Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-18 / 244. szám

Benedek János köszönti a pajtásokat. Tegnap délután, a járási­városi KISZ-bizottság .épületé­ben került sor a gödöllői vá­rosi úttörőparlamentre. A te­remben a csapatok által vá­lasztott 47 küldött — úttörők és kisdobosok — foglaltaik he­lyet, továbbá jelen volt Bene­dek János, a városi tanács el­nöke, a város* jíártbizottaság és a tanács képviseletében, Lukács László, a városi KISZ- bizottság titkára, Monori Mi­hály, a Petőfi általános iskola igazgatója, a megyei úttörőel­nökség képviseletében, vala­mint Rónai Árpádné általános szakfelügyelő. Az úttörőparlamentet Bene­dek János nyitotta meg, s kö­szöntötte a pajtásokat. A par­lament levezető elnöke Sza­bó Márta nyolcadik osztályos tanuló, a városi úttörőtanács titkára volt. A megnyitó után Bencsik Ernő, a városi úttörő­elnök szólt a küldöttekhez, akik ezt követően három mun­kacsoportra oszlottak, s meg­kezdték tárgyalásaikat. A munkacsoportok tanácskozásai után a három gyermektitkár: Molnár Andrea, Szántó Zsu­zsa és Dezső Judit számoltak be a parlamentnek a munka- csoportok javaslatairól, majd ezeket a parlament határozat­ba foglalta. Ízelítő e javasla­tokból : létesüljön Gödöllőn KRESZ-park, uszoda, és út­törőház, árusítson az ABC- árüház úttörőfelszerelést és ruházatot... Ezeket a kérése­ket a városi úttörőelnökség el­juttatja az illetékesekhez. Ez alkalommal választották meg a három küldöttet a me­gyei úttörőparlamentre. Váro­sunkat Kiss Rozina és Dezső Judit úttörők és Farkas Rita kisdobos képviseli. (fb) Az úttörők és a kisdobosok mindent pontosan feljegyeztek.. Suttá József felvételei ceíi művelődési ház környé­kén. Az emelkedő lankákon és a művelődési ház közvetlen kö­zelében nehéz eligazodni, így pontosan nem is i adtam meg­számlálni, hány család lakja az épületeket. De azt az egyik lakó rövid fejszámolás után megmondta, hogy az aprócs­ka lakásokban tizenöt gyerek és tizenhat felnőtt lakik. A művelődési ház alagsorában pedig egy nagy látogatottság­nak örvendő ÁFESZ-éiterem működik. Egy ilyen népes közqsség, beleszámítva az ÁFÉSZ ven­dégkörét és konyháját is, bi­zony bőven termeli a szemetet. ‘Falán nincs is rá mértékegy­ség, ami a halmozódó kupa­cok mennyiségét kifejezné. Hogyan is kezdődött? Az év elején a péceli nagyközségi ta­nács szerződést kötött a helyi tsz-szel az intézményes sze­métszállításra. Tizenöt forin­tos díjat állapított meg egy családra havonta, amit a két hónaponként esedékes villany- számlához csatolnak. A pénzt fizeti is rendszeresen a lakos­ság, de már korántsem ilyen rendszeresen viszi el a sze­meteit a tsz stráfkocsija. Azzal kezdtem, hogy ponto­san már senki sem emlékszik mikor vitték el utoljára. Szlá- vik Gyuláné, egy háromgyer­mekes családanya azt mondja, hogy talán kora tavasszal. A művelődési ház gondnoka sze­rint úgy február vége felé. Egy másik lakó apt mondja, hogy nyáron. Talán csak szakember tudná megállapítani, hogy mi­lyen idős a szeméthegy, ami az udvar egyik sarkában dom­borodik az ÁFÉSZ téglából épített szeméttárolója előtt. A községi tanács egyelőre Kiért nem jön a stráfkocsi ? Jóformán senki sem emlék- | csak a lakossági szemét-elszál- szlk pontosan arra, hogy mi- látására szerződött a tsz-szel, óta halmozódik a szemét a pé- az intézmények maguk szállít­ják hulladékukat. Már ame­lyik. Az ÁFÉSZ úgy látszik nem szállítja, mert szeméttá­rolójukban öreg halfejek, szá­raz csirkebelek egyaránt talál­hatók. A lakók szerint napos időben kövér kukacok mász­nak ki a hulladékból. A szemétügyről több mint egy hete beszélgettem a lakók­kal. Aztán beszéltem a közsé­gi tanács elnökével. Ű egy időpontot adott meg, amikorra elszállítják a szemetet. Az ígé­retnek megfelelően ismét be­széltem a lakókkal, de intéz­kedésről nem tudtak tájékoz­tatni. Sajnos, nem jött a stráf­kocsi. örszigettoy I. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM 1974. OKTOBER 18., PÉNTEK Kollektív szüret Dányban k mezőgazdaság nehéz napjai Elsősorban a szántás, vetés So*k szó esik az utóbbi he­tekben az időjárásról, főként a mezőgazdasági do/gozóknak gyakori beszédtémája. Nem véletlen, hiszen a makacsul meg-megújuló, hol nyári zá­porhoz hasonlatos, hol a lomb­hullató őszhöz méltó csendes, álmos esőzések megkötötték a határban dolgozni vágyók ke­zét. S hiába kémleltük annyit az eget, járásunkban az utóbbi három hét alatt 160 millimé- ternyi eső esett, ez pedig te­kintélyes mennyiség. Például Csömör Lássuk, hol és hogyan re­kedtek meg’ a munkálatok ... ? Bizonyos mértékig eltér járá­sunkban az országos gondok­tól az, hogy elsősorban nem a betakarítással vannak a ba­jok, hanem az őszi fzántással- vetéssel. Jelen pillanatban mintegy 1500 hektáron nem tudták elvégezni a szántást az őszi vetések alá, s ezt a kése­delmet egyaránt okozta az időjárás — az alacsony fek­vésű területen nemcsak mély, csizmahúzó sár van, de áll a víz is — és a betakarítás. Be­szédesen árulkodnak a jelen­legi helyzetről a friss adatok: járásunkban a remélhetőleg mihamarabb meglevő, ám egyelőre csak tervezett 10 ezer 675 hektár őszi vetésből csak 3500 hektárnyi van meg. A hátralevő vetnivaló túlnyomó többsége búza: az őszi ároa hetven százaléka már földbe került. Tény. hogy ezek a szá­mok tekintélyesek, ám a szak­emberek véleménye szerint az elmaradás két hét alatt be­hozható lenne, hiszen a gépi felszereltség járásunkban igen kedvező. A baj persze „csak” annyi — bár az eső szerencsé­re már meggondolta magát, de a névfogvét itthagyta —, hogy a késedelmet a jövő évi - termés érzi maid meg. A bag—hévízgyörki egye­sült Dózsa György Termelő­szövetkezetben például hét­főig egyetlen szem vetés sem volt a földben. De például — a járási átlag 35 százalékával szemben — a csömöri Haladás Termelőszövetkezetben a vet­nivaló 60 százaléka a földbe került. Viszonylag jól áll még a dányi Magvető és az egye­sült galgamácsai összefogás is. Egyetemisták „bevetésen” Nos, ami a betakarítást il­leti ... A kukoricát éppen el­kezdték leszedni, amikor már abba is hagyhatták, de az igazsághoz tartozik, hogy az esőzések megkezdése előtt já­rásunkban még nem is volt betakarításra érett: jelenleg még 3700 hektárnyi területen van „tövön” a kukorica. A burgonyából 138, káposztafé­lékből 130, cukorrépából 315, paradicsomból 216 (130 vagon) és gyökérzöldségből 100 (150 vagon) hektárnyi betakarítat- lan terület található környé­künkön. Nem hagyhatjuk em­lítés nélkül a 213 hektárnyi borszőlőt sem, amelyen Mo­gyoród, Túra és Dány „osz­tozik”. Tudvalevőleg a szőlő, a zöldség és a burgonya és a cu­korrépa a mostoha időjárás ellenére sem várhat, s sze­rencsére ezekben a nanokban sokan osztoznak a mezőgazda­ság gondjaiban, önzetlen se­gítséget adva. Szerdán például 150 egyetemista szedte a sző­lőt Dányban. Terepjárók a honvédségtől Az értő számítások szerint járásunkban a betakarításra váró termények napi munka­erő-szükséglete 1800 dolgozó, de csak 1300 áll rendelkezés­re. A különbözeiét külső se­gítséggel egyenlítik ki. Hogy csak néhány példát említ­sünk: az egyetemisták szinte mindenütt ott vannak, a pé­celi gimnazisták a tangazda­ság nagygombosi kerületében dolgoztak, az aszódi gimnazis­UJ POSTA ERDŐKERTESEN Köihmtú száz négyzetméteren Januárban kezdte el az er- I dőkertesi posta építését a köz- ! ségi tanács „házi brigádja”. A I Anyakönyvi hírek Született: Izsó József és Horváth Gizella Erzsébet: Il­dikó Gizella, Nagy András és Debreceni Mária: Andrea Zsuzsanna, Bagyinka Pál és Pintér Ágnes: Éva Ágnes, Varga László és Szabolcs Má­ria Magdolna: Tamás, Veréb György és Petró Borbála: Andrea, Pethő József és Var­jú Erzsébet: Zoltán, Szabó László és Tóbiás Irén: László. Kovács Endre és Varga Ágnes Erzsébet: Ágnes, Bajár László és Lummer Ilona: Tibor, Smi- kál Gyula és Moldóván Juli­anna Margit: Ágnes, Seres István és Kókai Mária: Szil­via, Reng Lajos és Sebestyén Ilona: Hajnalka, Rácz Mátyás és Lakatos Ilona: Balázs, Pin­tér Gusztáv és Bodó Rozália: Judit, Bacsa László és" Krizsán Piroska: Tamás, Gere Sándor és Dumitra Edit: Sándor, Jer- nei István és Sziklási Margit: Krisztina, Gergely Lajos és Ürveczky Katalin Anikó: Ka­talin, Kovacsik Dezső és Rus- kó Ilona: Ilona, ^óth Lajos és Gregus Erzsébet: Katalin, Serbán József és Borsós Er­zsébet: János, Kiss János és Ecseri Eszter Mária: Csaba, Megyeri Sándor és Vári Ka­talin Julianna: Sándor, Tor- may András és Tóth Mária: Zsolt, Jónás János és Radios Stefánia: Zsolt, Kovács ✓ Fe­renc és Janka Erzsébet: Fe­renc nevű gyermeke. Házasságot kötött: Varró Sándor és Nagy Imre Mária, Pataki István és Vass Elvira, Lakatos József és Burdi Vero­nika, Skultéti József • és Nagy Etelka, Hornicsek István Pé­ter és Farkas Edit, Kőszegi Péter Gábor és dr. Simányi Verona, Bara László és Sza­bó Mária, Tóth Zoltán Péter és Vaigel Mária, Fata Imre és Pálfi Márta, Géczi József László és Szépréthy Ilona. Elhunyt: Csombor Jánosné Gáspár Lídia. munkák jól haladtak, már május végén készen állt az épület. De sajnos az átadással még hónapokat kellett várni, ugyanis a postaigazgatóság a kábeleket csak később tudta lefektetni. A napokban végre sor kerülhetett az új posta ünnepélyes üzembe helyezésé­re. Az. új létesítmény mint­egy 480—490 ezer forintba ke­rült: a költségeket a posta- igazgatóság és ß tanács közö­sen fedezte. Az új posta segíti a köz­ség zavartalanabb ellátását, ugyanis a postahivatal eddig égy tizenkét négyzetméteres helyiségben működött. Az új hivatal vajszínű és bordó homlokzata mögött több he­lyiségbe költöztek be: az in­tézmény alapterülete száz négyzetméter; a község köz­pontjában építették fel, a ta­nács épületével közös blokk­ban. ták Dányban, a honvédség pe­dig 16 terepjáró szállító' jár­művet ígért, ezeket majd köz­pontilag osztják el. Ezekre a 3,5 tonnás masinákra nagy szükség van, mert ahol már lehet szedni a termést, ott nem tudják kihozni a földek­ről. Így aztán ezekben a napok­ban a mezőgazdaság „erőlte­tett menetének” lehetünk ta­núi, no és a példás összefo­gásnak! Fehér Béla Péceli program Irodalmi est A minap színes irodalmi estre került sor a péceli Sze­mere Pál Művelődési Ház­ban. Tóth Titusz, a veszpré­mi Petőfi Színház művésze önálló előadóesten lépett fel, amelyben Karinthy Frigyes, Romhányi József és Nagy La­jos műveiből adott ízelítőt. •k Csaknem kétszáz péceli óvo­dás töltötte meg a közelmúlt­ban a művelődési házat. A gyerekek nagy újongása kö­zepette mutatta be műsorát a tévéből jól ismert Móka Miki és társulata. A gyerekműsorok gyakran szerepelnek a műve­lődési ház programján, legkö­zelebb Mazsola és Manóka ör­vendezteti meg a péceli gyere­keket. A Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ az utóbbi hetekben, napokban egyre-másra szervezi dolgozói­nak a különböző kulturált:, programokat. Legutóbb pé! dául október 16-án, szerdár délután a szövetkezet köz­pontjában a Szép magyar be­széd című vetélkedőn mérte össze erejét az ÁFÉSZ 26 dol­gozója. A versenyzőknek kü­lönböző feladatokat kellett megoldani; a tollbamondástól a helyes és szép magyar kiej­tésig. Az első díjat — a 300 forint értékű könyvvásárlási utalványt Papp Dánielné mo­gyoródi pénztáros, a Petőfi aranykoszorús szocialista bri­gád vezetője nyerte el. A má­sodik díj birtokosa: Bánkuti Béláné, a Kaffka Margit .szo­cialista brigád tagja, míg a harmadik díj boldog tulajdo­nosa Gyurcsó Jánosné, az Angela Davis szocialista bri­gád tagja lett. Ezen a vetélkedőn értékel­ték egy korábban indult ver­sengés „termékeit” is, vagyis a korábban kiküldött, 50 kér­dést tartalmazó kérdőívekre adott válaszokat. Ebben az írásos vetélkedőben hatvan­ötén indultak, s az első díjat, a fényképezőgépet Laczkó Margit szocialista brigádtag nyerte el. Tyúkok a tanácsház udvarán Hárman nem oltottak Kartalon a téesztagok ház­táji állománya kedvezően ala­kul. Jelenleg a házaknál hu­szonöt szarvasmarhát és 1800 sertést tartanak. Az elmúlt öt évben a sertésállomány mint­egy 20 százalékkal növeke­dett, de sajnos a szarvasmar­hák száma nem gyarapodott. A községben ez idáig hu­szonhét-huszonnyolc ezer ba­romfit oltottak be, és csupán három állattartó nem tett ele­get az oltási kötelezettségé­nek. Velük szemben a községi tanács szabálysértési eljárást indított. A szabálysértő ba­romfitartóknak a kötelező ol­tás elvégzésére állataikat a tanácsház udvarára kell be­hozniuk. Tanácstagi alapból Az elmúlt héten új buszmegállóval gyarapodott a város. A Bethlen Gábor utcában adott át a városi tanács egy pavi­lont, amelyet a 29-es tanácstagi körzet 20 ezer forintos alap­jából fizettek ki. A buszmegálló felállítását Illés Ferenc ta­nácstag kezdeményezte, a kivitelező Krirna László kisiparos volt. A kivitelezés költsége 15 és fél ezer forint, a viszonylag mérsékelt költség annak köszönhető, hogy a kisiparos a 29-es tanácstagi körzet lakója. Kovács László felvétele SPORT + SPORT A- SPORT + SPORT Imre utcai győztesek A gödöllői városi úttörő olimpia nagypályás labdarúgó­mérkőzéseit mind lejátszot­ták, lássuk a végső sorrendet: 1. Imre utcai általános is­kola 6 pont; 2. Petőfi Sándor általános is­kola 4 pönt; 3. Légszesz utcai általános is­kola 1 pont; 4. Szabadság úti általános is­kola 1 pont. A gy;őztes csapat tagjai: Il­lés, Varga, Gerstenbrand, Ka­tona, Sáfár, Kiss, Vágó, Stol- mayer, Szepsi, Hudák, Sándor, Budai, Szabq. Gólkirály: Varga István, az Imre utcai általános iskola ta­nulója 3 góllal. Tavasszal, a magasabb szín­tű úttörőolimpián tehát az Imre utcai általános iskola lab­darúgó csapata képviseli váro­sunkat. KÜLDÖTTEKET VÁLASZTOTTAK Úttörőparlament - határozatokkal Vetélkedő írásban Tollbamondástól a kiejtésig

Next

/
Oldalképek
Tartalom