Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-13 / 240. szám
Bevásárló központ Gazdag áruválaszték Csak egyetlen vas- és edénybolt Vecsés nem büszkélkedhet egyetlen, nagy áruházzal sem, de még bevásárló központja is csak egy akad, az úgynevezett falusi részen, a Vörös Hadsereg úton, ahol a szerencsés környékbeliek egy helyen találják meg a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat élelmiszer-vegyesboltját, a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat üzletét, melyben nemcsak ruházati textilt, de cipőt is árusítanak, valamint a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vas- és edényboltját. Ifj. Fekete József felvétele Valamennyi üzlet gazdag áruválasztékot kínál. A központosítás óta, amelyet az elmúlt évek során hajtottak végre Vecsésen, a község legtávolabbi részéből is ide jönnek a vásárlók, mert a településen nincs több vas- és edénybolt, ruházati azonban akad még egy, a távoli vasútállomás mellett, mely korszerűbb, de méreteiben elégtelen ahhoz, hogy a nagyközségnek megfeleljen, a környékbeliek ellátását viszont kitűnően szolgálja. (—e —a) P E S T M [GYEI H t'.R} L A P f< ÜL ÖNKI. AD A S A XVI. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM 1974. OKTÓBER 13., VASÁRNAP Határjárás Őszi munkák - terv szerinti ütemben Szombat reggel hét órakor a péteri Rákóczi Termelőszövetkezet központjának udvarán nem a legjobb hangulatban találjuk Hornyák Mihály főmezőgazdászt Az eget szemléli és panaszosan mondja: — Ma megint nem tudunk a földekre menni. ' — Két-három héttel ezelőtt — emlékeztetjük —, azt mondogatta, hogy nagyon kellene az eső a vetések alá, mert a földek szomjasak. — Hát igen, a mezőgazdász sosem elégedett az időjárással — feleli. Nyolc órakor beülünk a terepjáró kocsiba, és elindulunk a határba. Az eső nem akar elállni. Az őszi mélyszántások mellett haladunk el. Útközben beszélgetünk. Egyelőre terv szerinti ütemben folynak a munkálatok. Negyven hektáron befejezték az őszi árpa vetését, s jól halad a búza vetése is: a tervezett 280 hektár jelentős részén már ott a mag a földben. PÁLYAVÁLASZTÁSI HETEK Széliős szobafestő vagy tehetséges kovács? Ismerni kell a gyermek tulajdonságait Iskolaigazgatók, pedagógusok, vállalatok képviselői vettek részt a mpnóri járási .hivatal tanácskozó termében, a pályaválasztási ankéten, melyet már hagyományosan, hosszú idő óta majdnem minden évben megrendeznek. HASZNOS KEZDEMÉNYEZÉS Magócsi Károly, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője szólt elsőként arról, hogy milyen feladatok hárulnak a pedagógusokra a kormányhatározat megvalósítása során. „A pályaválasztási tanácsadást az oktatás, nevelés szerves részévé kell tenni” — írja elő a határozat. Nem mindegy, hogy ez a munka milyen, hiszen nefhesak az életbe lépő, végzett diákok első lépéseit határozza meg, hanem teljes életükre kihat. Ne legyen szédülös szobafestő, de legyen tehetséges kovács. Jelképes ez a meghatározás, az irányító munka * fontosságát hangsúlyozza. Ismerni kell a gyerekek képességeit, tulajdonságait, figyelni tehetségükre, érdeklődési körükre, s azok ismeretében kell irányítani őket olyan foglalkozások felé, amelyek későbbi gyakorlásakor a tőlük telhető legtöbbet adhatják! kedvvel, lelkesedéssel. Természetesen az irányítás nemcsak a pedagógusok feladata, áz üzemek, vállalatok segítsége is elengedhetetlen. Jó példák már akadnak. Van olyan vállalat, melynek-KISZ- fiatalijiai „vendégségbe” járnak az úttörőrajokhoz, őrsökhöz, beszélnek munkájukról, elviszik legérdekesebb szerszámaikat, munkadarabjaikat. Nyelvük még csaknem közös a gyerekekével, felkeltik hallgatóik kíváncsiságát, érdeklőMUSOR MOZIK Ecser: Hárem a sivatagban. Gomba: Az ezredeseket gkar- juk. Gyömrő: Hét tonná dol- lár, h.: A „Saturnus” csapdájában, I—II. Maglód: Az elveszett kutya, h.: Merénylők. Mernie: Merénylők, h.: Az elveszett kutya. Monor: Fogadó a Törött Patkóhoz, h.: Uvegház. Nyáregyháza: Özvegy Coudercné. H: Szerelem a tengeren. Pilis: Elátkozottak, h.: özvegy Coudercné. Űri, v—h.: A legutolsó nap. Üllő: Lóháton, ágyútűzben, h.: Ne hagyd magad, Pitkin. Ve- esés: Ki van a tojásban? Matiné: A rendőrségen történt, h»: A legutplsó nap. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyijmrőn, délelőtt 10 órakor: a tarsastánc-tanfol.yam megnyitó összejövetele; 14.30-kór: a társastáncklub alakulása; 18- kor: Van-e sajátos ifjúsági kultúra? Milyenek vagyunk mi. fiatalok? címmel, vitaest. Hétfőn, 18-kor: a Hazafias Népfront monori járási, valamint gyömrői bizottsága rendezésében, bolgár— magyar baráti találkozó és filmvetítés. Üllőn, 17-kor: ötórai tea, játszik a Grog együttes. Vecsésen, 19-től 21- ig: a zenebarátok köre, összejövetele. ÜTTÖRÖHÄZ .Gyomron, holnap, 15.30-tól 18 óráig: a rádióépítő szakkör foglalkozása; 15-től 17-ig: a fotószakkör (kezdőknek) és az ifjú vöröskeresztesek foglalkozása; 10—18 óráig: a Pest megyei iskolák tanulói rajzainak kiállítása a takarékosságról. Ügyeletes orvos Gcmbán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi S. u. 30., telefon: 207.), Maglódon és Ecseren: dr. ’Papes Tibor (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Pázmány Elemér (Pilis, Kossuth L. u. 59.), Sülysápon és Űriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László. Vecsésen: dr. Németh Gábor (Vecsés, Szabadkai u.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a F5 téri, Vecsésen az Andrássy-telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 13 óráig, illetve 15- tői 19-ig Monoron, a Fő téri gyógyszertárban. dését szakmájuk iránt. Hasznos kezdeményezés ez, ám egyelőre nem eléggé elterjedt. '■» A szárnak is sokat elmondanak. A monori járásban tavaly 1188 tanuló végzett, gimnáziumba 127-en, szakközépiskolába 288-an, szakmunkástanuló-intézetbe 594-en, gyors- és gépíró iskolába 33-an mentek. Az arány jó, de elégedettségre mégsincs ok: száz- negyvenhatan nem jelentkeztek továbbtanulásra, otthon maradtak, vagy segédmunkások lettek. MEGVALÓSÍTHATÓ JAVASLATOK Csuka Róbeftné, a járási hivatal munkaügyi főelőadója azt hangsúlyozta, többet kell tenniük a helyi üzemeknek, vállalatoknak szakmunkás- utánpótlásuk biztosításáért. Várják a tanulókat, de keveset tesznek azért, hogy n.é várjanak hiába. A Pamutnyomóipari Vállalat úri szövőüzemében nyolcvan fiatalra lenne szükség, de egy sem jelentkezett. A MEZÖGÉP-nek 37 tanuló kellene, 19 van, a Járási Szolgáltató Szövetkezet 19 tanulót foglalkoztathatna, de nyolcra tett ‘Iszert csupán. Termékbemutató, kisebb helyi kiállítások rendezése, üzemlátogatások, tanműhelyek bemutatása — mind hasznos javaslat, megvalósításra vár. MEGFONTOLTAN A Pest megyei Pályaválasztási Intézet igazgatóhelyettese, dr. Andor György, az intézet munkájáról beszélt. Elmondta, hogy bár lehetőségeik szűkösek, igyekeznek minden segítségét megadni a pályaválasztás irányításához. Pszichológusaik, pedagógusaik, közgazdászaik munkája eredményes, de nem tehetnek sínre minden — jövendő munkáján, hivatásán töprengő — véezős diákot. A feladat közös, közösnek kell lennie, pedagógusok, vál- 'alatok, szülők megfontolt, té- nveket és realitásokat szem előtt tartó munkája, irányítása seeítse a gyerekeket, hogy hivatásukban önmagukat is megta’álják: ezt hangsúlyozták a hozzászólások. K. Zs. A 45 hektáros sárgarépatáblák mellé érünk. A múlt hétén kezdődött el a termés betakarítása. A termelőszövetkezet már évek óta foglalkozik sárgarépa-termesztéssel, amely jó jövedelmet biztosít neki. A kukoricatáblák még zöldek. A főmezőgazdász is említi láttukon, hogy a kukorica betakarítása egy hónapot késik. A múlt évben szeptember 3-án már megkezdték a betakarítást, most, a kedvezőtlen időjárás folytán még el sem kezdték. Ennek ellenére, az előzetes becslések szerint, májusi morzsol tban, 38 mázsás átlagra számítanak hektáronként, de hozzátette, mivel kevesebb munkaidő fordítható a betakarításra, sokkal gyorsabb ütemben és szervezettebben kell végrehajtani, mint a korábbi években. Tovább menve, a kertészeti területre érünk. A paprika és az uborka betakarítása befejeződött. Paprikából nagyon jó termésátlagot értek el: a 17 hektáros területről, a 14 vagonos tervezettel szemben, 22 vagonnal takarítottak be, 10 vagonnyi a savanyítóüzembe került, tizenkettőt pedig értékesítettek. Az eredményt az öntözésnek is köszönhetik. A 17 hektáron elvetett uborka is nagyon jól fizetett: a 14 vagonos tervvel szemben, 20 vagonnyi termés került betakarításra, nagyobb része a savanyító ba jutott, a többit zölden értékesítették. ÜtunH a (anyaközpont^a vezet. Jávorszky Attila kertészeti üzemágvezető a magtárba kalauzol, ahol ötven-hatvan asszony a paprikát osztályozza. Az első osztályú paprikát a hűtőiparnak csumázzák, a másodosztályút pedig a Nagykőrösi Konzervgyárnak szeletelik fel. Szenyán Mihály né, a brigádvezető elmondja, hogy egy-egy asszony naponta a 90—120 forintot is megkeresi. Hornyák Mihály főagronó- mus hozzáteszi, mivel az asszonyok egész nyáron a tűző napon, de az esős időben is dereka- kasan helytálltak, a szövetkezet • vezetősége háromnapos díjtalan autó- buszkirándulásra vitte el őket Szegedre, Gyulára. Megkérdezünk egy-két asz- szonyt, hogyan érezték magukat a kiránduláson? Pálmai Mihályné 71 éves, 1959 óta dolgozik a tsz-ben, Mocsári Jánosné egy évvel idősebb, ő is alapító tag. Kijelentik, ha nem Áéptek volna be a közös gazdaságba, sohasem látják meg Szeged és Gyula városát. Mészáros Józsefné, aki a fiatal tagok közé tartozik, csak három éve csatlakozott a többiekhez s még sohasem volt kiránduláson: — Köszönettel tartozunk vezetőinknek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen, háromnapos, szép országjárást. Szenyán Mihályné, a nőbizottság elnöke elmondja azt is, hogy a szövetkezet hívó szavára, ha kellett, hetven-nyolcvan asszony is jelentkezett munkára, s a megbecsülés jelének vették a munka dandárjának befejezése utáni kirándulást, mely nagy élmény volt, valamennyiüknek. Vitéz Imre Közös gondolkodás, közös cselekvés A négy községben tevékenykedő UUő és Vidéke ÁFÉSZ szakszervezeti taggyűlést . tartott a művelődési ház nagytermében, melyen részt vett Novák András, a .KPVDSZ kiküldötte is. Bánszki János szb-titkár a közös gondolkodás és a közös, cselekvés' fontosságáról beszélt. Beszámolt arról, hogy a marxizmus középiskolában az idén többen tanulnak, mint a korábbi években. Politikai szeminárium kezdődik hamarosan, a kulturális napok keretében pedig színházlátogatásra kerül sor, továbbá műsoros és magyamóta estet rendeznek, sakk- és asztaliteniszversenyt tartanak. Ismételten felhívta a dolgozók figyelmét a hajdúszoboszlói és balatoni üdülés lehetőségeire is. Novák András hozzászólásában hangsúlyozta, hogy szocialista ember nélkül szocialista 'kereskedelmet elképzelni nem lehet. A legtöbb tennivaló a tudatformálás körül akad. Ismertette, hogy a fiatalok részére rendezvénysorozat kezdődik, a Szép magyar beszéd című vetélkedő, kérve a KISZ-tagokat, minél többen legyenék résztvevői, majd a dolgozókat közvetlenül érintő gazdasági kérdésekről, a brigádok összefogásáról, a fejlődési lehetőségekről beszélt. (c. m.) — Korszerűsítik a monor! mozi gépházát. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat megrendelésére, még az idén megkezdik a csehszlovák gyártmányú MEOKTON 2,5 kilowattos xenon-lámpa- házakkal felszerelt vetítőgépek beszereltetését a Filmtechnikai Vállalattal. A munkálatok befejezése után ez. lesz az ország egyik legmodernebb vetítőberendezéssel ellátott mozija. KISZ-esek Sülysápon Csűcsvezetőséget választottak Feladatok, akcióprogram scS'8tysapl ííagyltilzség négy KISZ-alapszervezstének tagjai a művelődési ház klubtermében csúcsvezetőséget választottak. Az összejövetelen részt vett Drabek Károly, az MSZMP járási bizottságának munkatársa, Varga Jenő, a KISZ monori bizottságának titkára, Szab'ó János helybeli tanácselnök és Veróczky József, a községi párt-csúcsvezetőség tagja is. Az elnöki tisztet Belovai Károly látta el. A közgyűlés háromtagú szavazatszedő bizottságot választott, utána Veróczky József megtartotta beszámolóját, majd a jelenlevők héttagú csűcsvezetőséget Választottak. A csúcsvezetőség titkára, egyhangú szavazással, Luíkács István pedagógus lett. A hozzászólások során Drabek Károly és Varga Jenő az ifjúságpolitikai feladatokról beszélt. 55zabó János a népfrontbizottság akcióprogramjából az ifjúságra vonatkozó részt ismertette a taggyűléssel. \ A megválasztott új KISZ csúcsvezetőség megtartotta első ülését, melyen a vezetőségi tagok egymás között elosztották a reszortfeladatokat. Krátky László Hét végi sportjegyzet így is lehet A járási labdarúgó-bajnokság egyik nagy meglepetését kétségtelenül a nyáregyháziak szolgáltatták, akik rendkívül bátor támadójátékukkal, a gi)öm- röieket otthonukban fektették kétvállra. Már az ifimérkőzésen kitettek magukért a kicsiny község fiataljai: sokat mozogva, nem kis zavart okoztak a gyömrői védelemben, s biztosan győztek. Amikor kifutott a két felnőtt csapat, sajnálattal állapíthatták meg a gyöm- rőiek, hogy a pálya szélén több a vendégszurkoló, mint a gypmrői. ÉS\ a nyáregyházi szurkolótábor nemcsak elkísérte csapatát, hanem az első perctől -az utolsóig buzdította is kedvenceit. A buzdítás nem volt haszontalan, ékesen bizonyítja az eredmény, a 3:l-es győzelem. Amikor P. Tóth játékvezető lefújta a mérkőzést, a szurkolók a játékosokat a vállukon vitték az öltözőbe. A gyömrőiek pedig, ha szomorúan is, de kénytelenek voltak gratulálni az ellenfélnek. Belátogattunk a mérkőzés után a vendégék öltözőjébe. Nagy volt az öröm a játékosok és a vezetők körében egyaránt. Óva intettek azonban a vezetők mindenkit az elbizakodottságtól, s tárgyilagosan azt is elismerték, nemegyszer csak a szerencse, mentette meg kapujukat a góltól, bár a győzelem értékét ez nem kisebbíti: a kis község labdarúgói nagyon kitettek magukért, a siker közös, valamennyi játékos és vezető érdeme. Annak érdekében, hogy a további sikerek se maradjanak el, szorgalmasan készülődnek a további mérkőzésekre Nyáregyháza fiataljai. Bizonyítani akarják, hogy a gyömrői győzelem nem a véletlen műve volt. — Lám, így is lehet, sőt így kell! — állapította meg a sportkrónikás. — Az összefogás magas csúcsokra is elvezethet. Ha így folytatják a győ-. zelem után is szerénynek maradt nyáregyházi labdarúgók, még sok borsot törhetnek vetélytársaik orra alá. Gér József Úftörő-olimpia Megyei döntő - hat járásunkbelivel , Járásunkban igen sokakat mozgósít az úttörő-olimpia eseménysorozata. Fiatal úttörő sportolóink gyakran olyan sportágban érnek el kimagasló sikereket, amilyenekben felnőtt sportolóink nemigen dicsekedhetnek. Ma — mindjárt igen rangos döntővel — elkezdődik az idei küzdelemsor^ozat: az úttörő-olimpia szabadfogású birkózószámának megyei döntőjét Szigetszentmiklóson rendezik meg. Járásunk egy-két értéies helyezést mindig szerzett ebben a számban, s az esélyek most növekedtek, hiszen gazdagabb választékból került ki a megyei döntőre utazó csapat. Nagy örömet szerzett Monoron, hogy az eddig csak a monori Kossuth iskolásokból verbuvált csapat mintegy tíz monori-erdei gyerekkel bővült, s közülük hat képviseli járásunk színeit. Varga István edző elmondta, hogy a fiúk fizikailag kitűnő; erőben vannak, s bár még' nincs versenyrutinjuk, eredményes, jó szereplést vár tőlük: — Nagy érdeklődéssel várom a megyei döntőt, mely majd azt is megmutatja, kik a legtehetségesebbek, jól vé- f geztük-e munkánkat, milyen irányban kell továbbhaladnunk? (szatti)