Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-16 / 268. szám

1974. NOVEMBER 16., SZOMBAT 1975-ben Egymilliós állománybővítés a megye tanácsi könyvtáraiban A jövő évben a Pest megyei ('tanácsi könyvtárak államányá­! nak fejlesztésére egymillió fo­rintot költenek, s ugyanilyen összeggel járulnak a könyvtá­ri berendezések felújításához. i gyarapításához. Az iskolai (könyvtárakat 400 ezer forint- : tál segítik. A Pest megyei Könyvtár Jövőre a fővárosból Szentend­rére költözik, s nemcsak köl­csönzési feladatot lát el, de tevékenyebben részt vesz majd a hálózat irányításában is. Tervezik továbbá, hagy*áz V. ötéves terv idején új könyvtárat építenek Cegléden és Vácott, továbbá minden öt­ezernél nagyobb lakosú köz­ségben függetlenített könyvtá­rost állítanak muníkába. Az év legforgalmasabb könyvvására lesz MÁSFÉL SZÁZ MŰ, ÖTMILLIÓ PÉLDÁNY 501 növendék a budai járásban Zenélő gyerekek Mint már arról lapunkban korábban beszámoltunk, nagy sikerrel rendezték meg Ceglé­den a Pest megyei állami ze­neiskolák V. négykezes és két- zongorás bemutatóját. Szépen szerepeltek a műsorban a bu­dai járási körzeti zeneiskola növendékei. Területi elhelyezkedését il­letően a megye egyik legna­gyobb zeneiskolájának tevé­kenysége összesen nyolc köz­ségre terjed ki, s ez rendkívül nehéz fel­adat elé állítja az iskola vezetőségét és tanárait egyaránt. Az oktató-nevelő munka koor­dinálása az iskolák területi szétszórtsága miatt nagyon sok munkát igényel. Összesen 501-en részesülnek zenei ok­tatásban, legtöbben Érden (186) és Pilisvörösvárott (123). Ezenkívül Piliscsabán, Soly­máron, Százhalombattán, Zsámbékon, Budakeszin és Dunavarsányban folyik a hangszeres nevelés. Önálló épülettel csak Pilis­vörösvárott rendelkeznek, máshol általában az általános is­kolákban kapnak egy-egy kisméretű szobát a taná­rok és a növendékek. Igen sok fögg a befogadó in­tézmény segítőkészségétől, szándékától. A járási zeneiskola admi­nisztratív és gazdasági köz­Éneklő ifjúság — hanglemezen Ritka dolog, hogy egyetlen lemez megjelenésekor sajtótá­jékoztatót rendezzenek; a rendkívüli esemény oka a lemez különleges je­lentősége, s elsősorban a mozgalom jelen­tősége, amelynek fejlesztését szolgálja. Az Éneklő Ifjúság- mozgalom — a rádió és a Kó­rusok Országos Tanácsa közös megmozdulása — célja az ifjú­sági kórusok mozgósítása, akti­vizálása a művészi muzsika je­gyében, általa és számára. A hároméves ciklusokban az ország valamennyi ifjú­sági kórusa részt vehet, s a legjobbak díja a rádiósze­Radnóti emlékkiállítás Radnóti Miklósnak, a 30 év­vel ezelőtt meggyilkolt költő­nek emlékét idézi a Petőfi Iro­dalmi Múzeumban pénteken megnyílt állandó kiállítás, mely dokumentumok, korabeli fotók segítségével mutatja be a köl­tő életpályájának főbb állo­másait. Láthatóak az emlék- kiállításon a költő hagyatéká­ból válogatott személyes tár­gyai, íróasztal, írógép, köny­vespolc, kedvenc kötetek, va­lamint a költő műveinek régi és újabb kiadásai. A róla szó­ló irodalom, a baráti körét áb­rázoló nagy méretű képek ver­al­sei ihlette képzőművészeti kotások. A kiállítás ünnepélyes meg­nyitóján ott volt a költő öz­vegye, valamint Ortutay Gyu­la akadémikus, s a költő sok más barátja, tisztelője, a kul­turális, társadalmi élet szá­mos képviselője, Baráti Dezső professzor méltatta megnyitó beszédében Radnóti Miklós költészetét A kiállításhoz kapcsolódik a Radnóti-emlékműsor, amelyet november 20-án tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, s ezzel lezárul az Idei múzeumi és műemléki hónap rendez­vénysorozata. A PILISI KÖZSÉGEK LAKÓINAK FIGYELMÉBE! A Budakalászi Szövőgyár felvételt hirdet az alábbi muukakörökre: szövő, vetülékcsévélő, cérnázó, keresztcsévélő, fűzőnő, szövőgéptár-töltő, textilkikészítő betanított munkás, csomagoló, lakatos, villanyszerelő, elektroműszerész, vasesztergályos, hegesztő (ív és villany), csőszerelő, festő-mázoló, retusáló. A fizetés a kollektív szerződés szerint. Felvesz még anyagmozgatót, takarítónőt és géptisztítót. Amennyiben kellő számú a jelentkező, a gyár ingyenes autóbuszjáratot indít a következő útvonalon: Budakalász, üröm, Pilisvörösvár, Pilisszántó és vissza. w/////////y>w///////////////////////w////////y A jelentkezéseket írásban, az alábbi címre kérjük: 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3., Munkaügyi Osztály. , Az írásban küldött jelentkezésekre postafordultával válaszolunk. Az autóbusz első indulási napját és pontos menetrendjét idejében közölni fogjuk levélben, illetve a Pest megyei Hírlapban. replés, a díszhangversenyeken való részvétel és a lemezfelvé­tel. A mozgalom továbbfejlesz­tésének iránya a szorosabb együttműködés a KISZ-szel és az Űttörőszövetséggel, vala­mint a zeneileg hátrányosabb helyzetben levő iskolák, az ipa- rítanuló- és szakmunkásképző intézetek bevonása. Az Éneklő Ifjúság megjelent lemezén az első hároméves ciklus nagydíjas együttesei sze­repelnek. A ciklus tavaly zá­rult, s így eseményei méltó mó­don járultak hozzá a Kodály- év ünnepségeihez. Nem szük­séges külön hangsúlyozni, hogy ez a mozgalom mennyire Kodály eszméinek, céljai­nak jegyében folytatja tevékenységét. A lemezen 22 iskola kórusa szerepel, változatos program­mal. A kórusmuzsika klassziku­saitól, Bartók, Kodály és Bár­dos Lajos művein keresztül, mai magyar szerzők — Balázs Árpád, Daróczi Bárdos Tamás, Szervánszky Endre' és Kocsár Miklós — alkotásai hallhatók előadásukban. A rádióadások és díszhangversenyek után az új lemez is egyik állomása an­nak a hatalmas tömegmozgósí­tó munkának, amelynek célja Kodály elképzeléseinek valóra váltása: „Legyen a zene min­denkié!" K. A. a kritikuskongresszus Pénteken a végrehajtó bi­zottság zárt ülésével be­fejeződött az irodalom­kritikusok nemzetközi szö­vetségének kongresszusa. A november 10-én kezdő­dött események sorában je­lentős volt az a kerekasztal- konferencia, amelyen az iro­dalomkritika szerepét vitatták meg. A tanácskozás a kölcsö­nös megértés légkörében zaj­lott le és csaknem ötven kül­dött fejtette ki véleményét. A szövetség végrehajtó bizottsá­ga úgy határozott, hogy a kö­vetkező kongresszust 1976- ban Ausztriában tartják. Két új főtitkárt választottak: a francia Robert Andrét, aki a szervezeti tevékenységet irá­nyítja, és honfitársát, Pierre Moustierst, akit a szövetség időszakosan megjelenő tájé­koztatójának szerkesztésével és kiadásával bíztak meg. November 21 és 24 között Tatabányán rendezik meg a munkás színjátszók II. orszá­gos találkozóját. A rangos fesztivál, s az ezt követő szak­mai tanácskozás a fellendülő­ben levő munkás színjátszás további fejlődését, egységes irányítását kívánja előmozdí­tani. — Sikeres amatőr együtte­sek. Az utóbbi időben élén­kebbé vált a nagykátai járás művészeti élete, amelyhez hozzájárultak az öntevékeny amatőr együttesek is. A me­gyében — sőt az országban és a határokon túl is — szép sikereket mondhatnak magu­kénak. pontja Érden található. A taní­tás a községen belül szét­szórtan folyik, a gimnázium­ban, a művelődési központban, valamint az érdligeti, parkvá­rosi és a tusculánumi iskolá­ban. A nagyközség vezetői ed­dig is minden segítséget meg­adtak a zeneiskolának. Szíve­sen támogatnák egy önálló in­tézmény építését is. Egy ilyen iskola tető alá hozása azon­ban felülmúlja a tanács ere­jét. A járásban tapasztalható, igen hatékony és jó eredmé­nyekkel járó zenei nevelőmun­ka azt bizonyítja, hogy érdemes és szükséges is ezt a területet segítenie az illetékeseknek. Vonatkozik ez a kisközségek­re is, hisz már egy-egy szabad terem jelentősen előbbre len­díti a helyzetet: lehetőséget ad a tanulószám növekedésére. D. G. G. Megnyílt a lengyel fotókiállítás Lengyel fotóművészeti ki­állítás nyílt pénteken a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­nek kiállítótermében. A tárlat képet ad a lengyel fotóművé­szek legújabb törekvéseiről. November 22—24. Országos amatőr bábbemutató Országos amatőr bábjáté­kos-bemutatót és animációs filmszemlét rendeznek Novem­ber 22-től 24-ig Salgótarján­ban, a József Attila Művelő­dési Központban. A báb- és filmelőadások megtekintése mellett a részt vevő mintegy kétszáz közművelődési és ani­mációs szakember megvitatja, milyen szerepe van a vizuális művészeteknek a gyermekek ízlésformálásában. Az orszá­gos bábbemutató felett véd­nökséget vállalt az UNIMA, a Nemzetközi Bábszövetség. Új hanglemezek RÉTIRE EMLÉKEZVE Gyakran elmondtuk már, mégsem lehet eleget hangsú­lyozni, hogy Réti József korai halála milyen pótolhatatlan veszteség egész zeneéletünk számára. Most megjelent le­mezének felvételekor bizonyá­ra még senki nem gondolta, hogy utoljára áll a mikrofon elé. A felvétel befejezése után néhány héttel 1973. november 5-én halt meg, 48 éves korá­ban. Előző nagysikerű Mo- zart-lemezén hangversenyáriá­kat énekelt, utolérhetetlen szépségű és kultúrájú hang­ján. Az új lemezen ismét Mo- zart-áriákat hallhatunk — ez­úttal legismertebb operaszere­peit felidézve. A Szöktetés a szerájból Belmontéja, a Va- rdzsfuvola Taminója, a Don Giovanni Ottaviója, a Cosi fan tutte Ferrandója szólal meg, majd pedig érdekességképpen egy olyan részlet, ami a buda­pesti előadásokon nem szokott elhangzani: Basilio áriája a Figaro házassága negyedik felvonásából. BARTÓK ÖSSZKIADÁS Befejezéséhez közeledik a Hanglemezgyártó francia nagydíjjal jutalmazott nagy­szabású vállalkozása a Bartók összkiadás. A kamaraművek sorozatában jelent meg az el­ső és második hegedű-zongora­szonáta, két kitűnő fiatal szov­jet művész, Gidon Kremer és Jurij Szmirnov tolínácsolásá- ban. A két mű. amely az első világháborút követő években született, jelentős állomása volt Bartók éppen elinduló nemzeti karrierjének kibonta­kozásához. A művek ajánlása a külföldön élő magyar hege­dűművésznőnek, Arányi Jelly - nek szól, aki kitűnő művészi kvalitásai mellett azzal nyerte meg különösképpen Bartók ro- konszenvét, hogy „családjuk­ban soha nem hangzik el né­met szó". Arányi Jelly szólal­tatta meg az első szonátát az 1922-es párizsi bemutatón — erről az előadásról nagy elis­meréssel nyilatkozott a XX. századi francia zene két kima­gasló egyénisége, Milhaud és Poulenc. A hegedűszólamot játszó Gidon Kremer neve nem ismeretlen a magyar kö­zönség előtt, több ízben nagy sikerrel koncertezett már Bu­dapesten és vidéken — leg­utóbb az őszi Zenei Hetek két hangversenyén is hallhattuk. Kitűnő tolmácsolója Bartók művészetének — darabjait évek óta nagy szeretettel és hozzáértéssel szólaltatja meg. PROMÉTHEUSZ A görög mitológia hősi láza­dó titánja, Prométheusz, az ókortól napjainkig gyakori ih­lető je a művészetnek — iroda­lomnak, zenének, képzőművé­szetnek egyaránt. Különösen a romantika művészete fordult fokozott érdeklődéssel Promé­theusz alakjához. Johann Got- fried Herder Prométheusz drámája a német romantika jelentős alkotása, amelyhez Liszt kísérőzenét komponált. A zeneszerző, eszméinek teljes azonosságát érezte a szabadsá­got, humanizmust hirdető szö­vegben. A mitológiai hős alak­ja Liszt számára a „bátorsá­got, szenvedést, kitartást és megszabadulást, az ember szá­mára megközelíthető legmaga­sabb hivatás elérésére való merész törekvést” szimbolizál­ta. Az eredetileg kísérőzené­nek készült mű azóta önálló­sult; a Prométheusz kantáta bevezető zenével és nyolc kő- rustétellél önálló előadásban hangzik el a lemezen is. A drámai cselekményt narrátor­szöveg .közvetíti. A felvétel szólistái Andor Éva, Komlóssy Erzsébet, Réti József, Tur- pinszky Béla és Gregor József. A Budapest Kórust és a Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kart Forrai Miklós vezényli. A felvétel méltó folytatója a szá­mos nemzetközi sikert aratott Liszt-sorozatnak. CIMAROSA-MÜVEK Domenico Cimarosa számos operája közül igen keveset is­merünk. Titkos házasság című vígoperáját — amelyet évek­kel ezelőtt Operaházunk is be­mutatott — Verdi a zenés ko­média legtökéletesebb minta­képének nevezte. Zenéjét fel­szabadult vidámság, ötletes humor, s kitűnő karakterábrá­zolás jellemzi. Az új Hungaro­ton lemez négy kisebb művé­vel ismerteti meg a hallgatót. A karmester című miniatűr opera lényegében szatirikus jelenet a kor zenei életéről, s a már sok vígoperából ismert ostoba, hiú, öntelt zenemester­ről. A baritonszólót Gastone Sarti énekli, valamint a leme­zen hallható két buffó áriát is. Cimarosa egyik népszerű víg­operája A két Rocca Azzurra-i báró nyitánya szerepel még a lemezen kitűnő tolmácsolás­ban. Az I Solisti di Milano együttes és karmestere Angelo Ephrjkian előző nagy sikerű Viualcíi-lemezéhez hasonlóan e felvételén is kulturált, stílu­sos hangzást, felszabadult, örömteli muzsikálást nyújt. SCHUBERT KÉT SZIMFÓNIÁJA Franz Schubert nyolcadik, úgynevezett „Befejezetlen’ szimfóniája a zeneirodalom egyik legnépszerűbb műve. A sok nélkülözést, mellőzést megért zeneszerző e művét hat évvel halála előtt írta, s az utókor számára kérdések és találgatások sorát indította el: miért nem fejezte be művét? Mindenesetre a két tételből álló mű a hallgatóban egyálta­lán nem kelti a befej ezetlen- ség érzését, tökéletes művet hallhatunk — bizonyára ezért nem is tudott Schubert később hozzányúlni. A „Tragikus” melléknevet viselő szimfónia a 19 évese ifjú mester alkotása; hasonlóképp előbb említett művéhez, ez sem került bemu­tatásra a zeneszerző életében. Műveinek jelentőségét, nagy­ságát csak jóval halála után ismerték fel. A szimfónia el­nevezése nem a zeneszerzőtől ered; hangvételére talán az „elégikus” jelző illik jobban. Az új lemezen mindkét szim­fóniát a Budapesti Filharmó­niai Társaság zenekara szólal­tatja meg Oberfrank Géza ve­zényletével. Korda Agnes Az idei téli könyvvásáron .gazdag választék várja a íkönyvbarátokat. Ebben az {évben több mint 150 mű je- flenik meg csaknem ötmillió {példányban. Négy lexikon, 6 | politikai-társadalomtudományi {kötet, s 13 ismeretterjesztő { 'könyv lát napvilágot. A ma- •gyar költészetet 7 mű képvi­seli. A hazai szépprózát ked­Í velők 35 kötetből válogat­hatnak: a világirodalom 32 'könyvvel képviselteti magát. | Különösen gazdag a gyer- I mek- és ifjúsági irodalmi I művek választéka. fKarácsonyig 40 kötet kerül a (boltokba, míg a művészetek­ről 25 kiadványt készítettek a különböző kiadók. Az év legforgalmasabb könyvvásáráról tartottak pén­teken sajtótájékoztatót a ze­neművészek klubjában, ahol Jovánovics Miklós, az Élet és Irodalom ; főszerkesztője \is- mertette a téli könyvvásárra megjelenő újdonságokat. Min­den bizonnyal nagy érdeklő­désre tarthat számot a ma­gyar irodalmat képviselő mű­vek közül Illyés Gyula Üjabb drámák című kötete, amely az életműsorozat tizedik da­rabjaként lát napvilágot. I Üjabb kötettel gazdago­dik a Magyarország felfedezése című sorozat, amely ezúttal Molnár Géza Fővárosi baran­golás című — Pesterzsébetet bemutató — kötetét kínálja. Az igen népszerű Magyar re­mekírók sorozatában jelent meg Vörösmarty Mihály mun­káinak három kötete, és Mó­ricz Zsigmond Erdély című trilógiája. I Bár jelenleg a téli könyv- ' vásárra tervezett köteteknek még csak a fele került a bol­tokba, gazdagnak látszik a köl­tészeti termés is: Csorba György, Pákolitz Ist­ván, Ladányi Mihály egy- egy könyve keltheti fel a versbarátok érdeklődését. Kü­lönösen nagy érdeklődésre tarthat számot a politikai művek sorában napvilágot látott három válogatás, amely­ben Marx, Engels és Lenin írásait gyűjtötték egybe a nőkérdésről, az ifjúságról, il­letve a sajtóról. Felkészült a várhatóan nagy forgalomra az Állami Könyv- terjesztő és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat is. A csaknem 50Ó0 munkahelyi könyvterjesztő ugyancsak fo­lyamatosan kapja és árusítja a megjelenő újdonságokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom