Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-14 / 163. szám

Hatszáz Tolna megyei lány Nagykőrösön A Nagykőrösi Állami Gazdaság 6600 hektáros területén teljes lendülettel folyik az időszaknak megfelelő mezőgazda- sági munka. Ennek egy részét segítik elő minden nyáron a gazdaság területén létesített Absolon Sarolta KISZ-tábor fia­taljai. Az idén háromszor kéthetes turnusban hatszáz Tolna me­gyei középiskolás jött Nagykőrösre Szekszárdról, Paksról, Da­naföldvárról, Bátaszékröl, Tolnáról, Gyönkröl, konyhádról és Palánkról. Az első turnus a szőlőkötözésben segédkezett, a második turnus meggyet szedett, a faiskolában kapált, majd a 130 hektáros barackosban kezdte el a munkát. Képriportunk most a második turnus fiataljait mutatja be. Reggel 6-tól déli 12-ig dolgoznak a gyümölcsösben a Ue-tésznad-á- gos, piros pöttyös kendős lányok. A brigádok indulása és érkezése mindig nagy csiviteléssel, üdvrivalgással történik. Vidáman szedik a lányok a barackot. A Kangács-dfilöben sok ezer kiskosárból mintegy 25 vagon barack kerül a konzervgyárba. A munka után rövid megbeszélést tart Kovács Istvánná táborpa­rancsnok a „jam”-brigád tagjaival. ízlik az ebéd. A gazdaság konyhafönökei gondoskodnak arroJ, hogy Tolna megyei izek is kerüljenek az ételekbe. Szatmári-IUss képriportja Csatlakozunk a Pest megyei KISZhizotísúg felhívásához Vietnam népe az elmúlt évtizedben hősiesen har­colt • és meghátrálásra kényszerítette az agresszo- rokat. Az imperialista rom­bolás nyomában megindult az újjáépítés, mely ha­sonlóan hősies munkát és teljes odaadást kíván a vietnami néptől. Városunk ifjúsága és va­lamennyi dolgozója már eddig is bebizonyította szolidaritását a vietnami néppel. A kommunista szombatoknak, vasárna­poknak a szolidaritás érzé­se, a béke vágya adott tar­talmat. Az önkéntes vér­adásokon a fiatalok százai jelentek meg. Számtalan nagygyűlésen fejeztük ki együttérzésünket a vietna­mi néppel és követeltük a háború befejezését. Együtt örültünk valamennyi jóér- zcsű emberrel, amikor alá­írták a vietnami háború beszüntetéséről szóló egyez­ményt. Most, amikor az újjáépí­tés folyik, vállaltuk, hogy a városi pártküldött-érte- kezlet tiszteletére a viet­nami ezerfős szakmunkás- képző intézet felépítéséért, megyénk két és fél millió forintos vállalásából 150 ezer forintot ml, nagykőrö­siek teljesítünk. Vállaljuk, hogy hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulója tisz­teletére ezt az összeget 29 százalékkal túlteljesítjük. „Veled vagyunk a harc­ban, veled vagyunk a bé­kében is, Vietnam!” KISZ városi bizottság T mmm A PEST/ü XVIII. ÉVFOLYAM, 163. SZÄM NK.IA DA S A 1974. JÚLIUS 14., VASÁRNAP Kórházlátogatás Megkezdődött a kajszibarack felvásárlása Az ÁFÉSZ telepein meg-: kezdték az kajszibarack felvá­sárlását. A konzervgyárnak befőzésre vásárolják, nagyság és minőség szerint 7,20 és 6,20 forintos áron. Export nincs. A város lakói egészségügyi ellátásának színvonalát töb­bek között befolyásolja, hogy a fekvőbetegeket ellátó inté­zet, illetőleg kórház eredetileg nem erre a célra épült. A munka jobb feltételeinek biz­tosítása állandóan napiren­den szerepel. A város vezetői, az üzemek dolgozói, a társa­dalmi szervek komoly részt vállaltak eddig is az egészség­ügy színvonalának emelésé­ből. A városi tanács a költség- vetéséből évek óta nagy összeget biztosít a kórház korszersítésére, felújtásá- ra. 1971- ben a szülészeti osz­tályt bővítették, a gyermekr osztályt felújították, a gégé­szeti műtőt korszerűsítették, a központi kórházban új kutat fúrtak és utakat építettek. 1972- ben a gégészeti osztály külső és belső tatarozására került sor, ugyanakkor a kor­szerű betegellátás érdekében a kialakítandó központi labora­tórium számára a társadalmi munka útján gyűjtött pénz­összegből vásároltak egy 63 ezer forint értékű lángphoto- métert. Ugyancsak társadalmi munkában készült el a köz­ponti kórház osztályain az elektromos hálózat felújítása. Tavaly tovább korszerűsí­tették a szülészeti osztályt, többek között beszereztek egy új műtőlámpát. Kialakították a központi laboratórium he­lyiségét is. Ebben a konzerv­gyár brigádjai, a szakmunkás- képző intézet tanulói, vala­mint a Gépjavító és Faipari Szövetkezet dolgozói segítet­tek.­A tanács egészségügyi és szociális bizottságának köz­ben járására a fővárosból, a kórházak központi raktárából 100 ezer forint értékű beren­dezést és műszert kapott a vá­ros. Elkészült — a terveknek Hol a locsolóautó? Az elmúlt évben a locsoló­autó még meg-megfordult a tormási bisztró előtt is, ahol a bitumenes út véget ért, ka­nyart leírva legalább órákra megszüntette a porfelhőt, amit az erre sűrűn járó au­tók kevertek a sárga ho­mokból. A tormásiak ebben az évben is várják, mikor iktatják be a locsolóautó útvonalába ezt a kis kitérőt. Reméljük hama­rosan, még ha valóban sok­sok utcát is kell felfrissíteni az egyszem locsolókocsinak. (Sz) Mit látunk ma a moziban? Csendesek a hajnalok I—II. Színes, szinkronizált szovjet film. Előadások kezdete: 4 és 7 órakor. MATINÉ Kockázatos akció. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. (16 HÉTFŐI MŰSOR Végül. Magyar film. éven felülieknek. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Nincs idő. Magyar film. Előadás kezdete: 7 órakor. A z Örkényi úton jártam. Az útszéli nyárfák felől furcsa zajt hallottam. Mintha kaszát fentek volna. Elindultam a dűlőúton, a földek felé, s nem messze egy idős ember kaszálta az árpát. Vígan suhant a fényes kasza, s dőlt a dús kalászú árpa­rend. Mögötte a kaszás felesé­ge szedte a markot Megvártam, míg végigér a soron az öreg kaszás, és kö­szöntöttem: — Sok erőt és egészséget a munkához! — Ehhez kell is — vála­szolta a 63 éves Bagi István. — Bírja még? — Ezt is meg kell csinálni. Tudja, egész életemben feles paraszt voltam, és vagyok, „besegítek”, a tsz-ben a dőlt gabona aratásában is. Ide, fél hold háztáji földbe, árpát ve­tettem. Tegnap azután előke­restem az üllőt, kikalapáltam a kaszát, és ma learatom. Aki még kaszával arat. — Mióta mestere a kaszá­nak? — 16 éves korom óta — mondotta, és elgondolkozott a múltról. — Hej, nehéz sor volt az. Látástól-vakulásvg dolgoztunk A jó kaszás le­vágta a napi egy holdat. Ha messze volt az aratnivaló, so­kan haza se mentek. A cso­mók tövében aludtak párórát. Akkor azonban melegebbek voltak a nyaralt. — Es mit kerestek ezzel a nehéz munkával? — Nyolctól tizenkettedére vállalták az aratást, ami azt jelentette, hogy minden 8—12 mázsa gabona az aratóé lett, és egy kocsi szalmát adtak hozzá. Így is az aratás csak jobb volt a napszámra járás­nál, az emberpiaci várakozás­nál. — Mi volt az az emberpiac? — Hajnali 2 órakor ki kel­lett menni a városháza sar­kára, mert aki későbben ment, többnyire kimaradt, s nem hívták el aznapra napszám­ba. És este sokszor 10—11 óra volt, amikor kocsin ha­zahozta a naplementéig dol­gozó napszámosokat a gazda. — Minden valamirevaló munkásember igyekezett ma­gának aratást és cséplőgép­nél való munkát biztosítani, hogy megkeresse a jövő évi kenyeret. Az aratóknak a munka idejére kommenciót adtak: lisztet, szalonnát, ká­sát, sót, s volt olyan gazda, aki ebédkosztot is. — Mit szól a mostani pa­raszti élethez? — összehasonlíthatatlanul könnyebb. A legnehezebb munkát elvégzi a gép. A pa­raszt reggel 6 órakor megy ki a tsz-be, s alkonyaikor itt­hon van. A fiatalokról nem is beszélek. Száz évyel előbb kellett volna ennek a rend­szernek eljönni! Közben Bagi István jóleső érzéssel nézett végig a már összerakott árpacsomókon. Minden csomóban 18 kéve van. — Mennyi termésre számít? — 38—40 csomó lesz. Az árpám egy kicsit megdőlt s így lazábbak a szemek, de remélem, hogy a termés meg lesz tíz mázsa. Még azt kérdeztem az öreg kaszástól, hogy van-e család­ja? — Van — mondta boldogan. — Az egyik fiam lakatos, a másik villanyszerelő. A lá­nyom meg Tiszakécskére ment férjhez, s ott gépírónő. Kopa László Műtét A városi közkórháziján dr. Varga Endre fő­orvos irányításával két sebész asszisztens komplikált műtétet hajt végre az egyik páciensen. Kiss András felvétele' megfelelően — a sebészet és a belosztály helyiségeinek kar­bantartása. Érdemes megje­gyezni, hogy a két osztály ■dolgozói szintén társadalmi munkában festették le az ÖS2- szes bútorzatot. Idén is jelentős „esemé­nyek” szerepelnek a kór­ház korszerűsítésének programjában. A Fáskert utcai központi kór­házban megoldják a korszerű szennyvízelvezetést, új derítő- rendszert építenek. A terveket a Vízgazdálkodási Társulat társadalmi munkában készí­tette el. A fül-, orr-, gégészeti osztályt, a gazdasági hivatalt ás a mosodát bekapcsolják a központifűtés-hálózatba. Tó- svábbá még az idén a kórház főépületét külsőleg tatarozzák. Ezenkívül tmk-műhelyt, raktárt építenek, a Fáskertben, vala­mint egy korszerű hulladék­égető kemencét vásárolnak. A jövő évet a kórház 135 dolgozója már még jobb mun­kakörülmények között kö­szöntheti .,. Szatmári Tibor SPORT Serdülő labdarúgás - barátságosan A csepeliek Nagykőrösön edzőtáborozó, 1960-as születésű játékosokból álló serdülőivel több barátságos mérkőzést vívtak a legfiatalabb körösi labdarúgók, a Kinizsi-sportte­lepen. Csepel SÍ serdülők—Nk. Ki­nizsi serdülők 8:2. (3:2). Úttö­rőtábor, gyári munka miatt a hazaiakat három csepeli egé­szítette ki. A vegyes csapat — amíg erővel bírta — jól tartot­ta magát, de a második fél­időre elfáradt. A gólokat egy csepeli fiú és Tóth I. (11-esből) lőtte. Nk. Kinizsi serdülők—Csepel Sí serdülők 4:2. A teljes nagy­kőrösi gárda igen jól játszott és Hajdú négy góljával megér­demelten győzött a jó kis mér­kőzésen. Csepel Sí serdülők—Nk. Ki­nizsi serdülők 3:2 (1:1). A 3. találkozón az első félidőben változatos volt a két technikás csapat játéka. Szünet után a vendégek nagy mezőnyfölény­ben voltak. A körösiek góljait Szabó B. és Hajdú lőtték. Most, július 20-ig a csepeli sportiskolások újabb serdülő labdarúgói edzőtáboroznak vá­rosunkban, az élelmiszeripari szakközépiskolában. A Kinizsi serdülőivel több délután ba­rátságos mérkőzést játszanak. Az érdeklődők jól teszik, ha időnként kikerékpároznak ezért a Kinizsi-sporttelepre. Sakkoznak a termelőszövetkezel beliek A Dél-Pest megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövet­sége (Cegléd), s a Cegléd, Mo­nor, Nagykáta Járási Sportfel­ügyelőség a tömegsportot ked­velő termelőszövetkezeti dol­gozók részére négy sportágban versenyt rendezett. Nagykőrö­siek — mint már erről hírt ad­tunk — ebből kettőben szere­peltek. A háromtagú csapatok sakkvetélkedőjének körmér­kőzéses, hatos döntőjét (az elő- csatározásokban 61 tsz dolgo­zói vettek részt!). Cegléden rendezték, olimpiai pontozásos rendszerrel. Nagyon szoros volt a mezőny. A tápióbics- keiek 10 ponttal végeztek az élen, a közbejött okok miatt mindössze két fővel, s így ele­ve mínusz 5 ponttal kezdő Nk. Szabadság Tsz (Barabás Fe­renc, Gábor Kamill) 9,5 pont­tal a második, az Nk. Hunya­di Tsz (dr. Simon Ferenc, Sza­bó Károly, Takács Imre) szin­tén 9,5 ponttal a harmadik helyen végzett. Kis szerencsé­vel bármelyik körösi csapat az első helyen végezhetett volna. A győztesek és a helyezettek díjazásban részesültek. Együtt nyaralnak Az Nk. Kinizsi labdarúgói közül a második csapat hét játékosa együtt tölti évi sza­badságának egy részét. A ve­lencei-tavi együttlét a jó kol­lektív szellemet dicséri. Vasárnapi műsor Atlétika. Szekszárd: serdülő B-korcsoportos vidéki egyéni bajnokság. S. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom