Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
:'£" if'gs v/Tiifi tm 1974. JÚLIUS 28., VASÁRNAP Őzhívás Elérkezett az őzhívás ideje. Megkezdődött az őzbakvadá- Bzat az Alföldön. Az utóbbi években e vidéken túlzottan elszaporodott az őzáilomány. ezért több mint félezer bak kilövését tervezik a nász ideijén. Ezt az alkalmat használják fel a vadászok arra is. hogy a továbbtenyésztésre alkalmatlan bakokat kilőjék. Ilyenkor ugyanis hívásra puska elé sétál a hím. A vadászok a suták vészsírását, vagy ebben az időben magára hagyott gidák siránkozását utánozva csalogatják gyűrűbe az őzbakokat. A ravasz meghúzása előtt azonban elbírálják a vadat, s csak a golyóérett, vagy a selejtállatokat terítik le. Az idén külföldi vadászokat is várnak őzbak- kilövésre. ÖTVENÉVES A GÖDI FESZEK Az erdei telep hagyományai A Duna melletti, szigetmonostori erdei telep az illegalitásban dolgozók egykori összejöveteli helye volt. A húszas években létesített üdülőtábor fenntartója a KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesülete. Elnöksége legutóbbi ülésén foglalkozott a telep feladataival és készülő szabályzatával. Irányelvként fogadta el, hogy az erdei telepnek az egyesületi tagok aktív pihenését, sportolását és kulturálódá- sát kell szolgálnia. Az egyesület fiatalsága érezze saját otthonának, ismerje meg annak természetbarát-munkásmozgalmi múltját, nevelődjék annak szellemében. A telepen hagyománya van az erdei sportbajnokságoknak. Az egyesület elnöksége az idén öt sportágban hirdetett versenyt. A „Telepi Kupát” az a csoport nyeri el, amelynek tagjai összesítve a legtöbb pontot érik el. Júliusban és augusztusban bonyolítják le a sakk-, az asztalitenisz- és a tollaslabdaversenyek mellett a diavetítéses elméleti versenyt, míg a tájékozódási versenyt szeptemberben a budai hegységben rendezik meg. „Szocialista alkotásaink — ismeretlen túraterületek” címmel az egyesület új túrasorozatot indított, amelynek első túráját a Zempléni-hegységbe vezették. Az elnökség felhívta a tagság figyelmét az „ötvenéves a Gödi Fészek” augusztus 4-i emlékünnepségére, valamint megrendezendő kultúr- és sportvetélkedőkre. BARATSAG A Zoltán hajón kezdődött Brigád a DHV-ból és a csehszlovák szerelők — Vasárnap ráérsz? — Várj, előbb megnézem a szabadidő-programot — Máriái József, más néven „kajakos”, elkéri a brgiádnapló krónikásától a kimutatást, aztán visszamegy a műhely ajtajában várakozó, olajos arcú fiúhoz. ■ — Rendben van, szombatra osztottak be. Akkor találkozunk reggel nyolckor a csónakház előtt. Az ablak alatt munkapa- iöok sora, a világos teremben legalább nyolc lakatos foglalatoskodik: satúba szorítják az alkatrészeket, majd reszelik, ütik, fúrják. A szerszámok érdes hangja összevegyül a tőmondatos párbeszéddel, az erős, mélyről jövő nevetésekkel. Ez tehát a Dunamenti Hőerőmű Vállalat turbina-tmk- sainak rezidenciája, ahol csak épp addig tartózkodnak, míg igazítják, illeszthetővé teszik azt a bizonyos lkatrészt, amelyet a segédberendezésekre. a szivattyúra helyeznek vissza. Munkaterületük az egész üzem, jelenleg a hét blokk karbantartásán kívül a nagyberuházás II. szakaszának egyes berendezéseit is szerelik, együtt a csehszlovák szakmunkásokkal. Egyesült erővel Az itt dolgozó 22 tagú Komarov komplex szocialista brigáddal először egy áprilisi értekezleten találkoztam, amikor a XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére munkafelajánlást tettek. Kúrán Ferenc, a brigád vezetője bejelentette, hogy egyesülnek a Kossuth és a II. Rákóczi Ferenc szocialista brigáddal, céljuk, hogy ütőképesebb kollektívát hozzanak létre. A Komarov név alatt így három nagyszerű gárda egyesítette erejét. — Azóta sokkal többre vagyunk képesek, eredményeinkből is láthatja — Kúrán Ferenc szétnyitja a brigádnaplót, mutatja a bejegyzett teljesítményeket: — A kettes blokk turbinaüzemei berendezéseinek nagyjavítását 24 napra tervezték. Mi vállaltuk, hogy 19 nap alatt üzemképesen átadjuk. Tizenöt nap lett belőle. Az országos energiarendszerben ez 4320 megawattórát jelent. Azzal, hogy a javítási idő kilenc .nappal lerövidült, ennyivel többet termelhetett a kettes blokk. Az ötös blokk karbantartását, amelyen most dolgoznak, szintén hat nappal a határidő előtt akarják befejezni. Vendégként a kazángyárban A munkapadhoz támaszkodva beszélgetünk. Néhány szóra megállnak mellettünk a többiek is: Mogyoróssi Károly, a brigád politikai megbízottja, Bilik István gazdasági felelős. Ők a „beolvasztott” brigádok vezetői voltak. Erős Imre főművezető, pat- ronálójuk, nem. állja meg, hogy ne dicsérje az Iparág kiváló brigádja címet is viselő gárdát. — A Dunamenti II. beruházás szerelési munkáinál az év első felében — a tavalyihoz viszonyítva —, megkétszerezték teljesítményüket: összesen 4457 órát dolgozott a brigád. — És még azt is tegye hozzá főnök, hogy ez idő alatt kitűnő barátokra találtunk. Megismerkedtünk a csehszlovák kazánszerelőkkel. Meghívtuk őket egy este a Zoltán hajára, a vízen horgonyzó művelődési házunkba. Együtt vacsorázott a két brigád, s nótaszó mellett rájöttünk, hogy nem is olyan nehéz nyelv, a cseh, meg a magyar, csak egy kis itóka kell hozzá. Üj barátaink a múlt hónapban háromnapos körútra vitték el a Komarov brigádot, mind a huszonkettőnket meghívták — újságolja a brigádvezető. Frissek még az élmények. Tlmácsban, a kazángyárban jártak, a helyszínen tanulmányozhatták az új berendezések gyártási technológiáját. a szerelési fogásokat. — Náluk sokkal jobban gépesített a lakatosmunka. Már itthon is észrevettük, amikor figyeltük, hogyan, mivel dolgoznak, Érdekes szerszámot használnak például a csővégek bedolgozásához. Megkaptuk a rajzát, s mi is elkészítettük. Remek! Villamos meghajtású, s a helyszíni munkánál is használható, nemcsak a műhelyben — mondja Mogyoróssi Károly. Nem pár hónapra Megmutatják a Pohronie napilapot, melyet Léván vettek. Az újságban kis tudósítás jelent meg a DHV Komarov brigádjának és a tlmácsi Kazángyár dolgozóinak találkozójáról. — A három nap alatt bejártuk Pozsonyt, felvittek bennünket a Tátrába is. Vendéglátóink kitettek magukért. Kedvességüket egy héttel ezelőtt viszonoztuk, balatoni kirándulással. A barátság nem pár hónapra szól: továbbra is segítjük egymást, s néha munka után szívesen megiszunk pár pohár sört a két brigád egészségére. A sarokban lévő nyitott szekrényből — melyet kineveztek a műhely presszókomputerének — sistergő hang tör elő. — Persze, a kávé! — kapnak észbe. Míg a feketét poharakba töltik, körülnézek. Van itt minden: serlegek, bogrács, csoportképek... — Kirándulásokon magunk főzünk. Munkásgyomornak legalább két menü kell, ha vendéglőbe megyünk. Így olcsóbb. Havonta 20 fojfntut/ m i n*tCfi- ki bedob a bíl^áhkSsázStia. .. Balatonra, a Dunakanyarba járunk, csónaktúrákat szervezünk. Visszük az asszonyokat, meg a gyerekeket Üdültünk már az NDK-ban is — számol be a brigádvezető. Nincs köztük kihúzó. A közösség dönt munkában, tanulásban, szórakozásiban. . A kollektíva két brigádtagot ősszel beírat az általános 7—8. osztályába. Sportolnak. A Komarov brigádból két csapat nevezett be a vállalati kispályás labdarúgó-bajnokságba. Augusztus másodikán dől el, kié lesz a kupa. Eddig a legjobb a helyezésük. Kitűnő céllövők. Az MHSZ házi versenyén a csehszlovákokkal is összemérték ügyességüket Szabad idő térképen Kellemes órát töltöttem a brigád táreaságábán, s mielőtt búcsút vettem volna, Madai Józseftől, a kajakostól megkérdeztem: — Egész idő alatt furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Mondja már meg nekem, mi az a szabadidő-program? — Brigádunk újítása: feltérképeztük, hogy a nap 24 órájában munkaidőn túl kit, mikor lehet beosztani társadalmi munkára. Annyi óvoda, iskola keres fel bennünket, hogy másképp már nem győzzük a kéréseket teljesíteni, a hintákat, kerítéseket, játékszereket elkészíteni. Bevált módszer, ajánljuk mindazoknak, akik nem tudnak gazdálkodni az idejükkel. Horváth Anita Ítéletig ártatlan a bűnös is Beszélgetés az új büntstőeljárás-jogl törvényről ár. Major Miklós Pest megyei főügyésszel Több mint fél éve lépett hatályba az 1973. évi 1. számú törvény a büntetőeljárásról. Ismeretes, hogy az új törvény egyszerűsíti, gyorsítja a munkát, s egyben eszköze a törvényesség megszilárdításának. Bár az elmúlt hónapokban többször találkoztunk ezzel kapcsolatos kérdésekkel, most mégis azt kérjük dr. Major Miklós megyei főügyésztől, frissítsük fel az eljárás lényegesebb ismérveit. Egyszerűbben, gyorsabban — Az új törvény szerint vétségi és büntetőeljárási szabályok keretei között dolgozunk. A vétségi, kisebb jelentőségű ügyekben a nyomozó mellőzheti például a tanú kihallgatását, csupán meghallgatni köteles őket, s elég, ha erről jelentést készít. Külön befejező határozatot sem kell hozni. A bíróságon sem szükséges háromtagú tanácsban eljárni, hanem csupán egy szakbíró is ítélhet tárgyaláson. Az egyszerűsítések eredménye, hogy a büntetőeljárások meggyorsultak, s rövidebb idő alatt fejeződnek be. Ennek eredménye, hogy a megye több járásában a vétségi ügyeknek több mint 90 százalékát 30 napon belül befejezik a bíróságok. Erre példa korábban nem volt. A törvényesség csorbíthatatlan — Vajon nem megy-e mindez a törvényesség rovására? — Határozott nemmel vála- ^^fto^y-'^ojábban a rendőrség» v<izeto»vel együtt valóban aggályoskodtunk, olyasmivel számoltunk, hogy a rendőri jelentések esetleges pontatlansága miatt több ügyben netalán pótnyomozást kell elrendelni, vagy a bíróság felmentő ítéleteinek száma szaporodik meg. Félév múltán, tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, felesleges volt a kétkedés. A vétségi eljárások során csupán száz közül egy-két aktát kellett visszaadni. Szintén az eredmények közé sorolom, hogy az esetek többségében helytálló a bűntett minősítése. Ezt mi szaknyelven száz százalékos vád- eredményességnek nevezzük. — T«bbs*ör említette ti törvényességet, mint fogalmat. Mit jelent ez a gyakorlatban az új törvény alapján? — A magyar büntetőeljárások történetében első ízben megfogalmazott ártatlanság vélelme az új törvény megjelenése előtt csak jogelv volt, most immár — törvény! Mit jelent ez? Kézenfekvő idézni a törvény első bekezdését: ,,Seriki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.” Ez valóban tartalmi kérdés. Korábban a megyében is előfordult, hogy a nyomozók megkeresték a munkáltatót, információt kértek a eljárás alá vont személyről, de sajnos egyben tájékoztatta is az ügyről. Aztán ezeket az embereket esetenként már bűnösként kezelték, esetleg levonták a hátrányos munkajogi következtetéseket is. Éppen ezért a nyomozóha- ! tóság az új törvény bevezetése óta, csak küion megkeresésre közöl adatokat, tényeket, és az utolsó mondat pedig rendszerint ez: „a büntetőjogi felelősséget majd a bíróság állapítja meg..Az ártatlanság vélelme tehát az egész büntetőeljárásban meghatározza a terhelt helyzetét. Ez az alapelv kötelezi az eljáró hatóságokat, hogy a terhelt bűnösségéről esetleg már kialakult szubjektív véleményüktől függetlenül — miként utaltam rá — az eljárást a törvényességnek megfelelően folytassák le. A védetem: kötelesség — Miként alakult a "védelem joga? — A hatóság hivatalból kirendel védőt akkor, ha a gyanúsítottnak nincs védője és a védelem kötelező. Védőt rendelhet ki akkor is, ha egyébként nem kötelező a védelem, de a hatóság eljáró tagja úgy ítéli meg, hogy a terheltnek szüksége van védelemre. A védő a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítésével egyúttal az eljáró hatóságnak is segítséget nyújt. Sajnos — tisztelet a kivételnek — több védő nem él még a törvényben biztosított e jogával, amely pedig egyben kötelessége is lenne. Többször tapasztaljuk, hogy a védelem csak a tárgyalásokon használja fel bizonyítékait, pedig már mondjuk ügyészi szakban is ugyanígy helyt adnak azoknak, mint a bíróságon. Annál is inkább, mivel a törvény alapvető kötelességgé teszi a tényállás alapos, hiánytalan felderítését, a terhelő és mentő, valamint a büntetőjogi felelősséget súlyosbító és enyhítő körülmények figyelembe vételét. Kiállta az élet próbáját — Hogyan és miben alkalmazzak legeredményesebben az új törvényt? Több olyan rendelkezést tartalmaz az új büntetőeljárásjogi törvény, amelyeket előzőleg legfőbb ügyészi, belügyminiszteri vagy igazságügy miniszteri utasítások szabályoztak, kiállták a gyakorlati élet próbáját, ezérj, a törvényhozó ezeket törvényerőre emelte. Mint különösen nagy visszatartó erejű részt, az elöállításos eljárást emelem ki. Vagyis a járásbírósági hatáskörbe tartozó olyan bűncselekmények miatt, amelyre a törvény ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést ír elő, a terhelt a bűncselekmény elkövetésétől számított hat napon belül bíróság elé állítható, amennyiben az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, és az elkövetőt tettenérték, vagy a bűntett elkövetését beismerte. Ez az eljárás nagyon jól bevált, s ebben az is szerepet játszik, hogy a törvény a korábbi három napot hat napra módosította. Van idő tehát a tárgyalás megfelelő előkészítésére. A közelmúltban megállapíthattuk, hogy a legtöbb bíróság elé állítást országosan a Pest megyei bűnüldöző szervek kezdeményezték és foganatosították. Gyakorlatilag, a például júniusban megvádolt személyek ügye 15 százalékban gyorsított eljárással került bíróság elé. Ezzel kapcsolatos tapasztalataink a lehető legjobbak, amit az is alátámaszt, hogy az elöállításos ügyek mintegy 95 százaléka első fokon jogerőre emelkedik. — Nem születnelt-c enyhébb Ítéletek az új törvény alapi ján? — Nem. Azonkívül az első esetben bíróság elé állított, kisebb jelentőségű bűncselekményt elkövetők — különösen a többszörösen visszaesők — cselekményének megítélése, büntetésben kifejezve ennyire éJes eltérést még soha nem jelzett, mint az eltelt hónapok ítélkezési gyakorlatában. Így például egy 1500—2000 forintos lopás vétsége miatt a bíróság adott' esetben az elkövető szociális, .és anyagi vij szonyával arányban álló 2—5 ezer forint pénzfőbüntetést szab ki. Ugyanilyen összegű lopás miatt viszont a többszörös visszaesőt két és fél, három évi fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtja. — Milyen a rendőrség, bíróság és ügyészség kapcsolata? — Kifogástalan és egymást segítő. Mindhárom szervet az vezérli, hogy az ügyeket a törvényességnek és az Elnöki Tanács jogpolitikai irányelveinek megfelelően zárjuk le — fejezte be nyilatkozatát dr. Major Miklós. Pless Zsuzsa Megtámadták, kirabolták A rendőrség elfogta a tetteseket Varga István 72 éves, Nagy- káta, Pap-tanyai lakos július 22-én feljelentést tett a Nagy- kátai Járási Rendőrkapitányságon, mert előző nap a délelőtti órákban betörtek a lakásába. A tettesek bezúzták az ablakot, bemásztak a szobába és a szekrényben talált pléhdobozból 2 ezer forintot kiemeltek. Varga István alighogy hazaért a rendőrségről, két zsebkendőből formált álarcot öltött férfi tört rá, kezükben kés villogott. — Add ide a pénzed, mert megölünk! — harsogták és a nyitott bicskát ráfogták az öregemberre, majd durván az ágyra lökték. Egyikük fojtogatni, verni kezdte az öreget, társa eközben a lakásban kutatott és Varga István za* Tekintse meg Ráckevén a GORKA GÉZA kétszeres Kossuth-díjas keramikusművész által tervezett kerámia dísztárgyak kamarakiállítását július 29-e és augusztus 10-e között! ____ Amfora Ajándékbolt AM FORA-OVERT Ráckeve, Kossuth L. u. 13. kójának zsebében talált is >3 ezer forintot. Távozás előtt baltával bezúzták az ablaküveget és az ajtót, teljesen feldúlták a lakást, az élelmiszert szétszórták, még az utcáról is tégladarabokat dobáltak visz- sza a szobába. Varga István magához tért és ismételten bejelentette a történteket a rendőrkapitányságon. A Nagykátai Járási Rendőrkapitányság elfogta és őrizetbe vette a tetteseket, B. T. és V. M. nagykátai lakosokat. Mindketten és mindkét bűncselekményt beismerték. Az eltulajdonított 5000 forintból 2500 forintot lefoglaltak náluk. Az eljárás megindult ellenük. P. Zs. A monori postahivatal a járás területére motorkerékpárvezetői jogosítvánnyal rendelkező FÉRFIDOLGOZÓKAI VESZ FEL kézbesítői munkakörbe. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Külszolgálati átalány. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a monori postahivatal vezetőjénél.