Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-16 / 268. szám

< M^int 1974. NOVEMBER 16., SZOMBAT Ki lesz a harmadik? A kézilabda Magyar Nép­köztársasági Kupa országos se­lejtezőjében három férficsa­pat képviselheti megyénket. Az eddigi megyei mérkőzések alapján az IM Vasas Iklad, valamint a Váci Fonó már ki­harcolta a továbbjutást. Hogy ki lesz a harmadik, az a va­sárnapi Budakalászi Textiles —Ceglédi KÖZGÉP mérkőzé­sen dől el. A két NB Il-es csa­pat találkozója 10.30-kor kez­dődik Budakalászon. Labdarúgó NB I Kéthetes szünet után ma is­mét a bajnoki pontokért küz­denek a csapatok. Három ta­lálkozót rendeznek a főváros­ban, öt mérkőzésnek pedig vi­déki pálya lesz a színhelye. Ferencváros—Békéscsaba (13), Egyetértés—ZTE (13), Ha­ladás—Csepel (13), Pécs—Va­sas (13), Videoton—Bp. Hon­véd (13), Salgótarján—Tata­bánya (13), Rába ETO—MTK (13), Ű. Dózsa—Diósgyőr (16). CROSS-progrom Elkészült az 1975. évi hazai motorkerékpár-versenynaptár. A crossozók bajnoki viadalát hat futamban május 4. és szeptember 14. között rende­zik. A hat futam közül öt nemzetközi lesz. Nemzetközi versenyt tartanak július 6-án Kiskunlacházán is. Fóti eső — Tatai finis Fordulatos Kinizsi-év , Tanácskozott az Európai Asztalitenisz Unió vezetősége Rövid megszakítással csak­nem egész napon át tartott pénteken a Volga Szálló kü­löntermében az Európai Asz­talitenisz Unió vezetőségének budapesti tanácskozása. Kelen Béla, a magyar szövetség el­nöke üdvözölte a sportág eu­rópai vezérkarát, amely aztán megvitatta a sok napirendi pontból álló programot. Péntekre végleges lett a ju­bileumi verseny rajtlistája: a férfi egyesben 28, a női egyes­ben 24, a férfi párosban 14, a női párosban Í2 és a vegyes párosban 23 az indulók száma. Ma mind a három páros szá­mot befejezik, s a döntők elő­reláthatólag 20.30 óráig tarta­nak. Emlékkép a Fóti Gyermekváros elileni sorsdöntő mérkőzésről, ame­lyet esős időben, csúszós, nehéz talajon játszottak. Podhorszky, a Kini­zsi játékosa újabb gólja előtt. Fleischmann János felvétele A Nagykőrösi Kinizsi férfi kézilabdacsapata fordulatok­ban gazdag évet zárt. Egyik jelentős fordulat volt a me­gyei bajnokság hajrájában a vetélytárs Fóti Gyermekváros otthonában aratott 13:8-as győzelem, majd a tatai osztá- lyozón a legnagyobb rivális, a Tisza Cipő ellen kivívott si­ker. Az osztályozta a buda­pesti és megyebajnokok vettek részt. De kezdjük az elején. Néz­zük az együttes hogyan jutott el eddigi szereplésének csú­csára, hogyan verekedte be magát az NB II-be. Nyikos József sportköri elnök így em­lékezett: — Tizenkét évvel ezelőtt a Faipari Ktsz égisze alatt ala­kult meg a kézilabda-szak­osztály. A járásban kezdett a csapat, amelyet 1964-ben a Kinizsi sportkör vett át, s 1968-ban osztályozó után már a megyebajnokságban szere­pelt. Fokozatosan javultak a helyezések, így 1972-ben har­madik, 1973-ban, s akárcsak idén pedig megyebajnok lett a gárda. Monori Dénes edző há­rom és fél éve vette át az együttes felkészítését, s neki is nagy része van a sikerben. A megyebajnokságban a kö­rösiek 26 mérkőzés közül hu­A Nagykáta és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet MEGVÉTELRE AJÁNLJA AZ ALÁBBI ANYAGOKAT, nagyobb mennyiségben:- komplett neonarmatúrák neoncsővel (szabvány szerinti, 20-40 W-os, fémtokozott kivitelben):- világítótestek; villanyszerelési reflektorok;- villanyszerelési eszközök;- dekorációs felszerelések. A villanyszerelési eszközök és a világítótestek különböző kereskedelmi és ipari, valamint mezőgazdasági épületek belső világítására alkalmasak. Kérjük, hogy megrendeléseiket az alábbi címre szíveskedjenek küldeni: Xagytiála ós Vidéke ÁFÉSZ központi raktára Nagykáta, Temető u. ügyintéző: Burján László, Nagykáta 2601. Telefon: 204. szonkettőt megnyertek, egy­szer döntetlenül játszottak, há­rom találkozón pedig alulma­radtak. Végeredményben 45 ponttal vívták ki az idei első­séget, négy ponttal előzték meg a Gyermekváros együtte­sét. A mezőnyben a legtöbb gólt ők dobták, 662-öt, emel­lett a legkevesebbszer a kö­rösi háló rezgeti, 365-ször. — A tatai osztályozón ta­valy második volt a Kinizsi, s már akkor kivívták a sport­vezetők elismerését sportszerű magatartásukkal. Idén leszűrve az elmúlt esztendő tapasztala­tait, nyugodtan, higgadtan ját­szottak, s veretlenül végeztek Csoportjuk élén. A Testvériség elleni mérkőzésen nyolc gól­lal bizonyultak jobbnak az el­lenfélnél. — Ezután következett a nagy múltú Tisza Cipő elleni sorsdöntő találkozó. Váltott vezetés mellett zajlott a mér­kőzés, s a küzdelem hevessé­gére jellemző: két játékosunk sérülése. Zubány ujja eltört, Vikartóczki Kálmán válla pe­dig kiugrott, kórházba vitték őket. Győztes gólunk az utol­só másodpercekben esett, 18:17 volt a végeredmény. A har­madik meccsen, mivel a töb­biek körbeverték egymást akár hat góllal is kikaphat­tunk volna az Egri Finom- mechanikától, akkor is elsők vagyunk. Ezt az akadályt is győzelemmel vettük. Varsányi Gábor, Dér Gábor, Szabó Sán­dor kapus tetszett elsősorban de a többiek is minden dicsé­retet megérdemelnek. Az NB II-be jutott csapat számára a felkészülést a ha­gyományos körösi teremtorna jelenti. Gyarapodik az együt­tesek szácva, tartalékcsapatot is indítanak, s természetesen ezzel párhuzamosan az ifjú­sági gárdát. Tavaly készült el a sporttelepen a bitumenes já­téktér, s még egy salakos pá­lyájuk is van. Tai'asszal sze­retnék világító berendezéssel felszerelni a bitumenes pályát, s akkor sötétedés után is itt edahetnek majd a játékosok. A kézilabda-mérkőzéseket át­lagban 300-an tekintették meg. Valószínűleg ez a szám emel­kedni fog, az eddigieknél több néző lesz majd a város első NB TT-es férfi kézilabdacsapa- tának találkozóin. R. U Pilisiek az irsai szomszédvárban A labdarúgóknál az őszi hajrához érkezett a küzdelem. Az NB II-ben és NB Ill-ban három, a megyebajnokságban két forduló van hátra. Vasár­nap az NB Il-es Kossuth KFSE Nagykanizsán vendég­szerepei. Az NB Ill-ban a ki­lencedik helyezett Vác esé­lyesként fogadja .a 16. helyen álló ajkai csapatot. A gyengél­kedő Ceglédhez a középme­zőnyben tanyázó Békéscsabai VTSK látogat. Reménytelen­nek látszik az ÉGSZÖV hely­zete a listavezető Vasas Izzó otthonában. A Dunakeszi Vas­utas is utazik, a lacháziaknái kedvezőbb esélyekkel, ugyanis a Győri Elektromos a táblázat vége felé kullog. A megyebajnokságban az utolsó előtti forduló követke­zik, s most sem hiányoznak a műsorból az érdekes találko­zók. Ezek sorába tartozik az Albertirsa—Pilis, valamint a Manor—Maglód szomszédvár rangadó, amelyeken régi ve- télytársak találkoznak. Nagy­kőrös nehéz feladat előtt áll Törökbálinton, de a Bem SE sem mehet biztosra az ottho­nában jól szereplő Szigetújfa­lu ellenében. A vasárnapi labdarúgómű­sor. NB II. Olajbányász—Kos­suth KFSE (Nagykanizsa. 13, Tompa). NB III. Északnyugati cso­port: Váci Híradás—Ajkai Alumínium (13, Szendrő), Győ ri Elektromos—Dunakeszi VSE (13, Pócsi). Délkeleti cso­port: Ceglédi VSE—Békéscsa­bai VTSK (13, Jármai), Vasas Izzó—ÉGSZÖV MEDOSZ (Új­pest, Tábor utca, 13, Tapol- czay). Megyei bajnokság. A mérkő zések az elöl állók otthonában — egy találkozó kivételével — 13 órakor kezdődnek. Sziget- újfalu—Bem SE (Szarka), Monor—Maglód (Hűvé), Tö­rökbálint—Nagykőrös (Sur- man), Perbál—Budaörs (Kiss dr.), Albertirsa—Pilis (Soós G.), Gödöllő—Szigethalom (Só­mén), Pilisvörösvár—Aszód (Vasast. Iklad—Isaszeg (10.30, Angyal). A Kék Kardok Kupájáért kürt nagyszanasu nemzetközi műkor­csolyázó versenyen megkezdődött a férfiak küzdelme is. A kötelező gyakorlatok után a várakozásnak megfelelően a világbajnok NDK-s versenyző, Jan Hoffmann vezet. A magyar Nagy sandor eredményé­ről nem érkezett jelentés. Versenyről — versenyre A magyar bajnokság után legrangosabbnak számító ifjú­sági ökölvívótornán az Éne­kes István-emlékversenyen jól szerepeltek a Csepel Autó fia­taljai. Kisváltósúlyban Farkas Gyula imponáló versenyzéssel szerezte meg az elsőséget, irál- tósúlyban Sifter harmádik helye azt jelentette, hogy meghívták a válogatott keret­be. A Csepel Autó serdülő ökölvívói tegnap kezdték meg szereplésüket Pécsett az orszá­gos serdülő vidéki bajnoksá­gon. Kívülük a ceglédiek kép­viselik megyénket. ★ A Nagykőrösi Kinizsi két év után elevenítette fel ismét a Miskey Árpád kötöttfogású bir­kózó emlékversenyt. Bár több mint hetvenen neveztek, en­nek csupán egyharmada vetél­kedett. Három Pest megyei győztest avattak: Sárosi, Dányi (Nagykőrös), Szűcs (Cegléd). A pontversenyt a Szegedi Vas­utas nyerte. A hét végén újabb verse­nyek. szólítják szőnyegre a birkózókat. Kecskeméten szombat-vasárnap lesz a ser­dülő birkózók területi bajnok­sága, mindkét fogásnemben. Három megye, köztük Pest megye fiataljai vetélkednek. Súlycsoportonként az első há­rom helyezett jut az országos bajnokság mezőnyébe. A VOLÁN 1. SZ. VALLALAT 12. SZ. ÜZEM­EGYSÉGE azonnali belépéssel felvesz szállító-, rakodó­munkásokat Gödöllő. Vác. Aszód telephelyekre, továbbá forgalmi szolgálattevőket 6 órás elfoglaltsággal. Jelentkezés: Gödöllő, Dózsa György út 65.. Vác, Deákvári fasor, Aszód. Pesti út. Az Egyesült Izzó Rt. Vákuumtechnikai Gépgyár felvesz átképez az összes forgácsolási szakmára férfi és női munkaerőket, szerszámélezőket, galvanizálókat, kompresszor­kezelőket, középnyomású gázkazánhoz fűtőket, segédfűtőket, raktári anyagkiadókat, villanyszerelőket, mechanikai műszerészeket, hegesztőket, valamint férfi és női betanított, illetve segédmunkásokat. Budapest IV., Szilányi u. 6. (Rákospalota- Üjpest vasútállomásnál). A Viliért Vállalat Kistarcsai Forgalmi Főosztályára azonnali belépésre felveszünk 4—6 órás foglalkoztatásra takarítónőt. Nyugdíjas is lehet Jelentkezés: Kistarcsai Forgalmi Főosztály Gépesített asztalosműhely 150 m2 alapterülettel bérbe adó, vagy bedolgozó munkakört vállalnék megegyezés szerint. Vecsés, Somogyi Bacsó u. 33/a. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Gyáregysége vegyész szakközépiskolát vagy technikumot végzett női munkaerőt keres laboráns! munkakörbe azonnali belépésre. Továbbá gimnáziumot vagy közgazdasági szakközépiskolát végzett női munkaerőt keres anyagkönyvelési munkakörbe azonnali belépésre. Továbbá gimnáziumot vagy' szakközépiskolát végzett gépírónőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél személyesen Budakalász.. Szentendrei út 1—3. vagy a 639—850/201-es telefonon. A Pest megyei Ké­ményseprő Vállalat dunaharaszti kiren­deltségébe (Dunaha- raszti, Kossuth Laios u. 27.) felvesz admi­nisztratív ügyintézőt A kirendeltség terüle­tén havi 4—5 alkalom­mal munkaidőben ki­küldetés. Felveszünk a központba építőipari kalkulátort. Jelentke­zés: a vállalat köz­pontjában Budapest VII., Dohány u. 54. A Budakalászi Textilművek felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: szövő szakmunkás. textilkarbantartó szakmunkás. textilipari betanított munkás, általános segédmunkás. Fentieken kívül kollektív bérezéssel felvételre keresünk szociális létesítményeket rendbentartó munkásokat, továbbá üzemi porszívógép­kezelő munkásokat Cím: Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3. Szerelőipari gyáregység azonnali belépéssel felvesz gye. igazgató és gye. főmérnök mellé gyors-gépírónőket, valamint normatechnológust és raktárvezetőt. Jelentkezés: 463—363-as telefonon. A Gödöllői Város­gazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út , 26.) felvételre keres mély- és magas­építő tervezőt technikumi vagy üzemmérnöki végzettséggel, kőműves, ács-állványozó, villanyszerelő, bádogos, asztalos, kertész, kazánfűtő szakmunkásokat, takarító, útkarbantartó, kubikos, úttisztító, éjjeliőr dolgozókat. Jelentkezés: telephelyen a személyzeti és munkaügyi csoportnál. Budapesti munka­helyeinkre felveszünk: villanyszerelő, víz-, gáz-, fűtés- szerelő, általános lakatos, kőműves burkoló, hőszigetelő szakmunkásokat, betanított munkásokat és férfi segéd­munkásokat, valamint férfi raktárkezelőket. Betanított és segédmunkások részére a szakmunkás­képesítés megszerzését lehetővé tesszük. Vidékiek részére munkásszállót biztosítunk! Heti 44 órás munkaidő, minden héten szabad szombattal. Tápióság, Sülysáp és Dabas környékéről saját autóbusszal szállítjuk munkába és haza dolgozóinkat. Jelentkezés: Fővárosi Szerelőipari Vállalat munkaerő­gazdálkodási csoportnál. Budapest IX., Koppány u. 5. Telefon: 336—560/82. mellék. Megközelít­hető: Nyugati pályaudvartól a 6-os és 2-es villamossal, átszállással a Boráros térnél. Keleti pályaudvartól 23-as és 24-es villamossal a közvágóhídi végállomásig. Bivimpex nyersbőr­gyűjtő telepe férfi segédmunkásokat al­kalmaz raktári nyers­bőrmunkára. Cím: Cegléd, Lovász utca 2. szánN. Szentmártonkátai te­lepünk tmk-műhelyé- be keresünk szerszám- készítőt. Szentmárton- káta, Széchenyi u. 7. ADÁS­VETÉL Dabason vagy Gyálon bérelnénk egy vagy két szoba, konyha, fürdőszoba vagy fürdőszoba kialakítási lehetőséggel egészsé­ges házat vagy lak­készt nyugdíjas há­zaspár részére, 2—S évre. „Egy éven be­lül beköltözhető H 34 652” jeligére a kiadóba. ________ Ké tlakásos családi ház 125 negyszögöies telekkel, etazsfűtéssel azonnali beköltözéssel eladó. Bp. XV., Ber­csényi u. 127/a. Eladó 308 négyszögölön családi ház Kiskunlac­házán, Dózsa György út 87. 3 szoba plusz konyha, kamra, mel­lékhelyiségek. Község központjában, busz­megállóval szemben. Azonnal beköltözhető. Elfogadható árért el­adó. Érdeklődni lehet Józan Sándor, Kiskun- lacháza, Erdély út 18. Eladó másfél szoba, komfortos ház, 328 négyszögöl telekkel. Garázs van. Pécel, Szondi u. 20. ________^ Ké t szoba, összkom­fortos, távfűtéses öröklakás készpénzén Gödöllőn eladó. Egy éve épült. Ara: 400 ezer forint berende­zéssel együtt. Azonnal beköltözhető. Érdek­lődni: Gödöllő, Stromfeld sétány 5. I. em. 13., naponta 13—15 óráig, és 17-tól 19 óráig._______________ El adó Nagykőrösön (Tormásban) 2 szobás, összkomfortos lakás kp. plusz OTP-átválla- lással. Tavasz u. 3. fszt. 15. _______________ El adó Nagykőrösön 200 négyszögöl ház- hely. Érd.: Jókai u. 3. Nagy kör ősön eladó Dembinszky u. 2. szá­mú ház, azonnal be­költözhet^____________ Op el Combi utánfutó­val, levizsgázva, és 20 mázsa teherbírású gu­mikerekű kocsi el­adó. Vecsés, János u. 21. szám. ______________ Ej adó sürgősen 1960-as Opel Rekord. Monor, Köztársaság u. 5. Elcserélném szoba, konyha, éléskamrás házrészemet hasonlóra. Fojtné, Monor, Bem u. 37. szám. Állami vállalat MEGVÉTELRE KERES víz melletti, de nem feltétlen víz parti telket vagy * hétvégi háznak alkalmas épületet. Ajánlatokat: „TAURUS 176 575” jeligére a Magyar Hirdetőbe, Vác. ________________ Ku vaszkölykök el­adók darabonként 800 forintért. Monor, Gá­bor A. u. 5. Szabó. Trabant 601-es sze­mélygépkocsit vennék 2 évesig. Ajánlatokat „Trabant is kocsi” jel­igére a Monor és Vi­déke Szerkesztőségbe. Eladó 30 q gyökérzöld­ség, 25 q sárgarépa. Guti Ferenc, Ráckeve, Újtelep, Vásártér 1. Közületek, figyelem. MARABU VII-es vi­zeskazánhoz közbülső kazántagokat kere­sünk. Jelentkezés a Monori Nagyközségi Tanács műszaki cso­portján. VEGYES Házasság céljából ke­res 163 cm magas, 24 éves, szőkésbarna, gépkocsivezető 18—22 éves korig barna, kar­csú dolgozó leányt. Fényképes leveleket „őszirózsa” jeligére a váci hirdetőbe. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási t idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 Ft betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. PFV Lőrinci Gyár 1183 Budapest XVIII.. Gyömrői út B5—91. sz. Kérésére részletes tájékoztatót kiilrljjnk »_____________ Esküvőre menyasszo­nyi, vőleqényi, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése vidékre is Budapest VII., Akácfa 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom