Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-09 / 158. szám

1974. JULIUS 9., KEDD A képzőművészeti ízlés, kifejezésmód fejlesztésének műhelye Megnyílt Zebegényben a Szőnyi István nyári képzőművészeti szabadiskola Zebegényben, a Szőnyi Ist­ván Emlékmúzeumban hétfőn délelőtt ünnepélyesen meg­nyílt az immár hetedik nyári képzőművészeti szabadiskola. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Barát Endre, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára, Aranyosi László, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának munkatársa és La­dányi István, a Pest megyei Népművelődési Tanácsadó ve­zetője is. Dániel Kornél festőművész, múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Vörös Géza, a Pest megyei Tanács népművelési csoportvezetője méltatta a szabadiskola múlt­ját és jelentőségét. Az első év­ben, 1968-ban Zebegény még csupán 67 hallgatót fogadha­tott, mindössze két hétre, az idén a résztvevők száma meghaladja a kétszázat és je­lentős részük a kéthetes alap­képzés után a további kéthe­tes felsőfokú szakképzésben is részt vesz. Az első évben csupán festő és szobrász sza­kon képeztek, az idén a hall­gatók már megismerkedhetnek a festészet, a szobrászat, a mozaik, a tűzzománc, a kerá­mia, a grafika, a tér- és for­maszak, valamint a plakát­grafika elméletével és gyakor­latával. A foglalkozásokat a korábbi évekhez hasonlóan az idén is kiváló művészek veze­tik, Mizser Pál, Nagy B. Ist­ván, Bakallár József, Hor­váth Sándor és ifi. Koffán Károly festőművészek, továb­bá Kórusz József grafikus, Czyránsky Mária szobrász- művész, Fekete György belső- építész, dr. Végváry Lajos és Papp Gábor művészettörténé­szek. Dr. Végváry Lajos, a sza­badiskola művészeti igazgató­ja a tegnapi megnyitón a töb­bi között elmondotta: olyan művészetszerető, korszerű vi­TV-FIGYELŐ OkOS beszédek. Ha két em­ber beszélget a képernyőn, az is lehet lebilincselően érdekes műsor. Feltéve, ha az a két ember (vagy akár csak egyi­kük) maga is érdekes egyéni­ség és színesen, érdekesen beszél izgalmas dolgokról, sőt, néha nem is kifejezetten izgalmas, hanem eléggé köz­napinak számító témákról. Az ötszemközt sikere, egy-egy olyan portréfilm maradandó élménye, mint a Szent-Györ- gyi professzorról szóló, ezen iaz egyszerű „trükkön” ala­pul. A hét vége műsorában több ilyen okos beszéddel is talál­kozhattunk. A Képes Krónika című képzőművészeti maga­zin például egy gyakran alig észrevett, a színházlátogatók által természetesnek tekin­tett művészetről, a díszlet- és jelmeztervezésről számolt be többek között, az első orszá­gos triennálé (azaz három évenként ismétlődő kiállítás) kapcsán. Ugyanebben a mű­sorban jól sikerült a Vilt Ti­bor kiállításáról készült is­mertető; Vilt művészete min­den kitűnősége mellett sem könnyen érthető, hasznos te­hát az eligazító, ókos beszéd. Hasonlóan okos összeállítás volt, bár műfaját tekintve alapjaiban különbözött az előbbitől, a már máskor is szívesen látott A próbától a bemutatóig sorozat újabb adása, amelyben a Margit­szigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott opera, Boito Me- fistofele című műve állt a kö­zéppontban. A próbák, az elő­készítő megbeszélések, az éne­kesek készülődése a szerepek­re, egyszóval ez a mindig ér­dekes, kulisszák mögötti vi­lág sok okos információt hor­dozva jelent meg a képernyőn, s ezt jól tetézte be a végén az élő kapcsolás az éppen zajló bemutató helyszínére. Ám a legérdekesebb okos beszélgetésre egy most folyó sorozat, a Nagy csaták kap­csán került sor. Az a fajta „háttér szöveg” volt ez, ame­lyet már a két angol törté­nelmi sorozat, a VIII. Henrik és az Erzsébet királynő vetí­tésekor is sugároztak. Ránki György, Juhász Gyula és Ne- meskürty István értő, szel­lemes és lényeiben is új be­szélgetéssel világították meg a II. világháború eseményei­nek rejtettebb rugóit, s egy­ben a filmsorozat készítésé­nek technikai és módszerbeli fogásait. Film, SZÍnháZ. Először a szín­házról. Az irodalomtörténé­szek általában az egyik leg­gyengébb vígjátéknak tartják nagy vígjátékai sorában Shakespeare korai müvét, a Tévedések vígjátékát. A pécsi Nemzeti Színház előadásának közvetítése viszont arról győz­hetett meg bennünket, hogy ez a gyöngeség erősen viszony­lagos. Mert ha egy műből ilyen fergetegesen lendületes, ilyen elsöprően mulatságos, ilyen korszerű színházi esz­közökkel — és korszerű mű­vészi mondandókkal — meg­valósított előadást lehet ren­dezni, akkor gyöngeségről aligha beszélhetünk. Sik Fe­renc rendező és színészei — megint csak: vidéki művé­szek, mint a múlt héten lá­tott IJrbán Ernő-mű szolnoki színészei! — ország-világ előtt jelesre vizsgáztak. A kritika az elmúlt évad egyik kiemel­kedő produkciójának Ismerte el ezt az előadást — és nem ok nélkül. S szinte hihetetlen, hogy az egész produkció mindössze 85 (!) percig tar­tott. Két film is szerepelt a mű­sorban, méghozzá igen ellen­tétes mondanivalójú és stílu­sú alkotás. A Heinrich Böll kisregényéből készült Korai évek kenyere című NSZK- film a maga bonyolult for­mai építkezésével, asszociá­ciós technikájával együtt is kissé fárasztó, kissé érdekte­len konfliktifsú, kissé unal­mas volt. Egy meglehetősen agyonírt témát próbált a for­mai újdonságok segítségével eredetivé tenni, nem mindig sikeresen. A másik — francia — film, a jó néhány évvel ezelőtt nálunk is vetített Ba­bette háborúba megy, leg­alább az volt, ami lenni akart: kedves fintorokkal teli mese. Christian Jaque rendező pon­tosan tudta már 1959-ben, a készítés évében is, hogy egy könnyed történet és néhány jó színész — élükön a fiatal Brigitte Bardot-val és Jacques Charriervel, valamint a Schulz „papát” játszó Francis Blan- che-sal — elegendő a jó szó­rakoztatáshoz. ha a rendező­nek is vannak hozzá ötletei. Plusz híradó? A Hét most vasárnapi műsora kissé halvá­nyabb volt a megszokottnál. Mintha a Tv-híradó egy-egy riporttémáját emelték volna át ebbe a műsorba, de az ott megengedhető 2—3 percek he­lyett itt most 8—10 percre duzzasztva. Ezúttal az úgy­nevezett „nagy dobás” is hiányzott a műsorból. Ipper Pál „post festam” beszélgetése a moszkvai csúcstalálkozóról nem tudta pótolni az exklu­zív riportokat, melyeket már megszoktunk Sugár András­tól vagy Polgár Dénestől. Egy riportra mégis érdemes volt figyelni: a Pest megyei Bag községben létrejött jó, hasznos és követésre méltó kezdeményezésről szólt, mely az iskola és a művelődési ház tevékenységét koordinálja, ke resi (és találja meg) a gyere­kek érdekeit szolgáló együtt működés új formáit. T. I. zuális műveltséggel rendel­kező, a művészetet értő ré­teg kiművelésére van szük­ség, amely ismeri a mai al­kotói elveket, a művészetben használatos eljárásokat és technikákat, s ismeretükben képes elvezetni növendékeit, embertársait a művészi ízlés és kifejezésmód megértéséhez és igenléséhez. Az iskola fel­adatának tartja az önkifeje­zési készség fejlesztését is. Bár a szabadiskolának nem elsődleges feladata a művész- képzés, a kiemelkedő tehetsé­gek természetes kiválasztásá­nak lehetőségét nem zárja ki. A szabadiskola idei stú­diumaira az ország minden részéből érkeztek hallgatók és jelen vannak, illetve vár­nak hallgatókat Csehszlová­kiából, a Német Demokrati­kus Köztársaságból, Fran­ciaországból és több arab or­szágból is. Az idén első ízben vesznek részt az iskola mun­kájában Pest megye képző- művészeti szakkörvezetői. D. G. Múzeumkerti muzsika A Szentendrei Nyár ren­dezőinek egyik legjobban kamatozó ötlete tavaly az volt, hogy több hangver­senyt rendeztek a Ferenczy Múzeum kertjében. A kí­sérlet idén már igény: a nyár elképzelhetetlen lenne esti muzsikálások nélkül. Az ötlet azóta tovább fi- adzott: közvetlenül a ren­dezvénysorozat fináléja után ugyanis a Kovács Margit múzeumkertje is kamara-hangversenyek színhelye lesz. Augusztus 3-án Mező László gordon­kaestje, 10-én Gerencsér Ferenc és Szalay József cimbalomestje, 18-án és 19-én Horváth Anikó — fuvolán kíséri Kovács Ló­ránt — csembalóestje, 24-én az Űj Budapest vo­nósnégyes, végül 31-én a Zeneművészeti Főiskola ka- makórusának — vezényel Párkai István — koncertje kerül megrendezésre. Szabadtéri színházi esték A KÁVÉHÁZ Goldoni komédiája Szentendrén Szándékosan niem azt {r. tam: a szentendrei Teátrum­ban — mert ez az előadás olyan, mimitha valóban egy ve­lencei terecskén játszódna. Színpadi emelvény sincs, dísz­letek sem, csiak néhány kellék, egy-egy kicirkaImazott betűk­kel ékes cégtábla, néhány nap- el'Lenző, pár asztal, száradó fe­hérneműk a házak közt kife­szített köteleken. Itt a tér maga a színpad, és ez nem­csak újdonság a Teátrumban, hanem egyben módot ad a rendezőnek és a színésznek ‘s arra, hogy úgyszólván áttéte­lek nélkül, direktben játszas- son-játsszon el mindent. Ha még ehhez hozzávesz- szük, hogy az idei bemutató (szó szerint az, hiszen Carlo Goldoni A kávéház című ko­médiáját még nem játszották Magyarországon) stílusában is csábít az ilyesfajta direkt ko­módi ázásra, sőt, alighanem azt viselné el nehezen, ha mo- demkedő stiláris eszközök­kel próbálnák előadni —, nos, akkor csak helyeselni tudjuk, hogy Zsámbéki Gábor, a Teátrum művészeti vezetője, és az előadás rendezője a rea­lista komédia mezsgyéjén be­lül maradva vitte színre ezt a darabolt. A darab szereplői amúgy- is vaskosan reális figurák. Goldoni érdemeinek egyike éppen az volt, hogy az 1740— 50-es években, már negyvene­dik évén tűi elkezdett szín­műíród tevékenységében si­kerrel használta fel a com- medúa dell’wrte, az elsősorban Goldoni szülővárosában, Ve­lencében erős és élő, rög­tönzésen alapuló színjátszás hagyományait, s annak ste- reotip figuráit, de már túl is lépett ezen a stíluson, s da­rabjainak hőseit a csodált pél­dakép, Moliére jellemvíg játé­kaiból ellesett módszerekkel, gazdag és színes karakterrel ruházta fel. Moliére tisztelete azonban sohasem sodorta Gol- donit epigonizmusba. Törté­neted tévesxthetet lenül olasz történetek, alakjai mélysége­sen olasz figurák, stílusa, per­gő dialógusai, szellemes cse­lekmény- és jelenetépítkezése is jellegzetesen déli. Figuráit a korabeli olasz életből emeli át színpadára, s ezek olyany. nyira hitelesek, hogy később meggyűlik a baja a komédia­hősökben magukra ismerni vélő, a kdpellengérezésen fed­ÚJ KÖNYVEK Egy ló regénye Kincsemről, a csodakancáról legendák keltek szárnyra, cik­keket írtak róla és könyveket. Meg is érdemelte, hiszen pél­da nélküli teljesítményére az egész világ felfigyelt. A cso­dakanca négy esztendőn ke­resztül 54 versenyben győzte le ellenfeleit és ezzel nemcsak gazdájának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek és mezőgazdaságnak hírt szerzett. Erről a csodakancáról szól dr. Fehér Dezső és Török Im­re könyve, amelyet most je­lentetett meg a Natura kiadó dr. Madas András miniszter- helyettes előszavával. „A mai korszakot a ló reneszánszának nevezzük — írja. — Valóban az! A telivértenyésztés világ­szerte nagyipar lett... Kin­csem születésének centenáriu­ma figyelmeztet bennünket: itt az ideje, hogy minőségi lóte­nyésztésünkkel rohamra indul­junk volt piacaink visszaszer­zésére. A zászlónkon Kincsem neve: célkitűzés és jelszó.” A mű, amely hiteles doku­mentumok alapján íródott, nem száraz szakmunka, hanem izgalmas olvasmány, mert a híres kanca történetét leírva, korrajzot ad az elmúlt világról is. Nagyszerű képanyagával fel­veszi a versenyt a hasonló kül­földi irodalommal, s azoknak is érdekes és izgalmas olvas­mányt nyújt, akiknek nem hobbyjuk a ló, de szeretik a természetet és az állatokat. Hagymás kerti virágok A hagymás virágok a leg­szebb virágok közé tartoznak, hiszen közülük kerül ki a fe­hér liliom is, amely a földke­rekség legrégibb dísznövénye. A hagymás virágok csoportjá­ba tartoznak a színpompás tu­lipánok, a nárciszok, a jácin­tok, a gyöngyvirágok, a sáf­rányok. Az első könyv, amely a hagymás virágokról magyar nyelven megjelent, már há­romszáz esztendős. Azóta ha­sonló könyv nem jelent meg magyarul és ezért van nagy je­lentősége ennek a hézagpótló munkának, amely Priszter Sza- niszló műve. A Mezőgazdasági Kiadónál megjelent könyv két részre oszlik és elsősorban a kiskert­tulajdonosoknak, a növény­kedvelőknek ad hasznos taná­csokat, gyakorlati ötleteket. A második részben kapott helyet sok-sok képpel mintegy 220 hagymás és gumós faj rendsze­res felsorolása. A sok adat kö­zött a részletes magyar és la­tin növénymutató ad eligazí­tást háborodó velencei gazdag pol­gárokkal és nemesekkel. A mű 1750-ben íródott, s I ha nem is tartozik a szerző legjobb alkotásai közé, any- nyi bizonyos, hogy egyike leg- olaszabb darabjainak. Jelleg­zetes vígjátéki fordulatok­kal tűzdelt cselekményének középpontjában a jámbor és jószívű kávés, Ridolfo, és né­hány törzsvendége áll. A leg- törzsebb törzsvendég az egyik legjobban megírt Goldoni fi­gura, a bajkeverő, okoskodó, ravaszdi, ártatlan képpel int­rikáló Don Marzio, aki — ta­tán akaratlanul is — mozgat­ja, illetve alaposan összeku­szálja a szálakat izgága, min­den lében kanál természeté­vel. Mellette egész sor kitű­nő vígjátéki alak vonul fel: Flaminio, a nyiszlett hamis- kártyás, Lisaura, a könnyű erkölcsű, szép táncosnő, Eu­genio, a pénzszóró balek kár­tyás, egy búbánatos borbély, néhány pincér, s még sokan mások. Vérbő, sok jóízű ne­vetést kiváltó darab ez, s na­gyon illik ide, a maga való­ságában még soha ennyire színházzá nem lényegült szentendrei terecskére. A rendező Zsámbéki Gá­bor hagyta, hogy színészei ki­éljék komédiázó kedvüket. Ez jó is, meg nem is. Jó, mert így alakult ki az előadás kimagaslóan legjobb színészi teljesítménye, Garas Dezső Don Marziója, s mellette Ig- lódi István Fiami ni ója, meg a fontos szereplővé előlépő epizódfigura, a borbély sze­repében, Major Pál kitűnő alakítása. Ök — s mellettük még Meszléry Judit, mint Li­saura, Kóltai Róbert, mint pincér, Csomós Mari, mint Piáddá, a férjét kereső asz- szonyka — jól érzik ennek a stílusnak a követelményeit. Másoknál viszont elkelt vol­na a keményebb rendezői kéz, és itt már nem volt szeren­csés a színészek „elengedé­se”, mert stiláris eltéréseket eredményezett. A mához S2Ó1Ó sok-sok gondolatot fedezett fel tavaly,. Shakespeare Vízke resztjének előadásában a Teátrum tár­sulata. Most ez a bemutató kevésbé keresi, mit tekinthe­tünk hozzánk intézett üze­netnek Goldoni mondaniva­lójából. Ez elsősorban a da­rab miatt van így: A kávéház kitűnő komédia, jó szórakozás, de nem ér fel az egyik leg­mélyebb Shakespmre-víg játék magaslataival. így sem az ösz- szehasonlítás, sem a számon­kérés nem volna méltányos. Goldonit csak önmagához érdemes mérni, s ha valamit hiányolhatunk az előadásból, akkor az éppen a „több Gol­doni”, azaz a jobban pergő, stílusában egységesebb, ötlet- dúsabb produkció. Takács István KETTŐTŐL HÉTIG Petőd és Kossuth rádió—Szentendre Kettőtől hatig — a rádió kívánságműsora Szentendré­ről jelentkezett tegnap dél- titán. Már délelőtt megérke­zett a stáb a József Attila Művelődési Központ pince­klubjába. Kábelek, erősítők, mikrofonok. Természetesen a vendégeknek, résztvevőknek is maradt hely: végigszurkol­ták a műsort, és egyben meg­ismerkedtek a rádiós egyenes adás ezernyi érdekességével is. A klubterem közepén Vértes- sy Sándor és Erdei Klári konferálta a kért dalokat. A lényeg az, hogy hasznos E napon elsősorban a hely­es környékbeliek zenei kí­vánságait teljesítették. Bár sok volt a muzsika, nemcsak ebből állt a műsor. A zene­számok között szót kaptak a Szentendrén táborozó le- ninvárosi úttörők, a Tóth Ár­pád könyvesboltból pedig Kul­csár Katalin vezetésével iro­dalmi rejtvényműsort köz­vetítettek. Fikár László a falumúzeu­mot mutatta be a hallgatók­nak, majd Máthé Péter éne­kelt — volna. Ám seholsem találták a szalagot, ezért aztán Vértessy Sándor „kapásból” készített egy riportot. Pethő Zsoltné, az ifjúsági könyv­tár vezetője nyilatkozott a szentendrei olvasótáborról, bár a műsorban Bálint Ildikó neve hangzott el. Bálint Il­dikó, a fiatal szentendrei mű­vészgeneráció tagja elmond­ta: 6 is ugyanezt nyilatkozta volna. A lényeg tehát, hogy milyen hasznos az ilyen ol­vasótábor, így is kiderült. Kalocsay Miklósról, a Ma-- dách Színház tehetséges tag­járól megtudtuk, hogy félig- meddig szentendrei: a Pis- mányban van a szüleinek há­za. A színművész Csokonai: A reményhez című versét sza­valta. Fikár László közben a művésztelepi galériába ment. s Szántó Piroska kiállításán beszélgetett a festőművésszel. Előadóként és riportalanyként A pinceklubból folytató­dott ezután a műsor: Vértes­sy két katonai főiskolai hall­gatóval beszélgetett. Faragó László helytörténeti bélyeg- gyűjtő ezután azt bizonygat­ta, hogy a bélyeggyűjtés nem öncélú hobby, hanem tudo­mányos munka. Közben szólt a változatos muzsika, dr. Jós- fay György szerkesztő-ren­dező irányításával. A délután kimagasló mű­vészi élménye Schubert Éva előadása volt. A Szentendrén alkotó Szakonyi Károly: Szó szerint című elbeszélését ad­ta elő, virtuóz módon utá­nozva a különböző emberi, gyermeki hangokat. Schubert Éva riportalanyként is kitű­nőre vizsgázott. Kovalik Károly két képző­művész beszélgető partnere: a szamárhegyi Dalmát-ház grafikus-textiltervező lakója Szántó Imre volt és Lukcwicz- ky Endre grafikus-festő, aki egyébként az idén a Szent­endrei Nyár plakátot is ter­vezte. Végül Stoltz Béláné idegenvezető mutatta be né­hány percben — mert adva volt a parancs: a fél hatos hírekig —, Szentendre múlt­ját és jelenét; érdekességeit, nevezetességei t. Sajtótájékoztató a Dunán Aki a műsor végén átcsa­varta rádiókészüléke gomb­ját a Kossuth adóra, az a Tahi személyszállító hajóról hallhatott közvetítést. A gő­zös akkor indult Szentendré­ről Budapest felé A Dunán című műsorban. A hajó fe­délzetén a MAHART helyet­tes vezérigazgatója, a folyam- és tengerhajózás igazgatói, a Belkereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezetője, az Or­szágos Vízügyi Hivatal osz­tályvezetője és Lakatos Ti­bor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, válaszolt a meghívott újságírók és a kö­zönség levélben beküldött kérdéseire. Szó esett a Rácke­vei -Duna-ág személyszállító hajóinak zsúfoltságáról, az elavult hajóparkról. Lakatos Tibor már nem megyei vizeken — a Római­fürdő magasságában — adott feleletet a nagyon is megyei vonatkozású kérdésekre: mi­ként töri le a Pest megyei Ta­nács a telekspekulációt, mi­lyen feladatokat kell megol­dani a Ráckevei-Duna-ág és a felső Dunakanyar fejlesz­tésével kapcsolatban. Vála­szaiban rámutatott: elsősor­ban a gyári munkásoknak és a kisebb pénzűeknek kíván­nak parcellázni a keresett te­rületeken ügy, hogy az ár négyszögölenként ne haladja meg a 200 forintot. Beszá­molt még egyebek közt a szúnyogirtás nagyüzemi mód­szereiről és a vendéglátás idő­szerű feladatairól is. D. G. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom