Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

1914. AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP XffíAnn A Minisztertanács tárgyalta... A gazdaságos termékszerkezet a kormány legutóbbi ülésén — amint erről be­számoltunk — a pénzügyminiszter az ipari termelés szerkezetének kedvező irányú vál­tozásairól adhatott számot. Ezt jelzi egyebek között, hogy az iparban létrehozott tiszta jövedelem 51,8 százalékkal emelkedett 1968 és 1973 között. És csökkent mind a szocialista, mind a tőkés export faj­lagos állami támogatása, növekedett a magyar ipar nemzetközi versenyképessége, bővültek a szocialista integráció lehetőségei. Az ágazati termelés szerkeze­tére kedvezően hatott a központi fejlesztési progra­mok végrehajtása. A gazdasági szabályozás hatására megtett vállalati intézkedések pedig a gazdaságosabb termékösszetételben tükröződtek. A Vörös Csillag Traktorgyár, illetve — a Pest megyét is érintő — Gyapjúmosó- és Szövőgyár beolvasztása más vállala­tokba, a Hajtómű- és Felvonógyár átszervezése, va­lamint a (Pest megyét ugyancsak érintő) Beton- és Vasbetonipari Művek gyárainak profilrendezése ered­ményesnek bizonyult. A kibontakozó szocialista in­tegráció elsősorban a gazdaságos és keresett vegyipa­ri cikkek, illetve a számítástechnikai berendezések arányát növelte. A feltételek, a lehetőségek iparáganként eltérőek. Az alapanyag- és energiatermelő iparágak főként csak a technológia fejlesztése, illetve az üzem- és munka- szervezés javítása révén növelhetik termelésük gaz­daságosságát. A feldolgozó ipar viszont e módszereken kívül termelésének összetételét is korszerűsítheti. Az eltérő lehetőségekből adódnak a feldolgozó ipar na­gyobb eredményei. Bár sok vállalatnál csak részben élnek a lehetőségekkel. Az új felkarolása, támogatása, a kockázatválla­lás, a gazdasági vezetésnek még sok helyütt gyenge oldala. A konzervativizmus még tipikusabb megnyil­vánulása a görcsös ragaszkodás a régihez. A beveze­tésre kerülő új gazdaságos termékekkel párhuzamo­san sok vállalatnál tovább gyártják az elavult régit. A meglevő termelőberendezések és munkaerők átcso­portosításánál indokolatlanul nagy a „tapintat”. Sok­felé elodázzák a döntéseket központi eszközökre, az irányító hatóságok beavatkozására, a szabályozó- rendszer módosítására várva. A gazdaságos termelés fejlesztése összetett és hosz- szútávú feladat, nem tűri meg az időhúzást, folyama­tos munkát igényel. Aki vár, rosszul jár. A gazdasági irányítás, a szabályozás továbbfejlesztése az ötödik ötéves terv időszakában lehetővé teszi majd ugyanis az átlagosnál hatékonyabban működő vállalatok gyor­sabb fejlődését. Ahol viszont a gazdaságos termék- szerkezet kialakítására nem találtak módot, a terme­léskorlátozásra, visszafogásra kerül. Ezért fontos a vállalati új ötéves tervek kidolgozásánál a temeiés szerkezetének és gazdaságosságának tisztázása.-• Csak a távlatok ismeretében valósítható meg op­timális irány- és arányváltozás a termelésben, és vá­laszthatók meg a leghatékonyabb módszerek, eszkö­zök e célok elérésében. S rosszul tervez, aki nem szá­mol a verseny fokozódásával, az élenjáró üzemek to­vábbi térhódításával. Eddig már mintegy 300 export­ra termelő vállalat és szövetkezet 2400 termékcsoport­ra dolgozta ki az 1976—1980-as évek kiviteli ajánla­tát. Versenytárgyalások alapján, a külföldi igények fi­gyelembevételével a leggazdaságosabb cikkek kapnak majd „kilépőt” az országból és „belépőt” a nemzetkö­zi munkamegosztásba. K. J. Porta — Kazánhoz Műhely MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK >' *.v.'*■ " Hazai Fésűsfonó- és Szö­vőgyár kistarcsai gyára. A portásfülkén tábla. Felve­szünk: segédmunkást, orsózót, éjjeliőrt, stb. Pest felől hét­tonnás Csepel teherautó for­dul a kapu elé. A vezető pa­pírt nyújt le a portásnak, az megnézi, s felhúzza a sorom­pót: mehet. o A portás fiatal, kistermetű ember, napbarnított arcú, ég­színkék szemű. Legfeljebb 30— 32 éves lehet. Sötétszürke za­kója szivarzsebén a gyár emblémája. — Hogy lesz valaki gyári portás, ilyen fiatalon? A portásfülke új, takaros épület. Ablakán most éppen Viktor szemünkbe vág a lemenő nap sugara. Benner Viktor — így hív­ják a ‘portást ■ —»- összefonja az . ujjait:. , „ö­— Hát, kérem szépen, én effektiven úgy lettem, hogy a balesetem után nem bírtam a nehéz fizikai munkát. Pe­dig azelőtt éjjel-nappal gür­cöltem, hogy édesanyámmal mielőbb összehozzuk a házra- valót. Nappal kőművesek mel­lett dolgoztam, este családi ün­nepségeken zenéltem, szabad szombaton, vasárnap kuko­ricát kapáltam-törtem, reggel utánpótlást tanítani. Kellenek a vendégoktatók: a 270 fős összlétszámból talán ha 20— 30 a szakképzett nyomdász. Rendszeresen mennek az itte­niek a pesti nyomdákba is. Ismerkednek, tanulnak. És mennek külföldre is, tanul­mányútra Németországba, Svédországba, szemrevételezik működés közben az onnan ér­kező új berendezéseket. Tanulnak és dolgoznak. A nyomdászságot — gondo­lom senkinek sem kell bemu­tatni. A régi világban ez volt az egyetlen olyan szakma, amelyet érettségizetteknek is ajánlottak. Akkor, amikor az érettségi bizonyítvány egyben a karpaszományhoz, a párbaj­képességhez, az „úr” címhez adott jogot! Tessék elképzelni, ezeknek az asszonyoknak mennyit kell tanulni ahhoz, hogy helytáll­janak az Európában jelenleg kapható legkorszerűbb beren­dezések mellett, amelyekkel a dabasi nyomdát szerelik fel. De különben sem lehet vala­mennyi nyomdatermékhez el­néző sorokat mellékelni: par­don, mi még csak tanulunk. Helytállnak! Munkáikat bármely nyom­da szívesen vállalná magáé­nak. Tökéletesnek kell lennie Csinos Sándorné immár har­madik éve betanított fotós. Fényképez, előhív, másol. — Azelőtt? — ÁFÉSZ. Afféle mindenes voltam. Régen dolgoztam er­dészetnél is. — Csemetekertben — csil­lan fel a szemem. — Ott — csodálkozik derű­mén. — Gyerekkoromban, nya­ranta, gyomláltam ott magam is. Kollégák vagyunk: megvi- dámodunk. — Ráhúztuk a homokot a gazra, amikor már elfárad­tunk — emlékszik.' — Nem jött az előmunkás, egy figyelt, a többi elhevert. — Az. A szemünkbe csur­góit az izzadság, és nem lát­tuk, melyik a csemete, me­lyik a gyom. Találomra irtot­tunk. Egyszer az egyiket, más­szor'a másikat... — Ez más, ugye? — Tudja, itt felnőttnek ér­zi az ember magát. Egész em­bernek. Az, hogy mit adok ki a kezemből: egyszer sem mindegy. Valamennyinek tö­kéletesnek kell lennie. Fele­lősséggel dolgozunk. Valóban: együtt Nos, igen, ezt kellett meg­tanulni mindenekelőtt, ezt: munkamorál. Megtanulták. — Ugye, megtanulták? — kérdem Földes Györgytől, a nyomda igazgatójától. — Mert akarták, mert lát­ták, enélkül nem boldogul­nak. Munkáserkölcs nélkül...! Amikor már üzemszerűen te­vékenykedtünk, s volt rendé- szünk is, panasszal jött hoz­zám az egyik nyomdászasszo­nyunk. Vacsoraidőben a ren­dész nem engedte ki a kapun. Nem mehetett haza. Magának nem mindegy, hogy hol va­csorázik? Hogy itt, vagy ott­hon? De hát otthon a tehén, ki feji meg? Adtam ideiglenes engedélyt: vacsoraidőben ha­zajárhat. Fejni. A nyomdász. Aztán benne van ezekben az emberekben még az üzletelés szelleme is. Lefőztek otthon egy csomó adag kávét, termo­szokban hozták be, és három forintért árusították. Tiltsam meg? Vásároltunk egy jó presszógépet, szakképzett ke­zelőt vettünk fel, aki egyhat- vanért adja az Omniából ké­szült jó feketét. Nem üzletel­nek már. De a nagy nyári me­zőgazdasági munkák idején járványszerű a megbetegedé­sek számának növekedése. A nyomda új épületében lesz he­lye az üzemorvosnak is. ö se­gít majd a nyári betegséghul­lám gyógyításában. Tűnődik néhány pillanatig. — Igen, az emberek át akarnak állni az itt nélkülöz­hetetlen fegyelemre, munka­morálra, de ebben nekünk is kellett és kell Segítenünk. Az­zal is, hogy olyan jó anyagi feltételeket biztosítunk, ame­lyek a kétlakisággal való fel­hagyásra ösztönöznek. Ame­lyek miatt megéri 100 százalé­kos nyomdásszá válni. — Hitte, hogy ilyen gyor­san, s ilyen eredményeket ér­nek el? — Hittem? Nem hit dolga ez. Bíztam az emberekben, és úgy látom, már kölcsönös a bizalom. ★ Mostanában történt. Rábe­szélte barátnőjét az egyik kis­lány: menjenek máshová dol­gozni. Kiléptek. Egy hét után: megbánták, visszajönnének. Földes György nem járult az újrafelvételhez hozzá. Amikor kérdeztem erről a véleménye­ket, ezt mondták: súlyos a kislányok büntetése. Tetszenek ezt érteni, ugye, ezt hogy aki nem dolgozhat a dabasi nyomdában, az bün­tetve van... Sz. I. hattól este hatig, százforintos napszámért. — Milyen hangszeren ját­szik? Lenner Viktor megropog­tatja az ujjait: — Hát, kérem szépen, tan- góharmónikán. Csak úgy, ma­gamtól, nem tanított rá sen­ki. Lenner Viktor karonülő ko­rában került szüleivel Komó­diba, a Felvidékről Bihar me­gyébe. Hétéves volt, mikor meghalt az apja, hárman ma­radtak félárvák. A nyolc osz­tály után továbbtanulásról szó sem lehetett: időszaki munkás lett a helyi állami gazdaságban. Október végén lejárt a szerződése, akkor ment el először segédmunkásnak kő­művesek mellé. — Mikor az építőipari vál­lalat befejezte a munkát Ko­módiban, s elvonult, én nem mentem vele. Beálltam segéd­munkásnak a komódi Kender­és Bútorlapüzembe. — Hogy jön össze a kettő? — Ügy, hogy a bútorlapokat a kenderpozdorjából préselik. Az én dolgom az volt, hogy a préselt lemezeket beken­tem műgyantával, aztán fur­nért helyeztem rá, és leoré- seltem. Itt dolgoztam 1968. februárjáig. — Miért hagyta ott? — Hát, kérem szépen, mert nagyon rosszul fizettek. A ha­vi átlagom alig volt ezerket- tőszáz. Így aztán visszamen­tem a kőművesekhez. Ott ért a baleset, 1971. március 11- én. Betont vittünk, én bele­csúsztam egy kiásott alap göd­rébe, s a beton a lábamra esett. Nem tört el, csak porc­leválás történt, de azt is meg­érzem, amíg élek. Másfél hó­napig voltam táppénzen, utá­na nem a kőművesekhez men­tem vissza, hanem a kender­gyárba, könnyebb munkára. Csakhát a könnyebb munkát gyengén fizetik. .Közben már megnősültem, 71. januárjá­ban fiam született, kellett a pénz. A baleset után már nem bírtam nehezebb mellékes munkát vállalni. — Hetvenhárom februárjá­ban a Népszavában olvastam egy apróhirdetést — mert én a Népszavát szoktam olvasni —, hogy a budapesti Finom- mechanikai Vállalat portást keres. Én közben elváltam a feleségemtől, a bíróság a gye­reket nekem ítélte, máig is édesanyám neveli, az anyja rá se nézett a válás óta, gondol­tam, feljövök Pestre. Kistar- csa lett belőle: az unokaöcsém itt volt portás, marasztalt. Be­álltam a karbantartó kőmű­vesbrigádhoz, segédmunkásnak. Májusban az öcskös átment a csomagolóba, én kerültem a helyébe. — Hol lakik? — Albérletben. Rendes, tisz­ta szobám van, négyszáz fo­rintért, amiből kettőszázat a gyár fizet Havonta egyszer meglátogatom a fiamat meg anyukámat, aztán, ha majd megnősülök, eladjuk a komó­di házat, s magamhoz veszem őket Itt szeretnék építeni, ha sikerül. A nővéremék már ideköltöztek, mellettük volna egy eladó telek... Telefon csörög, teherautók jönnek és mennek, Lenner Viktor kimegy, menetlevelet ellenőriz, szállítási jegyeket adminisztrál, bélyegez, so­rompót nyit, üzeneteket vesz át, s ha két perc nyugta van, leül a portásasztal mellé, ösz- szekulcsolja az ujjait, s vi­lágoskék szeme a messze­ségbe réved. Nem Komádi — Pest felé. © Az új, csupa üveg kazán­házban akkora a zúgás, hogy kiabálva is alig értem a szót. Kék munkaruhás férfi áll a kapcsolópultnál, félszeme a piros lámpákon, elkiabálom neki, hogy Fogd József ka­zánkezelőt keresem. Jó he­lyen: ő az. Egy vasajtón át valami mű­helybe vezet, ahová némiképp halkabban szűrődik át a zú­gás, kiabálni sem kell. Le­ülni nincs mire, a jegyzetfü­zetet egy szerszámos ládára teszem. Fogd József — Mikor lett kazánfűtő? — Huszonegy éve. Előtte hol itt, hol ott voltam a köz­ségben kifutó, szikvizesnél, fűszeresnél, aztán behívtak tényleges katonai szolgálatra. Kivittek a frontra, a Balaton környéki harcokban megsebe­sültem, s Bécsbe szállítottak, ott volt a tábori kórház. Mutatja az aknaszilánkok helyét a karján, arcán, fe­jén. — Ott, a kórházban értek bennünket a szovjet csapa­tok. A parancsnokuk azt mondta, aki járóképes, haza­mehet. Negyvenöt május 2- án érkeztem haza, de még itthon is kezelt az orvos egy darabig. Mikor talpraálltam, elmentem Pestre, kőműve­sek mellé. Két év után szól­tam itt, a gyárban, hogy el­jönnék, ha lenne valami munka. Udvari munkásnak vettek fel, a szabad ég alatt tárolt szenet kellett átrakni, forgatni, öngyulladás ellen, meg udvart sepertünk, zöld­séget válogattunk, amit a gyár szerzett be, nagy tétel­ben a munkásoknak, majd a kártolóba kerültem, segéd­munkásnak a gépek mellé. 1953-ban kérdezték, ki akar négyhónapos kazánfűtő tan­folyamra menni? Jelentkez­tem. Akkoriban még széntüzelé­sű kazán termelte a gőzt: — Az üzemorvos sosem jött fel hozzánk a régi kazánház­ba, csak félútról • kiabált fel, a lépcsőről: „Mondja, Fogd, hogy bír maga itt dolgozni?!* Az biztos, hogy ma már úri dolgunk van ahhoz képest. A kazánokat gázolajjal és pa­kurával fűtjük. Begyújtjuk a gázgyújtót, beállítjuk a kap­csolókat, szelepeket, amit kell, aztán már csak a műsze­reket kell figyelni. Mint büszke házigazda az új lakását, olyan kedvvel mu­togat, magyaráz: itt jön be, földalatti vezetéken a tartá­lyokból a pakura, átmegy a kisnyomású szűrőn, aztán a nagynyomásún, ott már 32 at­moszféra van, közben 132 Cel- sius-fokra hevítik, a nagynyo­mású szivattyú beszippantja a csővezetékbe, bekerül a ka­zán tűzterébe, a porlasztó gázzá alakítja át, ott megy be a víz, ami persze gőzzé vál­tozik, s az fűti az üzemcsar­nokokat, irodákat, öltözőket. Harminc gomb, lámpa, kap­csoló viliódzik a szemem előtt, víznívó, automata indító, fesz­mérő, thermométer, kétszáz műszer, hatszáz bigyó — ki tud itt eligazodni?! — Mennyi a havi kérésé- tűk? Fogd József fél szeme most is a kapcsolópulton, úgy fe­lel: — Éjszakai pótlékkal és speciális pótlékkal együtt nyá­ron 2400—2500, télen valami­vel több. Mert — hogy el ne felejt­sem — kazánkezelőnek lenni, kétszáz műszert, kapcsolót di­rigálni — nem szakma. Beta­nított munkának számít. © Arca pirospozsgás, naptól- széltől cserzett, pedig elmúlt tizenhat esztendeje, hogy utol­jára ballagott az eke nyomán a barázdában. A neve Vincze Mihály, tmk-segédmunkás, la­kik Kistarcsán, saját házában, született Komádiban, a Sebes- Körös partján. — Ott bizony, a Körös part­ján — mondja elmélázva, Vincze Mihály Koppány György felvételei mintha maga sem hinné. Hat hold juttatott földet kapott a földosztáskor, azon gazdálko­dott 1953-ig, majd belépett a termelőszövetkezetbe. Az el­lenforradalom szétzilálta a közöst, Vincze Mihály még két évig próbálkozott megélni a hat holdján, aztán felkereke­dett, s meg sem állott Kistar- csáig. De miért? — Három gyerekem van, két lányom, egy fiam, azt akar­tam, hogy továbblássanak az orruknál, ne maradjanak buta tanyasiak, tanuljanak szak­mát legalább. Először a fiam jött el hazulról, segédmunkás lett Pesten, a Danuviában, pár hónappal később én is követ­tem. Városban nem szeretnék lakni, a környéken akartam letelepedni. Itt, Kistarcsán ta­láltam megfelelő házat, s mi­után eladtuk a tanyát, megvet­tem. Mire beköltöztünk, már megvolt a helyem a gyárban: salakozó lettem a kazánház­ban. Később áttettek a gyap­júmosóba, majd — öt esz­tendeje — a tmk-ba. Fűrész­gépen dolgoztam, az eszter­gaműhelyben. Havonta 2100 forint körül keresek, s a csa­lád több tagja is itt dolgozik: a feleségem a bölcsőde kony­háján — most betegállomány­ban van, nemrég operálták epekővel —, a menyem a ket­tőzőben, az idősebbik lányom a fésülőben. A fiamból végül a Ganz-MÁVAG-ban lett szak­munkás, esztergályos. A kiseb­bik lányom a Finommechani­kai Vállalatnál bemérő. — Unoka van? — Három — mutatja az ujján, letagadhatatlan nagy­apai büszkeséggel. — Nyugdíjra nem gondolt még? — Az életkorom meglenne hozzá, csak a szolgálati évem kevés — mondja legyintve. — Fiatal koromban hiába dol­goztam hol a vasútnál, hol a komádi kendergyárban, min­dig csak négy-öt napra je­lentettek be az OTI-ba. Egy csomó évem elveszett emiatt, nem számít be a munkaviszo­nyomba. őszintén szólva, nem­csak az a baj, hogy keveset kapnék, hanem más is van: az ízületeim. A doktor azt mondta, addig élek, amíg so­kat mozgok, dolgozok. A sem­mittevés nekem a halált je­lenti: berozsdásodnának az ízületeim. A műhelyben sze­retnek, a kollektíva össze­tartó, a pénz is kell, hát ma­radok, ameddig bírok. Még a kertre is futja az erőmből: egy kis krumpli, hagyma az asszonynak, kedvencemhez, a halászléhez, egy kis szőlő az unokáknak, egy kis bor a gye­rekeknek, még mindig megte­rem. Nyíri Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom