Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-27 / 174. szám
1974. JÚLIUS 27., SZOMBAT Vállalásuk: augusztus 10-re fekete lesz a tarló Magtárban a búza, vágják a rozsot Az üllői Kossuth Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben — megyénkben az elsők között — befejezték a hét közepén a búza betakarítását. A határban már csak az a 20 hektárnyi áll lábon, amelyből az őszi vetéshez szükséges vetőmagot csépelik ki, ha teljesen megérett, kiszáradt a szem. Zökkenőmentes álvé'el — Aratóbrigádunk öt SzK—! 4-es kombájnnal, három tehergépkocsival és ugyanennyi dupla pótkocsis MTZ traktorral dolgozik. Jól kihasználtuk a száraz napokat — tájékoztat Győri József, a szövetkezet elnöke. — 192 hektárnyi területünkről 112 vagon búzát takarítottunk be, ebből 75 vagonnyit vittünk a vecsési felvásárló telepen. A telepen saját gépeinkkel külön átvevővonalat létesítettünk, így zökkenőmentes volt az átvétel, bár az esős napok miatt egyébként sem kellett volna sorban állni. A búza aratását a legkorábban érő Kiszombori fajtával kezdtük, majd Be- zosztája, a Martonvásári 1-es, az Auróra és a Mironovszká- ja következett. Tavaly is szép átlagtermést értünk el, az idei hektáran- kénti 50 mázsa azonban ezt is meghaladja. A betakarítás üteme, szervezettsége is jó volt. — Nálunk is gondot okozott viszont az egyenetlen érés, a szemek nedvessége — teszi hozzá Cvikli Károly főagronó- mus. A búza aratásának félidején tartanánk most, ha nem működne a tavaly megépített szemestermény-szárí- tónk. Átadás előtt ugyanis mind a 75 vagon búzát szárítanunk kellett. A kalászok már nem hul- lámzanak, a szocialista brigádban dolgozó aratók azonban még nem pihennek. A kombájnok motollái a hét utolsó napjaiban jócskán „beleharaptak” a rozsföldek üstökébe. Jeges cola... Az üllői—vecsési határba délidőben érkezünk. A tsz büféskocsija már a távolban imbdlyog a homokos dűlőúton. Az ebédnek éppen vége; párás üvegekből isszák a Colát az aratók, amely az imént még a büféskocsi jegesládájában hűsölt. Levest nem ettek, mert az nem jó, ha kihűl. A disznótorosból viszont másfél adag jár, no, meg repeta is van. — Csak addig áll a gép, amíg eszünk — mondja Gön- döcs Tamás növénytermesztési ágazatvezető. Szocialista brigádunk vállalta — a kongresszusi munkaversenyben —, hogy 18 munkanap alatt valamennyi kalászost learatja, összesen 513 hektárnyi területről. Megígértük, hogy augusztus 10-re fekete lesz a tarló. Vagyis végzünk a szalmabetakarítással, a tarlóhántással is. A 232 hektár rozsot — ha nem lesz eső — hat nap alatt levágjuk. A szőkesörényű rozstábla szélében közben már ismét zúgnak a gépek motorjai, pörögnek a motollák. Egyelőre az ötből csak két kombájn vágja a rendet, utánuk dohognak a traktorok a szalmabálázó gépekkel. Mire egyet fordulnak, már bálahegy magas- lik a vontatókon. Nehéz a homokos terep, a szemszállítóknak nincs köny- nyű dolga. Az egyik traktor leragad. A homokban egyre mélyebbre ássa be magát a pörgő kerék, a két szemmel teli pótkocsi nem mozdul. Segítség érkezik, de a vontatókötél is elszakad. Fazekas István lekapcsolja az egyik pótkocsit. Így már könnyebb. — A búzánál nem volt probléma, de ez a rozstábla nagyon homokos — magyarázza. Igaz, a legrosszabb terepen kezdtük. Huszonöt éves, ötödik aratása ez a mostani. Üllői lányt vett feleségül, házat épített, különben a szállítóágazatban, máskor markológépen dolgozik. Mint mondja, megbecsülik a munkáját és anyagilag is megtalálja a számítását a tsz-ben. Erős Miklós kombájnos a gép oldalán a kipattant összekötő láncszemet szereli visz- sza. Kisebb hibák előfordulnak. — Nagyobb baj ennél, hogy az eső jól meghizlalta a táblában elszaporodott keserűfüvet, gyomot. Lassabb a munka, s a gépnek sem használ a kenődő, nedves zöldnövény. S mégcsak nem is szidhatok senkit, mert a vegyszeres gyomirtást is én végeztem itt — mondja nevetve. Abban nem is volt hiba, ezek már később jöttek elő az esőzésre. Dávid János láncot cserél a gépén. Sietős mozdulatokkal hajtja a csavart a villáskulcscsal. Vecsés. felől megint szürke felhők közelednek. Műszak után A gépműhely 20 fős komplex tmk-brigádjában minden szakma képviselve van, a szíjgyártótól az esztergályosig. Az ő munkájuk nélkül baj lenne a földeken. Bírta István, az itt dolgozó szocialista brigád és egyben a gépműhely vezetője, a gyakoribb hibákat sorolja: motollatörés, magfelszállító-csa- torna hiba, tengelykapcsolóbetét csere. — Komolyabb hiba ritkán fordul elő. Délután négyig tart a munkaidőnk, de este 8—9 óráig ügyeletet tartunk. Eddig mindennap volt munka műszak után, de reggel ismét minden gép munkába állhatott. Gondot okoz, hogy tengelykapcsoló- és konzolcsiga- alkatrészeket nem tudunk beszerezni, azért eddig sikerült megjavítani minden gépet. Valamilyen megoldást mindig találtunk. A kongresszusi munkaverseny sikeréhez, az aratók vállalásainak teljesítéséhez nagymértékben hozzájárul ennek a lelkes, nagy szakmai tudású szerelőgárdának valóban szocialista közösséghez méltó munkája. Az a munka, amely a műszak után sem ér véget. Kovács György Attila Új iparljSazoIványokat fsak a rendeletben előírt helyekre és szakmákban adnak ki A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma a magánkereskedelemről Pest megyében az év második negyedének végén több mint 9 ezer kisiparos dolgozott. Sokan az építőiparban és a fémtömegcikk-gyártásban. Személyi szolgáltatást Pest megyében mintegy hétezren végeznek, ezek között az országos aránynak megfelelően találhatók olyanok, akik termékeiket árusítják is. Az áruértékesítési előírásokat a kisiparosok többsége megtartja. A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma megtárgyalta a magánkereskedelem tevékenységét szabályozó, 1968-ban megjelent kormányhatározat és miniszteri rendelet végrehajtását. A tanácsok 1968 óta összesen ötezer működési engedélyt adtak ki, a magánkereskedők létszámának tényleges növekedése azonban országosan alig haladta meg a kétezret. A jelenleg működő 10 822 kereskedő — részesedésük a kiskereskedelmi áruforgalomból mindössze egy százalék — közül 3108 falun, 3913 vidéki városokban, 3801 pedig Budapesten tevékenykedik. Pest megyében a tavalyi december végi összesítés szerint 739 magánkiskereskedő van. Legtöbb közülük az országos aránynak megfelelően zöldség- és gyümölcskereskedő. Az iparigazolványok kiadását ellenőrizve a minisztérium nem tartja túlzottnak a kereskedői létszám alakulását, sőt egyes szakmákban — például a zöldség-gyümölcs- ltereskedés, vegyeskereskedés, kifőzde, kávémérés, tejivó stb. — még több üzletre lenne szükség, főleg az ellátatlan területeken. Ezzel szemben például a divatáru-szakmában már több iparigazolvány kiadása nem kívánatos. Az aránytalan fejlődés egyik oka, hogy a tanácsok a magánkereskedésre jelentkezőket nem a legindokoltabb helyekre és szakmákra irányították. A minisztérium fel is hívta a tanácsok figyelmét, hogy a rendelkezések értelmében szorgalmazzák, segítsék elő az üdülő- és kirándulóhelyeken, az új lakótelepeken, s a hiányos ellátottságú területeken a legfontosabb szakmákban az üzletek számának növelését. Foglalkozott a kollégium a magánkisiparosok kereskedelmi tevékenységével is. Magyar egyházi vezetők a Szovjetunióban Pimen Patriarchának, az orosz ortodox egyház vezetőjének meghívására július 23. és 26. között Moszkvában tanácskozást tartottak a szocialista országok egyházainak képviselői. A magyar egyházi delegációt dr. Bartha Tibor református püspök, a magyar- országi ökumenikus tanács elnöke vezette. A részvevők megvitatták az európai biztonság, a Közel- Kelet, a harmadik világ, a környezetvédelem és az emberi jogok aktuális kérdéseit. A magyar delegáció búcsúztatásán és fogadásán megjelent Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Jelen volt a Szovjetunió budapesti nagykövetségének képviselője is. A hidegháborútól a békés egymás mellett élés felé Leonyid Brezsnyev: Az S2KP és a szovjet állam külpolitikája A KÜLPOLITIKA, A DIPLOMÁCIA IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS fokozódása napjaink hazai szellemi életének egyik figyelemre méltó vonása. Elválaszthatatlan ez népünk táguló látókörétől, mélyülő internacionalizmusától, a hazai és nemzetközi események kölcsönhatásainak mélyebb felismeréséről. Ez az egyik oka annak a nagy érdeklődésnek, amely Leonyid Brezsnyev új könyvét fogadta. Ez a könyv gyűjteményes kötet, amely az SZKP KB főtitkárának 1964—1973. közötti időszakban külpolitikai kérdésekről írt cikkeit, s az ebben a periódusban e témáról elhangzott beszédeit tartalmazza. Kivételesen fontos időszak ez, hiszen ekkor ment végbe a történelmi jelentőségű fordulat a hidegháborútól, s a különösen kiélezett politikai feszültségtől a békés egymás mellett élés felé. A kötet szerzőjének nevét és tevékenységét jól ismeri minden politika iránt érdeklődő ember. Közismert az a sokoldalú és céltudatos külpolitikai tevékenység, amelyet az SZKP Központi Bizottsága megbízásából folytat. A sajtó és a rádió napi híradásai azonban szükségképpen csak részben tudják érzékeltetni azt a feszített diplomáciai aktivitást, amelynek csupán egy részét jelentik a csúcstalálkozók a tőkés világ vezető államférfiaival. A kötet érdeme, hogy folyamatában mutatja meg, amit részleteiben ismertünk és sommázva tárja elénk ezt a roppant lényeges és hallatlanul felelősségteljes feladatot, amelyet a külpolitika formálása és képviselete jelent. A BESZÉDEKET ÉS CIKKEKET tartalmazó gyűjteményes kötet egyik alapgondolata, hogy napjaink diplomáciai eseményeiben növekvő, mindinkább meghatározó szerepet töltenek be a szocialista közösség országai, kétféle értelemben is: egyrészt összehangolt diplomáciai tevékenységükkel, másrészt pedig a szocialista építés sikereivel, eredményeikkel. Éppen ezért az SZKP a testvérországokkal való barátság és együttműködés fejlesztését a párt egész tevékenysége szerves részének tekinti. Ehhez tartozik az a gondolat is, hogy — mint ezt 1973 novemberében hangsúlyozta — még igen komoly tartalékai vannak a szocialista országok közötti együttműködés fejlesztésének, politikailag, gazdasági és ideológiai téren is. „Az egyes szocialista országok védelmének érdekei, gazdaságuk, tudományuk és kultúrájuk fejlesztésének érdekei megkövetelik a legszélesebb körű együttműködést a testvérországok között, sokrétű kapcsolataik fejlesztését, az igazi internacionalizmust.” — hangsúlyozza Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára elsősorban a Szovjetunió, a szocialista testvérországok közös fellépése eredményének tartja azt, hogy a béke esélyei napjainkban jobbak, mint korábban-bármikor. Azok a változások, amelyek egyrészről a Szovjetunió, másrészről az Egyesült Államok, az NSZK, Franciaország viszonyában végbementek, igen nagy mértékben erősítették a békés egymás mellett élés pozícióit, elszigetelték a hidegháború szélsőséges híveit. Ezek a pozitív változások olyan céltudatos szocialista diplomácia eredményeként jelennek meg a kötet lapjain, amely tudományos alapokon nyugszik, s a legmesszebbmenőkig figyelembe veszi a nemzetközi helyzet bonyolultságát és számol az objektív folyamatokkal. Többször is hangoztatja: valóban olyan folyamatokról van szó, amelyeknek alapjául a társadalmi fejlődés egész menete szolgál. A burzsoá államférfiak tehát nem csupán személyes adottságaiknál fogva válnak partnerekké az enyhülés, s a békés egymás mellett élés előmozdításában — noha a személyes adottságokat, s az egyéni meggyőződést nem lehet lebecsülni —, hanem azért, mert a történelem valós törvényszerűségei mintegy megszabják pályájukat, behatárolják lehetőségeiket. Amiből természetesen következik, hogy a személyi változások a vezető tőkés országokban nem járnak szükségszerűen a politikai vonal „váltásával” is. A KÖZÖS FELLÉPÉS EGY MÄSIK NAGY EREDMÉNYE, amint Leonyid Brezsnyev hangoztatja, hogy meggyorsul az imperializmus gyarmati rendszerének felbomlása, s a felszabaduló népek, a „harmadik világ” országai segítő kézre találnak. Meggyőző erővel •bizonyítja, hogy azoknak a népeknek vannak különösen kedvező esélyeik a szabadságharc sikerére, a politikai, gazdasági függetlenség elérésére, amelyek a Szovjetunióval, a szocialista közösség országaival együtt haladnak. Olyan-' alapigazság ez, amely minden földrajzi térségre érvényes és újra beigazolódott, már a legutóbbi, a kötet lezárása utáni időszakban is. Jóleső érzéssel olvashatjuk e könyvben az SZKP KB főtitkárának magyar földön elhangzott szavait, a két nép barátságának történelmi gyökereiről, s mai erejéről. Valóban a barát, a másik népet értő internacionalista politikus szavai ezek. Igazak voltak és mélységesen igazak maradnak azok a mondatok, amelyeket a csepeli munkások előtt mondott: „Ha összehasonlítjuk a tegnapot a mával, jobban fel tudjuk mérni, milyen nagy történelmi utat tett meg az önök országa, hogyan mélyült a szovjet—magyar barátság. Mind szorosabbá válik a szocialista országok politikai együttműködése. Minden fenntartás nélkül állíthatjuk, hogy a nemzetközi küzdőtéren gyakorlatilag nincs egyetlen olyan nagyobb horderejű esemény sem, amellyel kapcsolatban nem volna egységes a fellépésünk." Az SZKP KB főtitkárának könyve gondolatokban gazdag, gondolatokat és reflexiókat ébresztő, előremutató, s épp ezért optimista olvasmány korunk fordulatairól és sorskérdéseiről. Vajda Péter F élig tréfásan, félig komolyan panaszkodik az Egyesült Izzó váci gyára üzemi pártbizottságának egyik tagja. Társai elhalmozzák ötletekkel, észrevételekkel, miről beszéljen, mit tegyen szóvá, akár a pártbizottság ülésén, akár másutt, mint a pártbizottság tagja. Baj ez? Ez még nem. Az azonban már igen, hogy a társak ezzel befejezettnek tekintik üzemen belüli közéleti szereplésüket. Elhárítják a biztatást, hogy ezt vagy azt mondják el maguk. „Azért van a képviselőnk” — felelik rá. Ebben a gyárban nemcsak a pártbizottság, hanem az üzemi szakszervezeti tanács tagjainak többsége is munkás, azaz a fizikai dolgozók képviseleti demokráciájával, ami a számszerűséget illeti, nincs különösebb hiba. Ott vannak a testületekben a társak adta bizalommal felvértezve a munkások képviselői, csak az a kérdés: elegendő-e ez az igazi, gyökereit mélyre eresztő, lombját dúsra növelő üzemi demokráciához? Nem elég! Az üzemi, a munkahelyi demokrácia nem egyenlő a képviseleti demokratizmussal, a testületek egységes összetételével, ahogyan hallottam a szellemes megfogalmazást, a „kiválasztottak okosságával”. Az ösztönösen létrejött igények hatására alakultak ki különböző, a dolgozókkal közvetlen tanácskozást lehetővé tevő formák. A munkásgyűlés például — melyet a megyén belül több nagyüzemben sikerrel alkalmaznak —, azután a törzsgárda-tanácskozás. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk például a Nagykőrösi Konzervgyár esztendőnként kétszer megrendezett összevont termelési tanácskozásának — valójában munkásgyűlésének —, a Mechanikai Művek hasonló rendezvényének értékét, szerepét, ezeken túl még jó néhány lépcsőfokot láthatunk, s ezek valóban szükségszerűek. S zükségszerűek e lépcsőfokok, de ahogyan az említett két üzemben azok, másutt — a hasonlatnál maradva — még csak faragatlan kőként vannak jelen. Azaz még nem lépcsőfokok, még nem vezetnek sehová. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának tapasztalatai szerint a gyárak, vállalatok, az állami mezőgazdasági üzemek tetemes részében tartja magát az a felfogás, hogy a képviseleti demokrácia, ha jól működik, szinte feleslegessé teszi a további erőfeszítéseket. Az az érv, hogy az emberek egy része nem is tart igényt a demokratizmus közvetlen formáira, nem kíván élni a fölkínált lehetőségekkel. Ebben van igazság. Ám figyeljük csak meg alaposabban a fogalmazást: az emberek egy része. És a másik rész? Az is rekesz- tődjék ki jogai gyakorlásából csupán azért, mert munkatársaik csoportja még nem érzi magáénak a közös teendőket? Ki képes arra, hogy eldöntse, a két rész közül melyik a nagyobb, a súlyosabb, a létszámban, munkabeli szerepkörben első- rendűbb? Nincs semmiféle megbízható osztályozás erre, s nem is lehet. Minden közösség örökösen változó szervezet, hatnak benne ellentétes erők, de nem lehet vitás: az uralkodó irányzat a közösséggé kovácso- lódás. Ha így fogjuk fel a teendőket — s másként felfogni hiba lenne —, akkor kiderül: fejleszteni szükséges a képviseleti demokrácia formáit, testületi tevékenységét, de erősíteni kell a közvetlen demokratizmust is az üzemekben, a munkahelyeken. M egállja-e helyét az a nézet, hogy — úgy általában — közömbösek az emberek? A Magyar Selyemipari Vállalat váci szövőgyárában többek között azt a fiatalasszonyt is megkérdeztem erről, aki a városi tanácsban visel tisztséget. Azt felelte, hogy vannak közömbös emberek, akikről „lepattan minden”, ám nagy többségük csak látszatra ilyen. Valójában még nem sikerült megtalálni azt a nyelvet, azt a kérdéskört, mely fölkeltené érdeklődésüket. Közéleti aktivitásuk nevelés hatására születhet meg. Ki, mi más adhatná meg ezt a nevelést, mint az üzemi közösség, az üzemi légkör? Igen, a gyár, a vállalat, azaz a munkahely a közéleti tevékenység iskolája; első osztálytól a diplomáig. Mégpedig a legfőbb iskola, hiszen honnét kerülnek ki a városi párt- bizottságok, a tanácsok tagjai, a járási pártbizottságok, a különböző tömegszervezetek aktivistái ? Nagy többségükben az üzemekben, a vállalatoknál dolgozók közül! Tartható akkor az az álláspont, hogy elég a képviseleti demokrácia? Hiszen ezzel azt vallanánk, hogy légy csak kiskorú a munkahelyeden, ám nagykorú lehetsz a lakóhelyen! Ilyesfajta kettősség papírra írva tarthatatlannak lászik, a gyakorlatban azonban sűrűn találkozhatunk vele. Nem okvetlen azért, mert a vezetők rosszak, féltik pozíciójukat, takargatni akarják a mulasztásokat. Hanem sok esetben azért, mert nem ismerik fel a képviseleti demokrácia korlátáit, s azt, hogy e korlátokon túl éppen a közvetlen demokratizmusban rejlő források lelhetők meg. E források, ha csak néhány nyílik meg, nem sokat lendítenek a mindennapokon. Ám ha valamennyi, akkor a források erős sodrú folyammá egyesülnek. Mészáros Ottó J
