Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-06 / 285. szám
4 A PES1 MEGYEI UHU.AP RTV-iMELLEKl ETt TV-FIGYELŐ IielRlllalkO/ilS. Irodalmi hír: a toilforgató. színészek száma — Básti Lajos, Gábor Miklós, Latinovits Zoltán, Shakespeare Vilmos — eggyel gyarapodott. Szerda este Káló Flórián is belépett a táborba. Rádiószerzőként ugyan már korábban is jelentkezett, de az igazi, nagy nyilvánosság előtt, azaz a televízióban csak tegnapelőtt mutatkozott be Z. Elemér nagy napja című tévémonológjával. A komédia és a szatíra színeit ügyesen használó-vegyítő játék avatott szerzőre vallott. Káló Flórián szinte rutinosan forgatja a tollat, jó karaktereket és jellemző helyzeteket tud rajzolni. Főhőse, Z. Elemér például jól felépített, árnyaltan kidolgozott figura, s még végletességével is teljes jellem. S ha rikítóra színezve is, de a játék epizódszereplői is a valóságból vett jellemek: mintha személyes ismerőseink közül választotta Volna ki őket a szerző. Bednai Nándor lendületes rendezése, és mindenekelőtt öze Lajos remek játéka Elemér szerepében tényleg emlékezetessé tette a népszerű színész írói debütálását a tévében. S/ol^áktban. a két kórust és a táncosokat nem számítva, csaknem harminc közreműködője volt — zenészek, énekesek, színészek, irodalmárok, szerkesztők, lektorok —- a Zenemű Kiadót bemutató 45 perces műsornak. Az adásnak ezt a két alapszámát kell csak ütköztetni, s már bizonyítjuk is, amit adás közben csak sejtettünk, hogy tudniillik, az anyagnak és a mondanivalónak ez a bősége majdnem szétfeszítette a műsort. Kiszámíthatjuk például, menynyi idő jutott egy-egy szereplőre; nagyon kevés, alig több mint egy perc. Ám a valóságban ezt a röpke percet furcsa módon jóval többnek éreztük. Radnóti László, a műsor riportere boszorkányos ügyességű szerkesztőjével, Benczédi Ágnessel együtt feltétlenül dicséretet érdemel azért, hogy RÁDIÓ Fórumórák Osgyáni Csaba riportja. A vá- sárosnaményl n. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban nemcsak az osztályfőnöki órák, hanem más tantárgyak anyagát is részben ún. fórumórákon dolgozzák fel a tanulók, tgy nem csupán a tankönyvben leírtakat tanulják meg, hanem érdeklődésüknek megfelelően vitatkozó-beszélgetésekben, Mintegy „kitekintenek” a tananyagból. Adás: kedd, december 10., Petőfi rádió: 19.39. ezt az anyagbőséget, ezt a fantasztikus zsúfoltságot nyugodt, jő tempóban, levegősen-tága- san vitték a nézők elé. De nem ez volt a legfontosabb. A műsor A zene szolgálatában címmel ismertette a kották, könyvek megjelentetésével a „világpiacon” is elismert és tekintélyes Zenemű Kiadó munkáját, s címének megfelelően, vagy talán még azon is túl, valóban meggyőzően bizonyította, hogy ez a kiadó, munkatársaival együtt, szinte a szó szigorú-katonás értelmében szolgálatnak érzi tevékenységét. Szolgálatnak a kultúra egyik fontos őrhelyén. Az egész műsor erre az alapra — mondandóra épült, s bemutatta ennek a szolgálatnak mindenféle variációját és színét. Tengernyi adattal és ténnyel találkoztunk. Még. jellemzésül sem tudnánk mit kiemelni közülük. Mert mi volt a fontosabb, érdekesebb? Az, hogy a párizsi zeneszerzőversenyre mi, magyarok — egyébként egyedülállóan — már kottákkal érkezünk, vagy az, hogy nálunk évente 45 zenei könyv jelenik meg. Az adatokon és a tényeken felül a szolgálat érzékeltetése volt fontos; az eredmények ebből a magatartásból születtek. — Ez a kiadó tényleg a helyén van — mondotta valaki a társaságból, amelyben a kedd esti műsort végignéztem. Valóban: a műsor lenyűgöző hatással képviselte mondanivalóját, méghozzá túlzás és elfogultság nélkül. Reális helyzetfestésével egészen biztosan új híveket szerzett a kottáknak, könyveknek, azaz a kultúrának. Igazi jő „közművelő” riportűk — a kiállítótermekben. 13.12: Százszorszép. Mesejáték Andersen meséjéből (ism.). 14.00: Táskarádió. 15.03: Chopin: h-moll szonáta. 15.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.45: A vasárnap sportja. Közvetítés a Torino—Lazio olasz totómérkőzésről. 16.40: Mit üzen a rádió? 17.15: Angot asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. 18.10: Ez is, az is ... 20.15: A Tolcs- vay és Corvina együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. 21.15: Nyolc nemzedék. 21.25: Terbunkosok, nóták. 22.15: Levelek a világirodalomból. 22.30: Román művészek operafelvételeiből. 23.10: Musicalekből. 3. MŰSOR 8.0D: Csak fiataloknak! 9.09: Vásárláz. 9.24: Lajtlia László népdal- feldolgozásaiból. 9.38: A svájci olasz rádió énekkara Monteverdi- kórusokat énekel. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Debussy- és Ravel- mövek. 11.10: Vikingfiak. Az izlandi NJaudl-történet — n. rész. 12.10: Britten: Peter Grtanes. Háromfel- vonásos opera — prológussal. KözTELEVÍZIÓ Egy óra múlva itt vagyok Tévéfilmsorozat. V. rész: A me- i énylet. RÁDIÓ Lépcsőházban Mándylván hangjátéka. Sokféle magány van a világon. Van egészen egyszerű egyedüllét, s van ennél jóval bonyolultabb is. Az a magány, amit az ember maga épít, akár egy várat, amit önzésből, a mások iránti közömbösségből alakít ki. Ebből alakul ki aztán az a groteszk állapot, melynek következtében az ember az őt körülvevő • tárgyakkal szemben is idegennek, gyámoltalannak érzi magát. E kis hangjáték hőse például éjnek idején hazaérkezik és a valahol elakadt liftre várva tanácstalanul szédeleg és tépelődik a lépcsőházban ... Adás: hétfő, december 9., 3. műsor: 18.50. TELEVÍZIÓ Radar Ez év tavaszán egy alkalommal már láthattunk a műsorban néhány épülő ifjúsági lakótelepet, megismerkedhettünk a jövendő lakástulajdonosok örömeivel, gondjaival. Most ismét ott lesz a kamera az őrmezei és a budapesti Centenárium ifjúsági lakótelepen és más ifjúsági lakásépítkezések színhelyén. Adás: szerda, december 11., 1. műsor: 18.25. ben: 13.10: Kis magyar néprajz. 13.15: Az operaközvetítés folytatása. 14.51: Diákkönyvtár magnószalagon. Szigeti veszedelem. Zrínyi Miklós eposzának rádióváltozata — I. rész. 16.07: A frankfurti rádiózenekar hangversenye a frankfurti rádió stúdiójában. 17.36: Nagykanizsai dzsesszhétvége. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Perényi Miklós és Szűcs Lóránt szonátaestje. Közben: 18.50: A magyar költészet századai. József Attila — I. rész (ism.). 19.05: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.50: Zenekari muzsika. 20.51: Színházi esték sztereó- készülék mellett. Közvetítés a Madách Színházból. Névtelen levelek. Illés Endre színműve két részben. TELEVÍZIÓ 8.25: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Modern falak. 8.50: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Első nap az iskolában. 9.15: Gyere velünk, csináld velünk ... Játékos sportvetélkedő az NDK-ból, felvételről. 10.15: Rek- lánunűsor. 10.30: Ének a végekről. Dokumentumfilm-sorozat. Hl. rész: Az őrs és a falu (ism.). IV. rész: A búcsúi búcsú (ism.). 11.30: Budapesti Honvéd—MAFC bajnoki RÁDIÓ Ifjúsági randevú — a jövővel A mai műsorhoz mindenki szkafandert húz, űrhajóba száll és elrepül úgy 2500-ig ... Az útvonal: a sciencefictior, a tudományos-fantasztikus világ „nagykörútja” a Föld körül. Az utazás alatt három „minihang- játék” szórakoztatja a hallgatót, akit csillagász és tudományos regényíró, várostervező és űrorvos, berepülő pilóta és sci-fi-klubtagok várnak sok arzénével ... Adás: csütörtök, december 12., Petőfi rádió: 14.00. TELEVÍZIÓ Cirkusz Szovjet filmvígjáték (1936). Eízen- stelii egykori asszisztensét, a Szovjetunió népművészét, a kétszeres Állami-díjas Grigorij Alckszandro- vot, mint a szovjet zenés vígjáték megteremtőjét tartják számon. Egyik legismertebb műve a faji előítéletet figurázza ki, miközben szórakoztat: a filmben a cirkuszi élet megannyi eseménye, félreértések, tévedések sorozata váltakozik egymással. Adás; szombat, december 14., 17.00. TELEVÍZIÓ Három gazember kincse Lengyel film. Hogyan kerül egy fiatal házaspár ismeretlen, idegen érdekek hálójába, kik állnak a cselekményt indító bűntény mögött? Adás: kedd, december 10., 1. műsor: 20.00. férfi kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 13.43: Reklámraűsor. 13.55: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilmsorozat. V. rész: A merénylet (ism.). 15.10: Pergő kepek. Amatőr filmesek műsora. 15.50: Műsorainkat ajánljuk! 16.15: Kis figurák, nagy mesterek. Portréfilm John Halasról. 16.50: Delta. Tudományos híradó. 17.15: Tokaj Express nemzetközi párbajtőrverseny, döntő. Közvetítés a Sportcsarnokból. 18.30: Reklám- műsor. 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A Hét. 20.09: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Havannai emberünk. Graham Green regényének magyarul beszélő amerikai film- változata. 21.55: Kapcsoljuk a Magyar Állami Opcraliázat. Csajkovszkij : Anyegin. Párbaj jelenet. Kb. 22.35: Hírek. POZSONYI TV 11.05: Utazás Grúziában. 12.15: Hangverseny. 15.20: Kijcvben. 17.00: Film. 19.00 és 21.55: Híradó, sporteredmények. 20.00: Dvorzsák: A jakobinus. Opera, fcévéváltozat. 2. műsor 20.00: Sastoll. Szlovák film. 21.25: H&ngverseny. tot láttunk. Ökrös László ■JW TIEiLjEiViliZjllO maliéi* le A rádió decemberi tervéből Az év utolsó hónapja a rádióban az összefoglalók, mérlegkészítések jegyében zajlik. A külpolitikai műsorok egy része szintén az esztendő fontosabb eseményeinek értékelésére vállalkozik. December 30-án Kulcsár István jelentkezik félórás összefoglalóval „öt kontinens egy éve” címmel. Benda László szerkesztésében a külpolitikai magazin a „Hatalom árnyékában” tevékenykedő szürke 1974. december 9—15. KOSSUTH RADIO 8.16: Nótacsokor. 9.07: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. XHI. rész: A félelmetes hangok (ism.). 9.30: A hó£ zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Régi híres énekesek műsorából. 11.00: Végh Alpár Sándor riportja. 11.15: Liszt: Dante szimfónia. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Gencsy Sári és Varga András nótákat énekel, Kecskés Sándor kla- rinétozik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara két divertimentót játszik. 14.39: Arany János élete és művészete. 15.10: Iskolarádió. 15.50: A Vándor Kórus énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Rádiószínház. Nők, parasztudvaron. Lázár Ervin hang játéka. 16.45: Andor Éva operettdalokat énekel. 17.20: A hét rádió- hallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Húszas stúdió. 19.40: A magyar rádió népi zenekara játszik Kozák Gábor József vezetésével, Kürthy Éva és Madaras Gábor népdalokat énekel. 20.20: A Rádió- színház bemutatója. A lyuka sztós bérlet. Christer Dali! és Claes Lundberg rádiójátéka. 21.03: Slá- germúzeum. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Részletek Lehár: Frasqulta és A kék mazur c. operettjéből. 23.06: David Ojsztrah és Paul Badura- Skoda szonátaestje a Bécsi Ünnepi Heteken. 0.10: Brahms: Siratóének. PETŐFI RADIO 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: A jövő háziállatai. 12.00: Aida. Részletek Verdi operájából. 13.03: Ajándékozás vagy kényeztetés? 13.20: Mozart: D-dúr vonósnégyes. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Kalandozás. L9.31: Régi magyar históriák. 20.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.45: A kéz. Pap Károly novellája. Kb. 21.05: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.35: Verbunkosok, népdalok. 22.30: A hét zeneműve. 23.15: Berlini slágerkoktél. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: A Zsebrádiószínház bemutatója. Lépcsőházban. Mándy Iván hangjátéka. 19.06: Zenekari operarészletek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Theo Adam dalestje. Közben: kb. 20.20: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.). Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.33: Híres filmslágerek. 21.54: Századunk kamarazenéjéből. 22.15: Üj lemezeinkből. POZSONYI TV 17.30: A tavasz 17 pillanata. Szovjet tv-sorozat. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Emberek és történelem. KEDD KOSSUTH RADIO 8.22: Kodály: Felszállott a páva — változatok magyar népdalra. 8.50: Harsan a kürtszó! 9.25: Szentendrei Klára és Győri Szabó József nótákat énekel, Lakatos Lajos cím balRÁDIÓFIGYELŐ A RÁDIOSZINHAZ Rákosi Gergely rövid hangjátékait sugározta kedd este. A három darabot közös probléma, az interperszonális kapcsolatokban, azaz a magánéletben adódó konfliktusok és a konfliktusok okainak művészi megfogalmazása szervezte egységes, felépített ciklussá. A tartalom megjelölésére indokolt a pszichológiai szakkifejezés használata, hiszen lélektani indíttatású műveket hallottunk. A hangjátékok alaphelyzeteit megvizsgálva, felmerül a kérdés, hogy a lélektan által kifejtett igazságok ábrázolása nem válik-e a tudományos megállapítások szolgai, életképszerű illusztrációjává. A pszichológia és művészet ember központú szemlélete a vagylagos választ eleve kizárja, de ez a kérdés Rákosi Gergely hangjátékciklusának esetében. azért válik mégis fontossá, mert az író szinte alig tesz hozzá valamit a már feltárt összefüggésekhez. A produkció érettségét, kidolgozottságát jellemzi, hogy két esetben ez a „kevés” elég volt ahhoz, hogy a párbeszédek elhagyják a tanmese és a dráma között húzódó senkiföldjét, s feszültségükkel a hallgató tudatát aktivizáló műalkotásokká váljanak. Rákosi szituációit pozitív értelemben nevezhetjük kísérleti lombikoknak, melyeket azért hozott létre, hogy minden zavaró körülményt kiszűrve szemlélhessük egy-egy emberi kapcsolat döntő pillanatát. A módszer legalább annyira létjogosult, mint a kémiai kísérlet. Mindkét esetben mindenki számára láthatóvá-bálnak a jelenségek mögött munkáló okok, de ha a lombik repedt, vagy foltjaival eltakarja a tüneményt, egyszóval nem tökéletes, akkor a kísérlet végrehajtását és megfigyelését egyaránt akadályozza. Az első Kétszög című darabban fiú és lány ül a megszokott presszóban és közös életüket tervezgetik. A fiú kérdez; Mit tennél, ha ... ? A lány a legapróbb alkalmazkodástól a legnagyobb lelkierőt követelő önfeláldozásig mindenre alkalmasnak érzi magát, de mikor azt kérik tőle, hogy kon;.-»!; helyett sört igyon, csökönyösen ellenáll, pedig a fiú egyre kétségbeesettebben kérleli. A fiút játszó Benedek Miklós és a lányt alakító Vörös Eszter érzékeltetni tudta, hogy mit jelent ennek az apró, jelentéktelen kívánságnak a megtagadása. hogy a lány valójában képtelen mindenfajta alkalmazkodásra s így maga a kapcsolat is megalapozatlan. A fiú csalódásának tudatosodását jelezte a darabot záró, egyszerű és hatásos eszközökkel ábrázolt, rosszulléte. Az ilyen közvetlen megfigyelések hiányoztak a Háromszög című kis hangjátékból. Itt, nem a valóság egy bármilyen kicsi, de jellemző része, hanem a házasságról és a munkahelyi félrelépésekről közkézen forgó megállapítások kerültek a kísérleti lombikba. A főszereplő, Dani önzését iskolásán ábrázolta szeretője iránt érzett közönye. A lány is túl tipizált figura. Szinte már maga is szégyellte felsorolni azokat a körülményeket, melyek miatt — darab szerint szükségszerűen — megüresedett az élete. A férj és a megcsalt feleség párbeszéde, az a jóakarás és őszinteség álarca mögé rejtett kíméletlenség, amivel a férfi az asszony érzelmeit, hiúságát, egyéniségét (Folytatás a 2. oldalon) eminenciásokról szól. Az óeszten- döt december 31-én kissé rendhagyó, bár nem minden előzmény nélküli műsorral búcsúztatja a rádió külpolitikai rovata: űnody György görbe tükrének „Pillantás ebbe a nagyvilágba” a elme. Az adás, amolyan külpolitikai kabaré, amely a humor és. a szatíra eszközeivel számol be 1974. fontosabb politikai akcióiról. December 41-én „Másutt mibe került?” címmel Llpovecz Iván vezetésével körkapcsolásos műsor jelentkezik. amely azt vizsgálja, miből tevődik össze és mennyit „kóstál” a „fogyasztói kosár” Prágában, Bécsben, Belgrádban és Rómában. December 15-én a falun lakó munkásokról, a falu átalakulásáról ad képet Klspista István műsora „Testvérlátogató — helyben” címmel Rab Nóra műsora „Az utolsó karácsony” címmel Bajcsy-Zsilinszky Endrét Idézi a hallgatók elé. „Hogyan lesz 2000-ben?” — ezt kérdezi december 29-1 adásában Egyed László, összeállításában az év legérdekesebb tudományostechnikai szenzációit köti csokorba: tudósoktól, kutatóktól véleményeket, prognózisokat kér arról, hogyan változtathatják meg életünket, világképünket az új vívmányok. A „Messziről jött gondolatok” című adásban a tudományos Ismeretterjesztő rovat az évi külföldi tudősvendégeinek gondolatai között tallóznak a szerkesztők. Többek között megszólal Alekszandr Prohorov Nobel-dijas akadémikus, aki a lézeres hírközlés újdonságait ismerteti. Anthony Hewish cambridge-i cslllagász- orofesszor, az új fizikai Nobel-dl- jas azt mondja el. hogyan fedezték föl a pulzátorokat. a különös és titokzatos égi objektumokat, mig Borisz Petrov szovjet akadémikus a szomszéd bolygókra küldendő automata laboratóriumok működéséről szól. Operaköz veti tés — Ha sokáig készülsz, még a második felvonásról is elkésel! ... Zsoldos Sándor rajza A rádió állandó mfisors/ámai KOSSUTH RADIO: «.25: Rákóczi-Induló. 4.30: Huta lüoiarasje* lentés. «.»5: Szól kérek! 5.00: Reggeli krónika. 5.20: Musnraiánlatunk. 5.30- Hírek. Idöjárásjelentés. 5.»0: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II 6.20: Reklám «.30: Hírek tdójáraslelrntés. 6.45: Szól kérek! 6.50: Reklám. «.39: Pontos időjelzés 1.00: Reggeli krónika III. Utána: Körzeti Idöjárásjelentés. 1.30: Reklám. 1.33: Műsorajánlatunk. 7.59: Ponlos időjelzés. 8.00: Hírek. Időíárásjelentés. 8.037 Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális proaramlatiól. 9.59: Pontos időjelzés 10.06 Hírek. Idölárásjelenlés. 11.59: Pontos 'dó- jelzés. 13.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. H.59: Pontos Időtelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.59: Hallealóink figyelmébe! 18.50: Pontos Időjelzés. 17.00: Hírek Idöjáráslelenlés. 18.58: Pontos időlel- zés. 19.00: Esti krónika. 31.59: Ponlos Időjelzés 33.00: Hírek Időjá- rásjelentés. 34.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.35: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.35: Rákóczi-Induló 4.30: Hírek. Időiarásieieniés. 5.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.17: Reklám. 8.30: Torna. 6.30: Hírek Időjárásíclen- tés. 6.45: UJ könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! >00: Hírek Idő* JárA-Sjelentés ?.3Ó: Hírek. Utána: Körzeti Időtárásjelcntés. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjáráslelenlés 9.00: Hírek. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 13.00: Hírek. 13.00: Hfrek. Időjárásjelentés. 13.45: Időjárás- és vízállás Mentés. 14.30: Hírek. 15.30: Hírek. 16 30: Hírek. 16.S3: Műsorismertetés. 17.30» Hírek. 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 19.5«: Jó estét, gyerekekl 19.59» Pontos időjelzés. 30.00: Esti krónika II. kiadás. 33.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 34.00: Hírek. Idöjárásjelentés. *. MŰSOR: 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 83.00: Hírek. IdőjárásJelentés. Szombat-vasárnapi 16.00: Hírek. Idő járásjelentés.