Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-28 / 278. szám

MONOMIDfH MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM 1974. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Őszintén, bizalommal Óvodát, jobb utakat, megfelelőbb közvilágítást kértek Tanácstagi beszámoló Szőlősnyaralón Sülysáp nagyközségben az egyik legszínvonalasabb ta­nácstagi beszámoló Szőlősnya­ralón hangzott el. Balázsovits Sándor tanácstag, aki az MSZMP helyi csúcsvezetőségé­nek is tagja, mintegy ötven választópolgár előtt, több mint egyórás ismertetőt tartott, ki­térve arra is, hogy sok fontos létesítményt s egyéb községi beruházást a tanács idáig miért nem valósíthatott meg? Szavainak elhangzása után a szőlősnyaralóiak gondjaikról beszéltek. Elsősorban az óvoda fel­építését sürgették. Csaknem ötven óvodás korú gyermek ténfereg nyáron az utcák porában, télen pedig a munkába járó szülők közül so­kan nem tudják a kicsinyeket hol elhelyezni. Számos szülő a Magdolna út rossz állapotát tette szóvá ismételten. A kis­mamák kénytelenek a két ki­lométerre levő zöldkeresztes helyiségbe nyáron bokáig érő sárban, télen pedig jeges, dimbes-dombos úton tolni a gyermekkocsit. Igen üdvös lenne, mondták többen, ha a Sabin védőoltást a szőlősnya­ralói orvosi rendelőben kap­nák meg a kicsinyek. Kifogásolták, hogy a telepü­lésen sehol sincs, hulladék- gyűjtő telep. Jelenleg utca­sarkokon és árkokban hever a sok szemét, ételhulladék. Pa­naszolták, hogy esőzések ide­jén az élelmiszerboltot alig le­het megközelíteni, mert előtte hatalmas tócsák éktelenked­nek: néhány kocsi salakkal és 4—5 kútgyűrűvel könnyen lehetne a bajon segíteni. Szóvá tették, hogy a társa­dalmi munkában, az iskolába járó gyerekek és a vonatra igyekvő utasok részére meg­épített járdát a nehéz gépko­csik összetördelik. Az úttesten sokszor nagy a sár, az erőgé­pek vezetői ezért a járdára hajtanak. Egy gyalugép kielé­gítő módon rendbe hozhatná az utat. Az elégtelen közvilágításra hárman is panaszkodtak. Este hat óra tájban a központi is­kolából hazatérő gyerekek kénytelenek a kivilágítatlan sorompón át közlekedni. Az utasok az állomás közelébe, a Nap utca sarkára, az esti biztonságosabb közleke­dés érdekében villanyvi­lágítást kértek. A József Attila út százméteres szakaszán egyáltalán nincs világítás, este a járókelő a gödrökben és árkokban köny- nyen a lábát törheti. A tanácstagi beszámoló este fél kilencig tartott Az embe­rek szívesen görnyedtek a szűk iskolapadokban, őszintén el­mondták gondjaikat, s bizako­dással teltek meg, hogy kéré­seik, amennyiben a lehetősé­gek megengedik, teljesülnek. Krátky László PETER!, RÁKÓCZI TSZ Hamarosan az őszi mezőgazdasági munkákat — A kedvezőtlen időjárás, mint az ország minden gaz­'( daságában, nálunk is hátrál­tatta az őszi munkákat — mondotta Hornyák Mihály a péteri Rákóczi Tsz főmező­gazdásza. — Meglehetősen összetorlódtak a teendők, ke­vesebb idő maradt a betaka­rítás elvégzésére. A napok­ban befejeztük a háromszáz hektár területen az őszi búza vetését, földbe került jövő évi kenyerünk. Befejeztük a 45 hektár­nyi sárgarépa betakarítá­sát is, mintegy 230 má­zsás hektáronkénti ter- ) mésátlaggal. A kukorica betakarításával a hét végére végzünk. Hátra van még 120 hektár föld őszi mélyszántása, az alap-, de mintegy 40. hektár területen a szervestrágya kiszórása is. — Kapott-e a szövetkezet segítséget? — Az első napokban a hir­telen támadt nehézségekkel egyedül akartunk megbirkóz­ni. Két hétig az ipari mellék­üzemek szüneteltették terme-; lésüket, dolgozói bekapcso­lódtak a sárgarépa betakarí­tásába. Később aztán mi is segítséget kértünk, és kap­tunk is, mégpedig a gumigyár helybeli rész­legének szocialista bri­gádjaitól, az iskolától, a községi tanács és a sport­kör tagjaitól, de segítségünkre sietett a MAHART Vállalat KISZ-cso- portja, az Elektroakusztikai Gyár szocialista brigádtagsá­ga is. Támogatóinknak kö­szönhetjük, hogy nem veszett kárba a termés és felkészül­hettünk a jövő évre is. Vitéz Imre A testnevelő tanár A monori járás úttörő sportnaptá­ra gazdag esemé­nyekről ad szá­mot. S aki figyel­mesen elolvassa a versenyek híradá­sait, egyre-másra találkozhat Fe- renczy László testnevelő tanár nevével. A pilisi nevelő tanítványai szinte ,,futószalagon” szállítják a sok értékes győzelmet, helyezést. A^ gye­rekek körében látva, alig hihet­jük, hogy már ki­lencedik éve ne­veli a sport sze- retetére, a győzni- akarásra, az egészséges test­mozgásra az ifjú emberkéket. Különösen em­lékezetes marad számára az Üllőn eltöltött öt év. Olyan remek sportolók kerültek ki keze alól. mint Bárdost Ferenc, Tóth Éva, Kriskó András, akik az úttörő-olimpia or- száaos döntőién is dobogós helyezé­seket szereztek. 1973-ban Üllőn si­került olyan bra­vúrt is végrehaj­tani, amilyet köz­ségi iskola csak nagyon ritkán ér el: az úttörő-olim­pia országos dön­tőjére téli és nyá­ri versenyszám­ban egyaránt be­kerültek tanítvá­nyai. — Remek ké­pességű, nagyon jó versenyszelle­met kialakított társaságom volt, olyan gyerekek, akik legszíveseb­ben szinte mindig vetélkedtek volna, s az eredménye­kért nem sajnál­ták a fáradságot. Fájó szívvel vál­tam el Üllőtől, de Pilisen is hamar megtaláltam a he­lyem. Rengeteg ügyes gyermek lakik a községben, nem véletlen, hogy hosszú évek óta járásunk egyik élenjáró „sportiskolája” a miénk. Értékes­nek tartottam tornászaim tava­lyi győzelmét, hi­szen az tudia csak igazán, aki is­meri, mennyi munka előz meg eov-egy ilyen ver­senyt, amíg a győztes dobogóra kerül. — Mi szükséges ahhoz, hogy egy iskola vezető sze­repet játsszék a sportban? — Nemcsak több létesítmény. Az iskolavezetés segítsége, tehet­ség a gyermekek részéről, fanatiz­mus, amely el tudja hitetni a nevelővel és a gyermekkel, hogy érdemes dolgozni. És sok verseny, hogy a munkát kamatoztatni le­hessen. ★ Az AIST elnök­sége legutóbbi ülésén úgy dön­tött, hogy néhány kiemelkedő mun­kát végzett test­nevelő tanárt ju­talomban részesít. Ferenczy László neve ezúttal is a jutalmazottkö­zött szerepelt. Sz. A. ’ MŰSOR MOZIK Gomba: A kegyelet pillana- ( ta. Monor: Elza kölykei. Űri: Ma éjjel kár lenne meghalni, j Vecsés: Szegény gazdagok. I Munkásmüvelődés Különös gondot fordítanak az ipari tanulókra A Monori Építők Ipari Szö­vetkezetében százkilencvenné- gyen tanulnak tovább, közü­lük tizenöten mérnöki, il­letve technikumi szintű to­vábbképzésen vesznek részt. Megkezdte tevékenységét, ti­zenhat hallgatóval, a kihelye­zett marxizmus—leninizmus középiskola is. Külön gondot fordítanak az ipari tanulók képzésére: két szakembert bíztak meg, hogy foglalkozzék a fiatalokkal. A szövetkezetnek jelenleg hu­szonkilenc ipari tanulója van. Kőműves szakmára, az előző évekkel ellentétben, az idén csak eggyel többet sikerült beíratni, de a jövőben a kő­művestanulók számát meg szeretnék duplázni, úgyszintén az ácsokét is. Igen fontosnak tartják a felnőtt munkások képzését is: még ebben iaz évben csaknem tíz dolgozót szakmunkás- vizsgára küldenek. Már megkezdődött a taní­tás az Ady Endre úti általá­nos iskola kihelyezett 7. és 8. osztályában is. ahol csaknem harmincán, többségükben fi­zikai munkások szerzik majd meg a 8. általános iskolai végzettséget, mégoedig csök­kentett időben. 16 hét alatt, heti két alkalommali taní­tással. (sprenger) Kabát — kabát? A múlt pénteken Üllőn ün­nepséget rendezett a t terme­lőszövetkezet nyugdíjasainak. A részvevők a vacsorát a: ÁF ÉSZ-étteremben fogyasz tották el, jó hangulat kere­kedett, még énekelgettek Távozáskor Bus Ferenc ke­reste a kabátját, de a fogason már csupán egy, az övéhez ha­sonló női kabát lógott, mint később kiderült, gazdátlanul. Bús Ferenc hazavitte a női kabátot, gondolván, majd csak észreveszik a cserét. Azóta is bejár érdeklődni az étterembe. — Igaz, hogy szürke mind­két kabát — mondja —, de­kát egy női kabátot mégsem vehetek fel. Akinek hiányzik a nálam lévő felöltő, jelent­kezzék érte lakásomon az Ist ­ván utca 14-ben, szívesen visszaadom. Hátha még meg­kapom cserébe a sajátomat isi., (zs.) MOSZKVICS — MONOR­RA. A keddi gépkocsanye- remény-betétkönyvsorsolás al­kalmával egy monori betét­könyvtulajdonost is szerencse ért: Moszkvicsot nyert. A be­tétkönyv száma: 12. Sorozat: 563765. Bőséges válaszlék A lakosság megelégedésére Ecseren, a község központ­jában üzlet-kombinátot alakí­tott ki a Maglód és Vidéke ÁFÉSZ, a községi tanács se­gítségével. Az épületben a vas-, műszaki, iparcikk-, a zöldség- és húsbolttal együtt helyet kapott az önkiszolgáló élelmiszerbolt is, mely ha­vonta csaknem 300 ezer fo­rintos forgalmat bonyolít le, Krusovszki Istvánné üzletve­zető irányításával. A lakosság megelégedését váltotta ki a boltnak az az újítása, hogy a nagyobb té­teleket haza is szállítja. Wämser Gyuláné üzletvezető- helyettes a pénztárgép mögött. A vásárlók bő választék között válogathatnak . Mutnéfalvy Aiorján felvételei Tovább gyarapodott a szövetkezeti vagyon Az új elnök bemutatkozása Megjutalmazták a legszorgalmasabbakat Az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ termelési tanácskozást tartott a központi étterem helyiségé­ben. A dolgozók Vecsésről, A GYAKORLÓ ZENEISKOLÁBAN Megszépíti az életet SZÍVESEN TANULNAK A GYEREKEK Nem világhírű mester mű­helyében készült az a fényes hátú hegedű, amelyen most Varga Éva játszik Üllőn, a művelődési házban, ahol a monori zeneiskola kihelyezett tagozata működik. Ismerős a dal: Hej, Dunáról fúj a szél.,. Kicsit még bátortalan a vo­nókezelés, még a hangocskák is hamisak néha, pedig na­ponta több mint egy órát gya­korol otthon a szorgalmas kislány. Persze, ahhoz, hogy a hangszer kifogástalanul szól­jon, egy évi tanulás, bizony, még kevés. — Megy ez még jobban is — vigasztalja az ősz hajú ta­nár. Hetenként kétszer Nincsenek erősítők, hangfa­lak, a zeneiskola hegedűbráira mégis szívesen járnak a gye­rekek. A tanár, Kálmáncehi Zolién is kézbeveszi szépen szóló he­gedűjét, és már szárnyal a dal. Igaz, 30 éve kezeli szinte művészi módon a vonót, olyan világhírű mesterei voltak, mint Waldbauer Imre, Zsolt Nándor, Szentgyörgyi László, végighangversenyezte Euró­pát, több mint tíz éve pedig a MÁV országos hírű kamara- zenekarát vezeti. Üllőn tizenöt, széfbe vágyó, zenét szerető tanulója van a hegedűszaknak. A tanítás he­tenként kétszer, kedden és pénteken, egésznapos. A nyur­ga növésű Mikula Gabriella és az eleven mozgású Ugrón Gabriella már figyelmet ér­demlő zenei tudással és elő­adói készséggel rendelkezik, örül is otthon a család. Oktatók és tanítványok Nemcsak hegedűakta tás fo­lyik az intézményben: Mester Jánosné és Ádám Gyuláné zongoraórái szintén látogatot­tak, a tanulók száma megha­ladja a hatvanat. Princz Gizi, Vígh Anikó, Fetter Jutka és még többen már gimnázium­ba járnak, mégis rendszeres látogatói maradtak a zeneis­kolának, a zene szeretete és igénye ott tartotta őket. A tanárnő, Ádám Gyuláné mögött harmincéves zenepe­dagógiai múlt, Mester János­né pedig Üllőn már 19 éve oktatja, tanítja a zenei álta­lános iskola növendékeit. Több mint ötszáz növendéke volt, k"zülük Füles Márta Szent­endrén, Koczó Márta pedig Csehszlovákiában, Komámé­ban ismert nevű zenetanár, számosán neves zenekarok­ban találták meg helyüket. A növendékek általános iskolai előmenetele is dicséretes. Közönséget nevelni — A gyermekek közvetíté­sével mi valósággal az ottho­nokba visszük a muzsikát — mondja a tanárnő —, ezáltal a hangversenyek, színvonalas koncertek megértése elérhető közelségbe kerül. Célunk nem is lehet más, mint zenéhez ér+", koncerteket látogató kö­zönség nevelése. A zene meg­szépíti az életet. Kiss Sándor Monorról, Péteriből és Üllő­ről, a nap jelentőségének meg­felelően ünneplőbe öltözve je­lentek meg. A napirend há­rom pontból állt: a gazdasá­gi helyzet ismertetése, az új szövetkezeti elnök bemutatá­sa és jutalomosztás. Farkas György elnökhelyet­tes üdvözölte a megjelenteket, majd Bánszki János szb-tit- kár ismertette az elmúlt há­romnegyed év gazdasági ered­ményeit. Az üzemágak összes ár­bevétele 130,2 millió, abból a nyereség 4,7 millió fo­rint volt. A szövetkezet vagyona az év végéig előreláthatóan 16,7 mil­lió forint lesz. A szakszervezet titkára ez­után részletesen ismertette a kereskedelmi és ipari részle­gek eredményét és a jutalma­zás mértékét is. Pilinyi József, a szövetkezet új elnöke, ez alkalommal ta­lálkozott először a négy köz­ség dolgozóival. Kérte támo­gatásukat. s hangsúlyozta, bárki bizalommal fordul­hat hozzá, szeretné, ha családias, baráti légkör alakulna ki a szövetke­zetben. Az elnök szavait a dolgo­zók megelégedéssel, tapssal fo­gadták. Ezek után kiosztották a pénzjutalmakat, az érdem, szorgalom és a jó munka ará­nyában. A továbbiakban fővárosi művészek színvonalas műsor­ral szórakoztatták a tanácsko­zás résztvevőit majd ünnepi vacsora következett. (e. m.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom