Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-18 / 244. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) gáről, a kompromisszumok ve­szélyeiről elgondolkoztasson, vagy pszichológiai háttér megteremtésével törődjék. A lehetőségekben bővelkedő drá­mai szituációt nem tudta ki­tölteni ez a jól megírt, ro­mantikus történet. Gáti József, szinte a sem­miből is egyéni figurát te­remtő játékkal, Török Tamás kifogástalan rendezéssel igye­kezett feledtetni a darab gyengéit. AZ IRODALMI KÁVÉHAZ a budapesti művészeti hetek alkalmából a Hungária Ká­véházból jelentkezett. A meg­hívottak névsorát olvasva fel­ébredt kíváncsiságunk: a ki­váló művészek milyen tarta­lommal tudják megtölteni az irodalmi kávéház műfaját, hisz manapság, kávéház hí­ján, másutt találkoznak. Nos, itt, a mostani kávéház­ban, a művészek igyekeztek otthonosan beszélgetnie Ká­rolyi Amy és Kocsis Zol­tán szavaiból kirajzolódott a művészet és a fiatalság kapcsolata, s a fiatal művész tehetségének háttere. De ilyen érdekes eszmecsere csak rit­kán alakulhatott ki. mert Sediánszky János szerkesztő- műsorvezető görcsösen igye­kezett kellemes kávéházi hangulatot teremteni, össze­kötő szövege a riporteri zsargon unt fordulataiból épült fel. A beszélgetésre szánt idő nagy része így el­pocsékolódott, s nyitva ma­radt a kérdés, . vajon mit mondtak volna egymásnak ^s nekünk a meghívottak. A mű­sor másik része előadói rög­tönzésekből, az alkotók ver­seinek, zenéjének megszó­laltatásából alakult. Jó volt hallgatni a szavaló Csernus Mariannt, vagy a saját ver­seit mondó Weöres Sándort. Kocsis Zoltán, Körmendy Klára és a Kaláka együttes elragadó játéka feledtette a felesleges keret játékból adódó szerkesztői és rendezői hibá­kat. Mező Ferenc Rádió „ A Ma hullámhosszán vm. rész: Vezetői döntés és demokratizmus. — Miképpen változott a vezető szerepe, fe­lelőssége, fejlődésünk során? Fenntartható-e az egyszemélyi felelős vezető hagyományos koncepciója a döntési jogkör és a demokratizmus kiszélesítésé­nek időszakában? Miképpen valósulhat meg az önállóság mellett a társadalmi célok tisz- teletbentartása? Milyen legyen a korszerű vezetői magatartás? — E kérdésekről folyik a vita Gvőrött, a Szakszervezetek Há­zában, Adás: hétfő, október 21., 13.20, Petőfi. 16.05: A szovjet gazdasági reform. II. 16.15: Sullivan: A pen/.ancei ka­lózok. IC.28: A befejezetlen mon­dat. Portrék Déry Tibor regényé­ből. V. rész. 17.05: Sosztakovics: Sztepan Ráz in kivégzése — kantá­ta Jevgenyij Jevtusenko szövegé­re. 17.34: Tudósok munka közben. 17.50: Népzenei Magazin. 18.30: A Szabó család. 19.25: A Randevú ze­nekar felvételeiből. 19.35: Kapcsol­juk az Erkel Színházat. A Buda­pesti Filharmóniai Társaság zene­karának hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.40: Csöndes csillagok alatt (ism.). Kb. 21.00: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.45: Verbunkos­muzsika. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Fél óra sanzon. 23.00: Ho- vanscsina. Részletek Muszorgszkij operájából. 0.10: Bálint János cim- balmozik. PETŐFI RADIO 8.05: Magyar előadóművészek Haydn-f el vételeiből. 9.03: Tánczene Varsóból, Prágából, Berlinből és Szófiából. 9,53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.45: Mi volt az ember első háziállata? 12,00: Zenekari muzsi­ka. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Itália (ism.). 18.40: Régi hangszerek a világa, IH. (ism.). 19.00: Gergely Anna és Mozsár Imre nótákat éne­kel, Kecskés Sándor klarinétozik. 19.34: Emlékezzünk régiekről. 20.28: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója. Hétköznapi csoda. 21.28: Klasszikus operettekből. 22.27: Szá­zadunk zenéjéből. 23.15: Könnyű­zenei stúdiónk felvételeiből. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Buda­pesti művészeti hetek. Bemutatjuk új felvételeinket. 19.01: Respighi: Róma fenyői — szimfonikus költe­mény. 19.27: Korunk operacsillagai. Nicolai Gedda. £9.25: A Syrius és a Pege együttes koncertje a Fővá­rosi Művelődési Házban. 21.15: A Rádiószínház bemutatója. Hogyan találkozhatnánk, ha ... Marsall László hang játéka. 22.40: Holnap közvetítjük . .. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! Zöld erdőben a tücsök. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Séta az erdőben. 9.30: Pen­gető (színes). Időfa. Verses-zenés műsor gyerekeknek. 9.55: Történe­lem (ált. isk. 5. oszt.). Az egyipto­mi állam. 10.20: Mindennapi té­mánk: az életszínvonal. A tv poli­tikai tanfolyamának adása a hon­védség részére (ism.). 11.05: Föld­rajz (ált. isk. 5. oszt.). Körös és Maros köze. 12.10: Filmesztétika (középisk. I—U. oszt.). A stílust meghatározó jegyek. 14.30: Éne­keljünk együtt! (ism.). 14.35: Kör­nyezetismeret (ism.). 15.25: Tör­ténelem (ism.). 16.25: Földrajz Üsm.). 17.13: Hírek. 17.20: Az ősi kohók ünnepsége. Lengyel rövid­film. 17.40: Pengető (színes). Időfa. Verses-zenés műsor gyerekeknek (ism.). 18.00: Po«tafiók 250. Takács Mária műsora. 18.15: Veszélyes-v%. a radioaktív sugárzás. Szovjet rö­vidfilm (színes). 18.35: Játék a be­tűkkel. 19.00: Reklámműsor. 19Jé: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20,00: Asszony száriban (színes). Doku- mentumfilm. 21.00: Budapesti mű­vészeti hetek Közvetítés az Frkel Színházból. A Budapesti Filhar­móniai Társaság hangversenye. Beethoven: Hegedűverseny. Kb. 21.50: Nyitott könyv. Bóka László: Nandu. 22.30: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Tom Jones mű­sora. Zenés angol film. 20.50: Peti és a tűkéig Lengyel rajzfilm (szí­nes). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Reklámműsor. 21.25: Arcok hajnal­ban. Magyarul beszélő NDK bűn­ügyi tévéfilm. POZSONYI TV 9.20: A titkos ügynök (ism.). 19.00 és 21.10: Híradó. 20.00: Az acélt megedzik. Szovjet film. 2. rész. 22.15: Hazai zeneszerzők műveiből. KOSSUTH RADIO 8.22: Részletek Dunajcvszkij ope­rettjeiből- 9.00: A Prométheusz - rejtély. Szemelvények Mesterházi Lajos regényéből. — XIV. rész. 9.20: Mendelssohn kamarazenéjé­ből. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisisko­lások műsora. 10.40: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus zene­karának felvételeiből. 11.30: A Sza­bó család (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.59: Válaszo­ltuk hallgatóinknak. 14.05: Akik századunk zenéjét megfiatalították. Anton Webern. 14.39: Operettkettö- sök. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Indulók. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.05: Diáktarisznya. 16.35: Szép ez is! (ism.). 16.46: Peter Pan. Részletek Calm— Fain filmzenéjé­ből. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Mozart: C-dúr vonósötös. 17.52: Mi lenne, ha . . , 18.07: Szituá­ciók — megoldások. XXIV. rész. 19.25: Töltsön egy órát kedvencei­vel. 20.25: Gondolat. 21.13: Otto Klemperer Beethoven-műveket ve­zényel. 22.20: Vers és dal. 22.50: Régi magyar muzsika. 23.15: Vik­tor Merzsanov Grieg-műveket zon­gorázik. 0.Í0: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RADIO 8.05: Ravel: Daphnis és Chloe — balett. 9.03: Nóták. 9.30: Mi van a varázsdobozban? 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: A Magyar Rádió és Televízió énékkara énekel. 12.30: A 04, 05, 07 jelenti. 13.03: Anna Moffo és James McCracken éne­kel. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpoliti­kai figyelő (ism.). 18.20: Fiatalok hullámhosszán (ism.). 20.28: Nép­dalcsokor. 21.10: Kis magyar nép­rajz. 21.15: Az élet szerelme. Va- szilij Suksin két jelenete (ism.). 22.15: Részletek Loewe Camelot és Gigi című zenés játékából. 23.15: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzeményeiből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Thelo­nius Monk kvartettje játszik. 18.47: Megy a gyűrű vándorútra ... 19.02: Magyar zeneszerzők. 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. Kovács Dénes (hegedű) és Bächer Mihály (zongora) szonáta­estje. Közben: kb. 20.25: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok (ism.). Kb. 20.45: A hangverseny-közvetí­tés folytatása. Kb. 21.23: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 21.38: Opera­együttesek. 22.12: Brahms: D-dúr szerenád. TELEVÍZIÓ 9.20: Iskolatévé. Kémia (közér- isk. I. oszt.). A halmazállapotok molekulaelméleti magyarázata. 9.55: Német nyelv (középisk. I—II— HI--IV. oszt.). Jó utat! 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. A más bőrében (ism.). 11.35: Játék a betűkkel (ism.). 12.00: Képes Kró­nika. Képzőművészeti magazin (ism.). 17.03: Hírek. 17.10: Ü. Dózsa —Lieds United BEK-labdarúeó- mérkőzés. Közvetítés a Népsta­dionból. A szünetben: Reklámmű­sor. — A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: A Colosseum. Olasz rövidfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Budapesti művészeti hetek. Egv ember és a többiek. Tévéfilm Kassák Lajos novellájából. (14 éven felüliek­nek!) 21.20: Telesport. összefoglaló a Rába ETO—Fortuna Düsseldorf UEFA KuDa labdarúgó-mérkőzés­ről. 22.00: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Scaldinó. Luigi Pirandello novellájának NSZK tv- filmváltozata. 20.25: Wladimir Ho­rowitz zongorázik. Felvétel a Car­negie Hallban rendezett koncert­ről. 21.20: Tv-híradó, 2. 21.40: Ren­dezte: Horváth Adám. Egy óra — három arc. Darvas Lili műsora (ism.). Előtte: Hámos György be­vezetője. POZSONYI TV 18.10: Autó-motor revü. 19.00 és 21.15: Híradó. 21.30: Állj meg, pil­lanat. Tv-film. 22.10: Tornász VB. 2. műsor 17.30: Marianne képmása. Fran­cia film. 20.00: Arany Orfeusz. 21.10: Tetanusz-akció. KOSSUTH RADIO 8.22: Régi híres énekesek műso­rából. 8 50: Ma hullámhosszán. 9.30: Sárközi Béni népi zenekara játszik. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Brahms-művek. 11.29: Mindenki Könyvtára. 12.35: Melódiakoktél. 13.32: Számítógép a szántóföldön. 13.52: Kóruspódium. 14.02: Az élő népdal. 14.12: Magyar szerzők zon­goraműveiből. 14.32: Rádiószínház. Faust. Goethe tragédiájának rádió­változata. 17.05: Talabér Erzsébét és Andó Mihály nótákat énekel, Zsákai Piros László klarinétozik. 17.38: Körmikrofon. 18.03: Hallgas­suk együtt! 18.48: Kritikusok fóru­ma. 19.25: Sporthíradó. ökölvívó­bajnokság. 19.35: Mikrofonközei­ben: Frankie Laine. 20.05: Irodalmi est közvetítése Mátészalkáról. 20.58: örökzöld dallamok. 21.45: Kodály: Kilenc epigramma — Kis- tétényi Melinda szövegével. 22.35: Respighi ? Római fenyő. 22.57: Tho­mas Salamun szlovén költő versei. 23.12: Verbunkosok, népdalok. 0.10: Fibich operáiból.- PETŐFI RADIO 8.05: Szimfonikus könnyűzene. 9.03: A szép Galathea. Részletek Suppé dal játékából. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.50: Szemforgatás nél­kül. 12.00: Barokk muzsika. 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.20: Cziffra György Liszt-műve­ket zongorázik. 14.00: Kettőtől ha­tig. . . 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Mario Lanza énekel. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Liszt Ferenc kamaraze­nekar hangversenye. Közben: kb. 20.30: ökölvívó-bajnokság. Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.35: Üj sebészeti eljárás — az idegültetés. Kb. 21.50: Csárdások. 22.05: Rádióhangverse­nyekről. 22.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.15: Kamarazene. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Ribáry Antal: Ünnepi szimfónia. 18.38: Olasz nő Algírban. Részletek Ros­sini operájából. 19.28: Századunk zenéjéből. 20.33: Dzsesszf elvéte­leinkből. 21.00: Pierre Fournier gordonkázik, Wilhelm Kempff és Wilhelm Backhaus zongorázik. 21.46: A Syconor együttes műsorá­ból. 22.08: Bach összes orgonamű­vei Silbermann orgonákon — VIII. rész. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Az anyag építőkövei. 9.00: Énekeljünk együtt! Kiöntött a Tisza. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 3—4. oszt.). Emberek a gáton. 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). India és a monszun. 13.35: Kémia (ism.). 14.30: Énekeljünk együtt! (ism.). 15.00: Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). Az élőlények kialaku­lása. 15.20: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Ismerkedés a térképpel. 16.00: Matematika (ált. isk. 7. oszt.). Szorzás törttel. 16.40: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Mozgások (ism.). 17.20: Földrajz (ism.). 17.53: Hírek. iS.07: Perpetuum mobile. Is­meretterjesztő műsor gyerekeknek. 18.45: Silvia Markoviéi. Román he- gedümúvésznő műsora. 19.05: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A tavasz 17 pilla­nata. Magyarul beszélő szovjet A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLET? 3 CSÜTÖRTÖK filmsorozat — IV. rész.. 21.20: Csa­ládi kör. Szülők, nevelők maga­zinja. 22.15: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Hacsaturján: n. szimfónia (színes). A Cseh Filhar­monikus Zenekart Hacsaturján ve­zényli (ism.). 21.00: Zambia. Szov­jet rövidfilm. 21.20: Tv-híradó, 2. 21.40: Eső. Magyarul beszélő jugo­szláv film. (16 éven felülieknek!) POZSONYI TV 16.40: A jégkorongozás hírei. 18.10: Vidám műsor. 18.40: Dalok. 19.00 és 21.00: Híradó. 20.00: Az AI- der-eset. Tv-játék. 22.00: Tornász VB. 2. műsor 20.00: Verdi: Rigoletto. Opera­film. PÉNTEK KOSSUTH RADIO 8.22: Zenekari muzsika. Közben: é.00: A Prométheusz-rejtély. Sze­melvények Mesterházi Lajos regé­nyéből. — XV. (befejező) rész. 9.20: A zenekari muzsika folytatása. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Kocsis Zoltán zongorázik. 11.00: Mit tudunk a lassú vírusokról? 11.10: Birgit Nils­son és Richard Tucker énekel. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vavrinecz Béla feldolgozásaiból. 13.45: Szép­séghibák. 14.00: Tudod-e? 14.25: „Nyitnikék.’* — Kisiskolások mű­sora. 15.10: Magyarán szólva... 15.25: Járdányi Pál: II. vonósné­gyes. 15.45: Borgulya András fú­vósműveiből. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Nézőpont. 17.20: Csajkovszkij: Változatok egy roko­kó témára. 17.40: Mikrofórum. 18.00: Uj Wagner-felvételeiukből. 18.24: Láttuk, hallottuk — a szín­házban és a moziban. 18.44: Halász Judit énekel. 19.30: Sporthíradó. ökölvívó-bajnokság. 19.40: Kalei­doszkóp a Nyírségről. 20.53: ököl­vívó-bajnokság. 21.03: A Belügy­minisztérium Duna Művészegyüt­tesének népi zenekara játszik. 21.20: Louis Armstrong zenei ön­életrajza. Kiss Imre műsora. 22.26: Meditáció. 22.36: Mahler: II. szim­fónia. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.05: Népek zenéjéből. 8.25: Ze­nés játékokból. 9.03: Ezeregy dél­előtt. 10.00: A zene hyllámhosz- szán. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Beethoven-művek. 12.55: Duna* part. Gereblyés László versei. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Falusi esték. 19.10: Közvetí­tés a Nemzeti Szálló étterméből. Gyöngyösi Rácz Géza népi zene­kara játszik, Gíyőri Szabó József nótákat énekel. 19.39: Pablo Casals gordonkázik. 20.28: Hanglemez­gyűjtőknek. 21.28: Katedra. 21.48: A Magyar Rádió és Televízió ének­karának felvételeiből. 22.16: Ver­bunkosok, nóták. 23.151 Operett­részletek. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: A New­port dzsesszfesztivál felvételeiből. 19.02: Verdi: Aida. Négyfelvonásos opera. 21.46: R. Strauss: Halál é? megdicsőülés — szimfonikus költe­mény. 22.10: Bach összes orgona­művei Silbermann-orgonákon IX. rész. TELEVÍZIÓ 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). A fényképész. 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). „En nem bűvésznek, de mindennek jöt­tem.” Ady Endre — II. rész (ism.). 10.05: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). Madárvédelem. 12.10: Francia nyelv (középisk. in—IV. oszt.). Összefoglalás. 13.35: Orosz nyelv (ism.). 14.00: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Mérések a gyakorlatban. (Mérési eredmények, mint közelí­tő értékek.) 14.30: Magyar irodalom (ism.). 15.25: Élővilág (ism.). 15.50: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). Mesél a nép. 16.30: Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). A Föld, mint égitest. 17.08: Hírek. 17.15: Grönland (szí­nes). Jugoszláv rövidfilm. 17.40: Mindenki közlekedik ... Közleke­dési műsor. 18.10: Ot perc meteoro­lógia. 18.15: Reklámműsor. 18.20: Monitor. A palesztinai kérdés. 19.10: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: A napsugár nyomában. Ismeretter­jesztő filmsorozat. IV. rész: Az itt­felejtett ősvilág. 20.30: Budanesti művészeti hetek. Gyöngyössv Imre —Kabay Barna: Törökországból nincsen visszatérés. Tévéjáték. 21.20: Torna VB. Női egyéni döntő. Közvetítés Várnából, felvételről. Közben: kb. 22.00 :Tv-hír adó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nem babérra megy a Játék. Vetélkedő. 20.50: Tv- híradó, 2. 21.10: Pókstratégia (szí­nes). Magyarul beszélő olasz film. POZSONYI TV 9.00: Az Alcler-eset (ism.). 10.00: Állj meg, pillanat (ism.). 19.00 és 21.20: Híradó. 22.10: Tornász VB. 2. műsor 17.15: Éjszakai támadás. Film. 20.00: Asmodi. Tv-játék. 21.05: Vi­dám szüret. SZOMBAT KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok. 8.40: A Rádió Kabarészínházának humor­fesztiválja. II. forduló, 3. rész (ism.). 10.05: Zenekari muzsika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Meló­diakoktél. 14.08: Üjkígyósi történe­lem. 14.18: Kóruspódium. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: A Skaldowie együt­tes lemezeiből. 16.00: 168 óra. 17.30: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. VI. rész. 18.02: Rudolf Schock operettdalo­kat énekel. 18.17: Üj lemezeinkből. 19.25: ökölvívó-bajnokság. 19.35: A magyar rádió néni zenekara ját­szik Lakatos Sándor vezetésével, Gaál Gabriella és Domahidi László énekel. 20.25: Irószobám. Goda Gá­bor vallomása. 21.20: Louis Armst­rong zenei ötéletrajza. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Szigeti Jó­zsef hegedül, Roy Bogas zongorá­zik. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO $ 8.05: Nóták, csárdások. 8.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak, 9.03: Szovjet előadóművészek felvételei­ből. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: „Jelképek erdején át...” 12.10: Verdi operáiból. 13.03: Vendéglő az iskolában. 13.18: Zenekari muzsi­ka. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Liszt: Spanyol rapszódia. 14.15: Közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 15.20: A XVII. szá­zad fúvószenéjéből. 15.27: Szer­kesztőségi beszélgetés a Falurá­dióban. 16.05: Napraforgó. 16.51: Éneklő Ifjúság Békéscsabán. Rész­letek a megyei művelődési köz­pontban tartott hangversenyből. 17.05: Népzenei Magazin. 17.45: A világ születése. 18.15: Kíváncsiak klubja. 19.12: Filmdalok. 19.23: Respighi: Róma fenyői — szimfo­nikus költemény. 20.10: ökölvívó­bajnokság. 20.20: Rimsfckij-Korsza- kov: A pszkovi lány. Háromfel- vonásos ónéra. 22.42: Muzeális fel­vételeinkből. 23.15: Slágerrandevú. 3. MŰSOR 12.23: Romantikus kamarazene. 13.09: Offenbach: Hoffmann mesél. — Részletek. 14.01: Mozart-művek. 15.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Körmendi Klára zongorázik, a HVDSZ Szilágyi Erzsébet női ka­marakórusa énekel. 16.35: ötórai tea. 18.10: Szegény szerelmesek * krónikája. Rádiódráma. Pratolini regénye rádióra alkalmazva — I. rész. 18.53: Az Amadeus vonósné­gyes felvételeiből. 20.06: Zoller At­tila együttese játszik. 20.25: Zene­kari muzsika. 21.50: Irodalmi kávé- ház (ism.)« TELEVÍZIÓ 8.20: Iskolatévé. Filmesztétika (középisk. I—II. oszt.). A stílust megiiatározó jegyek. 9.30: Minden-* ki közlekedik . . . Közlekedési mű­sor (ism.). 10.00: A tavasz 17 pilla­nata. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat — IV. rész (ism.). 11.20: „Eletet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora (ism.). 11.50: Scaldinó. NSZK rövid játékfilm (ism.). 15.43: Arséne Lunin, Magyarul beszélő francia bűnügyi tévéfilmsorozat. A Barnett-iroda. 16.45: Egy másik Párizs. Boldizsár Iván útijegyzete. 17.05: Hírek. 17.10: Reklámmüsor. 17.20: Közvetítés bajnoki labdarú­gó-mérkőzésről, 18.10: Reklámmö- sor. 18.15: Múzeumi séták. A tatai Kuny Domokos Múzeum. 18.45: Az én csatornám . .. Komlós János műsora. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Kánkán. Magyarúl beszélő amerikai film. 22.00: Tv- híradó, 2. 22.10: Torna VB. Férfi egyéni döntő. Közvetítés Várnából, felvételről. POZSONYI TV 10.30: Az acélt megedzik. Szovjet film, 2. rész. 16.25: Tesla Pardubice —Sparta Praha jégkorong-mérk. 19.00: Híradó. 21.30: Vidám műsor. 22.20: Snorteredmények. 22.35: Torr nász VB. 2. műsor 17.45: Michal úr kalandjai. Len­gyel tv-sorozat. KOSSUTH RADIO 8.05: Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: Hang- Kép. 10.03: Bemutatjuk a „Kincs­keresőt”. 10.55: Párizs húsz év múltán. 11.05: Zenés reklámturmix. 11.13: Az I Musici di Roma kamara- zenekar játszik. 12.10: Édes anya­nyelvűnk. 12.15: Chopin-zongorá- művek. 12.44: Tiszta szívvel. 12.54: Johann Strauss: Ezeregy éjszaka. — Közzene. 13.02: Rádiólexikon. 13.32: Beethoven: Fidelio. Kétfel- vonásos opera. 16.21: Pillantás a nagyvilágba. 16.41: A Deep Purple együttes felvételeiből. 17.10: A víg özvegy. 17.50: Világlíra. 18.05: Nó­takedvelőknek. 19.10: Közvetítés a békéscsabai Jókai Színházból. Tornyot választok. Páskándi Géza történelmi drámája. 21.18: Louis Armstrong zenei önéletrajza — III. rész. 22.20: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. 23.03: Három Bach-kantáta. 0.10: Könnyűzene — hangszerszólók. PETŐFI RADIO 8.41: Zenekari muzsika. 9.-55: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 10.10: Mit hal­lunk? 10.40: Szívesen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.54: Szentendrei gyerekek. Lipták Gá­bor rádiójátéka. 14.03: Táskarádió. 15.00: Hogyan tanuljunk meg al­kotni? VII. rész. 15.35: Musical­slágerek. 16.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.15: Népda­lok. 16.41: Élő anyag a kozmosz­ban. 16.56: Zathureczky Ede hege­dül, Antal István zongorázik. 17.29: Jelenidőben, 18.14: A vasárnap sportja. — Ökölvívó-bajnokság. 20.10: Ének a színészetről. 21.23: Olvasósportrék 1974-ben. 21.33: A A hazai esték félideje (Folytatás az 1. oldalról) majd, nem tudom. De ha fel­használnák, biztos, hogy ta­nítványaik soha nem unat­koznának óráikon. — Terveznek-e valamilyen változtatást a további adá­sok során? — Az ötödik adáshoz, fél­időhöz érkeztünk, minden főiskola eddig kétszer sze­repelt. Most van lehetőségünk a játékszabályok módosítá­sára, élünk is vele. Adáson­ként legalább négy olyan já­ték lesz. amelyben a játé­kosok tudását tesszük pró­bára. Ezenkívül olyan is, amelyben a város segítőkész­ségét mérjük. Az értékelésbe most szervezett társadalmi zsűrit is bekapcsolunk. T. A. Nemzetközi konferencia a televíziós oktatásról Október 22-e és 26-a kö dt a Magyar Televízió nemzetkö­zi konjereciát rendez Egerben a televíziós oktatás időszerű kérdéseiről. Az iskolatelevízió fennállásának 10. évfordulója alkalmából sorra kerülő ta­nácskozáson, amelyet a Mű­szaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének eg­ri székhazában tartanak, az előzetes számítások szerint mintegy 20 országból várnak vendégeket, többek között Bulgáriából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, az NDK-ból, Romániából, a Szovjetunióból, Hollandiából, Ausztriából, Bel­giumból. Rádió Hogyan találkozhatnánk, ha... Marsall László hangjátéka. — A szerző — a fiatal költőnem­zedék egyik pregnáns képvise­lője — ezúttal új műfajban je­lentkezik. Hangjátéka tulajdon­képpen lírai látomás, habár ez a meghatározás sem pontos. Művében egymás mellett pár­huzamosan haladó sorsokról, a társát kereső emberről, érzé­sekről és befejezetlen próbál­kozásokról kíván képet adni. Lírája egyidőben mágia és realitás. Meglehet, kevesek számára lesz teljesen érthető, de aUi hozzá tud férkőzni Mar­sall világához, értékes élmény­hez luthat. Adás: kedd, október 22., 3. műsor, 21.55.

Next

/
Oldalképek
Tartalom