Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-30 / 176. szám

Határidő előtt MOHOB'VIDäl A PESTMEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA’ Pilisen, kilencszáz méter hosszúságban, jó ütemben széle­síti a Betonútépítő Vállalat a 4-es számú tőközlekedési utat. Az építők vállalták, hogy határidő előtt, augusztus elsejére végeznek a munkával. Ök is csatornázták tavaly ezt az út­szakaszt. Varjú Zoltán felvétele Eredményes két évtized Milliókkal növekedett a betét- és hitelállomány A TANÁCS BANKJAKÉNT IS 1954. július 30-án, a lakos- 1 ság bankjaként kezdte meg működését Monoron az OTP járási fiókja, a jelenlegi könyvtár helyén. A kezdet nem volt könnyű, mert a járás területéi/ nép­szerűsíteni kellett a betétgyűj­tést és a lakosság megtakarí­tott pénzének takarékbetétben való kezelését. Fokozatosan kezdtük meg a hitelnyújtási tevékenységet is. Betétgyűjtéssel a fióknyitásig kizárólag csak a posták fog­lalkoztak. Az OTP-fiók meg­nyitása után, eleinte a betét- gyűjtésen kívül a megyei igaz­gatóság által folyósított hitelek visszafizetési összegeinek be­szedésével foglalkoztunk. A betétállomány az indulás­kor 221 ezer, a hitelállomány 9 millió forint volt, az előbbi most 300 millió, az utóbbi 275 millió forint. Időközben feladatunk és ha­táskörünk egyre bővült, és az igényeknek megfelelően, a la­kossághoz közelebb került a takarékpénztári ügyintézés, 1957-ben Vecsésen, 1958-ban Gyomron és Pilisen nyílt OTP-fiók. Ma már elmondhatjuk, hogy jóformán alig akad a járás­ban olyan család, mely ne áll­na valamilyen kapcsolatban az OTP-vel. 1971-től mi kezeljük a taná­csi pénzeszközöket, és mi lát­juk el a tanácsi gazdálkodás­sal kapcsolatos banki felada­tokat is. A 20. évforduló alkalmából köszöntjük mindazokat, akik hozzájárultak eredményeink eléréséhez. Külön köszöntjük a monori fiók első betétes ügyfelét, aki mindig a takarékosságot tar­totta szem előtt: kívánjuk, hogy a takarékosság további hosszú, gondtalan életet bizto­sítson számára, jó egészség­ben. Simon Henrik felügyelő, a monori fiók vezetője XVI. ÉVFOLYAM, 176. SZÁM 1974. JŰLIUS 30., KEDD Járási szakszervezeti nap Még mindig nem elegendő az üdülőbeutaló Immár hagyományosan, Gyomron tartották meg, a já­rás tanácsi és hivatali dolgo­zóinak részvételével, a szak- szervezeti napot. Most is a szép környezetű strand adott otthont az eseménynek, amelyen részt vett Guba Pál, az MSZMP monori járási bi­zottságának első titkára, Ba­logh Lászlóné, a Közalkalma­zottak Szakszervezete megyei bizottságának szervező titkára és dr. Bencsik Mihály, a járá­si hivatal elnöke. Horsík József, a járási hi­vatal elnökhelyettese, a Közt alkalmazottak Szakszervezete járási bizottságának titkára, először az szb munkájáról tá­jékoztatta a résztvevőket. El­mondotta, hogy az év első hat hónapjában igen fontos dön­téseket hoztak. Egyebek kö­zött megtárgyalták a munka- tervet, elosztották az üdü­lési beutalókat, megalakí­tották az ifjúságvédelmi bizottságot, megvitatták a munkaidőcsökkentés ta­pasztalatait, és előkészí­tették a július elsejével Idény végi sportjegyzet Mérlegen: az Úri KSK t A területi labdarúgó-baj­nokság két leggyengébben szereplő csapata az Űri KSK és a Gyömrői SE volt az 1973/74-es idényben. A szezon végeztével ezt mutatja a tabella: 12. Űri: 28 10 2 16 29-49 22 Az úriak Dabas elleni mér­kőzése, amikor a dabasiak 1:0-ra vezettek, félbeszakadt, de a megyei labdarúgó szö­vetség a pályán elért ered­ményt hagyta jóvá. Az úri labdarúgók hosszú évek óta szerepelnek a te­rületi bajnokságban, több­kevesebb sikerrel. Ezúttal ko­rántsem tudták elképzelései­ket megvalósítani, jobb eredményt vártak tőlük. Erezhető volt játékukban, hogy a bajnokságnak nincs tétje, nincs miért ’'harcolniuk. Hazai pályán viszonylag ki­egyensúlyozottnak mutatkoz­tak, idegenben azonban már alig-alig boldogultak: győ­zelmeik nagy részét hazai pá­lyán aratfák. Az őszi utolsó fordulóban bravúros sikert értek el, 1:0- ra győztek Sülysápon, de, hogy mennyire véletlen volt ez a siker, bizonyság rá: ta­vasszal ugyanattól a csapat­tól, hazai pályán, 3:0-ra ki­kaptak, s néhány idegenbeli i JEGYZET Vita a kenyérszállításról A monori, Ságvári utcai lehetett rózsás a hangula- kis élelmiszerbolt elé állt ta, mert így csattant fel: a kocsi: a monori sütő- — No, és mi köze ahhoz üzemből megérkezett a magának, vén hülye? Ha friss kenyér. Többen vár- akarom, meg is taposom ták már. őket! Asszonyok álltak a bolt Szó szót követett, ám a ajtajában, s nézték, hogyan vita végére a sütőüzem ve- gyömöszölik a szállítók az zetőjének kell pontot ten- árut a kosárba. Egyikük, nie. B.-né, nem tudta megállni Távollétében helyettesé- szó nélkül: nek mondtuk el a történte­— Ne nyomorítsák meg, két, aki megígérte, hogy ne vagdossák úgy, gondol- kiviszgálják az ügyet, és ják el, milyenek lesznek szigorúan felelősségre von- ezek a kenyerek, mire a ják a valóban minősíthe- pultra kerülnek? tétlenül viselkedő szállítót. A fiatal szállítónak nem (k. zs.) mérkőzésen nagy gólarányú vereséget is elszenvedtek. ★ Sokat tetten Orrban a csapat megfiatalításáért. Az új játékosok még nem tud­ták azt nyújtani, amit elvár­tak tőlük, de egy-egy talál­kozón már bemutattak egyet- mást, különösen a Bag elleni 3:2-es győzelem figyelemre méltó: a későbbi bajnokcsa­pat képtelen volt megakadá­lyozni az úriakat a győzelem elérésében. A játékosok közül nehéz lenne kiemelnünk valakit, mégis szólnunk kell Boriról, Királyról és Győriről: jó tel­jesítményükért őket minden képpen dicséret illeti. Per­sze, társaik is igyekeztek, bár játékukba többször hiba csú­szott. ★ Nem tapasztalható elkese­redés az úriak körében a vi­szonylag gyengébb szereplés miatt: valamennyien már előre tekintenek, szeretnének eredményesen szerepelni az újjászervezett járási bajnok­ságban. Egy új játékost is szereztek, fővárosi egyesü­letből. Bajnoki reményeik egye­lőre nincsenek, de az elkövet­kező években bizonyára cé­lul tűzik ki majd a bajnokság megnyerését is. Egységes, bravúrokra is képes, lelkes az úri gárda, bi­zonyára jól helytáll majd a bajnokságban. Felkészülését elősegíti, hogy benevezett az MNK-ba. Az első fordulóban Menüé­re látogat. Gér József bevezetésre került bér­rendezést. A közszolgálati dolgozók életszínvonalának alakításá­ban fontos szerepe van a munkaviszony szabályozásá­nak, a szociálpolitikai juttatá­sok mértékének. Ennek tuda­tában került kidolgozásra az új közszolgálati munkajogvi­szony amely szerint az eddigi öt helyett három évenként kö­vetkezik be a kötelező előlép­tetés, s az előléptetéssel járó összeg is jelentősen növeke­dett. A tanácsok többségében, a munkahelyi demokrácia lehe­tőségei alapján, bevezették a reggeli fél 8 órai munkakez­dést. amely főleg a bejáró dol­gozóknak és a családos anyák­nak kedvezett. Többen észrevételezték hogy miért tették később­re a munkakezdés idő­pontját, és kérték az szb-t, teremtse meg az időpont visszaállításának lehetősé­gét. , Ismeretes, hogy a tanácsi dolgozók bére, különösen a községekben aránytalanul ala­csony volt, ami nehezítette az apparátus stabilizálódását, ezért a helyi tanácsok dolgo­zói, mivel a feladatok elsősor­ban a helyi tanácsokon sza­porodtak, átlagosan 25 száza­lékos béremelésben részesül­tek, a járási hivatalban pedig, 6,3 százalékos béremelést haj­tottak végre, következésképp az átlagbér a következőkép­pen alakult: a járási hivatal­ban 3030, a földhivatalban 2554, a nagyközségekben 2552, a községekben 2016 forint. A tanácsi dolgozók jövedelmi le­hetőségeinek további növelője a 6 százalékos jutalmazási és a 3 százalékos bérfejlesztési keret. Még mindig gondot jelent a tanácsi apparátus üdülteté­se: évről évre csak az igé­nyek kis százalékát tudják ki­elégíteni. Ebben az évben két négy­négy személyes üdülőt bé­reltek a Balaton mellett, illetve Hajdúszoboszlón, s harminchat család részére üf ÍjSOR MOZIK Gyömrő: Ordasok között. Maglód: A vörös tulipánok völgye. Mende: Valerie. Mo- nor: Saint Tropezba költözünk. Pilis: Azon az éjszakán. Üllő: Hárman a kincs nyomában. Vecsés: A tábornok állva al­szik. művelődési iiAz Üllő, 13-tól 19 óráig: Bodócsi Béla, Unyi István és Jakab István gyömrői képzőművé­szek kiállítása. biztosították a gondtalan nyaralást. Tervbe vették önálló tanácsi üdülő építését Hajdúszobosz­lón; kö’tségeit a községi‘taná­csok adják majd össze. Az ifjúságvédelmi bizott­ság rövid fennállása óta jelen­tős eredményeket ért el. Szín­házlátogatásokat szervezett, s részt vállalt számos feladat­ból is. Horsik József felhívta a fi­gyelmet, hogy a tanácsi dol­gozók a továbbiakban is tegye­nek meg mindent a IV. ötéves terv hátralévő fel­adatainak végrehajtásáért. A szakszervezeti napon szel­lemi vetélkedőt is rendeztek, amelynek játékvezetője Magó- csi Károly, a járási hivatal művelődési osztályvezetője volt. A vetélkedőben első he lyen végzett Bajkai István (földhivatal), másodikon Ga- ramvölgyi Istvánná (monori nagyközségi tanács), harmad! kon Baranyi Erzsébet (járási hivatal). A résztvevők ez után meg­tekintették a Petőfi Sándor Művelődési Házban a Szőnyi István alkotásokat bemutató kiállítást, majd Sándor György „humoralista” műso­rát hallgatták meg. G. J. Kirendeltség Üllőn Már ötszázötvenen Megfelelőbb épületbe költöznek Szombat délelőtt az ecseri takarékszövetkezet üllői ki- rendeltségén csendes az iroda, jut tehát idő az adminisztrá­ció elvégzésére: a két tisztvi­selő szorgalmasan rendezi fx még be nem fejezett ügyekét. Magna Ferencnével, a ki- rendeltség vezetőjével beszél­getünk. — Az a célunk, hogy a be­tétállomány, amely már meg­haladja az egymillió forintot, emelkedjék, mert ha emelke­dik, több hitelt tudunk adni a lakosságnak. Egyre többen keresnek fel bennünket, a ta­gok száma napról napra nő, jelenleg ötszázötvenen van­nak. — Személyi és építési köl­csönt folyósítunk. A szemé­lyi felső határa 5000 forint, az építésié a költségvetéstől függ. A hivatalos órát, a he­lyi sajátosságokhoz alkal­mazva, módosítottuk: hétfőn, szerdán és pénteken 12.30— 19.30-ig, kedden és csütörtö­kön 8—17, szombaton 8—13 óráig vagyunk itt. — Kirendeltségünkben autó- nyeremény-betétkönyvet is le­het váltani, ősztől pedig totó- és lottószelvényeket is árusí­tunk, s természetesen kifizet­jük a nyereményeket is. Meg­említem még, hogy jelenle­gi helyiségünk, mely a taka­rékszövetkezet tulajdona, nem megfelelő, de remény van rá, hogy két éven belül minden tekintetben megfelelő épület­hez jutunk. (em) Ügyelet a malomban Vasárnap is arattak Maglódon tíz nap múlva befejezik A múlt héten az időjárás nem kedvezett az aratási munkálatoknak a monori já­rásban sem: meglassult a munka, a kombájnok csak megszakításokkal dolgozhat­tak a földeken. A maglódi Univerzál Tsz, rendhagyó módon, először Monoron, az Űj Elet Tsz-ben, majd a péceli közös gazda­ságban kezdett hozzá az ara­táshoz: az előbbi helyen 120 hektár őszi árpát, Pécelen 6 hektár búzát takarított be. Mentesít a cipekedéstől A Maglódi Vasipari Vállalat egyik termékét, a három- és négykerekű ládaszállítót, mely jelentős sikert ért el a hazai kereskedelemben, főként az élelmiszerboltok használják szíve­sen, mivel megkönnyíti a dolgozók nehéz munkáját. Képün­kön: Állaga Gyuláné sorra kipróbálja a legutóbb elkészült gyártmányokat. Mutaéfalvy Adorján felvétel©1 A múlt héten már saját te­rületükről takarították be a kenyérgabonát. Szombaton és vasárnap sem pihentek a kombájnok: a Gyömrő és Maglód közötti területen foly­tatták az aratást^ Szilágyi Lajos, a komplex­brigád vezetője elmondotta, hogy eredetileg augusztus 5-re szerettek volna végezni, de a szeszélyes időjárás ke­resztülhúzta számításaikat, ezért 5—6 nappal későbben érnek a tennivalók végére. A búzát először ecseri tele­pükön szárítják, majd a fe­rencvárosi Gizella-malomba viszik. Vasárnap jól dolgozott a há­rom kombájn, mert estére már csali négyszötven hek­tár maradt lábon a maglódi és gyömrői határban. ★ A hét végén valamennyi termelőszövetkezeiben teljes erővel arattak, és folyamato­san szállították a búzát a pi­lisi malomba, ahol a munka­szüneti napon ügyeletét tar­tottak. (-é—) Az új postás Korán kel, ügyes Rövid ideje új postás járja Monor békési részét: Saskc Pál, aki hosszú évekig kéz­besítette ebben a körzetben a lapokat, leveleket, más mun­kakörbe került, nyugdíjas postás lett az utóda, aztán ez a nyugdíjas nemsokára egy fiatal fiúval kezdte járni a körzetet: tanította. Kővári Károly, az új pos­tás, ma már egyedül dolgozik. Reggel fél 7-kor ott vannak a postaládákban az újságok. Erre régóta nem volt példa. Jókor fel kell kelnie, hát fel­kel. Fütyürészik a reggeli utcá­kon, jó kedvű. Ismerik már az emberek. Jó munkájáról ismerik elsősorban, pedig még a huszadik évét sem töl­tötte be. (zs.) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom