Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

10-km„v 1974.‘OKTOBER 13., VASÁRNAP Heti jogi tanácsok ' A dolgozót fizetésre kötelező vállalati in­tézkedés esetén, a jog­erős fizetési felszólítás alapján, végrehajtást ler hét kérni. Tapasztaltuk megyénk te­rületén, hogy az állampol­gárok, de sokszor a vállala­tok is, bizonytalanságban van­nak, hogy mit kell tenniük, ha a vállalat részéről a dol­gozóval szemben, vagy pedig a dolgozónak á vállalattal szemben van kártérítésen kí­vüli egyéb követelése, de a dolgozó már nincs a válla­lattal munkaviszonyban. A szabályok nem tudása miatt azután különféle ható­ságokat, személyeket foglal­koztatnak' feleslegesen, ami a nem kívánatos bürokráciát is elősegíti, illetve növeli. Vegyük az első esetet: K. I. olvasónk munkaviszo­nya mintegy fél évvel ezelőtt megszűnt. Panaszolta, hogy kilépéskor nem kapta meg jogos járandóságát a prémi­umból, illetve a jutalomból. Olvasónk, nem tudja eljár­hat-e még az ügyben, és kérdezi, ha követelése nem évült el, hol kezdje el igé­nyének érvényesítését? Levélírónk követelése nem évült el, mert az Ilyen jellegű követelések elévülésének ideje 3 év. Olvasónk tehát a levél­ből megállapíthatóan. hogy úgy mondjuk, benne van az időben. Követelésével azon­ban ne a bírósághoz fordul­jon, hanem volt vállalatának munkaügyi döntőbizottságához, mert az igény elbírálására el­sőfokon az az illetékes. Ha a vállalati munkaügyi döntő­bizottság elutasítja kérelmét, s ha annak indokaival olva­sunk nem ért egyet, a határo­zatban feltüntetett idő alatt kereseti kérelemmel fordulhat a munkaügyi bírósághoz. Most nézzük azt, amikor a vállalatnak van követelése a kilépett dolgozóval szemben. • Általában az a gyakorlat, hogy a dolgozónak a vállalat­tal szemben fennálló, kilépé­séig ki nem egyenlített tarto­zását a dolgozó munkavállaló igazolási lapjára (MIL-lap) vezetik rá. Az új munka­helyen ezt bekérik a dolgozó­tól, és ilyenkor a MIL-lap- nak két szelvényét az alkal- inazó vállalat visszaküldi a dolgozó volt vállalatának. Előfordulhat, hogy a dolgozó újból nem helyezkedik el azonnal. Később pedig MIL- lap nélkül veszik fel, és így a régi munkahely sem szerez tudomást az új munkáltató címéről, és követelését nem tudja behajtani. A vállalat­nak a magánszeméllyel szem­ben fennálló követelése álta­lában 5 év alatt évül el. Az a helyes eljárás, hogy a vál­lalat a dolgozó ismert lakcí­mére ajánlott levélben fizeté­si felszólítást küld. Ha a dol­gozó a fizetési felszólítás el­len panaszt nem emel, akkor a vállalat á saját munkaügyi döntőbizottságával igazoltatja, hogy a felszólítás jogerős lett. Ezután már a végrehajtási lap ^állítására sor kerülhet, amely ügyben az illetékes munkaügyi bíróságot kell megkeresni. Az illetékes mun­kaügyi bíróság a dolgozó la­kóhelyéhez igazodik. Változó munkahelyre alkalmazott dolgozó, má­sik munkahelyre tör­ténő átirányítás ese­tén, kezdeményezhet-e munkaügyi vitát? Jogi tanácsadáson azt ta­pasztaltuk, hogy elég sok az olyan munkaszerződés — a munka természetéből adódóan ■—, amikor a dolgozót változó munkahelyre alkalmazzák. So­kan azt is vitatják, hogy azt a munkakört nem lehet a Munka Törvénykönyve értel­mében változó munkahelynek tekinteni. Természetesen a Kérdés eldöntése nem egysze­rű. Áz építőiparban, a ven­déglátóiparban és még szá­mos helyen indokolt lehet a lolgozók olyan foglalkoztatá- *a, hogy szükség esetén má­sik munkahelyre is átirányít­hatók legyenek, anélkül, hogy ahhoz a dolgozók beleegyezé­sét kikérné a vállalat. A vál­tozó munkahelyen való fog­lalkoztatás feltételeit a Mun­ka Törvénykönyve írja elő. Azt is előírja a jogszabály, hogy a vállalat és a dolgo­zó közös beleegyezéssel vál­tozó munkahelyre is megköt­heti a munkaszerződést. Ha ilyen munkaszerződéssel ál­lunk szemben, akkor a vál­lalat a dolgozót egész műkö­dési területén foglalkoztat­hatja. Ha tehát a vállalat a változó munkahelyre alkal­mazott dolgozót a vállalaton belül másik munkahelyre, illetőleg telephelyre irányít­ja át, a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 5. sz. állásfoglalása szerint, a dolgozó az átirányítás szük­ségességét és indokoltságát nem vitathatja. Munkaügyi vita csak akkor kezdeményez­hető, ha a dolgozónak a má­sik munkahelyen való mun­kavégzése, illetőleg foglalkoz­tatása tilos. Rövid kérdés — rövid felelet, tsz-ben dolgozók részére. B. Z.-né kérdésére: üzemi balesetnek minősül a tsz- tagnak háztáji zöldségterme­lési munka közben vagy az­zal összefüggésben bekövetke­zett balesete is, ha e mun­káért munkanapot kell jóvá­írnia. Forduljon a szövetkezeti munkaügyi döntőbizottsághoz, és hivatkozzon a 3/1974. (X. 4.) SZOT. számú szabályzatra. D. I. olvasónk kérdésére: az öregségi és a rokkantsági nyugdíjast családi vagy egyé­ni művelés, illetőleg a háztá­ji gazdaságában vállalt állat­tartással vagy zöldségterme­léssel kapcsolatban terhelő nyugdíjjárulék annak a nap­tári negyedévnek az utolsó napjára esedékes, amelyben e munkáért a munkanapokat jóváírták. Olvasónk esetében az a véleményünk, hogy he­lyesen jártak el. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Pest megyei Hírlap szer­kesztősége minden héten szerdán du. 5—7 óráig ingyenes jogi ta­nácsadást tart a Hírlapkiadó Vál­lalat (Bp. VHL, Blaha Lujza tér 3.) székházának földszinti tanácsadó termében. Őszi megyei könyvhetek a — Csomagolja be az egészet! Múzeumi hónap — Hány kiállításra megyünk még?!... Szüret KERESZTREJTVÉNY DÉRY TIBOR ./ 2 ... L.| i ■ S 6 i 7 Q 9 10 11 12 13 V. 15 IS 1 17 18 19 20 ■ 21 22 23 m X 1 25 25 27 23 1 M 30 31 32 33 3» 35 ' 36 m 17 33 39 40 ■ B 4/ i2 a « <5 £ /.7 s A aj 51 52 53 3 •56 57 53 SO St 52 « 65 <3 I SÍ! 70 tTC Nyolcvan éve, 1894. október 18-án született Déry Tibor író. Munkás­ságáról, irodalmi alkotásairól ké­szült heti keresztrejtvényünk. VÍZSZINTES: 1. Déry Tibor re­génye (folytatás a függőleges 13. sz.). 14. Egy vegyértékű alkohol­gyök. 15 Isztriái kikötőbeli. 16. An­gol hosszmérték. 17. A Loire folyó régi neve, ford. 19. Föld alatti te­metkezőhely. 21. Ennek a lapnak állandó munkatársa volt. 23. Fel­szólítás. 24. Végtelen Haiti. 25. Dombormű. 27. Sopron vize. 30. Pápai hármas korona. 32. Mással­hangzó fon. 34. Mindégéi. 37. ... fi, modern regény. 38. Mutató­szó. 40. Lám. 41. Téli sport régie­sen. 42. Részfizetés. 44. AHRU. 46. Tanácsköztársaság alatt ennek volt a tagja. 49. Női név. 50. Tapintó. 51. Hangnem. 52. Borít. 54. Görög szó- osszetetelekbcn: ön. 55. Nemzeti Bajnokság. 57. Szeletel. 59. 1100. 60. Nagy gyárunk. 62. Pest megyei község. 63. Egészséges ital. 65. Fi­gyel. 66. Fen. 69. Elébe helyez, 71. A függőleges 41. sz. folytatása. FÜGGŐLEGES: 1. Férfinév, f. Komárom megyei községből való ti — y). 3. Zenei díszítő hangha­tásra. 4. ígéretet tesz. 5. Hibátlan. 6. Szófajta. 7. Lendylet. 8. Neves tábor. 9. Első megjelent írása. 10. Nem egészen nyom. 11. Szülő. 12. Bolygópálya. 13. A vízszintes 1. sz. folytatása. 18. Becézett fiúnév. 20. író (Lőrinc). 22. Névmás. 26. Ka­landor. 28. Körülbelül. 29. Régi szekrény. 31. Szikra a szláv nyel­vekben. 33. Ismert regénye. 35. Le­szór. 36. ízletes ital. 38. Válogatott. 39. Labdarúgókupa. 41. Ebből az el­beszéléséből film is készült. 42. NŐI VASARNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás­jelentés. 6.10—7.22: Kellemes vasár­napot! Közben: 6.45: Műsorismer­tetés. Budapest és a vidék kulturá­lis programjából. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.22: Múzeumi híradó. 7.25: Rab Nóra műsora. 7.55: Közönségszolgálatunk tájé­koztatója. 7.55: Hallgatóink figyel­mébe! 8.00: Hírek. Lapszemle. Idő­járásjelentés. 8.05: Külpolitikai ne­gyedóra. 8.20: Jó reggelt, vasár­nap! 10.00: Hírek. 10.03: Az Állami Népi Együttes műsorából. 10.45: Az MRT gyermekkórusa énekel. 10.57: Zenés reklámturmix. 11.05: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a budapesti művé­szeti heteken. Közben: 12.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Bihari Sándor versei. 12.55: Fekete Gyula írása. 13.05: A pódiumon — Sergio Mendes és a Brasil 77. 13.54: Rádiólexikou. 14.24: Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 14.35: Világ­líra. 14.50: Tokiói levél. Feladó: Éliás Béla. 15.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 15.08: Hallgatóink figyel­mébe! 15.10: Az Ex Antiquis együt­tes felvételeiből. 15.25: Közvetítés a Luxemburg—Magyarország EB bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. Közben: 16.20: Reklám. 16.30: A II. félidő közvetítése. 17.20: Hírek. Idő- járásjelentés. 17.25: Színházi Maga­zin. 18.20: Nótakedvelőknek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hí­rek. időjárásjelentésí 19.10: A new- porti dzsesszfesztivál felvételeiből. 19.35: Bacher Mihály zenekari zon­goraestje a budapesti zenei hete­ken. Közben: 20.20: Verselő színé­szek. 21-25: Népdalok. 22.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 22.10: Sport­hírek. Totp. 22.20: Déry Gabriella és Bende Zsolt énekel. 23.00: A Stúdió 11 felvételeiből. 23.27: Schönberg: Pierrot Lunaire. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Könnyűzene — hangszerszólók. 0,25: Műsorzárás. TETOFI RADIO 6.58: hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félóráfa. 7.30: Orgonaművek. 8.00: A Gj7er- tyiekrádió műsora. 8.30: Mit hal­lunk? 9.02: Népművészek a mikro­fon előtt 9.20: Budapesti művésze­ti hetek. 10.40: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.07: Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. 15.00: Nagy Piroska műsora. 15.30: Walter Gieseking Ravel-mflveket zongorázik. 15.49: Albert Zsuzsa műsora. 16.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 16.05: Üj operalemezeinkből. 16.40: Kerekasztal-beszélgetés a magyarországi neuro-Hológiai kol­lokviumokról. 17.05: Bemutatjuk a berlini rádió legújabb könnyű- és A es műsora tánczenei felvételeit. 17.35: Haydn: D-dúr szimfónia. „Vadászat.** 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Ot perc sport. Totó. 18.10: A Rádió­színház Múzeumából. 19.11: Fényes Szabolcs filmdalaiból. 19.20: Nők­ről — nőknek. 19.50: Jó estét, gye­rekek! 20.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 20.10: Sport. Asztalitenisz, bir­kózás, labdarúgás. 21.00: Boldizsár Iván írása. 2140: A hanglen^pzbolt könnyűzenei újdonságai. 21.30: Impresszum. Epizódok Hermann Kant regényéből. 22.00: Kórusmu­zsika. 22.15: Slágermúzeum. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Bé­csi vér. Operett. 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.15: Felsőfokú matematika. Ra­cionális törtfüggvények. 8.55: Fran­cia nyelvtanfolyam haladóknak. Horgászaton. 9.20: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Az első látogatás. 9.45: Csak gyere­keknek. 1. Születésnapi kalács. NDK bábfilm. 2. Az eltörött va­rázspálca. NT>Iv bábfilm. 10.15: A mi kis cirkuszunk. Az ASTRA Bábegyüttes műsora gyerekeknek. 10.55: Emlékezetes hangversenyek. Beethoven: IV. D-dúr‘ szimfónia. A Magyar Állami Hangverseny- zenekart Ferencsik János vezényli. 11.30: Tatabányai Bányász—-Bp. Spartacus bajnoki férfi kézilabda­mérkőzés. Közvetítés Tatabányá­ról. 12.45: Kötöttfogású birkózó VB. Közvetítés Katowicéből. 14.43: Is­kolatelevízió mindenkinek. Nép­balladák. 15.15: Pergő képek. Ama­tőrfilmesek műsora. 15.55: Reklám­műsor. 16.00: Színészmúzeum. Ka­bos Gyula. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.55: Reklámműsor. 18.05: Kockáról kockára. Magvar rajzfilmtörtéueti sorozat. III. rész. 18.40: Az MRT Közönségszolgálatá­nak tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: A csodálatos tolvaj. Magyarul beszé­lő NSZK film. 21.35: Kicsoda — mi­csoda? Fejtörő játék. 22.25: Hírek. — Sporthírek. 13.20: Nóták. 13.52: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.07: Édes anya­nyelvűnk. 14.12: Kadosa Pál mű­veiből. 14.29: Kóruspódipm. 14.44: Lermontov költeményei. 15.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 15.10: Iskola- rádió. 15.50: A határőrség fúvós­zenekara játszik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság* hírei. 16.05: A Rádiószínház bemu­tatója. 16.37: A hét rádióhallgatója. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A ma­gyar népdal hjete. 17.40: A hazai kutatás műhelyeiben. 17.55: Az If­júsági Rádió műsora. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Esti Kró­nika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: A Rádió Kabarészínházának humor­fesztiválja. II. forduló, 2. rész. 21.00: Hírek. 21.03: A magyar nép­dal hete. 21.28: Boros János, Rap- csányi László és Szabó Miklós do­kumentumműsora. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Penderecki: Dávid-zsoltárók. 22.30: Nulla óra. Részletek Ernesto Cardenal nicaraguai költő poémá­jából. 23.03: Szkrjabin: U. szinifó­Ma 20.05-kor a tv-lben: nia. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Virágénekek. 0.25: Műsorzá­rás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: Jacobi Viktor és Huszka Jenő operettjeiből. 8.40: Népi zene. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyermekrádió műsorából. 10.00— 11.45: A zene hullámhosszán. 11.45: Dr. Bélády Hona egyetemi tanár­ral beszélget dr. Tóth Géza. 12.00: A magyar népdal hete. 12.20: Schu­bert: a-moll vonósnégyes. 12.50: Dutka Ákos versei. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Kovács Jú­lia riportja. 13.20: Ebe Stignani énekel. Í3.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00—18.00: Kettőtől ha­tig... 18.00: Hírek. Időjárás jelen­tés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Kalandozás. 19.20: Reklám. 19.25: A magyar népdal hete. 19.50: Uj könyvek. 19.53: Jó estét, gyere­kek! 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Romantikus zene. 20.56: Ge­rencsér Ferenc műsora. 21.16: A Rádió Dalszínháza. 22.30: A hét ze­neműve. 23.00: Hírek. Időjáráije- lentés. 23.15: Tánczene Varsóból, Moszkvából, Prágából és Berlinből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! -* Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16: A magyar nép­dal hete. 8.36: Maria Stader- és Bruno Prevedi énekel. 9.06: A Prn- métheusz-rejtély. Szemelvények Mesterházi Lajos regényéből. 9.26: Rádióbörze, 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05: —10.30: Iskolarádió. 10.30: Szimfo­nikus zene. 11.44: Nagy Piroska műsora. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. A csodálatos tolvaj Magyarul beszélő NSZK filmvígjáték. — Az Alfréd Vohrer rendezte filmről a magyar szöveg íróját, Prekop Gabriellát kér­deztük: — A szellemes filmet a könnyű szórakozást igénylők szá­mára ajánlhatom; A csodálatos tolvaj pehelykönnyű szalon­vígjáték. — Miről szól a történet? — A Holberg családról, amelynek tagjai — filmünk idején apa és lánya — régtől fogva űzik foglalkozásukat, ami hovato­vább szent hagyománnyá vált a családban. — Miféle mesterségről pan szó? — A családi vállalkozás tárgya — ékszer. Csakhogy nem készítik, s nem kereskednek vele, hanem lopják. Mégpedig a legexkluzívabb londoni mulatókban, s a legelegánsabb fürdő­helyeken. Ez persze nem finnyás ízlésüket bizoriyítja, hanem gyakorlatias gondolkozásukat, hiszen hol is találhatnának köny- nyen megszerezhető, drága ékszereket, ha nem ilyen helyeken. A módszer egyszerű, az apa táncra kéri a kiszemelt hölgyet, a lány, Dorris pedig a nagymamától tanult mozdulattal kapcsolja le az áldozatról a nyakéket. Végül azután lebuknak, éspedig ép­pen akkor, amikor Dorris fülig szerelmes lesz, s a házasság ér­dekében — amihez pénz kell — utolsó akcióját folytatja. — Így hát nincs happy end. — Dehogy nincs. Merthogy a fiú családja is érdekes famí­lia a maga nemében ... , (A főszereplők magyar hangja: Béres Ilona, Ungvári Lász­ló, Tordy Géza és Képessy József.) név. 43. Gépipari Tudományos Egyesület. 45. Visszaás! 47. Régi hí­res diákVáros. 48. Időegység. 52. Jelző. 53. Dunántúli ipari város. 56- Állami gazdaságáról híres. 57. Sakk-kifejezés. 58. Eltölt. 59. El­lenőr. 61. A szorgalom példaképe. 62. Tud. 64. Angol sör. 65. Lét be­tűi. 67. Fordított kötőszó. 68. Név­elő. 70. Idegen és. MEGFEJTÉSI HATÁRIDŐ: egy hét. A SZEPTEMBER 29-1 KERESZT­REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉ­SE: (Vízszintes 17:) Rozgonyi Pi­roska, (Vízszintes 39:) A végek di­csérete, (Vízszintes 63:) Különös házasság, (Függőleges 6:) A tiha­nyi ekhóhoz. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK I Buslig György (1071. Budapest, Peterdy utca 31.), Dósa József (2030. Érd, Rákóczi utca 10.), Du­dás Mihály (2730. Albértirsa, Kül­terület 4124.), dr. Joó Tivadar (2601. Vác, Pf. 66.), Jurás János (2241. Sülysáp, Mező Imre út 5.), Kerekes Ferenc (1076. Budapest, Dózsa György út 68.), Kiss József (2740. Abony, Nagykőrösi út 49.), Kovács Béláné (2040. Budaörs, Ta­vasz utca 9.), Solymosi Ilona (2234. Maglód, Bajcsy-Zsilinszky út 25.), Zoller Mária (2750. Nagykőrös, Al­mos utca 1/a.). GYERMEKR E.ITVÉNY Pajtások! Napjaink néhány ne­vezetes évfordulójáról emlékezünk mai rejtvényeinkben: — Tíz éve — 1964. október 12- és 13-án a 6 tonnás Voszhod—1., az első „társasűrhajó** 16 fordulatot tett a Föld körül. Kik voltak az utasai? Hárman voltak: 1. a mér­nök-ezredes — neve a keresztrejt­vény függ. 8. sorában található, 2. az orvos — neve a vízsz. 9. sorbaiv van, és 3. a tudós — akinek nevét oly módon fejthetitek meg, ha a keresztrejtvény egyes kockáinak jobb alsó sarkában levő betűket a számozások alapján (1-től 12-ig) összeolvassátok. 1 1 H 5 b 6 + & 3. * q 14 iO 5 44 a 15 \u A s­f 1b 10 é b •a •q io u íí a •jM VÍZSZINTES: 1. Szigligeti Ede mondása: a pél­da mindig ... 7. Az átlag fölé emel­kedő. 10. Takarékpénztári rövidí­tés. ll. Belül romos? 13. Magyar Éva névjele. 14. Népszerű sport­egyesület népszerű neve. 16. Sűrű, fekete, olajos anyag, főként szige­telésre használják. 17. A bors kö­zepe. 18. Idecipel. 19. Az ezüst ké­miai jele. 21. A sasok családjába tartozó, galamb nagyságú ragadozó madár. 24. Röviden mond valamit valakinek. Függőleges: 1. Rejtekhely a költők nyelvén. 2. Szíriái város, Halebnek, vagy Aleppónak is írják. 3. Elbizako­dott önteltség. 4. Német névelő. 5. Iiyen súlycsoport csak a súlyemé- lésben van. 6. Kerítés növényből. 11. A legnagyobb magyar labdaru­gók egyike (György). 12. Húz-ha-* laszt. 14. Lankad. 15. Menekülés­szerű en elfutó. 17. Tó lengyelül (OKO). 20. Hangtalanul gyúl? 22. A végén balra! 23. Névelő. — Harminc éve — 1944. október 14-én — halt meg a szocialista nő­mozgalom úttörőié, a mi^moz­galom magyar mártírja. Nevét az alábbi névjegyben rejtettük el. Rakjátok helyes sorrendbe'a betű­ket és megkapjátok a mártír ne-s vét: —ANTOK ILONA — Pajtások! A Z űrhajós, valamint a nőmozgalom úttörőjének nevét írjátok le egy levelezőlapra és ok­tóber 20-ig küldjétek be' a szer­kesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az októberi jutalom-! sorsolásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom