Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
1*74. JÜLIUS 21., VASÄRNAP 3 Mint arról már hírt adtunk, az MSZMP politikai akadémiáján Lakos Sándor, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója szerdán előadást tartott, „A szocialista egyenlőség néhány kérdése’’ címmel. Az alábbiakban ismertetjük az előadás — rövidített — szövegét. ★ Lakos Sándor bevezetőjében rámutatott: a szocialista egyenlőség megvalósítása kétségkívül egyik legfontosabb célkitűzésünk, de a cél elérése egyben az egyik legösszetettebb, legbonyolultabb feladata szocialista építő munkánknak. — Mit. értünk szocialista egyenlőségen? Ha tömörek akarunk lenni, azt mondhatjuk: a munka szerinti egyenlőséget, azt, hogy nemcsak a jövedelem-elosztásban, hanem a társadalmi élet minden területén a munka és egyre inkább a munka a meghatározó, szabja meg az emberek helyét és helyzetét. Nálunk jelenleg kétségkívül nem a jövedelmi, a tulajdoni helyzet, hanem a munka áll életünk középpontjában. Ám tudjuk, hogy a munka szerinti egyenlőség elérése csak hosszú történelmi folyamat eredménye lehet. Azt is világosan látÄ szocialista egyenlőség néhány kérdése Lakos Sándor előadása az MSZMP politikai akadémiáján munka meghatározó szerepe egyértelműbbé váljék, egyrészt a munkával arányos mind nagyobb egyenlősítésre, másrészt mind nagyobb differenciálásra kell törekednünk. Egyenlősítenünk kell mindazokon a pontokan, ahol a kereset nem eléggé igazodik a munkateljesítményhez. Ezért dolgoztuk ki a közelmúltban az egységes szakmai bértáblázatot, mely azt hivatott biztosítani, hogy az azonos munkát végzők azonos bért kapjanak, bármely népgazdasági ágban, szektorban vagy üzemben dolgoznak, ezért módosítottuk a gazdasági szabályzókat olyan irányban, hogy a dolgozók keresete nagyobb részt függjön saját munkájuktól és csak kisebb mértékben a vállalati, üzemi eredményektől, ezért tettünk és még teszünk nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a nőkre is teljes mértékben vonatkozzon az egyenlő munka, egyenlő bér elve. Ugyanezek az állásfoglalások egyben azt is hivatottak biztosítani, hogy következetesebbé váljék bérrendszerünk differenciáló szerepe, hogy a népgazdaságnak értékesebb, nagyobb felelősséggel járó munkáért nagyobb kereset járjon. A munkával arányos egyenlőség és a munkával arányos differenciálás együttes igényeit tartjuk mérvadónak. Ebből a szempontból érdemel különös figyelmet a jövedelem-kiáramlás szabályozása. — A foglalkoztatottak alsó és felső lü százalékának kereseti aránya jelenleg 1:4,5. Ez önmagában sem tűnik túlzott méretűnek, de a foglalkoztatottak zöménél a kereseti különbségek szóródása ennél jóval kisebb. A két szélső értéket egyelőre nem érintve a dolgozók zöménél a keresetek, jövedelmeik nagyobb széthúzása szükséges. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül: a kereseti különbségek jó részen abból adódik, hogy az emberek készsége és tudása is különböző. A személyiség minden oldalú 'kibontakozása mellett társadalmi-gazdasági érdek is fűződik ahhoz, hogy a készségek kibontakozását ez úton is ösztönözzük: legnagyobb gazdasági tartalékunk rejlik ebben. Ugyanakkor az eddiginél jobban kell megkövetelnünk a fegyelem és a ténylegesen elvégzett munka egyenlőségét a sok helyen elterjedt lazaság felszámolását, csak akkor biztosítható mindenkinek munkája szerinti elosztás, ha mindenki képessége szerint dolgozik. Jövedelmi arányok — A vezetők és beosztottak közötti bér- . és jövedelemarányok egészében véve nem túlzottak, esetenként nem is elégségesek. A gazdasági vezetőknek egy szűk köre azonban hosszabb ideig kiugró keresetre tett szert. Ez főleg indokolatlan méretű prémiumfeltételekből adódott, melyeket azóta a kormány módosított. A dolgozókban általában fejteti az igazság- és realitásérzet. Több felmérés egybehangzó eredménye mutatja, hogy zömük a termelő folyamától irányító vezetők kereseti szint- jét nem kifogásolja; úgy véli, a jó vezetés saját jó keresetének is feltétele. Amit kifogásolnak, az a munkateljesítménnyel aránybem nem álU kiugróan magas kereset. E kifogások nem alaptalanok részben belőlük adódott az £ felismerés, hogy a munkával szerzett jövedelemnek is var egy gazdaságilag indokolt, társadalmilag elviselhető feist határa, melyet már a jövedelem kiáramlásánál, esetleges szabályozásánál figyelembe kell venni. Konkrétan me.s kell vizsgálni mindazokat a forrásokat, melyek a munkával nem arányos jövedelem- szerzésre adnak módot és kidolgozna a szabályozás lehetőségét. Sok foglalkozási ágbar sem a munkateljesítmény, serr a képzettség, vagy társadalmi hasznosság nem indokolja ai ott elérhető magas jövedelmi szintet. Ennek káros a tudati i hatása is; e példák a fiatalok Hazánk oszfálystruktúráját a közeledési folyamat jellemzi mezőgazdaság, a szellemi és a fizikai munka közötti különbségek. E körülményeket mérlegelve kell a társadalmi egyenlőség fokozatos erősítésének útjait keresnünk. Ilyen szempontokból elsősorban a demokrácia szélesítésére gondolunk. « Az üzemi demokrácia dilemmája — Az emberek munkahelyükön töltik idejük nagy részét, társadalmi helyzetük egyenlőségét, illetve egyenlőtlenségét ott érzékelik legközvetlenebbül. A dolgozók egyfeLől tulajdonosok (mint a köztulajdon résztulajdonosai), másfelől munkavállalóik. Az üzemi demokrácia dilemmája: a dolgozók egyre érdemibb beleszólását lehetővé tenni és igényelni oly módon, hogy ez a korszerű szakmai vezetést, a fegyelmet, a szervezettséget ne gátolja, hanem erősítse. Termelési, technikai folyamatok eldöntése nem adható át kollektíváknak, mert a korszerű termelésben szükség van a szakszerű, egyszemélyi vezetésre. Az üzemen belül a döntési hierarchiában elfoglalt hely szerint létezik utasítási jog és végrehajtási kötelezettség és ebből következő függési viszony. A szükségszerűen létező függést érdemi módon ellensúlyozhatja a vezetők összmunkájának (nem részintézkedéseinek) kollektív és demokratikus megítélése. Célszerűnek tartjuk az üzemi demokrácia olyan irányú továbbfejlesztését, mely biztosítja, hogy a vezetésről, a vezetők. munkájáról minden dolgozó hátrányos következmények nélkül mondhassa el véleményét és ez a vezetők bizonyos függését jelentse az összkol- lektívától. Javítani kell a demokratikus ellenőrzést a hivatalokban is, s ennek alapvetően nem az egyes ügyintéző, az egyes ügy, hanem az intézmény, a hivatal egész munkájának a megítélésére kell irányulnia. Munka szerinti elosztást — következetesebben — A társadalmi egyenlőség magasabb szintjének elérése érdekében tudatosan csökkenteni kell a társadalmi munka- megosztásból származó, ma is újratermelődő különbségeket. Arra kell törekednünk, hogy egyre több ember szerezhessen olyan máshol is felhasználható tudást, amely lehetővé teszi a nagyobb társadalmi mobilitást. Különösen fontos a nagyobb társadalmi egyenlőség megteremtése a felnövekvő generáció esetében. Itt semmiképpen sem békélhetünk meg — még átmeneti időre sem — azzal, hogy a munkamegosztási, jövedelmi helyzet átöröklődjék, hogy újratermelődjenek az életpályát meghatározó indulási különbségek. El kell érni, hogy egyre kiegyenlítettebbé len, sőt, ezt ösztönözzük is, például az OTP-betétek adó- mentesítésével. Nem helyezzük a költekező embert a takarékos elé, a házat építőt nem tekintjük kevésbé szocialistának, mint a más célra költekezőt. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nálunk nemcsak jövedelemből, hanem — a múlt viszonylagos közelsége miatt — korábbi időszakokban keletkezett vagyon maradványaiból is lehet tulajdon. Hasonlóképpen — korlátozott mértékben — fennmaradt annak lehetősége is, hogy idegen munkaerőt foglalkoztassanak. — Itt világossá kell tenni álláspontunkat. Távlatilag nézve kimutatható, hogy a korábbi vagyoni helyzetből adódó különbségeknek fokozatosan csökkenniük kell, majd később teljesen meg kell szűnniük. A tulajdonlásban meglevő egyéb különbségek csökkentése csak ésszerű határokon belül tűzhető célul. Az emberek nagy része a jövedelme egy részét maga, illetve az utódai számára megtakarítja, ingó-ingatlan vagyontárgyakba fekteti. Az utódokról való ilyen jellegű gondoskodási szándékot emberileg indokoltnak tartjuk, ezért törvények biztosítják az öröklés jogát. Másfelől azt is jogos igénynek tartjuk, hogy minden dolgozó gyermeke azonos lehetőségekkel induljon az életbe, és ebből, a szempontból az örökségnek ne legyen meghatározó szerepe. Csak bizonyos mértékű örökséget ismerhetünk el, az indokolatlan részét — a kormány nemrég hozott határozata értelmében — progresz- szív adóval elvonják. A jólét növelése rendszerünk célja, eredménye — A jólét növelése rendszerünk célja, eredménye. Alapvetően a szocialista egyenlőség erősítésének irányába hat, mivel tömegek számára teszi lehetővé a korábbi elmaradottságból a fel- emelkedést. Ugyanakkor az is világos, hogy a fokozódó jólét nemcsak szocialista vonásokat erősíthet, a szocialista egyenlőség ellen is hathat. A jobb anyagi feltételek közé kerülés világnézetileg szocialista meggyőződésű embereknél is negatívan hathat a gondolkodásra, életvitelre. Tulajdonképpen ebben van a magyarázata annak, hogy utóbbi Időben többet kellett foglalkoznunk az úgynevezett tudati torzulásokkal, az anyagiassággal, az egoizmussal. E jelenségek ellen össz- politikánkkal, társadalmi céljaink világos felrajzolásával, korlátozó szabályozók kialakításával és az erkölcsi megbecsülést növelő intézkedésekkel kell fellépnünk. — összefoglalva: számottevő, valóban nagy eredményeink ellenére nem elég nagy a differenciálódás a munka szerint, nem elég nagy a munka megbecsülése, másfelől túl nagy az a differenciálódás, amely nem a munkán, illetve nem a munkával arányos tényezőkön alapul. Miközben fel kell lépnünk a nem munkával, vagy azzal nem arányban álló jövedelmek ellen, tovább kell növelnünk minden eszközzel a tényleges, a társadalmilag hasznosabb, értékesebb, jobb munka megbecsülését. A szociálpolitika mint szabályozó Ami a szociális egyenlőség kérdését illeti, a munka szerinti elosztás elve a szocializmus korszakában szükségszerűen kiegészül szociálpolitikai intézkedésekkel. A szociálpolitika fontos feladata a munka szerinti elosztás egyenlőtlenségeinek bizonyos mértékű kiegyenlítése, többek között a társadalmi juttatások e célt szolgáló részével. Fennmarad a szociálpolitika állandó feladataként az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévők gondozása, és megjelennek benne az előbbiektől voltaképpen független, bizonyos értelemben kommunisz- tikusnak is nevezhető juttatás csírái. — Pártunk eddig is nagy figyelmet szentelt a szociálpolitikának, ebben is nagy eredményekre tekinthet vissza. Elég megemlíteni a társadalombiztosítás általánossá tételét, a nyugdíjkorhatár — nemzetközileg is igen kedvező — megállapítását, és a nyugdíj relatív magas színvonalát (a legfejlettebb tőkés- országokban általában öt évvel később mehetnek nyugdíjba a férfiak és gyakran 10 évvel a nők), a kedvezményes üdülés kiterjesztését, a családi pótlék többszöri emelését, a gyermekgondozási segély bevezetését stb. — Mindazonáltal azt is lát>- nunk kell, hogy intézkedése-, ink — jóllehet mindig valós igények kielégítését szolgálták — nem illeszkedtek szervesen egy elvileg is kellően, kidolgozott, távlatilag is átgondolt és megalapozott szó-; ciálpolitikai koncepcióba.' Ezért nem volt megnyugtatóan biztosítva, hogy egyes részintézkedéseink egybevágnak általános céljainkkal. A szociálpolitikai koncepció keretében megfogalmazható a nagyobb szociális egyenlőség biztosításának legfőbb szociálpolitikai területeiről szólva Lakos Sándor aláhúzta; az egyéni keresetek, illetve a családi jövedelmek közötti túl nagy különbségek. A szocializmus lényegével ellentétes helyzet alakult kj azáltal, hogy a gyermek felnevelése és a jövedelem szempontjából megmaradt hátrányos tényezőnek. Ez a jelek szerint csakis növekvő mértékű társadalmi eszközökkel megoldható problémánk. Alapvető probléma a legalacsonyabb keresetű dolgozók és különösen a nyugdíjasok helyzetének javítása. A szociális egyenlőség fejlesztésében fontos hely jut a társadalmi juttatásoknak. Ezek lehetnek a munkához kapcsolódók; üzemi étkeztetés, bölcsőde, napközi stb., lehetnek nem munkához kötődők: iskolai, egészségügyi, kulturális ellátás, más felosztás szerint pedig ingyenesek, vagy kedvezményesek, természetbeni vagy pénzbeni juttatások. — Ha a juttatások különféle területeit összesítjük, kiderül, hogy a fejlődés mai, szocialista szakaszában a társadalmi termék nem kis része nem a munka szerint, hanem szociális és egyéb szempontok szerinti juttatásként kerül a dolgozókhoz. S itt bizonyos bűvös kör előtt állunk. Mai gondjaink enyhítése érdekében számottevő összegeket vonunk el abból az alapból, amelyet a munka szerint, tehát ösztönzően oszthatnánk el. Ugyanakkor közismert, hogy jelenlegi körülményeink között az ösztönzés alapvető szerepet játszik. Ha csökkenteni kényszerülnénk az ösztönzés erejét, az negatívan hatna ki a termelés alakulására. Éppen ezért az elkövetkező periódusban csak indokolt méretekben szélesíthetjük a társadalmi juttatások körét. — Másfelől azt is figyelembe kell vennünk, hogy a szocialista fejlődés magasabb szakaszába lépünk, s ebben a szakaszban elosztási rendszerünknek már most meglevő nem munka szerinti elemeit — melyeket egy korábbi időszakban esetleg idő előtt vagy túlzott mértékben vezettünk be —, a szocializmus távlatában nézve fokozatosan kommunisztikus elemekké kell fejlesztenünk. Ezért a hosszú távú gazdaságitársadalmi fejlesztési koncepciókban a társadalmi juttatások gyorsabb ütemű növekedését irányozzuk elő, mint a munkabérekét. Ennek a feladatnak helyes ütemben történő megvalósítása csakis a gazdasági lehetőségekkel kellően számolva lehetséges, így válik egyben a szocialista egyenlőség kiteljesedésének, izmosodásának fontos feltételévé. A szocializmus csak kezdete az egyenlőség társadalmának — Miben határozhatjuk meg összefoglalóan álláspontunkat a szocialista egyenlőség kérdésében? Mindenekelőtt abban, hogy bár döntő területeken már megvalósult vagy folyamatosan megvalósul egy, a korábbi társadalmakban elképzelhetetlen típusú és méretű egyenlőség, a szocialista társadalom csak kezdete az egyenlőség társadalmának. A társadalom mostani fejlettségi szakaszában a legfontosabb feladatokat meghatározó a társadalmi élet minden területét érintő elvünk a munka szerinti elosztás, a munka központi szerepe. A munkával arányos igazság a legnagyobb igazság, amit ebben a korszakban adhatunk, akkor is, ha tudjuk, hogy ez távolról sem teljes, abszolút. De a munka igazsága, a munkával arányos értékítélet, anyagi, erkölcsi megbecsülés általánossá tétele — minden ettől eltérő véglet lenyesése — önmagában is óriási vívmánya lenne a szocialista egyenlőség kivívásának. Eközben sok területen, mivel nem veszítjük szem elől távlati céljainkat, ennél tovább is léphetünk és lépünk is a kommunista egyenlőség elemeinek fokozatos erősítése útján. — A társadalmi egyenlőség kérdéskörének kiindulópontja az a marxi megállapítás lehet, hogy a kizsákmányolást biztosító tulajdonviszonyok megszüntetése teszi lehetővé az ezekből fakadó társadalmi és politikai egyenlőtlenségek megszüntetését A társadalmi egyenlőség mindenekelőtt abban jut kifejezésre, hogy a hatalmat a dolgozó nép legjobbjaival szövetségben a munkásosztály gyakorolja, hogy a nép van hatalmon. Állami, társadalmi szerveink a nép szervei. A szocialista társadalom állampolgárai egyenlő jogokkal rendelkeznek a társadalom ügyeibe való beleszólásba, a politika kialakításába. — A szocialista egyenlőségen elsődlegesen a társadalmi helyzet egyenlőségét értjük. Ez főként az osztályok, a rétegek egymáshoz való viszonyát, e viszony egyre egyenlőbbé válását jelenti. A munkásosztály és a parasztság között nagyarányú közeledés ment végbe, a szocialista tulajdon két formája, valamint a mezőgazda- sági munka nagyüzemivé válása alapján. Az értelmiség is közelebb került mind a munkásosztályhoz, mind a parasztsághoz. Hazánk osztálystruktúráját a közeledési folyamat jellemzi. A különböző osztályok, rétegek közelebb kerültek egymáshoz, az élet- és munkakörülmények tekintetében kiegyenlítettebbekké váltak társadalmunk nagy csoportjának jövedelmi viszonyai. A fejlődés jelenlegi szakaszában még jelen vannak az emberek társadalmi helyzetére is kiható egyenlőtlenségek. Ennek egyik legfőbb oka a termelőerők adott szintje, mely nem teszi lehetővé a javak szükségletek szerinti elosztását. A társadalom egységesebbé válása ellenére fennmaradnak különbségek a munkahelyek, a, munkakörök és a munkafeltételek, az életvitel és az életmód szerint, nem szűntek meg az ipar és a juk, hogy a munka szerinti egyenlőség teljesen kifejlett formában is még szükségszerűen meglévő egyenlőtlenségeket is jelent, melyek a termelőerők és a társadalom tudati állapota miatt elkerülhetetlenek. Ezért egyrészt fellépünk az egyenlőség baloldali, újbaloldali, anarchista — az egyenlőség etikai, erkölcsi oldalait egyoldalúan előtérbe helyező — hibás nézetek, illúziók, a valamiféle teljes társadalmi egyenlőség hirdetői ellen. Másrészt az egyenlőség polgári értelmezése ellen, mely a rendszerünkben meglévő időleges egyenlőtlenségeket kívánja mindent maga alá rendelő társadalmi céllá magasztosí- tani, a jövőnkbe kivetíteni. Ebből az alapállásból kiindulva próbáljuk elemezni a szocialista egyenlőséget három fő síkon: a társadalmi egyenlőség, a gazdasági egyenlőség és a szocialista egyenlőség síkján. váljék a felnövekvő generáció indulási helyzete. — Végül, határozottan fel kell lépnünk az ellen, hogy a jövedelmi-vagyoni helyzet jövedelmi-vagyoni presztízst és ezzel arányos társadalmi-közéleti különbségeket teremtsen. A szocializmusban a társadalmi helyzet szempontjából minden hasznos tevékenységet végző ember egyenlő, és előrehaladásunk arányában egyre inkább az lesz. A gazdasági egyenlőségről szólva rámutatott arra, hogy a gazdaságban — bár jelen vannak indokolatlan egyenlőtlenségek is — a fő feladat ma nem valamilyen általános egyenlősítés, hanem a munka szerinti elosztás következetesebbé tétele. Ahhoz, hogy a egy részét a könnyű pénzkeresésre ösztönzik, a tudással megszerezhető sokkal értékesebb tevékenység helyett. — Ugyancsak nem könnyű a nem munkából származó jövedelmek kezelése. A szocializmusban elvileg nem lehet munka nélküli jövedelem, de a szocializmust építő társadalmakban, így a mi társadalmunkban is jelen lehetnek ilyen források. Például a telek- és házitulajdon kamatoztatásából származó jövedelem, magán-, vagy akár állami tulajdon olyan jellegű hasznosítása, mely nyilván-' valóan nem a munkával arányos jövedelmet, hanem kedvezőbb helyzetet, ki nem elégített igényt kamatoztat. Ennek formája lehet az a jövedelem, melyet az ország legszebb helyeit) fekvő telkek, házak tulajdonosai szerezhetnek a helyiségek, a szobák bérbe adásával. Ezt a törekvést már több intézkedéssel igyekeztünk keretek közé szorítani. E lehetőségek abból is adódnak, hogy mégnem tudjuk az üdülési igényeket e magánszállások nélkül kielégíteni. tehát valódi társadalmi szükségletről is szó van. Ezért csak a jövedelem mértékét korlátozhatjuk, meghagyva az anyagi érdekeltség szükséges szintjét. A továbbiakban hangoztatta; ha következetesen akarjuk vállalni a munka szerinti elosztás differenciáló elvét, vállalnunk kell ennek konzekvenciájaként a személyi tulajdon nagyságában meglevő különbségeket is. Nem vagyunk, nem lehetünk a munkából származó jövedelmek takarékos gyűjtése el-