Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-10 / 211. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM \HA #0 FILLÉR 1974. SZEPTEMBER 10., KEDD Púja Frigyes Prágában Hétfőn a kora délelőtti órákban néhány napos hivatalos baráti látogatásra Prágába érkezett Púja Frigyes, a Magyar Képköztársaság külügyminisztere és kísérete. Nem sokkal megérkezése után Púja Frigyes a prágai Vit- kov-hegyen, a huszita harcosok győztes csatájának színhelyén megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, majd a hegyen épült panteonban virágcsokrot helyezett el Klement Gottwaldnak, a köztársaság első munkás elnökének szarkofágjánál A kolumbáriumnál ugyancsak lerótta kegyeletét a csehszlovákiai munkásmozgalom több más kiemelkedő alakja, így Julius Fucik, Major István és Antonin Zapo- tocky emléke előtt. A prágai Cernin-palotában hétfőn délután megkezdődtek Púja Frigyes és Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tárgyalásai. Lubomir Strougal, a csehszlovák kormány elnöke délután fogadta Púja Frigyest és szívélyes megbeszélést folytatott vele. HARMINC ESZTENDŐ Szabadsága születésnapját köszöntötte Bulgária Impozáns katonai díszszemlével, a szófiai dolgozók tízezreinek szín pompás felvonulásával köszöntötte a bolgár főváros szeptember 9-ét, a Bolgár Népköztársaság legnagyobb ünnepét, a felszabadulás és a szocialista forradalom győzelmének harmincadik évfordulóját. Vasárnap délelőtt a szófiai Universiada-csarnokban a bolgár szocialista forradalom győzelmének harmincadik ' évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést rendezett a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a nemzetgyűlés, a minisztertanács, a hazafias front és más társadalmi szervek vezetősége. Az elnökségben foglalt helyet a magyar küldöttség vezetője, Gáspár Sándor, az MSZMP KB Politikád Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, a SZOT főtitkára is. Szeptember II: a chilei szolidaritás napja S zeptember 11-e, délelőtt 11 óra: a tiltakozás napja, a tiltakozás órája. Az üzemekben, gyárakban pár percre megállnak a gépek, a földeken elcsendesednek a traktorok, a tervezőmérnök leteszi ceruzáját, a pedagógus meg- szaKítja óráját: egy esztendeje, 1973. szeptemoer 11-en délelőtt 11 órakor oltotta ki a gyilkos fasiszta, terror ar. Salvador Allendének, Chile törvényes elnökének életét a Moneda-palotában. A munkások kollektívái, a hivatalok, intézmények dolgozói, tanárok és diákok ebben az órában ismét fölemelik tiltakozó szavukat a véres chilei terror ellen, követelik — együtt a világ haiadó, demokratikus erőivel, — állítsák helyre a szabadságjogokat Chilében, engedjék szabadon Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát s a többi bebörtönzött hazafit. Chile népe nincs egyedül történelmi harcában, nehéz küzdelmét a kezdettől támogatja a mágyar nép is. Az elmúlt esztendőben, — amely a nehéz megpróbáltatások éve, a gátlástalan terror, az esztelen öldöklés 12 hónapja volt ebben a távoli latin-amerikai országban — városaink és falvaink népe számtalanszor bebizonyította, tiltakozó gyűiésekeh, szolidaritási megmozdulásokon igazolta: együttérez azokkal, akik előtt a népi egység éveiben megcsillant a szabad, boldog jövő reménysége. Műhelyekben, KlSZ-taggyűlé- seken fogalmazódtak meg a szolidaritási táviratok amelyek más-más szavakkal ugyan, de a lényeget mondták ki: az imperializmus támogatásával hatalomra került junta a chilei nép által demokratikusan választott, törvényes kormányt döntött meg. Vasárnap látott napvilágot a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének felhívása a magyar szervezett dolgozókhoz: juttassák kifejezésre szolidaritásukat a chilei dolgozókkal és szákszervezetekkel, ismételten bélyegezzék meg a chilei ellenforradalmárok gaztetteit. Mindössze tiéhány óra telt el, s a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottságánál már meghívások tucatjait jegyezték: gyárak és üzemek, vállalatok és intézmények, hivatalok és iskolák kollektívái várják a hazánkban élő chilei menekülteket. kérték, vegyenek részt gyűléseiken, tiltakozó akcióikon. A lista óráról-órára gyarapodik, s ha minden meghívásnak nem is tudnak eleget tenni, bizonnyal ott lesznek a hazájukból elüldözöttek — akik a szemtanú hitelességével számolnak majd be a hivatalos, állami politika „rangjára” emelt népirtásról — a hódmezővásárhelyi nagygyűlésen, a gödöllői tiltakozó megmozduláson, a Műszaki Egyetem „Münnich Ferenc” kollégiumában, a szolnoki Vízügyi Hivatal dolgozói között, s Tiszaföldváron. ahol három helyi termelőszövetkezet dolgozói tartják gyűlésüket. Szeptember lí-e a chilei szolidaritás napja les2 Magyarországon. Délben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában ünnepség kíséretében bocsátja ki a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akció- bizottsága és a Magyar Posta a Pablo Nerudának szentelt em1 ékbélyeget. Este — 18 órai kezdettel — a KISZ Központi Bizo.ttsása hangversenyt rendez a Kisstadionban a chilei hazafiak támogatására. A műsor valamennyi szereplőié, részvevője a chilei nép harcával vállalt szolidaritás jegyében, a fasiszta junta terrorja ellen tiltakozásként ajánlotta fel közreműkö-» dé«ét. Az est tettes bevételét a Chiléből menekült hazafiak megsegítésére fordítják. Todor Zsivkov és Nyikolaj Podgornij mondott beszédet. Gásipár Sándor, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a bolgár szocialista forradalom győzelmének harmincadik évfordulójával kapcsolatos központi ünnepségekre érkezett magyar párt. és állami küldöttség vezetője vasárnap ' este megkoszorúzta Georgi Dimitrov mauzóleumát. Az évforduló alkalmából Sztoio Sztanoev nagykövet megkosizorúzta Georgi Dimit- rovnak, a bolgár nép nagy fiának, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának budapesti szobrát. Bulgária nemzeti ünnepe — a szocialista forradalom 30. évfordulója — alkalmából Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság , budapesti nagykövete hétfőn megkoszorúzta a hazánk felszabadításáért hősi halált halt bolgár katonák harkányi emlékművét. Koszorúzás! ünnepséget rendeztek a csurgói bolgár hősi emlékműnél is. Sztoio Sztarioev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete Bulgária nemzeti ünnepe, a szocialista forradalom 30. évfordulója alkalmából hétfőn fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson megjelent Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, dr. Orbán László kulturális miniszter, ár. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár s a politikai, a gazdasági, a kulturális élet sok más vezető személyisége. Részt, vett a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja is. Az emlékezés számunkra előremutatás is Jubileumi ünnepség a gödi Fészekben Dr. Orbán László mondott ünnepi beszédet „Szép a gödi strand. Tele jóvízű forrásokkal, árnyas fákkal és tele jókedvű munkásokkal. Itt egymás közt, víeben és napfényben fürödve huszonnégy órára elfelejtik nyomorúságukat. Huszonnégy óráig ők is emberi életet élnek.” i (Korabeli Népszava) A gödi Fészek alapításának ötvenedik évfordulóján, vasárnap délelőtt emlékeztek meg a munkásmozgalom jelentős eseményére. Az ünnepségre a munkásmozgalmi emlékműnél került sor. A munkásmozgalmi évfordulón részt vett dr. Orbán László kulturális miniszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Sándor József, az MSZMP KB tagja, a KB-titkárság vezetője, Cservenka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, Barinkat Osz- kárné, a Pest megyei pártbizottság titkára, Katona Imre, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, Kiss Károly, a SZOT alel- nöke, Úszta Gyula altábornagy, a Magyar Partizánszövetség főtitkára, Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, Boros Béla, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára, dr. Alföldi Árpád, a KISZ Budapesti Bizottságának .titkára, Árpást Zoltán a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára, Pandurovits József, az SZBT vezető titkára, dr. Dobi Ferenc, az SZMT vezető titkára, Kovács Antalné, a HNF Pest megyei bizottságának titkára, a fővárosi és a Pest megyei munkásmozgalom számos veteránja, a politikai, a társadalmi élet képviselői. Megjelent a veteránok közül Földes László, Tausz János, Sebes Gusztáv, Horváth Ferenc, Rózsa László, Droppa Gusztáv, Futó Erzsébet, Andrásffy Gyula, Galbicsek Károly, és még sokan mások. Az ötvenedik jubileumot egész napos, jól szervezett, méltó programmal ünnepelték meg. Korán reggel a Dunakeszi MÁV Járműjavító fúvószenekara Szirmai János vezényletével teremtett ünnepi hangulatot. A verőfényes őszi napon autóbuszok, autók, kerékpárosok és gyalogosok özöne áradt a főváros felől a gödi munkásmozgalmi emlékműhöz. A nagygyűlés a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd Major Tamás, Kossuth- díjas, kiváló művész József Attila, A Dunánál című versét szavalta el. Barát Endre, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára nyitotta meg a nagygyűlést és meleg szavakkal köszöntötte a gödi Fészek régi tagjait, a fiatalokat, az üzemek, az iskolák, a tömegszervezetek, a hivatalok, az intézmények küldötteit. Az ünnep szónoka dr. Orbán László volt, aki maga is éveken keresztül részt vett az ifimozgalomban. (Lapunk 3. oldalán ismertetjük beszédét.) A szép, érzelemmel fűtött beszéd után dr. Alföldi Árpád, a KISZ nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután került sor az emlékmű megkoszorúzására. A párt, a tanácsi, a KISZ, a Partizánszövetség, a szakszervezet, a hazánkban állomásozó szovjet hadsereg, az úttörők a tisztelet, a hála koszorúit, virágait, kopjafáit helyezték az emlékmű elé. Az Internacionálé eléneklése után a részvevők bevonultak a Fészekbe, majd megtekintették az előző napon felavatott munkásmozgalmi sportmúzeumot. A régi tablókon, névsorokon sorra bukkantak elő az ismert, vagy olykor már elelfeledett arcok, nevek. Megható volt egy-egy felismerés, találkozás régi önmagukkal, barátokkal, elvtársakkal. Sok ezren élvezték végig a vízi modellezők bemutatóját, a fővárosi és a Pest megyei fiatalok ügyességi versenyét. Alighogy véget ért a kétórás monstre sportprogram, a Fészekben, a hagyományokhoz híven kulturális műsor következett. Elsőként György Csaba, a Fővárosi Művelődési Központ szavalója József Attila: Levegőt című versét tolmácsolta. Ezt követően a gödi munkásdalkör férfikara mutatta be mozgalmi dalokból összeállított műsorát. Ezután Paty Éva, a váci Egyesült Izzó díjnyertes szavalója Garai Gábor: Kilépni önmagunkból című versét adta elő. Nagy közönségsikert aratott a Csepel Autógyár és a Dunakeszi MÁV Járműjavító egyesített férfikórusa, amely Tóth Béla vezényletével régi munkásmozgalmi dalokat elevenített fel. Ezután Vavrik Eva, a váci Finomfonó és Cérnagyár díjnyertes szavalója Menelaosz: Jól vagyok című versét adta elő mély átéléssel. A több, mint egyórás programot Vass Lajos vezényletével a Vasas Művészegyüttes énekkarának hangversenye zárta. Műsoruk utolsó számát, a varsaviankát már együtt énekelte a kórussal- a hatalmas nézősereg. A jubileumi Fészek-ünnepség vidám hangulatú bállal fejeződött be, amelyhez a budapesti Fenn együttes szolgáltatta a muzsikát. Losonczi Pál fogadta a dán parlamenti küldöttséget Autóközlekedési fiatalok I. országos parlamentje A Közlekedés- és Postaügyi | Minisztériumban tegnap tartották meg az autóközlekedési fiatalok első "ifjúsági parlamentjét. Az országos szintű rendezvényen részt vett Vígh János, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének titkára, Tapolczai Kálmán, a Volán Tröszt vezérigazghtó- ja, Walter Medárd, az AFIT Tröszt »vezérigazgató-helyettese, s megjelent Váczi István, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa. Molnár András, az Autófelügyelet KISZ-titkára köszöntötte a közlekedési ágazat — a Volán, az AFIT. a Hungaroca- mion, az AUTÓKER stb. vállalatok — küldötteit, kiknek soraiban ott voltak a Volán 1- es és a Volán 20-as vállalatok Pest megyei üzemegységeinek fiataljai is. Dr. Tözsér István, a KPM autóközlekedési főosztályának vezetője vitaindító beszédében összefoglalta a vállalati és tröszti szintű parlamentek tapasztalatait; miszerint a kollektív szerződések, a bérügyi intézkedések, a káderfejlesztési, előléptetési tervek ma már szinte kivétel nélkül tartalmazzák az ifjúságpolitikai határozatban előírtakat. A hozzászólások egyöntetűen arról tettek tanúbizonyságot, hogy szociális — lakás-, bölcsőde- stb. — kérdésekben, a speciális munkaterületeken dolgozók megbecsülésével, a gazdasági vezetők támogatják a fiatalokat, sőt továbbtanulásra ösztönzik őket. H. A. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn fogadta a dán parlament küldöttségét, amely Kari Skytte elnök vezetésével — a magyar országgyűlés meghívására — hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A delegáció tagjai ezt megelőzően megkoszorúzták a magyar hősök emlékművét a Hősök terén, majd felkeresték Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, akivel hivatalos megbeszélést folytattak. Apró Antal délben ebédet adott a küldöttség tiszteletére. A delegációt délután fogadta Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese. V. A. Kirillin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió Mmiszteriauacsá- nak elnökhelyettese hétfőn megtekintette az inotai November 7. Erőmüvet, dr. Oszt- rovszki Györgynek, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettesének társaságában. Ezután V. A. Kirillin Székesfehérvárra utazott, ahol felkereste a Videoton-gyárat. A látogatáson jelen voltak Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes, továbbá Sebestyén János és Osztrovszki György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettesei. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vasárnap Ausztriába utazott, dr. Jozef Staribacher osztrák kereskedelmi és iparági miniszter meghívására. Dr. mmény Imre mezőgazda- sági es éieimezesug/i miniszter nettón küldöttség eien Prágába utazott, a KcrST mezőgazdasági állandó bizottságának 40. ülésére. Dr. Csíkos Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Arhivatal elnöke vezetésével vasárnap hazaérkezett Moszkvából az a magyar küldöttség, amely részt vett a KGST anyagi-műszaki ellátási együttmíf- ködési bizottság alakuló ülésén. Dr. Zsögön Éva egészségügyi államtitkár vezetésével vasárnap küldöttség utazott az Egészségügyi Világszervezet európai területi bizottságának 24. ülésére, Bukarestbe.