Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-30 / 176. szám

1974. JÚLIUS 30., KEDD Nyolcezren válaszoltak Munkásfiatalok az iskoláról, a továbbtanulásról Mit tesz az iskola a mun­kásműveltség emeléséért, mit nyújthatlak a tanintézetek a munkásifjúság továbbképzésé­ben, szakmai és általános mű­velésében? Ezekre a kérdé­sekre kerestek választ leg­utóbb a szakemberek, akik 8000 pályakezdő fiatal helyzetét elemezték kérdőívek és beszélgetések út­ján. A vizsgálat időszakában a megkérdezett 8000 fiatal egy- harmada részt vett valami­lyen oktatásban. Ez az arány önmagában nem tekinthető kedvezőtlennek: a megkér­dezettek egy része isikoláit ép­pen csak hogy befejezte és munkába lépett, másik része pedig az előző években vett részt az oktatásban. A rész­letesebb elemzés azonban bi­zonyos belső aránytalanságo­kat hozott felszínre. Kitűnt például, hogy zömmel a kép­zettebbek, a tanultabbak vesznek részt valamilyen további oktatási formában. A felsőfokú képesítéssel ren­delkezőknek közel 40 százalé­ka, a középiskolát végzettek­nek 39 százaléka, a szakmun­kásoknak (szakmunkás-képe­sítéssel rendelkezőknek) kö­zel 30 százaléka, az általános iskola nyolcadik osztályát végzetteknek már csupán 24 százaléka folytatott tanulmá­nyokat. Azok közül viszont, akik az általános iskolát sem fejezték be, csupán 14 száza­lék kapcsolódott be valami­lyen képzésbe. Feltették \ a kér­dést a fiataloknak: miért ta­nulnak? Legtöbben azt vála­szolták, hogy a szakmai fejlődésüket kí- "n'i vánjá.k elősegíteni, második helyét az általános műveltség-növelés szerepelt. Meddig lehet és kell szerve­zett farmában tanulni? Erre a férfiak 30, a nők 28 százaléka felelte, hogy tanulni minden életkorban érdemes. A férfiak 36, a nők 32 százaléka azon­ban csak 40 éves korig látja értelmét a tanulásnak. Ami a tanulás formáit illeti, a meg­kérdezettek 41 százaléka az iskolai, 31 százaléka a kötet­len képzést, 22 százaléka a tanfolyami oktatást tekinti a legeredményesebbnek önmaga számára. Festői üzenet Ceglédről Benedek Péter gyűjteményes kiállítása A Nemzeti Galéria és a Ceg­lédi Kossuth .Muzeum közös rendezésében nyitotta meg jú­lius 28-án, vasárnap a nagy- közönség előtt Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész a 85 esztendős Benedek Péter gyűjteményes kiállítását, aki életművéért, mint megírtuk, most kapta meg a Munka Ér­demrend arany fokozatát népi államunktól. A nagy érdeklő­dést kiváltó tárlat hétfő kivé­telével naponta tekinthető meg augusztus 81-ig, a Ceglédi Kos­suth Múzeumban. MEGNYITÓ beszédében Barcsay Jenő az igazgyöngy hosszú és rejtélyes keletkezé­séhez hasonlította Benedek Péter művészétét. Munkássá­gából kiemelte az életöröm, a vidámság sugárzását — az ön­magából merített rendet —, a nehéz körülmények között is megőrzött bölcsességet, azt, hogy csak a föld népének tör­vényeire hallgatott. Nagy és tiszta belső szige­ten él Benedek Péter. Az erő megszelídül minden képén, faluba ágyazott életszemléle­te eredményezi önértékeken alapuló sajátos festészetét. Gonddal és odaadással hú­zott ecsetvonásain érződik, hogy öröme telt a munkában — a mű, megszenvedett ün­nepe, szegénységében is ki­vívott gazdagsága volt. A Duna menti Úszódon szü­letett 1889-ben. Földmíves volt, festő lett azon a tájon, ahol az asszonyok kofahajón Barcsay Jenő megnyitóját mondja. Mellette balról Benedek Péter. Jobboldalt dr. Ikvay Nándor, a megyei múzeumok igazgatóságának vezetője és dr. Csiosay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese. Apáti-Tóth Sándor felvétele az első üdvözlők között bár­sonyba, brokátba öltözött is­merőseit láthattuk. Vaszary, Csók, Szabó Lőrinc és Mó­ricz Zsigmond méltatta tehet­Benedek Péter: Viszik a menyasszony ágyát vitték a messzi városba ápolt földjük gyümölcseit, ahol hosszú ideig őrizték a nép­szokásokat olyannyira, hogy a mostani ceglédi kiállításon Tárlat és szabadtéri premier Turpinszky Béla és Házi Erzsébet Enyedi Zoltán felvétele Idegenforgalmi rekordot ho­zott az elmúlt hét vége Szege­den, két nap alatt ötvenezer vendég lépte át a határt Rösz- kénél. Eseményekben is bővel­kedett a fesztivál. Megnyitot­ták a XV. Nyári Tárlatot és átadták a díjait: Zombori László, Miháltz Pál festőknek, Kajári Gyula, Tassy Béla gra­fikusoknak, Pató Róza és Hondromatidisz Rigasz szobrá­szoknak. Befejeződött a peda­gógiai, megkezdődött a műve­lődéselméleti nyári egyetem, éz utóbbi témája: Szocialista közösség, szocialista közműve­lődés. Körültekintő szervezés előz­te meg a nyolcadik szegedi if­júsági napokat, július 26—29 között az ország legkülönbö­zőbb vidékeiről tízezer fiatal randevúzik a Tisza-parti vá­rosban. A program: ifjúsági karnevál 44 humoros, szatiri­kus, meseszerű produkcióval, ifjúsági nagygyűlés és utcabál a Széchenyi téren. A szabadtéri játékok máso­dik bemutatója fölújítás ta­valyról, Kacsóh János vitéze, melyet az előjelekből ítélhe- tően nem lehet elégszer ját­szani a dómszínpadon. A négy előadásra hónapokkal ezelőtt elkeltek a jegyek. A szinlap is azonos a tavalyival (Tur­pinszky Béla, Házy Erzsébet, Gobbi Hilda és a szegedi szín­ház művészei), a rendezés (Horváth Zoltán) és a díszle­tek (Sándor Lajos) csakúgy. A karmester, Szalatsy István, ne­gyedszer dirigálja az 1959-es felújítás óta, s ha számba vesz- szük a 30-as évek két premier­jét, a daljáték idén hetedszer került színre, mindannyiszor zsúfolt házak előtt. Lassacskán megérkeznek Szegedre a minszki balett elő­hírnökei is. A Szegedi Szabad­téri Játékokon augusztus 3—4- én a Hattyúk tavát mutat­ják be a Lenin-renddel kitün­tetett Belorusz Állami Aka­démiai Nagyszínház balettmű­vészei, akik ezt követően a Margitszigeten lépnek közön­ség elé, etűdökkel. Nikolényi István ségét — őserejét Bálint Jenő fedezite fel 1915-ben. Döntő része van abban, hogy 1934- ben a Nemzeti Szalonban be­mutatták az őstehetségek tár­latát —, művei bejárták több magyar, osztrák, svájci város kiállítótermeit — Cegléden 1949-ben telepedett le. AZT FESTETTE csak egész petében, aminek élményét és igazságát belül hordozta. Ady még „Nótázó vén bakák"-at figyelt, évvel később Bene­dek Péter már sebesült ka­tonákat látott 1916-ban. Ugyanazok a szegény embe­rek, Móricz Zsigmond által életre keltett Kis Samu Jós­kák lépkednek, járnak az ő festményein elfogódottsággal, akik a világháború kisemmi­zett, halálba, sebesülésbe ker­getett százezrei voltak. Őket láttatja Benedek Péter Nagy István-i tömörséggel, de sza­tirikus hang nélkül. Akik Szerbiában maradtak, azok­ra Mednyánszky László ter­jesztette ki a festői emléke­zést. Benedek Péter őszinte, tiszta ember, aki az össze­függéseket nem mindig ke­reste —, természetes szükség­letnek érezte az újoncozást, ilyen értelemben örökítette meg huszárjait, akiknek „Gyó- csi Julis enni ad”. Itt-ott fel­dereng a szelíd irónia, ahol a moziban ülő katonák nézik a lovasparádét, figyelő, nem lelkesedő hallgatással. Festményeinek szereplői egészségesek, de nem olyan értelemben sebezhetetlen a szántóvetők sokasága, „Tér- meg Kató a teknő mellett”, hogy nem érheti őket ezer­nyi baj, hanem olyan erősek, hogy kiheverik sérülésüket —, a munka, a sok munka, a még több munka meggyógyít­ja őket. Jó kedéllyel kiheve­rik a szegénységet, mint vá­gást, csonkulást a tavaszi fák. A réteskészítő asszonyok, paprikafűző lányok, káposz- tataposók, kukoricamorzso- lók, a készülő népi öröm ál­landóságának szolgálattevői; kedélyörző erők a múlt tör­ténelmi viharában. , MI MINDENT SZÄMBA VETT jó Benedek Péter ké­peinek leltárában! Paraszt- fiút, lakodalmas kocsisort, kotlóst, Rektomé asszonyt, Kovács Ferikét, dunai hajót, uszódi esperest, Bognár Já­nos vízimalmát, Simót, aki a viharban iramodik haza, al­máskertet nádkunyhóval — mindig és mindenkor az élet költői töredékét. Egyszerűsé­ge azért gazdagság,' ’1 mert romlatlan és őszinte alapma­gatartásiból született, minden műve a természet szabad kényszeréből sarjadt, ahogy a fű. önmagán kívül nem volt más törvénye, Benedek Péter akkor is teljes, ha menetelő katonáit nem pingálja ki csak az elsőt — a többit „ceruzá­sán” hagyja. Teljes, mert semmi célja nincs azon kívül, hogy „kirajzolja” magából ott­honhazájának falusi utcáját. Bölcsőtől lakodalmas menetig mindent megfestett — szí­nekben villanó baromfiudvart is. Ez utóbbi téma és megol­dás az a találkozási pont, mely a Miskét felemelő Tóth Menyhérttel összeköti. Azo­nos világ, azonos életfelfo­gás a 30-as évek pillanatában. Itt válnak el útjaik — a ta­lálkozási pontnál. Benedek Péter megőrzi a páskom han­gulatát, Pásztor Julcsa vilá­gát, nem tágít e jóhiszemű­ségtől — Tóth Menyhért a folyamatot figyeli. Egyik őr­zi értékeit, a másik elindul előre — mindketten hiteles és személyes igazsággal. MŰVÉSZETÉBEN minden modell a maga természetes környezetében él, lélegzik, mintha nem is lenne átala­kítva, pedig Benedek Péter valahány alkotása a táj csön­des metamorfózisa, a már Ady által jelzett „falusi hatal­mak” fészekmelegének bizta­tó jósága, fák, virágok anya- simogatása. Csatlakozunk Barcsay Je­nő megnyitójának záró gon­dolatához, melyben Benedek Péter-múzeumot sürgetett. Hol nyíljon meg? Cegléden! Losonci Miklós A VI. Szentendrei nyár fináléja Huszonöt emlékérmes Tegnap este a Kovács Mar­git Kerámiagyűjtemény kert­jében került sor a VI. Szent­endrei nyár fináléjára. A zá­róünnepségen a város vezetői­nek jelenlétében Marosvölgyi Lajos tanácselnök tartott rö­vid számvetést a valamennyi elődjét felülmúló politikai, kulturális és sport seregszem­léről. Utalt a városban lezaj­lott három jelentős tanácsko­zásra, amely a közművelődés, valamint a munkásművelődés helyzetét tárgyalta, a Kézi­szerszámgyár pedig tudomá­nyos ülésszakon ünnepelte fennállása 110. évfordulóját Sikeres volt a Teátrum soro­zata és éppen a Kovács Mar­git Kerámiagyűjtemény kert­je adott helyet — az idén először — a komoly zenei hangversenyeknek. Marosvölgyi Lajos hangsú­lyozta, hogy a hatvan rendez­vény sikeres szervezéséhez és lebonyolításához ezúttal is számos aktíva lelkes, értő köz­reműködésére volt szükség. A tanácselnök ezután kiosz­totta a Rajki László szobrász- művész által készített Szent­endrei nyár emlékérmeket. Az idei emlékérmesek: Bü­cher Zoltánné, a Szentendrei Papírgyár igazgatója, Bodó Gáborné, a Felszabadulás filmszínház vezetője, Drobi- lisch Antal tanácsi dolgozó, Dvorecskó János rendőr zász­lós, Farkas János, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola alez­redese, Fridii Jenőné, a köny­vesbolt vezetője, Galamb Jó• zsefné, a Teátrum szervezője, Garas Dezső színművész, Hol­ló Walter, a Teátrum szerve­zési vezetője, Hoschek László, a Pest megyei Sakkszövetség elnöke, a József Attila Műve­lődési Központ ifjúsági klub­jának kollektívája, dr. Ikvay Nándor, a Pest megyei Mú­zeumok Igazgatóságának ve­zetője, Kertész Péter újságíró, Markó Sándor, a képzőművész szakkör vezetője, Mossóczy Vilmos, a BM országos tűzol­tó-parancsnoksága zenekará­nak karnagya, Mucsi András művészettörténész, Müller László, a kocsigyár igazgató­ja, dr. Pásztor Lászlóné, a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője, Pávich Mik­lós tanácsi dolgozó, Pistyur Jánosné, a szentendrei ide­genforgalmi kirendeltség ve­zetője, Róna László, a Teát­rum gazdasági igazgatója, Schandl Zsuzsa tanácsi dol­gozó, Tompach Jakab tanácsi dolgozó, Vitovszki János rend­őr főhadnagy és Zsámbékí Gábor, a Teátrum igazgatója. Az emlékérmek átadása után Gerencsér Ferenc és Sza- lay József cimbalomművészek adtak nagy sikerű koncertet TV-FIGYELŐ legendák. Greta Garbo visszatért. A művészi karrier­je csúcsán is kissé titokzatos, aktív szereplésének megszűnte óta pedig még sejtelmesebb sztár újra látható, méghozzá a legnagyobb mozi, a televízió több milliós nézőközönsége te­kintheti meg hétről hétre ré­gi, híres, már-már legendává magasztosult filmjeit. És itt álljunk meg egy pil­lanatra. A legendák sajátossá­ga, hogy valódi, vagy valódi maggal rendelkező eseménye­ket, tényeket emelnek a me­sék, a csodák, a misztikumok szférájába. Valami efféle tör­tént Garbóval és filmjeivel is. A nyúrga, fiús alkatú, hűvös és_ kissé mindig szenvedő lel­kű svéd sztár valóban újat ho­zott a filmdiva, a korábban főként a dús asszonyiságra, a lányos naivitásra vagy a fér­fivért szívó vampra tipizált filmszínésznő szerepkörében. Alkatilag is, de főként játék­stílusát illetően valósággal forradalmat csinált, gyökeres változást jelentett. Elsősorban egy korábbi, jóformán mindig szerep- és alkati sémákban gondolkozó, még a századfor­duló színésznő-ideáljából ki­fejlesztett filmszínésznői stí­lussal szemben. Csakhogy ami 1934-ben meglepően új volt, az ma, negyven évvel később már nem feltétlenül az. A Garbó- filmek egyébként sem túlsá­gosan hosszú sorából alig egy- kettő elviselhető. S ebben ta­lán nem is csak Garbo szen­velgő, állandó lelki válságok­ban kínlódó, hideg és agyon­fegyelmezett játéka az elsőd­leges ok. Elvégre ő a rende­zők teremtménye volt, s azt játszotta, amit számára mint új stílust kitaláltak. Csakhogy éppen ezek a rendezők voltak többnyire átlagos, vagy azon aluli mesteremberek. A tele­vízió Garbo-sorozatának leg­utóbbi filmje, a Színes fátyol, különösen csüggesztő volt eb­ből a szempontból. Richard Boleslawski a legkitaposottabb hollywoodi ösvényeken vezet­te a filmet, érzelgős, a jelle­Befejeződött Veszprémben a balatoni nyári egyetem Veszprémben befejeződött a balatoni nyári egyetem. Az európai országokból érkezett 170 vendéget hétfőn búcsúz­tatták a TIT Veszprém me­gyei szervezetének és a nyá­ri egyetem igazgatóságának képviselői. A hallgatók többsége úgy búcsúzott, hogy jövőre, vagy a következő években ismét visszatér. meknek éppen csak a körvo­nalait felrajzoló, sémákkal dolgozó stílus ez, helyenként a giccs határát súrolva. Som- merset Maugham regénye, melyből a film készült, leg­alább motiválja a szereplők cselekedeteit, jellemét. Ebből itt már csak a csontváz ma­radt. Rossz film, s nem jó ben­ne Garbo sem, még a saját színvonalán sem. Többnyire csak azt teheti, hogy szép. Ez azonban nála fizikai és nem művészi adottság. Talán nem ártana, ha az éjszakai előadá­sokat bevezető, néha kifogá­solt, de mindenképpen hasznos ismertetőket éppen az ilyen filmek előtt nem hagynák el. így esetleg sok nézőnek az a benyomása támadhat, hogy ezek a Garbó-filmek a film- történet csúcsai. Holott erről szó sincs. Kellér-kabare. Ha szerkesz­tésével, forgatókönyvével nem is, a bemutatott kabarétréfák­kal és konferansziékkal jól szórakoztatott a Különleges Színészmúzeum második adá­sa. Kicsit sajnáljuk, hogy Kel­lér má már nem aktív — egyéni stílusa, remekül kidol­gozott poénjai, közéleti érdek­lődése és kritikai szelleme hi­ányzik a Nagymező és Révay utca tájáról. Régi számai úgy­szólván kivétel nélkül frissek ma is, talán azért, mert Kel­lér, bár mindig napi témákból indult ki, sosem elégedett meg a napi érvényességű gondola­tokkal, mondanivalókkal, ha­nem a humor egy mélyebb, magvasabb válfajában alko­tott. A Hét. Ezúttal ismét jó formában volt a televízió kül- és belpolitikai magazinja. Há­rom riportját külön is érde­mes kiemelni. Az egyik az athéni (!) televízió stúdiójából jelentkező két újságíró, Várnai Péter és Kereszty András ki­tűnő összefoglalója a görög eseményekről. A másik Polgár Dénes portugáliai interjúfüzé­re. Mintha a szerdai külpoliti­kai Fórum egyenes folytatásai lettek volna ezek a friss, okos és remekül informáló riportok. A harmadik egy baranyai kis­községben történt visszaélése­ket leleplező egyszerű trakto­ros szomorú kálváriáját mondta el. Ez a riport mintha visszaigazolta volna Urban Ernő nemrég látott Irotí mu­laszt című tévéjátékénak igaz­ságát: ma is vannak még kis­királyok, bürokraták, ma sem mindig veszélytelen a közér­dekű bejelentést tevő ember sorsa. T. L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom