Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-05 / 259. szám

4 1974. NOVEMBER 5., KEDD Színházi esték Antonius és Kleopátra a Vígszínházban TV-FIGYELŐ EGYETLEN SZŐ sem árul-' kodik ebben a drámában ar­ról, hogy a cselekmény 14 za­jos esztendőt fog át. Annál kiütközőbb viszont, hogy nem­csak az időt, hanem a klasz- szikus dramaturgia másik alapegységét, a teret is a ha­gyományokkal legalább eny- nyre nem törődve, kezeli: Shakespeare negyven szín- változást írt elő az Antonius és Kleopátrában. Alexandriá­ban, Rómában, Athénben ját­szódik a cselekmény, csak­nem az egész ókori világban. JEzek a méretek lenyügö- zőek és riasztók. Ráadásul az Antonius és Kleopátra terjedelme négyezer sor, Shakespeare minden mun­kái közül a leghosszabb. Ért­hető hát, högy olyan ritkán kerül közönség elé. Magyar színpadon, a Nemzetiben, 1946-ban, csaknem 30 éve szerépeit utoljára. A színhá­zak félnek a dráma irdat­lan rengetegétől. Mintha va­lami ismeretlen hegyóriást kellene megmászniok, a ha­talmas méretekkel nem tud­nak mit kezdeni. Annak ide­jén, amikor Hevesi Sándor, hihetetlen vakmerőséggel, a negyven színhelyet hatra vonta össze, mindenki tap­solt a bravúrnak. A RENDEZŐ Vámos László vígszínházi színpadán egyet­len színváltozás nincs. Fe­hér Miklós színpadképe, amely igazában nem is dísz­let, még csak nem is jelzés, hanem valójában és igazá­ban szinte csak kellék, két részre osztja a játékteret. Egyik felén három lábon álló szürke fémpajzsok, másik fe­lén — szintén három vékony lábon — puha, színes anya­gokból pompás és buja de- / koráció. Így, egyszerűen, se­matikusan és végig válto­zatlanul: az egyik a puritán Róma, a, másik a romlott Alexandria. Egyél) „sémmi. j A színpadképnek ez a se- matikussága azonban nem­hogy nem zavaró, hanem na­gyon 1 is természetesnek, szin­te eleve adottnak tűnik: ki­tűnő játéktér a tragédia új­szerű előadásához. Az új itt Vámos László rendezése. Vámos előadása arra a fel­ismerésre épül, hogy az An-. tonius és Kleopátra minden látszólagos nehézség és aka­dály, a 14 év és a negyven színváltozás ellenére való­jában egyetlen, megállíthatat­lan és feltartóztathatatlan ro­hanás. S csakugyan az. Sha­kespeare e tragédiájában ta­lán az a legcsodálatosabb, hogy az író a szétszórt, egy­mástól távol álló időbeli ' és térbeli elemeket, az anyag­nak ezt az elképesztő és félelmetes mozgalmasságát, ©lyan egységbe fogta, mintha e cselekmény egyszerre, egy helyen és egy időben játszód­nék, mintha az első szót az utolsótól nem választaná el majd másfél évtized roppant távolsága. AZ ELÖADÄS ebből az egységből és rohanásból épül fel. E rendezés előtt nincs akadály. Még a tengeri csa­ták lármás mozgalmasságát is magától értetődő természe­tességgel, vitathatatlan szín­házi produkcióként vará­zsolja nézői elé. Az irodalomtörténet azt ta­nítja az Antonius és Kleo­pátráról, hogy szerelmi tra­gédia, a Rómeó és Júlián kívül az egyetlen Shakes­peare életművében. Ezzel aligha lehet vitatkozni. Az ókort idéző nagy dráma az oly sok feldolgozásból ismert históriában valóban „az el­csókolt világbirodalmak” ve­zérének, Antoniusnak és sze­relmének, Kleopátrának bu­kását rajzolja fel. A „csók” és a „világbirodalom”, azaz a szerelem és a politika olyan szoros összefüggésben jelenik meg itt, hogy eleve értel­metlenné tesz minden apró­lékos méricskélést, vajon Sha­kespeare a kettő közül me­lyiket tartotta fontosabbnak a tragédia létrejöttében. Az azonban mégis elgon­dolkodtató, milyen feltűnő szűkmarkúsággal kezeli az író a szerelmi jeleneteket. Igazi „szerelmi kettős” való­jában nincs is a darabban, olyan értelemben semmi­képp. mint a Rómeó és Jú­liában. Shakespeare Anto- niust és Kleopátrát egy pil­lanatra sem hagyja egyedül, egy pillanatra sem feledkez­hetnek egymásba, mint a Ró­meó és Júlia izzásig hetült szerelmesei. Nem véletlenül. Shakespeare sokkal jobban ismerte az embert és a drá­ma törvényeit, minthogy ala­pos ok nélkül írt volna így. Mégsem eevszerűen azt je- Jenti ez* hogy a csókok és a világbirodalmak,. = .ra- szerelem-; és a politika között választ­va Shakespeare az utóbbia­kat emelte ki. Az író a tra­gédiához vezető eszeveszett szerelmet csak kiindulásnak, fundamentumnak tekintette. De ábrázolásra méltónak An­tonius világbirodalmának ösz- szeroppanását tartotta. Nem az ok érdekelte tehát, ha­nem a következmény. A Vígszínház előadásában így jelenik meg előttünk a dráma. Hitelesen és meggyő­zően, szigorúan tartva ma­gát Shakespeare szövegéhez és szándékaihoz. A CÍMSZEREPEKBEN két nagyszerű színészi alakítást láthattunk, Darvas Ivánét és Ruttkai Éváét. Darvas An- toniusa világhódító hősnek és elgyengült szerelmesnek egyaránt kifejező; valóban vele egy birodalom pusztul. Ruttkai Kleopátrája elbű­völően sokszínű: királynőién fenséges, büszke és okos, de gyenge, megalázkodó, kicsi­nyesen féltékeny, hazudozó, ostoba és átkozódó is egy­szerre. Pontosan az az erős­nek is gyenge és gyengének is erős asszony, akit Sha­kespeare megrajzolt, belelop­va egyéniségébe az akkor már elhunyt Erzsébet ki­rálynő jellemének egy-két színét is. Az előadás harmadik ki­emelkedő, de lehet hogy leg­jobb alakítása a művészi re­neszánszát élő Módi Szabó Gábor játéka Enobarbus sze­repében. Valóban újjászüle-. téssel állunk itt szemben. A kitűnő művész jó néhány szí­nészi remeklés után — gon­doljunk csak a tavalyi Goyára — most ismét kimagaslót alko­tott. Egy plasztikusan, de mégis csak néhány színnel felvázolt figurából teljes embert, valóságos és hite­les jellemet formált. A SZEREPLŐGÁRDÁBÓL kiemeljük még Oszter Sándor hidegfejű Octaviusát, Koncz Gábor markáns Pompeiusát, Benkö Gyula bölcs Lepidu- sát, Miklósy György puhány árulóját és egy villanásnyi szerepben Pethes Sándor öreg parasztját. HÉTKÖZNAPJAINK MIN­DEN PONTJÁRA ELKÍ­SÉR a művészet nemcsak zenével, szobrokkal, hanem esztétikai­lag szervezett ipari formákkal, használati tárgyakkal is. Szük­ség van az általános harmónia­teremtésre, hiszen á Városia­sodás révén csökken a termé­szeti környezet,: s így az ipar­művészet vállalkozik a tágas erdők, folyópartok napi pótlá­sára. Nemcsak nálunk, hanem mindenütt a világon. E célkitűzést látjuk a Mű­csarnokban, ahol a NORVÉG IPARMŰVÉSZET vonul fel értékeivel. A fjordok meghalkult színeinek árnyala­tai határozzák meg a mérték­tartóan előadott textíliák és díszedények külalakját, való­ban szinte a tájból növeked­nek embernek szánt alakza­tokká. E skandináv jelleg erős­sége a rend, nem a fantázia és a lendület, még sincs hiányér­zetünk. Nincs, mert a kiállí­tók érzik hátáraikat, ezért ka­rakteresek. Dicséretesen általános vonás a kivívott egyszerűség, mely Hanna Christie Abrahamsen fatálát, Willy Johannsson üvegedényeit, Pál Víg eland ezüst vázáját és gyertyatartó­ját meghatározza. Melegebb éghajlat, más tár­sadalmi körülmények és a népi karakter teszi, hogy ami iparművészeti eszményeink szenvedélyesebbek, a műtár­gyak képzeletgazdagabbak. Bárki meggyőződhet erről AZ IPARMŰVÉSZETI FŐ­ISKOLA gyűjteményes tárlatán, melyei az Ernst Múzeumban mutattak be nagy és figyelemre méltó apparátussal jó szokás sze­rint, hiszen hasonló kollekció­val már 1971-ben is találkoz­tunk. A mostani bemutatkozás az egyetemi rangra emelt in­tézmény tényleges művészi gyarapodását jem, a szakmai felkészültség komolyságát, a biztos rajzi alapokat, melyek a szakma tökéletes elsajátítá­sához vezetnek. Ilyen rajt után ki-ki tudásához társíthat­ja egyéni elképzeléseit a tex­til, kerámia, belső építészet, ipari formatervezés, ötvösség hétköznapjaink közérzetét művészi energiákkal felemelő gyakorlatában. Dicséretesen megnyugtató, hogy a tanári kar példás szakmaszeretete jó arányokban bontakoztatja ki a fiatal iparművész jelöltek képességeit, melynek térölelő bizonysága a mesterség ki­vívott fokozatain alaouló ál­talánosan magas színvonal. Megnyitották a politikai könyvnapokat Hétfőn Zalaegerszegen, a pártiskola nagytermében Var­ga Gyula, az MSZMP Zala megyei Bizottságának első tit­kára ünnepélyesen megnyitot­ta a politikai könyvnapok 1974. évi országos és megyei rendezvényeit. A megnyitón részt vett dr. Móna Gyula, az MSZMP KB agitációs és pro­paganda osztályának helyettes vezetője, Méth Sándor'és Bö- röndi László, a Kossuth Könyvkiadó igazgatóhelyette­sei, valamint Pál Rózsa kiadói főigazgatóhelyettes és Drucker Tibor, a Magyar ' Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének főtitkára. Varga Gyula hangoztatta: a politikai könyvnapok rendez­vénysorozata mindig jelentős esemény társadalmunk politi­kai életében; fémjelzi azt is, mily sokrétű pártunk műve­lődéspolitikája, hiszen a szép- irodalmi alkotások mellett a marxizmus—leninizmus klasz- szikusai műveinek megjelen­tetése tíz- és tízezrek számá­ra teszi lehetővé a múlt, a je­len, és a jövő megismerését. A politikai könyvnapok megnyitója alkalmából Zala­egerszegen egyhetes kiállítá­son mutatják be a Kossuth Könyvkiadó 30 éves tevékeny­ségét. Csaknem ezer kötet fémjelzi a párt politikai könyvkiadójának három évti­zedes munkáját. Mindez a tárgyak formaterve­zetében, ízlésben egyaránt megnyilvánul. Annak külön örültünk, hogy a ráckevei Il­letőségű Katona Katalin pom­pás kivitelezésű diplomamun­kát készített. Mindez belépő lehet megyénk épületeinek belső tereit gondozó iparmű- vészi tevékenységéhez. Mi az egyáltalán hogyiparmű- vészet? Sokan a képzőművészet földszintjének érzik. Nem in­dokoltan. Lehet felső emelet is, ha avatott mester gyakorolja, lehet csúcs is, indítás, új lehetőségek forrása. Erről győ­ződhetünk meg a Nagytétényi Kastélymúzeumban, ahol Z. GÄCS GYÖRGY kaimarakiállítása felrázza esz- mélésünket. Nemcsak gyö­nyörködünk, hanem termo tü­relmetlenséggel kutatjuk saját alkotó lehetőségeinket e gon­dolatnyitó művek láttán. A cement és az üveg törvényei­nek elemzése, társítása csak kiindulás ahhoz, hogy anyag­ban, új technikákban szólhas­son meg látványban társadal­munk közösen kialakított kor­szerű világszemlélete. Ez tá­rul fel Galaktikájában, mely színes világmindenségről tu­dósít, arról hogy az ember sa­ját törvényeivel humanizálja a lét táguló határait. Ügy is mondhatnánk; Z. Gács György alkotásaiban a képzőművészet utolérte napjaink filozófiáját, mert nem elégedett meg az áb­rázolással. Miközben az anyag szépsé­gét és eleganciáját tárja fel, miközben játszik az új formák boldogító elágazásaival, miköz­ben a mobilok szférikus zené­jében és spirális mozgásában mélyebb összefüggésekre utal, ezzel a sokrétű kifejezéssel nemcsak gyönyörködtet, ha­nem megismerésünket is dú­sítja követhetően izgalmas ké­pi rendszerével. Az külön kincs, hogy a Dunát is testesí­ti a folyó lággyá vetített hul­lámzásával. Mindez a Pest me­gyében eevszer talán megva­lósuló Dunamúzeum nvitő- művo lehetne. Vt'Zt Tibor üvegből formált Drma-plaszti- kájával eovetemben. TILLESS BÉLA a Fényes Adolf terem kiállí­tója, Debrecenből érkezett, de művészetében az indokolatla­nul lenézett tárgyi indíték szintén • alapvető fontosságú. Alumínium, enyves gipsz, deszkadarab jut főszerephez, hogy ablaksorozatában ablakot nyithasson a világra és önma­gunkhoz. Ezzel nemcsak for- meúiítóvá válik, hanem lan­kadó önismeretünket is élesí­ti. Egy fiatal költő. Ha ő maga I nem mondja, verseiből akkor is kitaláltuk volna, hogy Ta­más Menyhért valahonnan Er­dély szép vidékeiről szárma­zik. A fiatal költő, akinek azonban már megjelent egy'' kötete, a nyelvnek, a stílus­nak azt a nemességét képvi­seli. amely oly jellemző az er­délyi irodalomra, a régire és a maira egyaránt. A hagyo­mány, az irodalmi régiség és a népnyelv feltétlen tisztele­te adja e stílus varázsát, ne­mességét, zengésének sajátos szépségét. Tamás Menyhért, mint a televízió Üj versek, fiatal költők című sorozatának szombati adásából kiderült, ezt a jellegzetes erdélyi stí­lust természetesen és szemlé­letesen használja a mai világ ábrázolására. Érdekes adás volt ez a szombati irodalmi műsor. Nemcsak azért, mert jó mai verseket hallottunk. Azért is tétszett, mert Baranyi Ferenc riporteri közreműködésével magát a költőt is megismer­tük. Ez a riportbetét egyaránt használt a műsornak — érde­kesebbé és ezért hatékonyabbá tette — a nézőnek — a figyel­met követelő versek után közbeszúrt párbeszédek1 pihen­tettek —, de főképpen a mai magyar költészet ügyének, az irodalom népszterűsítésének használt. Z. Gács György üveg-fém kompozíciója: Niké Nála is, Z. Gács György ese­tében is érdemes megteremte­ni azt a lehetőséget, hogy nagy méretű belső terekbe juthas­sanak el műveik monumentá­lis arányokkal, s így elérhes­sék igazi hatásuk tényleges erejét, mert e kis méret, ha nem is sorvasztó, de nehezíti a „lélegzést”. Érdekes bemutatóira vállal­kozott az Iparművészeti Mú­zeum akkor, amikor a GÖTIKA teljességét idézi. Csúcsíves építményektől elefántcsont do­bozig vezeti le a stílus korsza­kait, benne a régi századokat, a középkor végének emberl- ség-előidejét. Megszoktuk, hogy e múzeumi intézmény tu­dományos alapossággal, föld­részt átfogó ízléssel rendezi soha nem soron következő, ha­nem mindig gondolatébresztő tárlatait. Most sem csalód­tunk. A műtárgyakban lepergetett forgatókönyv a hazai gótikus építészet fotóival kelt hangula­tot, nyitja meg szemlélődé­sünk folyamát. A rendezett áradatban örömmel bukka­nunk a rátíkevei szerb és a nagy­börzsönyi bányásztemplom gótikus részleteire, visegrádi kályhacsempékre. A meglepe­tés erejével fedezzük fel a kü­lönleges gonddal készült gyöngyösi kelyheket, a pompás úrmutatőkat, miseruhákat. Igaz, a világi jelleg ebben a korban még neim meghatáro­zó, de a céhekbe tömörült né­pi energia kulcsok, ládikák, puszpángfából faragott fésűk, korsók, mázatlan padlóié nlák tárgvi követeivel hírt adnak elmúlt idők Orvietóban, Vero­nában, Garamszentbenedeken Jászéroks-7ál]á«on. Nagymaro­son élő és alkotó emberéről. Losonci Miklós Mint már annyiszor írtuk: szaporítani kellene az ilyen műsorokat. A fiatalok között végtére nemcsak költők, ha­nem prózaírók is vannak, és persze, amiként a nagyvilág, az irodalom se csak a fiata­loké. S az íróknak, ez letagad­hatatlan, nincs — még min­dig nincs! — annyi szavuk a képernyőn, mint a ki tudja, miért szerencsésebb társaik­nak. a . festőknek, szobrászok­nak, zenészeknek. Ideje lenne már ezt a hát­rányos helyzetet véglegesen felszámolni. A felismerhetetlen klub. Nem tudom, mi van a Ki mit tud?-klubbal. Mindig más, nyugtalan, állandóan változ­tatja az arcát. Az egyikből még csak következtetni sem lehet arra, milyen lesz a má­sik. Ha a klub adása közben kapcsoljuk be a tévét,, amit látunk, akármi lehet. Képte­lenség kitalálni, hogy éppen ez a klub műsora. Nincsenek fogódzók, visszatérő jegyek, ismerős motívumok. A klub felismerhetetlen. Egyszer ilyen, máskor amolyan, Nincs karak­tere. Lehet, bár valószínű, hogy ez a forrná ti anság szándékos. Miért törekedne egy műsor az arcnéíküliségre, a jellegtelen- ségre? Nem inkább arról van szó itt, hogy a klub még min­dig keresi önmagát? Saját ar­cát és hangját, a megszólalás és a kifejezés csak rá jel­lemző formáit? Rendben van. Ez lehetséges, ehhez idő kell, legyünk türelemmel. Az viszont már még sincs egészen rendben, amit vasár­nap láttunk. A klubnak ez az adása a tánczenére épült. Ha a műsornak nincs is szilárd formai karaktere, az joggal várható tőle, hogy egyetlen adásából se hiányozzanak a nemes anyagok, versek, iro­dalmi és fontosabb zenei rész­letek stb. A Ki mit tud?-klub végtére is nem azért jött lét­re, hogy fedőszerve legyen a tánczenei műsoroknak. A másik típUS. Vitray nép­szerű sorozatának eddigi mű­soraiból azok a beszélgetések váltak emlékezetessé, amelyek izgalmas újdonságokat közöl­tek. Olyan adatokat,- tényeket, jelenségeket és folyamatokat, amelyekről semmit sem tud­tunk. Vagy rosszul tudtuk, ami eljutott hozzánk róluk. Legutóbb megszületett a so­rozat élményszerű adásainak egy másik típusa is. Vitray vasárnap Kovács Margit kera­mikussal beszélgetett, akit egy kicsit külön is magunkénak érzünk, hiszen egész élete al­kotásait Pest megyének, Szent­endrének adományozta. Egyet­len mondatnyi szenzáció sem hangzott el ebben a műsor­ban sem a világról, sem a ke­rámia művészetéről. De az egyórás adásban megismertük magát az interjúalanyt, Ko­vács Margitot, aki nemcsak művésznek, hanem embernek is rendkívüli. Ez a találkozás tette élményszerűvé ezt a mű­sort. Mert például nem különös, nerh szokatlan-e, hogy Kovács Margit, aki értelmiségi család­ból, tanár szülőktől .származik, és életének nagy,részét Pesten töltötte, máig megőrizte a szülőföld . tájszólásának női ajkakon mindig oly gyengéd és kedves hangjait? És nem­csak megőrizte,, hanem tuda­tosan vállalja is, s tévé kép­ernyőjén, ahogyan ő mondta „az ország előtt”, hajlandó is így, sőt csakis így hajlandó beszélni. Aztán nem szokatlan-e ezen­felül ebben a mai világban Kovács Margit őszinte egysze­rűsége? Legparányibb bürok­ratáink tele vannak nagyképű pózokkal. Bizony ámultán cso­dálkoztunk rá Kovács Marsit jókedvű, vidám egyszerűsé­gére, elsősorban önmagát cé­lozgató iróniájára. Hát ilvesmi is létezik. Egy nagy művész, aki nem tudja mi a nagyké­pűség. ___________ Ö. L. V endégszereplés Hétfőn több hetes olaszor­szági vendégszereplésre uta­zott a Liszt Ferenc Kamara- zenekar és a Budapesti Mad­rigál Kórus. Többek között Modenában. Torinóban. Livor- nóban és Palermóban koncer­teznek Vivaldi-mű vekkel. t^S5?o'p? V xf: -.A Ökrös László Kiállítótermekben Az iparművészet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom