Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-12 / 290. szám
GENF Ma véglegesítik a munkaprogramot február 7-ig A Genfben ülésező európai biztonsági értekezlet a hivatalos program szerint szerdán hét albizottságot foglalkoztatott. A diplomáciai terepet ezúttal a „harmadik kosár” uralta. Az úgynevezett humanitárius együttműködés témakörében délelőtt a kulturális kérdésekkel foglalkozó, délután az emberi kontaktusok nemzetközi vonatkozásait tárgyaló és a tájékoztatásügyi albizottság ülésezett hivatalos és részben nem hivatalos szinten. Ma délelőtt összeül a konferenciának képviseletben legmagasabb szintű munkaszerve, a koordinációs bizottság, hogy az 1975. február 7- ig terjedő időszakra véglegesítse az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkaprogramját. December 19-én nyílik meg Dudapesten a ieurópai kommunista cs munkáspártok konferenciáját előkészítő találkozó Az 1974 októberi varsói konzultatív találkozó állásfoglalásának megfelelően december 19-én megnyílik Budapesten az európai kommunista és munkáspártok tervezett konferenciáját előkészítő találkozó. Márciusra összehívták az Olasz Kommunista Párt 14. országos kongresszusát Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága 1975. március 18—23-ra tűzte ki a párt soron következő, 14. országos kongresszusát Rómába. A KB ülésén, amely a kongresszus előkészületeinek megkezdését jelentette, Enrico Berünguer főtitkár háromórás beszámolójában részletesen és mélyen elemezte a jelenlegi nemzetközi helyzetet, ezzel összfüg- gésben Olaszország gazdasági, társadalmi és poltikai válságát, problémáit. Felvázolta az Feltárultak az új lehetőségek Ülést tartott Moszkvában a KGST tervezési-együttműködési bizottsága Moszkvában december 9—10-én megtartották a KGST tervezési, együttműködési bizottságának 9. ülésszakát. Az ülésszakon megvitatták az együttműködés további elmélyítése és tökéletesítése komplex programjának megvalósításával, és a KGST-tagállamok szocialista gazdasági integrációjának fejlesztésével összefüggő kérdéseket. Megvizsgálták az érdekelt KGST-országok együttműködéséről szóló, régebben aláírt általános megállapodások teljesítésének menetét az orenburgi gázlelőhely feltárásában, az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati határáig terjedő gáztávvezeték építésében. A vastartalmú nyersanyagokat és egyes ferroötvözeteket termelő újabb kapacitásoknak a Szovjetunió területén való létesítésében, továbbá megvitatták azt a kérdést, hogy kölcsönösen együttműködnek nikkel- és kobalttartalmú termékeket előállító kapacitásoknak a Kubai Köztársaság területén való létesítésében. A bizottság megvitátta a KGST-tagállamok együttműködésének kérdéseit abban, hogy a Mongol Népköztársaságban megoldják egyes állati termékek előállításának intenzifikálá- sát és ipari módszerek bevezetését, valamint biztosítsák a mezőgazdasági termékek komplex és magas színvonalú ipari feldolgozását, A bizottság megvitatta a KGST-tagállamok 1976—1980. évekre szóló népgazdasági tervei összehangolásának és kölcsönös együttműködésének kérdéseit, beleértve gazdasági és tudományos-műszaki színvonaluk közelítésének kérdéseit, valamint az 1971—1975-ös népgazdasági tervek koordinálásának keretei között összehangolt intézkedések megvalósításának menetét. Megállapították, hogy ennek során feltárultak az együttműködés elmélyítésének olyan új lehetőségei, amelyek elősegíthetik a kölcsönös áruszállítások növelését az erre az időre vonatkozó hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodásokban előirányzott volumenek felett. A KGST bizottságának ülésszakát a baráti és tárgyszerű légkör jellemezte. Realitások zal való ellátottságát, évente maximálisan 15,5 milliárd köbméter gázt juttat el a tagországokba. A bizottság megvitatta azokat a kérdéseket is, amelyek a Szovjetunióban a KGST-tagállamok részvételével építendő dúsító- és kohóipari vállalatok létesítésével, illetve a meglevő ilyen vállalatok bővítésével függnek össze. Ezek a beruházások már 1980-tól megtérülnek, mert a Szovjetunió növeli a vasércszállításokat. Az együttműködés ilyen irányú fejlesztését a szocialista gazdasági integráció komplex programja irányozta elő és célja a KGST-hez tartozó országok népgazdaságainak fémmel való tervszerű, hatékony, hosszú időre biztosított ellátása. A következő években a KGST-országok internacionalista műszaki és gazdasági segítséget nyújtanak Mongóliának a mezőgazdasági termékeit feldolgozó ipar fejlesztéséhez. A tagállamok képviselőd megvitatták a legcélszerűbb módszereket ebben az együttműködésben. Az ilyen irányú tervek realizálása lehetővé teszi a Mongol Népköztársaság lakosságának élelmiszerekkel való jobb ellátását, valamint azt, hogy Mongólia növelhesse mezőgazdasági kivitelét. A KGST tervezési együttműködési bizottsága megvitatta a szocialista országok legközelebbi ötéves (1976—1980) népgazdasági tervei összehangolásának és kölcsönös együttműködésének kérdéseit. A tagállamok képviselői megállapították, hogy a KGST által az 1971— 1975-ös évekre előirányzott együttes intézkedések megvalósításának eredményeképpen már feltárultak a kölcsönös sokoldalú együttműködés további elmélyítésének nagy lehetőségei. Az ülésszakon nagy figyelmet szenteltek egyebek között az orenburgi gázlelőhely feltárásában való együttműködés realizálásának. Geológusok szerint az orenburgi lelőhely 1,7 billió köbméter földgázt, sok gázkondenzátumot és kénhidrogént tartalmaz. A következő ötéves terv időszakában Orenburgtól (Dél- Ural) a Szovjetunió nyugati határáig gáz-távvezetéket fektetnek le s a földgázt eljuttatják a KGST-államok- ba is. A 2750 kilométer hosszú csővezeték építését Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió vállalta magára. Az új vezeték lényegesen megnöveli a részvevő országok földgázOKP irányvonalát, a válság megoldására szánt javaslatait. Berlmguer történelmi elemzést vázolt fel arról, milyen módon és formák között következhet be a szocialista típusú átalakulás Nyugat-Euró- pában. A szocialista átalakulás itt történelmi okokból másként, az eddigi példáktól eltérő módon hajtható végre — mutatott rá. Ehhez az új helyzet, a mélyülő válság kedvezőbb feltételeket teremt, ugyanakkor fokozódott a veszély reakciós, elnyomó fordulat bekövetkezésére is, ha a munkásosztály és a baloldali erők (köztük a szociáldemokrata pártok) nem ismerik fel ezt és nem fognak össze megelőzésére. Politikai kérdésekről szólva Berlinguer megismételte az OKP demokratikus fordulatra, a népi erők együttműködésére szóló javaslatát (Római telex jelentésünk a 2. oldalon.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 290. SZÄM ÁIIA «0 FIM.ÉR 1974. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Jobban kihasználják a gépeket Gazdaságosabb szériagyártás Diósdon A termelés hatékonyságának növelését Pest megyében is számos kisebb-nagyobb beruházás, a korszerűbb gépek beállítása és új technológiák bevezetése szolgálja. E törekvésekkel párhuzamosan azonban nem kisebb jelentősége van a rejtett tartalékok kiaknázásának, a munka gazdaságosabb megszervezésének. A Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárában például már ennek jegyében vezették be az év elején a különböző termelőegységekben az önálló költséggazdálkodást. Azzal a céllal tették ezt, hogy az adott szinten dolgozó, az egység gyakorlati problémáit és lehetőségeit legjobban ismerő középvezetők és szakemberek mérjék fel a helyzetet Magyar párt- és állami vezetők látogatásai Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap Kaposvárra látogatott, ahol felszólalt az MSZMP Somogy megyei végrehajtó bizottságának kibővített ülésén. Délután a Kaposvári Húskombinátot kereste fel. Részt vett az 1. számú pártalap- szervezet beszámoló taggyűlésén, ahol a Minisztertanács elnöke fel is szólalt. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke Óbudán tett látogatást. Felkeresett több építkezést, majd a. kerületi párbizottság székházéban találkozott a kerület vezetőivel és aktivistáival, akiknek tájékoztatót tartott az időszerű belpolitikai kérdésekről. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke Bács- Kiskun megyét kereste fel. Meglátogatta a Kiskunfélegyházi egyesült Lenin Tsz-t, Kecskeméten pedig a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolát, A Tudomány- és Technika Házában rendezett megyei pártaktiván időszerű belpolitikai kérdéseiéről tartott előadást. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap Székesfehérváron volt. A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán pártákti- vistáknak tartott tájékoztatót időszerű politikai kérdések, ről, majd vendéglátóinak tár' saságában felkereste a Videoton gyárat. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap Angyalföldet kereste fel. A kerületi pártbizottság székházában tartott tájékoztató után a Magyar Hajó- és Darugyárban tett látogatást. Próbaüzem kezdődik és tegyenek javaslatokat, milyen változtatások, intézkedések szükségesek a termelékenység növeléséhez, a költségek csökkentéséhez. Az év utolsó harmadában így került sor a tapasztalatokat összegező tanácskozásra, amelyen elhatározták, hogy — a keresletet is figyelembe véve — csökkentik a gyártott csapágyfélék számát, ugyanakkor növelik a megmaradók szérianagyságát. Ennek eredményéként az 1975-ös tervben azzal számolnak, hogy jobbá válik a gépek kihasználása, csökkennek a szűk gyártási keresztmetszetek. Egy-egy átállítás ugyanis 1—1,5 napra eső termelési érték kiesésével jár. Lényegében tehát csökkentik a veszteségidőt. Az idén gyártott 97 termékkel és a 31 ezer darabos szériákkal szemben jövőre 81 féle csapágyat és egyéb alkatrészt készítenek, s több mint 38 ezerre emelik ezek átlagos széria darabszámát. K. Gy. A. A Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat solymári n. sz. gyáregységében várhatóan az év végén megkezdődik a próbaüzemelés. Csaknem 360 millió forintos költséggel épülő üzem gépi berendezéseit az N®K-bőd, NSZK-ból, Olaszországból és Japánból vásároljuk. Az új téglagyár évente mintegy 30 millió téglát és 33 millió cserepet készít majd. A képen: szerelik a cserépüzem berendezéseit. A tudomány és a gyakorlat kapcsolata Szocialisla szerződés a giidö’lői egyetem és az OYH között Öt évre szóló szocialista szerződést kötött tegnap az Országos Vízügyi Hivatal és a gödöllői Agrártudományi Egyetem az oktatási és tudományos kapcsolatok továbbfejlesztésére. A szerződést az OVH részéről dr. Dégen Imre államtitkár, az egyetem részéről pedig dr. Pethő György rektor írta alá. A szerződés értelmében az egyetem folyamatosan figyelembe veszi a vízgazdá .odás szakemberellátásának minőségi és mennyiségi követelményeit. Az Országos Vízügyi Hivatal lehetővé teszi az egyetem oktatói és hallgatói számára a felügyelete alá tartozó intézmények, üzemek, jelentősebb létesítmények meglátogatását, továbbá közreműködik az oktatásban a magasan kvalifikált szakembereinek bevonásával. Szélesedik az együttműködés a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés területén is. Újdonság a körösi hurka Garanciát vállalná a minőségéért A Nagykőrösi Konzervgyárban nincs zaj, lárma, s fehérbe öltözött munkásokat lehet csak látni. Bár vége a nagy szezonnak, azért akad munka bőven. Hegedűs Dénes minőségellenőrző főosztályvezetőt kérdeztük: — Hányféle terméket gyártanak? — összesen 365 féle készés félkész árut készítünk. Éves szinten zöldborsóból 16 ezer, sűrített paradicsomból 5 ezer, zöldbabból 4 ezer és a különböző befőttekből 2 ezer 500 tonnát. Ezek a legfontosabbak, amelyekből teljesítettük a kereskedelem igényeit. Viszont uborkából a 3 ezer tonna helyett csak 2 ezer 200-at gyártottunk és zöldpaprikából csak a tervezett mennyiség felét. Megemlíteném, hogy 7—8 féle gyümölcslevet és paradicsom ivólevet ' is szállítunk a megrendelőknek. — Mennyi nyersanyagot használnak fel évenként? — Gyümölcsből 23 ezer 800, zöldségből 150 és húsfélékből 2 ezer tonnát. Körülbelül 40 féle készételt gyártunk, ebből 10 fajta hússal készül. Termékeinket 40 országba exportáljuk, 46 ezer tonna meny- nyiségben, ezenkívül a hazai konzervigény 15 százalékát is kielégítjük. — Milyen új termékeket hoztak az elmúlt évben forgalomba? — Tavaly diabetikus, kalóriaszegény dzsemeket és befőtteket, valamint zöldbabot, húsgombóccal. Idén borsó-, bab-, zöldbabgulyás-félesé- geket és pár nappal ezelőtt 15 dekás tiszta súlyú hurkát, Körösi hurka néven. A szükséges nyersanyag 70 százalékát 70 állami gazdaság és tsz biztosítja, a többit pedig az ÁFÉSZ-től kapjuk. — Mint említette, termékeik a világ különböző országaiban és hazánkban is szinte minden boltban megtalálhatók. Érkeznek-e reklamációk? — Tavaly jelentősebb tételű panasz nem érkezett. Idén mindössze 20 levelet kaptunk, ezeket is magánfogyasztóktól. Gyárunk másfél évig garanciát vállal minden termékéért. A szabvány szerint 36 hónap a forgalomba hozhatósági idő és ha ezután is árusítani akarják, akkor megvizsgálják' az illetékesek, mert a konzerváru fogyaszthatósági ideje lehet akár 8—10 év is. — Az év végére milyen termelési értékre számítanak? — Egymilliárd 100 millió forintra, ennek 4,5—5 százaléka gyárunk gazdasági eredménye. Háromszáz dolgozónk jó munkáját dicséri ez a magas termelési érték, s az is, hogy termékeink minősége megfelel a követelményeknek. II. L. G. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Miki Takeo japán miniszterelnököt beiktatása alkalmával. Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tegnap Budapestre érkezett Raul Acosta, a Perui Kommunista Párt főtitkárhelyettese. Dr. SchulCheisz Emil egészségügyi miniszter vezetésével tegnap magyar delegáció utazott az NDK-ba, ahol a két ország egészségügyi együttműködésének továbbfejlesztéséről folytatnak tárgyalásokat. Marjai József külügymi- nisztériumi államtitkár meghívására tegnap hazánkba érkezett Roy Hattersley angol külügyi államminiszter. A KISZ Központi Bizottságának meghívására lengyel ifjúsági delegáció érkezett Budapestre, Stanislaw Ciosek- nek, a Lengyel Ifjúsági Szer. vezetek Föderációja elnökének vezetésével.