Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-13 / 265. szám
1974. NOVEMBER 13., SZERDA EMLEKTŰRA Lépést tartani az igényekkel Érd fejlődése, gondjai A 21. pilisnyereg! emléktúrán több mint négyezren zarándokoltak el ahhoz az emlékműhöz, amely az itt harcolt szovjet katonáknak állít emléket. Az emléktúrán részt vett a szovjet és az NDK-beli természetbarát szövetség küldöttsége is. Képünkön: az emléktúra résztvevőinek egy csoportja. Naptárok - jövőre Tegnap Budapesten a Zeneművészek Klubjában Takács László, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat igazgatója bemutatta a jövő évi naptárújdonságokat, amelyek csaknem negyedmillió példányban kerülnek a boltokba. A tavalyihoz képest 10 százalékkal növekedett a választék. Érd területe 64 négyzetkilométer, lakóinak száma ma már meghaladja a 36 ezer főt. Az aktív kereső 13 600 emberből 14 ezren nem helyben dolgoznak. Legtöbbjük Budapestre jár be, ezenkívül Diósára, Törökbálintra, Százhalombattára. Milyen feladatokat jelentenek ezek a körülmények, tényezők az érdi nagyközségi tanácsnak; mit sikerült megvalósítani a célokból, melyek a legégetőbb problémák, hogyan halad a IV. ötéves terv utolsó szakaszának végrehajtása — ezekről kérdeztük elsőként dv. Benussi Silvio tanácselnököt. Korszerű központot — A községet átgondolt, egységes tervezet alapján fejlesztjük, maximálisan figyelembe véve a lakosság egyéni igényeit, ugyanakkor a községnek, mint egésznek a szempontjait is — kezdte válaszát az elnök. — Örömmel állapíthatjuk meg, hogy például a lakosság vízellátását gyakorlatilag sikerült megoldani. A hálózat hossza 157 kilométer. Sajnos mindezt a villannyal kapcsolatban nem mondhatom el. A villanyhálózat hossza jelenleg 224 kilométer: kilencezer család otthonában ég a villany, ez viszont azt jelenti, hogy főleg a külterületeken, sokaknak még mindig nélkülözniük kell az elektromos energia ezeregyféle előnyét. Ennek megoldását tartjuk a legfontosabb és legégetőbb feladatunknak. Nehezíti a helyzetet, hogy az e célra rend- delkezésre álló összegnek csu-r pán negyven százalékát tudjuk fejlesztésre fordítani, többségét a hálózati rekonstrukciós munkák emésztik fel. — Milyen szempontok szeÜJ TECHNOLÓGIÁK, 01 MUNKAKOROK A KOZÉPULETÉPITÖ VALIALATNAL ZSALUZATSZERKEZETSZERELŐNEK ÉS VÁLASZFALSZERELŐNEK o vóllolot 3-6 hórvop alatt betanít, átképez, mojd kizárólag budopesti munkahelyein alkalmaz SZAKMUNKÁSOKAT (lakatos, heqesztő. ács. kőműves, kőnnyúqépkezelő. betonozó), valamint NEM SZAKMUNKÁSOKAT (kubikos, bstonított munkás, seqédmunkás). Jelentkezés: 1074 november ?0-ig Budapest V., Molnár u. 19., munkerőgozdálkodós. FIATALOK! A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT MENETÜÚNYITÓi ÉS JEGYELLENÖRJ MUNKAKÖRBE e'ettséqizett nőket és férfiakat vesz fel, 30 eves korhatárig. A leientkezők o szükséges tanfolyam elvégzése utón o tőmegközlekedes gvokorloti lebonyolításának irányítói lesznek. Bérezés o kollektív szerződés szerint. Teli es nyárt eqvenruhoellátás. Dolaozóink és esolódtogioik autóbuszra, villomosro. a HÉV-re és o metróra érvényes, díjtalon utazási igazolványt kapnak. Kedvező szociális, kulturális, sportolási és szórakozási lehetőségek lelentkezés és részletes felvilágosítás: a vállalat FEIVETELI (RODAJAN Budapest VII., Kertész u. 16. fszt 64. rint folyik az út- és járdaépítés, a közlekedési hálózat korszerűsítése? — Az utcák hossza összesen 382 kilométer, ebből 39 kilométer a kiépített út, 159 kilométer a kiépített járda. Vagyis még mindig sok a földút, amely az esős időszakban hamar járhatatlanná válik. Ennek az a magyarázata, hogy jelentősen megnőtt a magánépítkezések száma. Az építéshez szükséges anyagot szállító teherautók pedig igen nagy rombolást végeznek • az út minőségében, csupán azzal is, hogy végigmennek súlyos rakományukkal. Célunk elsősorban a centrum közlekedési hálózatának kiépítése körút formában. Ehhez csatlakoznának sugarasan a bekötő gyűj- tőutak. Arra törekszünk, hogy minden külső területről legalább egy jó minőségű vezessen a központba. Fontos szempont a fejlesztésnél, hogy a közintézmények, iskolák, orvosi rendelők, a különféle élelmiszerboltok minden évszakban könnyen elérhetőek legyenek. — Mi a helyzet a lakás- problémák megoldása terén? — Elsősorban a nagy családoknak, a pedagógusok, orvosok számára jövőre harminc lakást építünk, a megyei tanács 9 millió forintos támogatásával. Jelenleg 250 család jogos lakáskérését tartjuk nyilván. Az előzetes tervek szerint 1976-tól az érdi tanács finanszírozásában úgynevezett célcsoportos lakásépítés kezdődik, melynek keretében több száz lakást szeretnénk átadni. Ez az akció kettős haszonnal jár: a helyi lakásigények megoldásán túl egyben kialakulna egy modern nagyközségi központ is, amely hatékonyan elősegítené a már most tapasztalt városiasodást. Mindennek alápfeltétele a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése. Most fejeződtek be a tervezési munkák. Még ez is kevés — Gyakori a panasz az egészségügyi ellátással kapcsolatban ... — Sajnos, többnyire jogosan. Az Érden működő járási szakrendelő nem felel meg áz igényeknek, sok vizsgálatot csak Pesten lehet elvégeztetni. A gyermekorvosi ellátottság és a terhestanácsadás javításában is akad még tennivaló. Pedig tizenegy orvos, ugyanennyi védőnő és két gyermekorvos dolgozik Érden. A mentőállomás létesítése is a megoldásra váró feladatok közé tartozik. Ugyanígy fejleszteni kívánjuk az élelmiszerüzlet-hálózatot is, az igények ezt is túlhaladták, noha ebben a tervidőszakban épült egy bevásárlóközpont és egy ABC-áru- ház. — Milyen az óvodai, iskolai helyzet? — erről Balogh Imre helyettes tanácselnöktől kértünk felvilágosítást. A lakosság száma az utóbbi másfél évtizedben csaknem a kétszeresére növekedett. Ezzel párhuzamosan emelkedett a gyerekek és a dolgozó anyák száma, így az óvodai hely iránti igények is. A bővítéseik és az új óvodák építésének eredménye, hogy tíz év alatt 250-ről 625-re nőtt az óvodai helyek száma. Tanácsunk tisztában van a kérdés társai dalmi és politikai jelentőségével, éppen ezért korántsem elégedett ezzel a látszólag szép fejlődéssel. Ugyanis más a kép, ha a jelenlegi helyzetet az óvodás korú gyermekek számával (összesen 1900-an vannak) és az igényekkel hasonlítjuk össze. Igaz, ebben a tanévben „csupán” 946 gyermek elhelyezését kérték a szülők. A 625 helyre így 7S0 gyermeket vettünk fel. Az egyes községrészek óvodai ellátottságát figyelembe véve különösen súlyos a belvzet Érd-Parkváros- ban és Érdligeten. Ezer tégla segítség — Külön kell szólnom az értékes segítségről, melyet a I község lakói nyújtottak az óvodaépítésben. De nemcsak a helyiek: a diósdi csapágygyár 1 millió forintot adott erre a célra. Most újabb óvoda épül az egyik kerületben, melyhez az érdi téglagyár két kommunista szombat munkáját: ezer-ezer darab téglát ajánlott fel. — Az MSZMP Központi Bizottságának 1972. júniusi határozata kimondja, hogy az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a közoktatás terén az általános iskolák továbbfejlesztése. Mit tettek en-, nek érdekében Érden? — Nagyközségünkben nyolc általános iskolában folyik a tanítás. Iskoláink egy része évtizedekkel ezelőtt épült, így a közben történt átalakítások, bővítések ellenére is korszerűtlenek. Felújításuk, rendszeres karbantartásuk a szűkös költségvetés miatt elmaradt, s ezért az épületek elhanyagoltak. A ,korszerű követelményeknek csupán egy iskola felel meg. A 71 tanterem közül 56-ban váltakozó tanítás folyik. A túlzsúfoltság miatt a legtöbb iskolában nincs megfelelő hely a tanításon kívüli foglalkozásokra: az úttörőmunkára, szakköri, sport- és egyéb tevékenységekre. A legszükségesebb igényt felmérve a következő tervidőszakban egy nyolc tantermes iskolára lenne szükség, valamint bővíteni kellene a meglevő iskolákat. Ezeknél a munkáknál fokozott gondot kell fordítani a tornatermek, kiegészítő helyiségek, előadók, szertárak, nevelői szobák. könyvtárak építésére. Jelenleg az iskoláknak csupán fele rendelkezi!: tornateremmel. — Megvan-e az iskoláknak az a szükséges mennyiségű kísérleti eszköz, mely hatékonnyá teszi a tanítást? — E tekintetben az utóbbi években jelentős fejlődés történt. így ma már' az iskolákban megtaláljuk a rádió- televíziókészüléket, magnót, lemezjátszót és a különböző vetítőberendezéseket. A problémát inkább ezek elhelyezése, megóvása, illetve működtetése okozza. Egymást támogatva Évről évre nő a dolgozó anyák száma és ezzel párhuzamosan kapnak egyre fontosabb szerepet a napközis otthonok. Balogh Imrétől befejezésül megtudtuk, hogy az utóbbi öt év gyors ütemű fejlesztéseként 11-ről 21-re nőtt a napközis csoportok száma. Az átlagos létszám csoportonként 46 gyermek. Körülbelül száz tanulónak így sem jutott hely. Persze jócskán akad még tennivaló a jövőben e téren, hisz a csoportoknak csupán a fele rendelkezik önálló teremmel, a tantermeket pedig már eleve nem lehet olyan otthonossá tenni. Kevés a játszóudvar, a mozgási tér, a játékszer és — a jól képzett nevelőik is. Érd nagyközség eredményeit, gondjait szerettük volna megismerni. S ha a kép nem is teljes, jól példázza, hogy a helyi vezetés és a lakosság egymást megértő munkája, együttműködése fokozatosan, - egyre erőteljesebben lesz úrrá a gondokon. Dalos Gábor JEGYZET Változások a KiSZ-oktatásban A SZŐ: VÁLTOZÁSOK, szerény megjelölés, hiszen az ifjúsági szövetségben zajló politikai képzést hivatottak jobbá, eredményesebbé tenni a KISZ központi bizottság legutóbbi ülésén elfogadott javaslatok. A napirend előzményeihez tartozik, hogy több mint tíz éve a vezetőképzés feladataival kapcsolatban, majd öt évvel később a propagandamunka fejlesztésének részeként foglalkozott a testület ezzel a témával. Joggal állapíthatta meg most a tanácskozás, hogy az akkor elfogadott irányelvek helyesnek bizonyultak, és a határozatokat maradéktalanul megvalósították. Elegendő itt arra utalni, hogy a KISZ-oktatás révén az ifjúság széles köre ismerkedett meg a marxista— leninista ideológia, filozófia, a politikai gazdaságtan alapelemeivel, s magyar és a nemzetközi munkásmozgalom történetével és jelenlegi helyzetével. Erősítette a fiatalok kötődését a párthoz, elkötelezettségét szocialista társadalmunkhoz. Jelentősen fejlődött a politikai oktatás tartalma, korszerűbbé váltak módszerei, kialakultak szervezeti keretei, s az egész oktatás széles tömegbázisra tett szert. MINDEZEK AZ EREDMÉNYEK dicséretesek, ám az ifjúsági szövetség feladatai az utóbbi években némileg módosultak. A párt ifjúságpolitikai határozata, az ifjúsági törvény, vagy a KISZ központi bizottság idei áprilisi határozata olyan teendőkkel bízta meg az ifjúsági szövetséget, amelyekhez fejlettebb oktatási formák, átgondoltabb oktatási rendszer szükséges. Először is figyelembe kell vennünk azt, hogy az ifjúság- politikai határozatok nyomán megvalósuló társadalmi rrtun- í kamegosztás a politikai oktatásban is érezteti hatását. Hiszen az állami oktatás kere teiben, a szakszervezeti ‘iskolákon, a Hazafias Népfront tömegpropaganda-fórumain, és mindenekelőtt a párt tömegtanfolyamain a fiatalok tízezrei ismerkednek a marxista —leninista elvekkel. A KISZ- vezetők pedig elsősorban a pártoktatás káderképző iskoláin kaphatnak politikai mun- ■ kéjükhöz megfelelő ideológiai | képzettséget. A KlSZ-oktatás- nak mindezekhez a formákhoz igazodnia kell, hogy hatásos, korszerű legyen. Ennek érdekében tartalmaznia kell az egymásra épültséget, a fokozatosság, valamint — az ifjúsági rétegek érdeklődését, képzettségét figyelembe véve — a differenciáltság elveit. Az utóbbi időben a különféle politikai oktatási formák túlságosan bonyolulttá váltak, célszerű tehát a képzési rendszer egyszerűsítése. A központi bizottság úgy határozott, hogy a képzési rendszer három alapvető részre tagolódik. Az ifjúsági vitakörökben a politikai kérdések iránti érdeklődést keltik fel, nevelnek a po- politikai vitákra. Ek a forma több éve bevált, kívánatos, hogy az ifjúmunkások és szakmunkástanulók nagyobb arányban vegyenek részt a vitakörök munkájában. A vitakörök egyébként nemcsak a KISZ-tagok, hanem a KISZ- en kívüliek számára is tájékozódási lehetőséget adtak és adnak. Alkalmasak tehát az ifiúsági szövetség eszmei, politikai tömegbefolyásának erősítésére is. A KISZ-AKTIVISTÁK KÖREIBEN évente körülbelül 50 ezer KISZ-vezetőségi tag, reszortfelelős. aktivista szerzi meg a KISZ-vezetői alapismereteket, ismerkedik a pártpoAz évi export: 16 millió pár cipő A világhírű Adidas sportcég franciaországi leányvállalata további öt évvel meghosszabbította a HUN GAROCOOP Magyar Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalattal 1969- ben létrejött együttműködési szerződését. A megállapodás szerint az Adidas a HUNGA- ROCOOP-nál szerzi be sportcipő-szükségletének egy részét. A Tisza Cipőgyár 1974-ben összesen 900 ezer pár sport- és tréningcipőt szállított a megrendelőnek. A megújított kooperációs szerződés szerint 1975-től évente legalább 1,6 millió pár cipő exportjára kerül sor. Ezeket 70 százalékukban bérmunka formájában, 30 százalékban magyar anyagból készítik, „Adidas made in Hungary” megnevezéssel. litika fő elemeivel. A harmadik, ezekkel összefüggő lépcsőfok a vezetőképzés, amely átfogóan vagy egy-egy speciális területen felkészíti a fiatalokat az ifjúsági szövetség bizottságainak, szervezeteinek önálló vezetésére, gyakorlati irányítási feladatainak megoldására. Az új rendszerhez fokozatosan meg kell teremteni a legfontosabb oktatási feltételeket. Közülük elsőként a központi bizottság ülésén a személyi feltételekről szóltak, hangsúlyozva, hogy a KISZ- oktatás eddigi eredményei közül is kiemelkedő a propagandisták képzése. Az ifjúsági szövetségnek sikerült felne- veinie az ifjúsági vitakörökhöz megfelelő előadókat, vitavezetőket, szervezőket. A propagandisták — állapította meg a tanácskozás — kulcsszereplői az oktatásnak. Ugyancsak fontos lépés az oktatás központi irányításának erősítése, valamint a megyei, megyeközi iskolai rendszer továbbfejlesztése. A KISZ-OKTATÁS RENDSZERÉNEK átalakításától mindenekelőtt azt várhatjuk, hogy az ifjúsági szövetség valamennyi tisztségére jól tájékozott, megfelelő módszertani, politikai ismeretekkel felvértezett fiatal kerül. Szükség is van erre, hiszen a Kommunista Ifjúsági Szövetség tekintélyének, munkájának színvonalát erőteljesen befolyásolja tagságának, vezetőinek felkészültsége, képzettsége. A reform az eddigi eredményekre építve kíván magasabb szinten ifjúsági kádereket képezni. M. D. Minősítő vizsgát tett ÍVHEGESZTŐ SZAKMUNKÁSOKAT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK Német vagy francia nyelvtudással rendelkezők előnyben! Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45, FIGYELEM! A VOLÁN 1. SZ. VALLALA1 AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETNÉL GÉPKOCSIVEZETŐKET KÉPEZ KI A költségeket a vállalat téríti a tanfolvam idejére havi 1300 Ft bért is biztosítunk. Budapesti vagy Pest környéki állandó lakással rendelkező 18. életévüket betöltött férfiak jelentkezését várjuk, munkanapokon: 8 és 12 ára között, a személyzeti vezetőnél. JELENTKEZÉS: XIV.. Pillangó utca 13/a., XIV., Mogyoródi út 32., III.. Zay utca 24., IX.. Táblás utca 36-38., XIII.. Mohács utca 24-26 XIII., Hegedűs Gy. utca 45 Gödöllő, Dózsa Gy. út