Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-30 / 280. szám
1974. NOVEMBER 30., SZOMBAT 7 %M*an Vácott rendezték meg a Pest megyei diákok parlamentjét CSALÁDBAN - KÖRÜL A szülői értekezletekről Ajánlások az országos tanácskozásnak Pest megye 35 középfokú oktatási intézményének — szakmunkásképző intézetei, gimnáziumai és szakközépiskolái — csaknem 20 ezer tanulója képviseletében 150 küldött gyűlt össze tegnap délelőtt Vácott a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola dísztermében. A tanácskozás feladata volt, hogy az októberben megrendezett diákparlamentek tapasztalatait, az ott felvetett problémákat és javaslatokat megbeszélje, valamint az, hogy megválassza Pest megye küldötteit az országos diákparlamentre és ajánlásokkal segítse a december 28 és 30 között Budapesten megrendezendő országos diákparlament munkáját. A tanácskozáson — amelyet Balogh Margit, a ceglédi Április 4 Közgazdasági Szakközépiskola küldötte nyitott meg — részt vett Árpást Zoltán, a Pest megyei pártbizottság tagja, a megyei KISZ- bizottság első titkára és dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese is. A vendégek sorában foglalt helyet dr. Fülöp Károly, az Oktatási Minisztérium osztályvezető-helyettese, Bartha György, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezetőhelyettese, és Döbrösi Teréz, a Munkaügyi Minisztérium főelőadója. Hargitai Károly, a Pest megyei Tanács művelődési osztályvezetője vitaindító előadásában az 1972-ben megrendezett megyei diákparlament óta végzett munkáról, az oktatás, nevelés tárgyi és személyi feltételeinek fejlődéséről, az iskolai demokratizmus, a közéletiség érvényesüléséről számolt be. Részletesen elemezte a továbbiakban az oktatáspolitikai és ifjúságpolitikai határozatok megyei végrehajtását és szólt azokról a javaslatokról, Hatékonyabb belső ellenőrzés Intézkedéseket hozott a MÉH igazgatói tanácsa Hogy mi jut éléskamránkba, mennyi burgonya, zöldség, gyümölcs, ez jórészt a Pest megyei Mezőgazdasági Termékértékesítő Közös Vállalaton, ismertebb nevén a MÉK-en múlik. Ez az a vállalat, amelynek teendője, hogy a lakosság ellátása érdekében megszervezze a termelést, s egyben tagszövetkezeteinek a megtermelt árura a piacot. A kiegyensúlyozott áruellátás megköveteli, hogy a Pest megyei MÉK, függetlenül az időjárás okozta mezőgazdasági apálytól, gondoskodjék az alapvető fogyasztási cikkek bőséges kínálatáról. Ez volt a téma a vállalat csütörtöki igazgatósági tanácsülésén is, amelyen Horváth Mihály, a közös vállalat igazgatója a háromnegyedévi munkáról s a várható mérlegeredményről számolt be. — Az idén a tavalyinál 31 százalékkal több burgonya felvásárlására kötöttünk szerződést, összesen 1365 vagonnal veszünk meg. Gyümölcsből 1436 vagonra szerződtünk a termelőszövetkezetekkel. A zöldségtermelést a primőrárutermeléshez szükséges fólia beszerzésének támogatásával segíti a vállalat — mondta az igazgató, megemlítve, hogy ez évben 647 mázsa fólia jutott közvetítésükkel a termelőknek. A kedvezőtlen időjárás okozta terméskiesést — például burgonyából — importból pótolják. A tavalyinál kevesebb zöldséget vásároltak, mivel a szokásosnál hűvösebb időjárás késleltette a primőráruk — a paprika, paradicsom, dinnye, uborka — beérését. A várt mennyiségnél több termett viszont sárgarépából, gyökérből és káposztából. Kevés körte, málna, cseresznye, meggy és szőlő termett, téli almából viszont bőséges a kínálat. Szólt arról is az igazgató, hogy — a termelők örömére — 12,5 százalékkal emelték a fölvásárlási árakat, a fogyasztói árak azonban csupán négy százalékkal emelkedtek. A MÉK igazgató tanácsa ezután a vállalat alapító okiratá- natc módosításáról, egyebek k-zött a belső ellenőrzés megszigorításáról döntött. A. Z. Tíz nap rendeletéiből A földadóról szóló 38/1970. (X. 17.) Korm. sz. rendelet'kiegészítését a 41/Í974. (XI. 15.) MT. rendelet tartalmazza. (Magyar Közlöny 85. szám.) A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdálkodásának fejlesztéséről az 1059/1974. (XI. 15.) Mt. h. rendelkezik. (Magyar Közlöny 85. 6záma.) amelyek az előző diákparlamenten hangzottak el és azóta már — elfogadásuk után — megvalósultak. A vitaindító előadás után már érzékelhető volt az a fiettrekészség, amely a későbbiekben a parlament munkáját jellemezte. „Fegyverünk az egység...” „Szólj, szállj, ha kell, a csend nem felel...” zengett a dal a fiatalok ajkán. S szóltak is 35-en javaslatokat téve, vitatkozva, az eredményeket és a problémákat elemezve. Csak kiragadva néhány példát...: Szabó József, a dunaiharaszti gimnázium küldötte a politikai nevelés lehetőségeinek gazdagításáról beszélt, a KISZ új szervezeti formáját kihasználva, s a világnézeti tanórákat értékesítve. Javaslatot tett arra is, hogy a Ráckevei- Duna-ágban alakítsanak ki agy ifjúsági üdülőtelepet: Pe- reházy Pál, a szentendrei gimnázium tanulója elmondta: véleménye szerint a kommunikációs eszközök nem alkotnak helyes képet a fiatalokról, mert többet foglalkoznak a kirívó, rossz példákkal, mint a ténylegesen jellemző akotni vágyó, tettrekész ifjúsággal. Wilcsek Gábor, a 208-as Szigethalmi Szakmunkásképző Intézet küldötte azt az ötletet vetette fel, hogy az illetékesek a turizmus, a kirándulások és a közösségben tölthető órák elősegítésére vásároljanak kiselejtezett autóbuszokat, amelyeket azután az ipari tanulók társadalmi munkában kijavítanának. Ábrahám Piroska, a péceli mezőgazdasági szakmunkásképző diákja a végzett szakmunkások elhelyezkedésének problémájáról szólt. S a fiatalok vitatkoztak. .. Vita alakult- ki és számos javaslat hangzott el a kollégiumi helyek gyarapításáról, a bejáró fiatalok gondjairól, a sportpályák hiányáról, az oktatási munkában folyó kísérletek eredményeiről és problémáiról, az érettségiről, az egyetemi felvételekről és még sok-sok más témáról, amely az ifjúságot foglalkoztatja. Az elhangzott felszólalásokra, az észrevételekre és a feltett kérdésekre Bartha György, Döbrösi Teréz, dr. Fülöp Károly és Hargitai Károly válaszolt. A fiatalok ezután 14 küldöttet választották az országos diákparlamentre, akik majd Pest megyét képviselik. Űt- ravalóul átadták a küldötteknek a megyei diákparlament ajánlását, amelyet a tanácskozáson elhangzott javaslatokból állítattak össze. Rajki László A GYÜLEKEZÉS NEGYEDÓRÁJÁBAN, a szülői értekezlet előtt várakozással szemleli a pedagógus az érkezőiket. Különösen várják a szülőket az elsős tanító nénik és az ötödikes osztályfőnökök. Szeretnének sok mindent elmondani az iskola HÁZIREND-,jóról, a tanulmányi és neveli»! célkitűzésekről. Tanácsot szeretnének adni az újonc iskolások és a kamaszódó fiúk, lányok szüleinek egyaránt. Szeretnének szorosan együttműködni a legjobb szövetségeseikkel: a szülőkkel. S mint olyan sok éve már, az idén sem lehet teljes az örömük. Nem mondhatják el mindenkinek amit szeretnének, mert 6—8—10 szülő nem jött el. Éppen azok, akiknek a gyermekével már az első napokban adódtak problémáik, pontosain azért, mert tájékozatlanok voltak a szülők. Az elsősök még nem is tudják megjegyezni a sok fontosat, amit a tanító néni mond: órarendről, tanszer-szükségletről, iskolaorvosi rendelésről, kirándulási tervről stb. DE NEMCSAK AZ ELSŐSÖK SZÜLEIVEL akad bőven megbeszélni való! A felsőbb osztályokban az osztályfőnökök megbeszélik a szülőkkel a szakköri foglalkozások, a nyelv-, és zenetanulás, aspór- tolás lehetőségeit. Mind fontos, és már szeptemberben időszerű tudnivaló. Miért írunk akikor erről most? Azért, mert novemberben ismét lesznek szülői értekezletek és mi, pedagógusok azt szeretnénk, ha azokon minél több szülő jelenne meg. Tudom, minden pedagógus kartársam elismétli majd a legfontosabb tudnivalókat a szeptemberben távol maradt szülők kedvéért, de sok újat is tud mondani, hiszen jó Rét és fél hónap tapasztalatairól számolhat már be, és azok alapján adhat tanácsot az iskolai közösséget érintő és az egyéni problémákban is. — A kamaszodó Gábor túl mozgékony, nyugtalan? — Rábeszéli a szülőt: taníttassa úszni, menjenek vasárnaponként kirándulni. — A hetedikes Jutka nagyon gyengén áll oroszból? — Ajánlja majd, hogy egyik kitűnő tanulótársával vegyék át az előző két év anyagát a téli szünidőben. — A kis elsős Évi bátortalan, halk? — Tanácsolja, hogy dicsérjék meg többször otthon, juttassák könnyen elérhető sikerélményhez, hogy bátrabb, magabiztosabb legyen. ÜGY TŰNHET, HOGY EZEK TELJESEN „EGYENI” ÜGYEK. Nem. Mert az, ha egy túl mozgékony gyerek van az osztályban, az zavarja a többit, ha egy lemarad egy tantárgyból az is osztályügy, mert a pedagógus azt szeretI né, ha minden tanítványa képességeihez mérten a maximumot produkálná Felveszünk LAZ, PANTHER és K-162-es autódarukra, E—302-es kotróra kezelőket, különleges jogosítvánnyal, főként pesti munkahelyre. Munkásszállás, különélés! pótlék és egyéb szociális ellátás. Cim: Építőipari Kivitelező Vállalat Budapest X„ Salgótarján u. 18. Gépészeti osztály, tel.: 640-220. Az árbiztos kiküldéséről és működéséről ugyanitt közli az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke a 8/1974. (XI. 15.) ÁH. számú rendelkezését. Az egészségügyi dolgozók általános munkaidő-csökkentésének bevezetéséről megjelent 3/1974. (XI. 19.) Eü. M— MüM. sz. rendeletet az érdekeltek a Magyar Közlöny 86. számában találják meg. A szarvasmarha-tartás érdekében adható fejlesztési hozzájárulásról kiadott 28/1974. (XI. 6.) PM—MÉM. rendelkezést a Pénzügyi Közlöny november 21—i száma tartalmazza Egyes gazdasági szabályozóknak a rendkívüli őszi időjárás miatt szükséges módosításáról megjelent 1060/1974. (XI. 27.) Mt. határozat a Magyar Közlöny 88. számában jelent meg. A közszolgáltatási (közüzemi) díjak kiegyenlítésének módjáról ugyanitt jelent meg a 29/1974. (XI. 27.) PM. rendelkezés. AUTÓSZERVIZÜNKBEN minden típusú személygépkocsi — alsó és felső mosását, zsírozását, olajcseréjét, — motor, futómű, fék, fényszóró műszeres beállítását, — kerékkiegyensúlyozását, — valvoline alvázvédelmét, — karosszériajavítását és -fényezését vállaljuk. ELŐZÉKENY, GYORS KISZOLGÁLÁS „UNIVERZÁL” MGTSZ AUTÓSZERVIZ, MAGLÓD (a 31-es főútvonal mellett, a 28-as kilométerkőnél) Annyi mindent szeretne elmondani gyermekük tanítója, osztályfőnöke. Kérjük, menjenek el, hallgassák meg, tanulnak belőle! Nem szeretnénk, ha egyetlen olyan apa is lenne, mint akivel a minap találkoztam: nem tudta megmondani, hogy hetedikes fia (veszélyes kor!) az a, a bé vagy a cé osztályba jár-e, sem azt, hogy ki az osztályfőnöke. Meglepődött arckifejezésem láttáin így merite- getődzött: „Nem vagyok tagja a szülői munkaközösségnek!” Felvilágosítottam, hogy súlyos tévedésben él! a szülői munkaközösségnek minden egyes szülő tagja, akinek a gyermeke az iskola tanulója. Belőlük áll a szülői munkaiközösség. Ok választják maguk Rözül a választmányt. Dr. Gergely Károlymé Divat, mindenkinek A Magyar Divat Intézetet a Könnyűipari Minisztérium hívta életre abból a célból, hogy informálja a szakembereket a várható divatról, kiszűrje a külföldi modellek közül a hazai ízlésnek és műszaki feltételeknek megfelelő vonalakat, formákat. Legutóbbi, téli divatot bemutató rendezvényükön Nádor Vera, művészeti igazgató- helyettes részletesen elmondotta és modelleken mindjárt bemutatta az idei tél jellegzetességeit. Nőknek A női öltözködésről szólva a ruha hosszáról kifejtette, hogy a hivatali, utazó és otthoni öltözékek reggeltől késő délutánig a térdet takarják. Az elegáns, ünnepélyes öltözékek még hosszabbak, lábikráig érnek. Gyakori, hogy az anyagokat variálják, szövetet kötött anyagokkal, jerseyt műszőrmével és így tovább. Akárcsak a kötszövött anyagokat, amelyekből mind több az üzletekben a konfekcionált termék. Felületük domborhatá- sú, a kézikötést imitálja. Mindenkinek általánosan divatos a sokszínű, nagyméretű, hosz- szú kötött sál és az egyéni ízlés szerint viselt kötött sapka. Rendkívül mértékben előretört a műbőr, de annak egy vékony, moher változata. Miután az anyag puha, úgy használhatják, mint a textilt, húzzák, ráncolják, vágják. A divatbemutatón teljesen újszerű esőkabátokat lehetett látni. A Selyemipari Vállalat és a győri Graboplaszt Pamutszövő és Műbőrgyár együttes készítménye a vékony, fémes felületű esőkabátanyag, amit nemcsak a hagyományos kabátformához használtak fel, hanem pelerinnek is. A pele- rin egyébként nálunk is divatos lesz, akár kabáthosszúságban, vagy bokáig érően hordják. Díszítik kapucnival, műszőrmével és sállal. Ruha, kosztüm és kabát fölé lehet viselni. Egészen új, a nálunk még nemigen látott pulóverruhákban jöttek a dobogóra a manekenek. A pulóverruha felső része és szoknyája különböző színű-mintájú jersey. Nyugat-Európában a legdivatosabb vonal jelenleg a lágy esésű selyemjerseyből készült, válltól bővülő alapforma, amely derékon övvel szorosan összefogott. A lezser ingruhát válltól szintén húzásokkal bővítik. A puha kidolgozású ingkabátot szoknyával vagy nadrággal viselik, ezt javasolják a kismamáknak is. Gyermekeknek — férfiaknak A gyermekeknek továbbra is a farmer stílus marad divatban — téliesítve, műszőrmével kombinálva. A gyermeköltöztetés alapja, hogy a ruhatár úgy legyen megválogatva, hogy minden darabja egymással váltogathatóan viselhető legyen, tetszés szerint cserélhetően. A bemutatón sok szó esett a férfiruhákról, amelyek gyorsan színesednek. Öltözködésük legfontosabb kelléke télire az ing, amely főleg egyszínű lesz, különböző pasztell tónusokban, kemény, fényes, kartonszerű kikészítésben. A nyakkendő ismét csíkos mintázatú és különösen érdekes színharmóniákat alkot az inggel. Széles méretű és nagyra kötött csomó a jellegzetessége. k. m. A muskátli teleltetése ŐSI HÁZI KERTI NÖVÉNYÜNK a muskátli. Az elmúlt években kevesebbet lehetett látni a piacokon. Ennek egy veszedelmes betegség, az ún. feketelábúság volt az oka, ami szinte megtizedelte az állományt. Üjabban egyre több szép új fajtát lehet kapni, és a kertbarát érthető módon az egyszer megszerzett fajtát igyekszik a következő évekre is átmenteni. Ha már a betegségtől megóvtuk, akkor a legfontosabb a teleltetése. Családi házaknál egyszerűbb a helyzet. A kertbe kiültetett növényeket még a fagyok előtt becserepezzük, megöntözzük, és zárt verandán vagy előszobában helyezzük el. A központi fűtéses lakásoknál erre nincs mód. Ebben az esetben a felszedett növények gyökereit gondosan csomagoljuk be újságpapírba, és fejjel lefelé kössük fel a pincében vagy más fagymentes helyen. Akár cserépben teleltetjük, akár anélkül, tavasz kezdetéig ne emelkedjen a hőmérséklet 10 Celsius-fok fölé. A KŐVETKEZŐ ÉV VÉGÉRE nagyon elágazó, öreg növényt kapunk. Ezért célszerű augusztus végén a 10—12 ernes csúcshajtásokat levágni és mosott folyami homokkal telt edénybe dugványozni, 0,5—1 cm mélyen, 2—3 napig húzzunk rá nylon zacskót és védjük a fénytől. Az így meggyökereztetett növényeket egyesével, földkeverékbe, cserépbe ültetjük. A kisebb növényeket könnyebben át lehet teleltetni. Ezt a szaporításmódot február-márciusban is végrehajthatjuk. Fodor Béla Több gyerekruha, gyerekcipő A hazai gyermekruházati cikkek mintegy 40—50 százalékát az ipari szövetkezetek készítik. Míg tavaly 85 szövetkezet gyártott gyermekruhákat, az idén már 113, s 13 szövetkezet készít gyermekcipőket, A tízéves fejlesztési program megvalósulásának előrehaladtával a mostani tervidőszakban megkétszereződik az ipari szövetkezetek gyermekruházati termelése, a növekedés üteme évenként átlagosan 21,6 százalék.