Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-23 / 170. szám

1974. JÚLIUS 23., KEDD íVorrt •Sßf W XrfÚWfíMI} Két év alatt négymilliós társadalmi munka Együttműködési szerződések Szigelszcntmárton fejlesztéséért Pásztor Jenő tanácselnök a Szigetszentmártoni Községi Tanács előtt beszámolt külön­böző társadalmi szervek, to­vábbá intézmények, vállala­tok, szövetkezetek és a ta­nács között a község érde­kében létrejött együttműkö­dési megállapodásokról. Elsőnek a Hazafias Nép­front bizottságával kö­töttek ilyen szerződést, amelynek alapján a bizottság vállalta, hogy kezdeménye­zője, szervezője és irányítója lesz minden, a községet érintő nagyobb feladat megvalósí­tásának. így azután a köz­ségi víztársulat rövid idő alatt zökkenésmentesen nem­csak megalakult, hanem ha­marosan a vízmű meg is épült. Ezenkívül a Hazafias Népfront részt vállalt min­den egyéb társadalmi össze­fogással megtervezett munká­ból. Szervező tevékenységé­nek köszönhető, hogy Szi- getszentmárton 1972-ben má­sodik, múlt esztendőben pe­dig első helyezést ért el a községek megyei szépítési és fejlesztési versenyében. A dí­jak két év alatt 260 ezer fo­rintot tettek ki, megközelí­tően annyit, amennyi a községfejlesz- tési alap négyévi bevé­tele. Műszeripari vállalat keres 200-300 fős, betanított női munkaerő foglalkoztatására alkalmas üzemi telephelyet Az ajánlatokat „Műszergyártás 1975." jeligére, a kiadóba kérjük. A két díj segítette hozzá a községet ahhoz, hogy az óvodát megfelelően bővíthet­te és ezáltal ebben az évben valamennyi jelentkező kis­gyerek számára helyet bizto­síthatott abban. Az ÁFÉSZ-szel kötött szer­ződéssel megvalósult az ABC- áruház építése. A jó együtt­működés példáját mutatja a helyi KISZ-bizottsággal való kapcsolat is. A fiatalok vál­lalták a művelődési otthon parkjának rendbehozatalát és rendszeres gondozását. A sportkör a pálya felújítá­sát, az önkéntes tűzoltótestü­let új klubhelyiség építését vállalta a tanáccsal kötött együttműködési szerződésben. A Pestvidéki Gépgyár a köz­ségi tanácsháza központi olaj­tüzelésének tervdokumentá­cióját készítette el társadal­mi munkában, a Csepel Au­tó pedig a községi szabad strand berendezését. A fő­városi Arany János Gimná­ziummal kötött megállapodás segítségével jött létre és fej­lődött tovább a helybeli ál­talános iskola és a gimná­zium közös vízi-úttörőtábora. Ezek azonban csak a tár­sadalmi együttműködés se­gítségével létesült nagyobb beruházások. Kívülük még egyéb munkálatok is elké­szültek. Két esztendő alatt négy­millió forintot közelít meg az elvégzett társadalmi munka értéke. A jövőt illetően a tanács a meglevőkön kívül további együttműködési megállapodá­sokat is tervez. Például a lakosság zöldségellátásának biztosítására a szigetcsépi Le­nin Tsz-szel. Új iskolára van szükség Szigetszentmárton­ban. Társadalmi szerződé­sekkel akarja a tanács ezt az építkezést is megkönnyíteni és meggyorsítani. Együttmű­ködési megállapodást tervez továbbá az üdülőterületi bi­zottsággal is, hogy a község üdülő jellegének eléréséhez szükséges beruházásokat vég­rehajthassa. Sz. E. Vizsgázó motorok A Csepel Jármű- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat tárgyalásokat folytat a csehszlovák Motokow céggel az új Z hengeres Cetka 250 köbcentis és Jawa 350 köbcentis motorkerékpárok behozataláról. A motorok mintapéldányai már megérkeztek és a Kereskedelmi Minő­ségellenőrző Intézet szakemberei most vizsgálják közlekedésbiztonsági és tarlóssági szempontból. Az űj motorokat terepen vizsgálják rugó­zási és stabilitási szempontból a KERMI szakemberek Zöldség-gyümölcs Százhalombattán „Márciustól egyre akadozik...” Szombaton délelőtt fél 10 után nyolc perccel Százhalom­battán. A zöldségesbolt előtt vásárlók: főleg nők, kisgyer­mekekkel. A szállítóautóra .várnak, amely a zöldséget hozza. Horváth Ferencnét, Ora- vecz Lajasnét és Kerekes Lász- lónét nem kell biztatni. Míg a kocsira várakoztunk, — tíz óra előtt öt percig —, sorol­ják, hogy ácsorgással telik el a szabad szombat délelőtt. Tizenegy óra, mire mindent összeszednek a hét végi főzés­hez. A Mészáros-testvérek érkez­nek elém. — Nekünk ilyenkor az a dolgunk, hogy figyeljük a bol­tokat, hová mikor mi jön. Ak­kor hazaszaladunk anyuhoz, hogy jöhet. — Nem jó módszer — véli Tímár Lászlóné. — Mert mire odaérünk, a legkapósabb cik­kek elfogynak. Itt a paradi­csom- és paprikaszezon és a városban alig lehet venni. Hétköznap délutáni 4-ko.r üres boltokat találunk. Mehetünk a maszekhoz. Ott mindig van minden — méregdrágán. Rendszeresen kevesebbel szállítanak A Nyugat-Pest megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat ÁBC-áruháza mellett a kis zöldség-gyümölcseláru- sító helyett legalább ötször ekkora alapterületű üzletre lenne szükség. Lajos Gábor boltvezető ingerülten mutat­ja a raktárát. — Utólag építették ide, csú­nya és kicsi. Képtelenek va­gyunk tisztességesen elrakni az árut, a sok ide-odarámo- lástól törődik-romlik a minő­ség. Nagyon 1 kellene a tá­roláshoz egy szigetelt pince, de erre a modern építkezés­nél senki nem gondol. Éktelen káromkodás. Az egyik szállítómunkásnak cipőn keresztül átszúrta a talpát a rekeszből kiálló szög. A bősz- szúságsorozatnak azonban nincs vége. Kiderül, hogy a Zöldért ismét kevesebb árut küldött a rendeltnél. Lajos Gábor igazolásul hosszú lis­tákat ad át Vinczellér Já­nosnak, a Pest megyei Tanács kereskedelmi felügyelőjének. — Akárcsak napok óta min­denkor. Száz kiló paprika he­lyett küldtek tízet, paradi­Kedves vásárlónk! Vásárolja a tavaly már forgalomba hozott, de sokak által még ismeretlen, CSEH GYÁRTMÁNYÚ TARTÓSÍTÓ SZERT! 100 gramm ára: 3,50 Ft. Forgalomba hozza: a Pest-Komárom-Nográd megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat Megrendelhető: budavidéki, monori, ceglédi és a váci fiókjainknál Kevés a kerékpár Segít a rekonstrukció Ha a Csepelen évente gyár­tott 240 ezer kerékpárt teljes egészében a külkereskedelem­nek adnák át, akkor sem fe­dezné teljesen az export igé­nyeket. A hazai igényeket sem tudják azonban teljesen ki­elégíteni, különösen kemping­kerékpárokból nem, pedig eb­ben az évben a gyár 18 ezret készít belföldre, csaknem két­szeresét a tavalyi mennyiség­nek. Ezért az igények gyors növekedését követik a jövőre kezdődő nagyarányú rekonst­rukcióval, amely 1977 végére készül el. Akkortól évente 500 ezer kerékpárt gyártanak majd Csepelen, amelyből 40 százalék lesz a legmodernebb technológiával készülő. ----------------------------------------1— ÉR ETTSÉGIZETT FIATALOKAT ADMINISZTRATÍV MUNKÁRA felvesz A BÚTORÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT Budapest XV., Sípos Dénes u. 9-11., Budapest IV., Bocskai út 16/b., Budapest XIII., Jász u. 5-7., Budapest IX., Közraktár u. 32. szám alatti munkahelyekre. Jelentkezés: Budapest IX., Közraktár u. 32., munkaügyi osztály. csomot-karglábét semmit. Nem kaptam zöldhagymát, fejes- és kelkáposztát. Öt fej káposz­ta és négy ütődött tök van kimi a boltban. Itt az ubor­kaszezon. Háromszáz kilót rendeltem, 80 kiló van a re­keszben. Nézzük a minőséget. Is­mét csalódni kell. Az első­osztályúnak minősített zöld­babnak rothad a közepe. La­jos Gábor 7.60 forintért kiló­ját mégis kénytelen átven­ni, mert akkor ez sem lenne a boltban. Az uborkát itt 8 forintért adták, a zöldborsót 6-ért, a karfiolt 5 forintért. A meggy kilója 18. az őszi­baracké 9.40 és 6.60 forint. A minőségük éppen megjár­ja. Százhalombatta legnagyobb zöldség-gyümölcsforgal/mát ez a bolt bonyolítja, általában szezonban 300 ezer forint a havi forgalmuk, évi tervük 2 millió 600 ezer forint. A „besegítők" Akinek itt nem jutott áru, és ragaszkodik a bőségesebb választékhoz, átsétál Raffer József üzletéhez. Kora reggel már árusította a paradicso­mot — 38 forintért. Délben ismét fordul friss áruért. De figyeljük az árait. Az uborka és a karfiol 12. a zöld­bab 16, a gyökér 5, a zöld­borsó 9, a meggy 20 forint. Kapni gombát, ribizLit. almát, egrest, málnát és többféle barackot. A Bentavölgye Tsz pavilon­ját jobbára azok ismerik, akik a bölcsődébe-óvodába viszik a gyermekeiket, mert ott van az árusítóhely. A kevéske paradicsomot 32 forintért ad­ja Würt Sándorné, a karfiolt 7, a meggyet 13 forintért. Ka­ralábé itt sincs, néhány fej fonnyadt káposzta és tök, ke­vés hagyma, és burgonya szé­lesíti a „választékot”. — A termelőszövetkezettől közvetlen csak tojást, kelká­posztát, zöldséget és terményt kapok: A többit a MÉK szál­lítja. A MÉK társulásos ala­pon begyűjti a szövetkezetek­től a termékeket és ő teríti szét. Hanem hosszú ideje pén­tek az utolsó nap, amikor frisset hoznak. Szombaton már csak azt adom el, ami maradt, így aztán ilyenkor már nem tolonganak zöldáruért nálam, mert tudják, hogy vagy van, vagy nincs. Würtné mégis segít magán. Annyi borospalack sorakozik a polcokon, hogy italboltnak is elég lenne. A tanácstól ka­pott engedélyt az árusítására. — Mi már nem sokáig ma­radunk — ezzel fogad a kis faházban árusító Bocs házas­pár az új lakótelepen. — öt­ezer családtól nem jön össze napi két és fél ezer forintos forgalom. Nem akarunk va­gyont keresni, de míg a fe­leségemmel az üzemi konyhán dolgoztunk, megkerestünk annyit, mint itt. És nem úgy, hogy, mint most, éjjel kettő­kor már indulok a Bosnyák térre, Jiogy reggel nyolckor frisset adhassunk. A faház­ban egyik napról a másikra begyullad a zöldség, ami az­nap nem kel el, veszteség. Bacsné friss árut rak a re­keszekbe. Ha szükséges, dél­után hoznak ismét zöldséget. Áraik szerények. Az uborkát 10 forintért lehet megvenni, a zöldbab 8, a vegyes gyökér 3 forint, a karfiol 12, a paradi­csomnak 30 forint kilója. Mi­nőségileg szebbet ad, mint a ZÖLDÉRT. — Nem tapasztaljuk, hogy kevés lenne a zöldségesbolt. Akkor van nagy forgalom, amikor az állami üzlet üres. Onnan tudjuk, hogy megjött az árujuk, hogy innen elfogy­nak a sorállók. Tudomásunk szerint itt a lakótelepen két új üzlet is lesz, ránk nem lesz szükség, visszamegyünk üze­mi dolgozónak. Egy héttel később, ismét Százhalombattán. A városi ta­nács titkára, dr. Kránitz Jó­zsef miután összefoglaltam előtte a kétszeres körút ta­pasztalatait, azt mondja: nincs hozzátennivalója. Bi­zonyságul mindjárt egy elő­terjesztést hozat be, május 15-i keltezésűt. Ekkor tár­gyalta a városi tanács ismé­telten az ellátás-szolgáltatás helyzetét, s ekkor állapították meg: „Külön kell szólni a zöld­ségellátásról, amely március hónaptól kezdve egyre aka­dozik. Gyakori, hogy még a kimondottan szaküzletekben is hiánycikk a sárga- és a fe­hérrépa, a zöldhagyma, a sa­láta, a retek, a karalábé és a zeller. (Most júliusban kiegé­szíthetjük a sort a paprika- paradicsommal. A szerk. meg­jegyzése.) A leszállított áruk mennyisége sem áll arányban az igényelttel, így a készlet hamar elfogy s az újabb szál­lításig csak a magánkereske­dőknél lehet vásárolni. A ha­zai gyümölcskészlet gyakran csak az almára korlátozódik, s abból is csak egyfajta kap­ható.” A Nyugat-Pest megyei Élel­miszerkiskereskedelmi Válla­lat körzeti áruintézője, Katona Tibor, ugyancsak elégedetlen. Áprilisban már megállapodást kötöttek a ZÖLDÉRT-tel, na­ponta keressék fel járataikkal az ÁBC-áruház melletti üzle­tet. Gyakran lökésszerűen szállítanak s ezért átmeneti áruhiány keletkezik, primő­rökből pedig rendszeresen ke­vesebbet küldenek ide a meg­rendeltnél. Nem érjük utol magunkat Százhalombatta rendkívül gyorsan fejlődik és a követ­kező időszakban a lakosság száma még gyorsabban fog emelkedni, az igények is mind nagyobbak lesznek. A városi ta­nács új üzletek nyitásával pró­bálja javítani az élelmiszer- ellátást. öt évvel ezelőtt, amikor az ÁBC-áruház meg­épült, másfél millió forint volt az éves forgalmunk, ma négy­milliót érnek el ugyanott anél­kül, hogy a bolt területe bár­mit is növekedett volna. Így nem csoda, ha csúcsidőben mind nagyobb a zsúfoltság. Jelentős javulást várnak az új lakótelepen épülő élelmi­szer-áruháztól. Ennek az üz­letnek igazság szerint már ta­valy el kellett volna készül­nie. Hol a 26-os Építőipari Vállalat, hol a Fémmunkás Vállalat késedelme miatt hú­zódott el a határidő, és még most is tartanak a viták. Az állandó sürgetés nyomán ígé­rik, hogy idén ősszel az épü­letet végre befejezik. A be­rendezésről és árúról a Nyu­gat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat gon­doskodik. Még egy üzletet nyitnak a Dunai Kőolajipari Vállalat mellett az ott dolgo­zók bevásárlásainak meg­könnyítésére. Az erőteljesen fejlődő új lakótelep ellátásához érezhe­tő segítséget nyújt majd a Bentavölgye Tsz. ök már a nyár végén felállítják egyelő­re csak a zöldséget-gyümöl- csöt árusító nagy pavilonju­kat, s később mellette tej et­te j terméket Is kínálnak. A modern, városképbe illő pa­vilonokat a városi tanács ve­zetőinek már be is mutatták. — Jelentkezett egy terme­lőszövetkezet is az Alföldről — folytatja a beszélgetést a városi tanács titkára —, azon­ban mindegyik azt várja, hogy mi adjunk helyiséget. Erre nem vállalkozhatunk. A költségvetésből más építkezé­sekre kell pénzt adni, elsősor­ban a gyermekintézmények­re Aki jelentkezik, akár álla­mi, akár szövetkezeti válla­lat, vagy éppen magánsze­mély, és maga gondoskodik el­árusítóhelyről, annak adunk működési engedélyt. Komáromi Magda

Next

/
Oldalképek
Tartalom