Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-19 / 167. szám

1974. JÚLIUS 19., PENTEK A kommunista nevelés jegyében Barátságtábor Csütörtökön elutazott Bu­dapestről az a 100 tagú KISZ- küldöttség, amely egy hetet tölt a Szovjetunióban, a Lett Szovjet Szocialista Köztár­saság fővárosában július 19-én nyíló szovjet—magyar barátsági táborban. A dele­gációt Barabás János, a KISZ Központi Bizottságának tit­kára vezeti. Az idei barátsági tábor — amelyhez hasonlót a korábbi években is esztendőről esz­tendőre rendezett a KISZ, il­letve a Komszomol — az if­júság kommunista nevelésé­nek jegyében zajlik majd. Az egyhetes program közép­pontjában a kommunista ne­veléssel foglalkozó szeminá­rium áll, amelynek szovjet, illetve magyar előadását szek­cióülések vitáinak tapaszta­lataival egészítik ki. A lakosság ellátásának fél éves mérlege Több mint 90 milliárdos forgalom Sok zöldség a piacokon A lakosság áruellátása az év első felében általában megfe­lelően alakult. Javult az élel­miszerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházati termékek kínálata. A vegyipari cikkek ellátásának sznívonala viszont nem érte el a tavalyit. A ke­reskedelmi áruforgalom fejlő­dése az első félévben valame­lyest meghaladta az éves terv­ben rögzített ütemet — álla­pította meg többek között a Belkereskedelmi Minisztérium most elkészült áruforgalmi gyorsjelentése. Ugyancsak a lakosság ellá­tásának problémáival foglal­kozott az a tanácskozás is, amelyet tegnap a MÉM-ben — dr. Lénárt Lajos miniszterim­I dén, ha minden sikerül, legkevesebb 225 új óvo­dai helyet hoznak tető alá a váci járásban. Vácdu- kán tatarozták, Nagymaro­son felújítják ezeket a gyer­mekintézményeket. Monori- erdő villamos hálózatának bővítését a központi forrá­sok támogatása teszi lehe­tővé. Cegléden, a csapadék­víz zavartalan elvezetése érdekében folyamatosan fe­lülvizsgálják az érintett körzetekben az átereszeket, ahol kell, újakat létesíte­nek. Nagykőrös lakossága tavaly 6,3 millió forint ér­tékű társadalmi munkát végzett. Sok minden van egy ha­lomban. Ám közös bennük, hogy bárhonnét nézzük is e tényeket, végül a pénznél, a forintnál kötünk ki. Költ­ségvetési és fejlesztési ösz- szegeknél, hivatalos forin­tokat megtoldó társadalmi munkánál. Úgy tűnhet, ha pénz van, akkor rendben mennek a dolgok, valóra válnak a tervek, fejlődik a település. A pénz valóban nagyon kell. Ám gazdálkodni azzal legalább ennyire elenged­hetetlen. Monoron, ha csak a hiva­talos forrásokra hagyatkoz­tak volna, aligha tartana ott a közüzemi vízellátás meg­teremtése, ahol ma van. Közös összefogás nyomán megalakult a víztársulás; kapcsolódik a „hivatalos forint” — melyet egyebek között kutak fúrására, a csatornahálózat gerincveze­tékének megépítésére adott ki a tanács — meg a „ma­szek forint”, azaz a lakos­ság pénze. E kapcsolódás kikovácsolása is gazdálko­dás. Egyebek mellett. Mert persze a tanácsi gazdálko­dás nem csupán a pénzre értendő. Hanem arra szin­tén, hogy gazdálkodni kell a lehetőségekkel, a forintok helyével, előre venni azt, ahol a forint a legjobban szolgál, a legtöbb hasznot hajtja a lakosság igényei­nek kielégítésében s így to­vább. J únius végén, az ország- gyűlés ülésén Faluvé­gi Lajos pénzügymi­niszter a többi között meg­állapította: „A városok, községek fejlődését figye­lemmel kísérve, szembetű­nik, hogy a megyéken be­lül néhol nagyok a különb­ségek a települések között. Helyenként látványos, szép újdonságok — olykor túl­ságosan is látványosak — tűnnek fel, másutt pedig az elemi követelmények kielé­gítése is késik.” Ami országosan helytálló, az igaz megyén belül is. Lehet-e ésszerűbben gaz­dálkodni, jobban megkeres­ni a forint helyét, alapo­sabban kiválasztani a lehe­tőségek közül? Erre csakis igennel felelhetünk. Éssze­rű, a lakosság legalapve­tőbb igényeit érintő dönté­sekhez azonban nem ele­gendő a szándék, az akarat. Ezek általában nem hiá­nyoznak, ám nélkülözik a tanácsok nem egy esetben a kellő tájékozottságot, a szakszerűséget, az elemzést. Nem képesek előre fölmér­ni döntésük hatásait, bele­kezdenek olyasmibe, aminél félúton kénytelenek meg­állni, mert elfogyott a pénz, csapnivaló a kiviteiezés, rossznak bizonyult a terv több pontja. 1974-ben a ráckevei járás nagyközségei és községei összesen 20,6 millió forint fejlesztési alappal gazdál­kodhatnak. Van település, amelynek ebből száz-két­százezer forint jut, s akad, amelyiknek kétmillió. Ne­hogy elhamarkodottan rá­vágjuk: mennyivel köny- nyebb a kétmillióból gaz­dálkodni! Mert gondoljunk csak arra is, hogy mennyi­vel nagyobbak, mennyisé­gükben, minőségükben mennyire eltérők Kiskun- lacháza és Szigetújfalu fel­adatai. A két hely összeha­sonlítása szinte nem is le­hetséges, azáz a tanácsi gazdálkodás mércéje nem másokhoz viszonyít, hanem ahhoz, az adott lehetősége­ken belül mit érhetett vol­na el s mit ért el valójában a tanács. L egyen több pénz, akkor majd okoskodhatunk — napjainkban a ta­nácsi vezetők egy része így gondolkozik. Elfogadhatjuk ezt az érvelést? Hiszen azt sugallja, hogy a több pénz egyenlő nagyobb okosság­gal... ! Ami nem igaz! S erre elég érzékletes példát adott az állami lakásépítés, ahol pénz volt, s mégsem került tető alá esztendőkön át a tervezett mennyiség. Ahogy a megyénél, úgy a városoknál, a községeknél is megtörténik, hogy a kel­leténél jobban szétaprózó­dik a pénz, azaz lenne fo­rint, de nem ott fekte­tik be, ahol a leghama­rabb szolgálni kezdene. Ha tehát azt írjuk, hogy a ta­nácsoknak jobban kell gaz­dálkodniuk, akkor lényegé­ben azt hangsúlyozzuk: át­gondoltabban tervezzenek! Napjainkban még nem ritkaság, hogy úgy dönt a település tanácsa: fölépítik ezt vagy azt. S csak a dön­tés után kezdik vizsgálni a módot, mely a célhoz vezet, a költségeket... Ilyenkor már csinálni kell, hiszen „a lakosság tud róla”. Igaz. Ám sokszorosan megbosz- szulja magát ez az elsietett közlés, az előkészítetlen döntés. Leginkább ebből táplálkoznak a hosszú időre elnyúló beruházások, a sok idegeskedést, kapkodást, vi­tát kiváltó fejlesztések. A forint helye a tanácsi gazdálkodásban már nem kezdet, hanem középső sza­kasz. Ha már helye van a forintnak, azt meg kellett, hogy előzze e hely kiválasz­tása, mérlegelése. A szó igazi értelmében folytatott tervezés. S ennél kezdődik a gazdálkodás. Mészáros Ottó lyettes elnökletével — tartot­tak. A tárcaközi zöldség-, gyü­mölcs-bizottság ülése rámuta­tott, hogy á lakosság ellátása az év első felében kiegyensú­lyozott volt, sőt egész sor cikkből javult az ellátás szín­vonala. Ezt csak úgy lehetet elérni, hogy az év első felé- ban jelentősen fokozni kellett a zöldségimportot, tekintve, hogy a rendkívüli időjárás miatt valamennyi növényi kul­túra a szokásosnál 10—12 nap­pal később ért be. Mégis az év első hat hónapjában mintegy 5 százalékkal több áru került a piacokra. Különösen a gyü­mölcsértékesítés növekedett. A Belkereskedelmi Minisz­térium gyorsjelentéséből ki­tűnik, hogy a kiskereskede­lem 90,8 milliárd forintos for­galma 7,8 milliárddal volt na­gyobb a tavalyi első félévnél. Rámutat a jelentés arra is, hogy a kiskereskedelmi árak összességükben 1,4 százalékkal emelkedtek. Külön értékelte a gyorsjelentés a júniusi ellátá­si helyzetet, s megállapította, hogy a kereskedelem elmúlt havi forgalmának fejlődése ki­sebb volt az előzőeknél. A nö­vekedés üteme a ruházati ága­zaton kívül mindenütt csök­kent. A tárcaközi zöldség- és gyü­mölcs-bizottság is megvizsgál­ta a szezoncikkek áruhelyzetét, s egyebek közt megállapította, hogy a zöldbabellátás jobb lesz az elmúlt évnél. A kínálat máris nagyobb, mint a tavalyi és várhatóan az árak is mér séklődnek majd. Nem ilyen kedvező a helyzet viszont az uborkánál. A rendkívüli idő­járás ezt a növényt különösen megviselte. Ezért arra kérik a termelőket, hogy a felszaba­duló növényi kultúrák helyén másodvetésként termeljenek uborkát. Ezt az ipar is segíti; vetőmagot kapnak a termelők, akik egyéb kedvezményekben is részesülnek. Meggyből folyamatos volt az ellátás. A termés egyharmada azonban a hűvös, csapadékos időjárás miatt kiesett, s ez el­sősorban a feldolgozó ipart érintette: a hűtő- és konzerv­ipar keveset tudott felvásárol ni. A változékony időjárás mégis leginkább a málnát súj­totta. A lakosságnak általában elegendő málnát nyújtott mezőgazdaság, de a tartósító ipar készleteit nem sikerült feltöltetni. A sárgabarackter­més közepes, mégis számítha­tunk arra, hogy a jövő hét el­ső felében ez a gyümölcs ol­csóbb lesz. Hasonlóan köze­pes az őszibaracktermés, még­is — ezen a héten — olcsóbb volt, mint az előző év hasonló időszakában. Az ingázók és az alvótelepülés Az összehasonlítás kedvelt | módszere a tudományoknak: a párhuzamos életrajzok, az ösz- szevető történelmi, államelmé­leti tanulmányok bizonyítják ezt. Az összehasonlítás nem érdektelen, a társadalom kü­lönböző mozgásai terén sem, s ilyen a migráció, a tartós hely- változtatás, továbbá a bejárás, az ingázás is. E cikkben össze­vető módon szeretném felvá­zolni a mozgó ember és az otthon, az alvótelepülés kap­csolatát Hasonló adottságok Az összehasonlítás egyik pólusán sajátos alvótelepülés­nek kell lennie, olyan külö­nösnek, amely az általános sok jegyét hordja magában. E szempontból Z sámbékot vá­lasztottam. Miért? Mert Zsámbék har­minc kilométerre van Buda­pesttől, tehát elég közel, hogy a bejárók alvótelepülése le­gyen. Viszonylag jó a buszköz­lekedése, ez is hozzájárulhat a lakosok ingázásához. Bizonyos vonzáskörzete van szűkebb környékére is. Ezek lennének azok az „általános jegyek”, s mindjárt írjunk ide egy fon­tos különösséget: Zsámbékon igen sok a munkalehetőség. Ilyen alapokon kezdjük az összehasonlítást, keresve az alvótelepülések és az ingázók sok mindentől meghatározott kapcsolatát. írjuk előre, hogy Pest me­gye munkásainak 60 százaléka Budapestre jár dolgozni, mint­egy 190 ezren naponta, heten­te vagy annál ritkábban vo­natra, autóbuszra, vagy HÉV- re ülnek, hogy a fővárosba utazzanak. Járművön naponta sokan több, mint három órát töltenek. Különösen sokan utaznak naponta Budaörsről, Sóskútról, Tárnokról, Albert­ijáról, Ceglédbercelről, Gyál- ról, Inárcsról, Ócsárol, Csö­mörről, Galgahévízről, Kere­pesről, Túráról, Vácrátótról, Gombáról, Gyömrőről, Nyár­egyházáról, Pilisről, Sülysáp­ról, úriból, Nagykátáról, Ró­káról, Szentmártonkátáról, Du- naharasztiból. Szigetbecséről, Taksonyból. A felsorolásból jól láthatjuk, hogy több Zsámbékhoz hasonló földrajzi adottságú község az ingázók fellegvárává vált, valóságos alvótelepüléssé. A mozgás hagyományai A felsorolásból az összeha­sonlítás másik pólusára Nagy- kátát válasszuk ki, éppen az összevetés különös jegyei mi­att: ez a nagyközség 65 kilo­méterre van a fővárostól, vo­natközlekedése a villamosítás után sem gyorsult meg túlsá­gosan, s a járásban a harma­dik ötéves terv időszakában 4000 munkahelyet hozták lét­re. így aztán a hetvenes évek­ben a korábbi 20 ezerről 16— 17 ezerre csökkent a bejárók száma. Nagykátáról mégis so­kan veszik az irányt Buda­pestre, a fővárosi gyárakba, üzemekbe. A jobb adottságú Zsámbék- ról viszont kevesen: 3257 la­kos közül csak 700—800 jár Budapestre, autóbusszal, amely reggelente 15—20 per­cenként indul. Tehát jobb uta­zási körülmények, kisebb tá­volság ellenére kevesebben, mint Nagykátáról. Az első ok természetesen a több helyi munkalehetőség, a zsámbékiak a ktsz-ben, a PEMÜ gyárá­ban, a Mezőgép Fejlesztő In­tézet kísérleti üzemében, a tsz-ben, a csecsemőotthonban, a bölcsődében, a napköziott­honban, a kenyérgyárban, az ÁFÉSZ-nél találnak munkát. Csakhogy jobb a helyzet ma már Nagykátán is: ott a Tele­fongyár nagy gyáregysége, az ipari szövetkezet, az ÁFÉSZ, s a járási székhellyel együttjáró intézmények sora. Nemcsak a munkaalkalom determinálja tehát a település és az ingázók kapcsolatát. Hanem — s ez az összeha­sonlítás első tanulsága — a hagyomány. Zsámbékon a be­járók többsége tíz-tizenöt éve utazik a fővárosba, olyanok sem térnek végleg vissza, akik szakmájukban otthon is el­helyezkedhetnének. Megszok­tuk — ez a leggyakoribb vá­laszuk, s csak néhányan te­szik hozzá, hogy a pesti gyár­ban megbecsült törzsgárdata- gok, érzelmi szálakkal kötőd­nek üzemükhöz. Nagykátán is az ingázás sajátos hagyomány- rendszere alakult ki: ilyen hatás éri a fiatalokat, a csalá­di szokások miatt kényszerül­nek apjukkal együtt ingázni. És valamifajta hagyomány­nimbusz is kialakult az alföl­di településen: a pesti ingázás a „nagy kaland”, szabadabb élettel, több kicsikart zseb­pénzzel jár együtt, s a „bűnös városban” mégiscsak történhet velük valami. Kihez, mihez kötődnek? A hagyományok másféle I tartalma is okozza, hogy Zsámbék nem vált alvótélepü- léssé, míg Nagykáta ennek egyre több jegyét viseli ma­gán. A zsámbéki eljárók viszo­nya a településhez alig kü­lönbözik a nagykátai bejá­rókétól. Zsámbékon az eljárók között nincs tanácstag, vagy­is helyi közéletük elenyé­sző. Nagykátán e tényt így summázzák: a legtöbb ingá­zóra a be f előfordulás jel­lemző, este beesnek az ágy­ba, s hajnalban újra kelnek. Általában hiányzik a lokál­Kevés volt a napsütés Éjszaka rongyosra tépte a szél két fóliasátor oldalát, s most a nap szabadon zápo­rozza az érett termést. A sülysápi Virágzó Termelőszö­vetkezet kertészei a szabad­ban termesztett paradicsom­földeken járnak. A levelek alól pirosán gömbölyödik ki a termés, kezdődhet a szüret. — A fóliasátrak alatt az idén nem fejlődött olyan gyor­san a paprika, mint tavaly. A 8400 négyzetméternyi fedett területről a tervezett 840 ezer forint sem jön be. Hiába a fólia, ha nem volt elég napsü­tés — mondja Dobos Ferenc kertész. Az út szélén kis pajta áll, oda hordják a leszedett pap­rikát. Osztályozó asztalra ön- tik a kosarakból. Gál József kertész három ládába válo­gatja. A nagyóbbikból tizen­hat darab egy kiló. — Két fajtát ültettünk, a soroksári szebben fejlődött, mint a húsos cecei. Sebaj, majd a szabadföldi paprika bepótolja a veszteségünket. — Bizakodnak a kertészek, bár sokszor kedvüket szegte az is, hogy kevés a munkaerő. Nyolc hold paprika, négy hold paradicsom. Háromszor eny- nyi is lehetne, csak be kelle­ne ültetni a szabad földet, de nincs aki a termést megmű­velje, leszedje. Telnek a ládák. Az apraját lecsópaprikának rakják félre, eladják a községben. Az öreg­jét meg a monori. MÉK vi­szi el. — Egy vígasztal bennünket: a téesz vett egy tápkockázó­gépet, 5—6 asszony helyett dolgozik. Reméljük, hogy jö­vőre egyesülünk a szomszéd termelőszövetkeze'ttel, s akkor a jó föld, a Tápióból nyert víz mellett munkaerőből sem lesz hiány. H. A. Fehér István felvétele­patrióta szellem, a helyi ered­ményeket csak tudomásul ve­szik. Ez a fajta reális hely­zetből adódó közömbösség ak­kor veszélyes a településre, ha nagyszámú réteget jelle­mez. Zsámbékon ez nem vált általános problémává: „a be­járók és a helyben dolgozók között nincs nagy különbség” — így összegez Dékány Sán- domé dr. vb-titkár. Ugyan­akkor Nagykátán élő gond és feladat például az ingázók közművelődésének megoldá­sa, a politikai befolyásolás, a pártélet biztosítása. lly- módon is polarizálódik — a település és a bejárók kap­csolata miatt — az állami, politikai testületek teendője: az energiákat más és más fel­adat köti le. Arra, hogy az alvótelepülés mennyire csak az alvást szol­gálja, Zsámbékon és Nagy­kátán is találunk példát. Zsámbékról csak a nagyobb vásárlások miatt járnak Pest­re, moziba, színházba rit­kán — kivéve, ha a PEMÜ, vagy a termelőszövetkezet rendez közös színházlátoga­tást. Azt, hogy a bejárás mennyire munkajellegű. bizo­nyítja: délután nem is szük­séges sűríteni a buszforgal­mat, óránként két járművet lehet igénybe venni. Ehhez járul a saját közlekedési esz­köz, a 128 gépkocsi, és az 58 motorkerékpár —, de a ta­pasztalatok szerint ezeket sem nagyon a kultúráért tartják. Nagykátán sem hiszik, hogy túl sok ingázó lenne, aki va­sárnap felvinné a családját a fővárosba. Jellemzőek a val­lomások. T. Józsefné: „A fér­jem és a fiam mindjárt ha­zaindul Pestről. Én már ré­gen voltam ott, akkor is or­voshoz megyek, vagy bevásá- solni”. H. István: „Elég egész héten Pestet látnunk, nem hogy még vasárnap is oda­járjunk”. Tehát az összevetés sze­rint is: a bejárók nemcsak saját településükhöz kötőd­nek lazán, de nem találnak igazi kapcsolatot a befogadó, munkát adó várossal sem. A mozgás mégiscsak feszí­tő erejű ellentmondás, amely valahol fejlesztésre kénysze­rít. Nagykátán ezt így fogal­mazzák meg: a fővárosi le­hetőségek ismerete fokozza a helyi igényeket. Több járdá­ra, portalanított útra, bölcső­dére tartanak igényt — igaz, ezek kielégítése nem mindig lehetséges, de a követelőzé­sek is hajtják a nagyközség vezetőit Az ingázók fellegvárai egy­úttal a helyi vonzásközpont szerepét is betöltik. Zsámbék - ra a Fejér megyei Mányról, Szomorról, Felsőörspusztáról, vagy a közös tanács másik községéből. Tökről járnak a PEMÜ gyárába, a ktsz-be, az Agrártudományi Egyetem tagozatára — szám szerint 250- en. Érdekes, hogy inkább nők a bejárók. Út helyett zsákutca összehasonlító vizsgálatunk végére egy sajátos problémát hagytunk: ha a munkás tu­lajdonképpen nem a gyár és a falu, hanem a gyár és a kocsma között ingázik. Nagy­kátán pontosan érzik ezt a .gondot, tudnak a vonati pá- linkázgatásokról, az éjszaká­ra Pesten „maradt” férjek­ről, a kupék vad-információi­ról, s kiderítették azt is: a válóperes ügyek szereplői­nek többsége ingázó. Ez az okozat szintén visszavezet­hető címadó „okunkra”: ha a mozgás a kapcsolatoktól — legyen az településszomszéd ság, család, rokonság —, „sza hadit meg”, az életforma üres­sége is figyelmeztethet: az alvótelepülés és az ingázó kapcsolata nem egyszerűen ad­minisztratív kérdés, hanem a gazdasági mozgás társadat mi problémáinak egyik meg­ragadható része. A közös, cselekvő - együvétartozással település és az ingázó is egy­aránt nyerhet. Ehhez pedis a kapcsolatok új lehetőségeit formáit kell megkeresni. Fóti Péter S • —-----­-------------------------------------------­Á forint helye

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom