Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-17 / 217. szám

1974. SZEPTEMBER 17., KEDD Szovjet—nyugatnémet közös közlemény Andrcj Gromiko (Jobbról) szovjet külügyminiszter hivatalos tárgya­lást folytatott Bonnban kollégájával, Hans Dietrich Genscher nyugatné­met külügyminiszterrel. Hivatalos közleményt adtak ki abból az alkalomból, hogy Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere a Né­met Szövetségi Köztársaság kormányának meghívására kétnapos látogatást tett Bonn­ban. Mint a közlemény hang­súlyozza: a Szovjetunió és az NSZK megerősítette hűségét a békére és a feszültség enyhí­tésére irányuló politikájához. A felek megelégedéssel ál­lapították meg, hogy a kap­csolatok sokoldalú fejlesztésé­nek és a kölcsönösen előnyös együttműködés megteremtésé­nek az 1970. augusztus 12-i szovjet—nyugatnémet szerző­désen alapuló irányvonala be­bizonyította életképességét, teljes beigazolást nyert csak­úgy a Szovjetunió és az NSZK érdekei, mint a béke és az európai együttműködés meg­szilárdítása szempontjából. Hangsúlyozták a két félnek azt a törekvését, hogy elmélyí­tik és kiszélesítik a kapcsola­tokat különböző területeken, azoknak a megállapodásoknak megfelelően, amelyek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárának az NSZK-ban 1973 májusában tett látogatása idején jöttek létre. Mindkét részről aláhúz­ták Helmut Schmidt kancellár ez év őszére kitűzött szovjet­unióbeli látogatásának fontos­ságát. USA Kiérdemelt visszatérés...” w Ford elnök hétfőn prokla­máció formájában tette köz­zé az amnesztiát helyettesítő „hazatérési programját”, amely két évig terjedő köz­munkaszolgálat vállalása el­lenében lehetővé tenné „a társadalomba való visszaté­rést” azoknak az amerikai fiataloknak, akik a vietna­mi háború időszakában nem tettek eleget a katonai behí­vásnak, illetve megtagadták a katonai szolgálatot, vagy megszöktek egységüktől. A proklamáció aláírása al­kalmából mondott rövid tv- ■beszédében Ford elnök han­goztatta, hogy a „kiérdemelt” visszatérést, előirányzó prog­ramjának célja, hogy „több, mint egy évvel a vietnami 'háború befejezése után min­den hatalmamban állót meg­tegyek a nemzet sebeinek be- gyógyítására”. Az elnök bejelentette, hogy kilenctagú „kegyelmi testü­letet” hoz létre, amely gondos­kodik majd az általa meg­adott irányelvek gyakorlati al­kalmazásáról. Ezek értelmé­ben a 24 hónapos közmunka- szolgálat időtartama egyéni el­bírálás alapján csökkenthető az „enyhítő körülmények fi­gyelembe vételével”. További feltétel, hogy az érintetteknek 1975. január 31- ig bezárólag be kell jelentkez­niük, új állampolgári hűség­fogadalmat kell tenniük és kielégítően le kell tölteniük a megállapított időtartamú köz­munkaszolgálatot. A Fehér Hóz adatai szerint a katonai behívót megtagadók kategóriájában mintegy 15 000 személy számára lesz hozzá­férhető a „kiérdemelt vissza­térés”. A vietnami háború idő­szakában összesen félmillió katonaszökevény ellen emel­tek vádat, ezek közül mint­egy 13 000 még kézre nem ke­rült katonaszökevényt érint a program. Törökország Sértődés vagy időhúzás? Bülent Ecevit török minisz­terelnök hétfőn benyújtotta kormánya lemondását Koru- türk köztársasági elnöknek. A mindössze nyolc hónapja hi­vatalban levő török kabinet immár második válsága nem okozott -meglepetést. A hírügy­nökségek már szombaton je­lentették, hogy nyílt szakadás következett be a koalíciós ^or­mány két pártja, az Ecevit- féle Köztársasági Néppárt és az Erbakan miniszterelnök­helyettes vezette Nemzeti Jó­lét Pártja között. A mostani válságot állítólag az okozta, hogy „megsértődött” Erbakan. A kormányfő ugyanis a terve­zett skandináviai utazásának időszakára nem a Nemzeti Jó­lét Pártjának vezetőjét kíván­ta megbízni az ideiglenes mi­niszterelnökséggel. Valójában ez csak a felszí­nes magyarázata az újabb kor­mányválságnak. A két pártot alapvető ellentétek választják el, s csupán idő kérdése volt, hogy mikor válik véglegesen működésképtelenné a kabinet. Amikor tavaly októberben a több mint kétéves katonai-pol­gári irányítás a választások ki­írását határozta el, a felvilágo­sultabb, a demokratikus ki­bontakozást kereső Köztársa­sági Néppárt a szavazatok 40 százalékát szerezte meg. Ecevit ezért arra kényszerült, hogy kompromisszumot kössöp az erősen nacionalista, mohame­dán vallási párt vezetőjével, Erbaíkannal. psaknem száz napba telt a körmányalakítási tárgyalás. Az első feszültség már feb­ruárban kirobbant, amikor Er­bakan vallási pártja megvétóz­ta az amnesztiatörvényt. Vé­gül sikerült áthidalni a nézet- eltérést: mintegy 4000 politikai foglyot szabadon engedtek. A Köztársasági Néppárt és ,a Nemzeti Jólét Pártja azonban a későbbiekben sem tudott együttműködni. Ecevit és Erbakan újabb vi­tájára igen kényes időpontban került sor. A ciprusi válság rendezése gyors intézkedéseket igényelne Ankarától. A kor­mányválság nyilvánvalóan most megnehezíti a nemzetközi tár­gyalásokat, ily módon hátrál­tatja a kibontakozást. Egyelőre nem világos, hogy a kikénysze- rített lemondás nsm szolgálja-e bizonyos külföldi körök érde­keit, amelyek a török kor­mányválságból remélnek hasz­not húzni. A ciprusi fejlemé­nyek tagadhatatlanul megerősí­tették a nacionalisták befolyá­sát az ankarai bel- és külpoli­tikában. Tekintettel Törökor­szág stratégiai jelentőségére, amely — Görögország kilépésé­vel a NATO katonai szerveiből — most még tovább növekedett, a térség egyetlen országa szá­mára sem közömbös, hogy Ece­vit lemondása után milyen meg­oldást találnak a török politikai vezető körök. Magyarország és Finnország kapcsolatairól I A közeli napokban Budapestre érkezik Kalevi Sorsa, a Finn Köztársaság miniszterelnöke, aki — mint jelentettük — Fork Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására tesz hiva­talos látogatást Magyarországon. Politikai kapcsolatok tekin­tetében huzamosabb ideje köl­csönösen kifejezett barátság és jóakarat, s közvetlen szívé­lyesség jellemzi a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság viszonyát Már szinte minden lehetséges szin­ten kialakultak a kapcsolatok, amelyek a folyamatosság je­gyében fejlődnek. A magyar—finn kapcsolatok alakulásában a legjelentősebb állomás volt Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsá­ga első titkárának finnorszá­gi látogatása 1973 szeptembe­rében. Államközi vonalon azóta élénkültek mindinkább kap­csolataink, hogy 1963-ban Urho Kekkonen köztársasági elnök nem hivatalos látogatá­son járt Magyarországon, majd a finn államfő 1969 szeptemberében hivatalos lá­togatást tett hazánkban. Lo- sonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki ' Tanácsának elnöke 1971 augusztusában járt hiva­talos látogatáson Finnország­ban. Kormányfői szinten kap­csolataink jelentős eseménye volt Fock Jenőnek, a Minisz­tertanács elnökének hivatalos látogatása Finnországban 1971 januárjában. Ezeknek a talál­kozóknak a sorát folytatja most Kalevi Sorsa miniszter- elnök hivatalos látogatása Ma­gyarországon. Magas szintű találkozók fémjelzik a magyar és finn testvérpártok közötti kapcso­latokat. 1973 júniusában a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának küldöttsége Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára ve­zetésével Finnországban meg­beszéléseket folytatott a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttségével. Létrejöttek a kapcsolatok az MSZMP és a Finn Szociálde­mokrata Párt között is. Az MSZMP Központi Bi­zottságának küldöttsége Ben- ke Valéria, a Politikai Bi­zottság tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője vezeté­sével 1973 januárjában tett látogatást Finnországban a Finn Szociáldemokrata Párt meghívására s tanulmányozta a párt tevékenységét. Haté­kony kapcsolatai vannak a Hazafias Népfrontnak a Finn Centrum Párttal. j Sok szál fűzi össze társadal­mi és tömegszervezeteinket. Sajátos forma a barátsági hét egyidejű megrendezése a két országban. Eddig három alka­lommal — 1967-ben, 1970-ben és 1973-ban — rendeztünk Magyarországon finn—magyar, illetve Finnországban magyar —finn barátsági hetet, ame­lyeken magas szintű politikai delegációk mellett 300—300 ta­gú csoportok kölcsönös láto­gatására került sor. Élénk test­vérvárosi kapcsolat alakult ki kilenc magyar, illetve finn vá­ros között. Rendszeresen együttműködnek a szakszerve­zetek, az ifjúsági, a sport- és a nőszervezetek is. 1950 óta eredményesen működik a Finn—Magyar Társaság. Külkereskedelmi forgalmun­kat az 1968-ban kötött és az idei év végéig hatályos hosszú lejáratú megállapodás szabá­lyozza. Ezt a megállapodást váltja fel az idén májusban miniszteri szinten aláírt meg­állapodás a kereskedelmi aka­dályok megszüntetéséről. 1969 októberében kötöttük meg hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttműkö­dési megállapodásunkat. Ezt az öt évre szóló megállapodást egy új, gazdagabb tartalmú és tíz évre szóló gazdasági, ipari és műszaki-tudományos együtt­működési megállapodás váltja fel, aminek aláírása most szeptemberben történt meg Budapesten. Közös a törekvés arra, hogy a következő évek­ben még sokrétűbbé és haté­konyabbá tegyük gazdasági együttműködésünket. Kulturális egyezmény alap­ján formálódnak, fejlődnek kapcsolataink oktatási, tudo­mányos, művészeti területen. Finnországgal 1959-ben kötöt­tünk államközi kulturális egyezményt, amelyet azóta két­évenként rendszeresen meg­újítunk. Magyar—finn kultu­rális vegyes bizottság koordi­nálja az országaink közötti kulturális cserék sokféle for­máját, akcióit. A kulturális munkaterv jelentős személyi lehetőségeket biztosít kutatók és egyetemi hallgatók számára finnugor nyelvészeti és nép­rajzi témák tanulmányozásá­hoz. AZ ETIÓP fegyveres erők alakulatai hétfő délelőtt beha­toltak az Addisz Abeba-i egye­temre, és vízágyúkkal szétosz­latták az ott összeült diáko­kat. A diákok a katonai hata­lomátvétel utáni helyzet meg­vitatása céljából akartak tö­meggyűlést tartani. Nézelődés a világban O Rucci haldia 2 FÓKUSZ ENSZ-közgyűfés, 1974 Hagyomány immár New Yorkban, hogy minden esztendő szeptemberének harmadik keddjén megnyitják az EgyesiLt Nemzetek Szervezetének soron következő ülésszakát. A köz­gyűlés idei, 29. ülésszakára száznál több napirendi javaslat gyűlt össze az ENSZ titkársá­gán a legutóbbi ülésszak bere­kesztése óta. A nemzetközi lég­kör javulásának körülményei között a világszervezet számára újabb módozatok kínálkoznak, hogy kedvező hatással legyen a világesemények alakulására. A HALADÁSHOZ minden lehetőség adott, bár köztudott, hogy vannak még feszültség- gócok, neuralgikus pontok a világban; gondoljunk' csak az ismét fellángolt ciprusi ve­szélyre, a rendezetlen közel- keleti helyzetre, a chilei tragé­diára, az indokínai helyi há­borúskodásra. Mégis a két vi­lágrendszer vezető hatalmá­nak, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak az utób­bi években tapasztalt, a nem­zetközi enyhülést és együtt­működést szolgáló közeledése a legjobb példa — s nem utol­sósorban biztosítéka annak, hogy a legforróbb helyzetek­ben is található megoldás a tárgyalóasztalok mellett. A Szovjetunió a maga részéről minden alkalmat felhasznál, hogy a politikai enyhüléssel egyidejűleg a katonai szem­benállás veszélyeit is csök­kentse. Ezt a célt szolgálja & többi között az ENSZ-közgyű­lés elé terjesztendő újabb szovjet javaslat, hogy ne en­gedjék meg a környezet és az éghajlat rongálását katonai vagy más célokból. Mert ez is összeegyeztethetetlen a nem­zetközi biztonsággal, az embe­riség jólétével és egészségével. AZ EGYESÜLT NEMZE­TEK SZERVEZETE alapve­tően fontos és meghatározó szerepet játszik a tartós béke és a nemzetközi biztonság fenntartásában, illetve megszi­lárdításában. A Magyar Nép- köztársaság küldöttsége remé­li, hogy az ENSZ-közgyűlés mostani ülésszaka erélyesen elítéli a chilei fasiszta juntát, amely semmibe veszi a leg­alapvetőbb emberi jogokat, s a tagállamok egyöntetűen síkra- szállnak a chilei terror meg­szüntetéséért. A közel-keleti helyzetet csak egyféleképpen lehet megnyugtató módon ren­dezni: az Izrael által meg­szállt arab területek kiüríté­sével és a palesztin ■ nép nem­zeti jogainak helyreállításával. Támogatjuk tehát az Arab Li­ga Tanácsának azt a kérését, hogy a palesztin „ problémát önálló politikai kérdésként ve­gyék fel az ülésszak napirend­jére. A magyar ENSZ-delegá- ció — a kormánytól kapott fölhatalmazás értelmében — ismét leszögezi, hogy népünk szolidáris a szabadságukért küzdő indokínai hős nemze­tekkel, ezért a magyar diplo­maták és katonák továbbra is a párizsi egyezmény szerint teljesítik küldetésüket a Nem­zetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban. KÜLÜGYMINISZTERÜNK is fölszólalt április elején az ENSZ-közgyűlés 6. rendkívüli ülésszakán, amely átfogóan megvitatta a világ nyers­anyag- és energiaellátásával kapcsolatos teendőket. Most is és a jövőben is segítjük a fej­lődő országok harcát a nem­zetközi monopóliumok kizsák­mányoló módszerei ellen. Végezetül emlékeztetni kívá­nunk arra, hogy közeledik a vegyi fegyverek eltiltásáról szóló genfi jegyzőkönyv aláírá­sának ötvenedik évfordulója. Mivel e fontos okmányról még mindig hiányzik néhány jelen­tős ország képviselőjének az aláírása, most itt az alkalom, hogy a jubileum előestéjén — a közgyűlési ülésszak idején — ők is ratifikálják a genfi megálla­podást. Hasznos hozzájárulás lenne ez a nemzetközi béke és biztonság erősítéséhez. GUSTÁV HUSÁK, Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtit­kára, a Csehszlovák Nemzeti Front központi bizottságának elnöke Urho Kekkonen finn köztársasági elnök meghívásá­ra hétfőn hivatalos látogatás­ra Helsinkibe érkezett. HOSSZÚ BETEGSÉG után meghalt Agostino Novella, az Olasz Kommunista Párt PB tagja, a KB nemzetközi bizott­ságának elnöke. 69 éves volt Kifejezetten rossz arcú ember volt Jósé Rucci, az Argentin Szak- szervezet főtitkára. Sápadt, ráncos arcában mélyen a homlokcsontok alá apadt pici szemeivel nézelődött saját testőrségének gyűrűjében. Olyan ez az ember, mint egy agyon­ivott, züllött alkoholista, ilyen fizi- miskájú embert én nem is szavaz­nék meg főtitkárnak. (Pedig nem is szerette az italt — mondták a ben- fentesek.) A tolmács jegyezte meg, hogy én itten ne a Rucci képével foglalkoz­zam, hanem menjek öt padsorral hátrább, az ajtóhoz, és ha az első lövést meghallom, azonnal lépjek ki, a folyosóra és álljak a fal mellé. Na, szentisten — fohászkodtam föl magamban —, szép kis költséget okozok én a magyar államnak, mert onnan, Argentína fővárosából haza­hozni egy koporsót, mégha a cso­magtartóba, bőröndök alá teszik is, hát az biz’ sok pénzbe kerül. De ez még csak hagyján, hanem éppen most lenne egy jeles születésnapom, amelyre ötven esztendeje készültem, és ahelyett, hogy otthon húznák a fülemet jobbról az András, balról a Zsuzsi, egyenként félszázszor, még majd itt lőnek fültövön. Morzsolódtak a napok, és be­fejeződött a szakszervezetek kong­resszusa. Senki sem lövöldözött, Ruccit megválasztották, a tolmácsom meg bizonygatta, hogy már vett részt olyan kongresszuson Latin­Amerikában, ahol a pisztolyok dön­tötték el, kiből mi legyen, és ők Gál Lászlóval, a SZOT titkárával bi­zony a padok alatt hasaltak, amíg a pisztolypárbajnak vége lett. Még szerencse, hogy ez azért nem olyan kongresszus volt, ahol mondottak is valamit: napi egyórás ülés, abból fél óra Peron tábornok éltetésével (és akkor még első feleségének, Évá­nak »-Evita-« emlékének hangos di­csőítésével) tellett el. Nem kellett tehát figyelni semmire, csak a pisz­tolyra. Mivel azonban , elmaradt a lövöldözés, a tolmácsot, név szerint Huszár Istvánt legalább azért meg­róttam, amiért azt állította, hogy ennek a Rucci főtitkárnak saját test­őrsége van, meg páncéllemezeit au­tója, golyóálló üvegje. Esténként azért mindig adódott valami kis program: a köztársaság elnöke (akkor a Perónt váró Cam- póra volt az elnök) adott fogadást az elnöki palotában. Az eskütétel napján a perónista ifjúsági szerve­zet korán reggel önhatalmúlag le­fegyverezte a palotaőrséget azon a címen, hogy a reakciós katonai jun­ta palotaőrsége ne celebráljon, ne rendezkedjék az új köztársaság el­nökének beiktatásánál, mert a jun­ta korszaka is más, és a most kö­vetkező rezsim is más. A botrányt egy jó lélekjelenlétű tábornok parancsa akadályozta meg: „Átadni a fegyvereket a fiatalok­nak, az őrség menjen ki a palotából. Az őrséget a fiatalok adják.” S mi­lyen jól csinálták az őrséget — em­lékezett Mátyás Ferenc, az ottani nagykövetünk. — Csak egy szélsősé­gesen reakciós tábornokot nem en­gedtek be az épületbe. Kikapták az autójából, hazazavarták, és az autó benzintankjára jó hosszú fidibuszt dobtak; hadd égjen. Rövid, tartalmas fogadás volt ott, mindössze kézfogásnyi ideig tartott, és nem volt semmiféle eszem-iszom. A parlament két háza is húszperces ülést tartott a világ minden tájá­ról meghívott szakszervezeti veze­tők tiszteletére. Más alkalommal meg üdülőtelepet látogattunk meg, ahol munkások, alkalmazottak töl­tik szabadságukat, meg a hét végi pihenőjüket. Magánszorgalomból elmen­tem néhány grékóhoz. Kérték, hogy látogassam meg őket, halljanak va­lamilyen otthoni újságot, mert igen érdekli őiket, hogy mi van az óhazá­ban. Gréko annyit tesz, mint beván­dorolt. Először görögök vándoroltak be, őket grékónak mondták. Később azután mindenféle idegent grékónak neveztek. A bevándorolt magyarok is — grékók. öregember már Sós István is. 1919-ben, a proletárdiktatúra idején, jeleskedett a politikai küzdelmek­ben, és a Tanácsköztársaság bukása után bújdosásra kényszerült. Végül azután kijutott az országból, és ott, Buenos Airesben telepedett meg. Lakatos volt, de már régen nyugdí­jas. A gyerekei sem fiatalok, ott születtek, na persze, azért magyarul éppen olyan jól beszélnek, mint spa­nyolul. Két-három estén eldiskurál- gattunk, hogy majd viszontlátjuk még egymást. Később, tán fél esztendőire, egy­szer nyílik a szerkesztőségi szobám ajtaja, és belép Sós István. — Na csak — akarom mondani, de megelőzött: — Itt van a viszontlátás, édes öcséin. A szombathelyi nyelvi kon­ferenciára jött, amelyet a külföldön élő magyarok között az anyanyelvi oktatás fejlesztése, rendszeressége és korszerűsítése érdekében szervez a Magyarok Világszövetsége. Mindjárt kérdezte is a konferencia dolgait, hát bizony én nem nagyon tudtam megfelelni a kérdésekre. Nem is mertem megvallani, hogy a Világ- szövetség elnökségének a tagja va­gyok, de fogalmam sincs arról, hogy mit csinálnak ilyen konferencián. Haneti.i nagy dolgot bízott rám Sós István. Több mint ötven esztendeje őriz levelezőlapot, amelyet Moszk­vából küldtek neki annak idején Kun Béláék. Sokan aláírták az 1919- es forradalom Moszkvában élt veze­tőd közül. Ezt a levelezőlapot ő Ká­dár Jánosnak kívánta emlékbe ad­ni, s arra kért, hogy én juttassam el. Megtettem, s azóta értesültem róla, hogy Sós István megkapta Ká­dár János meleg hangú köszönőleve­lét. A kongresszus végeztével az­tán elutaztunk Buenos Airesből, kis időre megálltunk Rio de Janeiróban, azután meg Madridban. Amikor pe­dig idehaza a repülőtérről hazafelé mentem, az aznapi újságokat néz­tem, és nem akartam hinni a sze­memnek: „Megölték Jósé Ruccit. az argentin szakszervezetek főtitká­rát”. Nem sokkal később tudtam meg, hogy pokolgépet vetettek a ko­csija alá, Rucci kiugrott az autóból és akkor lőtték le. A sokat tapasz­talt tolmácsbarátunk, Huszár Istvár mégiscsak igazat mondott. Arrafelé gyorsan jár a pisztolyos kéz. SIKLÓS JÁNOS (Következik: Jézus és Piláz)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom