Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-19 / 245. szám
PEST MEGYEI VILÁfi PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM ,4 HA 80 FI 1,1. Eli 1974. OKTÓBER 19., SZOMBAT A jövő évi kenyérről van szó Ismét földeken a munkagépek Ezrek jelentkeznek a mezőgazdaság segítésére Tegnap a területi szövetségek és termelő- szövetkezetek vezetői, valamint a szocialista brigádvezetők tanácskoztak Budapesten arról; miképpen lehetne meggyorsítani az időszerű őszi mezőgazdasági munkákat. Az értekezleten megjelent dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár. Moharos József, g Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökhelyettese rámutatott: több milliárd forint értékű termény van kint még a határban, veszélybe került az egész évi jó munka eredménye, az utóbbi évek leggazdagabb termése. Elmondotta: sokfelé nem elegendő a helyi gépi- és kézierő, ezért nagyon nagy a jelentősége a társadalmi összefogásnak, az üzemi munkások, katonák és diákok alkalmi segítségének. A termelőszövetkezeti szocialista brigádvezetők felhívást intéztek a szövetkezeti parasztsághoz, a szocialista brigádokhoz, hogy minden lehetséges eszközt és módszert használjanak fel a földeken levő termés betakarítására, a jövő évi kenyér magjának időbeni elvetésére. Külön felkérték a termelőszövetkezetek dolgozóit, fogadják meleg szeretettel a segítségükre siető munkásokat, katonákat és diákokat, gondoskodjanak megfelelő elhelyezésükről és ellátásukról. Befejeződött az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója ZÁRÓKÖZLEMÉNY ÉS SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT Hazaérkezett a lengyel fővárosból az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége A lengyel fővárosban péntek délután befejeződött az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója, amelynek munkájában 28 testvérpárt küldöttsége vett részt. A tanácskozáson csütörtökön szólalt fel Pullai Árpád, a magyar küldöttség vezetője. (Beszédét a 2. oldalon ismertetjük.) Moszkvában az Iszmail Fah- mi külügyminiszter vezette egyiptomi kormányküldöttség ötnapos látogatásának befejeztével közös közleményt adtak ki, a két félnek a Palesztinái kérdéssel kapcsolatos álláspontjáról. Fahmi pénteken Moszkvából visszautazott Egyiptomba. A tanácskozás résztvevői elfogadták a konzultatív találkozó záróközleményét, továbbá elfogadtak egy szolidaritási nyilatkozatot, melyeket a 2. oldalon közlünk. Az MSZMP küldöttsége Pullai Árpád, a KB titkára vezetésével a találkozó befejeztével — péntek este 18 órakor — hazautazott Varsóból Budapestre. A küldöttség tfúdöttség moszkvai látogatása idején létrejött találkozón és megbeszéléseken a felek részletes véleménycserét folytattak a Palesztinái problémáról. csúztatására a repülőtéren megjelent Edward Babiuch, a LEMP PB tagja, a KB titkára, Andrej Verblan, a LEMP KB titkára, Ryszard Frelek, a párt kb-titkárság tagja, la külügyi osztály vezetője, s több más személyiség. Jelen .volt Németi József, hazánk lengyelországi nagykövete is. Az európai kommunista és munkáspártok konzultatív ta-, lálkozójáról pénteken este hazaérkezett Varsóból, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- poftti Bizottságának küldöttsége, Pullai Árpádnak, a KB titkárának vezetésével. A küldöttség tagja volt Berecz Ja- nos, a KB külügyi osztályának vezetője és Horn Gyula osztályvezető-helyettes. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Győri Imre, a z MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta. FAHMI ELUTAZOTT MOSZKVÁBÓL Szovjet-egyiptomi közlemény Pest megyében három műszakban szándékoznak dolgozni Pest megyében még 50 000 hektár termése vár betakarításra, A megyei operatív bizottság szerdai értesülései szerint szedésre vár 128 vagon paprika, 622 vagon paradicsom, 1000—1000 vagon káposzta és szőlő, 1100 vagon burgonya és 500 vagon alma — egyebek között. Nagy munkát jelent majd a még lábon álló, csaknem 40 000 hektárnyi kukorica és a 918 hektárnyi gyökérzöldség betakarítása is, de ezek szedését egyelőre nem veszélyezteti az időjárás, ezért az ésszerűség diktálta sürgősségi sorrend végén szerepelnek. Annál is inkább, mert most minden erőt a vetésre kell összpontosítani. A vetőszántásnak szövetkezeteink már mintegy 80 százalékát elvégezték, hátra van még viszont 100 000 hektárnyi vetés! Más szavakkal fogalmazva: o jövő évi kenyerünkről van szó’ Mint a megye illetékes vezetői elmondották, erő- és munkagépekben nincs hiány, szállítóeszközökben már inkább. Hála a társadalmi összefogásnak, segítség e téren is kínálkozik: a megyei operatív bizottság 57 tehergépkocsiról gondoskodott a rászorult téeszeknek, és további 32 gépjármű áll rendelkezésre a központi keretből. Munkáskezek dolgában is megmutatkozik a társadalmi segítség. A megye mezőgazdasági üzemei — szükség esetén — általános és középiskolás fiatalokra, egyetemi hallgatókra, magyar és szovjet katonákra, üzemi munkásokra egyaránt számíthatnak. A szükségleteket azonban alapos gonddal és reálisan kell felmérni — hangzik a megyei vezetők figyelmeztetése. Ügyelni kell továbbá arra is, hogy az indokolt társadalmi segítség folyamatos legyen; a betakarítás nem hétvégi kampányfeladat, tehát nemcsak szabad szomba- tokra-vasárnapra kell az önkéntes segítőkről, s számukra munkáról, szállásról-ellátásról gondoskodni, hanem a hét minden napjára. Ügy kell szervezni a munkát, hogy az iskolába visszatérő diákokat katonák, őket üzemi munkások váltsák fel. A gazdaságvezetők és pártszervezetek legfontosabb feladata lesz, hogy ésszerűen, gondosan és jól gazdálkodjanak a belső erőkkel s a külső segítséggel. Ne forduljon elő sehol, hogy mialatt a közösben katonák mentik a szövetkezet termését, a tsz-tagság ezalatt csak a saját háztájijával törődik. Ha az időjárás engedi, minden percet ki kell használni a szántás-vetésre, beleértve az éjszakákat is. Ahol a gépek és szállítóeszközök kezeléséhez szükséges személyzet biztosítása okoz gondot, ott kérjék a megyei operatív bizottság seMegérkezett a társadalmi segítség' a fóti Vörösmarty Tsz-be is. Tegnap 320 kisdiák — a Fóti Gyermekváros általános iskolásai és szakmunkástanulói — segítettek a paradicsomszedésben (képünkön) és a szőlő- szürctelésben. Ma és holnap benépesül a fóti határ: több mint hétszáz iskolás és katona vesz részt a munkákban. A szárazabb idő hatására a gépek is kigördültek a földekre, hogy mielőbb elvessék a jövő évi kenyérnekvalót. Képünkön: a most vásárolt pneumatikus vetőgép. Koppány György felvételei gítségét: a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 600, jogosítvánnyal rendelkező hallgatója „bevetésre készen” áll, bármelyik pillanatban vállalja az erőgépek két műszakos üzemeltetését. Tegnap délelőtt kedvezőre fordult az időjárás, sehonnan sem jelentettek esőt, így — hosszú idő után először — a mezőgazdasági üzemek meggyorsíthatták az őszi munkákat. Az egész országban nagy erőket vontak össze a gazdaságok. A Budapesti Műszaki Egyetem önkéntes munkára jelentkezett 2000 hallgatója közül kétszázhúszan a Mono- ri Állami Gazdaságban dolgoznak; többségüknek a gazdaság biztosított szállást és ellátást. Háromszáz gödöllői egyetemi hallgató a dányi termelőszövetkezetben segédkezik, több százan pedig a gödöllői, a monori, a budai és a váci járásban dolgoznak. Három állami gazdaságban és egy termelőszövetkezetben a katonák is részt vesznek a betakarításban. Számos Pest megyei és budapesti üzem felajánlotta, hogy dolgozói — elsősorban a szociálista brigá- i dók — szabad szombatjukon és vasárnap segítik a mezőgazdasági üzemeket. Helyenként, a magas fekvésű, homokos talajokon megjelentek tegnap a vetőgépek is. Ny. É. A közlemény szerint a Szovjetunió és Egyiptom egyetért abban, .hogy a közel- keleti válság teljes és végleges politikai megoldása a genfi konferencia keretében csak úgy lehetséges, ha biztosítják a palesztinai nép törvényes jogait is, beleértve saját 'nemzeti hazájának létrehozására való jogát. Az egyiptomi kormánykülPuja Frigyes külügyminisz- “ ’ ~ ' ' " tér meghívására hivatalos látogatást tész és tárgyalásokat folytat Magyarországon Sz. Radzsaratnam, a Szingapúri Köztársaság külügyminisztere, aki pénteken Budapestre érkezett. Az előzőleg Bulgáriában és Jugoszláviában járt külügyminiszter kíséretében van Pa- panasam Setlur Raman, a Szingapúri Köztársaság Budapesten akkreditált nagykövete Közművelődési tájértekezlet Cegléden Tegnap megtartották Cegléden a Kossuth Művelődési Központban a harmadik Pest megyei közművelődési tájértekezletet, melyeknek sorozata ezzel be is fejeződött. A tanácskozáson Pest megye déli településeinek párt- és tanácsi vezetői, népművelői, könyvtárosai, pedagógusai, vállalati és termelőszövetkezeti vezetői vettek részt. Megjelent a tájértekezleten Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztály- vezetője, Nagy Imre, a ceglédi járási pártbizottság titkára, Rátóti István, a ceglédi vá.osi pártbizottság titkára, Lábai László, a megyei úttörőelnökség elnöke, Babinszki Károly, a ceglédi járási hivatal elnöke, Kürti András, a ceglédi városi tanács elnöke, Platthy Iván, a Kulturális Minisztérium munkatársa és Hallamasek László, az SZMT munkatársa. A megjelenteket Hargitai Károly, a ipegyei tanács mű- yelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte, majd Balogh László tartott vitaindító előadást az MSZMP KB márciusi határozatáról és a megyei pártbizottság szeptember 27-i ülésének anyagáról. A tájértekezleten felszólalt Horváth Lehel nagykőrösi iskolaigazgató, Lakatos Ernő, a megyei levéltár igazgatója, Rábai József abonyi művelődési felügyelő, Platthy Iván, Jászberényi Károlyné pedagógus, Radványi Nagy József, a ceglédi Kossuth gimnázium igazgatója, Barna Eleonóra, a nagykátai járási könyvtár vezetője, Furuglyás Géza, a gyömrői művelődési otthon igazgatója, Lábai László, Guttrai József né, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat osztályvezetője, dr. Lakatos József, a ceglédi városi tanács vb-titkára, Ofella Sándor, a tápiószecsői művelődési otthon igazgatója, Kiss Imre, a ceglédi járás tanulmányi fel-» ügyelője és Sági Ferencné, a ceglédi közgazdasági szakközépiskola igazgatóhelyettese. (A tanácskozást lapunk 3. oldalán ismertetjük.) A vendéget Púja Frigyes külügyminiszter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. és Margaret Liartg nagykövetségi első titkár. A Ferihegyi repülőtéren a vendégek fogadtatására megjelent Púja Frigyes külügyminiszter, Rácz Pál külügyminiszter-helyettes, valamint a minisztérium több más vezető beosztású munkatársa. Ott volt dr. Ziga Vodusek, budapesti jugoszláv nagykövet. (Kommentárunk Ion.) a 2. oldoRekord szeptember után, hasonló évzárást terveznek a Csepel Autógyár szervoüzemében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja,' az országgyűlés elnöke, tegnap Fejér megyébe látogatott. Megtekintette ‘ a Könnyűfémmüvek néhány üzemrészét, majd aktívaülésen folytatott eszmecserét a gyár párt-, gazdasági és szakszervezeti vezetőivel. Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutatóintézetet tekintette meg. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta dr. Abdul Razzag al Udwani kuwaiti egészség- ügyi minisztert, aki magyarországi látogatása során dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokat A delegáció tegnap utazott! el a magyar fővárosból. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese fogadta Shinzo Ohyát, a tokiói japán —magyar gazdasági klub elnökét, aki delegáció élén tartózkodik Budapesten. A küldöttség befejezve megbeszéléseit, tegnap elutazott Magyarországról. Púja Frigyes és Otto Winzer külügyminiszterek táviratban fejezték ki jókívánságaikat egymásnak a Magyar Népköz- társaság és a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolatai felvételének 25. évfordulója alkalmából. A Csepel Autógyár legmeghatározóbb terméke a padlóváz mellett kétségtelenül a szervokormány. így érthető, hogy a gyártóüzem jóformán mindig az érdeklődés középpontjában áll. Ugyanakkor az sem titok, hogy ez az üzem évek óta különféle műszaki- szervezési gondokkal küzd, s a tekintélyes ívben emelkedő terv teljesítése — ha éppen sikerül — kizárólag az itt dolgozó kollektíva áldozatvállalásának köszönhető. Idén az első félév nem úgy sikerült, ahogy tervezték, a szervoüzem mindössze 97,8 százalékkal végzett. A rákövetkező két hónap még ennél is gyengébb eredményt hozott: júliusban 512, augusztusban 874 kormányt szereltek össze — a tervezett 1200—1300 helyett. Júliusban az úgynevezett O-gyűrűk hiánya, augusztusbán a 059-es és a 069-es kormánytípusok kifogásolt minősége keserítette az üzem dolgozóinak szája ízét. Mindenki tudta, hogy a negyedévi, s vele az egész évi munkájuk becsületét csak egy rendkívüli szeptemberi eredménnyel tudják megmenteni. Gondosan megszervezték hát újra a gyártási folyamatokat. Rendre megvitatták a soron következő feladatokat, ügyelve arra, hogy a „visszajavított kormányok” értékesítésének ne legyen akadálya, s nem utolsósorban arra, hogy az újonnan szerelteknél ne kövessék el a korábbi' hibákat. Javarészt ennek köszönhető» hogy a szeptembert rekordteljesítménnyel zárta az üzem: 1600 kormányt szereltek készre. A kételkedőkre ekként rácáfoló közösség munkáját elősegítette az is, hogy az anyagellátás viszonylag zavartalan volt, s a gépek javítása sem okozott ezúttal számottevő kiesét. Evés közben jön meg az étvagy : így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy az esztendő hátralevő három hónapjában a szeptemberi csúcsra is rá akarnak licitálni, a programban ugyanis még 5300 kormány legyártása szerepel. A szeívcüzem dolgozói úgy tartják. hogy rajtuk nem múlhat a vállalat éves tervének teljesítése. Szingapúr külügyminisztere Budapesten