgalmas látvány volt lenézni a több száz lépcsős magasságból. Hazafelé Tatabánya felé vettük utunkat és ott a mikrofont kihasználva, az autóbuszban izgalmas vetélkedőt tartottunk. Nagyon jól éreztük magunkat és alig vártuk, hogy odahaza elmeséljük sok-sok szép élményünket. Molnár Ferenc 7/c. Kistarcsa , mellé rendszerint savanyúságot is kémek, azit, ami éppen van, paprikát, uborkát, káposztát. Uborkából például naponta húsz kilót is kimérnek — darabonként. Legutóbb a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ — amelyhez a bolt is tartozik — kereskedelmi ellenőre utasítást adott, hogy a savanyúság árusítását szüntessék be, mert a nagy hordók akdályozzák az üzleti forgalmat és különben is, nem nyújtanak valmi szép látványt. A bolt dolgozói ekkor felajánlották, hogy a hordókat hátraviszik a raktárba és műanyag edényből adják a savanyút, kis nylonzacskókba mérve. Ezt sem engedték, a már meglévő árukészletet is át kellett adni a két utcával messzebb lévő zöldséges boltnak, hogy ott árusítsák tovább. A törzsközönség most joggal méltatlankodik. A zöld- ■ séges bolt messzebb' van, oda “már nincs idejük' *• elmenni néhány darab savanyúságért, de különben sem tárt reggel 7-től este 6-ig nyitva, mint az önkiszolgáló, hanem csak jóval rövidebb ideig. Azonkívül azt is szóvá tették, hogy ott jóval inkább piszkolódik az áru, mert a pultokon át, ahogy nyújtják a zöldséget, burgonyát, a nyitott hordókba hullik a por. Kecskés Istvánné boltvezető -helyettes Lakodalom volt a mi utcánkban Nem mindennapos esemény volt november 9-én Hernádon. Gáspár Sándor és felesége, Sziletka Anna tartották 25 *£-=& éves házassági évfordulójukat. A családtagok, rokonok, több mint százhúszan, gyülekeztek az ÁFÉSZ-italbolt nagytermében. Az úttörők köszöntése után a házaspár a vb-titkár előtt aláírásával újította meg a 25 évvel ezelőtt tett házassági fogadalmat. November 30-án ismét házassági évfordulót ünnepel-: tünk, Kálmán János és felesége, Malata Erzsébet 50 évvel ezelőtt keltek egybe. Velük ünnepelte 25 éves házassági évfordulóját fia, az ifjabb Kálmán János és felesége, Garas Erzsébet is. A két házaspár a községi művelődési ház klubtermében, ugyancsak az úttörőik köszöntése után írta alá ismét a házasság dokumentumát. Vlihalovies Mihály vb-titkár, Örkény Szerkesztői üzenetek S. M.-mé, Dabas. Helyzetével egyetértünk. Közvetlen segítséget nem nyújthatunk, kérelmével a járási hivatalt keressük fel levélben. Kérjük a válaszadásig szíves türelmét. S. F.-né, Nagykőrös. Levelét átadtuk a jogtanácsosunknak, aki bonyolult lakásügyében tájékoztatást ad. K. J.9 Gödöllő. Útépítési bejelentésével gödöllői fiókszerkesztőségünk foglalkozik. L. Béláné, 2321. Szigetbecse, Jókai út: Reklamációja jogos. Mint november 17-i számunkban olvasta, a keresztrejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalmat nyert. Mint írja, a könyvet azóta sem kapta meg. Sajnos, önéhez hasonló reklamációt szinte hetente kapunk, és a szálak a postához vezetnek. Nyerteseinknek a könyvjutalmat a könyvesboltunk postázza, az ön könyvét november 19-én, az 1303/23. ragszámon adták fel. Jelen pillanatban még nem tudjuk, hogy a könyv merre jár, a címzés helyes volt, és a könyv mind a mai napig a könyvesboltba sem érkezett visz- sza. Mi is reklamáltuk a postánál. Dacára, hogy a hibát nem mi követtük el, a késésért elnézését kérjük. Egyszeri segélyt is kérhet Fekete István fóti lakos véleménye szerint munkahelyén helytelenül számították ki a családnak járó családi pótlék összegét. A Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság az alábbi levelet küldte olvasónknak tájékoztatásul: „A családi pótlékról szóló 16/1966 (VI. 1.)) Korm. számú rendelet egyes rendelkezéseit a 31/1973. (XII. 23.) Korm. számú rendelet módosította. E módosítás szerint 1973. január 1-től az a dolgozó, akinek gyermeke testi, vagy szellemi fogyatkozás, illetve betegség miatt munkaképtelen, két gyermek eltartása esetén havi 460 forint családi pótlékra jogosult. Ezt az összeget az időközben megjelent módosító rendelkezések nem változtatták meg.^,« r.o.J'im , A fentiek értelmében munkáltatójának társadalombiztosítási kifizetőhelye helyesen járt el akkor, amikor 1973. január 1-től havi 640 forint családi pótlékot utalt. Felhívjuk figyelmét arra, hogy amennyiben beteg gyermekének gyógykezeltetése és .ellátása nagy anyagi megterhelést okoz, lehetőség van a Társadalombiztosítási Bizottságtól egyszeri segély igénylésére. A kérvényt munkáltatójának szakszervezeti bizottságával szíveskedjék aláíratni, egyben a gyermek betegségére és a szükséges gyógyszerek és gyógyászati segédeszközökre vonatkozóan orvosi igazolást kell csatolni. (Cím: Társadalombiztosítási Bizottság, 1430. Budapest, VIII., Mező Imre u. 19 a). ........................... Fe lvilágosító és. Panasziroda” A tej és a kenyér súlyáról „November 21-én „Postabontás” című rovatukban közölték Kelemen Jánosné gödöllői lakos levelét. A bejelentő panasza szerint a vác- szentlászlói tejüzemben az adagológép kevesebbet tölt az előírt 1 liternél és a 2 kiló kenyér is általában kevesebb 5— 6 dekával. Annak ellenére, hogy a levélíró nem közölte, hogy az ÁFÉSZ, vagy a mi vállalatunk boltjában vásárolta-e a súlyhiányos tejet, kötelességünknek érezzük, hogy foglalkozzunk a fenti panasszal. Az előírások szerint az egyliteres polipack tejnek 1.03— 1.04 kg-nak kell lennie. Erről a vevő még a bolton belül meggyőződhet az ellenőrző mérleg segítségével, vagy kérje meg az eladót, hogy mérje le a tejet. Amennyiben ezt a súlyt a polipack tej nem éri el, a bolt a tejet a szállítónak teljes áron visszaadhatja. így nem érdeke az eladónak, hogy a súlyhiányos tejet eladja. Felhívtuk szállítónk, a Vác- szentlászlói Tejüzem vezetőinek figyelmét a levélíró jogos panaszára és azonnali intézkedést kértünk. Az érvényben levő sütőipari termékek szállítási alapfeltételei, valamint a szabvány szerint az 1 kg-os kenyér plusz—mínusz 4 százalékos (96 dekás), a kétkilós kenyér ugyancsak plusz-mínusz 3 százalékos, tehát 1,94 súlyeltérés esetén még darabáruként értékesíthető. Ezen alul a kenyér csak mérve adható él és csak a tényleges súlyt kell fizetni. A vevő a tejhez hasonlóan a boltban erről meggyőződhet. Utasítottuk ellenőreinket, hogy az értékesített tej és a kenyér súlyára fokozottan ügyeljenek és erről a központunkat állandóan tájékoztassák. Köszönjük a levél közzétételét, mert úgy érezzük, hogy a hibák felfedése azok orvoslását vonja maga után és ezzel is jobbá tesszük a lakosság ellátását. Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Kegyes István áruforgalmi o. v.” Bolt a gimnáziumban Kapható a hírlapárusoknál és a postás kézbesítőknél. Dunaharasztiban, a Babtay Ervin Gimnáziumiban megalakult az ifjúsági szövetkezeti csoport a talksonyi ÁFÉSZ kebelében, az ifjúsági bizottság kongresszusi felajánlásaként. Pest megyében Pécel és Gödöllő után ez a harmadik ifjúsági tagozat. A gimnázium tantestülete. élén Pfeifer Ádám igazgatóval és Splény Gábor igazgatóhelyettessel. odaadóan támogatta az ifjú szövetkezők mozgalmát. A 133 tagú csoport a gimnázium 1—3 osztályos tanulóiból alakult. A felnőttek 300 forintos tagsági részjegyével szemben csak 20 forintos a részj egy-kötelezettségük. A megalakulással egyidejűleg megnyílt az iskolabolt a folyosó végén. Árukészletét az iskolaszövetkezet vezetősége állította össze és az utánpótlásból is ők gondoskodnak, a mindenkori szükséglet szerint. A beszerzést az ÁBC- áruház intézi. A jövő tanévtől már a tankönyvek árusítását is az iskolaszövetkezet vállalja magára. Vagyonuk a befizetett részjegyeken kívül majd az üzleti forgalomból képződik, attól függően, hogy hogyan gazdálkodnak. A forgalom 4 százaléka ugyanis a csoportot illeti, úgy hogy annak 60 százaléka a közös alapot gyarapítja, 40 százalékot pedig pénzügyi terveiknek megfelelően használhatnak fel kulturális, sportvagy egyéb célokra. A forgalom további két százalékát fordíthatják a kiszolgáló tanulók „fizetésére”. Mindezeken felül természetesen vásárlási visszatérítésben is részesíti őket az anyagszövetke- zet azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben azt nem személyekre szólóan állapítják meg, hanem az egész csoport részére, s ezt szintén a közös programok költségeinek a fedezésére használhatják fel. A taksonyi ÁFÉSZ biztosi- tóttá a csoporttagok vakációbeli foglalkoztatását is különböző munkakörökben, ha igényük lesz rá, akár különkereset, akár más szempontból. Két diák számára főiskolai, egyetemi tanulmányaikhoz ösztöndíjat adnak. Akik nem tanulnak tovább, hanem érettségi után a szövetkezetnél kívánnak elhelyezkedni, szintén messzemenő segítségre számíthatnak. ys ycéJóAV*jsx] J/ A diákok már az iskolaszövetkezet keretében megismerkednek a kereskedelem alapelemeivel, a gazdálkodással, a testületi demokratizmus gyakorlatával A megválasztott öttagú intézőbizottság — amelynek elnöke Tuboly Beáta — és az öttagú ellenőrző bizottság — amelynek vezetője Virág Teréz —, a szövetkezeti önkormányzat gyakorlásából nyújt számukra ízelítőt. Dékány Kálmán