Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-15 / 267. szám
rjsÄi MEGYEI 1974. NOVEMBER 15., FENTEK 2 F@KUSZ Olajág és fegyver Egymásból logikusan következő két esemény — az október végi rabati arab csúcstalálkozó döntése, majd a palesztin kérdés vitájának szerdai megkezdése az EiMSZ-Közgyülés tóru- mán — számottevően módosította a közel-keleti rendezés esélyeit. A londoni Economist találóan a színházi szereplők fontossági sorrendjében bekövetkezett változáshoz hasonlítja a legutóbbi két hét fejleményeit. Az amerikai rendezési kísérletek ugyanis mindeddig arra irányultak, hogy a palesztin ellenállási szervezetek kizárásával próbáljanak megoldást találni a válságra. A rabati csúcsértekezlet azonban a Jasszer Arafat vezette PFSZ-t a legfontosabb szereplővé emelte. A palesztin kérdés ENSZ-vitája pedig azért válhatott történelmi jelentőségűvé,, mert a PFSZ a közgyűlésen már egy leendő államot, képvisel, amelynek létrehozása egységesen támogatják az arab vezetők. A BEJRÜTI A1 Moharrer napilap a lényeget ragadta meg, amikor hangoztatta: A mostani vita a közel-keleti rendezés ’egyik megoldásra érett döntő mozzanatának egyértelműen új felfogását tükrözi. AZ ENSZ-VITA első két napjának eseményeiből kiderül: valamennyi érdekelt tisztában van az új szerepfelosztással. Jasszer Arafat hatalmas érdeklődéssel fogadott felszólalásának nem véletlenül állt középpontjában a leendő palesztin állam terve, míg ugyanakkor Izrael képviselője magatartásával ismét félreérthetetlen tanújelét adta annak, hogy nem hajlandó tudomást venni a valós helyzetről. Arafat beszédének lényegét a békés rendezés lehetőségének szorgalmazása hatotta át. Tekoah izraeli ENSZ-nagykövet viszont a politikai rendezés egyedüli lehetséges útját utasította el azzal, hogy országa nevében továbbra sem hajlandó tudomást venni a PFSZ-rőL A világfórumra hatalmas felelősség hárul. Bár az ENSZ-nek nincs végrehajtó hatalma, de módja van arra, hogy erkölcsi nyomást gyakoroljon a szélsőséges álláspontot képviselő Izraelre. A közel-keleti válság megoldása ma már csak a PFSZ részvételével, az önálló palesztin állam megalapításával képzelhető el. Ha Izrael visszautasítja ezt, akkor a világ tanúja lehet az ötödik közel-keleti háború kirobbanásának. Jasszer Arafat világossá tette: „Az olajágat és a szabadságharcos fegyverét hordozom egyidejűleg. Ne engedjék kiütni a kezemből az oiajágat!” A figyelmeztetés Izraelnek és támogatóinak egyaránt szólt. EENF Munkaprogram december 13-ig Genfben csütörtökön az európai biztonsági konferencia második szakaszának koordinációs bizottsága elfogadta a semleges államok egy csoportja által előterjesztett munkaprogramot a november 18-tól december 13-ig terjedő időszakra. E program egyebek között előirányozza, hogy fokozzák a konferencia munkaszervei üléseinek hatékonyságát. Az ezzel kapcsolatos vitában megállapítást nyert, hogy az új munkatervvel jó szervezeti feltételeket teremtettek a záródokumentumokban végzendő munka eredményes folytatására. Ugyanakkor utaltak azokra a jelentős eredményekre, amelyeket eddig az összetett és kényes kérdései?; megoldása • kapcsán elértek. Ennek ellenére azonban az elért haladás elmaradt a várakozástól. Ezért hangsúlyozták, hogy újabb lendülettel • kell hozzáfogni a még nyitott kérdések rendezéséhez. Minden halogatás indokolatlan esnem szolgálja a konferencia ügyét. Új-De'hi Az Indiai-óceán térségének problémáival foglalkozó konferencia Fock hnő táviratban köszöntötte a tanácskozást Az afro-ázsiad népek szolidaritási szervezete és a Békevilágtanács kezdeményezésére csütörtökön megkezdődött Üj- Delhiben az a nemzetközi konferencia, amely az Indiki- óceán térségében levő idegen katonai támaszpontok felszámolásával és e terület békeövezetté változtatásának témakörével foglalkozik. A konferencia munkájában több mint 40 delegáció vesz részt az Indiai-óceán térségének országaiból, s ott vannak a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország ’s különböző nemzetközi szervezetek képviselői. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke táviratban kívánt eredményes, sikeres munkát a .konferencia részvevőinek, hisz a tanácskozás újabb hozzájárulás a béke, a biztonság nemzetközi ügyének előmozdításához. Kínai távirat — szovjet álláspont Brüsszel Meghívó tavaszra? Tavaszra valószínűleg ösz- szehívják az európai közvélemény képviselőinek második kongresszusát a biztonság és az együttműködés ügyének előmozdítására. A tanácskozás összehívására Goor kanonok, az ismert belga békeharcos Portugália a COPCON alakulatait Katonai járőrök cirkálnak Lisszabon és a többi nagyváros utcáin Portugáliában mozgósították a kontinens operatív parancsnokságát, a COPCON-t, a legütőképesebb katonai alakulatot, s megerősített katonai járőrök cirkálnak Lisszabon és a többi nagyváros utcáin. A mozgósítást nem indokolták. A fegyveres erők mozgalmának illetékesei folytatják a szeptember 28-i ellenforradalmi államcsínykísérlettel kapcsolatban őrizetbe vettek kihallgatását és a hatóságok az elmúlt huszonnégy órában újabb letartóztatásokat hajtottak végre. Lisszaboni politikai megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi órákban a reakció kampányszerű rémhírterjesztésbe kezdett: ismeretlen telefonálók hívják fel á lisszaboniakat és a „városi tanács” nevében barátian azt tanácsolják nekik, hogy helyezzék biztonságba vagyonukat és ingóságaikat, még mielőtt nemzetgyűlési választásokat tartanak Portugáliában és a kommunisták — úgymond — magukhoz nem ragadják a hatalmat. A COPCON és a rendőrség, valamint a katonai rendőrség mozgósítása összefügghet az Angolában történtekkel is: Portugália legfontosabb afrikai gyarmatán még mindig igen véres akciók zajlanak le. A legújabb portugáliai eseményekkel kapcsolatban érdemes emlékeztetni Alvaro Cun- halnak arra a hétfőn este elhangzott kijelentésére, amely szerint bizonyos jelel? arra utalnak, hogy a jobboldali reakció újabb ellenforradalmi összeesküvést sző ... tett javaslatot az európai béke és \ biztonság nemzetközi bizottságának csütörtökön kezdődött brüsszeli ülésszakán. A csütörtöki ülés felszólalói, köztük Csaba Ferenc, a magyar nemzeti bizottság titkára, támogatták a kongresszus ösz- saehívásának gondolatát. ISécs Az ötvenegyedik Ötvenegyedik plenáris ülését tartotta csütörtökön Bécs- ben a közép-európai fegyveu rés erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről tárgyaló, 19 állam képviselőiből álló testület. Elsőnek. a tárgyalásokon tanácskozási jelleggel részt vevő magyar küldöttség vezetője, dr. Petrán János kért szót, és fejtette ki a magyar álláspontot a tárgyalások témáit képező kérdésekben. Ezt követően a NATO-orszá- gok részéről ■ Belgium képviselője, Jan Adreaeinsen nagykövet szólalt feL HENRY KISSINGER amerikai külügyminiszter szerdán Washingtonban látta vendégül Anatolij Dobrinyint, a Szovjetunió washingtoni nagykövetét. A kétórás találkozón a tervezett szovjet—amerikai csúcs- találkozó előkészítésének kérdéseiről tanácskoztak. RICHARD NIXON csütörtökön elhagyta a kórházat és hazatért San Clemente-i otthonába. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulója alkalmából küldött kínai üdvözlőtávirat, hivatalos szovjet vélemény szerint, nem megy túl annak a kínai álláspontnak a megismétlésén, amelynek következtében a szovjet—kínai tárgyalásokon már öt éve nem sikerül előrehaladást elérni. A vezető nyugati lapok egy része, közvetlen pekingi sugal- mazásra és ösztönzésre, szenzációs tálalásban „új kínai javaslatokról”, „a kapcsolatok rendezését célzó kezdeményezésekről” szóló kommentárok kíséretében adta elő a pekingi üdvözlő távirat tartalmát, amelyet a szovjet sajtó az ünnepek idején ismertetett, de a kínai sajtóban mindmáig nem látott napvilágot. Az üdvözlő távirat lényege, s a vele kapcsolatos nyugati sajtóvita okozója az a mondat volt, amely szerint „mindenekelőtt a Kínai Nép- köztársaság és a Szovjetunió kormányfői között 1969-ben létrejött egyetértésnek megfelelően meg kell kötni egy — a kölcsönös meg nem támadást és az erőszakról való lemondást is magában foglaló — megállapodást a határ status quójának fenntartásáról, a fegyveres konfliktusok megakadályozásáról és mindkét fél fegyveres erőinek kivonásáról a vitatott területekről, s azután át kell térni a határkérdések' egészének tárgyalásos rendezésére”. Moszkvai hivatalos körökben sajnálattal állapítják meg, hogy az idézett kijelentés, minden tetszetőssége ellenére, nem egyéb, mint nyilvános megismétlése a korábbi, szovjet szempontból teljesen elfogadhatatlan álláspontnak, s a következő megjegyzéseket fűzik hozzá: O A fenti kínai .Javaslat” lényege az, hogy a kínai fél abban az esetben egyezik bele a meg nem támadásról és az erőszak al- Kaimazasaroi való lemondásról szóló megállapodás megkötésébe, ha ... a Szovjetunió feladja jelenlegi határait. Másképpen sehogyan nem értelmezhető a „vitatott területek” kifejezés használata, illetve az a nyílt követelés, hogy a szovjet csapatokat vonják vissza az ország törvényes államhatárairól. O A „vitatott területek” megfogalmazás, amely a gyakorlatban több tízezer négyzetkilométernyi szovjet terület átadására vonatkozó követelés, tisztességtelen is, hiszen a Szovjetunió sohasem ismerte el, hogy a két ország között vitatott területek lennének. Az 1969-es kínai—szovjet találkozón, amelyre a távirat hivatkozik, ffül- tanúk szerint ebben a kérdésben semmiféle „egyetértés” nem jött es nem is jöhetett létre Alekszej Koszigin és Csou En-laj között. A kínai kormányfő felvetette ugyan az erre vonatkozó igényt, a szovjet tárgyalófél azonban értheti módon nem bocsátkozott alkuba saját területéről, s kifejtette álláspontját, amely mind 3 mai napig érvényben van, s amely szerint a Szovjetunió nem hajlandó vita tárgyává tenni határait, jóllehet kész együttműködni a természeti eróziós folyamatok következtében bizonytalanná vált határvonalak pontosításában. Az úgynevezett „határkérdésben” az elmúlt évek folyamán __a Szovjetunió nemegyszer jelét adta a jószomszédság igénye által diktált jóindulatának. Legutóbb tavaly márciusban, a Pekingben folyó határtárgyalásokon nyújtott be javaslatot arr%, hogy a szovjet—kínai határ keleti, folyómenti szakaszán, amely több mint négyezer kilométer hosszúságban húzódik, a nemzetközi gyakorlatban szokásos módon, a megváltozott folyómedrek figyelembe vételével jelöljék meg a pontos államhatárokat. Annak ellenére, hogy ez több száz kisebb sziget kínai területté nyilvánítását jelentette volna, Peking ezt a javaslatot nem fogadta el. A Szovjetunió kezdeményezte 1971. január 15-én az erőszak alkalmazásáról való lemondás szerződésben való rögzítését. A szovjet javaslat kiterjedt a hagyományos fegyverek és a nukleáris rakőtafegyverek alkalmazásától való tartózkodásra. Még ezt megelőzően, az 1969-es kormányfői találkozón Koszigin kezdeményezte a határkonfliktusok megakadályozásában való együttműködést, szükség esetén magas szintű, kormányfői szintig terjedő konzultációk útján, s ezzel tanújelét adta, hogv a szovjet fél mindenféle tekintélykér- désnél előrevalóbbnak tartja a két ország közötti béke biztosítását. ia<3. junius 14-en Moszkva ujabo javaslatot tett arról, hogy a felek küldjék el delegációikat egy szá- raztóiai, tengeri és légi meg nem tamaaasi szerződés Kidolgozása céljából. Kínai részről mindezeket a javaslatokat elutasították, vagy éppen úgy, mint a november 7-i üdvözlőtáviratban, elfogadásukat területi követelések kielégítésétől tették függővé. A kínai távirat szerzői — hangsúlyozzák moszkvai hivatalos körökben — sajnos nem a két ország kapcsolatainak javítását tekintették céljuknak. Sok évvel korábban kifejtett szovjet javaslatokkal szembeni elutasító magatartásukat erősítették meg. Felvetődhet persze a kérdés, hogy mi szükség volt álláspontjuknak ilyen módon való előadására és reklámozására. A válasz nem lehet más, minthogy a Szovjetunió és a szocialista országok nemzetközi enyhülést célzó összes javaslatainak és kezdeményezéseinek módszeres elutasítása, a szovjet közeledési kísérletek elutasítása után Peking elérkezettnek vélte az időt egy megtévesztő hadműveletre, amelynek céfja: illúziókat kelteni a kínai külpolitikáról a nemzetközi közvéleményben, amely huzamos idő óta konstatálj-a és teljes joggal elítéli Kína nemleges magatartását a nemzetközi életben végbemenő pozitív folyamatokkal szemben. Görögország — választás előtt O Istenek és emberek Az athéni utcák rengetegében tévelygő idegennek két iránytűje van: az Akropolis és a Lükabettosz hegy. Ezeket a város csaknem minden, pontjáról látni lehet, sőt aki hajón érkezik Athén kikötővárosába, Pireuszba, az is először ezt a két hegyet pillantja meg. Az ugyancsak Pireuszban levő repülőtér felé közeledő, leszállásra készülődő gépek kerek ablakaiból is ezt a két nevezetes helyet veszi észre először a város fölé kanyarodó — s szinte percenként érkező — repülőgépek sok-sok utasa. — Uram, én abból élek, hogy levelezőlapot és prospektust árulok itt, az Akropo- lisz tövében, de magunk közt szólva, engem nem érdekel ez a sok csorba kődarab. Tudja, hányszor voltam én ott fent? Életemben kétszer. Viszont évente több százezer turista jön ide, csattogtatják a 'fényképezőgépeiket, tízesével veszik a levlapokat, az ismertető könyveket, és így az üzlet feledteti velem, hogy milyen ronda is éz a kőhalmaz — mondta bizalmasan Makropu- losz úr, a levelezőlap-árus. Megdöbbentem. Egy görög, akinek nem szent ez a hegy, aki kőhalmaznak nevezi évezredek művészetének csodálatos maradványait, aki nem kívánja nap mint nap látni a Kariatidákat, Niké gyönyörű kis templomát, a Parthenon fenséges oszlopait s mindazt, amit az Akropolisz jelent! Hogyan lehet ez? Aztán mikor máshol is azt tapasztaltam, hogy a klasszikus ókor meg a későbbi korok nagyszerű művészi alkotásai és építészeti emlékei iránt a mai görögök jelentős része elégge közömbös, és inkább turista- és ezzel valutavonzó üzleti ehetőségnek tekintik hallatlanul gazdag múltjukat, mintsem büszkék rá, és szervesen beleillesztenék a jelenükbe, csodálkozásom enyhült, de érteni akkor se értettem jobban ezt a hozzáállást. Mígnem aztán az egyik távoli szigeten, a Dodekanészósz szigetcsoport legnagyobbján, Rodoszon meg nem magyarázta ezt az Apollónak, a napistennek szentelt •lindőszi Akropolisz (azaz fellegvár) egyik őre és idegenvezetője, Eliavrosz úr. — Hosszú-hosszú évtizedek óta azt tapasztalja az átlag görög, hogy azok a régi szobrok. kövek, oszlopok, épületmaradványok, melyeket néha bizony alaposan kikezdett az eltelt néhány ezer év meg a rengeteg idegen hódító dühe, műkincsgyűjtő — vagy néha ,rabló — szenvedélye, elemi csapások és tanulatlan emberek közömbössége. nos,^hogy ezek mind csak turistákat vonzó látványosságok. Tudja, mennyi volt egy-egy jobb évben a bevételünk országosan a turizmusból, uram? Félmil- liárd dollár. Ez a mi legnagyobb nemzeti iparunk, hála az ókor és Bizánc alkotó-építő tevékenységének. S mivel sok görögben erős üzleti szellem él, hát édeskevéssé izgatja őket maga a múlt, de annál inkább az a mai és kézzelfogható haszon, ami ebből az ő zsebükbe vándorolhat. Kit érdekelnek az istenek, ha márványból vannak? De ha ezeknek a márványisteneknek a kedvéért turistáik milliói jönnek ide és fizetnek szép összegeket, akkor az más, akkor éljenek az istenek, hogy élni tudjanak az emberek is. Megvallom, nekem ' korántsem volt ilyen szkeptikus véleményem a görög turizmusról, általában a görög vendégszeretetről. A nagyarányú turistajárás ugyanis alaposan kiformálta ennek a sajátos iparágnak a kötelező szabályait. S ha a görögök jó üzletemberek. akkor azt is tudják, hogy a tisztességes üzletvezetés az egyetlen kifizetődő dolog. Már csak annál az egyszerű oknál fogva is, hogy óriási a konkurrencia. A lá- togatottabb helyeken s a soksok (és csodásnál csodásabb) szigeten szorosan egymás mellett sorakozik a rengeteg kisvendéglő. azaz taverna, az ezernyi üzlet, s ezek mind meg akarnak élni. És meg is élnek. Ha az ember végigmegy például Athén régi városrészében, a Piakán a szűk utcácskák és parányi terees- kák labirintusán, ebben a kissé a török vagy arab bazárok hangulatát idéző üzletrengetegben, szinte erőszakkal húzzák be a különböző boltokba a kereskedők. Aki megáll egy pillanatra, hogy szemügyre vegyen valamilyen árut, az elveszett; nyomban ott terem a tulaj vagy a segédje, és szapora szóval, nyájasan invitálja beljebb. Ha a turista leül, máris a lábán a cipő vagy a vállán a kardigán, és ha nagy nehezen sikerül megértetni, hogy nem akar vásárolni, csal? nézelődik, akkor sincs baj. — Talán majd legközelebb, uram, mondják udvariasan, és ezzel el van intézve a dolog. A látogató mindenesetre úgy érzi, hogy bár sok üzletben lényegében ugyanazt árulják, mégis van különbség az udvariasság és a figyelmesség dolgában. S ez jóleső dolog, mint ahogyan jólesik, ha a kisvendéglőben bevezetik az embert a konyhába, és ott, a tűzhelyek mellett választhatja ki, mit akar enni. Netán a boroshordók közt is fordul egyet, s kivá,. laszthatja a finom roston sült poliphoz vagy a nyárson sütött bárányhúshoz illő borocskát. # A turistára tehát általában nagyon odafigyelnek, s nemcsak azért, mert van egy külön. úgynevezett turistarendőrség. amely minden, a turizmussal kapcsolatos tevékenységet — a piacoktól a szállodákig. a vendéglőktől az aranyművesboltokig — szigorúan ellenőriz. Amiből az ember él, arra általában oda Az Apollo-szeníély oszlopsorának maradványai Lindoszban, Rodosz szigetén. A szerző felvétele szokott figyelni. Különösen éber ez a figyelem most, a ciprusi események s a júliusi hatalomváltás miatt eléggé visszaesett turizmus esztendejében. — Nekünk valójában nincsen számottevő iparunk s .főleg nincs nehéziparunk, az egy hajógyártást kivéve. Mezőgazdaságunk, az éghajlati és földrajzi adottságok miatt, gazdag ugyan, de eléggé egyoldalú a termékstruktúrája. Igaz, hatalmas az exportunk például déligyümölcsökből, olívaolajból, borból, dohányból. Marad tehát a turizmus, amely a nemzeti jövedelem tekintélyes hányadát adja. Méghozzá kemény valutában. Érthető hogy nagyon oda kell rá figyel, nünk — mondta a Dodekané- szosz szigetek turizmusának irányítója, Katekisz úr rodoszi irodájában. Az iroda ablakából a kikötőre láttunk, oda, ahol valamikor az ókori világ hét csodája közül az egyik, a rodoszi Kolosszus, Apolló, a napisten hatvan méter magas szobra állott. S a kikötőn túl, szinte kézzel elérhető közelségben, ott magasodtak a török szárazföld szürkésbarna, sziklás hegyei. Mindössze tizenkét kilométer a távolság, de van sziget a Dodekané- szoszban — például Szimi vagy Szamosz —, amelyet csak négy-öt kilométer választ el a török partoktól. — Ugye, megérti, miért féltünk mi itt különösen attól, hogy a junta által kirobbantott ciprusi válságból közvetlen görög—török konfrontáció lesz? — kérdezte Katekisz úr, kimutatva az ablakon. — S ugye, azt is megérti, hogy milyen megkönnyebbülés a számunkra, hogy az új politikai irányvonal s az új kormányzat ezt a veszélyt sikerrel elhárította? Megértettem. De egyben arra is gondoltam, amit előző nap a Görög Kommunista Párt lapjában, a Rizoszpat- sziszban olvastam: „Bár az elmúlt négy hónap eredményei igen számottevőek, mi mégis úgy tekintjük őket, mint alapot a további előrelépéshez, nem pedig úgy, mint végeredményeket." Takács István (Vége.)
