Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-20 / 246. szám

Az MGI a Haladásban Bemutatták az SNSPEKTOR-t Műszeres diagnosztika Haller Géza gépészmérnök, az MGI munkatársa (középen) az INS- PEKTOR-kocsi műszereit ismerteti. A géptárolási és karbantartási bemutató résztvevői tájékoztatót hall­gatnak. Kabáczy Szilárd felvételei Mezőgazdasági gépüzem- fenntartási, karbantartási és korrózióvédelmi bemutatót tartott a gödöllői Mezőgazda- sági Gépkísérleti Intézet köz­reműködésével a Fejér me­gyei Tanács mezőgazdasági osztálya, a MAE megyei szer­vezete, a Fejér megyei TE- SZÖV és a Nagynyomású Kí­sérleti Intézet a Székesfehér­vár melletti iszkaszentgyörgy •—csőri Haladás Termelőszö­vetkezetben. Például a traktorkerék-beállító A rendezvényen ott volt dr. Bánházi Gyula, a MÉM gép­gyártási főosztályának veze­tője, az MGI igazgatója, dr. Bölöni István, az MGI tudo­mányos igazgatóhelyettese, Lipthay Károly, a Fejér me­gyei Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, dr. Vá­mos Endre, a NAKI tudomá­nyos főosztályvezetője, vala­mint Nagy Imre, az iszka­szentgyörgy—csőri Haladás Tsz elnöke. A bemutatót megelőző ta­nácskozáson dr. Bánházi Gyula A mezőgazdasági gép­üzemi enntariás időszerű kér­dései, dr. Vámos Endre A kőolajtermékek felhasználása a mezőgazdaságban, és Mély­kúti Csaba, az MGI tudomá­nyos osztályvezetője pedig A karbantartás és a géptárolás fejlesztése címmel tartott elő­adást. A tanácskozást követően a mintegy 180 résztvevőnek Boór Ferenc, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet tudomá­nyos munkatársa ■ és Haller Géza gépészmérnök működés közben mutatta be a trakto­rok műszeres karbantartásá­nak, hibafelmérő eljárásának legfontosabb eszközeit. A szakemberek tanulmányoz­hatták a lengyel gyártmányú, A—0307 jelű mechanikus traktorkerék-beállítót, az EL­FON SD—102 motor fordu- latszám- és előbefecskende- zés szögmérőt. A motorok kompresszió végnyomását az NSZK-gyártmányú MOTO- METER-rel regisztrálják, míg az NDK-ban készült OGP—í az olajfelhasználódást mutat­ja ki. Itt mutatták be az MGI sokat tudó INSPEKTOR nevű diagnosztikai mérőkocsiját. Ezek mind olyan eszközök, amelyekkel bármely üzemben szétszerelés, vagy lényegesebb megbontás nélkül megállapít­hatók a géphibák. Hiszen ép- pe^ ebben van annak titka, hogy a szakemberek elisme­réssel nyilatkoztak az MGI által kidolgozott műszeres diagnosztika rendszeréről. Meg abban, hogy az elmúlt évek e témában végzett ku­tatásainak eredményét azon­nal felhasználhatják a nagy­üzemek. A rozsda mint ellenség Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte a bemutató másik eseményét, a géptárolási lát­nivalókat. Itt az MGI-vel szo­ros együttműködésben levő Nagynyomású Kísérleti Inté­zet tudományos munkatársa, Pintér Gyula mondotta el, hogy számos olyan átmeneti korróziógátló anyagot vizsgál­tak meg, kísérleteztek ki, amelyeket bátran ajánlanak az üzemeknek. Ezek az anya­gok — részben külföldiek, részben hazaiak — már kap­hatók a kereskedelemben, vé­dőhatásuk 6—12 hónapra rozsdamentességet ad a me­zőgazdaságban szabad ég alatt tárolt gépeknek. Igen érdekesek, tanulságo­sak azok a vizsgálati adatok, amelyek támpontot adhatnak arra, hogy ténylegesen mibe kerül egy-egy nagy értékű gép átmeneti, tehát 6—12 ha­vi időre szóló védelme. A eé- Dek felületét a legkorszerűbb korróziógátló anyagokkal per­metezték le. A védekezés költségeit esy gépre mutatták ki. ebből kiderül, hogy a kor­róziós anyaa és a munkabér együtt például egy SPC—0 k'iknricavető-géonél 79. a - KPN—4.2 kultivátornál 76, a K—442 bálázónál 162 forint. E költségek jelentős részét a korróziógátló anyagok ára adja. A bemutatót teljessé tette az. hogy ugyancsak működés közben láthatták a megjelen­tek a székesfehérvári Finom­mechanikai Vállalat és az NSZK-beli Wagner cég által festékszórók néhány típu­sát. Ezekkel a korróziógátló anvagok kijuttatása is meg­oldható. F. I. Régi idők mozija (2.) Vizit a „csatatéren" Kezd lelkiismeretfurdalá- eom lenni, amikor belépek az előcsarnokba. A látogató elé táruló kéj megrendítő. Erről a moziról írtuk volna azt két hónappal ezelőtt, hogy meg­nyílik? Kezd világossá válni az is, hogy Szűcs Gábor a Vá­rosgazdálkodási Vállalat igaz­gatója miért nem hajlandó nyilatkozni, amikor a mozi sorsáról érdeklődtem nála. Törmelékhalmok mindenfelé, a belső helyiségekből mun­ka zaja szűrődik ki. Lassan egy éve annak, hogy a mozi bezárta kapuit. A törmelék­halmok legmélyebb rétegeit egvébként a lejárt moziplaká­tok képezik Eternit ág nincs Rajcsányi Károly kőműves kisiparos egy hete kezdte el a munkát — Egyelőre a legfontosab­bakat kell elvégezni — mond­ja. — A víz- és villanyszere­lési munkákhoz előkészíteni a terepet, elvégezni a bontáso­kat és az újrafalazásokat. Ezek persze csak egy töredé­két jeientik annak, amit itt ránk vár De ezek most a leg­égetőbb teendők Menne is a munka, ha rendben jönne az anyag. A helyi Tüzép-telepen azonban nincs olyan asztalos­ára. ami nekünk kellene, tá­volról ide fuvarozni meg hosszú ideig tart. A régi zsibogó és a nézőtér közötti átereszben egy idős villanyszerelő dolgozik, ö két hete szegődött el a moziba. — A munka határideje no­vember 15-e. Addig kell be­fejeznem a villanyszerelést. Hiánycikk a „műanyag cső”, jó, ha száz-százötven métert kap belőle az ember. Süllyesztett konnektor, kapcsoló sincs. Nem tudom, mi lesz így! Az kiős villanyszerelő mel­lett. a leendő vécék helyén mindenfelé zöld műanyag csö­vek meredeznek a földből. l.cngyel Lajos és apósa, Kris­tóf István dolgozik itt- Mind­ketten vizvezetékszerelók. Ne­kik november 10-re kell át­adniuk a telepet, de addig még akad jócskán munka. Fel kell túrm például az iskola udvarát egészen a tisztítóak­náig, el kell végezni a külön­féle cs> »bekötéseket. feltéve, ha lesz a'apanyag! Kristóf Ist­vánnal beszélgetünk, amikor Hhegve visszaérkezik veje: „Eternit ág nincs” — mondja. A munka befejezéséig még három hetünk van. Mire jó a vetítőnyílás? Szokatlan képet nyújt a ve­títőterem is. Körbe a falak mentén ásványok, .a mennye- zerről fémrudakra erősített deszkalapok lógnak. A gödöl­lői Vs-osgazdálkodásf Válla­lat héttagú munkabrigádja: kőművesek, festők és segéd­munkások javítják a falakat. Az állványon ketten dolgoz­nak, hárman pedig a zsöllyék helyén tornyosuló deszkara- kason kucorognak. Ez eddig öt. Hogy két emberük hol le­het, azt szerintem még Szűcs Sándor kőműves, a brigád ve­zetője sem tudja. Szűcs Sán­dor egyébként, akit a munka állásál cl kérdezek, kereken ki­jelenti: nem nyilatkozik. Azt tanácsolja, menjek be a köz­pontba, kérdezzem meg a fe­jeseket, ők majd többet mon­danak. Lassan azonban mégis­csak megoldódik a nyelve. El­mondja, hogy néhány kisebb tervezési tubától eltekintve jól hatadnak a munkával. Ki­sebb tervezési hiba alatt azt érti például, hogy az álmeny- nvezetet kicsit elméretezték. Hogy kinek a hibájából, azt nem tudni, de az biztos hogy a vetítőny'áe a kivitelezés je­lenlegi á^apotában csupán ar­ra alkalmas, hogy a plafonra vetítsenek rajta. A beszélge­tést nallva. leszól az állvá­nyon dolgozó kőműves: — Higyje el kodása úr mi is nagyon unjuk, hogy itt kell dolgoznunk Hogy m.kor le­szünk kész. azt csak s jóisten tudja, de azt ma ja is láthat­ja. hogy csináljuk ... A megjegyzés jogos Ha hét­ből ketler is de csinálják. Nem tudni meir.vi ideig még, de csinálják é? most ez a leg­fontosabb. Köztudott. hogy nincs a városnak színháza, sőt A gödöllői Agrártudományi Egyetem _ Tangazdaságának pártbizottsága nemrég tájékoz­tató jelentésben számolt be a járási párt-végrehajtóbizott­ságnak a felszabadulási és kongresszusi munkaverseny helyzetéről. A tangazdaság ve­zetősége május 27-i ülésén el­fogadta azt a versenyfelhívást, amellyel. a gazdaság párt- és szakszervezeti bizottsága, va­lamint KISZ-csúcsvezetősége fordult a termelőegységekhez, hogy jól szervezett, fegyelme­zett, takarékos gazdálko­dással teljesítsék a negye­dik ötéves terv célkitűzé­seit és az idei gazdasági év felada­tait. A versenyfelhívást a bri­gádvezetők értekezletén, az if­júsági parlamenten és a terü­leti termelési tanácskozásokon ismertették. Csatlakoztak hoz­zá a termelőegységek és a szo­cialista brigádok is. A versenyfelhívás nyomán a tangazdaság kollektívája vál­lalta, hogy növeli az őszi bú­za, a fajta- és konzervborsó termelési eredményeit, még­pedig a költségszint emelése nélkül. Vállalták, hogy egy új, korszerű tehenészeti telep ki­alakításával bekapcsolódva a szarvgsmarhapró^ramba, for kozzák a tehenészet’ eddigi' eredményeit. A termelékeny­ség növelését segítő ésszerűsítések, újítások al­kalmazása és bevezetése mellett szeptember végén értékelte a tangazdaság. Megállapították, hogy a sorra megvalósuló fel­ajánlások nyomán nőtt a mun­ka termelékenysége, fokozó­dott az újítókedv és a gazdál­kodási feladatok időben, jó ütemben valósuinak meg. Megállapították azt is, hogy az üzem- és munkaszervezési feladatok nem különülnek el a munkaversenytől, hanem az­zal összhangban valósulnak meg. A verseny hatására ja­vult a szocialista brigádok és a termelést közvetlenül irányí­tó vezetők kapcsolata, így jelentős eredményeket könyvelhetnek el a társa­dalompolitikai feladatok megoldása területén. Az eddig bevezetett és elfo­gadott újítások lehetővé tették, hogy a betakarítási vesztesé­gek — a kedvezőtlen időjárás ellenére is — a tervezett kerete­ken belül maradjanak. Az újí­tásként bevezetett maghozó ré­pa gépi kiültetésével és egyen­letes betakarításával mintegy 30 százalékos munkabér-meg­takarítást értek el. A zöldbor­só-betakarítás korszerűsítésé­vel 155 ezer forint volt a mun­kabér-megtakarítás. A tangazdaság valamennyi termelőegysége és szocialista brigádja vállalta egy-egy gyer­mekintézmény patronálását. A szeptember 30-i felmérés alap­ján a szocialista brigádok ad­dig mintegy 2 ezer 800 óra társadalmi munkát végez­tek. Felajánlásaik között igen elő­kelő helyen szerepel a kultu­rális élet felpezsdítése, a szak­mai és politikai képzés. A gazdaság autóbuszai igen je­lentős szerepet játszanak e vállalások teljesítésében. Az autóbuszok segítségével ugyan­is színház- és múzeumlátoga­tásra, országjárásra indulnak a tangazdaság brigádjai. Az ifjúsági szocialista bri­gádmozgalomban tizenöt bri­gád csatlakozott a kongresszu­si munkaversenyhez. A ver­senykiírás alapján a kiváló ifjú mezőgazdasági dolgozó cím elnyerését 203 fiatal és 12 ifjú szakmunkás, 9 technikus és 12 mérnök pályázta meg. A munkaverseny első idő­szakának értékelésére augusz­tus 20-án került sor. Ekkor 32 tangazdasági dolgozó nyerte el a kiváló dolgozó jelvényt és mintegy hatszázan összesen 685 ezer forint pénzjutalmat kaptak. A növénytermesztési területek legjobb kombájnosai Csehszlovákiába utaztak juta­lomüdülésre. A tangazdaság pártbizottsá­gának tájékoztató jelentései a járási párt-végrehaj főbizott­ság a közelmúltban megtár­gyalta és jóváhagyólag elfo­gadta. B. P. Megsérült a gyalogos több felajánlás született arról is, hogy az egyes termelőegy­ségek munkavédelmi, munkás­ellátási helyzetének javítása és a továbbképzés . biztosítása szempontjából is többet törőd­nek dolgozóikkal. A felajánlásokban tett válla­lások teljesítését augusztus és olyan művelődési háza sem, ahol igényesebb szfonazi elő­adásokat tarthatnának. A Kossuth Lajos utcai Petőfi művelődési ház egy hónappal ezelőtt mondta le a budapesti Mikroszkóp Színpad vendégjá­tékát azzal, hogy korszerűtlen, szegényes kis előadótermében még a Mikroszkópék szerény technikai igényeinek sem ké­pesek eleget tenni. Fontos len­ne tehát a mozi, de idestova egy éve kapui zárva vannak. Esetleg és talán Sok ígéret hangzott már el. Több is. mint kellett volna. És az eredmény? Tíz hónap alatt eljutottak oda. hogy az illeté­kesek. ma már felvilágosítást sem hajlandók adni. A mozi ügye ettől azonban még nem oldódik meg. Látva az elótér­Kerepes lakott területén, a 3-as számú főközlekedési úton Kemény András budapesti lakos, UD 50-36 . rendszámú ben és az előadóteremben uralkodó állapotokat, úgy tű­nik, itt még némi munkára is szükség lesz. Több hetes, ala­pos, tervszerűen előkészített munkára. És persze különféle építési és szerelési anyagokra is. Ha mindez megvan, talán már februárban is megnyit­hatja kapuit a mozi. Talán. De ez nem biztos, mert ugye ilyen előzmények után ki vállalkoz­hat arra, hogy az illetékesek helvett is nyilatkozzon? Kifelé indulok a csatatérre emlékeztető nézőtérről, amikor egy szemétkupac alól félig ki­kandikáló plakátmaradványon akad meg a szemem. A transz­parens régi szép idők emlé­két idézi fel, zöld alapon vö­röslő betűi így harsognak: „A nagy érdeklődésre való tekin­tettel napi három előadást tar­tunk," Berkó Pál személygépkocsijával elgázol­ta Antal János kerepesi la­kost. A gyalogosan közlekedő Antal János a baleset követ­keztében súlyosan megsérült. ★ Gödöllőn, az Ady Endre sé­tányon Juhász Sándor veres- egyházi lakos a GC 63-21 rendszámú autóbusszal elütöt­te az úttesten gyalogosan ha­ladó valkói lakost: Pintér Já­nost, aki a gázolás következ­tében olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy életve­szélyes állapotban szállították kórházba. Meghalt a kerékpáros Ittasan kerékpározott az ütőn Rédvai Mihály bagi la­kos. A férfi egyensúlyát el­vesztve felborult járművével és olyan szerencsétlenül esett az útmenti árokba, hogy an­nak kőszegélyébe beverte a fejét. A súlyosan megsérült kerékpárost az egyik buda­pesti kórházba szállították, ahol 24 órával később meg­halt. Pótkocsiba rohant A 3-as számú főközlekedési út 25-ös kilométerkövénél, a mogyoródi elágazás közelében nem tartotta be az előírt kö­vetési távolságot az SE 40-68. rendszámú tehergépkocsival lMjtos Lajos vérségi lakos. Tehergépkocsija nekiütközött az előtte szabályosan haladó Parti Sándor borsodnádasdi lakos által vezetett YD 15-54. rends-^ímú pótkocsis vontató­nak. A karambol során sze­mélyi sérülés nem történt, ám, a két járműben keletkezett anyagi kár jelentős: megköze­líti a 30 ezer forintot. Valaki valamit elméretezett, mert így csak a födém és az álmeny- nyezet közé lehet vetíteni Nem baj. Feljebb emelik a lambéria tartó- rudjait és máris rendben lesz minden. Ez a kis többletmunka már iga­zán semmiség. Barcza Zsolt felvétele Vállalások félidőben A tangazdaság jelenti...

Next

/
Oldalképek
Tartalom