Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-26 / 276. szám

1974. NOVEMBER 26., KEDD Finn cégek építik Új faforgácslemezgyár A magyar—finn kereskede­lem keretében az érdekelt ma­gyar vállalatok jó kapcsolato­kat építettek ki a közismerten igen fejlett finn papír- és cel­lulóziparral. Ennek eredmé­nyeképpen épült fel Magyar- országon többek között a Lá- batlani Papírgyár, illetve épül a Dunaújvárosi Cellulózgyár. A Metex. illetve a gyártó Rau- Te finn cégek, valamint a ma­gyar Nikex és a beruházást megvalósító Érdért most ma­gánjogi szerződést írt alá, amellyel az együttműködést újabb területre terjesztik ki. A szerződés szerint a finn cé­gek évi 130 ezer köbméter fi­nom felületű faforgácslemez gyártására alkalmas üzemet építenek Magyarországon. A finn cégek a meglevő üzemből felhasználható gépek és egy teljesen új gyártósor beépítésével gazdaságosan old­ják meg az előirányzott kapa­citás elérését. Az üzem felépí­tésére és átadására 20 hónapos határidőt vállaltak. A magán­jogi szerződés összege megha­ladja a hatmillió dollárt. Mint ismeretes, Magyarország és Finnország a'közelmúltban kö­tött megállapodást, melynek célja a kölcsönös kereskedel­mi forgalom feltételeinek javí­tásával a forgalom emelése. A most létrejött szerződés az em­lített megállapodás első konk­rét eredménye. LEVELEK ZSAMBEKRA Rádiótávirat a Ceglédre Pest megyeiek az óceánokon Ti-ti-ti-ti ti-tá ti-tá ... Lám­pák villognak, műszerek mu­tatói lengenek, amikor kezdő­dik a hívás: HAAP de HAR, HAAP de HAR, s yálaszul a Hungária tengerjárohajó je­lentkezik Dél-Ameri kából. Napjában háromszor létesít a MAHART rádióscsoportja kap­csolatot minden magyar ten* gerjáróval. Az itthon dolgozó rádiósok szinte gépiesen „for­dítják” a morzejeleket, a ha­jók rádiósainak azonban még sokévi szolgálat után is erő­sebben dobban a szíve, amikor Közép-Európa e tenyérnyi da­rabjára, a hazájukba üzennek. Tizenhat tengerjáró A MAHART 16 hajója szeli az óceánok habjait Dél-Ameri- kától a Távol-Keletig. A ki­sebb, 1500 tonnás hajókon 21—25, a nagyobb, 13 500 ton­násokon 39—40 tengerész tel­jesít szolgálatot. A tengerha­józási üzemigazgatóság (DETERT) személyzeti osztá­lyán mintegy 700 tengerészt tartanak számon, közülük minden hetedik Pest megyei. Montinak, váciak, ceglédberce- liek, gödöllőiek, sződligetiek dolgoznak a tengerjárókon parancsnokként, tisztként, matrózként, gépészként, pin­cérként. Munkájuk változatos, Rendkívüli ajánlat árkedvezmény nagyszerű úticélok MOSZKVAI ESTÉK Utazás repülőgéppel, január 5-től március 31-ig több alkalommal. 6 nap 1970-2700 Ft TÉLI ÜDÜLÉS SZOCSIBAN ■Utazás repülőgéppel, március 8-án és 26-án, • valamint április 6-án, 15-én és 26-án. 12 nap f 3300 Ft LENINGRÁD-MOSZKVA Utazás repülőgéppel, február 3-án és 15-én, valamint március 3-an, 10-én és 20-án. 7 nap 3580 Ft HÁROM FORRADALOM NYOMÁBAN Utazás repülőgéppel Leningrádba, január 4-e és március 21-e között, több alkalommal. 6 nap 2280-3000 Ft KIJEV-MOSZKVA Utazás vonattal, március 9-én 24-én és 31-én. 8 nap 3200 Ft Nyugdíjasoknak 3050 Ft ÜDÜLÉS A BOLGÁR RODOPE HEGYSÉGBEN Utazás repülőgéppel, február 11-én. 8 nap 3800 Ft KULONVONATTAL A LIPCSEI VASÁRRA Utazás március 8-án és 12-én. Elhelyezés I. o. diákszállóban, teljes ellátás. 7 nap 1600 Ft LÁTOGATÁS BECSBEN Nyugdíjasoknak. Utazás autóbusszal, márciustól júniusig. 4 nap 1750 Ft ÜDÜLÉS SZASZ-SVÄJCBAN (Stolpen) Utazás repülőgéppel és autóbusszal, március 25-én. 8 nap 2350 Ft ÜDÜLÉS ZAKOPANÉBAN Utazás vonattal és autóbusszal, március 29-én. 8 nap 2800 Ft Nyugdíjasoknak 2600 Ft HÉTVÉGE VARSÓBAN (Félpenziós ellátás). Utazás repülőgéppel, március 14-én, 21 én és 29-én. 3 nap 1550 Ft REPÜLŐGÉPPEL A LIPCSEI VASÁRRA Utazás március 7-én, 8-án, 9-én, 12-én és 13-án. TÁRSASUTAZAS LVOVBA Utazás autóbusszal, február 5-én és március 10-én. Teljes ellátás. 5 nap 1900 Ft 6 nap Ft 1 világosi tás, jelentkezés az IBUSZ irodákban 2400 Ft a világ járás mégis inkább a fiatalokat vonzza, mert aki már családot alapított, egyre nehezebb szívvel hagyja itthon hozzátartozóit/ Hat hónap nagy idő, s legalább ennyit kell egyfolytában a hajón töl­teni. (Ezalatt mindössze egy­két utat tesznek meg, ugyanis a közel-keleti út 2—3, a dél­amerikai három, a távol-keleti hat hónapig tart.) A hazulról küldött leveleket pedig gyak­ran nem kapják meg a címzet­tek. Hányszor előfordult, hogy a tervezettnél korábban ér­keznek valamelyik kikötőbe, az otthoniak pedig úgy időzí­tik az írást, hogy levelük az előre jelzett időpontban érkez­zen. Közben pedig sikerül gyorsan berakni a szállítandó árut, s a hajó felszedi a hor­gonyt. Jó esetben a kikötő Bejrút, Alexandria, Rijeka vagy Trieszt, ahol van a MAHART-nak kirendeltsége, mely összegyűjt) a leveleket, és vagy a hajóra továbbítja, vagy visszaküldi Budapestre. Nemegyszer egész zsákravaló levél érkezik a kirendeltsé­gekről. „Fiad született" Van azonban lehetőség a gyors és biztos üzenetre is: a többnyire hivatalos közlése­ket, árurendeléseket továbbító rádió-adóvevő készülékeken a tengerészek táviratozhatnak ha­za. Természetesen nem korlát­lan terjedelemben és nem akár­hányszor. Havonta 48 szó üzenhető díjmentesen, azon felül szavanként 80 fillért keli fizetni. S ha családtag üzen a hajóra, akkor is a tengerész „számlájára” írják az üzenet szavait. A táviratot rendkívül gyorsan közvetítik. Monori Kiss István, a Cegléd moto­ros harmadik tisztje például két órán belül megkapta azt az értesítést, hogy „14-én fiad született 2270 gramm súllyal. Éva, gyerek jól vannak. Sok­szor csókol anya”. A hajókra szóló sürgős üzeneteket telefo­non jelzik a DETERT-nek, s tekintettel arra, hogy két- óránként mindfn hajóval kap­csolatot létesítenek, ennyi idő elegendő a távirat kézhezvé­teléhez. Visszafelé valamivel lassabban érkezik a hír. Ugyanis a rádiósok postai táv­iratként küldik a címzetthez. Sződligetre, a vasútsorra pél­dául csak másnap kapta meg Parádi Attiláné azt az értesí­tést, mely szerint a Hungária (ezen a hajón másodtiszt a férje) Las Palmasból 16-án in­dul, és Lengyelországba megy. Kétezer adás A MAHART rádiós részle­gében négy adó- és négy ve­vőkészülékkel dolgoznak. A hét rádiósnak jócskán van munkája. Mint Horváth Fe­renc csoportvezető elmondta, 10 és 18 óra között minden ha­jóval háromszor létesítenek kapcsolatot. Ennyiszer kötelező jelentkezniük, a tengerjárók­nak, de ha marad még üzenni- valójuk, 18 óra után van rá módjuk. Igaz, a kikötőben álló tengerjárók egyáltalán nem üzennek, amikor jelentkezniük kell, csak egy — úgynevezett — pontot adnak, hogy ne za­varják a parti állomásokat, mégis a tengerről és a tenger­re küldött adások száma ha­vonta eléri a kétezret. Jobbá­ra hivatalos, rakomány- és helyzetjelentéseket, anyag- igényléseket sugároznak, ame­lyek terrrjészetszerűleg terje­delmesek. Az összes üzenet negyven százaléka rövid ma­gántávirat. A nem hivatalos közlemények száma kará­csonykor majdnem két és fél­szeresére nő. Ilyenkor csak azok küldenek viszonylag ke­vesebb táviratot, akik maguk­kal vitték feleségüket is. (Erre azoknak van lehetőségük, akik már sok éve viselik a tenge­rész-egyenruhát.) Karácsony­kor sok családtag kikötőláto gatási engedélyt kér, hogy ta­lálkozhasson bátyjával, férjé­vel, apjával. Befejezésül a rádiós-után­pótlásról beszélt a csoportve­zető. Elmondta, hogy a posta időnként egyéves rádióstanfo- lyamot szervez. Az idén hu­szonkét olyan matróz végezte el az iskolát, akik már 5—6 éve hajóznak. Most jó tíz évig nem lesz „rádiósgondja” a MAHART-nak. Czibor Valéria Távlati terv készül a termálturizmusra Jelenleg körülbelül ötszáz­negyven 35 Celsius-fok feletti meleg vizű kutat tartanak szá­mon az országban, ezeknek egy részét fokozott mérték­ben az idegenforgalom szol­gálatába lehetne állítani. A termálturizmus megteremté­sére a regionális fejlesztési tervezési iroda készít távlati Minősítő vizsgál tett ÍVHEGESZTŐ SZAKMUNKÁSOKAT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK Német vagy francia nyelvtudással rendelkezők előnyben! Jelentkezni lehet' o PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán. Budapest IX., Yiolo u. 45. koncepciót, munkájukat az ENSZ is támogatja, ugyanis a nemzetközi szervezet felfigyelt egyre növekvő személyi tranzitforgal­mat lebonyolító orszá­gunk gazdag melegvízkin­csére. A lakosság igényeit is figye­lembe veszik a fürdőhelyek kialakításához; 60 ezer kér­dőívet osztottak ki, hogy tá­jékozódjanak; milyen az ideá­lis üdülő-fürdőhely a közön­ség, szerint. Az adatokat most összegezték, s kitűnt, a kirán­dulást, természetet kedvelők számára leginkább a gyógyfürdő, a meleg vizű strand a fő vonzerő, a megkérdezettek 27 száza­léka keresi fel rendszeresen ezeket a helyeket. A feldol­gozott adatok szerint a fa lusi lakosság nagyobb mérték­ben igényli a medencék me­leg vizét, a városiak edzet­tebbek. a hideg vizű strando­kat is szívesen felkeresik. A gyógyfürdők iránt főként a 35 éven felüliek érdeklődnek. A kérdőívek másik részét a hazánkba látogatni szándé­kozó külföldiek között osz­tották ki, az adatokat hama­rosan értékelik. Annyi ifiáris bizonyos, hogy a Magyaror­szágra látogató, megkérde­zett külföldiek 83 százaléka meleg vizű fürdőhelyeinkre is szívesen ellátogatna útja so­rán. APRÓHIRDETÉSEK BaammgKg; ' ocm­Gödöllő Városi Tanács Kórháza, Ady Endre sétány 56. felvesz szakképesítéssel rendelkező csecsemőgondozót, laborasszisztenst, olaj- és szénkazán fűtésére vizsgával rendelkező fűtőt, valamint takarítónőt. Nagykörös Városi Ta­nács Kórháza (Fáskert u. 1.) azbnnali belé­péssel felvesz szakkép­zett mosómestert. Meg­felelő jelentkező hiá­nyában az állást 8 ált. isk. dolgozóval is be- töltjük. Beiskolázást biztosítunk. Lakatos és hegesztő, valamint vasipari szak- és betanított munká­sok jelentkezését vár­juk, változó szerelési munkahelyekre. Cím: Cegléd, Budai út (vas­úti megálló mellett). Tel.: Cegléd 10—881.* A Gödöllői Város­gazdálkodási Vállalat (Gödöllő. Szabadság út 26.) felvételre keres mély- és magas­építő tervezőt technikumi vagy üzemmérnöki végzettséggel, kőműves, ácsfállványozó. villanyszerelő, bádogos, asztalos, kertész, kazánfűtő szakmunkásokat takarító, útkarbantartó, kubikos, úttisztító.. 1 íe éjjeliőr dolgozókat. Jelentkezés: telephelyen a személyzeti és munkaügyi csonortnál. Középiskolai végzett­ségű, német—angol vagy német és a latin nyelvcsaládho? tartozó valamely más nyelv­tudással rendelkező gyors- és gépírót ke­resünk. A jelentkezés seket Ioari Műszergyár személyzeti és okta­tási osztály. Aszód Pf. 2. címre kérjük küldeni. Azonnali felvételre, keresünk gyakorlattal rendelkező beruházót géoész-, elektromos- kalorikus mérnököket fejlesztői, üzemviteli és műszaki ellenőri mun­kára. Jelentkezés: ön­életrajzzal a személy­zeti osztályunkon Gyümölcs- és Főzelék­konzervgyár Dunake­szi Vasút utca 11 A Fővárosi Ingatlan- kezelő Műszaki Válla­lat felvételre keres építészmérnököt, épü­letgépész üzemmérnö­köt, építésztechniku­sok műszaki előkészí­tői, tervezői, műveze­tői munkakörökre. Je­lentkezés: Bp. IX., Üllői út 45. I. em. 12. Személyzeti és oktatá­si osztály. _____________ A M ÁV Kecskeméti nagyállomás főnöksé­ge felvételt hirdet 18—38 éves férfiak ré­szére váltókezelői, sa­rukezelői. vonatkísérői munkakörbe. Üzemi étkezés. egyenruha, munkaruha, a dolgozó ‘‘és családtagjai részére szabadjegy biztosítva Jelentkezés a kecske­méti nagyállomáson a q7Pt-n pl xryofT Kéményseprő átkép- zőst ceglédi munka­helyre azonnali belé­péssel felveszünk. Bé­rezés kollektív szer­ződés szeriqt. Jelent­kezni lehet: Cegléd, Szolnoki út 4. szám alatti irodánkban. Minden nap 8—16 óráig.________,_________ Sz ámviteli pénzügyi termeltetési, termelési osztályvezetőket. ke­reskedelmi csoportve­zetőt, szárítóüzemve­zetőt, energetikust, gépkönyvelőt, anyag- könyvelőt. anyaggaz­dálkodót. anyagbeszer­zőt. 1ogi előadót keres felvételre szakmai gya­korlattal. előírt iskolai végzettséggel ceglédi munkahelyre a P' megyei Zöldsée és Vállalat ceglédi Gyár- Gyümölcsfeldolgozó egysége. Kőbányai munkahely­re jó pozícióban lev* bútoripari szövetkezet exportmunkák gyártá­sára felvesz: asztalos szakmunkásokat. fa­ipari géDmunkásokat segédmunkásokat Je­lentkezni' lehet: Bd X.. Maláta *u. 31 Ér­deklődni: 149—?92-e« telefonon A MÁV Gépjavító üzem »elvételre keres azonnali belépésre: kovács marós, lakatos. esztergályoö, gyalus festő-mázoló, gáz-vízszerelö. villanyszerelő, bádogos kőműves betanított gépmunkás. segédmunkás, anyagmozgató. takarítónő. vasú tőr. valamint gyors- és eépírókat Cím: Bpest XIV. kér., Tahy u. 97-101. Betárat: Tatai út és Fáy ót sarokról A Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat váci- fiókja Vác. De­recske dűlő 4. (a Hét­kápolna és a Hajógyár között) azonnali belé­péssel felvesz: férfia­kat (kocsikísérői mun­kakörbe). Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. 44 órás munkahét, sza­bad szombat. Jelent­kezés a fenti címen Gyakorlattal rendelke­ző faipari technikust asztalosrészlegünkbe azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés a munka­ügyi osztályunkon Cím: Nagykőrösi Gép­javító és Faipari Szö­vetkezet 2751 Nagykő- rös. Váncsoöi u 18. Azonnali belépéssel felveszünk gépírni tudó adminisztrátort, vegyipari szakmunkásokat, általános géplakatosokat (lehet kezdő is), szerkezeti lakatosokat, segédfűtőket (gázkazánhoz), férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest IX., Tagló u. 11—13. Munkaügyi osztály A Vízkutató és Fúr. Vállalat alkalmaz tere­pi munkára munká­sokat. Jelentkezés VIKUV Budapest V Zrínyi u. 1. IV. em munkaügy. telefon 139 — 841 ____________ Az Egyesült Dunamenti Mg. Tsz. Bányaüzeme, Göd, felvesz vizsgázott 5 éves gyakorlattal rendelkező nehézgépkezelőt E 302 kotróra és T—100-as buldózerre segédgépkezelőt, valamint gépkezelőt, tehergépkocsi­vezetői ; jogosítvánnyal, FRAG B 1 rakodógépre. Jelentkezés: Göd. Bányaüzem irodája. Kistarcsai bőrdíszmű üzemünkbe szakkép­zett dolgozót felve­szünk. szakképzetlent betanítunk. Jelentke­zés: PEVDI Kistarcsa Széchenyi u. 51 Dunakeszi hűtőház azonnal felvesz gyakorlott és szakképzett SZTK-ügyintézőt, terv-statisztikust, munkaügyi előadót, teljesítmény normást. Jelentkezés: Dunakeszi­Újtelep. Tel.: 213—019. Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat megyei irodája felvételre keres kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat és lakatosokat. Jo,entkezni lehet: Cegléd, Pesti út 76. szám. Volán 1. sz. Vállalat azonnali belépéssel felvesz százhalombattai munkahelyre, hálózati Villanyszerelőket, rakodódógép1* kezelőket, darukötözőket, rakodómunkásokat. Jelentkezés: 3. sz. üzemegység Budapest III., Zay utca 24—26. munkaügy. A Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat szentendrei javító- műhelyébe sürgősen alkalmazna autószere­lő, építőipari gépsze­relő és segédmunkás dolgozókat. Felvenne forgórakodó-kezelőt is. Jelentkezés: Szent­endre, Kőzúzó u. 3. címen, gépészeti veze­tőnél. __________________ Sz entendre, Alkot­mány utcai általános iskolában hivatalse- gédi állásomat átad­nám. Cserelakás szük- séges. Matcák Lajos. Felveszünk irodai kéz­besítőt. Cím: Humán Intézet Gödölő, Tán­csics Mihály u. 82. Munkaügyi osztály. ADÁS- ^ ? VETÉL Eladó beköltözhető szoba, konyhás ház, építőanyaggal együtt. Vác. Bottyán utca 6. Eladó 1900 négyszögöl telek azonnal beköl­tözhető szoba, konyha, kamrás lakással. Ér­deklődni lehet: Dabas III., Biksza Miklós út 572. sz. Októberben vizsgázott UK rendszámú. 8 sze­mélyes GAZ 69-es e- repjáró személygépko­csi eladó. Irányár: 40 000 Ft. Cegléd, Széchenyi VI. 2. Pestlőrincen XVIII.. Reviczky Gyula u. 36. 3 szobás családi ház beköltözhetően eladó. ; 2 db 3 férőhelyes és 1 db 9 férőhelyes nyúl- ketrec eladó. Nagy- kőrös. Toldi ti. 10. Eladó gumis kocsi. Al- bertirsa, Batthyányi út 30. sz. Eladó 407-es Moszkvics sürgősen, olcsón. Ér­deklődni: 17 órától, vasárnap egész nap. Abony. Szolnoki út 6. Eladó ház, 850 négy­szögöl portával. Ceg- lédbercelen, Deák F. u. 28. Lédecinél. VW 1300-as. CX-es el­adó. Érdeklődés: 16— 20 óra között 639—347. Eladó Gödöllőn, Buda­pesttől 20 km-re azon­nal beköltözhető ház, 1000 négyszögöl kerttel 350 000 Ft. 3 szoba, ga­rázs. pince, nagy mel­léképületek ! Kassó Dezsőné, 1077 Buda­pest, Bethlen Gábor u. 4. Tel.: 224—810. _______ El adó családi ház, nagy telekkel, állattar­tásra alkalmas. Érdek­lődni: Cegléd, Tömör­kényi u. 30. A Törtei! Aranykalász Mgtsz MEGVÉTELRE FELKÍNÁLJA az alábbi anyagokat; beton átereszcső tojásszelvényű 30/45 cm 74 db. b'eton átereszcső tojásszelvényű 40'60 cm 1 db, beton átereszcső 0 40.100 cm 4 db; beton előfej 40 cm 4 db. keramit 46 m3. Evetix 74 q. Ar megegyezés sz^.lnt. Ügyintéző: Simonyi Gyula, Telefon: Törtei 19. Kolbásztöltő gép fo­gasléces. disznóperzse- iő gép- fatüzelésű. —• Kulcsár kisiparosnál, Budapest. Rákóczi út 6 sz __________ Vi dékiek eredménye­sen megtanulhatnak németül, angolul kül­földi lélektechnikai le­velező oktatással. Szín­vonalas. intenzív tan­anyagomat 8 gépelt ol­dalon 55 Ft-ért posta- fordultával küldhetem, tandíi kedvezménnyel 16 oldalon kilencven Ft-ért. Csongor Sándor nvelvpedagógus. 1364 Budapest 4, postán ma­radó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom