Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-11 / 289. szám

Szép maszk. Színes fran­cia—olasz film. Kísérőműsor: Magyar Hír­adó. v Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN A tűz meghódítása I—II. Szovjet film. Előadás kezdete: fiél 7-ikor. A jövő évi gyümölcs- és zöldségtermesztés és -értékesí­tés feladatairól, lehetőségeiről esett szó a Nagykőrös és Vi­déke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, valamint a Nagy­kőrösi Konzervgyár legutóbbi közös megbeszélésén, az Arany János Művelődési Köz­pontban. A megjelenteket Tószegi Al­bertivé, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke köszöntötte, majd Vida János, az ÁFÉSZ felvásárlási osztályának vezetője tartott előadást. Elmondta, hogy év­ről évre mindinkább növek­szik a lakosság gyümölcs- és zöldségfogyasztása. A statiszti­kai adatok* szerint, a zöldség- termesztés 41, s a szőlő- és gyümölcstermesztésnek pedig 51 százalékát háztáji gazdasá­gok, ki-skertesek vállalják, munkájukat tehát segíteni kell. Éneklés, bábosás Hivatásukra készülnek a jövő óvónői A gyerek nézelődik a világ­ban, kérdez, felel, beszélget az emberekkel. Így megtanul és eltanul szavakat, viselkedési szokásokat, helyzetmegoldáso­kat. Ezért nem mindegy, hogy a kicsinyek milyen környezet­ben, s irányítással érik el az is­kolaévet. Az anyanyelv bonyolult, ár­nyalt jelrendszer, és alapfokú elsajátításához, majd tovább­fejlesztéséhez hivatásuknak élő szakemberek kellenek. Az óvodáink zsúfoltak, és a felsőfokú óvónőképző intéze­tek képtelenek megfelelő szá­iskolákban is képeznek óvónő­ket. A nagykőrösi Arany Já­nos Gimnáziumban két évvel ezelőtt kezdődött meg az óvó­nők középszintű képzése. A fel­vételi tantárgyaknál elsősor­ban a zenei hallást, a rajzkész­séget és a magyar nyelv isme­retét vették figyelembe. Végh Tiborné tanárnő fel­adata, hogy az általános iskolá­ban szerzett ének-, zenei isme­reteket, készségeket tovább­fejlessze a tanulókban, megis­mertesse velük a majdani óvó-, dában, játék közben énekelt gyermekdalokat, mondóka- anyagot. A 120 tanuló közül 93 tagja az énekkarnak és 24-en a kama­rakórusnak. Hetenként a kö­telező énekórákon kívül négy alkalommal vesznek részt a közös hangképzési gyakorlato­Enekórán a leendő óvónők. kon, ahol nemcsak az éneklést, hanemi a közös dalolás irányí­tását. is megtanulják. Emellett a tantervben furulyaoktatás is szerepel. Amint a tanárnő elmondta, azt szeretné, ha más hangsze­reken is tudnának játszani, s ezzel is segítenék az óvodások zenei anyanyelvének fejlesz­tését. Molnár Elekné rajztanárnő a játékosság elvét érvényesítve tanítja a jövő óvónőit. Az egyik osztályt különböző rajzok, szdbrok díszítik. Á díszterem­ben pedig valóságos bábkiállí­tást rendeztek be a tanulók maguk készítette figuráiból. — Játszani is tanulnak a gyerekek a bábukkal, vagy csak elkészítik? — kérdeztük a tanárnőtől. — A bábmozgatást nem ok­tatjuk, az nincs a tai^|ervben — hangzik a válasz ... — Kár, hiszen a bábozás komplex művészet, mert egy­szerre ébreszt igényt a színház, a képzőművészet és a zene iránt, tág lehetőséget nyújt mind az előadói és alkotói am­bíciók kibontakoztatására, mind a fantázia fejlesztésére. H. L. G. Ezért szorgalmazta az ÁFÉSZ a kerttársulás megala kulását, és ezért létesítette a mintakertekett is, kerti trakto­rokkal, növényvédő szerekkel, műtrágyával segítve a kiskert tulajdonosokat. A MÉK-kel karöltve a fólia alatti zöldség nevelését is megkönnyítették. Az egyszerűbb értékesítés és a lakosság jobb ellátása érde­kében eredményes együttmű­ködést alakítottak ki a kon­zervgyárral. Céljuk, hogy a zárt- és kiskertekben ne ku­koricát és burgonyát, hanem a mezőgazdasági nagyüzemek­ben kevésbé termelt meggyet, kajszit, uborkát és paprikát termesszenek. Szavait követően dr. Kon- rád Zoltán, a konzervgyár termeltetési osztályának veze­tője szólt a konzervgyár és az ÁFÉSZ kapcsolatáról. Mint el­mondotta, a Nagykőrösről származó zöldség és gyümölcs a gyár szükségletének csupán 1,4 százalékát fedezi. A ter­ményekért jövőre is az eddigi árakat fizetik, csupán a pat- tison lesz 50 fillérrel olcsóbb. Főleg uborkára, paprikára van szükség. Uborkamagot in­gyen adnak a termelőknek, és palántát is neveltetnek szá­mukra. Végül javasolta, hogy a jövő évre szükséges növény­védő szereket a kistermelők már most, időben szerezzék be. ~ , A hozzászólók közül Kustár Balázs azt. kérte»,, hogy, a, kis- kerteseknek is juttassanak gyomirtó szert. Papp László és Kaszap László, az átvevőhe­lyek számának növelését ja­vasolta. Csikói Pál a dűlőutak rendbehozását és a kerti szer­számok választékának bővíté­sét sürgette. Horváth József a fóliás zöldségtermelés eredmé­nyeiről beszélt, Danlta István pedig azt javasolta, hogy a karfiol és a hagyma termelé­sét se hanyagolják el. Irházi Gyula, a MÉK körzeti vezető­je a szamóca, a nyári alma és a szilva termesztését szorgal­mazta. Kopa László A Városgazdál­kodási Vállalat üvegező és képke­retező részlegét 13 esztendeje Mandel Jenő mes­ter vezeti, aki csaknem 50 éve dolgozik a szak­mában. Működése során élmunkás oklevelet, s több más elismerést is kapott. — Hét testvé­rem volt — me- ' séli —, én az üve­ges mesterséget választottam. 1928-ban lettem inas Révész Lajos műhelyében, s a tanulóévek után nála maradtam segédnek. . 1947-ben sike­res mestervizsgát tettem, majd hat esztendejg az Épí­tőipari Ktsz-nél dolgoztam. Ké­sőbb öt évig ön­álló iparos vol­tam, utána pedig a Városgazdálko­dási Vállalatnál helyezkedtem el. — Az egyéni megrendelések el­végzése mellett a vállalat Tormási és Ceglédi úti építkezéseinél száz és száz lakás ablakait üvegez­tem már be. Az egyik fiam foly­tatja a szakmát s már mint segéd dolgozik mellet­tem. Kopa—Varga Ünnepi vásár Mit adnak, mit vesznek? Felkészülten fogadták a csúcsforgalmat Közeledik a karácsony. A készülődés napjaiban látogat­tunk a ruházati boltokba, a játéküzletbe, és arról érdek­lődtünk a vezetőktől, hogyan készültek fel az ünnepek előt­ti csúcsforgalomra? Szeleczky János, méteráru- és lakástextilbolt: — Magyar, japán és iráni jersey ányagokból, takarókból, kötött és divatcikkekből 12 millió forintos árukészletünk van. Aikad emellett sok újdon­ság is. Nálunk már javában folyik a karácsonyi vásár. Na­gyobb a forgalom, mint a múlt évben. Tervünket várha­tóan 115 százalékra teljesítjük. Bakos József, férfi és női konfekciós üzlet: — Az ünnepekre sok szép férfi-, női, kamasz- és bakfis- ruhát, kabátot és bundát hoz­tunk az üzletbe. Bébibundák is érkeztek. Naponta csaknem 80 ezer forint forgalmat bo­nyolítunk le. * Engel László, a cipőbolt ve­zetője: — Hazai és importcipőkből széles a választék, s vásárlók­ban sincs hiány. Sokan ve­szik a női csizmákat és a bun- daeipőket. Az ünnep előtti forgalommal igen elégedettek vagyunk. Bakos Ferenc, olcsó áruk boltja: — A forgalom napról napra nő. Sok szép pulóverünk és egyéb kötött és divatárunk van. Sok elkelt már a fé^fi flanéHingekből és a leértékelt női harisnyanadrágokból. Kovács István, illatszer- és játékbolt: — A két üzlet összevonása óta jelentősen növekedett a fogalmunk. Karácsonyi vásá­runkon a legkülönbözőbb já­tékokból válogathatnak a gye­rekek és a szülők. A kislá­nyoknak leginkább babákat, a fiúknak mechanikus és elemes játékokat vesznek. Az illat­szerbolt slágerei a külföldi rú­zsok és a francia kölni. Igen népszerűek az új férfi kozme­tikai szerek is. K. L. Három hatalmas, kilencszer négy méteres tolókapu készül a PEN CM AH ceglédi gyára részére a Ceglédi Építőipari Vál­lalat nagykőrösi lakotos részlegében. Ebben a műhelyben ké­szítik a vállalat építkezéseinél használatos fém nyílászárókat és egyéb fém szerkezeti elemeket. A telepen öt szocialista bri­gád dolgozik. Képünkön Dudás Pál háromszoros szocialista brigádjának tagjai festik a hatalmas kapuk egyikét. Apáti-Tóth Sándor (elvétele SPORT Zsoldos Péter három szeren bajnok A hét végén két városban, de . szinten szerepeltek- a nagykőrösi" tornászok: a' férfi­ak a Pedagógus SE, ,a nőver­senyzők a Gimnázium SE szí­neiben. Szombathelyen, a jól ismert művelődési és sportházban rendezték, ezúttal 15. alka­lommal, a hagyományos or­szágos férfi tornaversenyt, a mártírhalált halt Asztalos Já­nos emlékére. A magyar élgárda csaknem teljes számban elindult a ve­télkedőn. A 23 indulóból 21 fővárosi volt, s mellettük a két nagykőrösi fiatal a ver­senyzés, tapasztalatszerzés cél­jából szerepelt, ők voltak a mezőny legfiatalabbjai, még ifjúsági korúak. Hosszú utazás után mutatták be gyakorlatai­kat az egyéni kategóriában. biztatóan szerepelve. Harsányi Gábor és Király Sándor is szépen fejlődik. Édekésség, hogy az összetett egyénit a körösi születésű Donáth Fe­renc (TFSE) nyerte. A szertor­na mellett modern gimnaszti­ka és sportakrobatika is sze­repelt a műsorban. A fővárosban, Újpalotán a Pattogós utcai általános isko­la tornatermében, három ka­tegóriában szerepeltek körösi­ek az egyesületi tomászbaj- nokság vidéki egyéni döntői­ben. Férfi ifjúsági II. osztály­ban 4 induló volt. Az előírt gyakorlatok után a Nk. Peda­gógus fiataljai vezettek, de szabadon választott gyakorla­taikban rontottak, s összetett­ben Zsoldos Péter a második, Kovács István a harmadik he­lyen végzett. Zsoldos három szeren baj­nokságot nyert, Kovács pedig több második helyezést ért el. Nagyobb önbizalommal 1—1 hellyel előbb végezhettek vol­na. Orvosi ügyelet Változás a körzeti orvosi rendelésben december 9-tó'l 14-ig. Az I. körzetben helyettesít: dr. Mikó Miklós; II. körzet: dr. Lengyel György; III. kör­zet: dr. Miké Miklós; IV. kör­zet: dr. Kulin Sándor; az V. körzetben helyettesít: dr. Som- lyai Károly; VI. körzet: dr. Somlyai Károly; a VII. kör­zetben helyettesít: dr. Lengyel György; VIII. körzet: dr. Pap Gyula. Á rendelési idő minden kör­zetben délelőtt 8—11-ig, dél­után 5—6-ig. A központi ügyelet decem­ber 14-én 14 órától december 16-án reggel 7 óráig a Magyar utca 2. szám alatti rendelőin­tézetben lesz. Serdülő fiú I. osztályban (36 induló) : Reszeli Péter jobb fye-* lyezésre volt várományos, de talajgyakorlata nem sikerült jól és 12. lett. A felnőtt női III. osztályban tizennégyen mutatták be gya­korlataikat. Szalay Piroska (Nk. Gimnázium SE) a köte­lező gyakorlatok után az él­csoportban volt, de szabadon választottjai kevésbé jól sike- rültek, s a 10. hely körül vég­zett. Mind a négy körösi tor­nász kategóriájában bejutott az országos döntőbe. Labdarúgó-játékvezetői tanfolyam Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága a téli holtidényben (1975. január ele­jétől február végéig) labdarú­gó játékvezetői tanfolyamot rendez. Jelentkezni máris le­het Kecskeméten, a megyei sporthivatalban személyesen, vagy írásban is, Kecskemét 6000, Klapka u. 35. Szerdai műsor Kézilabda, Toldi sportcsarnok, 15: Nagykőrösi Toldi DSK—Kecs­keméti Kertészeti Főiskola női, 16: Nk. Toldi DSK—Kecske­méti Kertészeti főiskola férfi barátságos mérkőzés. S. Z. Háziverseny A tömegsport keretében a Nk. Toldi DSK házi atlétikai távolugró versenyt rendezett, népes diákgárdával. A fiúk közül legjobbnak Nagy Péter (465 cm) bizonyult, a leányok közül Gál Gabriella (385 cm) lett az első. Bitumenes pályát alapoznak A városi tanácsnál nyert ér­tesülésünk szerint a múzeumi pálya ez év őszén történt be­kerítése után a tervezett bi­tumenes kispálya alapozását is elvégzik a pálya rendezé­sére és építésére készült terv alapján.. S. Z. Óriás kapuk Kedvezmény, nyugdíj asoknak A Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­lat idén is karácsonyi vásárlá­si engedményt nyújt a nyug­díjasoknak. A kedvezményes vásár december 9-én, hétfőn kezdődött, és december 14-ig, szombat estig tart. A novem­beri nyugdíjasszelvény felmu­tatásával ezer forint értékig, a Kecskeméti utcai 31-es, a Széchenyi téri 35-ös, és a Sza­badság téri 150-es számú ön­kiszolgáló boltokban 10 száza­lékos engedménnyel vásárol­hatnak a nyugdíjasok. Mit látunk ma a moziban? konzervgyár és az ÁFÉSZ közösen Ösztönzik a zöldség- és gyümölcstermelést XVIII. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM 1974. DECEMBER 11., SZERDA Áz üveges

Next

/
Oldalképek
Tartalom