Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-22 / 273. szám

1974. NOVEMBER 22., PÉNTEK 3 Közlemény o Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974. november 20-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. november 20-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai. \ A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta — Pullai Árpád elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját az idő­szerű nemzetközi kérdésekről, — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának előterjesztését a XI. kongresszussal kapcsolatos politikai és szervezeti kérdésekről. > I. A Központi Bizottság áttekintette a nemzet­közi helyzetet, a párt és a kormány nemzet­közi tevékenységét, és jóváhagyta a legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. O A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi élet fő irányzata nem változott. Fokozatosan létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy az enyhülés folyamata tovább erősödjék. Az események alakulásában meghatározó szerepet töltenek be a béke és a szocializmus javára megváltozott erőviszonyok, a szocia­lista országok egyeztetett külpolitikai lépései. Ezt a politikát a dolgozó tömegek, a haladás hívei egyre szélesebb körben támogatják. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai döntő módon járulnak hozzá az enyhülés ered­ményeinek megszilárdításához, továbbfejlesz­téséhez. A világpolitikai helyzet alakulásában nagy jelentősége van a szovjet—amerikai ál­lamközi viszony javulásának. A Központi Bi­zottság üdvözli Leonyid Iljics Brezsnyev elv­társ és Gerald Ford elnök közeli napokban esedékes találkozóját. A nemzetközi enyhülés hívei és ellenzői kö­zött tovább folyik a küzdelem. Az imperialista, hidegháborús, agresszív erők nem mondtak le céljaikról, folytatják harcukat a szocializ­mus, a haladás ellen, csökkenteni igyekeznek a nemzetközi enyhülés ütemét. Visszahúzó magatartásuk fő oka a tőkés monopóliumok és az egyes kapitalista országok politikai, gazda­sági és társadalmi problémáinak, valamint egymás közti viszonyainak kiéleződése. Az enyhülés ellenzői lassíthatják, de meg­akadályozni nem tudják a pozitív nemzetközi irányzat térnyerését. A szocializmus, a hala­dás, a béke erői továbbra is állhatatosan har­colnak az enyhülésért, a különböző társadalmi rendszerű országok egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlesztéséért. O A tőkés világban mélyültek a politikai, társadalmi, gazdasági válságjelenségek, nagyarányú infláció bontakozott ki, fokozó­dott a létbizonytalanság, nőtt a munkanélküli­ség. A monopóliumok a válság terheit a dol­gozókra hárítják, ami tovább növeli a gazda­sági és a szociális feszültségeket. Tovább mé­lyültek a tőkésországok ellentétei, élesedik a haladó erők és a reakció küzdelme. A tőkés­országok válsága kihat az agresszív katonai tömb, az Észak-atlanti Szövetség, valamint a Közös Piac helyzetére. A tőkés világban a kommunista és munkás­pártok eredményesen vezetik a munkásosz­tály, a dolgozók harcát, a demokratikus erők jelentős sikereket aratnak. Ebben fontos sze­repe van a baloldali erők összefogásának. A Francia Kommunista Párt októberi rendkí­vüli kongresszusa tovább szilárdította a bal­oldal egységét a közös program megvalósítása érdekében. Portugáliában a demokratikus erők szeptemberben meghiúsították a reakció ellenforradalmi puccskísérletét. Görögország­ban megbukott a fasiszta katonai junta, sike­resen megkezdődött a haladó erők újjászerve­zése, kibontakozása. Olaszországban a töme­gek mind egységesebben lépnek fel a fasiszta törekvések ellen; követelik a kormánypolitika megváltoztatását, a gyökeres reformokat a leg­égetőbb társadalmi problémák megoldására. Pártunk, a magyar nép szolidáris a tőkésor­szágok kommunistáinak és más demokratikus erőinek küzdelmével, melyet a monopóliumok hatalma és a kizsákmányolás ellen, a dolgozó tömegek helyzetének javításáért, a társadalmi haladásért vívnak. O Európa békeszerető erői folytatják har­cukat a földrész békéjének és biztonsá­gának megszilárdításáért. Fontos feladat az európai biztonsági és együttműködési értekez­let befejezésének előmozdítása. Az értekezlet zárószakaszának mielőbbi sikerre vitele nem­csak földrészünk népeinek, hanem az egész emberiségnek alapvető érdeke. Arra törekszünk, ' ogy az európai politikai enyhülést egészítsék ki a katonai enyhülést szolgáló megállapodások és intézkedések. A közép-európai haderő és fegyverzet csökkenté­se — az egyenlő és kölcsönös biztonság elvei alapján — lényeges hozzájárulás lenne a ka­tonai enyhüléshez. A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy a fennálló nemzetközi helyzetben a Varsói Szer­ződés szervezetének döntő szerepe van a béke és biztonság megőrzésében, megszilárdításá­ban. Mindaddig, amíg az imperializmus fenn­tartja agresszív katonai tömbjét, a NATO-t, s folytatja a fegyverkezést, következetesen to­vább kell erősíteni a Varsói Szerződés védel­mi szervezetét. Az enyhülési folyamat előrehaladása mel­lett jelenleg is léteznek földünk külön­böző térségeiben olyan feszültséggócok, ame­lyek bármikor veszélybe sodorhatják a világ békéjét. A béke, a függetlenség, a társadalmi haladás, valamint az állami szuverenitás vé­delmezőinek erős frontjával együtt szembe- szállunk az agresszív erők mesterkedéseivel, támogatásunkról biztosítjuk a szabadságukért küzdő népeket. A Központi Bizottság újból megerősíti: vál­tozatlanul támogatjuk a vietnami nép igazsá­gos harcát. Vietnamban csakis a párizsi meg­állapodások pontos és maradéktalan teljesíté­se biztosíthatja a szilárd és igazságos békét. A Központi Bizottság üdvözli a laoszi egy- ségkormány és az országos politikai konzul­tatív tanács munkájának megkezdését. Támo­gatjuk a kambodzsai nép nemzeti felszabadító harcát. A Magyar Népköztársaság következetesen síkraszáll a Ciprusi Köztársaság függetlensé­gének, szuverenitásának és területi épségének megvédéséért. Izraelnek a közel-keleti rendezést elutasító, az arab országokat és az általános békét fe­nyegető politikája ismét növeli a feszültséget e térségben. Támogatjuk az arab népek igaz­ságos követeléseit; azt, hogy vonják ki az iz­raeli csapatokat az 1967-ben megszállt terü­letekről, és állítsák helyre a palesztinai arab nép nemzeti jogait. Üdvözöljük, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezete napirendre tűzte a palesztin nép jogainak kérdését, és közgyű­lésére meghívta törvényes képviselőjét, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet küldöttségét. O A gyarmati sorból felszabadult országok a kedvező nemzeti légkörben sikereket érnek el az imperialista törekvésekkel szem­ben; az enyhülés irányzata kedvező hatást gyakorol a függetlenségüket elnyert, fejlődő, valamint a nemzeti önállóságukért harcoló országok helyzetére. Pártunk, a magyar nép szolidáris Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeinek függetlensé­gi harcával. Központi Bizottságunk üdvözli az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak újabb sikereit. Követeli, hogy szűnjön meg a fasiszta terror és a haladó személyek üldö­zése Chilében, Uruguay ban és másutt. Köve­teli Luis Corvalán, Rodney Aristmendi elvtár­sak és a demokráciáért, szabadságért küzdő más bebörtönzött hazafiak szabadonbocsátá- sát. © Pártunk és kormányunk a beszámolási időszakban népünk érdekeinek megfele­lően, internacionalista elveinkhez híven fej­lesztette nemzetközi kapcsolatainkat. Hazánk számára kiemelkedő politikai ese­mény volt párt- és kormányküldöttségünk Szovjetunióban tett látogatása ez év szeptem­berében. A látogatás kifejezte, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri ba­rátsága, együttműködése töretlenül fejlődik, és jól szolgálja a két ország, a szocialista kö­zösség, a világ haladó erőinek érdekeit. De­monstrálta a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a ma­gyar és a szovjet kormány s a két nép közti teljes elvi-politikai egységet. A Központi Bi­zottság nagyra értékelte a tárgyalások ered­ményeit. Megállapította, hogy párt- és kor­mányküldöttségünk teljes mértékben eleget tett megbízatásának, tovább erősítette a meg­bonthatatlan magyar—szovjet barátságot. A szocialista országokkal fennálló kétolda­lú kapcsolataink fejlődésének fontos esemé­nye volt Losonczi Pál elvtárs látogatása a Lengyel Népköztársaságban, Fock Jenő elvtárs látogatása a Bolgár Népköztársaságban, va­lamint a Jumzsagijn Cedenbal elvtárs vezette mongol párt- és kormányküldöttség, Pjotr Ja- roszewicz lengyel miniszterelnök és dr. Raúl Roa kubai külügyminiszter látogatása ha­zánkban. A békés egymás mellett élés elvei alapján tovább szélesedtek államközi kapcsolataink a kapitalista országokkal is. Kalevi Sorsa finn miniszterelnök, Trygve Bratteli norvég mi­niszterelnök látogatása hazánkban kapcsola­taink eredményes fejlődését segítette elő. A szolidaritás és a barátság szellemében bővült együttműködésünk a fejlődő országokkal. O A Központi Bizottság jóváhagyta az európai kommunista és munkáspártok varsói konzultatív értekezletén részt vett kül­döttségünk munkáját. Helyesli az értekezlet állásfoglalását, az európai testvérpártok kon­ferenciájának jövő év első felére tervezett összehívását, s azt, hogy napirendje kereté­ben az európai békéért, biztonságért, az együttműködésért és a társadalmi haladásért vívott harc kérdéseit vitassák meg. A Köz­ponti Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a kommunista és munkáspártok regionálisan és világméretekben végzett közös munkájának, megerősíti készségét, hogy elősegítse az erre irányuló gyakorlati lépéseket. A beszámolási időszakban fejlődtek és bő­vültek kapcsolataink a szocialista országok testvérpártjaival. A kapitalista országok test­vérpárjaival is szorosan együttműködünk. Élénkebbek kapcsolataink a fejlődő országok kommunista és nemzeti demokratikus pártjai­val. Pártunk a kommunista világmozgalom marxista—leninista egységének erősítésére tö­rekszik; ennek megfelelően a jövőben is kész elősegíteni a kétoldalú, kölcsönösen hasznos pártkapcsolatok fejlődését. Pártunk a haladás, a béke érdekében kap­csolatokat hoz létre az együttműködésre kész európai szocialista és szociáldemokrata pár­tokkal. Ennek szellemében több hasznos ta­lálkozóra, véleménycserére került sor. Köz­ponti Bizottságunk üdvözli és támogatja az utóbbi időben kibontakozó európai szakszer­vezeti egységtörekvéseket. II. A Központi Bizottság megvitatta a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa elő­készítésének kérdéseit. A Központi Bizottság úgy határozott, hogy a jövő év márciusában tartandó XI. kong­resszusnak a következő napirendet javasolja: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának beszámolója. — A Központi Bizottság határozatterve­zete a XI. kongresszusnak. — A Központi Bizottság javaslata a szer­vezeti szabályzat módosítására. — A Központi Bizottság javaslata a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt programnyi­latkozatára. 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- ' ponti Ellenőrző Bizottságának jelentése. 3. A Fellebbviteli Bizottság jelentése. 4. A Központi Bizottság és a Központi El­lenőrző Bizottság tagjainak megválasz­tása. A Központi Bizottság megtárgyalta és jóvá­hagyta a XI. kongresszus irányelveit. Az irányelveket decemberben nyilvánosságra hozza; a párttagság vitassa meg, tegye meg észrevételeit. A Központi Bizottság úgy határozott, fel­kéri a Szakszervezetek Országos Tanácsát, a Kommunista Imjúsági Szövetség Központi Bizottságát, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsát, az Országos Szövetkezeti Tanácsot, a Magyar Nők Országos Tanácsát és a Magyar Tudományos Akadémia elnökségét, hogy a kongresszusi irányelveket tárgyalják meg és véleményezzék. A Központi Bizottság megtárgyalta és jó­váhagyta a szervezeti szabályzat módosításá­ra vonatkozó javaslatot, és azt decemberben a párttagság elé bocsátja megvitatásra. A Központi Bizottság megvitatta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatá­nak tervezetét. Megállapította, hogy a munka megfelelő ütemben halad, s lehetővé válik, hogy a Központi Bizottság a programnyilat­kozat tervezetét a XI. kongresszus elé ter­jessze. ★ ★ ★ A Központi Bizottság megállapította, hogy a XI. kongresszus előkészítése rendben folyik. Örömmel tapasztalja, hogy most, a kongresz- szusi felkészülés időszakában a kommunisták és velük együtt a munkásság, a dolgozók nagy tömegei, a szocializmus hívei odaadóan és eredményesen munkálkodnak a szo­cialista építés soron levő, napi feladatainak megoldásán. Ezt nagyszerűen segíti a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított és országossá vált szocia­lista munkaverseny. A Központi Bizottság felhívja a párt-, álla­mi, szövetkezeti, szakszervezeti és KlSZ-szer- vezeteket, hogy a munkaversenyhez minden segítséget adjanak meg. Az üzem- és munka- szervezés további javításával úgy bontakoz­tassák ki a dolgozók alkotó munkáját, hogy a verseny céljait folyamatosan és a népgazda­ság fő feladataival összhangban érjük el. A kongresszusi felkészülésünk része, hogy népgazdasági tervünket a lehető legjobban teljesítsük. Ezen belül nagy nehézségeket oko­zott és kivételes erőfeszítéseket követelt a rendkívüli őszi időjárás, a hosszan tartó eső­zés és az árvíz. Szocialista mezőgazdaságunk a társadalomtól kapott segítséggel úrrá lett a nehézségeken. A betakarításban és a kenyér­gabona-vetésben is sikerült behozni az idő­járás okozta nagy lemaradást, és megvannak a feltételei annak, hogy a még hátralevő teendőket elvégezzük. A Központi Bizottság elismerését és köszö­netét fejezi ki az odaadó munkáért, a példás helytállásért a mezőgazdaság, a közlekedés, a szállítás dolgozóinak és az őket segítő ipari üzemek, intézmények és társadalmi szerveze­tek dolgozóinak, a nyugdíjasoknak, a kato­náknak, a diákoknak, mindazoknak, akik a kivételes erőfeszítésekben részt vettek. Ez a nagy társadalmi méretű megmozdulás de­monstrálta népünk öntudatát, a közösségi fe­lelősségérzet és összefogás nagy erejét. Összefog száz brigád Százhalombattán Csütörtökön délután mint­egy 40 szocialista brigádvezető és brigádtag gyűlt össze a Dunai Kőolajipari Vállalat be­járatánál lévő, a napokban be­fejezett új művelődési cent­rumban, amelyet Péceli Béla, a DKV igazgatója adott át rendeltetésének. Az öt na­gyobb és több kisebb helyisé­get magába foglaló, több mint 25 millió forint értékű épület­részt a 26. számú Építőipari Vállalat dolgozói építették. A DKV-beruházáson dolgo­zó több mint 30 vállalat száz szocialista brigádját képviselő jelenlevők rövid ünnepség után az együttlétet. arra hasz­nálták fel, hogy gondolatokat cseréljenek néhány aktuális teendőről. Ezt László Károly- nák, a DKV beruházási főosz­tályvezetőjének emlékeztetője Vezette be, amelyben utalt ar­ra, hogy a kivitelező vállala­tok szocialista brigádjai feb­ruárban újszerű szerződések­ben rögzítették, hogy vállala­taik kooperációján túl, min­dent megtesznek a brigádok közvetlen, jó együttműködésé­ért, és egymás munkájának elősegítéséért. A megállapodá­sok fő célja az volt, hogy gyor­suljon a DKV fejlesztése, a benzinfrakcionáló és a kutató­laboratórium üzembe helyezé­se. továbbá az úgynevezett ortoxylől üzem és a tartály­park építése. A beszélgetés során Szobosz- lai István, a Mélyépítő Válla­lat részlegvezetője elmondotta, hogy brigádjaik mintegy 30 millió forint értékű mélyépíté­si feladataihoz különösen fon­tos a jó együttműködés, azért — javasolta — az elkövetkező hetekben kisebb részletekre is kiterjedő terveket dolgozzák ki együtt. Moldvai Zoltán, a Budapesti Kőolajipari Gépgyár előgyártó üzemének vezetője a kommunista műszakok fontos­ságát hangsúlyozta, mert mint mondotta, azok eddig is je­lentős eredményeket hoztak, gyorsították a munkát és lel­kesítették a résztvevőket. Ha­der Mihály, a DKV műszaki ellenőre arra kérte a jelenle­vőket, hogy amennyiben á bri­gádok kiegészítik eddigi válla­lásaikat, elsősorban a közeledő A Szovjetunió Állami Terv­hivatalának, a GOSZPLAN- nak hazánkban tartózkodó küldöttsége N. N. Mirotvor- cevnak, a GOSZPLAN elnök­helyettesének vezetésével teg­nap délelőtt legnagyobb élel­miszeripari üzemünkbe, a Nagykőrösi Konzervgyárba lá­togatott. A küldöttséget elkí­sérte Boór Károly, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályve­zetője, Hanner József, a Hun- garofruct vezérigazgatója, va­lamint Ábrahám Antalné, a Konzervipari Tröszt vezérigaz­gatója. A szovjet vendégeket Ko­határidők megtartására kon­centráljanak. A megbeszélést befejező összefoglalóban Bató István, a beruházás szakszervezeti inté­ző bizottságának titkára hang­súlyozta, hogy a brigádok ak­tivitása, áldozatkészsége egyik eszköze annak, hogy a DKY soron levő 6 milliárd 35 millió forint értékű, üteme időre el­készüljön. Ezért tovább fej­lesztik a vállalatok és a bri- gá'c ok közötti kooperációt, két héten belül a gazdasági és a mozgalmi vezetőkkel folytatott megbeszélések, során új ré­szekkel egészítik ki az eddigi felajánlásokat. P. V. vács Sándor, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója vezei- te végig a gyár csarnokain. amelyekben évente 1,2 milli­árd forint értékű különfél-, konzerv és befőtt készül. Ezek­ből a Szovjetunió évente mintegy 300 millió forint ér­tékben vásárol. A. gyár főbb részlege és a termékbemutató megtekintése után a szovjet vendégek tár­gyalásokat folytattak a ma­gyar szakemberekkel a Szov­jetunióban igen kedvelt hazai konzervtermékek szállításáról, s a délutáni órákban vissza­utaztak Budapestre. A Nagykőrösi Konzervgyárba látogatott a GOSZPLAN küldöttsége

Next

/
Oldalképek
Tartalom