Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-29 / 253. szám

Kommunista műszakok a DCM-ben Helikopterrel Növényvédelem — Amnyimit a többletköltségek az eredményekkel Áz Alagi Állami Tangazda­ság váci tankerületében 260 hektár őszi káposztarepce he­likopteres vegyszeres porozá­sára került sor a múlt hét vé­gén. — Az e hónapban lehullott nagy mennyiségű csapadék VÁC I NAPLÓ XVIII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1974. OKTOBER 29., KEDD A kőbányában, a kemencék körül Minden mázsáért külön küzdelem Múlt héten kezdte meg munkáját a társadalmi vezető­képző iskola Dunakeszin. — Tavaly szerveztük meg először — mondta Cserepkai Lászlóné, a nagyközségi KISZ- bizettság titkára. — Akkor öt­ven résztvevőből harmincha- tan vizsgáztak sikeresen. Az idén a nyolcvan jelentkező fele nő. Az első és második évfo­lyam hallgatói alapszerveze­tekben tevékenykednek. — Az iskola célja? — Az alapszervezeti titká­rok elméleti és gyakorlati fel­készítése. Taggyűlések látoga­tása és azok értékelése is mód­szertani feladat. — Mikor fejezik be a tanu­lást? — Minden második hét csü­törtökjén, a József Attila Mű­velődési Központban tartjuk foglalkozásainkat, délután 4 órától este 8-ig. A vizsga má­jus 15-éndesz. (solymosi) Ezen a héten a következő helyeken lesznek — este 6 órai kezdettel — tanácstagi beszámolók Vácott: Kedden, 29-én: 18-as válasz­tókerület: dr. Lukács Ferenc (Építők Művelődési Háza) — 60-as választókerület: Almás Zoltán (Kommunális üzem központja) — 61-es választóke­rület: Gyetván János (Bácskai úti iskola) és 75-ös választó- kerület: Havasi Károlyné (Népek Barátsága u. óvoda). Szerdán, 30-án: 12-es válasz­tókerület: Fieszl József (Köz­társaság úti iskola — 13-as választókerület: N agybégányi Emese (Híradástechnika mű­velődési terme) — 33-as vá­lasztókerület: Karsai Gábor (Báthori utcai iskola) és 42-es választókerület: Borbély Já­nos (Közgazdasági Szakközép- iskola). Csütörtökön, 31-én (17.30- kor) 63-as választókerület: Barazutti Sándor (Bacsó Bé­la úti vendéglő). Szombaton, november 2-án: 45-ös választókerület: dr. Ká­vai Géza (Palmiro Togliatti úti iskola). Az Alagi Állami Tan­gazdaság központjá­ban állami gazdasági gyakorlattal rendel­kező, jól képzett mun­kaügyi csoportvezetőt alkalmaz. Személyes jelentkezés a gazdaság központjában: Duna­keszi. Alagi major. Hét darabból álló dió­háló műbútor olcsón eladó. Sződliget. So­mogyi Béla utca 29. Takarítónőt keres a Vak Bottyán Múzeum. Jelentkezés: Vác. Mú­zeum utca 4. ___________ El adók: bontásból aj­tók. Pápai, Vác-Deák- vár. Somogyi Imre ut­ca 10. Érdeklődés: délután négy óra után. Egyezer négyszögöl fiatal termő gyümöl­csös. a gombási iskola mögött eladó. Sejce, G. épület 1. (Gulyás). Elcserélném budapesti egy szoba, komfortos, távfűtéses házfelügye­lői lakásomat váci szo­ba. konyha, mellékhe­lyiséges főbérletre. Ér­deklődni : Szabadi. Vác, hajóállomás. Kétszobás családi ház. mellékhelyiségekkel, beköltözhetően eladó. Vác, Dósza György út 94. Érdeklődés: délu­tán 17 óra után. Közösen — a művelődési házért A műszaki és adminisztratív dolgozók is az üzemekben A párt-, a szak- és a KISZ- szervezet szervezésében, sike­res kongresszusi műszakot tar­tottak szombaton a Híradás- technikai Anyagok ' Gyárában is, 37 brigád több mint három­száz tagjának részvételével. A befolyt összeget teljes ti készé­ben szintén az új művelődési ház építésére utalják át. A tömegszervezetek felhívá­sának eleget tevő dolgozók ki­vétel nélkül termelő munkát végeztek, a fénycsőfojtó, a nyomtatott áramkör, a hor­gany- és ferritüzemben. Jövő szombaton a gyár többi üzemében rendeznek kong­resszusi műszakot. Kép és szöveg: Rózsavölgyi Károly A fénycsőfojtó üzemben Papp János égető a hármas kemence működését el­lenőrzi. Zárdái felvétele nista műszakon vett részt, el­mondta, hogy a mészkőellátás körül nincs minden rendben, a nagy esőzések miatt nehe­zen halad a termelés a kőbá­nyában. Mostoha körülmények kö­zött minden mázsa kőért kü­lön meg kell küzdeni. Kevés a munkáskéz. Az üzem párt- és gazdasági vezetése, Furáik Já­Holnap Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Dunakeszin, október 30-án, szerdán délután 3 és 4 óra kö­zött, a nagyközségi tanács épületében ingyenes jogi ta­nácsadás lesz: a VJáci Járási Ügyvédi Münkaközösség duna­keszi kirendeltségének tagja, dr. Gergye Mária várja a ta­nácsért hozzá fordulókat. nos üzemi pártbizottsági tit­kárral és dr. Mihócs Ferenc megbízott igazgatóval az élen, szombaton a csillék mögé állt, követ adogatott, segítette a kőbánya munkáját, vasárnap pedig az iroda és a technoló­gia KlSZ-fiataljai dolgoztak kommunista műszakban a kő­bányában. Rajki László A Vác, Népek Barátsága úti la­kótelep Vin—IX. és X. jelű épüle­tének kisfeszültségű kábelhálózatát 1974. október 30-án feszültség alá helyezzük. OTP Pest megyei Igaz­gatóság. Köszönetnyilvánítás. Ezúton fe­jezzük ki köszönetünket a roko­noknak. ismerősöknek, az ÉDÁSZ, a Híradástechnikai Anyagok Gyá­ra, a Váci Malom iroda dolgozói­nak akik szeretett, drága férjem, illetve édesapám temetésén részt- vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély gyászunkban c*ztoztak. Tábori család. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk) a Váci Kommendánsi Hivatalnak, a Váci Kötöttárugyár gazdasági- párt- és tömegszerve­zeti vezetőségének, a vállalat dol­gozóinak. a rokonoknak, ismerő­söknek. a ház lakóinak, akik sze­retett fiúnk, testvérem temetésén részt vettek, sírjára koszorút he­lyeztek és mély gyászunkban ve­lünk osztoztak. Chován család. Munka közben következtében fölázott talaj a hagyományos időbeni gé­pi vegyszerezést, sajnos, nem tette lehetővé. A mocskospa­jor, a repcedarázs és a repce­bolha tömeges megjelenése a vetés telni létén azonnali intéz­kedés megtételét igényelte — mondta Papp Zoltán, a gaz­daság növényvédő szakmér­nöke —, ezért rendeltük meg a Budaörsi Növényvédő Ál­lomás helikopteres szolgálta­tását. — Az elmúlt időszakban vegy szerezett-e már heli­kopter a váci tankerületben? Tanácstagi beszámolók — kérdeztük Terénli István­tól, a kerület növénytermesz­tési ágazatvezetőjétől. — Még nem. Ilyen kis te­rületen viszonylag költséges az igénybevétele. Most is csak a kedvezőtlen időjárás miatt választottuk ezt a megoldást. Természetesen előfordulhat, hogy az elkövetkezendőkben ismét igényibe vesszük. A szi­táló esőben, a kedvezőtlen domborzati viszonyok között a pilóta nagyon derekasan dolgozott, és megállapítottuk, hogy a többletköltségek arány­ban vannak az elért eredmé­nyekkel. Kép és szöveg: Dányi Miklós HAGY A városból nézve, három ha­talmas füstokádó kémény jel­zi a kemenceüzemet, melyben a cementgyártás alapanyaga, a klinker készül. A kemenceüzem Kun Béla, Sallai Imre és Lőwy Sándor szocialista brigádja, egymást váltva, szombaton kommunis­ta műszakot tartott, és a há­rom műszak teljes bevételét az új művelődési központ építé­sére ajánlotta fel. Bata Sándor, a délutános műszak vezetője kijelentette, hogy egy-egy műszakban, négy kemencével, 600 tonna künkért termelnek a brigá­dok. Papp János égető, aki az idén már a negyedik kommu­Űjratöltik a portartályt KISZ-vezetőképző Dunakeszin Saj'át termelésű NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEK-KÖTÖTTÁRUK, DIVATCIKKEK, BŐR SZOKNYÁK SERDÜLŐKNEK, NŐI ÉS BAKFIS JERSEYRUHÁK, GYERMEKRUHÁK JÁTÉKOK ízléses választékát kínáljuk kedves vásárlóinknak VÁC, SZÉCHENYI U. 31. ÉS NAGYMAROS, KOSSUTH TÉR 7 SZ. ALATTI BOLTUNKBAN DUNAKÖRNYÉKE RUHÁZATI HISZ NIMFA jersey MOST VÁSÁROLJON, - MOST ÉRDEMES! 333 Ft helyett 216 Ft A PEST MEGYEI RUHÁZATI 420 Ft helyett 286 Ft KISKERESKEDELMI VÁLLALAT MÉTERÁRU-SZAKÜZLETÉBEN 373 Ft helyett 312 Ft Vác, Március 15. tér 17. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom