Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-24 / 197. szám
8 </ÜAan 1974. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT |U A , 1974. augusztus 24., Irl* szombat, Bertalan napja. A nap kél: 4.51, nyugszik: 18.41 órakor. A hold kél: 13.04, nyugszik: 21.54 órakor. Várható Országos színjátszó napok Változóan felhős idő, párás, helyenként ködös idő, helyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, változó irányú szél, a zivatarok idején átmeneti szélélénkülés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 24 fok volt. JORGE LUIS BORGES HETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1899. augusztus 24-én született Jorge Luis Borges argentin költő és élt cszplő. Régi értelmiségi család sarjaként 1914-tőil Európában., Géniben tanult, majd 1919-ben Spanyolországba utazott. Európai tartózkodása során ismerkedett meg közel ebbsől az irodalmi élettel, a különböző iro-dalmi irányzatokkal. 1931-ben visszatért szülővárosába, Buenos Airesbe, ahol kiadta a Prisma című folyóiratot. Néhány évig az argentin írószövetség elnöke volt; 1955-ben a nemzeti könyvtár igazgatójává nevezték ki és ! ugyanebben az évben tagjai ltö- > zé választotta az Argentin Akadémia. Művészeiében^ erősen érezteti ; hatását — egyebek közt — az í expresszionizmus. Elbeszélései- ' vei sajátos, úgynevezett mágikus i reá! izmust teremtett; iroda’mi tevékenységével Poe és Kafka útját folytatja. — Az elhunyt Rábai Miklós Kossuth-díjas érdemes művész temetése augusztus 28-án, szerdán délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Magányosok klubja. Az év elején alakult, s máris a legnépesebbnek mondható a magányosok klub a a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A vasárnap esténkénti összejövetelek egyaránt vonzanak idősebbeket és fiatalokat, s ugyanerről tanúskodnak a teadélutánok és közös kirándulások sikerei is. — Tovább nőtt az ételforgalom a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat üzleteiben. Az év első felében az összforgalom 19,4 százalékát — két tizeddel többet a tavalyinál — az ételfogyasztás árbevétele tette ki. Különösen jelentős az emelkedés az előfizetéses ételek, az étlap ■ szerinti melegételek és a büféáruk értékesítésében. — Pontszerző versenyt indítottak májusban a váci üzemek szocialista brigádjai. A vetélkedőkbe eddig a város hét — legjelentősebb — üzemének 55 szocialista brigádja kapcsolódott be. A legtöbb részvevővel — 25 brigáddal — a Híradástechnikai Anyagok Gyára versenyez, a legtöbb pontszámot — 5235-öt — pedig eddig a Kötöttárugyár 14 brigádja érte el. — Mentesítő buszok. A MÁVAUT már készül a hétvégi várható nagyobb forgalomra, elsősorban a dunakanyari és a szentendrei vonalakon 12 kisegítő autóbuszt állítanak forgalomba. Tűzo!tóbraVűr Százhalombattán Csütörtökön a késő délutáni órákban vihar tombolt Százhalombatta térségében, 18 óra 50 perckor egy 20 ezer köbméteres, nyersolajjal töltött, úszófedeles tartályba villám csapott és tüzet okozott. Az ügyeletes szivattyúkezelő észrevette a felcsapódó lángokat és azonnal jelezte ezt a tűzoltóparancsnokságnak, ahonnan kellő erőkkel és fölszereléssel vonultak a helyszínre. Közben Székesfehérvárról és Budapestről további tűzoltóegységek indultak segítségnyújtásra. Beavatkozásukra azonban nem volt szükség, mivel a százhalombattai állami tűzoltóság habbal oltó berendezéssel — 2600 liter habképző anyag felhasználásával — kilenc perc alatt eloltotta az igen veszélyesnek indult tüzet, majd további 22 perces habfolyatással megakadályozta az esetleges visszagyulladást. Ez a tűzeset is bizonyítja, hogy milliós értékek menthetők meg a tűz pusztításaitól, ha gyors a tűzjelzés és a tűzés robbanásveszélyes létesítményekben rendelkezésre áll a korszerű, nagyhatású tűzoltótechnika. valamint megfelelő bitóanyag. TISZTAVATAS A Belügyminisztérium tartalékos tisztképző iskoláján pénteken tartották meg az idén végzett növendékek tisztavató ünnepségét. Az ünnepségen a belügyminiszter képviseletében megjelent Karasz Lajos rendőr vezérőrnagy, miniszterhelyettes. ) — A Magyar Urbanisztikai Társaság és a gyulai városi tanács Gyulán rendezi az üdülővárosok ankétját. A pénteken kezdődött kétnapos megbeszélésre Budapestről és mintegy nyolcvan vidéki városból érkeztek urbanisztikai szakemberek. A résztvevőket Sarlós Istváp, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a Hazafias Népfront főtitkára köszöntötte. — Több könyv. Az év első felében 482 ezer forintot fordítottak a könyvtár fejlesztésére, s a könyvállomány gyarapítására Nagykátán. A lottó heti nyerőszámai 41, 53,58, 82,90 Ma és holnap rendezik Visegrádon a hagyományos országos színjátszó napokat. Ezúttal a győri Ifjúsági Irodalmi Színpad, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola diákszínpada, a tatabányai Bányász Színpad, a szegedi Radnóti Gimnázium irodalmi színpada, a sárbogárdi Petőfi Színpad és a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákszínpada mutatja be műsorát. A Mátyás Kupát elnyerő tavalyi és a tavalyelőtti győztes, a zalaegerszegi Reflex színpad is ott lesz a seregszemlén. Ma fél 4-kor kezdődik a be- mulató. A győriek csíksomlyói diák komédiát adnak elő. Címe: A pórul járt kovács. Negyed 5-kor a szegedi szakközépiskolások következnek a Pálmán lovag című produkciójukkal, 5 órakor pedig a Kőmíves Kelemenné kerül színre a tatabányaiak előadásában. Mindhárom bemutató színhelye a kápolna terasza. Holnap, vasárnap délelőtt 10- kor a nyitott pincében a szegedi gimnazisták műsorát láthatjuk, melynek témáját a Szeged környéki nép életéből merítették. Fél 12-kor ugyanitt a sárbogárdiak szerepeinek A három gróffiúval. A zalaegerszegiek produkciójának színhelye a kápolnaterasz, ideje délután 4 óra. Műsoruk: Páka István: Ravaszdi és szerencsés című vígjátéka. A nap utolsó bemutatójának előadói a debreceniek: Minden jómadár társat választ a címe darabjuknak. órakor a vendégkórus Tápió- szecsőn mutatja be műsorát. A szentendrei Kovács Margit kerámiagyűjtemény kertjében ma este 7 órakor az Üj Budapest vonósnégyes Mozart-, Beethoven- és Bartók- műveket ad elő. A vonósnégyes a kamaramuzsikálás egyik legkedveltebb formája a zeneszerzők, a muzsikusok és a közönség körében egyaránt. A kiét hegedűből, mélyhegedűből és csellóból álló együttes igen alkalmas arra, hogy a vonós hangszerek sajátosságából fakadóan dallamos, lírai darabokat tolmácsoljon. A hangszerek hangterjedelme színes hangzásra ad lehetőséget, természetesen nem feledtetve, hogy ugyan különböző mélységű, de mégiscsak azonos hangszer- családnak a tagjairól vau szó. A zenetörténeti stíluskorszakok közül elsősorban a klasz- sziikus és a romantikus szerzők írtak vonósnégyeseket, a forma azonban reneszánszát éli: a régi művek népszerűsége mellett vonósnégyesre komponált számos modern mű születik napjainkban is. Kiállítások Hangversenyek Ezen a hét vegén újra megrendezik Zebegényben a kétnapos zenés-irodalmi programot. A Zenélő Kastély sorozat keretében ma fél 8-kor kamaraest színhelye lesz a péceli Ráday-kastély. Fellépnek: Kocsis Zoltán (zongora), Szenthelyi Miklós (hegedű) és Berkes Kálmán (klarinét). Műsoron Bach-, Mozart, Brahms-, Bartók- és Károlyi Pál-művek. Szörényi Levente és a Fonográf együttes ugyanekkor ad hangversenyt a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A Tápiómenti nyár keretében ma 7 órakor magyarnóta- és népdalestet rendeznek a tápiógyörgyei művelődési házban. Ugyanebben az időpontban, ugyanennek a községnek a szociái « otthona előtti parkjában a smznani Árion férfikórus lé fel Holnap szintén 7 Ma nyílik Nagymaroson a művelődési házban a vásárral egybekötött lakberendezési kiállítás, melyen bútorokat, lakástextíliákat, fürdőszobaberendezéseket és különféle háztartási gépeket mutatnak be. Nagykőrösön, az Arany János művelődési központ kiállítótermében Simon István festőművész képeit láthatjuk. A 44 éves művész Jánoshalmán született. Gyermekkora óta rajzol és fest. Tíz éve szerepel kiál.í: áso'kon. Balassagyarmaton, Salgótarjánban, a több más városban tartott már önáJló kiállítást. Képei közül különösen megragadóak a Család, az özvegyen, a Kofa, a Fények a hegyen, a Vihar után és a Pléhkrisztus cimű alkotások. A Duna-mühely ’74 képző- művészeti kiállítás helyszíne a váci volt görögkeleti templom, a Március 15. téren. Régészeti leletek a magyar vizek mélyéről címmel látható bemutató a visegrádi Sala- mon-toronyban. A Zebegényi tárlatot a po- mázi tanácsházán, Bulyáki Klári és Kálmán Imre kerámiakiállítását a ráckevei Sa- voyai-kastélyban lehet megtekinteni. A ceglédi Kossuth Múzeumban Benedek Péter gyűjteményes kiállítása látható. Benedek Péter gazdag szín- világú pasztelljei, akvarelljei, nagy műgonddal készült olajfestményei a néprajztudomány számára is jelentősek, hiszen emlékezetből megörökített lakodalmak, a katonatoborzás, a keresztelő, a paraszti élet apró mozzanatai a képek fő témái. Színpompás öltözékek, hi.eles szobabelsck érzékeltetik a szülőfalu, Úszód környéki parasztság egykori életmódját. Minden figura ismerős, minden esemény megtörtént. Lírai báj, jóízű mesélőkedv töl. i be a képeket. Benedek Péter hozzáférhető legszebb munkái közül tizennégyet a Magyar Nemzeti Galéria adelt kölcsön a kiállításra' ha^míacnégy kép a Kossuth Múzeum anyagát gazdagítja. Sok műgyűjtő gyűjteményének becses darabja került mest egymás mellé. A fővárosból, Kskunf élegyházáról, Kalocsáról és Dunaszentbene- dekröl veitek kölcsön képeket. Szaladtéri produkció Holnap este, 8 órakor Szegény legénynek olcsó a vére címmel a toki szabadtéri színpadon az Universitas együttes mutatja be műsorát, melyet a kuruc költészet alkotásaiból állítottak össze. Alighogy a török veszedelem elmúlt, a németekkel, labancokkal harcoló kuruc katonák táboraiban f dicsen dűltek a kuruc költészet énekei. Szerzőiknek legfeljebb a puszta nevét tudjuk, legtöbbször azt sem. Birtokukról elűzött nemesek, íródeákok, rabságba hurcolt protestáns prédikátorok és a társadalmi felszabadulásukért is küzdő jobbágyok lehettek. A szöveg tartalma és nyelve elárulja, hogy alkotója melyik társadalmi rétegbe tartozott. A nemesi köiltő fö.’d'-e, jóléte el vesztét siratva gyakran használt latin szavakat. A bujdosó szegénylegény viszont megkapó egyszerűséggel panaszolta dalaiban ágrólsza- kadtsáigát, reményeinek meghiúsulását. A kuruc költészet híven követte az eseményeket és akkor sem hallgatott el, amikor a majténvi síkon az 1711-es szatmári békében hosz- szú időre reménytelenné vált a nemzeti függetlenség és a j óbb ágyi f elsza b a dulás ügy e. Horgászoknak Dunán. Péntekre virradóan kezdődött Budapestnél és a várható hét végi budapesti vízálláselőrejelzés: szombat és vasárnap 270 centiméter. Ez a kis árhullám minden bizonynyal megmozgatja a halakat is. Két konkrét tanácsot kaptunk. Hunyadi Attilától, az ismert versenyző-horgásztól, a MO- HOSZ munka.ársától, aki jól ismeri a Szentendrei-sziget menti dunai részeket. Három helyet ajánl, ahol a keszegfajták, elsősorban a pa- duc és a balin, a ragadozók közül a süllő, jól fog kapni: a tahitótfalui hidat és környékét, a leányfalui T-gátat és a visegrádi Lepence-patak torkolati szakaszát. Széplaki János, a nagydunai horgászok elnöke viszont egyhetes adonyi horgásztúráról érkezett: pontyot ugyan nemigen, de a nagy-dunai oldalon, a szigetspicc környékén feltűnően sok és nagyméretű süllőt fogtak. Délegyházára most nemigen érdemes utazni: „süket” a víz, ahogy a horgászok mondani szokták, alig-alig akad néhány ponty. Jegyezze elő Már most felhívjuk a figyelmet a szeptember 9-től október 28-ig tartó Fóti ősz elnevezésű eseménysorozat változatos programjára, melyben szerepel egyebek között irodalmi est, hangverseny, közművelődési tanácskozás. Legszínesebb eseménynek a Fáy- présházban és környékén lezajló fóti szüret ígérkezik. Összeállította: Dalos Gábor Hét végi prognózisunkban a kánikula és a dunai apadás több heti, „halnélküli” időszaka után végre néhány biztató hírt is közölhetünk: a kánikula enyhülése mellett kisebb árhullám vonul végig a Tv, 18.50: Új építészet Magyarországon I. Egyetemes előzmények. — Ezzel az adással veszi kezdetét Major Máté akadémikus, építész, építészettörlénész hét részből áliió sorozata, amelyben a hazai építészetet művészeti oldalról való megközelítésben kísérti meg bemutatni a nézőknek. A sorozat első négy része a múlttal foglalkozik, 1.945-ig követi az építészet fejlődését, az uralkodó stílus- irányzatokat, egyben bemutatva a régi korok legjelentősebb és legjellemzőbb építészeti alkotásait. Az ezt követő három rész pedig a közelmúlt és a jelen építőművészetérő) szól, a felszabadulástól napjainkig. Ezekben az adásokban megszólalnak azok az építészek is, akiknek jelentős, sok esetben pedig meghatározó szerepük volt egy-egy város, városrész mai arculatának kialakításában. Így hallhatjuk Finta Józsefet, aki fővárosunk egyik legmodernebb épületét, a Hotel Duna Intercontinentalt tervezte, Jurcsik Károlyt, akinek nevéhez az új szekszárdi városközpont kialakítása fűződik, Tillai Győzőt, aki a pécsi lakótelepet tervezte és másokat. A film hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a nézők átfogóbb ismereteket szerezzenek az építészetről, kivált pedig a mai épí- tőtnüvészeii irányzatokról. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.40: Inge Borkh és Gaetano Bardini énekel. 9.14: Nótaest. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Rádiószínház. Szabó Magda hangjátékaiból. 10.53: Zenekari muzsika. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Déli harangszó. Utána: Déli Krónika. Tudósítás az úszó EB-ről, Bécsből. 12.25: Zenei anyanyelvűnk. 12.35: Magyarán szólva . . . Grétsy Lás7ló rovata. 12.50: Melódiakoktél. 13.31: Országutaink. Dezséry László írása. 13.41: Kóruspódium. 13.50: Kis magyar néprajz. Ortutay Gyula műsora. 13.55: Üszó, vízilabda EB — Becs, 1974. Közvetítés a Magyarorsz»e—Szovjetunió vízilabda- mérkőzó ?ől. 15.00: Hírek. Időjárásjeleni «. 15.05: Berki László népi zene) ara játszik. 15.10: Üj Zenei Újság. 15.55: Reklám. 16.00: 103 óra. — Tudósítás az úszó EB- ről, Bécsből. Közben: 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: A 168 óra c. műsor folytatása. 17.30: Magnósok, figyelem! 18.10: Zenekari muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Üszó, vízilabda EB — Bécs, 1974. — Sporthírek. 19.35: Ez is, az is . .. Hámori Éva műsora. 21.30: Ferencz Éva és a magyar rádió kamarakórusa népdalokat énekel. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. A Focus együttes felvételeiből (ismétlés). 23.03: Faust. Részletek Gounod operájából. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Melódiakokiél. Közben: 0.55: Hírek. Időjárásjelentés. 1.00: A Melódiákoktól folytatása. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Madrid hercege. Részletek Lopez operettjéből. 8.40: Népdalok. 9.00: Hírek. 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.18: Szimfonikus zene. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőiknek. Közben: 10.00— 10.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.00 —11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.45— 11.50: Néhány szó zene közben. 12.00—12.03: Hírek. 12.03: „Jelképek erdején át” ... Balogh László műsora. 12.13: Kamarazene magyar előadók tolmácsolásában. Közben: 13.G0: Hírek, időjárásjelentés. 13.03: A kamarazene folytatása. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A havasoktól a Duna deltájáig. Vakáció 1974 nyarán Romániában. 14.33: Éneklő ifjúság. A budapesti Fazekas Mihály gyakorló általános iskola és gimnázium kórusa énekel. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Sztravinsz- kij-müvek. 15.27: Fiatal tudósjelöltek között. 15.57: Műsorismertetés. 15.59: Pontos időjelzés. 16.00: Hírek. Időjárásjelenfés. 16.04: Magyar Múzsa. Buda Ferenc műsora. 18.45— 17.25: A hét műsorából. 1*6.45: Lemezek közt válogatva . . . 17.15: Az élő népdal. 17.25: Fúvós hangszerszólók. 17.44: Régi színielőadások — szabadtéren. Dr. Herényi Ferenc írása. 17.59: Pontos időjelzés. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kiáltvány! Karinthy Frigyes művei — V. rész. 19.25: A rock mesterei — 42. rész. Ungvári Tamás műsora. 19.55: jó esiét, gyerekek! Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Üj könyvek. 20.13: Liszt magyar rapszódiák — zenekari változatban. 21.11—22.22: A román kultúra hete. 22.22: Verbunkosok, nóták. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Slágerturmix. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Magyar és idegen nyelvű vfzjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Déli Krónika. — Tudósítás az úszó EB-ről. 12.25: Műsor- Ismertetés. 12.28: Zenekari muzsika. 13.50: A román kultúra hete. 15.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Közben: 16.05: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 16.10: A Délutáni hangverseny folytatása. 16.40: ötórai tea. Sztereo. 17.30: Zenekari muzsika. 17.59: Pontos időjelzés. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Bruschino úr. Részletek Rossini operájából. 18.43: Kamarazene. 19.50: A Bruck- ner-sziimfóniák nagy interpretálóMa, 17.35-kor a rv-ben: rai. Meixner Mihály műsora. 20.46: A román kultúra hete. 21.08: Haydn: A teremtés — oratórium. Sztereo. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor (ism.). 10.10: A kilencedik emelet. Magyarul beszélő szlovák film (ism.). 11.05: Játék a betűkkel (ism.). 11.30: A költő felel. 30 év magyar költészetének tárlata. IV. A hatalmas szerelem (ism.). 13.53: Reklámműsor. 14.00: Úszó és vízilabda EB. — Magyar- ország—Szovjetunió vízilabda- mérkőzés közvetítése Bécsből (színes). 15.00: Híres szökések. Francia filmsorozat. De La Pivar- diére úr különös halála (színes). 15.55: Üszó és vízilabda EB. — Üszóversenyek közvetítés^ Bécsből. 17.30: Hírek. 17.35: Színészmúzeum. Rajnai Gábor (ism.). 18.20: IV. Duna menti folklór fesztivál. Gálaest, H. Kalocsa. 18.45: Reklám-műsor. 18.50: Üj építészet Magyarországon. I. rész: Egyetemes előzmények. Major Máté akadémikus bevezető előadása. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Művészek a porondon. Francia film (színes). 21.30: Sanzonról sanzonra. Költők megzenésített versei. 21.50: Tv-híradó, 2. 22.00: Greta Garbo-sorozat. A kétarcú asz- szony. Magyarul beszélő amerikai film. Színészmúzeum •t. • Gábor. 76 éves korában, 1961 nyarán hunyt el Rajnai Gábor, akit a Nemzeti Színház az örökös tagság címmel tisztelt meg, 1940-ben. 1906-ban kezdte a színészi pályát és igen széles skálájú művész volt: a könnyed humortól a tragédiáig terjedt alkotó képessége. Talán ő volt a legtöbbet filmező magyar színész; már a felszabadulás előtt közel félszáz filmen szerepelt — 1917-től 1957-ig forgatott. Mivel a felszabadulást követően nem sokkal megbetegedett és ez a betegség egészen haláláig kísérte, keveset láthattuk a színpadon, de filmjei emlékezetesek maradhak: a Beszterce ostroma, az Űri muri, a Különös házasság, a Liliomfi, a Rokonok, a Budapesti tavasz, s az utolsó, az Éjfélkor. A műsor szerkesztő-rendezője, Csenterics Ágnes mondja: — Műsorunkban filmrészletek segítségével idézzük fel Rajnai Gábor hangját, alakját, s ezenkívül a pályatársak visszaemlékezéseivel próbáljuk a nézőkhöz közel vinni Rajnai Gábor emberi egyéniségét. Lázár Mária, Makai Margit mesélnek róla, sok filmben játszottak partnerként vele, és nevelt fia, Tömöri Miklós. Máriássy Félix pedig arról beszél, milyen nehéz volt Rajnai Gáborral egy-egy szerep próbáján, mivel a színész folyton bolondozott, mókázott, igaz azonban, hogy a felvételeken soha. Halálos balesetek Csütörtökön reggel fél 7-kor Érden, a Felszabadulás útja 54/56 számú ház előtt, László József 43 éves betanított munkás, tárnoki lakos ON 47—98 rendszámú motorkerékpárjával a lejtős úton lefelé haladva, a vizes úttesten sem csökkentve sebességét, megcsúszott és felborult. Sérüléseibe a helyszínen belehalt. Ugyanez nap reggel háromnegyed 8-kor Verőce határában, a 12-es számú főútvonalon, Szabó István 52 éves főzőmester, az Erdeitermék Vállalat dolgozója, diósjenől lakos, IP 29—84 rendszámú személygépkocsijával Szob felé haladtában, járművével egy jobbra ívelő útkanyarulatban — a biztonságos sebességhatárt túllépve (80—90 kilométeres sebességgel közlekedett), átcsúszott a bal oldalra és egy fának ütközött. Szabó István a helyszínen meghalt. Szeptember 1-től Nem kell engedély Az új üzeimanyagáraik életbe lépésétől, szeptember 1-től üzemanyag-vásárlási engedély nélkül vehetnek ►üzemanyagot a gépkocsival hazánkba látogató külföldiek. Ilyen engedélyt tehát csak azoknak kell kiváltaniuk, akik augusztus 3l-ig érkeznek Magyar- országra. Továbbra is érvényben marad azonban az a jogszabály, hogy üzemanyagot csak a gépjárműhöz rendszeresített, beépített tartályban lehet kivinni az országból. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja« Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest vm., Somogyi Béla u. 6. II. ettu Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VOL, Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest A szerkesztőseg és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a .Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest, V., Józsei nádor tér 1. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési díj havonta 20 forint« INDEX: 25 064 A rádió és televízió műsora